Kelet-Magyarország, 1964. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-21 / 68. szám

XXI. ÉVFOLYAM, «8. SZÁM ÁRA: 50 fillér 1964. MÁRCIUS 21. SZOMBAT Kádár lános elvtárs felszólalása a Hazafias Népfront III. kongresszusán Befejezte munkáját a kongi megválasztották az új országos fanáesot Mint tegnapi lapunk­ban hírül adtuk, a Ha­zafias Népfront III. kongresszusának csü­törtöki ülésén felszólalt Kádár János elvtárs. Beszédét az alábbiak­ban közöljük. Kádár elvtárs mindenek­előtt átadta a kongresszus tisztikarának, küldötteinek, valamennyi részvevőjének a Központi Bizottság szívből jövő, forró üdvözletét és jó­kívánságait, köszöntötte a kongresszus külföldi vendé­geit, majd népünk és ha­zánk megváltozott életéről beszélt. — Az ország’ életében vég­bement kedvező változásokat meggyőzően bizonyítják, a statisztikai adatoknál, szá­moknál is meggyőzőbben mu­tatják közéletünk fejlődésé­nek azok a sem méretekben, sem kilogrammokban ki nem fejezhető új vonásai, ame­lyek az új szocialista viszo­nyokban és az emberek em­beribb kapcsolataiban feje­ződnek ki. A Hazafias Nép­front kongresszusának előké­szítő' mozzanatai, több mint másfélszázezer ember magas szánvonalú politikai tanács­kozásai, a szocializmus, a haza ügyét előmozdítani szándékozó ezer és ezer ötlet, okos építő javaslat, kritikai megállapítás maga is bizo­nyítja; a szocializmus céljaiban találkozott és napról nap­ra jobban összeforr, lendü­letesen alkot, bizakodik a magyar nép. Ma szilárd néphatalom, fejlődő szo­cialista népgazdaság, élénk tudományos és kutatómun­ka, szocialista jellegében erősödő közoktatás, kul­túra van Magyarországon. Szocialista rendszerünk, törvényeink sérthetetlenek. Helyreállítottuk a nagyvilág­ban a Magyar Népköztársaság hírét, becsületét A népfrontmozgalom helyes úton jár Barátaink, a Szovjetunió, a többi szocialista ország népei, az egész haladó világ embe­rei örülnek sikereinknek, s mint a szocializmus, a béke ügyének megbecsült harcosát tartják »számon népünket. Eredményeinket a velünk szembenállóik is elismerni kényszerűinek, s mivel mást nem tehetnek, tudomásul vették, hogy a magyar nép rendi thetetier .■ 1 halad előre a maga választotta úton, a szocialista társadalom teljes felépítésének útján. — Mégis, minden eredmé­nyünk között talán a legje­lentősebb — mert ez népünk jövendő boldogulásának leg­főbb záloga — a párt és a dolgozó tömegek összeforrott- sága, a tiszta, jó, az alkotó munkát serkentő légkör, a nép összes alkotó erőit fel­szabadító és mind jobban kibontakozó szocialista nem­zett összefogás és egység. — Harcunk eredményessé­8» sok tényezőre vezethető vissza: pártunk politikájára, munkásosztályunk, pépünk politikai érettségére, áldoza­tos és céltudatos alkotó mun­kájára és arra a nemzetkö­zi támogatásra, amelyet har­cunkban mindvégig élvez- tünk. — Kedves elvtársak! Bará­taim! Amikor népünk szoci­alista fejlődéséről, eredmé­nyeiről és annak kiapadha­tatlan erőforrásairól szólunk, akkor tulajdonképpen szólunk a Hazafias Népfrontról is, az eszméről, amely e mozga­lomban testet öltött, azok­nak a fáradságot nem is­merő százezreknek munkájá­ról, akik a népfrontbizottsá­gaiban meggyőződésünk sze­rint, lelkiismeretűk paran­csára, a haza javára végzik nemes szolgálatukat. — Itt a kongresszus színe előtt fejezem ki a Köz­ponti Bizottság elismeré­sét pártunk azon tagjai­nak, akik a Hazafias Nép­frontbizottságaiban végzik eredményesen a rájuk bí­zott munkát. A párt Köz­ponti Bizottsága nevében szólok elismeréssel és mondok köszönetét azok­nak a pártonkfvüli bará­tainknak és szövetsége­seinknek, akik segítik pár­tunk harcát, akik retünk együtt dolgoznak a nép- lrontmozgalom keretében közös céljainkért, népűnk­ért, a haza virágzásáért. — Kedves elvtársak! A Ha­zafias Népfrontmozgalom a helyes úton jár, megtalálta működésének célszerű for­máit és a munka helyes módszereit. Ezek * formák és módszerek természetesen, mint az életben minden, az új követelményeknek megfe­lelően maguk is szüntelenül fejlődnek. De állandó a mozgalomban annak lényege, a párttagok és pártonkívüliék a különböző foglalkozású és előképzettségű, egyes kérdé­sekben esetleg még eltérő né­zetű emberek politikai tö­mörülése, a szocializmus épí­tésére. Amikor mi eltérő nézetű emberekről szólunk, nem ar­ra gondolunk, hogy homlok- egyenest ellentétes nézéseket valló emberek tömörülnek a népfrontban, hanem arra. hogy sok-sok bonyolult kér­dése van az életnek, amely­re az emberek milliói nem egy időben és egyformán ta­lálják meg az azonos vá­laszt. — A velem körülbeltn egy­korú emberek még Ferencz József alattvalójának szület­tek. Majd az Osztrák—Magyar Monarchia megdőlt, jött az Őszirózsás Forradalom, utána a Tanácsköztársaság, majd az ellenforradalom korszaka következett, annak legvégső és legszégyenletesebb betel­jesülésével, a nyilas banditák rémuralmával. Népünknek ezalatt két világháborút kel­lett átélnie, két világháború­ban kellett idegen érdekekért és gondolkodásától, szívétől távol álló jelszavakért véiez- nia. Gondolnunk kell arra, hogy az egyes emberek sorsa elválaszthatatlan a nép sorsától és ezek a kü­lönböző történelmi kité­rők, tragédiák, drámák meghagyták nyomukat az emberek gondolkodásában is. így kell tehát értenünk azt, hogy különböző kérdésekben különböző nézeteket valló emberek csepor tosul nak, tö­mörülnek a Hazafias Nép- frontmozgalomban. Vannak még ma is nehezen okosodó és józanodó embe­rek, ha nem is nagy szám­ban. Az ország szekere a mögöttünk levő években ka­nyargós töltéseken vágtatott, itt lepottyantak róla egyesek, ott lepottyantak és ott is maradtak. Ez mind a mai na­pig bántja őket, s valahogy úgy képzelik el — meg is lehetne nevezni őket: a kis­gazdapárt, a szociáldemokra- tnoárt egykori jobboldali ko- riferusai —, hogy az ország szekerét majd szívességiről visszafordítjuk oda, ahol ők lepottyantak, és újra felszed­jük majd őket a nép szekeré­re. Ez nem fog menni. — Ma Hazafias Népfront- mozgalmunk élő, eleven mozgalom, működő bizottsá­gai, nagyszámú társadalmi támogatói minden magyar városban, a legkisebb falu­ban is ott vannak, és tiszte­letnek, társadalmi megbecsü­lésnek örvendenek. Ez egyik mutatója a moz­galom erejének a közvé­leményre gyakorolt befo­lyásának, és annak is, hogy társadalmi rangot je­lent a dolgozók körében a Hazafias Népfrontbizott­ságban dolgozni. — Amikor az* mondjuk, hogy a népfront párttagok és jjártonkívüliek tömörülése egy politikai jellegű mozga­lomban, ezt úgy értjük, hogy a pártonkívüliség fogalma sokféle embert rejt maga mögött. Van közöttük olyan ember, aki korábban polgári pártokban tevékenykedett s vannak olyanok — és nagy számban vannak, — akik ko­rábban semmiféle politikai pártban nem voltak, lényeg az, hogy a magyar társada­lom politikailag aktív, pozi­tív erői ma együtt vannak a mi Hazafis Népfrontmoz- galmunkban. — Központi Bizottságunk megítélése szerint a Hazafias Népfrontmozgalom egészsé­ges, fejlődő mozgalom, s a jövőben még tovább fog fej­lődni. Ha a munkamódszere­inket tovább javítjuk, még több embert tudunk és fo­gunk bevonni ebbe az aktív, népünkért dolgozó mozga­lomba. Még több embert vonunk be —• A munka jó irányát fe­jezi ki az országos tanács írásbeli jelentése, Kállai Gyula elvtáns elnöki beszá­molója, a működési szabály­zat módosítására vonatkozó javaslat és Szatmári Nagy Imre elvtárs indokolása is. Mindezekkel teljes mértében egyetértek, elfogadom, s a kongresszusnak elfogadásra ajánlhatom. — A Hazafias Népfront vezető szervei jó e őkészí­tő munkát végeztek és bi­zonyos, hogy a kongresz- szus olyan munkát fog vé­gezni, ami hozzásegít ab­hoz, hogy a további mun­ka az eddiginél is sikere­sebb legyen. — A Hazafias Népfront mos­tani országos kongresszusa társadalmi életünk nagy ese­ménye. A népfrontmozgalom a nemzeti összefogásnak, tár­sadalmunk növekvő, erősödő szocialista egységének kifeje­zője és serkentője. A népfrontmozgalomban dolgozó, a népfronttoizottsá- gokban tömörülő százezrek, munkások, parasztok, éi:et- miségiek, kisiparosok és más foglalkozású emberek munkája, cselekvő hazafisaga bizonyítja a népfrontmozga­lom életerejét. Az ország sorsáért aggódó hazafiak tör­ténelmünk egész időszaka alatt álmodoztak hazánkban is az egységes nemzetről, amely összeforrottan, belső megosztottság nélkül, egy akarattal dolgozik a haza felvirágzásán, a gazdasági, szociális és kulturális kérdé­sek megoldásán. — Mindez évszázadokon keresztül csak vágyálom és illúzió lehetett. A feudális* majd a kapitalista kizsákmá­nyoló rendszer termeszeié­ből következett, hogy a ma­gyar társadalmat kibékíthe­tetlen osztályellentétek szab­dalták össze. — A múlt Magyarorszá­gán hirdettek nemzeti egy­séget az uralkodó osztá­lyok, hogy elvakítsák a tömegeket, eltereljek fi­gyelműket a valóságos gondokról, és zavartalanul áldozhassák fel » munká­sokat, parasztokat és más dolgozókat önző osztály­céljaik, a kizsákmányolás, a gazdagodás, a terület­rablás szolgálatában. — Nemzeti egységet hirde­tek és annak megteremté­séért küzdöttek a haladó erők is. A második világhá­ború idején harcba hívták a hitleri fasizmus, a háború ellen, a nemzett függetler­(Folytatás a 2. ohiahmfj Mozgalmunk elsősorban politikai mozgalom — Világnézetileg is vannak különbözőségek, hiszen van­nak hívő és nem hívő embe­rek a népfrontmozgalomban. Az előképzettség, a szemlé­let, a szokás, a családi neve­lés, a hivatás szintén eltérő nézeteket szülhet. . Eszembe jut erről egy Vas megyei ba­rátunk — hivatása szerint pap —, aki egyszer így ma­gyarázta a mi összetalálkozá­sunkat: van is különbség kö­zöttünk, meg nincs is. A kü­lönbség közöttünk az, hogy az Isten nevét egyikünk kis betűvel, a másikunk nagy­betűvel írja. (Derültség.) A közös az, hogy az ember ne­vét mindketten nagybetűvel írjuk. (Taps.) Ez jelképesen kifejezi, hogyan, miképpen és miben tudunk együttmű­ködni. — A mi Hazafias Népfrcnfr­mozgalmunk mégis elsősor­ban politikai mozgalom. fis ahhoz, hogy ez a mozgalom erős és egységes legyen, kell egy közös politikai hitvallás is, amely mindannyiunkat összeköt. Ez szerencsére adott: közösen valljuk, hogy né­pünk jövendője, útja, bol- dugulása a szocialista tár­sadalom. — A Hazafias Népfront- mozgalom huszonnégy-huszon- öt esztendős múltra tekint­het vissza. Végső {okon a Hitler-fasiszta rém fenyegető megjelenése volt az, ami je­lenlegi Hazafis Népfrontmoz­galmunk elődjét létrehozta Azóta a népfrontmozgalom sokféle változáson ment ké­résziül: voltak egészséges periódusok, s voltak olyan időszakok is, amikor sem jó irányban fejlődött. A kongresszus elnöksége. Előtérben jobbról balra: Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP K. B. első titkára, a Minisztertanács elnöke, és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents