Kelet-Magyarország, 1964. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-15 / 11. szám
Lefél az MLSZ-hez a sorsolásabhal kapcsolatban A Megyei Testnevelési és Sportszövetség elnöke levelet Intézett a Magyar Labdarúgók Szövetségéhez. A levélben kifogásolta a közelmúltban napvilágot látott labdarúgó NB I-B és NB II sorsolását. Hangsúlyozta, hogy az NB I-B sorsolásában hiba van, ugyanis a Nyíregyházi Spartacus — a sorsolás szerint — kétszer játszik Dunaújvárossal, ugyanakkor nincs mérkőzése sorsolva a BVSC ellen. Ezentúl helyteleníti a sorsolás olyanforma alakulását is, mely szerint a nyíregyházi együttes rendszerint kél mérkőzést itthoni, két mérkőzést pedig idegen pólyán játszik, egymás után. Az MLSZ-hez intézett levél foglalkozik az NB Il-es Nyíregyházi Munkás helyzetével is. Ugyanis a Munkás vezetősége a nevezési lap elküldésével egyidőben kérte az MlSZ-től, hogy a Nyíregyházi Spartacus csapatával ellentétes sorsolást kapjon. Ez nem történt meg, s az a helyzet áll elő a sorsolás szerint, hogy a Spartacus és a Munkás egyazon vasárnap játszanak hazai, illetve idegen pálván. A levélre az MLSZ minden valószín űsék szerint rövid időn belül fog válaszolni, s a megérkezett válaszról tá- íjékoaiatm fogjuk olvasóinkat. | A téli olimpiákról — ! Innsbruckiján ninde* elkészült 1928-ban a II. téli olimpián ST. Moritzban az északiak mellett már az amerikai versenyzők számára is jutott babér. A norvég Sonja Henie is e versenyen kezdte meg i iflágraszóló olimpiai siker- sorozatát. Érdekesség, hogy a játékok derekán olyan enyhe idő köszöntött be, hogy az erős olvadás miatt a 10 000 méteres gyorskorcsolyázást nem lehetett megtartani. Az első magyar eredmény a következő, harmadik téli olimpián született meg, melyet 1932-ben Lake Pia- • eid-ban bonyolítottak le. Ezen Rotter Emilia és Szollás László páros műkorcsolyá- zástvan az előkelő harmadik helyet szerezték meg. Az 1936-os, Garmisch-Par- tenkirchem versenyekről az volt a legjellemzőbb, hogy a téli olimpián a síoktatók nem indulhattak, mert a NOB professzionistáknak tekintette őket, s így sok kivá’ó ver- . senyaő kénytelen volt távol- maradni. ( 1948-ban Svájc már má- ■ sodízben rendezte meg ST. Moritz-ban a téli olimpiát. Ezen azonban a rendezők hibáján kívül kínos botrányok adódtak. Ugyanis az Egyesült Államok képviseletében két jégkorong csapát is megjelent: az egyiket az Amerikai Olimpiai Bizottság, a másikat a hivatalos amerikai szövetség küldte. Végül a szövetség csapata versenyen kívül indult a küzdelemben. A mű korcsolyázásban szép magyar siker is született: párosban Kékessy Andrea, király Ede kettős ezüstérmei szerzett. Sailer és Grisin A hatodik, oslói téli olimpia Norvégiában nagyszerű rendezésben, zökkenő nélkül folyt le. A magyar színek számára, ezen a Nagy testvérpár szerzett elismerést, a páros műkorcsolyázástjan kivívott harmadik hellyel. A hetedik téli olimpiára Cortina d Ampezzóban került sor 1956-ban. Itt 33 nem- zjet közel 1000 versenyzője küzdött a 24 csillogó aranyéremért. E versenyeken tűnt fel az osztrák Saller, aki három számban is aranyérmet szerzett. A szovjet Grisin pedig bét aranyéremével a gyorskorcsolyázók között került élre. A magyar sportolók közül ismét a Nagy testvérpár szereplését lehet nagyra értékelni, kivívott harmadik helyük, az erős mezőnyt tekintve szép eredmény volt. Húsz mázsa belépőjegy Az 1960-as Squaw Walley-i o fmpia a nagyszerű eredményeik mellett, a nagy előkészületek, s bevételek olimpiája is volt. Az innsbrucki, idei téli olimpia azonban minden eddigit felülmúl szervezés, s az előzetes jelek szerint, bevétel szempontjából is. Az innsbrucki olimpiái a vélemények szerint nem á kispénzű emberek számára rendezik. Ezt bizonyítja, hogy a jégkorong mérkőzésre szóló állóhely bériét ára 1100 _ schilling. Az utolsó szálig elfogyott, műkorcsolyá- zás szabadon választott számaira szóló ülőhely jegyek ára 500 és 250 schilling, ösz- szesen húsz mázsa súlyú különféle belépőjegyet hoztak forgalomba Innsbruckban, s aligha marad belőlük egy is. az olimpia kezdetére. Minden készen áll A rendezőség különösen arra büszke, hogy Innsbruckban december közepére teljesen elkészült valamennyi versenypálya tribün, tájékoztató központ. Bonyolult elektronikus gépek egész sorát állítják majd munkába, hogy a versenyek eredménykiszámítása és közlése minél gyorsabb legyen. Már megtörtént az újságírók „megrostálása” is. E szerint 679 újságíró, 203 fényképész és filmhíradós, 97 rádiós és 94 televíziós riporter utazik majd Innsbruckba. A versenyek színhelyén és a sajtóközpontiban 165 telefonvonal, 63 te’ex- és 35 képtávíró áll majd az újságírók, riporterek rendelkezésére. Innsbruck városa *>' jelentősen gazdagodik az olimpiával. Nemcsak a sportpályák maradnak meg, de egy új városrésszel is bővül Tirol fővárosa, az olimpiai falu most még szállásul szolgáló tízemeletes modern lakóházaival. V ersen yzőinkről A magyar olimpiai küldöttség elhelyezése szívügye a rendezőségnek, már csak a magyar és az, osztrák olimpiai bizottságok között kialakult jő kapcsolat miatt is. A magyarok az olimpiai fa- "ub az északi 4-es ház- Wn;.,..3n laknak majd, ecrvütt a szovjet, lengyel, jugoszláv, csehszlovák és bolgár csapattal. Az ízléseknek •meydjei élőén több étterem működik majd s n magyarokat az osztrák—német konyhára osztották be. A 28 tagú magyar együttes versenyzői a jégkoron gozás- han, a mükorcsolyázásban, a gyorskorcsolyázásban, a síugrásban és a női sífutásban fognak indulni Innsbruckban. Olasz l&bdmúgé-hafn&kság Felhívjuk NAGYHALÁSZ ÉS KÖRNYÉKE LAKÓIT, ÉS KÖZÜLETEIT, hogy 1964. Január 16-tól vegytisztítás, festés és fehér- neműmosást VÁLLALATUNK MEGBÍZOTTJA FELVÁLLALJA. NAGYHALÁSZ, Petőfi út 30. Baraksó Sándomé. Nyírségi Patyolat Vállalat. Megkezdődött « iBsíitor«s©lfézd és Jégtánc EB Két kötelező gyakorlat után Dijkstra vezet» Almássy a 14. helyen ált A franciaországi Grenoble új jégpalotájában kedden reggel, magyar idő szerint 8 órakor megkezdődtek az 1964. évi műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokság küzdelmei. A nők rajtoltak a két kötelező gyakorlattal, A mezőny 21 versenyzőből áll és amint várható volt, két gyakorlat után a holland Europa- és világbajnoknő Sjouk- je Dijkstra 5,6 pontos vezetésre tett szert, a 2. helyezett osztrák Európa-bajnoknő Regina Heitzerrel szemben. Az első gyakorlat a he- sonélű ellenfordulás, a második pedig a hármas-paragrafus volt és érdekesség, hogy a másodikban Heitzer jobb volt, mint Dijkstra. A magyar színeket ebben *. verieryszámban az idei bajnoknő, Almássy Zsuzsa képviseli. Almássy az erős mezőnyben jelenleg a 14. helyen álL A további két kötelező gyakorlatot szerdán délelőtt futják, majd aa 5. és a 6.-at délután bonyolítják le. A nőfe a szabadkorcsolyázásból pénteken este vizsgáznak. Az EB állása a női 2 kőtelező gyakorlat után: 1. Sjoukje Dijkstra (fi-c&iáftdL 344,8 pont. 2. Heityjer (osztrák) 339,2 p. 3. Kassier (francia) 315.2 p. 4. Clifton-Peach (angol) 399,6 p. 5. Stapleford (angol) 295,6 p. 6. Sengtsehmid (osztrák) 284,4 p. ...14. Almássy Zsu?ri (magyar) 270,4 pont. APRÓHIRDETÉSEK R Tatabányai Szénbányászati Tröszt összes üzeme munka- vállalókat vesz fel, 18- tól 45 éves korig. Jelentkezni lehet: a Tatabányai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán, a megyei és járási tanács munkaügyi osztályán. A kereseten kívül a nős és családfenntartó dolgozó évi 58 <j illet- ményszenet, valamint minden dolgozó munkaruhát díjtalanul kap. Munkábaillás esetén kedvezményes étkezést és szállást térítés ellenében biztosítunk. (Bp. 363) Lelkiismeretes lányt vagy asszonyt keresek gyermekhez. Bát- hori u. 9. Ilii. (85661) Beköltözhető háromszobás összkomfortos ház elköltözés miatt sürgősen eladó. Rendelőnek, irodának kiváló. Dózsa György u. o 9 (2208) Cirokseprűt megrendelésre utánvéttel is szállítunk darabonként 13,— Ft-os áron, 5—6 varrásost kiváló minőségben. Kossuth Mg. Tsz. Hajdúszovát. (50441 D) 180 kg-os hízott sertés eladó. Öz köz 48. (2209) Lottón nyert villany- tűzhely eladó. Széchenyi u, 2. Vízügy. (85658) Szép sötét diófa hálószobák, kombinált* szobák, kicsi és nagyméretű konyhák, olcsó barna ruhásszekrény, három ajtós szék' rény, toalett tükör* sodrony és matrac eladó. Használt bútori veszek. Soltész Mihály u. 20. (10) A tiszaőarlaí. Dózss* Tsz 5 pár igáslovat elad, a lóállomány csökkentése miatt. A vételt az érdeklődő gazdaságok a tsz-ünk- nél köthetik, <SS) Elveszett vasárnap fekete pulikutya © Hunyadi utca környékén. Barna szíj van a nyakán. Becsületes megtaláló, vagy nyomravezető jutalomban részesül. Nyírfa u. 41. (3214) Hirdessen a Keiet-Magyarország hasábjain! A Nagy kallói Épületszerelő és Karbantartó KTSz keres építőipari technikummal rendelkező műszaki vezetőt, azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés személyesen Nagykálló, Kossuth u. 12. alatt. Felvétel esetén útiköltséget megtérítjük. (14) A Nyíregyházi Közúti üzemi Vállalat útépítésben jártas mérnököt csoportvezetői beosztásba, technikusokat, művezetőket és 2 fő normást keres azonnali felvételre. Bérezés megegyezés szerint. Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük. Jelentkezés a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán, Nyíregyháza, Rákóczi utca 4. mj 1964. január 15. Olaszország. 1. osztály. A-cso- port: Atalanta—-Internacionale 1:8, Catania—Róma 0:0, Fiorentina-Ba- ri 1:0, Juventus—Genoa 0:0, Lane- rossi—Mantova köd miatt elmaradt. Lazio—Bologna 1:2, Messina—Modena 2:0, Milan—Spal 1:1, Sampdoria -^Torino 0:0. 1. Bologna 2. Milan 3. Inter. 4. Florentine 5. Juventus 6. Róma 7. Torino 8. Atalanta 3. Lanerossi 10. Genoa [ 11. Lazio ! 12. Sampdoria ; is. Spai 1 14. Modena 115. Mantova 16. Catania 17. Messina ft. Bari Olaszország. TL osztály. B-csoport: Brescia—Pro Patria 2:i, Co-' sonzia—Varese 0:1. Foggia—Alessandria 4:0, Lecco—Cagliari köd miatt elmaradt, Napoli—Catenzaro l :0, Padova—Verona köd miatt félbeszakadt, Parma—Palermo 0:1, Po- tenza—Venezia 2:0, Triestina—Prato 0:0, Udinese—Monza 8:1. SS 10 5 1 28:18 25 Iß 1» 5 1 32:13 25 1. Varese 16 6 9 1 19: 6 21 2. Foggia 17 7 7 3 21:11 21 15 10 3 2 20:11 33 3. Napoli 17 7 7 3 21:15 21 1« 7 6 3 21:11 20 4. Cagliari t€ 7 6 3 32: 9 20 iti s 4 4 28:18 20 5. Pro Patria 17 6 7 4 21 aß 19 6. Brescia* 16 10 5 1 25: 3 18 16 6 4 6 21:18 16 7. Padova 15 5 7 3 9: 7 17 18 4 R 4 24:14 18 8. Catanzaro 16 6 5 5 20:21 17 18 8 4 f 15:19 26 9. Triestina 16 6 5 5 16:17 17 6 12:14 íú 10. Udinese 17 6 5 6 14:15 17 15 8 3 It. Lecco 16 « 5' 5 1*:15 17 te 8 8 4 13:12 14 12. Potenza 17 4 8 5 17:14 16 16 S 4 7 12:12 24 13. Palermo 17 4 8 5 15:13 16 16 6 9 8 18:25 14 14. Verona 14 4 7 3 15:10 15 16 4 5 7 16:17 13 15. Venezia 17 9 5 7 14:13 15 16 4 9 7 15:24 13 16. Alessandria 1« 3 6 7 8:19 12 15 % 6 6 16:22 12 17. Prato 17 2 7 8 13:24 11 18 3 8 7 10:18 12 18. Parma 17 1 8 8 33:25 10 16 8 4 1© 10:28 8 19. Coseftifi 17 8 4 10 9:19 1C ** 1 ♦ • 5íí* M 29. ** 1 7 7 10:30 » A nagyecsedi „Rákóczi“ Tsz legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező hálózati villany- szerelőt keres felvételre, aki villanymotorok javításában is képzett. — fizetés megegyezés szerint. — Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Fájdalommal tudatjuk, hog' drága jó édesanyánk, nagymamánk fev. PETES LOBINCNE szül. Száva Erzsébet rövid szenvedés után, f. hó írén 65 éves korában elhunyt. Temetése január iG-án 11 órako lesz az Északi temetőben. Srimtk család I (2212; Jó két hét választ el oeo- nünket január 29-től, a kilencedik téli Oiimpia megnyitásának napjától. Érthető, hogy a sportközvélemény figyelme az Innsbruckban sorra kerülő téli olimpia felé fordul, mely előfutára az októberben, Tokióban sorra ikerülő tizennyolcadik nyári olimpiai játékoknak. Az alábbiakban rövid tájékoztatót adunk a téli olim- i piák történetéről, majd beszámolunk az innbrucki előkészületekről. Az északiak tiltakoztak Az olimpiai játékok nagy nemzetközi népszerűségét bizonyítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1924-ben elhatározta, hogy a jellegzetesen téli sportágakban is megrendezi a küzdelmeket téli olimpia elnevezéssel. Ma már szinte hihetetlennek hangzik, hogy a téli i olimpia gondolatát, az északi népek ellenezték a leg- : hevesebben. Tiltakozásuk olyan mérvű volt. hogy például a norvégek kijelentették, hogy kilépnek az olimpiai közösségből, ha a NOB ragaszkodik a téli olimpiához. Az első magyar eredmény Az első téli versenyt 1924- : ben rendezték meg francia földön, Chamonix-ban és nagy sikerének hatására az - 1925-ben Prágában tartott 'kongresszus úgy határozott, : hogy az előző évi versenyek- i nek utólag az I. téli olimpia nevet adja. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a finn Thunberg Chamonix-ban a norvég Haug-gal együtt 3—S győzelmet aratott gyorskor- i csolyázásban. Az első jég- j 'korong-bajnokBágot, Kanada nyerte, . A Kelef-Mflgyarország toló tanácsadója 9. Verona—Pro Patria. Nagy küzdelem várható a találkozón, hiszen a hazai győzelem feljebbkerülést jelent, a vendégek sikeres szereplése pedig akár az elsőségbe való beleszólást is. Tipp: x, 1, 2. Francia I osztály 10. Valenciennes—Si. Etienne. A hazai csapat a 3., a vendégek pedig az 1. helyen áll. A fontos mérkőzésen nagy harc várható. Tipp: x, 1, 2. 11. Rouen—Monaco. A Monaco lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint a ha- aaiak. Tudása, valószínűleg Rauen ben is érvényre fog jutni. Tipp: x, 2. 12. Nimes—Reims. A hazai csapat mindenként esélyesebb s már a döntetlen is meglepetésnek számítana. Tipp: 1. Tótmérkőzések: 13. Fiorentina—Mantova 1, 14. Torino— Bari 1, 15. Cagliari—Udinese 1, Cosenza—Palermo x, 2. Olasz 1. osztály Alcsoport. 1. Internationale—Milan. A találkozó végkimenetele nagyban befolyásolja az első három hely sorsát. A pillanatnyi forma, s a hazai környeztet e találkozón is közrejátszhat. Tipp: x, T, 2. 2. Lazio—Juventus. A Juventus jobb formában van, s ha győzne, talán még felzárkózhat az élcsoporthoz. Rómában azonban nem lesz kimondottan könnyű dolga. Tipp: x, 2. 3. Modena—Lanerossi. A-hazaiaknak nagy szükségük van a két bajnoki pontra, ugyanig ez a középmezőnyhöz való fenyomulást jelentheti számukra. Tipp: 1. 1. Sampdoria—Genoa. A két csapat közel egyenlő játékerőt képvisel, közöttük elsősorban a pillanatnyi forma dönti el a küzdelmet. Tipp: x, L 2. 5. Atalanta—Spai. A berga- mói csapat hazai környezetben pontot Is aligha fog veszteni. Tipp: 1. 6. Bologna—Róma. Az első helyen állő Bologna minden bizonnyal tartani . szeretné inegsaerzett első helyét. Ezt figyelembe véve, a hazai környezetben .játszó listavezető ellen nem lehet különösebb esélye a Rómának. Tipp: 1. 7. Catania—Messina. A talákozó amolyan kiesési rangadónak is számit, s kettőjük közül a Catania számára fan- • iosabb a mérkőzés, hiszen győzelem esetén könnyebben feljebb kerülheti Tipp: 1, Olasz 1. osztály B csoport, 8. Napöli—Brescia. A Na- ' poii jobb csapat, mint ellenfele, s hazai pályán biztos esélyes. Tipp: 1.