Kelet-Magyarország, 1964. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-29 / 50. szám
XXI. ÉVFOLYAM, 50. SZÄM ARA: 50 fiHér 1964. FEBRUAR 29, SZOMBAT Gépek Komoly érdeklődésire tartott számot dr. Rázsó Inve professzornak a minapi előadása, amelynek keretében a nyírségi homok gépesítésinek néhány fontos kérdésévé! foglalkozott Szakmai ber- kekbea egyik ilyen érdekes felvetése volt a homoktalajok őszi mélyszántásának szükségessége. Hangsúlyozta, hogy a homokfogás érdekében az ősszel megszántott talajt gyűrűshengerrel szükséges lekötni. Ilyen, homokra való. nagy átmérőjű gyűrűshenger van. Azt is elmondotta — és a megjelent szakemberek mesz- szemenőkig egyet értettek vele —, hogy a talaj mélyforgatása, további szántóföldi művelés mellett te kifizetődő, mert a tápláló anyagok felszínre hozásával egy—bárom éven át magas termés- eredményt érhetnek el, emellett igen lecsökken a gyomok elleni munka. A gyümölcsösök és a szántóföldek zöldtrágya növényeinek a talajba juttatását leginkább talaj maró géppel lehet megoldani. E gép biztosítása nélkülözhetetlen a homokra. És végül: üzemgazdasági és egyéb lényeges szempontok szükségessé teszik a homokon a D4—K és más nehezebb traktorok alkalmazását Ezek voltak a megszívlelendő javaslatok. Utána valamennyi felszólalónak szinte sgyöntetű volt a kérése, kérdése: mikor, hogvan szerezhetők be az említett gépek; a gvűrűshenser, a talajmaró, amellett a függesztett önbeálló eke. A válasz és az abból levonható következtetés igen szomorú képet adott. A talajmarót már közel n°gy éve kipróbálták, de alig tíz darab van belőle az országban. A homokra való speciális gyűrűs és sima vashengernek tavaly készült el egy példánya. Több nincs! A homokon nélkülözhetetlen önbeálló ekéből sem lehet a minimális igényt kielégíteni. Hogy miért? — Azért mert nem gyártják ezeket a munkakéneket! Felvetődött egy égető probléma a généi látással. A nyírbátori járásban például az 'dei gépellátási kereten belül. 35 — többségében — könnyű traktort kapnak, eh- icz a munkagépekre csuoán 300 000 forint jut. Ez a helyzet a legtöbb járásban. Vagyis: lassan oda jutnak; a Isz-ek. hogy erőgép — elsősorban a homokra nem m-w-lelő erőgép — többletük lesz, esetenként máris van és főként azért, mert pusztán csak az erőgépet kapják meg — munkagépek nélkül! Néhánv év kellett ahhoz, hosv rájöttünk: helytelen a nagy értékű istállókat úgy felépíteni, hogy nem _ biztosítják hozzájuk a nélkülözhetetlen berendezéseket. Nincs jogunk mind a népgazdaság, mind a termelőszövetkezetek szempontjából megjárni ugyanezt 3z utat a gépesítésnél! Nagyon drága lenne itt is befizetni a ..tandíjat”. Gondoskodnia kell a Földművelésügyi Minisztériumnak és más érdekelt szervnek arról, hogy — ha lassúbb ütemben is — a gép- ellátó^ legyen komplett, mert a gazdaságok csakis így 1ud- ják egészségesen kihasználni meglévő és egyre szaporodó erőgép parkjukat. S. A. niszterelnök a Szovjetunió területét elhagyva, táviratban mondott köszönetét Nyiki- ta Hruscsovnak azért a nagy vendégszeretetért, amelyben részesült. Krag legjobb kívánságait küldte Nyikita Hruscsovnak és a szovjet népnek. Viszontlátásra Dániában! — hangzik a távirat. Mint a Reuter iroda jelenti, Krag miniszterelnök hazaérkezett Koppenhágába. Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes látogatása a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán Pénteken Nyíregyházára látogatott Molnár János elvtárs, a művelődésügyi miniszter helyettese. Kíséretében volt Nagy László elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és közoktatási osztályának munkatársa, valamint a minisztérium több felelős vezetője. Molnár János és kísérete pénteken a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolában találkozott a tanári karral és az oktatási intézmény vezetőivel, s meghallgatta Kovács József főiskolai igazgató tájékoztatóját a másféléves munkáról, majd hosszasan elbeszélgetett a munkáról, a főiskola terveiről. Részt vett a megbeszélése* ken Orosz Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Gombás Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, Gulyás Emilné dr., a megyei tanács vb. elnökhelyettese és Markovics Miklós elvtárs, a megyei pártbizottság agitációs és propaganda osztályának vezetője. A vendégek ma a Nyíregy* házi Tanítóképző Intézetet látogatják meg. Moszkva, (TASZSZ): Otto Krag dán miniszterelnök, felesége és kísérete társaságában pénteken reggel repülőgépen hazautazott a Szovjetunióból. A 10 napos hivatalos látogatását befejező dán miniszterelnököt a vnukovói repülőtéren Hruscsov miniszterelnök, Koszigin, Mikojan és mások búcsúztatták. Megjelentek a szovjet főváros dolgozóinak képviselői, külföldi diplomaták és újságírók is. Az elutazás alkalmából Hruscsov és Krag beszédet mondott. Beszélgetéseink őszinték voltak, s a teljes egyetértés légkörében folytak le — Átadta megbízólevelét a Ghánái Köztársaság új magyarországi nagykövete Kisházi Ödön, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke pénteken fogadta Henry Bot- chway Kofi Marrah renkívü- li és meghatalmazott nagykövetet, a Ghánái Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Barcs Sándor, az Elnöki Tanács tagja, Péter János külügyminiszter, Kovács Imre vezérőrnagy és Gergely Miklós, a Külügyminisztérium proto- koll-osztályának vezetője. Diesel-mozdonyok a személyforgalomban Korszerűsítik a Szolnok —Debrecen —Nyíregyháza vonalat 2800 tehervagont kap a MÁV — Új nemzetközi vonat: Nord — O risnt-expressz Pályázat Nyíregyháza városközpontjának rendezésére Az Építésügyi Minisztérium ugyanide kell elküldeni — kies a Nyíregyházi Városi Ta- zárólag postán — a kész ter- nács Végrehajtó Bizottsága veket, legkésőbb május 18-ig. tervpályázatot hirdet Nyíregy- A legjobb munkák díjazására háza városközpontjának ren- 108 000 forintot irányoztak dezésére. Az érdeklődök már elő. Az első díj azonban nem átvehetik a pályázati kiírást lehet több 25 000 forintnál, a az Építésügyi Minisztérium , , ... . . . ... településfejlesztési főosztá- me&vasar°U tervekért pedig lyán (Budapest, V. kerület, legalább 6000 forintot kapnak Beloiannisz utca 2—4), s majd a pályázók. (MTI). mondotta Hruscsov. E megbeszélések hozzásegítettek minket, hogy jobban megismerjük egymást, tisztázzuk és megértsük egymás nézeteit. Hruscsov ismét kijelentette, hogy a szovjet kormány következetesen törekszik a különböző társadalmi rends’erű államok békés együttélésének megvalósítására, A szovjet kormányfő utalt arra, hogy közelgő skandináviai, ezénbelül dániai látogatása alkalmával a baráti érintkezés folytatást nyer majd. Skandináviai látogatását egyébként Hruscsov úgy értékelte, mint újabb lépés a kölcsönös megértés és a jósaomszédság útján. Búcsúszavaiban Krag köszönetét mondott Hruscsovnak a vendégszeretetért és a kedves fogadtatásért. Ö is hangsúlyozta, hogy a megbeszélések légköre a lehető legjobb volt. Ezek ismét bebizonyították, hogy Dánia és a Szovjetunió egyet akar. azt. hogy minden ország járuljon hozzá a világbéke biztosításához, s hotrv országaink jó kan- csolatai fennmaradjanak és még erősebbek legyenek — mondotta Krag. örömmel várjuk dániai látogatását, hogy folytathassuk az itt megkezdett jó együttműködést — fejezte be beszédét Hruscsov felé fordulva a dán miniszterelnök. Jens Otto Krag dán miKrag? hazautazott Moszkvából A szovjet és a dán miniszterelnök beszéde a vnukovói repülőtéren Véget ért a KGST végrehajtó bizottságának ülése Moszkva (TASZSZ.) Moszkvában a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés további ki- szélesítéséről szóló jegyzőkönyv aláírásával befejeződött a KGST végrehajtó bizottságának 11. ülése. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának Végrehajtó Bizottsága 1964. február 25-től 28-ig Moszkvában megtartotta 11. ülését, amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői vettek részt. Az ülésen Mihail Lessees- ko, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnökhelyettese, a Szovjetunió KGST-Leli állandó képviselője elnökölt. A vb megvizsgált a tagországok műszaki tudományos együttműködésének további tökéletesítésével összefüggő több kérdést, és intézkedéseket, hagyott jóvá a tagországokat kölcsönösen érdeklő legfontosabb műszaki és tudományos kutatások egybehangolására az 1964—65 években. Az intézkedések előirányozzák a KGST országok egy ü Hműköd ősé ne* megszervezését és erőfeszítéseinek egyesítését több fontos tudományos és műszaki probléma megoldására; e kérdések kidolgozásában a tagországok sok tervezőiről/ ja, más tudományos ás műszaki intézete fog részt venni. A vb. foglalkozott számos olyan kérdéssel, amelyek ösz- szefüggnek a KGST szabvány- ügyi együttműködési munkájának további gazdagításával és tökéletesítésével, és szükségesnek tartja, hogy a tanács szervei összpontosított figyelemmel dolgozzanak ki olyan ajánlásokat, amelyek módot nyújtanak a termelés szakosítását és kooperálásáí biztosító szabványok egységesítésére,. egyszersmind elő* segítik a KGST államok közötti termékcsere fejlesztését. A, vb jóváhagyta a KGST szabványügyi intézetének 1964 évi munkatervét. Megvizsgálták a külkereskedelmi együttműködés bizonyos kérdéseit, köztük az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletének f Hit- kárától a KGST-hez érkezett meghívással összefüggő kérdéseket is. A vb jóváhagyta 3 tagországok vízgazdálkodási szervei vezetőinek értekezlete által előterjesztett :964 évi alapkérdéseket, amelyeken belül több vízgazdálkodási műszaki tudományos probléma kidolgozását irányozzák elő. A vb ezenkívül tájékoztatást kapott és határozatot hozott arról az értekezletről, amelyet a KGST-ben tartottak az állandó bizottságok elnökeinek és a titkárság osztályvezetőinek részvételével az 1966—70 évi népgazdasági tervek egybehangolásával kapcsolatos munkák menetéről. dául a Kaba—Kisújszállás közötti második vágány, második vágányt fektetnek Debrecen—Apafa és Rákos—Uj- szász között is, Villamosítják a Miskolc—Diósgyőr, Tatabánya—Oroszlány közötti vonalszakaszokat és megkezdik a Miskolc—Szerencs közötti vonal villamosítását. Bekapcsolódik a forgalomba húsz szovjet nagy teljesítményű és ötven hazai gyártmányú Dieselmozdony és több új villanymozdony. Végezetül bejelentette a MÁV vezérigazgatója, hogy a vasút az idén is jelentős összegeket költ a dolgozók munkakörülményeinek javítására, új szociális létesítmények építésére, így például átadják rendeltetésének ^ a miskolci szakorvosi rendelőt, folytatják a szolnoki MÁV kórház építését. tetősével több nemzetközi vonat gyorsabban haladhat, 25—50 perccel csökken ezeknél az utazási idő. Május végétől ül nemzetközi vonat is jár a MÁV vonalain: a Nord-Orient expressz. Felkészült a MÁV arra is, hogy az utazási köny- nyítések nyomán lényegesen többen látogatnak Csehszlovákiából Magyarországra, illetve Magyarországról Csehszlovákiába, s ezért több intézkedést tett az utazás gyorsítására. Néhány vonatot a belföldi személyforgalomban is Diesel-mozdony vontat. A Hajdú-expressz Nyíregyházáig jár. Az idén elsősorban a Szolnok—Debrecen—Nyíregyháza és miskolci vonal korszerűsítésére összpontosítja az erőket a MÁV. Megépül pélKödönyi Károly közlekedés és postaügyi miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatót tartott. Bevezetőben a vasút múlt évi munkáját ismertette. Az 1964. évi feladat nagyobb, mint a múlt évi volt. Az idén a MÁV 2800 új vagont kap, ahhoz azonban, hogy a szállítási igényeket kielégíthesse, legalább 5000 új kocsi kellene. A vasút mindent megtesz, hogy mégis eleget tehessen a szállítási feladatoknak. Elsősorban irányvonatok indítását szorgalmazza. A személyforgalom alakulásáról elmondotta, hogy a MÁV 220 négytengelyes új személykocsit kap 1964-ben. Ezzel azonban még nem oldódnak meg a személyszállításnál mutatkozó nehézségek. A vasútnak az a törekvése, hogy az idén lényegesen pontosabban közlekedjenek a vonatok, mint tavaly. új Diesel- és vil- lanymozdonyok közieked-