Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-17 / 269. szám
Vérdíj as áruló gengszter fejére Fény derült az amerikai gyilkossági szövetkezet üzelmeire Joe Vallachi már hetek óta izgalomban tartja az amerikai közvéleményt. Joe Vallachi gengszter. Börtönben ül gyilkosság miatt. Miért érdeklődnek utána? Joe Vallachi nem valami nagy bandafőnök, de évekig a gengszter-társadalom felső rétegeiben forgolódott. Még egészen fiatal korában bűnözésre adta fejét — ma már hatvanéves. Többször került rács mögé, legutóbb kábítószercsempészés miatt tartóztatták le. Súlyos büntetést mértek ki rá, de a börtönben agyonvert egy embert s ezért halálra ítélték. Cellában a vizsgálóbíró Miután halálra ítélték Val lachi rövid tétovázás után döntött. Cellájába hivatta a vizsgálóbírót és közölte vele, hogy beszélni akar, hasznára akar' válni az államnak a gengszterek elleni küzdelemben. Már egy éve vár rá a villamosszék, s azóta sok mindent elmondott a nyomozóknak. Ezt ugyan titokban tartják, vallomásaiból úgyszólván semmit sem hoznak nyilvánosságra, néhány dolog azonban kiszivárgott. A rendőrség már évek óta hiába igyekezett fényt deríteni egyi gyilkosságra, 1957-ben egy borbélyüzletben valaki meggyilkolta Albert Amastaziát, a gyilkossági szövetkezet rettegett főnökét. Vallachi most megmondta a rendőrségnek, hogy a gyilkosságot Anastazia vetélytársa Vita Genovese rendelte el. Most ő a boss. A nemkívánatos tanú A rendőrség azt sám tudta megállapítani, ki tette el láb alól Arnold Schustert, az amerikai alvilág egyik ismert alakját? Vallachi vallomásaiból kiderült, hogy Anastazia parancsára Frederick Tenuto ölte meg, aki két nappal a gyilkosság után „öngyilkosságot” követett el. A gyilkossági szövetkezet tehát kitűnően működik: a nemkívánatos tanúkat is időben eltünteti. Sohasem tudtak fényt deríteni a Frank Costello hírhedt gengszter-milliomos ellen elkövetett merényletre sem, mindaddig, míg Vallachi beszélni nem kezdett. Öt Vito Genovese parancsára gyilkolták me^. Vallahci mindent megmagyaráz Vallachi a rendőrségnek megmagyarázta az egész gengszterhálózat felépítését, s így beigazolódott, hogy valóban Amerikában is Iátezik maffia. Az amerikai maffia neve: Cosa Nostra (olaszul: a mi dolgunk). A maffia élén Vito Genovese áll, aki jelenleg börtönben ül, tizenötévre ítélték kábítószer-csempészés miatt. Eddigi bűntetteiért minden bizonynyal villamosszékbe ültetnék, de eddig sajnos még nincsenek ellene bizonyítékok. Vallachi vallomásai során felfedte a rendőrség előtt az egész gengterszervezetet, felsorolta mindazoknak a „családok, nak” nevét, amelyek az egyes szövetségi államokban a szervezet működését irányítják. Kétes értékű nemzeti jövedelem Egy meglepő adattal is szolgált: a szervezet évente negyvenmllliárd dollár forgalmat bonyolít le, vagyis a nemzeti jövedelem tíz százalékát valósítja meg! Nem is csoda tehát, hogy a hálózat szinte sérthetetlen, hogy a gengszterszervezetet úgyszólván lehetetlen megsemmisíteni. A Cosa Nostra élén még mindig Vito Genovese áll, aki a börtönből is irányítja működését. A hatalmas szervezet kezében tartja a kábítószercsempészeket, New York kikötőjében senki sem kaphat munkát, amíg nem fizet adót neki; a Cosa Nostra számos szakszer vezetet, autóüzletet tart ellenőrzés alatt, egész sor Las Vegas-i, Floridai éjjeli mulató, Kihantolták Semmelweis Ignác földi maradványait Szülőházának udvarán, a készülő orvostörténeti múzeumban kapnak végleges helyet a nagy tudós hamvai A napokban a Kerepesi temetőben felbontották Semmelweis Ignácnak, az orvostörténelem nagy alakjának sírját. Hamvait ezúttal már harmadszor exhumálták, mert Bécsből először a Semmelweis család sírboltjába vitték és onnan került 1906-ban mostani helyére. A koporsót az Eötvös Loránd Tudományegyetem Embertani Intézetébe szállították és ott nyitották fel. Az embertani intézet vezetője, Bartucz Lajos professzor a napokban kezdi meg Semmelweis földi maradványainak vizsgálatát. Az exhumálás célja, hogy előkészítse Semmelweis földi maradványainak végleges elhelyezését. A várnak a. Gellérthegyre néző oldalában az Apród utca 1—3. szám alatt áll ma is az az 1800-as évek elején épült ház, amelyben a nagy tudós született és életének első éveit töltötte. Ezt a házat restaurálják és itt helyezik el a Semmelweisről elnevezett Orvos- és Gyógyszerésztörténeti Múzeumot. A restaurálás jövő tavaszra befejeződik. Ekkor az udvart lezáró várfalban kialakított sírkamrában mészkő szarkofágban helyezik el a Semmelweis csontjait tartalmazó érckoporsót. Az üreget azután befalazzák. Előtte helyezik el Borsós Miklós Kossuth-díjas szobrász csaknem kétméteres szobrát, amely egy síró gyermekét csitító anya megmintázott alakjával állít emléket Semmelweis Ignácnak. A Fővárosi Villamosvasút azonnali belépésre keres kaiauzi, váltóőrt, homokozói munkára (17—43 év közijtt) férfi és női dolgozókat. A főműhelyekbe géplakatosokat, lemezlakatosokat, lakatosokat, esztergályosokat, marósokat. Kocsiszínekbe; lakatosokat, betanított munkásokat. A fentieken kívül felvesz kábelfektetői és pályaszolgálati munkára (18—50 év között) férfi segédmunkásokat. Szakmunkások, kábelfektelői és pályaszolgálaU segédmunkások részére szükség szerint munkásszállást biztosít a vállalat. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés munkanapokon 8—J4 óra között (szombat kivételével) Budapest, VII., Akácía u. 15. Földszint. (Hk. 185) játékterem van a kezében, a játékautomaták nagyobb része is az ő tulajdona és a prostitúció is az ő hatáskörébe \~xtozik. Vallachi leleplezte az egész szervezetet, s ezért felmerül a kérdés, miért nem tartóztatja le a Cosa Nostra tagjait az amerikai rendőrség? A rendőrség azt válaszolja, hogy ez nem könnyű dolog, mert számos amerikai törvény mintha éppen a bűnözőket védené. A büntető törvénykönyv 339, szakasza például így hangzik: „Senkit sem lehet bűnösnek nyilvánítani csupán bűntársa nak vallomásai alapján, ha más módon nem lehet bebizonyítani, hogy valóban elkövette azt a bűntettet, amellyel vádolják”, A tehetetlen rendőrség A gyilkosság: szövetkezet százezer dollár vérdíjat tűzött Vallachi fejére. Valóban életveszélyben van. Az amerikai lapok szerint megtörténhet még az is, hogy valamelyik börtön, rendőr, vagy bírósági funkcionárius gyilkolja meg(!), mert a Cosa Nostrának mindenütt vannak emberei. Talán Vallachi számára jobb is lenne, ha végrehajtották volna a halálos Ítéletet, mert most örökös rettegésben él. Atlanta börtönében sem biztos már az élete. Ezért el is szállították innen Fort Monmeph katonai erődítménybe. Ezt a laphírt megerősítette az erődítmény egyik tisztje is. Kérdés azonban, hogy ott mennyire van biztonságosabb helyzetben. A hírek szerint civilruhában van, rádiója és televíziókészüléke van a cellában, sőt egy tanfolyamra is jár, hogy megtanuljon jobban beszélni, mert szótára annyira durva, közönséges, hogy minden mondatát káromkodással fűszerezi. Azt az épületet, amelyben elhelyezték, igazi kis várrá alakították át, magas drótsövény övezi, éjjel-nappal megerősített őrségek őrzik, éjjel reflektorokkal világítják meg. Ez az első eset, hogy az amerikai rendőrség a katonaságnak adott át egy bűnözőt, mert nem tud jótállni életéért. Felugatnak a gépfegyverek Az amerikai alvilág most láz*s nyugtalanságban él. Jóllehet a rendőrség nem hajtott végre alapos raziát, megfigyelték, hogy valami változás történt. A nagyvárosok utcáin ismét felugatnak a kézi gépfegyverek; a Cosa Nostra kíméletlenül megtisztogatja a szervezetet a számára nemkívánatos elemektől. Budapesten az Optikai és Finommechanikai Kutató Laboratóriumban elkészítették a négycsatornás magnetofonom jelrögzítővel egybeépített rádiócirkulograf mintapéldányát, amellyel percek alatt fájdalommentesen végezhetők cl a különböző belgyógyászati vizsgálatok. Foto: Fényes Taniás Hári János nyomában Az osztrák császári generális levele — Az alispán cselédje ' A prüsszeníő diák Tolna megyei huszárszázad harcolt Napóleon ellen 1813 1814-ben — az erről tanúskodó bizonyítékokra bukkant dr. Hadnagy Albert, a szekszárdi állami levéltár igazgatója, aki a 110 évvel ezelőtt meghalt Ga ray János irodalmi főhősének, Megjeleni a társadalmi tanulmányi ösztöndíjról szóid Etormányrendelet végrehajtási utasítása Megjelent a társadalmi tanulmányi ösztöndíj ' szabályozásáról szóló kormányrendelet végrehajtási utasítása. E- szerint állami vállalatok és egyéb állami gazdálkodó szervek, szövetkezetek, ezek szövetségei és központjai, társadalmi szervezetek, valamint állami költségvetési szervek főként fizikai dolgozók gyermekeinek —, elsősorban a vidéki munkahelyek szakemberszükségletének kielégítésére — társadalmi tanulmányi ösztöndíjat adományozhatnak. Az ösztöndíjat ajok a kifogástalan magatartású, legalább közepes tanulmányi eredményt elért hallgatok kaphatják, akiket felsőoktatási intézmény, illetőleg középiskola nappali tagozatára felvettek. Az ösztöndíj adományozásáról és az ösztöndíjjal kapcsolatos . egyéb . megállapodásokról az adományozó és az ösztöndíjas írásbeli szerződést köt. A szerződéshez ki kell kérni az érdekelt oktatási intézmény vezetőjének hozzá járulását is. Utolsó évfolya mos, továbbá olyan hallgató (tanuló) részere, aki saját hibájából évfolyamot ismétel, vagy tanulmányait engedély nélkül megszakította, ösztöndíj nem adományozható. Ahol üzemi tanács működik, az üzemi tanács, másutt az MSZMP, a KISZ és a szakszervezet üzemi szervezetének meghallgatásával a szerv vezetője, tanácsoknál a tanácsülés, szövetkezeteknél a közgyűlés, társadalmi szervezeteknél a határozathozatalra jogosult szerv dönt az ősz-, töndíj létesítéséről. Az ösztöndíj odaítélése előtt minden esetben meghallgatják annak az oktatási intézménynek a véleményét is, amelynek a jelölt egy évnél nem régebben hallgatója, illetőleg tanulója volt. Az ösztöndíjat egy tanévre tíz hónapon át fizetik. Azoknak a hallgatóknak akiknél — szakmai gyakorlat miatt — a szorgalmi idő hosszabb, az ösztöndíjat a szakmai gyakorlat idejére is fizetik. Ä végrehajtási utasítás kimondja, hogy a felsőoktatási intézmények ösztöndíjban részesülő hallgatóit — egyéb feltételek fennállása esetén — a munkaviszonyban álló dolgozóknak járó családi pótlék is megilleti. Az adományozónak az ösztöndíjast legalább félévenként közvetlenül is be kell számoltatni a tanulmányi munkájáról, s lehetőleg meg kell ismertetni vele a tanulmányai befejezése után rá váró feladatokat. Az ösztöndíjas a szerződésben kötelezi magát, hogy tanulmányi és vizsgakötelezettségének legjobb tudása szerint idejében eleget tesz, erkölcsileg és politikailag kifogástalan magatartást tanúsít. A felsőoktatási intézmény hallgatója kötelezettséget vállal arra is, hogy a diploma megszerzése után a szerződésben rögzítetteknek megfelelően munkába áll. Az ösztöndíjas a szerződésben legfeljebb annyi éven át tartó munkaviszony létesítésére kötelezhető, ahány évig ösztöndíjat kapott. A végrehajtási utasítás a továbbiakban részletesen ismerteti, hogy az ösztöndíj adományozására kötött szerződés milyen esetekben bontható fel. Háry Jánosnak az eredetét kutatja. Az idős kutató mintegy 30 000 ügyirat átböngészése közben megtalálta az egyik osztrák császári generálisnak a levelét, amelyben a tábornok megdicsérte Tolna vármegyét azért, mert csupa daliás fiatalból válogatott könnyű lovasszázadot állított össze a Napóleon elleni szövetséges hadjáratra. Előkerült Csákány Komolynak, a napóleoni hadakat megfutamító Tolna megyei lovasszázad parancsnokának a vármegyéhez küldött több hivatalos jelentése is. Egyik jelentését Az obsitosban is szereplő Paduáböl keltezte a kapitány. Többek között azt is jelentette, hogy Lyon város ostromában küzdöttek, s könnyű lovasszázaduk olyan vitézül harcolt, valósággal rettegtek tőlük a franciák. Az már ismert, hogy Garay élő emberekről mintázta meg tréfás elbeszélő költeményének alakjait. A kutató szerint a prüsszentő diák Mehrwert! Ignác, Szekszárd akkori főjegyzője lehetett. Háry alakja azonban még nem egészen tisztázott. Abban az időben ugyanis több ilyen nevű ember élt a városban és a megyében. Eddig szekszárdi fazekasnak vélték a kedélyes „lódítót”. Inkább valószínű, hogy Augusz Antal alispán Háry János nevű első cselédje volt Garay költeményének főhőse. Ezt erősíti meg a család levelezése, amelyben rendkívül víg kedélyű, színesen mesélő egyéniségként említik meg szolgájukat. Dr. Hadnagy Albert feltevése szerint az történhetett, hogy Háry a gazdája, Augusz Antal vendégszerető házában megfordult lovastisztektől hallotta a nagy kaland eseményeit. Ezeket a történeteket aztán Háry János mint a saját kalandjait, kiszínezve és felnagyítva adta tovább a szekszárdi pincét látogató borkedvelő társaság tagjainak, akik közt ott volt a költő is. A Csepel Kerékpár és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalat értesíti azokat, akik személygépkocsit szándékoznak vásárolni, hogy TRABANT LIMOUSINE (ára 44 000 Ft) és TRABANT KOMBI (ára 47 000 Ft) személygépkocsira rövid szállítási határidőre megrendelést fogad el, OTP hitelakció keretében is. A megrendelés a vállalat címére adható fel: Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út 53. (Bp. 3561) Méq mindiq nem késő! Cserélje be ———,——--------------------•-—— —■—I-------------------•------------------------— r rn r 1 rn r * r , j US rádióval szebbek lesznek a hosszú féli esték! regi rádióját (Bp. 3362) 1963. november 17. v