Kelet-Magyarország, 1964. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-03 / 1. szám
Helytállás gfiehéz órákban Harc a világpiaci szintért — A kényes tauril Emeletnyi szerkezetek között a fagyban Teljesítette a tervét a tanácsi ipar Jövőre harminc százalékkal nő a termelés — A lakosság iránti szolgáltató tevékenység több mint tíz százalékkal emelkedik Tizenkét százalékkal növekszik a lakosság iránti szolgáltató tevékenység a megyében. Üj Patyolat üzletet nyitnak Nyíregyházán és több millió forintos gépi beruházást végeznek a tanácsi üzemekben. A tiszalöki. a nyíregyházi VAGÉP és a kisvárdai faipari vállalatnál új üzemcsarnok épül jövőre. A jövő évi termelési mutató birtokában a vezetők már az újesztendő első napjaiban hozzáfoghatnak az intézkedési tervek végrehajtásához. Gregor Pál. Mind messzebb Tercsitől Ezekről a tettekről nem születtek szenzációs riportok. Történeteink szereplőinek nevét nem ismerte mog a megye, az ország. Ezek az esetek észrevétlenül elvegyültek 1963 hétköznapjaiban. Pedig mennyi minden függött tőlük a meg- történés-pillanataiban! A gyár s a munkás becsülete, az adott szó megtartása, a vastagabb boríték, s munka után a nyugodt pihenés. AMÍG MSR. KÖNIGH GRATULÁLHATOTT... Százéves fennállása alatt talán még egyszer sem voltak olyan „meleg napjai” a nyíregyházi dohányfermentálónak, mint 1963 szeptemberében. A hirtelen megnövekedett termő- területről elsőként beérkező ^Hevesi” dohány már-már valóságos hegyeket alkotott. Ha néhány napon belül nem fermentálják, a világpiacon is nagyon kedvelt dohány minősége leromlik. Ha nem cselekszenek, szépen leszerepelnek a nyugati megrendelők előtt a határidő túllépése miatt. Tanácskozás a munkásokkal: 5,Ez a gondunk, kevés az ember a dohányhoz, segítsünk magunkon.” Valamennyien vállalkoztak rá, hogy egy héten át nyújtott műszakban dolgoznak csak azért, hogy az export >.Hevesi” időre útrakész állapotban legyen, örültek a munkások a túlórákra járó bérnek, de annak is, hogy Msr. Königh, a vásárló nyugati cég Nyíregyházára érkezett megbízottja gratulált a kitűnő minőséghez. „VILLÁMCSAPÁS" UTÁN Kora tavasszal a Ruggyanta Árugyár Nyíregyházára telepített üzemében ünnepélyes pillanatnak számított, amikor az első taurü-szállítmányt útnak indították. Arra gondoltak: íme, a legfiatalabb nyíregyházi gyár most egy újabb termékkel hívja fel magára a figyelmet. Mint derült égből a villám- csapás, úgy érte őket néhány nappal később a kereskedelmiek reklamációja: „Minőségi kifogást emelünk, mert nem tartották meg a technológiai utasítást a termelés során...” Gyors utóvizsgálat, s kiderült, hogy az ipari munkát még csak ízlelgető dolgozók valóban elnézték néhány fontos művelet felett. „Kényes” termék a tauril — köznapi nevén: gumiazbeszt — az egyes műveleteknél még a másodpercek is döntően befolyásolják a minőséget. A megrendelések köteleztek — egyedül csak itt gyártják a taurilt — s így menet közben kellett szakmai továbbképzést szervezni a dolgozóknak. Zalai Antal mérnök, Molnár György csoportvezető, Tóth Erzsébet fizikai munkás és a többi szakmában járatos nemcsak saját feladatának tett eleget ezekben a napokban, segítette a többieket is. Az önképzésnek ez a sajátos módja meg is hozta a sikert. A termelés ezerféle helyén szükséges tauril tömítőkből 1963-ban 600 tonnányit készítettek az üzemben a vevők teljes megelégedésére. éfJEL NAPPAL SZABADBAN Karácsony hetében szigorú lett a tél, a kiadós hóhullást kemény hideg követte. Aki teil z énekkar lelkesen fújta ^ a pattogó indulókat, a falakat grafikonok díszítették, maga a tanácselnök végezte az esketést. Hiába, nagy ünnepség ez: Sajtos Szilárd, a nagyszerű főagronómus esküszik í.ibus Tercsivel. A férfi elég későn szánta rá magát az édes rabságra, közelebb állt már a negyvenhez, mint a harminchoz. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha másnak van felesége, minek nősüljön a főagronómus? Tercsi a földművesszövetkezeti bolt könyvelőjének 18 éves szép, szőke leánya volt. Az agglegénykor határmezsgyéjét taposó Sajtos annak rendje és módja szerint belebolondult a kislány tengerkék szemébe, karcsú derekába, kedves, kislányos mosolyába. Nem az első, nem is az utolsó, aki így jár. Amikor hazamentek és Sajtos Szilárd most már a Magyar Népköztársaság törvényeinek keretein belül jól megölelgette az újdonsült menyecskét, elkezdték jövendő életüket tervezni. — Ne hidd — mondta eközben a főagronómus —, hogy én benned csak a kívánatos ifjú nőt emeltem magamhoz. Nekem élettárs kell, velem egyenragú, egész ember. Tercsi hozzásimult, úgy suttogta: — És is így képzeltem, haMáté György: bár te toronymagasan állsz fölöttem. Minden esetre megpróbálom. Apuka biztosan bé tudna hozni a tsz-be, könyvelőnek. Sajtos elgondolkozott. — Tudod, mütyürke — mondta — én nem így gondoltam a jövőt. Én szépen keresek, el tudlak tartani a magam fizetéséből is. Az én feleségem ne dolgozzék. Itthon is találsz te dolgot magadnak, ha nagyon akarod. Nem ezen múlik. hidd el. Nemsokára megjelent Saj- tosnénál a helyi nőtitkár. A házaspárt kávéval kínálta, kapott két szál rózsát is, Politikára terelődött a szó. Sajtos Szilárd lelkes szavakkal szidta a megyei tanácsot, bírálta traktorainkat, a televízió műsorát. A vendég egyszercsak kibökte, miért jött tulajdonképpen. — Sajtos elvtárs igazán széles látókörű ember — mondta —, de te, szívem (és itt Tercsihez fordult) hallgatsz, ha politikára terelődik a szó Egy főagronómusné nem lehet ilyen manapság. Mit szólnál hozzá, ha mint aktíva, részt vennél a nőtanács munkájában? Tercsi fülig pirult, ötölt- hatolt. Végül kimondta, amit férjén kívül másnak nem mondott még el: — Aztán meg — kisbabám lesz. — Annál inkább — mondta az elnök. — Egy okkal több: a gyerek jövőjéért. — Hagyja, elvtársnő — mondta ekkor Sajtos idegesen. — Ez nem való neki. Az én feleségem ne politizáljon, ezt bízza énrám. Van neki dolga elég, amúgyis. Megjött a kisfiú, ifj. Sajtos Szilárd. Kettős ünnep volt a háznál: a főagronómus két nappal utóbb kapta meg agrármérnöki diplomáját. De nem pihent babérjain: azonnal beiratkozott a gépészeti karra, és első vizsgáit jó eredménnyel tette le. Élete szemmelátha- tóan jó kerékvágásban volt. A csöppség is szépen fejlődött, kilenchónapos korában felállt, egyéves se volt, és már kimondta, hogy „vetésztejv”. Éppen ott ült náluk a gazdaság könyvelője, Suhl Csaba. — Most már két szakember van a családban — mondta a jó humorú, fiatal könyvelő —, itt az ideje, hogy Tercsiké is beiratkozzon valami iskolába. — Gondoltam rá már én is — mondta az asszony szemlesütve. — Gondoltál, nem gondoltál — szólt a főagronómus nyersen. — Mi szükséged- van rá? Nem jó így? Mondd csak meg bátran! Az én feleségem pelenkázzon, vasaljon inget, főzzön, de ne biflázzon, az istenért, az istenit! Mint vezető értelmiségit, meghívták a megye- húszéves távlati fejlesztési tervét kidolgozó testületbe. Ott albizottsá- gi elnök lett, országos kon- fei’enciákon kellett majdan a megyét képviselnie. Négy nap után tért csak haza. Kisfia eiébe futott a kertben. Tercsi a fürdőszobában pelenkát mosott. — Nem is jösz elém? — kérdezte a főagronómus az előszobából haragosan. — Látod, dolgom van — kiáltotta az asszony. — Ez a kópé sohasem lesz szobatiszta, úgy látszik. Tíz perc múlva jövök. — Elmaradtál a fejlődésben — mondta neki utóbb idegesen Sajtos Szilárd. — Egy főagronómusné mással is törődhetne, mint a mocskos rongyokkal! Félek, hogy el fogsz veszíteni. Ne felejtsd el, milyen magasra emelkedtem. Túl nagy kettőnk között már a különbség. A kisfiú mitsem sejtve matatott az ágy alatt. A férfi odalépett hozzá. Hát uramfia! Egy idegen lábat rángatott a kölyök. A főagronómus egyetlen rántással kihúzta az addig ott lapuló ifjú könyvelőt, Suhi Csabát. — Azt vizsgáltam — mondta a hiányos öltözékű fiatalember zavartan —, nem romlik-e ebben az esős időben a parketta* Az asszony félretolta. — Mit hazudozzunk? Megtörtént. Hát igen, te magasan fölém emelkedtél. Kellett valaki, aki nincs olyan elérhetetlenül fölöttem. Ha nem dolgozhatom, nem politizálhatok, nem tanulhatok, veled nem beszélhetek — valamit csak kell csinálnom. I .... ....... ........ I ^^syarorszif cí i 1964 január 3. Nők az életben és a termelésben Kovács Károlyné megyei nőtanács titkár nyilatkozata Nagy Antal, a nagyhalászi tsz. elnöke december 28-án az MSZMP. Járási VB. ülésén kijelentette: „El sem tudnánk képzelni az asszonyok nélkül a termelőszövetkezetünket. Az asszonyok példamutatóan, jól dolgoztak, mind a kertészetben, növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben”. Nagy Antal véleménye az asszonyokat illetően nem egyedülálló, mert korábban hasonlóan nyilatkoztak a nyírtassi Dózsa Tsz. vezetői a tizenkét tagú dohánytermelő asszoonybrigád- ról, a paposi tsz. vezetői a fiatal lányokból álló KISZ- brigádról. De általánosítva is szerte a megyében munkájukkal és elért eredményeikkel nagyfokú megbecsülést szereztek önmaguknak a nők. Kovács Károlyné, a Megyei Nőtanács titkára nyilatkozott az év első napján a mozgalom kérdéseiről. — Megyénk összlakosságának 52 százaléka nő, így érthető, hogy minden területen nagy számban vesznek részt a termelő munkában. Különösen sok nő dolffozik a termelőszövetkezetekben, több mint hetvenezer. Egyetlen példa, Nagyecseden a tsz-nek 234 nő tagja van és ezenkívül mint besegítő családtag 180 nő vesz részt az időszakos munkák végzésében. Az asszonyok, lányok altalaban a növénytermesztésben, konyhakertészetben és baromfitenyésztés területén dolgoznak. Egyes járosokban, mint például a csengeni járásban, idén háromszor nagyobb területen termeltek több zöldséget, mint tavaly. Csak az elismerés hangján lehet nyilatkozni arról a lelkesedésről, amellyel a termelőszövetkezeti asszonyok a baromfiállomány nevelésére vonatkozó javaslatokat fogadták. A megyei nőtanács javaslatára az idén az asszonyok versenyt indítottak a baromfi- állomány növelésére a Issekben, de főleg a háztáji gazdaságokban. A versenyben 2125 nő vett részt. Pluszként 13 591 liba, 2772 kacsa, 3049 pulyka, 7561 csirke és 1 millió 540 000 tojás termelésére, illetve, értékesítésére kötöttek szerződést. A nők munkájának jelentőségét a termelésben az is bizonyltja, hogy megyénkben a közel 60 szocialista címért küzdő brigád tagjainak több mint fele nő és a feladatokból az asszonyok semmivel sem végeznek kevesebbet, mint a férfiak. De nem lenne teljes a kép, ha nem esne szó arról is, mennyire voltak aktívak megyénk asszonyai a békéért folytatott harcban és egyéb akciók szervezésében. — A leszerelési hónap alkalmából és a moszkvai kongresszust megelőzően* minden járásban, több községben szerveztünk gyűléseket. A vásárosnaményi járás területén 25 békegyűlést tartottunk* egy-egy gyűlésen 300—600 fő vett részt. * Balkányban a „Nők barátsága hete” alkalmából szervezett gyűlésen 350 asszony jelent meg. A gyűléseken egyértelműen megállapíthattuk, hogy a nők véleménye, állásfoglalása határozott és aktiv a béke mellett, kormányunk bel- és külpolitikáját illetően. Az asszonyok és lányok! résztvevőik a társadalmi megmozdulásoknak, nevelik Gyermekeiket, közben saját képzettségük fejlesztéséről sem feledkeznék meg. A dolgozók iskolájában, az idei oktatási évben 3549 nő iratkozott be, középiskolába 1997 jár. Nagymértékben javult a fizikai munkát végző parasztasszonyok száma is a tanulásban. Gulács községben 30 nő tanul rendszeresen. A csengeri járásban 11 községben, 76 nő végzi az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályát. Mezőgazdasági tanfolyamokon 313, az ezüstkalászos tanfolyamokon 290 nő tanult. Tarpán 100 nő vett részt szakoktatásban. Ezek a számok persze közelről sem jelentik a. teljességet, mert megyénkben még ezer és ezer nő tanul állami iskolákban és ezrek hallgatják a nőtanácsok által szervezett szakelőadásokat, látogatják a szakköröket. A nők helyzetének és munkájuknak a rövidre fogott áttekintő értékelésénél persze arról is kell szólni, vajon az elismerés a gyakorlatban mennyire érezhető.. — Általában mindenütt elismerik azt, hogy megyénk nő dolgozói áldozatos munkát végeznek. Az elismerés mellett hiányoljuk, hogy a nők kis arányban vesznek részt a vezetésben, így véleményüknek, hasznos tanácsaiknak kevésbé adhatnak hangot. Nincsenek női tsz-elnökök, sőt brigádvezető is csak elvétve akad, így a tsz vezetőségében a nőknek nincsen képviselője. Célunk az, hogy minél több parasztasszony tanuljon, — bár ez nagy áldozatvállalás számukra — s a tanulással fokozottabb mértékben elérhessék azt, hogy nemcsak a munka végzésében, de az Irányításban is jelentős szerepük legyen. Seres Ernő délelőtt áramszünet. De nem maradt el a segítség a ruhagyáriak adósság nélkül pillanthatnak vissza az ó-évre. A SZÁZEZREDIK PÁR CIPŐ Hiába volt minden próbálkozás, bekövetkezett amitől a cipőgyáriak tartottak. December 11-éré elfogyott az utolsó négyzetméter anyag is. Leállt az üzem. Pedig már csak 3250 pár cipő hiányozott ahhoz, hogy rekordot jelentő évi termelési kötelességét teljesítse az üzem. Tíznapos „kényszerpihenő" után újra benépesültek a termek, s a szalagok megpróbálkoztak a lehetetlennek tűnő törlesztésnek. Nem került sor rendkívüli tanácskozásra, nem hangzottak el lelkesítő felhívások, csak azt lehetett látni, hogy mindenki hatványozott tempóban végzi munkáját. S december 30-án műszak végére raktárba szállították a százezredik pár férficipőt is, az utolsót, amely 1963. évi tervükből hiányzott. A. S. hette, fűtött szobából nézte a természet dühöngését. S a VAGÉP vállalat udvarán vastag ruhákba öltözött hegesztők, lakatosok dacoltak az időjárással. Emeletnyi magas szerkezetek között hajladoztak, kezük alól szikraesőt szórt a hegesztőpisztoly. A soroksári vasöntöde rekonstrukciójához való mammut munkadarabokkal nem tudtak fedél alá húzódni. Egyesek már arra gondoltak: abba kellene hagyni, ez a megrendelés emberfeletti munkát követel. De a Budaházi-, és a Domokos brigád tagjai nem hátráltak. Jól tudták, hogy et;ól a nagyértékű munkától függ a gyár becsülete, a terv teljesítése. Három műszakra szervezték meg a munkát. S amíg mások jól fűtött szobákban es- téztek, szórakoztak a tévé előtt, ők akkor léptek be az üzem kapuján. December 30.-ára Soroksá- rott volt az értesítés: a megrendelésnek eleget tett a nyíregyházi VAGÉP. ÁRAMSZÜNET A FINISBEN — Még csak ez hiányzott! Sokan bosszankodtak ezekkel a szavakkal december 29- én a Vörös Október Férfiruhagyár nyíregyházi üzemében, amikor délelőtt negyed kilenckor kialudtak a villanyégők, és sötétség borult a munkatermekre. Az év tíz hónapján át akár a jól olajozott, karbantartott gép, úgy dolgozott az egész üzem. Háromszor nyerték el az öt telephely legjobbjának járó vándorzászlót.. Mindannyiszor jóleső dicséretek, gratulációk, jutalmak. De a negyedik negyedév kezdett „ellenük dolgozni”. Novemberben és decemberben tízszer kellett modellcserét végrehajtaniuk: tíz átállás, tíz új technológia, tízszer betanítani a munkásokat. Közben 'ki- sebb-nagyobb elmaradások az új termékek készítésének kezdeténél. Karácsony után újból reménykedtek: a napi mennyiség mellett „hozzák” a törlesztést is. Még teljesíthetik a tervet, megtarthatják a jó munkát jelző zászlót. És december 29-én a megye tizenhat helyi ipari vállalata — két-három üzemtől eltekintve — teljesítette éves tervét. Akadtak gondok is, különösen a létszámgazdálkodás, a takarékosság és az anyaggazdálkodás területén. Az újévben — 1963-hoz viszonyítva — a könnyűipari vállalatoknál harminc százalékkal nő a termelés, és közel hét százalékkal a termelékenység. Fontos a termékek minőségének javítása. Az eddiginél szigorúbban kell venni a bérgazdálkodási és az anyaggazdálkodási mutatók betartását. Az óév utolsó munkanapján a Szabolcs-Szatmár megyei tanácsi ipar tizenhat vállalatának igazgatója és közgazdásza munkaértekezleten beszélte meg a jövő évi tennivalókat, a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat kultúrtermében. A tanácskozáson megjelent Nemes Imre, a megyei tanács vb elnökhelyettese, Kajati Sándor, az MSZMP városi bizottsága ipari osztályának vezetője, Sándor Jószef, a megyei tanács ipari osztályának vezetője és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa képviseletében Takács Lajos és Óvári Zoltán. Nemes elvtárs ' elmondotta, hogy