Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)
1963-12-23 / 300. szám
Év végi mérleg; Javul-e a magyar ? A vészharang elhallgatott; már elragadtatott jóslatokat is lehetett hallani. Aztán ismét egy udvarias hallgatás következett, amely hirtelen nagy csalódást takart. Nos, végül is mi van most a magyar filmmel, javul-e valóban, visszaszerzi-e elvesztett hírnevét? ÖT FILM Mindenekelőtt határozzuk ei, hogy a végletes indulatokat mellőzzük. Elég hiba volt az is, hogy a kritika jóindulatú bírálatát és segítőszándékát, amikor filmgyártásunk az önvizsgálat és erőgyűjtés időszakához érkezett, túlzó, olykor már sértő gúny, viccelődés, merő elutasítás váltotta fel. Épp ilyen hiba lenne, ha most, egykét sikerültebb, vagy akár jól sikerült magyar film láttán fellendülést, virágzást, effélét emlegetnénk. Hazánkban kevés film készül évente — mintegy húsz —, s ez azt jelenti, hogy a sikeres vagy bukott filmek aránya kirívóbb, mint nagyobb kapacitású filmgyártások esetében. Két-három gyengébb film s máris kondul a vészharang, két-három siker és máris harsan a halleluja. Nem, a végletes reagálást mellőznük kell, de azt se tagadjuk meg, hogy az évad — ha szabad ezt a színházi fogalmat a filmműsorra is alkalmaznunk —, az évad kezdete óta bemutatott öt magyar film összképe kedvezőbb és biztatóbb, mint a korábbi hónapok magyar filmtermése. Az öt film között csak egy akad, amely voltaképpen kritikán aluli, s ez A szélhámosnő. Láttunk két jól sikerült kommerszfilmet, a közönség szórakoztatására szánt, tartalmas, egyszerű filmeket, ezek a Hogy állunk fiatalember és a Foto Háber. Végül bemutatásra került két nagyigényű, értékes művészi film is, a Párbeszéd és a Nappali sötétség. NAPPALI SÖTÉTSÉG Beszéljünk először erről a & két utóbbiról, a két nagy M-edményről. Ismét láthatunk Fábri filmet — már ez is elismerés a Nappali sötétségről. Fábri Zoltán legtehetségesebb, . ilághírű rendezőnk, aki korábban nemzetközi fesztiválodon tekintélyt vívott ki magának és filmművészetünknek. 5 rendezte a Körhintát, ameyet az idő sem tudott kikezdeni, azt a magyar filmet, ■»melyet a világ filmszakkönyrei „a” magyar filmként emlegetnek. Fárifilm a Hannibál tanár úr, ez a szép antifasiszta állásfoglalás egy Móra-novella alapján, az a filmünk, amely máig is mindenütt szerepel, ahol a magyar filmművészet összefoglaló bemutatására kerül sor. Fábri Zoltán műve az Édes Anna és a Két félidő a pokolban — mindkettő sokatmondó, bár egy kicsit fáradt, önismétlő alkotás. Végül most, hosszabb s bizonyára érlelő szünet után egy új és újszerű Fábri-filmet láthatunk, bár a Nappali sötétség magán viseli Fábri eddigi művészetének jellegzetességeit is. Elmélyült, gondos kidolgozású, bensőséges, vívódó film ez is, akár a többi műve. A Nappali sötétség — Palotai Boris A madarak elhallgattak című sikeres regénye nyomán — megrendítő kép a fasizmus gonoszságáról, anélkül, hogy ezt a gonoszságot naturális képekben érzékelnénk. Belső vetületében, az általa okozott fájdalomban, az igaz emberi érzések összekuszálásában és szétrombolásában érzékeljük a fasizmus gonoszságát. Másrészt Fábri új filmjében segít egészségesen szétrombolni az évekkel ezelőtt divatossá vált, hibás hős eszményt, amely szerint a hősök m'ind feddhetetlen, csodálatos, emberfeletti emberek. Fábri hőse maga is szenved, sok tekintetben áldozat, hibákat is követ el — de ezekkel együtt hős, felszabadulásunknak valami részben segítője. PÁRBESZÉD Másik jeles eredményünk, amelyre büszkék is lehetünk, a Párbeszéd. Ez az első magyar film, amely megkísérli művészi módon áttekinteni történelmünk legutóbbi két évtizedét. Herskó János rendező, egyben a film írója is, gondolkozva, töprengve veszi számba a felszabadulás óta eltelt idő . minden gondja-baját és örömét, eredményeket, kudarcokat, vívódva elért győzelmekét. A film címe többszörös jelentésű. Legkézenfekvőbb, hogy a két főszereplő párbeszédére gondoljunk, akik a filmen „kibeszélik magukat”, megvitatják életük alakulását, hogy hibáikon túljussanak és újra egymásra találjanak. De értelmezhetjük a címet úgy is, mint a művész önmagával vívott párbeszédét, az előre vivő út s az ehhez szükséges tanulságok őszinte, tépelődő keresését. S végül — de talán ez a legfontosabb — a Párbeszéd része annak a széleskörű, őszinte, mélyreható beszélgetésnek, amely az utóbbi években kialakult hazánkban, s amelynek témája ugyancsak az, hogy felértékeljük közelmúltunkat és a megnyert tanulságokat az ország további építésében, jövőnk kovácsolásában értékesítsük. A Párbeszéd szándéka és fő értéke az, hogy ebbe az országos méretű párbeszédbe kapcsolódik bele. Hozzá kell azonban tárgyilagosan ten-Embes'ség Mínusz 14 fok volt a hideg. A csikorgó, havas úton nehezen haladunk Moszkvicsunkkal. Őr községben. Az autóbuszmegállónál mintegy 33 utas várakozott a buszra. Megállítottak bennünket. Ketten még beférnek • — mondta a vezető, Helmeczi Miklós. A szemfüles utasok iaörülvették a gépkocsit és fűt-fát ígértek, csakhogy hamarabb érjenek Mátészalkára. Egy utas azonban csak állt és kérőén tartotta a kezét, közölve ezzel, hogy ő is szeretne utazni. Cigány nol-t. — Egyik utas maga lesz. — mutatott vezetőnk az egyik bőrkabátos emberre, * másik pedig maga — intett a cigánynak. » Elindulás előtt az állók J közül valaki meyeyyczte: — Inkább engem vitt volna, nem azt a rongyos cigányt. A kocsi elindult. A bőrkabátos elővette zsebéből a gondosan összecsomagolt százasokat és számolgat: a. A cigányember erősen nyöszörgőit láthatóan beteg volt. Mátészalkán a kocsi megállt. A bőrkabátos kiszállt és minden köszönés nélkül távozott. Cigány utasunk ezalatt zsebéhen kotorászott és nagy nehezen 13 forintot ssedetí össze. Tessék nyújtotta <i vezető felé. — Nagyon köszönöm o szívességét, de nincs több pénzem. Áz aszszony is beteg, meg én is már 3 hónapja. Tetszik tudni, kilenc tagú a család. Vezetőnk elvette a 13 forintot, s mig a cigányulasunk kiszállt egy borítékba csúsztatta a pénzt és megpótolta ropogós tízforintossal. — Ezt tegye el, hasznát veszi még Este hazafelé menet egy cigánygyerek álta utunkat Őrben. A cigány 'Masunk fia volt. — Azt üzeni ’ apám — mondotta — kiváltotta az orvosságot és nagyon köszöni a szívességét mégegyszer. Ezzel elszaladt. Nemes Gyula, nünk, hogy itt kell keresnünk a film korlátáit is. Elsősorban azt hibáztatjuk, hogy a Párbeszéd sokat markol, az egész — majdnem — két évtized szinte minden eseményére utal mindegyiket érinti. Ennek tulajdonítható, hogy nem is jut ereje, lélekzete arra, hogy mindennel egyformán mélyen, odaadóan és behatóan foglalkozzék. Másrészt a film második felében a fordulatosság és az érdekesség kedvéért a szerző engedményeket tesz, szerelmi bonyodalmaknak jelképesen és reálisan is — a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonít s így megfosztja a filmet attól, hogy bizonyos részletekben túlmenjen azon a ponton, ameddig aktuális kérdéseink országos megvitatása, párbeszéde már amúgy is eljutott. ÉS A MÁSIK HÁROM Eredménynek tekinthetjük azt a két szórakoztató filmet is, amely egyébként a magyar filmek szélesebb közönségsikerét is meghozta. Várkonyi Zoltán filmrendezői működésében mindenkor az érdekesre, az újszerűre törekedett, temperamentumos egyéniségével szinte sohasem készített két hasonló filmet. Most bűnügyi történetet választott, izgalmas nyomozási históriát. Szépen, ízlésesen dolgozta ki a Foto Hábeft, amely a nézőtér érdeklődését mindvégig fenntartja, bár helyenkét — szándékosan — fel fed olyan részleteket, amelyeket egy „igazi” detektívtörténet az utolsó percig titokban tartana. Kifogásolták, hogy ez a film olykor elszakad a realitásoktól; olyan megoldásokat alkalmaz, amelyek a valóságban nem léteznek. A hiba nem ez, sőt éppen kévéséij ük a valószínűtlenséget. A detektívfilm ma már csak akkor emelkedhet a tucatáru színvonala fölé, ha valamelyes fölényes humor, féktelen fantázia uralkodik el rajta, ha valószerűtlenné válik a történet, ha az izgalmas feszültséget oldódó kacagás fűszerezi. A Hogy állunk fiatalember érdeme, hogy egy hétköznapi fontos kérdéshez szól hozzá, a nevelés problémáihoz, ä szülő és gyermek közötti becsületes, egyenes, őszinte kapcsolat dolgához. Révész György színvonalas rendező; ebben a filmben is jó ízléssel, szépen fejezi ki magát. A film nagy sikerében részes a kitűnő főszereplő, a fiatalembert játszó Kosztolányi Balázs. MIT VÁRUNK Ne vesztegessünk szót az évad félresikerült mi. jyar filmjére, csak annyit jelezzünk, hogy a kudarcának oka maradisága, elavultsága. Észre keli vennük, hogy filmjeink iránt az érdeklődés annál nagyobb, minél elevenebb, célszerűbb a témájuk s minél színvonalasabb a kidolgozásuk. A szélhámosnő alapgondolatából telt volna egy érdekes mai szatírára is, közéletünk kisebb-nagyobb visszásságainak kigúnyolására. Az alkotó fantázia hiánya, a belső bátorság korlátozottsága, a szárnyaló vidámság helyett alkalmazott ósdi fordulatok okozták, hogy a film döbbent csalódást keltett. A végletes véleménynyilvánítás helyett tárgyilagosan szemlélve az évad kezdete — szeptember — óta bemutatott magyar filmeket, azt állapíthatjuk meg, hogy megkezdődött az alkotó fantázia érvényesítése, az élő kérdések térhódítása, a közönség visszahódítása. Olyan alap ez, amelyen tovább lehet építeni, még változatosabban, még tartalmasabban és még művésziebben. Ezt várjuk filmjeinktől az új évben. Pályázat külföldi ösztöndíjra a népek együttműködése érdekében végzett munkáért A Kulturális Kapcsolatok Intézete minden esztendőben pályázatot hirdet elhunyt munkatársa, dr. Kerékgyártó Elemér, tanár emlékére. A pályázaton részt vehetnek bármely iskolatípusban és nevelési intézményben működő tanítók, tanárok —, kivételesen nyugdíjas nevelők is akik tudományos tevékenységükkel, elméleti vagy gyaf korlat! pedagógiai munkásságukkal hazánknak egy-egy nemzettel, vagy az egész emberi közösséggel fennálló kapcsolatai javításán fáradoznak. A pályázók közül a három legérdemesebbet az intézet egy-egy hónapi külföldi ösztöndíjban részesíti. A pályázatot március 13-ig kell beküldeni a Kulturális Kapcsolatok Intézetéhez, Budapest V. kerület Dorottya utca 8. szám alá. ARVASAQ ÍRTA: SÁSDI SÁNDOR i. Az ablaka azonban ittmaradt, az ablakán kihajol valaki: „Ne veszítsd el a műhelyem kulcsát...” — Ne bámészkodjunk, nem hippodrom, nem panoráma ez... ha fellöki a kézikocsim, nem én jajgatok... Megy. A Baross téren megáll... Valaki egyszer utánakiáltott: „Ne siessen, kisaszszony, megvár bennünket a HÉV...” ★ Azon a napon olyan népes volt az utca, mint országos vásáron a cédulaház előtt Pest felől furcsa autók robognak. valamennyi megrakva német katonával. „Az éjszaka megszálltak bennünket a németek” — suttogja Kincses szabó és amikor ezt a hírt Katica továbbadja, az őragy úr ráförmed: — Miféle ostoba szavak ezek? A hadviselés olyan stádiumba jutott, hogy nagy barátunk, akinek sorsával összekapcsolódott a miénk, közvetlenebb módon irányítja a jövőnket. Ennek csak örvendezhetünk. örvendeznek is. Alig telik el egy hét magas rangú német tisztek ülnek az asztaluknál. A nagyságos asszony zongorázik nekik, isznak valamennyien, mint a gödény és reggeli takarításnál győzze Katica a mocskot eltakarítani utánuk. Valamelyikük okádott, hogy az isten döglessze meg, ahol éri... A konyhában annyi az edény, hogy kétnapos lakodalom után is sok lenne. Mérgében úgy vágja asztallaphoz a monogramos tálat, hogy darabra törik, összekapkodja a cserepet, in dúl vele a szemétgödör felé, hogy még idejében eltüntesse. Szembe jön vele a katona. Vezeti a szobájába a lépcsőn lefelémenet visszanéz, gondolja: „Jóképű gyerek... Hoszszúkás arcú, nagy,, fekete szemű...” Mindjárt meg is íeddi önmagát:’ „Ezen jár az eszed. Inkább azt firtasd, mi szél hozta erre?” A katona a sublóton álló képre mutat: — Megismerem Gréczi Pistát. Kérdezni kellene valamit de a katona tekintete kerüli az övét. — Estefelé szoktam csak befűteni a szobámban. Azért leülhet egy kicsit. — Sietek, útban vagyok hazafelé; rövid szabadságra. M jm sem tudja, miért nem azt mondja ki, ami annyira ránehezedik a szívére: — Olyan szél fúj, mint nagyböjtben. Megborzong, mintha mezítelen testét érné a fagyosság. — Pista meg én, barátságot kötöttünk. Ö olyan vicces, jókedvű... A húst nem ette meg, nekem adta a részét... A konyhán kunyerált nyers répát, kalarábét. Ha egyszer belenézhetne a katona szemébe, abból kiolvashatná az igazságot, de az csak a fényképre mered. — Becsukom az ablaxoi Meghidegedett az idó. — Pista decemberben-is övig mezítelenül mosta magát hóval. — Jó egészségben van? — Halmos hadnagy úr dupla menázsit adatott neki, amikor a háromhúrú hegedűvel a fülébe húzta, hogy: „Egy nap a világ...” — Levelet... üzenetet nem küldött? — ...Hóval mosakodott, de nem is tetvesedet meg, mint én meg a többiek. — Engem nem emlegetett a vőlegényem? '— Ügy. mint menyasszonyt szokás... Azon az utolsó es tén... — Rosszul értettem? Vágy csakugyan „utolsó estét” mondott? — ...azon az estén a legénységi bunkerben rákezdte Pisti, hogy ha énvelem ...ha olyasmi történne, ő tudatná a családommal... Szóba került továbbá, ha vele, vagyis Gréczi Pistivel történne valami... ...Talán nem veszi észre a nagyságos asszony, hogy eltörött a tál. Siet a mosogatással, berak mindent a konyhakasztliba. ha valamikor kérdezik, ráfelel: „Én csak a pecsenyéstálat. láttam a szennyes edény között...” — „Ha valami történne ve lem, pajtikám...” — így kezdte és nevetett hozzá: „Ds nem történhet, mert, aki énéltein imádkozik, annak a szava eljut isten füléig”. — Sietnék, mert odafenn vár a teméntelen sok edény. — Azon az estén amelyiket az előbb elkezdtem, azt mondja Pisti: „Szerzek a szakácsoknál egy kulacs teát. Megfelezzük, pajtikám...” Elment. És nem jött vissza. — Hát aztán? Ha nem jött vissza? Az már annyi, hogy: vége? Annyi, hogy: meghalt? Fogságba nem eshetett? Más századbeliek közé nem keveredhetett? Ha jobban megnézi, inkább málészájú, mint csinosarcú a katona, amellett összevissza locsog, mint, aki alaposan felöntött a garatra. — ...Ha nem ment volna el rumosteáért... Vagyis a konyhát érte a gránát. Ripityára »szaggatta. Ripityánra...” Miféle sm\ akat talál ki? Csak azért, hogy minél jobban rémíigethesse öt. Látta, hogy „ripityánra” szaggatta a konyhát a gyulát? Dehogy is látta! Halle'' valamit harangozni és. 'ahelyett, hog} ülne a vonatra, sietne huzat a családjához, idetelepszik kúrálni. mint a fekete holló. — ...Mellette a kulacs, megtöltve teával. Csak az orrommal éreztem a rum szagát, meg nem kóstoltam, cseppnyit se tudtam volna inni belőle... A fejét, érte a repeszdarab... kifolyt az agyveleje. Dehogy is .tudtam volna inni abból a jószágé teából, pedig a felét nekem ígérte... A blúza felső zsebében találtam ezL.. A fényképen a bámésztekintetű Katica. Pisti nevetve nézegette: „így is tetszel nekem, tátottszájú Ids butuskám...” — Bocsásson meg. hogy rossz hírt hoztam. Könnyen lehet, hogy énreám is ez a sors vár. Az oroszokat nem lehet megállítani, nyomulnak előre. Berlin felé... Ott egye a fene Berlini; a németeket kiváltképpen, csak ne hemzsegnének a pesti utcán. Megszállták az országot. • — ...Nem megszállták... Nagy barátunk, akinek sorsával összekapcsolódott a miénk. Pisti... hogyan élhessek tenélküled... — Ne sírjon és bocsásson meg a rossz hírért.. Sietek, mert. ha lekésem a kétórás vonatot, hajnalig kuksolhatok a váróteremben. Nem hallja a lépését: eltűnt, mint a kámfor. Alomnak hihetrté mindezt, de az asztalon ott a fénykép, mellette a foltos, nyűtt újságdarab: „Köbíi Imre 28 éves tartalékos honvéd. vasúti pályamunkás az orosz harctéren hősi halált halt. Hat gyermeke...” — Nem igaz... Pisti... Pisti,- hogyan élhessek tenélküled? Azt mond meg, hogyan élhessek tenélküled? Odafenntről a nevét kiáltják, akkor vinnyogóvá halkuí a sírása. Indul kifelé. „Én csak a pecsenyéstálat láttam a szenynyes «lény között...” Visszafordul. Vizes törülközővel dörgöli a szemealját, az arcát. Az urak nern szeretik, ha a cseléd agyonbőgve kerül eléjük. VÉGE. Rendelkezés a megszakított műszaki egyetemi tanulmányok befejezéséről A művelődésügyi miniszter rendelkezést adott ki, amelyben lehetőséget biztosít a műszaki egyetemeken korábban megszakított tanulmányok befejezésére. A rendelet érielmében azoknak, akik 1934-ben vagy később- szereztek végbizonyítványt az egyetemen és tanulmányaik befejezésére 1964 február 15-ig jelentkeznek, — ha különbözeti vizsgakötelezettségüknek 1964 december 15-ig eleget Beszélgetés Fújtatva, páráivá, mint valami hatalmas állat, áll. meg a vonat a nyíregyházi állomáson. Nemsokára, húsz perc múlva indul tovább, Záhony felé. Emberek — munkások, hivatalnokok, vasutasok — nyomakodnak, tolongnak, sietnek a vonathoz. Este van. Alighogy elhelyezkedünk, megindul az ultizás és a beszélgetés. Két gyerekember, húszévesek lehetnek, ülnek velem szemben. Hallgatom őket. A inj falunkban javarészt katolikusok élnek, s van néhány református család is. S a különböző vallásuak nemigen szoktak összeházasodni, mert ellentét van a katolikusok meg a reformátusok között. Hát az történt, hogy a református pap fia beleszeretett egy katolikus lányba A szülők nem ellenezték a a vonaton házasságot, megállapodtak, mikor lesz a lakodalom, egykét nappal előtte már sütöttek-főztek, székeket, tányérokat kértek kölcsön. Hanem a falu, főleg a református gyülekezet, nem nézte jó szemmel a dolgot. És a lakodalom napján, amikor a fiatalok kijöttek a tanácsházától, s indultak volna a katolikus templomba — mert ott volt az egyházi esküvő, a fiú adott reverzálist —, szóval amikor a násznép indulj volna a templomba, a református hívők szétzavartak őket. A menyasszonyt hazakergették, a fiút pedig lekapták a húsz körmiről, bezárták egy lakásba, s őrizték. A vőlegény kiszökött, indult volna a menyasszonyához, de megint elkapták. Most már a szökési" kísérletért kapott is néhányat a fejére. — És aztán mi lett? — kérdezett közbe a másik. lesznek és diplomatervükeé .1965 július 31-ig benyújtják, — az oktatási reformmal járó tanterwáltozás injait szükséges vizsgák közül csak a szakterületük' tantárgyaiból választott négy-öt vizsgát keC letenniök. A különbözeti vizsgák tantárgyait karok dékánjai állapítják meg, A miniszteri rendelkezés kitérjed azokra is, akik a Különbözeti vizsgák letételét már megkezdték. — Azért csak összeházasodia(k, mert ahogy mondani szokás: a szerelem mindent legyőz! A fiú hajnaltáji, amikor őrzői már egyenkint hazaszállingóztak, újból kiszökött a házból, elment a menyasszonyáért, s a hajnali buszszal bejöttek Nyíregyházára^ s a katolikus templomban összeadták őket. Persze, most nem élnek otthon, mért a. falu kinézné őket... Sajnos, tovább nem hallgathattam őket. mert a kővetkező állomáson le kellett szállnom. így aztán nem tudhatom, mit szólt hozzá a másik. Gondolom, kételkedett:, mint én. De azóta tudom, hogy a történet szóról szóra igaz. Még a község, nevét is tudom. Tapintatból hallgatok róla... Ratkó József. Mód!, december Ä
