Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)

1963-12-08 / 287. szám

Nyíregyháza — holnap Fejlődésünk jelentős állomása: a csatornázás Uj miniszterek a kormányban 48 millió forintba kerül Nyíregyháza szennyvízcsatorna fővezetékének és a városi de­rítő megépítésének munkája. Óriási pénz ez, s olyan, amely nem jelentkezik közvetlenül fontos létesítményként a la­kosság előtt. De, hogy milyen nagy szükség van rá — sőt lett volna rá — ezt azok tudják a legjobban, akik hiánya miatt évekig hadakoztak. A szenny­­vízlevezetés? tisztítás ugyanis egészségügyi szempontból fon­tos elsősorban. Nem kevés a városképi jelentősége sem. A hiánya viszont nagy gátja egy város fejlődésének. 17 kilométeres csapadékelvezető — jórészt ismeretlen A régi magyar városokban kivétel nélkül elhanyagolták a közművesítésnek ezt az ágát. Pedig a szennyvíz egyre több a városok fejlődésével, a mind magasabb lakáskutúrával, az ipari üzemek létesítésével (Jó oélda rá a Nyíregyházi Kon­­ervgyár, amely nagy vízigé­­ayű és naponta 1000—4800 köbméter erősen szennyezett, elhasznált vizet bocsájt majd ki.) Ennek ellenére a város a legutóbbi időkig nélkülözte a '•atornahálózatot, s a szenny­ez jobb hiján az udvarokra, utcákra került. Volt ugyan egy hatvan év alatt összetákolt csapadékvíz­elvezető csatornahálózatunk. Ez viszont a különböző elkép­zelések alapján, tervszer űtle­­nül épült meg. 1928-ban ugyan megvalósult a város átfogó csatornázási terve, de ez is csak terv maradt, kisebb rész­letei valósultak meg a felsza­badulásig. A meglévő csator­nahálózat hossza 17 kilométer, adatai azonban nagyrészt is­meretlenek. (A következő hó­napok munkája lesz a feltérké­pezés.) nalán szeli át a várost, amely­ből ágaznak a hosszabb-rövi­­debb mellékgyűjtők. Ennek a munkának a költsége 48 mil­lió forint. A mellékcsatorná­zás a létesülő beruházásokkal együtt készül el, ezekbe a ré­gi épületeket is bevonják. En­nek a költsége újabb 50 millió lesz. Drágább, mint másutt A legsűrűbben lakott vá­rosrészek a jelenlegi városkö­zép tályán, az észak-déli irány­ban végigvonuló homokdombo­kon vannak. Ez a vonulat 8— 15 méterrel magasabb, mint az Alföld szintje. Ettől a szinttől jóval alacsonyabb a város buj­­tosi része, amely egészségtelen fekvésű és á távlatokban meg­szűnik, mint lakótelep. Nyír­egyházára jellemző a szél ál­tal összehordott homokbucka sor. Ezek kisebb-nagyobb öb­­lözetekre tagolják a város la­kóterületét. Az egységes gra­vitációs csatornahálózat kiépí­tése ezért meglehetősen nehéz és természetesen jóval drágább is mint a jobb fekvésű váro­sokban. A mélyépítési munkák csak talajvízszint süllyesztés­sel végezhetők. Több helyen közbeeső át­emelőtelep építése is szükséges­sé Vált. Az Északi temető, az Ószőlők, az ottani ipartelep és a Bujtos melletti lakótelep szennyvizeit emeli át a Pazo­­nyi téri, a déli városrész ipar­telepének szennyvizét egy ma még meghatározatlan helyre épülő átemelő. A pénz megtérül Kevesen tudják, hogy az utóbbi évek során megvalósult beruházások — elsősorban a lakásberuházások — még na­gyobb arányúak lehettek vol­na. Érthető viszont, hogy az ál­lam e célból a város rendelke­zésére , bocsa jtott összegeit nem tudták kizárólag a laká­sokra fordítani, hiszen meg kellett belőle építeni az egye­di vízművet, majd a derítőt. A város jelenlegi hálózatával összegyűjtött vizeket ideiglene­sen a Kórház utcai átemelővel juttatják a TITÁSZ és a me­zőgazdasági technikum szenny­víztisztító telepére, ahonnan tisztítás után jut a víz az Ér­patakba. Az átemelő telep ka­pacitása ma még éppen elég. Ám, ha a város lakóépületeit, iparát is rákapcsolják a telep­re, akkor az közel sem bírná a megterhelést. Az új, egységes nyíregyházi csatornarendszer teljes meg­építésével és alkalmazásával minden lakóépület több ezer, sőt több tízezer forinttal épül meg olcsóbban, mint eddig. 15 C00 köbméter tisztított víz naponta Az elmúlt év közepén jóvá­hagyták a város központi tisz­tító telepének beruházási programját. A telep a Kótaji utca és a záhonyi vasútvonal közötti területre épül. Mérete­zésénél a 20 éves távlati lakó­számot és a meglévő, valamint a tervezett ipari üzemek igé­nyeit vették figyelembe a ter­vezők. Ezzel a teleppel teljes meg­épülése után naponta 15 000 köbméter szennyvizet tudnak tisztítani. Nagy biztonságú tisztítási eljárást dolgoztak ki, hogy a százezer lakos egyenér­tékű elhasznált víz tisztítás után egészségre ártalmatlan legyen. Gondoltak arra is, hogy a megtisztított vízzel öntöz­hessenek is a mezőgazdasági jellegű, városkörüli területe­ken. A telep első létesítménye a napi 10 000 köbméteres tisz­tító, amely már épül. Ezt kö­veti majd az ötezres teljesít­ményű egység, amelynek meg­épülésével újabb jelentős ál­lomásához érkezik a város. . K. J. 1955-ben újra­kezdődött A város vezetői látták, új, az egész várost átfogó csatorna­­rendszer megépítése szükséges. Ezért már nyolc évvel ezelőtt elkészült a Mélyépítési Terve­ző Vállalat újabb csatornázási tanulmányterve, amelynek alapján már 1956-ban megkez­dődött a város korszerű szennyvízcsatornázása. Nyír­egyháza ebben az évben ötmil­lió forintot fordított e célra sa­ját erőből. Később, 1960-ban országos gond lett a nyíregy­házi közművesítés. A tervhiva­tal fedezetet adott a vízmű és csatornarendszer kiépítésére. Az ötéves terv éveiben — 1965-ig — véglegesen elkészül a szennyvízcsatorna-hálózat gerince, a fővezeték. A főgyűj­tő a déli városrészről indul, s a Makarenko, Szabolcs, Rákó­czi, Kórház és Fecske utcavo-Evzárás előtt ugyancsak látogatott lett a tsz-iroda a nyírlugosi Szabadság Tsz-ben. Felvételünk azt a pillanatot örökítette meg, amikor Kiss Endréné főkönyvelő, Zsukk István elnökhelyettes, Merkó Kela gyakornok és Sándor György mérnök egyesítik a munkaegység elszámolásokat. Kisjó: PEREG AZ ÉTLAP mióta nagy sikerrel men­nek ezek a négyórás előadások, újból fölmerül a kérdés, hogy a moziban mit együnk, hogyan együnk, mennyit együnk, mert ugye­bár, pesti ember szeret ezt isj azt is, enni spéciéi na­gyon. No, persze nem is kívánhat­ja senki, hogy a közönség éílen-szomjan ücsörögje vé­gig a négy órát, nem jakír és koplalóbajnok a dolgozó. Azt viszont mindenki beláthatja, hogy a perec vajmi sovány ut­­ravaló egy véget érni nem akaró film folyamán, nem is beszélve a szüntelen izgalom­­ól, amely ismét csak arra jó, tőgy ingerelje a gyomorsa­vakat. A minap egy nagyon ked­ves család hazulról hozott ajas-szalámis kenyérrel ol­totta meg a kérdést, de az volt az érzésem, hogy a papa szívesebben fogyasztott volna meleg vacsorát. Amiben tel­jesen igaza volt. Vajas-szalá­­mis után tele van a fog min­denfelé morzsákkal és nincs kellemetlenebb, mint előadás alatt folyton böködni a nyelv­vel a zápfog mögé. A moziban való kosztolás nem új dolog, annak idején a mi kis városunk filmszínhá­zának nézőterén, ahogy elsö­tétedett, azonnal megkezdtük az evést, s míg csak pergett a film, ropogtattunk valamit. — Gyössz a muziba? — szólt át Mujkos Dani a kerí­tésen és megcsörgette zsebé­ben a tökmagot. Ugrottam szaporán. Dani­val érdemes volt vállvetve tolni a kultúra szekerét any­ja, a híres-neves tökmagárus, zsákszám sütötte a jeles cse­megét, s előadás végén bo­káig ért körülöttünk a héja. De fogyasztotta az egész né­zőtér. A tökmag volt akkor a sikk, de ettünk napraforgó­­magot is, meg pattogatott ku­koricát, persze, a legszíveseb­ben amerikai mogyorót, úgy ropogott tőle a padló, mint az őszi avar az erdőn. Kara Péter barátomnak szőlögazda volt az apja, cse­resznyét, meggyet potyáztunk, magját sötétben két ujj kö­zül kilőni a legszebb sportok egyikének számított. Jött az­tán a vajalma, a nyári piros, a cukorkörte, néha * ügy csemcsegett a nézőtér, hogy elnyomta a zongorát. 'Mert egy szál zongora volt a zenekar. Fuksz Károly bácsi verte és időnként odasziszegelt hoz­zánk: — Dani, az anyád ne siras­son, passzolj ide jélmarék­­kal! S attól kezdve csak a basz­­‘ s&usa szólt az etűdnek. Ahogy beköszöntött az ősz, minden este ijedezett a pub­likum, hogy össze akar dőlni a mozi, úgy recsegett az er­kély. Ott. volt a diákhely, sa banda azzal szórakozott, hogy a csapószékek ülőkéje alatt diót tört. Ez azonban még hagyján, de az elvetemülteb­­bek dióhéjat és almacsutkát hajigáltak le földszinten ülök A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöksége szombaton délelőtt ülést tar­tott. Kádár János előterjesz­tésére megtárgyalta, s egy­hangúlag elfogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának a kor­mányzati munka további erő­sítését szolgáló személyi és szervezeti javaslatait. A Minisztertanács szomba­ton délelőtt ülést tartott. Ká­dár János előterjesztésére megtárgyalta a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének a kormányzati munka további erősítésére irányuló javaslatait. A ’’or­mány a javaslatokat egy­hangúlag elfogadta, majd mi­niszterhelyettesi kinevezések­re hozott határozatot. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa szombaton délben ülést tartott. Az Elnöki Ta­nács tagjain kívül részt vett az ülésen Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a kormány elnöke és Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a kormány elnökhelyettese. Az Elnöki Tanács a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének együt­tes javaslatára Incze Jenőt külkereskedelmi miniszteri, Kossá Istvánt — saját kérel­mére, nyugalomba vonulásá­ra tek in tet tel — közlekedés- és postaügyi miniszteri, Pap Jánost belügyminiszteri tisz­te alól érdemeik elismerése mellett felmentette. Az Elnöki Tanács Pap Já­nost a Minisztertanács elnök­­helyettesévé, Benkei Andrást belügyminiszterré, Biró Jó­zsefet külkereskedelmi mi­­miszterré, dr. Csanádi Györ­gyöt közlekedés- és postaügyi miniszterré megválasztotta. Az Elnöki Tanács Hollai Imrét és Incze Jenőt rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetté kinevezte. A kormány új tagjai Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének kezébe letették a hivatali esküt. Az ünnepélyes eskütételen jelen volt Kádár János, Fehér Lajos, Fock Jenő és Kállai Gyula. Az új miniszlerek életra?za BENKEI ANDRÄS, 1923-ban született Nyíregyházán. IIosz­­szabb időn át géplakatosként dolgozott. 1949-ben az Élel­mezési Ipari Dolgozók Szak­­szervezete Szabolcs-Szalmár megyei bizottságának titkárá­vá választották. A következő években a szakszervezetek megyei tanácsának termelési felelőse volt, majd 1951-ben a megyei pártbizottság, ipari osztályának vezetője lett. 1954-ben a Nyíregyházi Váró si Pártbizottság első titkárá­vá, 1957-ben a Szabolcs-Szat már megyei pártbizottság el­ső titkárává választották. E tisztségében dolgozott belügy­miniszterré történt megvá­lasztásáig. A Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, ország­­gyűlési képviselő. bíró József, 1921-ben született Budapesten. Hosz­­szabb időn át mint műsze­külkereskedelmi ként dolgozott. miniszter-Dr. CSANÄDI GYÖRGY 1905-ben született. Műszaki egyetemet végzett, mérnök, közgazdász, a műszaki tudo­mányok doktora. 1929-től 1945-ig a Magyar Államva­sutak pécsi igazgatóságánál dolgozott, mint pályafenntar­tási és építési mérnök. 1945- ben a MÄV pécsi igazgató­ságának vezetőjévé nevezték ki. 1947-ben a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vasú­ti műszaki osztályának veze­tője, 1949-ben a MÁV vezér­igazgatója lett. 1957-től a köz* lekedés- és postaügyi minisz* tér első helyettese volt. Kinevezések A Minisztertanács szomba­ti ülésén — érdemeik elis­merése mellett, más beosztá­sukra tekintettel — felmen­tette tisztségükből dr. Simo­­iiovits Istvánt, az egészség­­ügyi miniszter első helyette­sét, Púja Frigyes külügymi­niszter-helyettest, dr. Hege­dűs Andrást. a Központi Statisztikai Hivatal elnökhe­lyettesét és dr. Korom Mi­hályt, a határőrség országos parancsnokát. A Minisztertanács kinevez­te Horn Dezső közlekedés- és posta ügyi miniszter-helyettest a miniszter első helyettesévé, Köteles Jenő altábornagy, honvédelmi miniszterhelyet­test a miniszter első helyet­tesévé, dr. Szabó Zoltánt, az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkárát az egészségügyi miniszter első helyettesévé, Kiss Dezsőt, a budapesti pártbizottság titká­rát közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettessé, Rödönyi Károlyt, a MÁV vezérigaz­gató-helyettesét közlekedés­éi postaügyi miniszterhelyet­tessé és a MÁV vezérigazga­tójává, Szalai Bélát, a HUN­­GAROTEX vezérigazgatóját külkereskedelmi miniszter­­helyettessé, Szilágyi Bélát, a külügyminisztérium főosztály­­vezetőjét külügyminiszter-he­lyettessé. Huszár Istvánt, az MSZMP KB osztályvezető he­­lyettesét a Központi Statiszti­kai Hivatal első elnökhelyet­tesévé, dr. Szabady Egon fő­osztályvezetőt a Központi Sta­tisztikai Hivatal elnökhelyet­tesévé. II KGM seg’fségét héri a kísvárdal Vullán A minisztérium válasza cikkünkre rész, szerelő, illetve hegesztő dolgozott különböző budapes­ti üzemekben. A felszabadu­lás után elvégezte a műszaki főiskolát, majd a gazdasági és műszáki akadémiát. A Külkereskedelmi Miniszté­riumban előbb a bérosztály, majd a műszaki osztály ve­zetője, később az import fő­osztály vezetője lett. 1955- ben külkereskedelmi vállalat vezérigazgatójává nevezték ki. 1957-től 1960-ig a londo­ni külkereskedelmi kirendelt­ség vezetője. 1960-ban a Kül­kereskedelmi Minisztérium pártbizottságának titkárává választották. 1962 januártól soraiba, amit mindmáig csak pironkodva tudok elmondani, mert osztályfőnökünk a hu­szadik század szégyenének nevezte a szörnyűséges neve­letlenséget, ha akkoriban is­mert lett volna a hulligán fogalom, ugyancsak vagdalta volna a fejünkhöz. No, persze, Vámos úr, e mozi bérlője, tulajdonosa és vezérigazgatója sem maradt tétlen. Lesbe állt minden es­te, és a hosszú, türelmes, ki­tartó megfigyelésnek végül is eredménye lett. Sikerült tet­ten érnie egy bűnözőt, < de minő remekül sikerült! Egy alak a sötétben a szeme lát­tára dobott. Mint később ki­derült, lerágott kukoricacső volt és a földszintről vissz­hangzó üvöltés bizonyította, hogy nem fáradt hiába. A direktor úr a merénylőt ki­rángatta a pádból: — Most megvagy, büdös csavargó — harsogta diadal­lal — no, rögtön kitűnik majd, miféle szülők gyermeke az ilyen kötélreváló?! Ahogy azután a világosság­ra értek, megtanulta a di­rektor úr, mennyire kockáza­tos látatlanul ítélkezni és általában, hogy az élet milyen sokszínű. A tettes a saját fia volt. A Kelet-Magyarország 1963. november 10-i számában „A probléma él, megoldásra vár — A Kohó- és Gépipari Mi­nisztérium segítségét kéri a kisvárdai Vulkán” című cik­kében vállalatunk 04. sz. gyáregységének problémáival foglalkozik. A cikkben közölt tények ál­talában megfelelnek a való­ságnak. Igaz az, hogy a mun­kafeltételek a gyáregység egyes üzemeiben az országos átlagnál rosszabbak A mű­helyek egy része elavult, a munkaeszközök jelentős há­nyada korszerűtlen, a szociá­lis intézmények állapota sem kielégítő. Az anyagtárolás lehetőségei nem megfelelőek, de ennek a magas tárolási veszteségekben jelentkező ká­ros hatása — a cikkben fog­lalt mértékben — csak a kötőanyagoknál és a homok­nál állapítható meg, semmi esetre sem fogadható el a nyersvas géptöredék, a szén és a koksz vonatkozásában. Ez utóbbi anyagok tárolása ugyanis más öntödékben is a szabadban történik. A kis­várdai gyáregység 1963. IV. 1-ém került az öntödei Vál­lalat szervezetébe, s már a lap cikkét megelőzően meg­állapítottuk, hogy az anyag­tárolás nehézségei ellenére az adott lehetőségek éssze­rűbb kihasználásával a hely­zeten javítani lehet. Ezért a vállalati központ a gyáregy­ség vezetőjének 1963. október 25-én konkrét utasítást adott, hogy a mostoha körülmények ellenére miképpen szervezze meg az újonnan beérkező anyagok tárolását, s ezzel csökkentsék a fedett raktár­helyiségek hiányából kelet­kező veszteségeket. A cikkben felvetett problé­mák valóban megtalálhatók, de nem azért, mert a minisz­térium nem segítette kellő.1 keppen a gyárat. Ugyanis ko­moly beruházást kapott a 3 éves tervben és az I. ótéves tervben, mely egyrészt a termelő kapacitások létesíté­sét, másrészt a szociális ál­lapotok javítását célozza. Az egész gyárra kiterjedő re­konstrukcióra más fonto­sabb' beruházások miatt nem kerülhetett sor. Helyesen hangsúlyozza a cikk a gyáregység termelő te­vékenységének népgazdasági jelentőségét. Az iparirányítás átszervezése kapcsán megkez­dett profilrendezés a gyár­egység feladatává tette a ra­diátorgyártást. 1964. júniusá­tól kb 200 ezer négyzetméter­rel több radiátort kell ter­melni, mint 1962-ben. A megnövekedett feladatok és a megnövekedett munkáslét­szám miatt a beruházás elen­gedhetetlenül szükséges. Az 1962. évi radiátorgyártást 1965-re a háromszorosára kell fejleszteni. Ez tette szüksé­gessé a 9 és fél millió össze­gű beruházási program jó­váhagyását. 1963. évi terve­zési kezdéssel. A gyáregység új csarnokrészleget és gépe­ket kap, valamint szociális jellegű létesítmények (fürdő, ebédlő) épülnék. A jövőt illetően még to­vábbi fejlesztésre számíthat a gyár, mert a kazántag gyár­tását a in. ötéves terv során ide kívánjuk telepíteni és az eddigi gyakorlatnak meg­felelően a termelő kapacitá­sok mellett a szociális hely­zet javítását is biztosítjuk. Somogyi László Kohó- és Gépipari Minisztérium. 1963. december 8.

Next

/
Thumbnails
Contents