Kelet-Magyarország, 1964. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-05 / 3. szám
Befejeződött a könyvtárak tanácsosítása Mint minden, új év, az 1964-es is sok problémáját oldja meg megyénk könyvtárhálózatának. Az ez évi könyvállomány fejlesztésére a Megyei Könyvtár az eddig költségvetésileg jóváhagyott 200 000 forinton felül még 200 000 forintot kapott a megyei tanács művelődési osztályától. A járási, valamint a függetlenített és félfüggetlenített községi könyvtárak több mint 300 000 forintot fordíthatnak erre a célra. Általában a könyvbeszerzés a múlt évihez viszonyítva húsz százalékkal emelkedik a megye egész könyvtári hálózatában. Az egész megye hálózatában befejeződött a tanácso- sítás és kialakultak a központi járási könyvtárak. Háromféle új kölcsönzési módszert vezetnek be az új évben a megyei, a tiszalöki és a nagy káliéi járási könyvtárakban. Filmre vitték a magzat szívének kifejlődését Daniele Petrucci professzor, aki 1961-ben világhírre tett szert, mert sikeres kísérleteket végzett az emberi megtermé- kenyülés létrehozásával „in vitro”, vagyis kémcsőben laboratóriumi körülmények között, a napokban izgalmasan érdekes filmfelvételeket mutatott be Nápolyban. A Nápolyban megrendezett mikrocirkulációs kongresszuson, amelyen a hajszálerekben végbemenő keringés problémáiról volt szó, Petrucci filmet vetített a magzat szívének kifejlődéséről. A film a kémcsőben végbement megtermékenyülés utáni néhány nappal készült, azokban az első pillanatokban, amikor a magzat szíve dobogni kezdett. Az izgalmas, felvételeket részben infravörös, részben ibolyántúli sugarakkal, egy harmadik változatban [Jódig színesen készítették. Petrucci professzor kijelentette, hogy az ilyen filmtechnika nagy haszonnal alkalmazható keringési zavarok diagnosztizálásánál. Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma Falu végén kurta kocsma, Oda rúg ki a Szamosra Meg is látná magát benne, Ha az éj nem közeledne. Az éjszaka közeledik, A világ lecsendesedik. Pihen a komp, kikötötték, Benne hallgat a' sötétség. De a kocsma bezzeg hangos! Munkálkodik a cimbalmos, ) A legények kor joga Inak, Szinte reng belé az ablak. „Kocsmárosné, aranyvirág, Ide a legjobbik bobrát, Vén legyen, mint a nagyapám, És tüzes, mint ifjú babám! Húzd rá cigány, húzzad' jobban, Táncolni való kedvem van, Eltáncolom a pénzemet, Kitáncolom a lelkemet!” Bekopognak az ablakon: ,,Ne zúgjatok olyan nagyon, Azt üzeni az uraság. Mert lefeküdt, aludni vágy.” „Ördög bújjék az uradba, Te pedig menj a pokolba!... Húzd rá, cigány, csak azért is, Ha mindjárt az ingemért is!” Megint jőnek, kopogtatnak: „Csendesebben vigadjanak, Isten áldia meg kendíeket, Szegény édesanyám betrg.” Feleletet egyik sem ad, Kihörpintik boraikat Végét vetik a zenének S hazamennek a legények. Qhjíre.qy,liázl kéfieilafL&k Villáminterjú Soltész Albertiéi A szabadtéri szín pad oldalbejárata Mit vár az új évtől? — Hogy egészségesen sokat dolgozhassam. Milyen témák foglalkoztatják? . — Mindig és elsősorban az ember. Közelebbről a nyíregyházi, a szabolcsi ember és természetesen a város, a táj, és a környezet, amelyben él. Igen sok vázlatot szeretnék készíteni a létesítményekről, a fejlődő új városról. Ezek a nyíregyházi képeslapok is ilyen vázlatok. Nagyon sok szépség bontakozik ki a szemünk előtt, csak ezt meg kell látni. Remélem több jó kompozíciót készíthetek majd arról a munkáról, amely mindezt a szépséget alakítja. Harmincezerrel több politikai kiadvány egy év alatt az olvasóknál 1960-ban 350, 1962-bem már 540 ezer és 1963-ban mintegy 620 ezer forint értékű politika! kiadván}^ talált gazdára megyénkben. 1962-ben 110 ezer, 1963-ban pedig 140 ezer darab könyv, folyóirat került pártszervezeteinken keresztül az olvasókhoz. A kiadványok 35 százalékú politikai szépirodalom volt. Az előző évhez viszonyítva mintegy 10 százalékkal emelkedett a Pártélet, Társadalmi Szemle s egyéb fontos folyóiratok olvasóinak száma is. Sikeresen rendezik meg évek óta megyénkben a falusi politikai könyvnapokat is. 1963-ban több mint száz községben rendezték meg közel 100 ezer forintos könyv- forgalommal. A megyei és járási könyvtárak olvasói is egyre jobban érdeklődnek a politikai jellegű szépirodalom iránt. Egyre több könyvtárban találhatják meg az olvasók a pártszervezetek által terjesztett kiadványokat. A fontosabb folyóiratok mellett ebben az évben is közkedvelt olvasmány volt a „Tények és érvek” című könyvsorozat, amelyben népszerűén megtalálhatók a legújabb, s főleg termelőszövetkezeti tagokat érdeklő rendeletek ismertetése, s nagy sikert aratott a „Világtörténelem" című kiadvány is. A kiadványok példányszámának növekedése is bizonyítja, hogy a pártszervezetek egyre rendszeresebben, tervszerűbben foglalkoznak a könyvterjesztéssei, s ebben a munkában egyre több segítséget kapnak a társadalmi bizottságoktól is. Egy kasszafúrás története A jó múltkorábari otthon ** jártam. Valami ügyesbajos dolog miatt a tanácsházán is megfordultam, s miközben ott beszélgettünk, egyszer csak egy páncélszekrényen akadt meg a szemem. Ütött- kopott volt már a sarokba állított öreg jószág, és egyik helyen sebesülés látszott rajta. Alaposan szemügyre vettem és csakhamar kiderítettem ismerem én ezt a mackót már régen. Ha emlékezetem nem csal, ezerkilencszáznegyvenegy nyarán történt az eset, amelyen ma már csak mosolyogni tudok. Géplakatos tanuló voltam a falu leghíresebb mesterénél, Fehér úrnál, akinek a műhelye közel az állomáshoz, a legfor- vgalmasabb helyen épült. Azon az emlékezetes déleiőttön éppen valami törött darálókereket hegesztettünk, amikor egy sötétkék ruhás, cifrasújtásos hajdú megállt a műhelyajtóban: — Jónapot, mesterek! A képviselő úr azt üzeni, keressétek fel azonnal, mert elvesztette a páncélszekrénye kulcsát. A hajlott hátú mester kicsi ideig hallgatott, azután, mint az gyakorlati emberhez illik, kijelentette: — Megyünk... Megfúrjuk a kasszát! A hajdú ebben megnyugodva elporoszkált a szemközti kocsma irányába, Fehér úr pedig így szólt hozzám: — Szedjed a kulcsokat, eridj! Negyed óra múlva én is ott leszek. Vitázni nem volt tanácsos, így hát elindultam a kisebb koszorúnak is beillő kulcskö- teggel a karomon a képviselő lakása felé. És bár cseppet Sem siettem, tíz perc alatt megérkeztem a tetthelyre, ahol a sudártermetű, őszülő halánté- kú képviselő, Egyekfalvy Egyek István személyesen fogadott. Amint beléptem a faragott bútorokkal berendezett szobába, felállt íróasztala mellől és a következő szavak kíséretében a páncélra mutatott: — Nyisd ki fiacskám, mert a kulcsokat elhagytam! Körültapogattam a kis mackót. Vastag volt, nem sajnálták belőle az anyagot. De azért sose lehet tudni, hátha sikerülne — így gondoltam és a kulcsok között keresgéltem. Amíg én az előkészületeket megtettem, a képviselő úr ott topogott körülöttem és kétségbeesve ecsetelte helyzetét: — Minden irat bennemaradt, pedig nekem még a mai vonattal utaznom kell. — Fürkészve az arcomba nézett, hogy vajon megértem-e ennek fontosságát. Azután kihúzta magát és így folytatta: — Holnap ül össze a Ház és az interpellációm be van zárva ebbe 'az átkozott szekrénybe. Hát csak nyisd ki, minél előbb! N em vághattam valami értelmes képet, mert dühösen legyintett. Mielőtt magamra hagyott volna, még megkérdezte: — A mester nem jön? Némi sértést éreztem a hangjában, de azért illedelmesen feleltem: ,— Azonnal itt lesz Fehér úr is... Amikor magamra maradtam, törökülésben a szőnyegre telepedtem, onnan pislogtam a mackóra. Közben azért saját lelkiismeretem megnyugtatására leemeltem néhány kulcsot a karikáról. Azután megropogtattam csontjaimat és lassan munkához láttam. Wertheim szekrény volt, nem ' sok reménnyel dolgoztam. Egyik kulcs bele se ment a zárba, másik belecsúszott ugyan, de alig bírtam visszaráncigálni, harmadik úgy elveszett benne, mintha a zsebembe tettem volna be. Ennek ellenére se csüggedtem. Kiválasztottam még néhány kulcsot már csak azért is, ha a mester megérkezik, lássa, bennem megvan a jóakarat. Egy rozsdás, lapos, semmi jót nem ígérő kulccsal is megpróbálkoztam. Mozgattam, forgattam, és egyszerre csak kellemes kattanás hallatszott: elfordult a zár! M ondhatom, egyéves géplakatos pályafutásom alatt még nem voltam ilyen büszke. Csak azt sajnáltam, hogy senki nincs a környéken, aki tanúja lehetne dicsőségemnek. Később, megelégelvén a diadalt, behajtottam a páncél ajtaját és végignyújtóztam egy kényelmes fotelben. Nem sokáig pihentem azonban, mert Fehér úr hamarosan bekopogtatott: — Alázatosszolgája! — köszönt udvariasan. Majd amikor észrevette, hogy egyedül nekem címezte a beköszöntőt, tüstént máskép kezdte: — Hát, te, a fene a kis bokádat, mért nem csinálsz valamit? Elegáns mozdulattal emelkedtem fel. A mackóhoz mentem, egy mozdulattal kinyitottam ajtaját. A mester megdöbbenve nézett rám. — Mi ez? Színpadias mozdulattal mutattam a szekrényre: — Kinyitottam! A mester abban a pillanatban meglendítette kezét, és iszonyatos pofont kent le bal orcámra. — Hol a kulcs? — sziszegte dühösen. Előkotortam a rozsdás kulcsot, átnyújtottam. Vérig voltam sértve, úgy éreztem, egetrázó igazságtalanság történt velem, s abban a percben gyilkolni is képes lettem volna. Fehér úr ezzel mit sem törődött, ötven évét meghazudtoló fürgeséggel a mackónál termett. Két kattanás hallatszott és a kulcs eltűnt a zsebében. Majd csak ezután szólalt meg: — Marha! öt pengőt se fizetett volna... Még fel sem ocsúdhattam, odakintről lépések hallatszottak. A mester, a mackónál termett újra, és mire az. ajtó kinyílott, már duruzsol- tatta is az amerikánert. E gyekfalvy . megállt az ajtóban, onnan érdeklődött: — Jónapot! Kinyitják, kérem, sikerül? — Megfúrjuk, képviselő úr — válaszolta Fehér kész-] ségesen. Közben azon ügyeskedett, hogy a fúrót ne moccantsa el a páncél ajtajától, mert az igaz kellemetlen lenne, ha a gazdának véletlenül eszébe jutna kinyitni a bezártnak hitt ajtót. Eltörtünk öt fúrót, teleraktuk szerszámmal az egész szobát. És végül, az esti vonat indulása előtt húsz perccel kinyitottuk a kulccsal a mackót, csekély hatvan pengőért. Már világítottak az ablakok az esti szürkületben, amikor végre, hazafelé indultunk. Én mentem elől, a mester utánam. De mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz, egy szót sem váltottunk. Jó fele útján járhattunk már, amikor végre az öreg beszélni kezdett: — Meg kell tanulni ezt is fiam, .ha mester akarsz lenni... Különben soha nem viszed semmire... Nagyot sóhajtottam, mondtam magamban egy cifrát, de már a vacsorán járt az eszein. Akkor még nem értettem meg, így akart belőlem embert faragni, a maga módján. Ahogy ő is tanulta... A pofont kihevertem. Amint ** láttam, a kassza is a fúrást. És még mindketten jó egészségben szolgálunk. Gerő János ^fafyarország ^ 1964. január 5. A Jósa András utcai gimnázium.
