Kelet-Magyarország, 1964. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-16 / 39. szám
A Magyar Dohányipari Vezérigazgatóság figyelmébe Rendezni kell a dohánytermő terület felo Tizenkét fiatal háza Az első közös otthon az Északi körúton — Társadalmi munka a földhányástól a villanyszerelésig N-ojainkban, amikor a termelés valamennyi ágában a gazdaságosság kerül előtérbe, szükségszerű újból napirendre tűzni a szabolcsi dohány- termesztés, feldolgozás egyik hosszabb ideje vajúdó problémáját. Közismert, hogy Nyíregyházán van hazánk legkorszerűbb íermentáló üzeme, melynek munkája jelentős szerepet tölt be a magyar dohányipar életében. Szabolcsban termelik a hazai dohánymennyiség felét, melyből nemcsak az országon belüli igényt elégítik ki, hanem számottevő mennyiséget exportálnak is. Nem mindegy azonban, hogy ez az esztendőn át t?*rfó vo'i-iv-.«-’—-mat miben költségekkel jár. Egy korábbi rendelkezés értelmében olymódon osztották fel a Tiszántúl dohánytermő területét, amely eleve magában hordozta az indokolatlanul magas költségszin- tét. A Nyíregyházi Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalatnak Szabolcson kívül Borisod megyében is van 1600 holdas termőterülete, ahon1939. február 14-én egy 29 éves fiatalember lépte át ■ a nyírturai községháza küszöbét. Tele volt friss erővel, munkakedvvel. Laskay Péter körjegyző ma már 56 éves, őszes hajú, de még mindig fürge észjárású férfi. Nem volt könnyű dolga. Ez az a falu, ahol 1934-ben csendőrsortűz dördült, s a gaztett emberéletet is követelt. Az akkori közigazgatás vezetői keménykezet követeltek tőle. De ezzel ő nem törődött. Lassan bensőséges barátság fejlődött ki az emberek és közötte. Sok panaszost, aki csak titokban mert panaszkodni, látott el jótanáccsal. A 40-es években jelentős eredményt ért el. Sikerült megszervezni a községi óvodát, ahol a nicstelenek, proletárok kicsinyei kaptak helyet és élelmet. Ez akkor történt, amikor az embereket tömegesen vitték az esztelen háborúba, s a nyomor csak tovább fokozódott. Végre elérkezett 1944 novembere, amikor Nyírtura végleg felszabadult. Laskay Péter most már nagyobb ambícióval látott munnan felvásárolja a fermentálásra váró termést. Ugyanakkor a nyírbátori dohánybeváltóhoz tatozó, mintegy 3300 katasztális holdnyi dohánytermő terület felett a Debreceni Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat diszponál. Még bonyolultabbá teszi a területi felosztást, hogy a debreceni vállalatnak is van termeltető területe Borsodban. Ilyen körülmények között érthető, hogy mind a nyíregyházi, mind pedig a debreceni fermentáló vállalatnak magas a termelési-termeltetési költsége. A Borsodban termett dohány Nyíregyházára szállítása jelentős gépkocsi és vagonkapaeitás igény- bevételét teszi szükségessé. Ugyanakkor a Nyírbátor környékén termett dohánynak Debrecenbe kell jutnia a közelebb lévő Nyíregyháza helyett. S mert e területi felosztás miatt a Szabolcsban termett és Nyíregyházára továbbított dohány nem elég az itteni üzemnek, sokszor az ország távo1abbi megyéikához. Osztotta a földet, házhelyeket. Az első tsz szervezés idején is hozzá fordultak. A falu már 25 évvel ezelőtt megszerette, mert nem tartozott a rosszhírű, elnyomó emberek közé. Az első tanácsválasztáson tanácstagnak, majd vb. titkárnak választották, s azóta is minden választásnál ugyanez megismétlődik. A felszabadulás óta sok fájó seb begyógyult. Több fú- rott kutat készítettek, bevezették a villanyt, új iskola, autóbuszváróterem. utcarész épült, orvost kapott a falu, megerősödött a termelőszövetkezet. Beszélgetésünk során megtudtam, hogy még most is tanul. A községbe kihelyezett technikum első éves hallgatója. Egy idős embernél ez nagy teljesítmény. Példát mutat, magával ragadta a falu tanulni vágyó dolgozóit. Huszonegyen követték példáját. Csupán egy kérése van: Nyír.- turán szeretné élvezni az ismerősök, jóbarátok között a megérdemelt nyugdíjas pihenését. Ángyán Zoltán bál — gyakran a Dunántúlról is — Ayíregyh z.ira irányítanak dohány záldtmányt fermentálás végett. Ha mindehhez még hozzászámítjuk a termeltetéssel foglalkozó szakemberek utazási költségeit, napidíjait, maris Kiviláglik: a lehető legrövidebb időn belül ésszerű átcsoportosítást szükséges végrehajtani. Ha például a nyíregyházi fermentáló a borsodi terület fejében megkapná a nyírbátori járás dohánytermését, szükségtelenné válna a költséges szállítás az ország más 'vidékeiről. Ezzel egyidőben a debreceni vállalatnál sem kellene három megyében . vadásznia”. Hajdún kívül övé lenne a borsodiak termése is. jelenlegi viszonyok között nem lehet meg a kívánatos összhang a termeltetést irányító megyei tanácsok, valamint a szerződés- kötést végzők között. Túlságosan sok gazdája van a termelő-feldolgozó folyamatnak s ez is árt a fokozottabb gazdaságosság érvényesülésének. Indokolt tehát, hogy a Magyar Dohányipari Vezér- igazgatóság mielőbb vizsgálja meg ezt a szerencsésnek egyáltalán nem mondható területi felosztást s ha szükségét iája, változtasson rajta. Angyal Sándor Tizenkét fiatal házas, ugyanennyi albérlet. Kinek mennyi ideje tart ez a se kint se bent élete. S valamennyinek gyermeke van. De na sikerül a tervük a Nyíregyházi Vas és Fémipari KTSZ fiataljainak, ez év őszén új otthont avathatnak. Es miért ne sikerülne? — Nekünk sok gondot okoztak, hiszen hozzánk jöttek segítségért, lakásért, de nem tud unk mit tenni — mondja Kiss Béla. a ktsz elnöke Egyik alkalommal aztán lelkendezve keresték fel a vezetőket. 'Olvasták az újságban, hogy OTP kedvezménnyel a KISZ-esek ifjúsági társasházat építettek Szegeden, Pécsett, s szeretnék ők is megpróbálni. Kiss Béla és a többi vezető mindent megtettek, hogy sikerüljön a fiatalok terve. Tavaly azonban hiábavaló volt. Nem hagyták annyiba — Most újra megpróbáltuk, s minden jel arra mutat, líogy sikerül a fáradozás — egészíti ki Szakály József párt- citkár. Előkerül idős Jóba Elek is, a fiatalok szakreferense, amolyan patrónus, aki ha valamilyen szakdologban, műszaki kérdésben segíteni szükséges vagy tárgyalni kell, ő és Kiss elvtárs képviselik a fiatalok ügyét. Pataki Sándor, a kittéi ai Rákóczi Tsz kovácsa a tavaszra készül. Nagy mennyiségben készít patkókat, gazdasági íelsze- reléshez szükséges szerszámokat. 11 ló vasalási munkáiról kell rendszeresen és időben gondoskodnia. Hammel J. felv. és olyan pózban, hogy az árva gyerek is ut£na forduljon. Igaz. hogy híresebb volt akkor egy jó ló, mint ma a legjobb márkájú motor... A túlsó pontig nem is volt semmi baj. Sem a bor, sem a szilvapálinka nem hatott annyira, hogy meg ne hallgassák a révészek utasítását — Lépésben hé! Lépsében emberek és egymástól húsz méternyire, adták szájról szájra a parazsos szemű tanácsát és ahogy ott álltak a bámulókkal együtt a vízle- j ár ónál, egy-egy türelmetlen legény láttán, megcsóválták fejüket! Nem ok nélkül. Hisz sok mindent megérlek már ezek as idő iskolázta emberek. Régen megtanulták, hogy mindég jobb félni, mint megijedni. A menyasiszonyos ház előtt, ahol a törvényes műveletek elvégzése előtt —mint a pap és jegyző előtti megjelenés — az új szekerek is 'csatlakoztak a régiekhez, az első pillanatokban kavarodás támadt. Egy piros arcú, szemre vágott kalapú fiú, aki jó két sárgának tartotta a gyeplőjét — se szó, se beszéd elébe akart hajtani egy pej fo- gatosnak. A pej lovas a vőlegénnyel érkezett, mutatta a táncoló lova, aki szintén nem hagyta magát. Közément az is és a bámulok sikongatása közben, ott a tágas utcán tengelyt akasztottak. Nem tört ott semmi, csak koccant. Egyik vas a másikkal és az indulat az indulattal. — Én elibérn még nem hajtott senki! — Én elibérn meg nem fog hajtani senki — feszítették egymásnak mellüket, amllior a községháza előtt leszálltak a szekérről. — Ejnye, Jóska! — Ejnye te Feri! — c&'tft- gatták minden oldalról azonnal őket és ötvenszer is elmondták a szokásos korholó szavakat. Hogy nem sül ki a szemetek! Micsoda dolog ez. Uj rokonok vagytok és nem fértek meg egymástól. Megzavarni az ilyen társaságot. Úgy látszik, nem fértek a bőrötökben. Az indulásig csendben te maradtak. Fogták a gyeplőt, hóhálgatták a felidegesített lovakat, mintha semmi sem történt volna... A vízlejáróban azonban, ahol újra a legnagyobb figyelemre lett volna szükség, hisz tíz-tizenöt szekérből állott a menet, a fél község szeme látára a sárga lovasfogat kocsisa szinte elvesztette az eszét. Az egyik mozdulattal szemére húzta a kalapját, a másikkal pedig, amibe minden erejét beleadta, végigvert a lovain. Keményen, úgy, hogy felágaskodtak az amúgy is ideges állatok és egy erélyes mozdulattal mellé fordította őket a jégjárókoak. Még fel sem érkeztek kiáltani a bámulok, főleg a rendre vigyázó révészek, amikor a pej lovas is azt cselekedte. Utána, a másik, a harmadik, mint valami eszeveszettek. . Örült, észbontó versenyfutás kezdődött! A két parton állók kiabálása közben, csupa virtusból a vélt elsőségért... Nem sokáig. Mat amikor a folyó közepére értek, az egymás mellett vágtató szekerek, ott, ahol legmélyebb a víz és legnagyobb a sodor, egy hatalmas roppanással megnyilt a jég... Recsegett az és ropogott, s mire észbe kaptak volna az emberek, egy szívet hasító, hatalmas sikoly kíséretében az óriási repedésben, nagyot: csobbanva eltűntek az első szekerek. Utána úgy, ahogy következtek. Mert a jégen, azon a végtelen pályán nem lehetett megélni. A felfokozott lendület & az azzal egyenes arányban növő tehetetlenségi erő elsodorta a szerencsétleneket. Még oldalra is hiába kanyarodtak el. A megbolygatott jég szinte bosszút állt. Hol a ló előtt, hol a szekér alatt szakadt le és őrjöngve hulltak valamennyien a kavargó vízbe, a jeges pokolba, temetőjükbe. így nem lett első senki! Legfeljebb a megsemmisülésben, mert emberi szem senkit nem látott viszont az eltűntek közül. Ott virrasztóit a két falu. Létrákkal, csuklyákkal, kötelekkel, de a hajnal fagya lehetetlenné tett mindent. Szinte leszegezte e hatalmas koporsót és hogy ne legyen olyan dísztelen, zúzmarából leplet terített rá. Azzal díszítette fel a bokrokat is és az öreg nyárfák mohos ágait. Mert tavasszal, amikor elvonult az ár, hiába volt minden próbálkozás. A keri- tőhálók — a gyalmok — csak a homokot kotorták. Megakadva egy-egy fadarabba, amit azonnal tovább sodort a hatalmas víz. •k A temetés napokig tartott. Sóira nem tapasztalt és soha nem látott módon! Lent a folyónál, egészen a jég szélén, ahol sírva és levett kalappal állott mind a két falu. Mindegyik a maga oldalán, hogy a jelképes koporsóknál a pap szavai után — melyet ezerszer vertek vissza a nyárfák — együtt és egyszerre zendüljön fel az ének. A te benned bíztunk és a többi... Nem kellett diktálni. Hisz ritka családnak nem volt bánata és ritka udvarnak gyászolnivalója... ★ Tízévenként, ha arra járok és az öreg kompon teszem meg az utat, bármilyen sok is a látnivaló, főleg ami az emberekkel történt, mindig eszembe jut eme történet. Nem szólok róla senkinek... Csak hosszabban nézem a vizet és merően bámulom az újra nőtt nyárfákat. — Az én fiam is közöttük ván, miért ne segítsünk rajtuk. Eddig az anyóséknál laktak, de szeretnének a maguk gazdája lenni. Annak rendje és módja szerint, KISZ gyűlésen beszé'ték meg a tennivalókat. A rendelkezések szerint vállalták az építkezésnél szükséges összes földmunkát, a vas és fémipari lelsz profiljába tartozó teendőket. a villanyszerelési munkáktól a vízvezeték szerelésig. a rakodási és anyag- szállítási munkákat — Egyiken a rokonok, másikon a barátok segítettek — sorolja Szakály elvtárs. — Rácz Gabi négy helyről kapott pénzt. — Alig várjuk, hogy kezdődjön a munka — újságolja örömmel Vaskó László. — Négy esztendeig fizettem havonta 4—500 forintot az albérletért. Most sikerülni fog, segít az elnök elvtárs, a KISZ megyei bizottsága, s reméljük az OTP is. — Májusban lesz két esztendeié, hogy nősültem — szólal meg Sallós László: háromhónapos kisfiam van, s elképzelheti albérletben az életet. Mindenki örül az üzemben. — Egy debreceni építész- mérnök készítette a tervet, a lakásépítés helyét már kijelölték, azi Északi körúton az Erdősor mellett fog megépülni az emeletes ifjúsági társasház. Mind a 12 fiatal házas részére két szoba összkomfortos otthon — mondja idős Jóba Elek. Megszervezzük a munkát a szombat délutáni és vasárnapi szabad időre. Persze csak önkéntes alapon. Van bőven jelentkező, hisz ez már hagyomány nálunk. Ha valakinek tatarozni kellett a házát, ott volt az egész üzem. A „jó nép” azt mondja, jönnek most is — sorolja Hajdú Lászió, a szövetkezeti bizottság titkára. — Én a villanyszerelést elintézem társadalmi munkában — ígéri a fiatalok előtt. — Ö a villamos részleg vezetője, könnyű neki — jegyzi meg a párttitkár. . — A fia'alok még a szabadság idjüket is felhasználják az építkezésre —, újságolja az öreg Jóba. — így még olcsóbba kerül. Nem lesz könnyű munka, azt hiszem sokszor feltörik a tenyerük. — Még csak az első napokon hagyj án. halljátok — mondja Hajdú. — De később, mikor azt érzi az ember, mikor egy téglát felemel, hogy mázsás követ kellene odébb dobnia. Tudom, mert csináltuk. No de ezt a lakást jobban meg fogják becsülni, mintha csak úgy „ajándékba” jutottak volna hozzá. Ez év őszén — ha sikerül — megszűnik tizenkét fiatal házaspár albérlete. Saját otthonukba költöznek. Ezt segíti a KISZ megyei bizottsága, a helyi szervezet, akik védnökséget vállaltak a fiatalokért. Várják, hogy a föld faggya engedjen, rendben legyen minden hivatalos Papír, s kezdődhet a nagy munka. — S ha „tehetség” lesz — mutatja kezével, s mosolyog Jóba bácsi, a patrónus — fel is szenteljük a lakásokat. — A fiuk hallgatnak. — Bár lehet, hogy akkorra elfogy minden fillérjük. No de majd azon is segítünk — teszi hozzá. S jóízűen nevetnek. Farkas Kálmán A harmadik uias s^"^*Sfiszalökön sovány, magas „jócágasú” fiatal férfi szállt M s &e a kocsiba. Hely bőven volt és ráadásul a gépko- ■ J csivezetőnek régi ismerőse, szakmabelije volt. Beszélgettek. Sorravették a szaktársakat ki hol van, mit csinál, majd az időjárásról esett szó. — A fene egyé meg, tegnap hajnalban elakadtam ezen a helyen. Lapátoltam a havat, vagy 100 méteren. Szerencsémre jött egy 5 tonnás, taposott előttem, így vergődtem el valahogy Tiszalökre. Az út kétoldalún hatalmas hóhegyek, a vezető megelőzte a lánctalpas hókotrót, majd megkérdezte: — Még mindig a Moszkviccsal jársz? A visszapillantó tükörben látszott; a harmadik utas grimaszt vág, erőltetett mosolya félig sikerült. — Nyavalyát. Azt a helyet már régen otthagytam. Kevesebb „fariért” többet ígértek. De már azt is otthagytam, most egy teherrel kocsikázok. Hidd el, többet lehet keresni. Legalább két kilóval több a pénzem, igaz, hogy vidéken vagyok, de a fene se bánja. Hosszú szünet következett. Délelőtt olvadt, délutánra hűvösödött, korcsolyapálya lett az út, ráadásul sűrű köd hömpölygőit. Vigyázni kellett. — Te, hallottam valamit: igaz, hogy Bandi lebukott? — Ja. A hülye berúgott, mint egy állat, éjszaka kivitte és összetörte a kocsit. Nem először csinálta. A harmadik utas elgondolkodott. — Te. Én sem magamtól hagytam ott a helyemet. Volt egy kis „csúszásom”, egy disznót akartam venni, volt egy utam arrafelé, csináltam hát egy kerülőt Tyúkodra. Este visz- szafelé „súroltam” egy fát. Nem volt nagy dolog, nem szóltam senkinek, maszeknál kijavíttattam a kocsit 450 forintomba kerüli... Mégis azonnali hatállyal elbocsátottak... Azt mondom öregem, ki volt ez csinálva, mert rögtön került a helyemre egy „új szivar”, valamelyik górénak a „pereputtya”. Hát igazság ez?... Te, ha tudnál valami jó helyet? — Nemigen tudok most semmit. Nyíregyházán kiszállt a harmadik utas. Sovány, magas alakja eltűnt egy kapumélyedésbe, a gépkocsivezető nézett utána, majd csak úgy magának hangosan megjegyezte: — Ismerlek én. Minek iszol a volán mellett, ráadásul fekete fuvarban. Ezt bizony a szemébe kellett volna mondani. Seres Ernő Hegemlékezések a szovjet—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés 16. évfordulójáról A Szovjet-Magyar Baráti Társaság kezdeményezésére számos szovjet gyárban és intézményben az 1948 február 18-án aláirt szovjet-magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés 16. évfordulójáróL Az első ünnepélyes megemlékezés pénteken este volt „Az 1905-ös forradaloom emlékezete” nevet viselő moszkvai villamossági gépgyárban. A bensőséges ünnepségen Maria Fortusz, a Szovjet-Magyar Baráti Társaság vezetőségi tagj;. mondott ünnepi beszédet Megjelent az ünnepségen é! ugyancsak beszédet mondod Szipka József hazánk moszk vai nagykövete. ARCOK, EMBEREK A jubiláló tanácstitkár
