Kelet-Magyarország, 1964. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-19 / 41. szám

Szilárduló kapcsolatok Még néhány nap és befeje­ződnek a termelőszövetkeze­tekben a zárszámadó közgyű­lések. Ezeknek a minden köz­ség, a megye mezőgazdaságá­nak az életében fontos ese­ményeknek a legfőbb tanul­ságaként azt vonhatjuk le, bogy a termelőszövetkezetek tagjai igen szoros kapcsolat­ba kerültek az elmúlt évben a nagyüzemi gazdálkodással. A zárszámadásokat megelőző beszélgetéseken és a közgyű­léseken egyaránt az volt a jellemző, hogy a tagok több­sége a viták során, tűi az egyéni gondokon — vagy azokkal szoros összefüggésben — a közösség sorsának a to­vábbi alakulásával foglalko­zott mind a jó, a közepes, mind a gyenge szövetkezetek-, ben. Ezekben a vitákban, akár a vezetés, a termelés szerve­zése, akár a fegyelem kérdé­se. vagy más dolog került szóba, kimondva, vagy kimondatlanul ott érző­dött a közügyek iránti ér­deklődés fokozódása. A köz­üggyel való foglalkozás pe­dig azt mutatja, hogy a tagok a szó legszorosabb és legneme­sebb értelmében gazdái akar­lak lenni a termelőszövetke- ’.etnek. Mind több szövetkeze- i tág nem csupán egyszerű ;eresetl forrásnak, mun ka ­íelvnek tekinti a közöst, ha­léin a dolgozó parasztembe- ek olyan nagy családjának, ímelynek örömét, gondját- iaját együtt érzik. Kimeríthetetlen erkölcsi és fazdasági erőforrás a tagok­iak az az igyekezete, hogy i közös gazdájaként segíti az lőrehaladást. Könnyelműség enne bármelyik tsz vezetősé- r résziéről, ha közömbösen enne el é megnyilvánulás »ellett az 1964 évi gazdálko- lás terveinek a.z .elkészítése­iéi. A tagok ötletei, észrevé- elei. bírálatai, javaslatai, tmelyek az elmúlt év — és íz elmúlt évek — tapasztal­ai alapján elhangzottak, meg- rdemlik az alapos figyelmet, lem zést. A termelőszövetke- etek tagjainak sok évtiaedes apasztalata van a község ha- ára természeti, gazdasági dottságairól. Ésszerűtlenség enne ezek mellett kézlegyin- éssel tovább menni, mert genis, a volt néhány holdas mberek is segíthetnek a lagyüzem problémáinak a megoldásában, különösen ak- :or, amikor már bennük is mindinkább kibontakozik a lagyüzemi szemlélet, s egyál- alán — ők a szövetkezet gyemrangú gazdái. A zárszámadó közgyűlése­it most az 1964 évi tervek itáj követik. Vitáknak kell enniük a szó szoros értelme­ién, hogy végül, a tervet .ió- áhagyó közgyűlésre olyan ja- aslat kerüljön, amelyben enne van a tagok százainak véleménye. Az ilyen terv készítése nem könnyű. Ko­rántsem olyan könnyű mint mikor csupán a legszűkebb vezetőség állítja össze a ter­vet. Egyik tsz-ben a tagolt bí­rálták az elmúlt évi tervké­szítés egyoldalúságát, gyenge­ségét. Aztán kiderült, hogy az a terv nem is dicsekedhetett erényekkel, hiszen az 1962-es évinek — a lemásolása volt. Az ilyen terv, nem lehet csodálkozni rajta, távok esik minden realitástól, figyelmen kívül hagyja a való életet. A terv nem készülhet ön­magáért, azért, hogy eleget tegyenek vele a kötelezettség­nek, s ott porosodjon a fiók­ban. A termelési terv akkor lesz az egész szövetkezeti kö­zösség terve, ha abban. a népgazdaság igényeinek figye­lembe vétele mellet, minél teljesebben érvényesülnek a tagok elgondolásai, tapaszta­latai. A tervet nem csupán a vezetőség hajtja végre, hanem velük karöltve az egész tagság. S a tagok akkor dolgoznak iga­zán szívesen, amikor minél inkább a magukénak érzik azt, amit a terv előirányoz. A nagyobb, átfogó javasla­tok mellett igen fontos a tsz- tagok egyéni-családi terveire vonatkozó elképzelés. A me­gyében mind általánosabbá válik a területek családi mű­velése. Igyekezzenek a ter­melőszövetkezetek veaetői még ezekben a napokban megláto­gatni a tagokat, elbeszélgetni velük arról, hogy az idén mit, mekkora területen. akarnak megművelni, mert ez szoro­san hozzátartozik — a nagy családé mellett — a tsz-tag családjának tervezéséhez, egyéni költségvetéséhez. Mi­közben a közös és a család érdekében kedvező megállapo­dásra jutnak, mód adódik a termelőszövetkezet átfogó dolgairól, feladatairól is be­szélgetni. Ezek a beszélgeté­sek is bővítik a vezetőség lá­tókörét, a hasznos tapasztala­tok még alaposabbá tehetik a tervezést. Nem sok idő telt el azóta, amikor a párt- és tanácsszer­vek javasolták a tsz-vezetők­nek^ a zárszámadásokat úgy készítsék elő, hogy a közgyű­lés idejére a tagok túlnyomó többsége tisztán lássa az el­múlt év gazdálkodását, mind eredményeiben, mind hiá­nyosságaiban. E javaslatot legtöbb szövetkezetben meg­fogadták. Valóra váltásának sok köze volt ahhoz, hogy a zárszámadó közgyűlések legtöbb helyen igazi gazdasá­gi—politikai tanácskozásokká váltak, s a közös íievek meg­vitatása került előtérbe. — Most, a tervet tárgyaló és jóváhagyó közgyűlések előtt sem lehet más kérdés: bizto­sítsák a legszélesebb fórumot a terv és annak végrehajtása szempontjából a kis és a nagy ügyek megvitatásához. Mert ha az év elején már itt érvényesül a széles körű tsz- demokráeia, akkor menet köz­ben, amikor minden egyes napnak, megvan a tervfelada­ta, kevesebb lesz a gond: a tagok érezni fogják, hogy sa­ját terveik valóra váltásáért dolgoznak. S. A. TEJFEHÉR UTAKON Névnapi ajándék — Mészárosék tüzelője — Nincs kivételes ember Óriási hordók, tartályok, csö­vek, zúgó gépek. Gombvastag­ságú vaslábakon' hatalmas, for­gó fahordó. És gőz, sok gőz... Nyolcvankilenc községből naponta 40 ezer liter tejet „fo­gyaszt” a Szabolcs megyei Tej­ipari Vállalat mátészalkai tele­pe, hogy vajat, kazein-túrót és fogyasztási tejet készítsen be­lőle részben exportra, részben hazai fogyasztásra. A tej össze­gyűjtése, beszállítása egyik leg­fontosabb feltétele a zavartalan üzemelésnek. Mindenütt jól is­merik a fehértartályos kocsi­kat, s az embereket, akik ve­lük utaznak, hóban fagyban, esőben, vagy éppen nyári hő­ségben.' A hatodik oklevél Nemessályi György, szállítási irányító még mindig nagy becs­ben őriz egy beszédvázlatot. Az 1962-ben tartott, első országos szocialista brigádvezetői érte­kezleten szólalt fel a vázlat alapján. Mindjárt az elején ez olvasható: „1959-ben, a VII. pártkongresszus tiszteletére ha­tároztuk el, hogy mi is fokozot­tabb munkával vesszük ki ré­szünket a párt határozatainak végrehajtásából. Szocialista címre érdemes brigádot alakí­tottunk...'’ — Azóta négyszer nyertük el a megtisztelő címet, most vár­juk, Hogy ötödször is megkap­juk az oklevelet. De már a ha­todikért is. sorompóba álltunk — mondja Nemessályi elvtárs. Mindjárt hozzá is teszi: — Vállalásaink között mindenkor első helyen van az ember. Se­gíteni, nevelni egymást, leküz­deni magunkban a rosszat. Vagyis: ma többnek, különb­nek lenni, mint tegnap. Ha ezt tesszük — és meg is tudjuk tenni —, a termelési eredmény­nyel sem lehet baj. A beszédes napló A szállítási dolgozók — a szocialista byigád tagjai — persze, délelőtt nyolc óra után, már nincsenek bent: az ő mű­szakjuk jóval korábban kezdő­dik. Fél hét előtt már mind a tizennyolcán kimennek a ko­csikkal. De a brigádvezető,. Ne­messályi elvtórs egy kopottas, sokat használt naplófélét mu­tat. — Ha ők nincsenek is itt, be­szél ez helyettük. Úgy is írtuk rá: Szocialista Brigád Napló. Az a tapasztalatunk, -hogy nem valamiféle rámában, díszítés­sel, különleges esetekre muto­gatni kellenek a feljegyzéseink, hanem egy .nagyon jól bevált érintkezési módszer ez. Nem jót tett valaki? Beírjuk. Dicsér­ni kell? Az is belekerül. Aki­ről szó van benne, aláírja a vé­leményét. Nagyon értékes ne­künk a „Napló”. Találomra kinyitjuk. Egyik helyen ez áll: B. Z. ittas volt, miatta késett a járat. Nem je­gyezte fel a kannaforgalmat. Alatta: ..Beismerem, hibát kö­vettem el, Több hasonló eset nem fordul velem elő. B. Z.” Más: „Simón a vitkai járatban, hol adott le 7 kannát? Kivitte és nem számolt el vele:” Utána írva: „Visszahoztam. Máskör pontosabb leszek. Simon”, Jó érzés egymáson segíteni A szocialista brigádok tevé­kenységében . egyelőre talán szokatlannak tetszik, de itt úgy van, hogy külön pénztárnapló- ja is van a brigádnak. Mire? Csak nem valamiféle „külön tagdíjat” adnak össze?! — Nem, egyáltalán nem — mosolyog Nemessályi elvtárs. — Arról van szó, hogy szükség esetén jó érzés egymáson segí­teni. Kellemes dolog, amikor valakinek, mondjuk, éppen név­napjára valamilyen kedves ajándékot veszünk. Mészáros István brigádtag egyik gyermeke meghalt, még öt élő gyermek maradt a csa­ládban. Ugyanakkor Mészáros« né újszülöttet várva "feküdt a kórházban. A brigád tagjai most nemcsak önmaguk közt indítottak önkéntes gyűjtési* hanem az egész üzemben. Együtt érzőén magyarázták egyik társuk váratlanul meg­nehezült helyzetét. 400 forint gyűlt össze, a pénztárnaplóba bevételezték, és kijárták, hogy a TÜZÉP telepen soron kívül szenet, s hozzá való fái vásá­roljanak és szállíttassanak Mé­száros Istvánék lakására. — Egy hűséges társunk, Si­mon Mihály kórházba került. A brigád nevében küldöttségünk látogatta meg vasárnap. Nem mentek'üres kézzel! „Jobban beosztom a munkámat" A kivételezést száműzték, ilyenről nem tudnak. Azaz egy közeli példa még inkább iga­zolja: nincs is rá szükség. — Papp István jött hozzám pár hete, hogy szerinte nem helyes, mikor épp a párltitkár, Adráska Zsigmond késik a be­jövetellel. Pedig az egyik leg­jobb járata van, a méhteleki. Más járatot kellene adni neki. Magyarázni kezdtem Pappnak — mert nálunk minden ilyes­mi szép szóval megy —, meg­érdemli Andráska azt a járatot, sök időt áldoz munkája mellett értekezletekre, üzemi megbe­szélésekre, taggyűlésekre, és a többi. Papp nem is mondott ellent, csak amellett tartott ki: elismeri a párttitkár többlet- munkáját, de ez nem egyeztet­hető össze azzal, hogy a járata késve érkezzen. Olyankor nin­csenek gyűlések. Ezzel többen is egyet értettünk. Beszéltem Andráska eivtárssal. — Igaza­tok van. Jobban beosztom a munkámat, hogy . megszüntes­sem késéseimet. A párttilkárse kivételes ember — ennyit mon­dott csak akkor Andráska elv­társ. Másnap jó félórával ko­rábban befutott a kocsival, mint azelőtt. A „Naplóba” persze; ez is bekerült. íme, ezek tehát azok az em­berek, akik a' fehér tejes gép­kocsikkal járnak 89 községbe mindennap, hogy elhozzák a termelőszövetkezetektől, háztáji- gazdaságoktól összegyűjtött te­jet, és egyéb szállítási munkát is lébonyolítsanak az üzem ré­szére, amely tavaly is 104 szá­zalékra teljesítette tervét. Nem vallanak szégyent azzal az Öt évvel ezelőtti elhatározásukkal, hogy: „Szocialista címre érde­mes brigádot alakítottunk...” Ezt igazolja Immár az ötödik oklevél, aminek várományosai. Asztalos Bálint. 'elük, mert elvittek rnunka- zolgálatra Nagyvárad mellé largi ára. Leveleim értől a2 döről sincsennek, de meg- naradt egy fénykép, ezt őr­öm most is. — Tessék — nyújtotta át. Hátlapján felirat: „Sok zeretettel küldi apukának ivike. Munkács, 1941 II. 12.” — Feleségem már Szat­nárnémetibol jött át hozzám Hargitára. Itt dugdostam a zázadparancsnokom, egy lovács János nevű főhad- agy segítségével. Ö vállalta kockázatot. Csaknem hat ónapig volt ott velem, s tár félő volt, hogy a csend- rök megtudják, s akkor vé- e mindkettőnknek. Először gv döntöttünk, hogy megpró- álok valamelyik mafgitai sszönj- tói hamis papírokat «szerezni, s román falóba üldöm. Ezt elvetettük. Le­pleztünk anyámékkat, akik Jujon laktak. Úgy határoz­unk, hogy menjenek haza. Jva. a lányunk útközben be- eg lett. S milyen a sors - néz rám. — Mikor rrteg- <rkez i k, pontosan akkor :ezdték gyűjteni. a zsidókat íujon. Beleestek, s így ke- ültelc Nyíregyházára a §et" óba. Abban a sötét bársony uhábsp vitték el a lányo- nat, amiről a feleségem írt, lekem, mert semmit nefn vi- íettek magukkal csak Sfljni ájtuk volt. — A Vöröskeresztnél ezt irdekernék találták. Évát igyanis amikor az auschwit­zi koncentrációs táborból kl- vitték, valóban egy olyan sö­tétbársony ruhát hordott, mint amilyent én megnevez­tem. Ennek azonban nem sok jelentőségét tulajdonítottam. És Simanszky sem, a mú­zeum igazgatója. Mikor fel­kerestem elmondta, hogy a lágerbe érkezőkről a ruhá­kat leszedték, s mikor egy-, egy csoportot tovább szállí­tottak, nem nézték, hogy a saját ruháját kapja meg. Azt vett fel, amit adtak. — Nagyobb jelentősége van annak a két idézésnek, amelyet a Vöröskereszttől kaptam 1963 augusztus vé­gén. A többi jelentkezővel szemben én látszottam való­színűnek arra, hogy valóban Éva Krcz az én lányom. El­kérték tőlem a fényképet, lemásolták és kiküldték Évának Krakkóba és s mú­zeumnak Auschwitzba. És ezek után megkezdődött a levelezés Éva Krcz és Ku­tas Lajos az .„apa” között. — Megkértek a Vöröske­resztnél, hogy n bizonyítás érdekében vetessek vért ma­gamtól. El is mentem dr. Ökrös professzorhoz. Nagyon sok jelentkezőről tudnak, akiktől vért vettek. Mikor Éva Budapesten járt ő is adott vért, hogy így a tu­domány segítségével is bi­zonyítékokat szerezzenek. A vércsoport azonosság megál­lapítása mór döntő érv le­het. Ugyanis akiket ebből kizárnak, már nem jöhetnek számításba. Tőlem kétszer is vettek vért s a Vöróskeresz:- nél azt mondták, majd ér­tesítenek az eredményről. Az „apa” azonban ezt nem tudta kivárni. — Nagyon izgatott és tü­relmetlen voltam. Úgy hatá­roztam, hogy az eredmény­ről közvetlen szerzek tudo­mást ökrös professzortól. Képzelheti milyen nagy volt az örömöm, amikor rncg'ud- tam, hogy nem vagyok ki­zárva, egyezik a vércsopor­tom Éva vércsoportjával. A sok jelentkező „apából” tu­domásom szerint ketten ma­radtunk. Útlevél irtán jár­tam, hogy minél előbb ki­mehessek Krakkóba, hogy személyesen találkozzam Évával. Jobb lesz ez így — gondoltam. Lehetnek adatok, tények,' levelek, fényképek, az ember mégis úgy van, szeret a saját megérzésére alapozni. — Elképzelheti azt az iz­galmat, amit az úton álél­tem. Féltem az első találko­zástól, nem tudtam elképzel­ni, hogy annyi idő / titán rá­ismerjek a lányomra. így mondóm, mert így kell mon­danom, ezt diktálja az érzé­sem» a lelkiismeretem. Az unokahugommal és a sógo­rommal utaztam Krakkóba gépkocsival. És a találkozás, az első — sóhajt — nagyon, de nagyon megrázott. Csak álltunk egymással szemben' mint két idegen. Később mind közelebb kerültünk lélekben is egymáshoz. Néztem bá­multam Évát, a „lányomat”, s nem, nem akaróin, hogy önzőnek nézzen, de alakjá­ban az anyját, a felesége­met láttam felfedezni. S képzelje el, mit éreztem, amikor elkérte a fényképet, a „nagynénjéét”, nézte, bá­multa, aztán a tükör elé állt, mosolygott, felfedezte a ha­sonlóságod Valami megfog­hatatlan hatalom szorította a torkomat, a szívem dobogá­sát is hallani véltem... — Délután már együtt voltam a „lányommal' Évá­val. Felkerestük Simanszkyt, áld megindította Éva ízűiéi után a nyomozást. Beszél­gettem vele is. Neki is az volt a megállapítása, miután a bizonyítékaimat elsorol­tam, hogy a három esélyes közül én látszom a legvaló­színűbbnek. Gondolhatja mi­lyen érzésem volt. Évát egy­re közelebb éreztem magam­hoz, s úgy vettem észre ó is engem. De azért még most is igyekszem tárgyilagos lenni, nem szeretném ha vádolnának s kölcsönösen csalódás érne bennünket. Hogy melyek a legdöntőbb érveim? Elmondom, mert ezek sokat jelenthetnek szá­momra, s Évának is. A leg­döntőbb, amit mondtam — mielőtt tudtam volna róla —, hogy Évának mindkét lábán a középső két újjá összenőtt. így születe‘1. S ez valóban így is van! Emlék­szem, mikor megszületett 1942-ben ón akkor Rahón szolgáltam, s a feleségem megírta, hogy megszületett a lányunk, csak egy kis szép­séghibája van, s emiatt még bánkódott is. A másik az, hogy a születési ideje — 1942 november 12 — megegyezik az övével, melyet orvosok állapítottak meg, amikor ki­került a lágerba. És az Auschwitzba való kiérkezési idő is nagyjából megegye­zik. Engem igazol a vércso­port azonosság, a fényképek hasonlatossága, s az a szám, az A 5116 is, melyet Éva visel. Ugyanis az A betűt magyar zsidók kapták, » eze­ket a számokat, a Szabolcsból Zemplénből kivitt zsidók kapták. Bár igaz, hogy Fiid- manné nem kapott számot, mert őt megsemmisítő láger­ba vitték, de szerencsére, csodával határos módon megmenekült — S még valamit. Nád assy László filmrendező is engem tart a legnagyobb esélyes­nek. ö ugyanis ismeri Évát, filmet készít róla sok ember­rel beszélt Az Éva életéről készült filmet már hirdetik is —, itt a reklám — húzza elő zsebéből — s nagyon sze­retném, ha Nyíregyházán is bemutatnak. Most ez ügyben is járök. Fél esztendeje él izgalom­ban Kutas Lajos. Éjszakáit és nappalait a reménykedés szövi át. És fáradhatatlan. Éva keresi szüleit, az apa lányát. — Két napot töltöttem Évával, s úgy éreztem min-1 den óra közelebb hozott bennünket egymáshoz. Na­gyon nehéz neki kimondani az igent is, meg a nemet is. Nekem is. Ö ezt mondta: „nagyon boldog lennék, ha megtudnám, kik a szüleim.” Tüdcm, akárkié lesz, kerül­jön bárhová, a kételyből mindig lesz egy sztkrányi* Hisz semmire nem emlék­szik, s a sok sok bizonyíté­kot. az emberi életeket ehe­rne tte a történelem. Ök már nem beszélhetnek, nern bizo­nyíthatnak. Én „csak” apa voltam, szeretnék az lenni* ha az anyja élne, másképp történne, ő biztosan tudom; hogy ráismerne 1— érvel. — Levelezünk. S ezek kezdetben csak barátságos, udvarias hangon íród ök mindkettőnk részéről. Ké­sőbb egyre melegeb’o nan- gúakká, fűtöttebbekké vál­tak. Az első levelében az apa szót idézőjelbe teszi. Én megértem. De amit most január 15-én kaptam tőle, már oda írja, hogy csókol, s drága apának szólít, . :1a már idézőjel nélkül. Képzel­heti, hogy mit éreztem, s mit. érzek most — veszi elő zsebéből a zsebkendőt, s tö- rülgeti könnyes szemét. Bár igaz lenne, hogy húsz év után egymásra talált apa és lánya, Éva Krcz, azazhogy Kutas Éva. Farkas Kálmán. A tiszadadaí Dózsa Tsz-ben igyekeznek a búza termésátlagát fejtrágyázással is lokozni. Holdanként — egyes táblákban — egy mázsa pétisót szórnak ki géppel. — A szándék jó, de a megoldás kevésbé; a vastag, lekeményedett hóra került műtrágyát a tavaszi nagy ol­vadás alkalmával a hóié elviszi — kárba vész. A fejtrágyázásl akkor helyes végezni, amikor tavasznyílás előtt már nincsenek összefüggő hófelületek a földeken. Foto: Hammel József.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents