Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-29 / 253. szám
I AZ MSZMP SZABmCSSZ,1 TM ÁR MEGYE! BIZOTTSÁGA ÉS AfMEG YEfiTA NA CS LAPJA \ Harcokban edződött... Negyvenöt esztendeje született a Komszomol. Csatazajtól volt hangos a nagy Saovjetország. Egyenesen a frontról érkeztek 1918 októberében az első Komszomolkongresszus küldöttei, Indultak vissza a harcba — az intervenciósok, Kolcsak, Denyikin ellen. Puskával és karddal tisztították meg a kommunizmust építő nemzedékek útját. S amikor eljött az alkotó munka ideje, száz- és százezer fiatal indult iparosítani a szovjetek országát. ök építették a dnyeperi viza erőmű gátjait, a magnyitogonszki és a kuznyeci kohókat, s távolkeleten, az Amur mentén ők törtek utat az őserdőben, hogy felépítsék Komszomolszkot. az ifjúság városát. Az első építőknek mérgeskigyókkal, tigrisekkel, sártengerrel kellett megküzdeniük — és a szibériai téllel, amely ellen csak sátraik védték őket De az ifjú szívek lelkesedése mindent leküzdött ém az Ifjúság városát az építőkről „Komszomolszk"nak nevezték el. Az első ötéves tervek idején negyedmillió szovjet Ifjú és lány ment a kommunista párt felhíváséra a Szovjetország első ipari óriásainak építkezéseire. Évek múltán az idősebb Komszomol-nemzédeket friss, Új hajtás váltotta fel és elérkezett a nagy megpróbáltatás: a Nagy Honvédő Háború. A Komszomol a haza győzelméért adta minden energiáját. „Népemért meghalni — boldogság!” — kiáltotta a hitlerista hóhérok szemébe a bitófa alatt Zó ja Kozmogyemjanszkája. Matrogzov, Mereszjev, a krasznqdoni ifjú gárda tagjai, s velük együtt milliók, mindannyian a lenini Komgzomol neveltjei voltak. Hétezer fiatal kapta meg a háború éveiben a Szovjetunió Hőse címet, A hátországban pedig sokszor két műszakban készítették a tankokat, ágyukat, a bombákat, amelyekre ezt a szót írták: „A hazáért!" 154 ezer ifjúsági frontbrigád dolgozott a harcolóknak — a hátországban. A fiatalok tankokat, repülőgépeket vásároltak megtakarított pénzükön a hadseregnek. S ahogvan nyugat felé vonulva üldözték a fasiszta hordákat a szovjet harcosok, úgy haladtak nyomukban a Kom szó mól istabrigádok az elpusztult városok gyárak újjáépítésére. A háború alatt ilyen táblákat lehetett olvasni a Komszemol-irodák ajtaján „Az egész Komszomol-bizott súg a frontra ment” — a béke pedig az újjáépítésre, majd a kommunizmus építésére szóiítetta a szovjet ifjúságot, A lenini Kom* számol, harcokban edzett hússmUUónyi serege ma is a kommunizmus építésének élvonalában dolgozik, az új szibériai ipari bázisok, vízi erőművök építésénél, a védtelen ssű?földek feltörésénél, a korszerű technika, a.z atomkor tudományának elsajátító* között. A világűr első hódítóit is a Komszomol nevelte, a szovjet ifjúság fáradhatatlan szervezője, nevelője As lelkesítője, a . fiatalok kommunistává formálásának nagyszerű kohóiá-Hruscsov elvtátrs nyilatkozatának világvisszHangJa A világsajtó vezető helyen foglalkozik Hruscsov szovjet miniszterelnök ama kijelentéseivel, amelyekeit a külföldi újságírókkal folytatott moszkvai beszélgetése során tett. A külpolitikai kérdéseket csakúgy, mint gazdasági problémákat, sőt űrhajózási teendőket is érintő hruscsovi megnyilatkozások rendkívüli visszhangot keltettek. Az érdeklődés középpontjában vasárnap is a szovjet kormányfő állásfoglalásai állottak. Különösen érdekesek az amerikai sajtó beszámolói a Hruscsov-nyilatkozatról. Az amerikai hírügynökségek ismertetik Hruscsov szovjet kormányfőnek az újságírókkal folytatott beszélgető, sót. Különösen kiemelik az amerikai gabonavásárlás kérdéséről mondott szavait, elsősorban azt a kijelentését, hogy a Szovjetunió nem fog búzát venni az Egyesült Államoktól, ha az eladás során valamilyen hátrányos megkülönböztető feltételt szabnak. Az AP és az UPI Hruscsovnak azokat a mondatait domborítja ki, hogy a szocialista országok egységének erősítése érdekében be kell szüntetni a vitát a kommunista pártok között. Az AP felhívja a figyelmet Hruscsovnak arra a megjegy zésére, hogy a Szovjetunió nem szándékozik versenyezni az Egyesült Államokkal a holdrepülésben „gondos előkészítés nélkül”» Ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban az UPI washingtoni tudósítója ezt írja: „Az Egyesült Államok most felülvizsgálhatja azt a programját, hogy 1970-ig embert küld holdra, hiszen Hruscsov szovjet miniszterelnök kijelentette, hogy Oroszország nem óhajt részt venni a hold-repülési versenyben". A tudósító idézi Webbnek, az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal elnökének alábbi nyilatkoza tát: — Van egy programunk, amelyet meggyőződésünk szerint teljesíteni lehet, Mégis, most gondosan újra mérlegelni kellene ezt a programot... Tudjuk, hogy az oroszok előtt éppúgy, mint előttünk is, különböző alternatív lehetőségek nyílnak meg. Rendkívül hasznos a szovjet kormányfő világos kijelentése és meggyőződésem, hogy ml megfelelően figyelembe is vesszük. A tudósító hozzáfűzi, hogy sok amerikai tudós és kongresszusi képviselő eddig is bírálta és „rendkívül drága mulatságnak" nevezte azt az amerikai tervet, hogy a mostani évtized folyamán embert küldjenek a holdra. A hétfői nyugatnémet lapok első oldalon számolnak be a beszélgetésről. Különösen a német kérdésre vonatkozó kijelentéseket emelik ki. A Szovjetunió elsőrendű fontosságot tulajdonít a német kérdés békés rendezésének, s azt a jelenlegi nemzetközi kérdések kulcsának tekinti — hangsúlyozza a Süddeutsche Zeitung. A Rheinische Post a szovjet kormányfőnek azt a kijelentését emeli ki címében, amely szerint — „Nyugat-Németország katonai tábor”. A lap Hruscsov szavai közül hangsúlyozza azt a megállapítást, hogy a nyugatnémet kormány jelenlegi politikája nem állhat összhangban a moszkvai szerződés szellemével. Az angol közvélemény a legmelegebb helyesléssel üdvözli Hruscsov kijelentését, hogy a Szovjetunió jelenleg nem tervez repülést a Holdra, s ehelyett inkább nagyméretű vegyiipart, öntözőműveket stb. épít. A Daily Mirror ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy „Kennedynek is ilyen realisztikus módon kellene gondolkodnia”. Japánban is nagy érdeklődéssel fogadták Hruscsov nyilatkozatát. Az Aszald című lap a szovjet kormányfő válaszaiból különösen azt a részt emeli ki, amely a moszkvai részleges atomcsendszerződésre vonatkozik. A szovjet miniszterelnök — hangsúlyozza a lap — felhívott a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolatok enyhítésére és a békeharc fokozására. A mexikói lapok első oldalon hatalmas címek alatt számolnak be a beszélgetésről. Kiemelik, hogy a Karib-tenger térségében a helyzet távolról sem normális, és idézik Hruscsovot, hogy „fokozni keli a harcot a forradalmi Kuba ellen irányuló imperialista provokációk megszüntetéséért". Finnországban megjött a tél Ködtenger Nyugat-Európában Hamburg, (MTI): Hétfőn a délelőtti órákban Nyugat-Európa nagy részét sűrű ködtakaró borította. Mig Berlinben, az Alpok előterében, Baden-Württembergben és Észak-Bajorországban a déli órákig ködös és hűvös volt az idő, az 1000 méter feletti hegyvidékeken a turisták ragyogó napsütésben élvezhették a tisztán kivehető távoli hegyek látványát. A sűrű ködtakaró a London környéki repülőterek menetrendjét teljesen felborította. A Párizs melletti Orly repülőteret szintén sűrű köd borította. A rossz látási vl* szonyok miatt egy gépnek sem adtak leszállási engedélyi Egész Kelet- és Észak- Franciaorezágban komoly zavarokat okozott a köd a közúti közlekedésben. Sok autóbaleset volt. Olaszországban az Etna tűzhányó 2800 méter feletti lejtőit vasárnap óta közel 5 centiméteres hótakaró fedi. Észak-Flnnországban hétfőre virradóra beköszöntött a tél. Lappföldön hétfőn reggel 10 fok hideget mértek és a Bot* teni-öböl partvidékén is fagypont alá süllyedt a hőmérő higanyszála. Megnyílt a Siovfct Saatesserveatetek XIII. kongpeamuon Moszkva, (MTI): jelent Hétfőn reggel a Kreml kongresszusi palotájában ünnepé" lygsep megnyitották a Szovjet Szakszervezetek XIII. kongresszusát. Csaknem 4000 küldött, 80 országból érkezett külföldi vem dég és 2000 szovjet vendég töltötte meg a hatalmas üléstermet, ahol Hmaeaov, Brega* nyev és az SZKB több más vezetője a díszpáholyban foglalt helyet. A kongresszust Viktor Grisin, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának gineké, az SiSKP Központi Pl zottsága elnökségének póttagja nyitotta meg, üdvözölte a meg" Háromezer doliozó tanul nyíregyháza kizépisheláibai Népművelési kérdésekről tárgyalt a városi tanács külföldi vendégeket, köztük Renpto BitQssit, Szakszervezetek Világszövetségének elnökét és Luis Soil’ a világszövetség főtitkárát, Meleg taps fogadta azt a bejelentést, hogy a kongresszuson Brytyó János főtitkár vezetésével a magyar szakszervezetek küldöttsége is jelen van. Mint Grisin mondotta, a kongresszuson megfigyelőként ott vannak a nemzetközi munkaügyi szervezet és az Unesco képviselői is, továbbá az osztrák szakszervezeti szövetség is megfigyelőkkel képviseltette magát. Hétfőn, október 28-án tartott ülésén — többek között a város népművelési helyzetéről tárgyalt Nyíregyháza Városi Tanácsa. Megállapította: népművelési munka nem .öncélú folyamat Nyíregyházán, hanem segítője az általános és a szakmai műveltség emelésének. Szép eredmények mutatkoznak az ifjúság nevelésénél. Az évenkénti kulturális szemlék sorén színvonalas bemutatókra került sor. Most az a cél, hogy a tsz-ek fiataljai Is nagy számban kapcsolódjanak be a vetélkedésbe: ehhez kellő szakmai segítséget kapnak majd. Lényeges előrelépés következett be a dolgozók iskolarendszerű továbbképzésénél. Az elmúlt oktatási évben 26 tanulócsoportba közel 700 dolgozó iratkozott be Nyíregyházán, közülük 542-en tettek sikeres évvégi vizsgát. Gimnáziumokban 878 dolgozó tanult, a közgazdasági és a mezőgazdasági technikumot több, mint másfél ezer felnőtt látogatta. Nem volt kielégítő viszont az analfabétizmus felszámolásáért folytatott munka, Csupán 27-en tettek vizsgát. Miután a városi tanács megállapította: e területen elsősorban az írástudatlanok gátlásaival kell szembenézni, határozatot hozott, hogy az illetékesek mielőbb térképezzék fel a várost, keressék meg az írástudatlanokat. így lehetőség nyílik a személyes elbeszélgetésekre, Gyarapodott az elmúlt idő ben a város könyvállománya, nőtt a könyvtári forgalom. Hét és fél ezer beiratkozott oivasőt tartanak nyílván Nyíregyháza könyvtáraiban, Könyvtáraink állománya a tanápsosítás óta évenként 160 ezer forint értékű könyvvel bővül, melynek jelentős részét a tanyai kölcsönzőhelyek kapják. új fiókkönyvtárát kapott az elmúlt évben a Szabadság telep. Szó esett az öntevékeny művészeti csoportokról is: inkább a művelődési házakban működők mutattak fel eredményt. Rendszeresebbé teszik a jövőben az üzemek és a tsz-ek öntevékeny csoportjainak a munkáját is. Hasonlóképpen nagyobb gondot fordítanak a klubélet színesítésére. A dolgozók továbbképzése áll a népművelés középpontjában. Idén 700 fő iratkozott be az általános iskolákba, középiskolák levelező és esti tagozatain pedig háromezren folytatják tanulmányaikat. Nyolc különböző Szabadegyetemet hirdettek a szakmai és általános műveltség fokozására. Nyíregyháza nagyobb üzemeiben tagozati rendszerű akadémiai oktatás kezdődik, Külön előadássorozatot szerveznek, a nőknek, a fiataloknak, a tsz-ek és tszcs-k dolgozóinak. A művelődési intézményekben, a kerületekben az idei oktatási évben 400 előadás megtartására kerül sor. Ezeket lehetőleg filmvetítéssel kötik egybe. Főleg a peremkerületek könyvellátását javítják az idén. Novemberben nyitják meg a IEL kerületi fiókkönyvtárat s hálózatbővítést terveznek az északi alközpontban. Egyre nagyobb szerepet tölt be a város népművelésében a Móricz Zsigmond Színház. Száztíz alkalommal lépnek fel itt hivatásos művészek a mostani évadban. Nyíregyháza Városi Tanácsa felhívta a figyelmet a jó műsorpolitika kialakítására; a színház vezetői találják meg a legjobb arányt a könnyűműfajú darabok és a drámák között. Nyíregyházán december 1—5 között megrendezik a nyírségi képzőművészek kiállítását. A kiállítást ezután a külterületi művelődési termekben is bemutatják. Mai ipközi oM szakíeüiyveüiíisk orszáoos tálértgkezisíc Hat megye: Hajdú, Szolnok, Komárom, Heves, Borsod én Szabolcs iskolai napközi otthonok szakfelügyelőinek részvételével kétnapos országos tájértekezlet kezdődött hétfőn Mátészalkán, A tapasztalatcsere jellegű találkozón Bgpkovita A'adárn4 Szaboiesszatmár megyei izakfelügyelő tájékoztató előadása alapján a napközi otthonok tartalmi munkájáról, a nevelési terv megvalósításáról tanácskoztak. Az előadó elmondotta, hogy Saaboics-Szatmár megyében is évről évre javulnak a napközi otthonok nevelő munkájának tárgyi és személyi feltételei. A közeljövőben még további javulás várható a Nyíregyházán tervezett hattantermes iskolai napközi otthon felépítésével. A részvevők a vita után el* látogattak a mátészalkai ív. számú általános iskola napközi otthonéba, meanózték a gyakorlati foglalkozást. A tanácskozás második napján, kedden, az újfehértói napközzi otthon és a tanyai kollégium munkáját tanulmányozzák.