Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)
1963-12-14 / 292. szám
Események sorokban Masszer az EAK elnöke és Favzi külügyminiszter pénteken Tuniszba érkezett, hogy részt vegyen a franciák Bizertaból való távozásának megünneplésén. Az ünnepségeken jelen lesz Ben Bella is, aki már csütörtök óta Tuniszban tartózkodik. Johnson, az Egyesült Államok elnöke csütörtökön megbeszélést tartott 64 új vállalat vezetőivel. Az említett vállalatok úgy döntöttek, hogy csatlakoznak ahhoz a programhoz, amelynek keretében egyenlő munkaalkalmat kívánnak biztosítani a fehéreknek és színesbőrüeknek egyaránt. A General Anzeiger című lapban megjelent adatok szerint a Nyugat-Nómetcxrszágban működő náci szervezetek és csoportok száma tavaly 86-ról 112-re emelkedett. A Biztonsági Tanács hétfőn, magyar idő szerint 16 órakor ül össze, hogy meglátássá Kenya és az ugyancsak közelmúltban függetlenné vált Zanzibar felvételi kérelmét. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének csütörtöki közgyűlése egyöntetűen határozatot fogadott el. arról, hogy 1968- at az emberi jogok nemzetközi évének nyilvánítják. Tunéziai lobodé Bizerta felelt Tunisz, (TASZSZ): Pénteken Bizertában háromnapos ünnepségek kezdődtek abból az alkalomból, .hogy a francia helyőrség véglegesen kiürítette az ősi tunéziai város erődjét Bizerta, amely éveken át a tunéziai francia gyarmati uralom szimbóluma volt, most a szabadságszerető tunéziai nép hősiességének és győzelmének jelképévé vált Mélyül Szocialista az Olasz t Párt válsága Kedden kerül sor a bizalmi szavazásra Az Olasz Szocialista Párt válsága súlyosbodott, miután a párt vezetőségének csütörtök esti ülésén a Nenni-féle többség visszautasította a balszárny valamennyi javaslatát. Nenni még azt az ígéretét sem tartotta meg, hogy a balszámy képviselőjét nevezi ki főtitkár helyettesének. (Szerk megjegyzése: aki akkor még de Martino volt.) Időközben — mint már jelentettük — de Martlnot a párt főtitkárává választották, az új főtitkárhelyettes pedig Giacomo Brodolini lett. Mindketten jobboldali beállítottságúak. Még a Lombardi-csoport is, amely a legmérsékeltebb ellenzője az autonomista irányzatnak, sértőnek érzi a jobbszárny viselkedését. Lombardi, akit a csütörtöki ülésen az Avanti főszerkesztőjévé neveztek ki, még nem fogadta el a kinevezést, annyira felháborította Nenni magatartása. Nenniék vonalvezetésére fényt derít a kereszténydemokrata irányzatú Agenzia di Irrform azioni sajtóügynökség. Nenni — a* ügynökség szerint — elhatározta, hogy megszabadul a balszárnytól, szakadást idéz elő a pártban, elszigeteli Lombardit és egyesül Saragat pártjával. Nenni úgy döntött, hogy viszszautasítja a balszámy valamennyi javaslatát. Moronak sikerült meggyőznie őt, az lesz a helyes, ha a szocialista párt megszabadul harminc baloldali képviselőtől és egyesül a szociáldemokratákkal. Ily módon — írja az ügynökség — a baloldal támogatásától megfosztott Lombardi nem tehet semmit és Nenni zavartalanul ülhet miniszterelnök-helyettesi karosszékében. Ez a kereszténydemokrata forrásból származó leleplezés meglepte a baloldali szocialistákat, akik magyarázatot kértek Nennitől. Végül rá kell mutatni arra is, hogy Pacciardi köztársasági párti képviselő, aki néhány évvel ezelőtt miniszter volt, csütörtökön támadta a kormányt és tekintettel arra, hogy a köztársasági párt jelenleg részt vesz a kormányban, javasolták Pacciardi kizárását a pártból. Scelba és harminc szélsőjobboldali kereszténydemokrata képviselő bejelentette, hogy nem szavaz bizalmat a kormánynak. Az eredetileg szombatra tervezett bizalmi szavazást az új kormány ügyében a képviselőházban csak kedden délután tartják meg, tekintettel a feliratkozott sok szónokra. Indonézia fölült leüllek esr anpl rendűiénél Djakarta, (TASZSZ); Az indonéz légvédelmi tüzérség Sambas térségében, a Malaysia Államszövetséghez tartozó Sarawak határához közel lelőtt egy repülőgépet, amely megsértette Indonézia légiterét. A gép legénysége — két angol repülő — életét vesztette. Az Antara hírügynökség szerint decemberben ez már a második angol gép, amelyet indonéz terület fölött lőnek le. Jelentések szerint az Indonéz Köztársaság felségvízfán lefoglaltak néhány maiaysiai hajót Az indonéz sajtó a megismétlődő határsértési eseteket összefüggésbe hozza az angol neokolonistáknak azzal a törekvésével, hogy elfojtsák a sarawaki és a többi északkalímantani hazafi harcát, melyet az idegen elnyomás ellen vívnak. Otto Winzer nyilatkozata Berlin, (MTI, ADN>: Mint az ADN hírügynökség jelenti, Otto Winzer az NDK külügyminiszterének helyettese kormánya megbízásából táviratot küldött U Thant ENSZ főtitkárnak. Ebben tiltakozik a nyugati hatalmak december 10-én U Thant ENSZ főtitkárhoz intézet távirata ellen. Az Egyesült Áilamokmaik, Franciaországnak és Nagy-Britanniának ez a jegyzéke az NDK államiságát sértő kijelentéseket tartalmazott. Winzer hangsúlyozta: ' — a Német Szövetségi Köztársaság revanspolitikája jut kifejezésre abban, hogy tagadni próbálják két egyenjogú német állam létezését. A bonni annexiós törekvéseK támogatása összegyeztethetetlen ar. Egyesült Nemzetek Szerveztének célkitűzéseivel. Winzer felkérte U Thantot, hogy az NDK kormányának tiltakozását hozza az ENSZ valamennyi tagállamának tudomására. Az NDK külügyminisztere végül rámutatott: semmilyen NDK-ellenes nyilatkozat sem változtat azon a reális tényen, hogy az elpusztult német birodalom’ területén 15 év óta két német állam létezik. Véget ért az EMS1S afrikot gazdasági bizottságának ülése Egy hét a külpolitikában Az 1963-as esztendő Addisz Abebi, (TASZSZ): Az Etióp fővárosban péntekre virradó éjjel befejeződött az ENSZ iparfejlesztéssel és közlekedéssel foglalkozó afrikai állandó gazdasági bizottságának ülésszaka. Az ülésszakon megvizsgálták az afrikai országok alapvető gazdasági cs társadalmi problémái megoldásának leghatékonyabb módjaik a nemzeti ipar megteremtésének és a gazdasági függetlenség elérésének kérdéseit. Az ülésszakon A. Koroljov szovjet megfigyelő felszólalásában megjegyezte: A Ziergiebels — Azt észre lehetett venni — mondta dr. Werner bosszúsan. — A sebhelyes és akik mögötte állnak, nyilván délamerikai puccsistákhoz jártak iskolába. Az orvos haragosan nevetett fel — így rendezik a szabadságharcokat, mindössze azok nem tudnak felőle semmit, akiket illet. Az emberi nyelvnek egyetlen szavával sem történt és történik annyi visszaélés, mint ezzel a szóval: szabadság. — És hősiesség — egészítette ki az ügyvéd —, de beszéljtísi tovább, Kufrat. Mikor 1963. december 14. tudta meg, hogy a sebhelyes azonos Jakutekkel? — Mintegy négy hete. Hívattak a főnökhöz, azaz Jakutekhez. És akkor egyszerre csak a sebhelyes állt előttem. — Ezt nem gondoltad volna, ugye? — kérdezte csipkelődve, amikor meghökkenésemet észrevette. — Most megint nyílt kártyákkal játszunk, öreg fiú. Hosszú.pihenőd volt, és nem is kerestél rosszul nálam. — Kémüzleteidhez nem vagyok többé kapható! — mondtam határozottan. — Különben is torkig vagyok ezzel a gyümölcslé-gyárral, keress magadnak másik sofőrt, nekem elegem van belőled! így válaszolt: — Most éppoly kevéssé léphetsz vissza, mint akkor. És ha meg akarsz lépni, akkor lebuktatlak. Gondolkozz csak egy kicsit rajta, ez nem lenne na-A Szovjetunió és a KGST példáján megmutatta, hogy a szocialista országok a gazdaságfejlesztési tervek összehangolása révén tudták megelőzni a tőkés országokat a gazdaságfejlesztés ütemében. A szovjet küldött külön hangsúlyozta a kezdeti együttműködés jelentőségét az afrikai vas- és fémkohászat és néhány vegyiparág fejlesztésében. A bizottság javasolta a bányaipar fejlesztésére tett erőfeszítések összehangolását és azt, hogy a jövő évben Bamakoban hívják össze a vegyipar fejlesztésének afrikai konferenciáját. gyem kellemes a családodnak. Hogy rövid legyek, Kufrat, Magdeburgba és Haliéba kell menned, ott várnak a mi embereink. — Nem megyek! — kiáltottam dühösen. — Elmész, Kufrat, annak idején nem ok nélkül állíttattalak be távolsági kocsivezetőnek. Két emberem lebukott, most az egyszer neked kell btfugranod. És hogy ne legyenek illúzióid, a kémelhárítók odaát a nyomunkban vanr — Engem nem érdekel. — Talán mégis, fiacskám. Ugyanis egy vizslát engedtek a nyomomra. Ez az ember, bizonyos Seiser, valamiképp rájött, hogy kik vagyunk mi ketten. Egyelőre ártalmatlanná tettem, néhány évecskét ülni fog nálunk. És ha túl sokat balhézol, Kufrat, a társaságába kerülhetsz, ismered az összeköttetéseimet. Nem akartam hinni neki.de ekkor egy újsághírt mutatott, amely szerint csakugyan letartóztattak egy ilyen nevű embert, állítólagos keleti propaganda miatt. Aztán arról beszélt, hogyan bántalmazta ezt a Seisert a KZ-ben. Dr. Werner néhány jegyzetei készített — Időközben volt ön odaát? — Hiszen erről van szó kiáltott fel Kufrat izgatottan —, én nem akarok átmenni! Két éve házas vagyok. Van egy fiam. Nem akarom tönkretenni a családomat. Ha ezen a héten nem megyek át, mindent le fog leplezni. Nem tudom, mit tegyek. Tanúk nincsenek, ő pedig összeköttetéseivel minden nehézség nélkül eljárást indítathat ellenem. Kufrat felállt, és könyörögve nézett az ügyvédre. — Most mitévő legyek? Kikészültem. Nem bírom tovább. — Először is üljön le, és legyen egész nyugodt, — nyugtatta meg dr. Fallroth az izgatott embert. — Aztán hiszem, az eset egészen világos, doktor. Mi a véleményed? Folytatjuk. végéhez közeledik. Az elmúlt héten érezhetően kevesebb világpolitikai esemény zajlott a szokottnál: ősökként a‘nemzetközi értekezletek, tanácskozások és találkozók száma. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának plénuma, a Közös Piac brüsszeli értekezlete és Butler angol külügyminiszter bonni látogatása azonban joggal vonta magára a közvélemény figyelmét. Az SZKP Központi Bizottságának a Kreml kongreszszusd palócijában ülésező plénuma a szovjet vegyipar gyors ütemű fejlesztésének kérdéseit tárgyalta meg. Az ülés megkülönböztetett jelentőségét az adja meg, hogy a vegyiparnak egyrészt különleges szerepe van a kommunizmus anyagi és technikai bázisának megteremtésében, másrészt pedig a vegyipar fejlesztése, a műtrágyagyártáson, a növényvédőszeren és a szintetikus takarmányok gyártásán keresztül fontos emelője a mezöoazdaság fellendítésének. 1958-ban az SZKP KB már elemezte a vegyipar helyzetét. A mostani plénumon kitűzött feladat grandiózus voltát mutatja a többi között az, hogy az elkövetkező években megépítendő 200 Mij gyár se gitségével a szovjet műtrágyagyártás a tavalyi 17,3 millió tonnáról 1965-re 35 millió tonnára, 1970-re mintegy 80 millió tonnára növekszik, minden bizonnyal megelőzve, az Egyesült Államokat,' amelynek termelése az idén mintegy 36 millió tonna lesz. A moszkvai tanácskozás jelentősége kétségkívül túlnő a Szovjetunió határán. Erről tanúskodik világvisszhangja. A londoni Daily Mail joggal állapította meg, hogy a „Hruscsov által vázolt program nagy do’og nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész világ számára is, mert erősíti az emberek reményeit a béke és a jólét dolgában... A szovjet plénumma] egyidejűleg Brüsszelben egészen más jellegű tárgyalássorozat kezdődött: a Közös Piac miniszteri tanácsának kéthetes értekezlete. A „hatok” képviselői ez év végéig megegyezésre szeretnének jutni több fontos kérdésben, így elsősorban a közös mezőgazdaság-politika kialakításában és az 1964 elején sorra kerülő vámcsökkemtésd tárgyalások, az úgynevezett Kennedvforduló előkészítésében. A tagállamok földművelésügyi miniszterei az elmúlt napokban eredménytelen vitát folyt tat'ak a harmadik országból származó rizsbehozatal problémájáról, de a nyugatnémet # és a francia álláspontot nem tudták közelebb hozni egymáshoz. Miközben a föJdművoiésüg’i minisztereknek nem sikerült megoldást találniok ezekre a bonyolult szakkérdésekre, Párizsban és Bonnban minisztertanácson foglalkoztak a brüsszeli értekezlettel, s mindkét kormány leszögezte, hogy kitart álláspontja mellett. Ily módon az értekezlet továbbra is a francia—nyugatnémet erőpróba színhelye marad. Butter angol külügyminiszter nyugatnémet kollegájának meghívására a hét elején látogatást tett Bonnban. Az angol külügyminiszter útját eredetileg a jövő év elejére tervezték, de a vendéglátók kérésére előbbrehozták, mert Bonn még a NATO jövő heti párizsi értekezlete és Erhard kancellár közeli washingtoni látogatása előtt rá szerette volna venni Londont orra, hogy további habozás nélkül csatlakozzék az amerikaiak által javasolt sokoldalú Polaris-flatta megvalósításához. Schröder külügvminiszter ellenszolgáltatásiként kilátásba helyezte, hogy kormánya a nyugat-európai politikában hatékonyabban támogatja majd az angol érdekeket. A megbeszéléseken ezenkívül még a kelet—nyugati viszony és a két ország kapcsolatainak kérdéseit vitatták meg. Ami a kelet—nyugati kapcsolatokat illeti, Butler megígérte, hogy az angol kormány figyelembe veszi Bonn szempontjait és tanácskozni fog a nyugatnémet kormánynyal minden esetleges enyhülési kezdeményezés előtti Schröder viszonzásként kijelentette, hogy Bonn addig nem tárgyal konkrétan egy nyugat-európai politikai unió létrehozásáról, amig Anglia nem lépett be a Közös Piacba. Kölcsönös fogadalmuk természetesen nem kendőzheti azt a tárgyalásokról kiadott nyilatkozatból is kivilágító tényt, hogy a nemzetközi helyzet értékelésében továbbra sincs teljes összhang a két fél között. Mind Londonban mind Bonnban feltűnést keltett, hogy a tanácskozásról kiadott közös közlemény hallgat a múltila* terális atomhaderőről. A jelek szerint tehát e kérdésbe» nem sikerült megállapodásra jutni, noha központi témaként szerepelt a tárgyalásokon. Butler látogatása ily módon legfeljebb egy olyan szakasz kezdetét jelenti, amelyben két kormány rendszeres véleménycserét folytat majd egymással, aminek eredményeként a jövőben szorosabb kapcsolat fűződhet közöttük. Jelentkezési felhívás A Debreceni Agrártudományi Főiskola öntözéses gazdálkodási szak levelező tagozatára. „ A földművelésügyi miniszter 14-1962 (Mg. É. 13.) F. M. számú utasítás alapján a Debreceni Agrártudományi Főiskola levelező tagozatán 1964. februárban öntözéses gazdálkodási szakmérnökképzés indul. Képzési idő: 2 év. Szakmérnökképzésre jelentkezhetnek azok az oki eve- Jes agrármérnökök, akik legalább kétéves gyakorlattá] rendelkeznek, munkaadójuk felvételüket javasolja és szakmérnöki munkakörben történő foglalkoztatásukat továbbra is biztosítja. , £ ,feI,vételi kérelmeket 1964. január 15-ig kell a munkaadó utján a Főiskola Tanulmányi Osztályára (Debrecen, II. Böszörményi u. 104. eljuttatni. A sza k mérnökképzésre javasolt mérnökök felvételéről a felvételi bizottság dönt. A jelentkezőknek felvételi vizsgát tenni nem kell. A felvételi bizottság döntéséről a munkaadót és a jelentkező _ szakembert írásban értesítjük. A főiskola az öntözéses gazdálkodási szál: tancervéoen ^előírt valamennyi vizsga eredményes letétele után mezőgazdasági szakmérnöki oklevelet ad ki. A hallgatók félévenként 500 Ft tandíjat, a diplomaterv megvédésével kapcsolatban pedig 150 Ft vizsgadíjat köteleseik fizetni. A tandíjat és a vizsgadíja: a munkáltató a hallgató részére legalább „jó” tanulmányi eredmény esetén egészben, vagy részben megtéríti. A szakmémökképzéssel kapcsolatban bővebb felvilágosítást a Főiskola Tanulmányi Osztálya ad. Debreceni Agrártudományt Főiskola Rektori Hivatala