Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-03 / 205. szám

Napló 1963. szeptember 3, kedd Névnap: Hilda A Nap kel: 5 óra 04 perckor. Nyugszik: 18 óra 22 perckor. A Hold kel: 18 óra 38 perckor. Nyugszik: 4 óra 08 perckor. Sóstóra már „beszökött“ az 6sz Nemcsak a falevelek sárgu- lása jelzi már Sóstón a sze­zon végét, az ősz érkezését. Augusztus hónapban a várt­nál sokkal kevesebb fürdőzö vendég kereste fel a strando­kat. Múlt héten még remény­kedtek a fürdő vállalat dol­gozói: hátha visszatér a nyár és újból megtelnek a meden­cék. Másként alakult s így augusztus 31-én a hideg strand pénztárablakába kiakasztották a „Zárva” feliratú táblát. De nem volt nagy forga­lom szeptember első vasár­napján a meleg strandon sem. Csupán 570-en váltottak je­gyet s a bevétel még a két­ezer forintot sem érte el. 1962-ben szeptember köze­pén zárták be egy évre a termálstrand ajtaját; erre most előbb kerül sor. Csök­kent a. forgalom a csónakázó- nál is. Kihelyezett mezőgazdasági technikumot indít ez év őszén a tarpai községi tanács, párt­ós tsz-vezetőség. Céljuk a ter­melőszövetkezeti tagok szak­mai és általános tudásának továbbfejlesztése. 200 ezer forintos beruhá­zással tatarozták a nyár folya­mán a nyíregyházi Bessenyei kollégiumot. A diákotthon la­kói már elfoglalták helyüket második otthonukban. Önkéntes véradónapot ren­dez a Megyei Vöröskereszt szeptember 4-én Szatmárcse- kén, 12-én pedig Tiszavasvá- riban. Benczúr Gyula-kiállítást ren­dez a nyírbátori Bátori István Múzeum. A kiállítást szeptem­ber 8-án délelőtt 11 órakor nyitja meg dr. Pogány ö. Gá­bor, a Magyar Nemzeti Galé­ria főigazgatója. Tizennégy mezőgazdasági szakember kezdte meg mun­káját a vásárosnaményi járás termelőszövetkezeteiben. Nyol­cán közülük az agrártudományi egyetemen, hatan pedig felső­fokú technikumban szerezték meg oklevelüket. Kollekció bemutatót rendez szeptember 10—12-ig a Divat­áru Nagykereskedelmi Válla­lat az irodaház nagytermében. Bemutatják az ez évi divat­újdonságokat. Elfogták azt a három tol­vajt Rómában, aki kedden Tarqulnia Etruszk temetkezési helyről ellopott három több­ezer éves freskót. A felbecsül­hetetlen értékű antik freskót Svájcba akarták csempészni a tolvajok. A nyugat-németországi Fried- bergben vonatszerelvénnyel ütközött össze egy Volkswagen kocsi. Az autó öt utasa — köztük három gyermek — szörnyethalt. A Magyar Diafiimgyártó Vállalat évente több mint 500 féle sorozatból mintegy 60 000 diatekercset készít, amelyek itthon és külföldön egyaránt igen közkedveltek. Az őszre sok szép mesefilmmel lepik meg a gyerekeket. Az idén 26 új ismeretterjesztő film is eljut a diaszaküzletekbe. Új könyvek Az Akadémiai Kiadó gon­dozásában főleg történettudo­mányi, irodalomtörténeti és földrajzi munkák jelentek meg. A Magyar Tudományos Akadémia dunántúli tudomá­nyos intézete összeállításában tíz földrajz- és történettudo­mányi értekezést adott közre a kiadó a Dunántúl termé­szeti és népek földrajzának, tu­domány és várostörténetének, gazdasági és politikai történe­tének jelentős kérdésedről. A Szabolcs-Szatmár megyei Termelőszövetkezeti Tagok Biztosítási és önsegélyező Cso­portja elkészítette az őszi-téli üdültetési tervet. Eszerint 1963, október 1-től 1964. március 31-ig összesen 500 tagját üdül- teti Tapolcán, Debrecenben, Budapesten és Hévízen. Ezen­felül 350 tag fog részt venni 3 napos budapesti kirándulá­son. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem ezúton ér­tesíti hallgatóit, hogy az 1963 —64-es tanév szeptember hó 9-én (hétfőn) kezdődik. A tan­évnyitó ünnepély e napon 11 órakor lesz az egyetem aulájá­ban. Az I. éves hallgatók érett­ségi és személyi igazolványok­kal, valamint 5 db fényképpel 8 órakor jelentkezzenek a dé­káni hivatalokban. (198) Munkaerőt alkalmaznak „Csak egyszerű dolgozó“ Jól öltözött férfi állított be kissé illuminált állapotban pénteken délután a Bocskai utca elején a törvényszékkel szemben lévő italboltba. A pénziárosnő nem tudta azon­nal adni a blokkot, a ven­dég gorombán ráförmedt: — Mit gondol meddig ál-, lók itt? Azt hiszi magárnak mindent szabad? A fiatal pénztárosnő ráné­zett: — Kérem ittas egyéneket nem szolgálhatunk ki. — Hogy, hogy nem szolgál­hat ki? Mit gondol ki maga itt? Vegye tudomásul, hogy senki! Maga csak egy egysze­rű dolgozó! — Épp olyan dolgozó va­gyok, mint ön — védekezett jogosan a pénztárosnő. Ami ezután következett, nem közölhető, mivel a spic­ces vendég drasztikus szava­kat használt. Hogy mennyi­re igaza volt a pénztárosnő­nek az csak később derült ki, amikor megjelent az ügyele­tes rendőr, s igazoltatta a bot­rányokozót. Megtudtuk, hogy ő is a kereskedelemben dol­gozik. Az egyik nagy nyíregy­házi üzletben. — torna — Közel kilencezer forintot jövedelmezett holdanként a dohány a vásárosnaményi já­rás termelőszövetkezeteiben. Az ez évi ötszáz katasztrális hold helyett jövőre ezerkét­száz holdon termesztenek do­hányt. Fogak, melyek nem fájnak A leningrádi stomatologiai poliklinikán eredményesen al­kalmazzák a fogvisszaültelésr. A beteg fogakat kihúzás után fertőtlenítik, betömik, s az­után eredeti helyére ültetik vissza. A művelet nem tart tovább egy fél óránál. A fo­gak 2—3 hét után ismét hasz­nálhatók és nem fájnak töb­bé. A poliklinikán ez ideig több mint ötszáz esetben haj­tottak végre fogvisszaültetést. Jelentősen nő a művelődési autók szerepe a népművelés­ben. A nyírbátori járás új mű­velődési autót kap a közel­jövőben. Ezzel közel 8 ezer tanyasi lakos kulturális ellá­tottságát biztosítják. Csengeri Állami Gazdaság Csen- ger keres azonnali belépésre szak- képzettséggel és szakmai gyakor­lattal rendelkező. pénzügyi előadót és anyagkönyvelőt Jelentkezés írásban, önéletrajz be­csatolásával, az eddigi gyakorlat részletes feltüntetése mellett. Fi­zetés bérszerződés szerint. Úti­költséget csak felvétel esetén térí­tünk, (57990) A Nagykállói Járási Tanács Vég­rehajtó Bizottsága Mezőgazdasá­gi Osztályára terv es pénzügyi csoportvezetőt keres. Agrármérnö­ki diploma és 5 éves nagyüzemi gyakorlat szükséges. Lakást biz­tosítunk. Fizetés az 1308 kulcs­szám szerint a 116-1960. MŰ. M. utasítás alapján. Jelentkezni lehet a Járási Tanács VB Mezőgazdasá­gi Osztályán személyesen, vagy írásban. (1569) Dekorációs munkák végzésére egy férfi munkaerőt keresünk. Nyíregyháza, Moziüzemi vállalat Irodaház földszint 9. MŰM. 110. sz. Iparitanuló Inté zct építőipari és vasipari szakmák elméleti oktatásához pedagógust keres Egyetemi, -főiskolai vagy techni­kusi végzettség szükséges. Jelent­kezés: Nyíregyháza, Hatzel tér 10. sz. alatt. (57979) Budapesti építkezésekre azonnali belépésre felveszünk vakoló és falazó kőműveseket. Naponta kétszeri meleg étkezést és az összes szociális juttatásokat biztosítjuk. Munkásszállást Is. Jelentkezni lehet munkakönyvvel. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. ÉM 41. sz. All. Építőipari Vállalat. Budapest, V., József Attila u. 18. III. em. munkaügyi osztály. (HK) Folytatódik a Scotland Yard és a vanatrabtók macska-egér háborúja Detektívek a brightoni „fösvény“ nyomában Köves Tibor, az MTI lon­doni tudósítója jelenti: A Scotian Yard és a vonat­rablók macska-egér háborúja — jól értesült belügyi tudósí­tók szerint — döntő szakaszá­ba lépett. A rendőrség állí'.ólag már ismeri a bűnöző „lángel­me” kilétét, aki a posta­vonat kifosztásának hadi­tervét a legaprólékosabb tudományos részletesség­gel kidolgozta. Úgy tudják, hogy az alvilág „tervezőmérnöke” a dél-ang­liai Brightonban egyedül él egy egyszobás, nyomorúságos lakásában, s egyetlen szenve­délye — a pénzgyűjtés. Az értesülések szerint a detektívek távollétében már átku látták a lakását, s minden lépését figyelem­mel kísérik, de méig nincs elegendő bizonyítékuk le­tartóztatására. Megállapították, hogy a brigh­toni „fösvény” 20 évvel ez­előtt volt utoljára börtönben, s bár azóta többször is az ő szervező „zsenijét” sejtették a nagyobb arányú bankrablások mögött, egyszer sem tudták a bűn,részességet rábizonyíta­ni. A titokzatos tervező ugyanis soha nem vesz részt személyesen a vállalkozások­ban, csupán a precíz terveket adja át egy londoni bünö­Gyermekorvosi hálózat a járásokban? Ma már a fővároson kívül foglalkoznak azzal a tervvel, a nagyobb vidéki városokban h°P kiépítik a járási gyer­, mekorvosi hálózatot xs. is működnek körzeti gyer­mekorvosok, akik a kis pa- i cienseiket nemcsak a szakor­vosi rendelőben, hanem laká­sukon is megvizsgálják, gyógykezelik, figyelemmel kí­sérik fejlődésüket. A_ gyer­mekorvosi hálózat évről évre jelentősen fejlődik. Az idén például 35 új körzeti gyer­mekorvos állt munkába, így jelenleg hazánkban már 283 körzeti gyermekorvos mintegy 500 000 csecsemő, illetve 14 éven aluli gyermek egészsé­gén Őrködik. Az illetékesek ző szindikátus fejének, akinek a kilétét a rendőr­ség állítólag szintén ismeri. Ez utóbbi, aki a „kivitelezés mestere”, néhány hónapja szabadult a börtönből, s bár ugyancsak minden lépését fi­gyelik, ellene sincs elegendő bizonyítéka a rendőrségnek. A szindikátus „elnökének” vagyo­nát 2—3 évvel ezelőtt már 300 ezer font sterlingre becsülték, „jél tájékozott alvilági körök­ben”, s azóta számos rendki- vüli jövedelmező bankrablást és utonállást tulajdonítanak „cégének”. A Scotian Yard a jelentések szerint a banda számos tag­jának kilétét ismeri, s meg­figyelés alatt tartja őket. Re­mélik, hogy a negyedik hete folyó idegháború rvéjgül a kész­pénzből kifogyó rablók nyo­mán elvezet a „valahol Lon­donban” elrejtett több mint kétmillió fontos zsákmány rejtekhelyére is. Új zlvcstarfronf Ibrányban, a Lehel utcában 400 darab gömbakácot ültettek el az útszegélyre. A lakók szeretettel gondozzák, védik a díszfákat, amire példa eddig még nem volt a községben. A televízió mai műsora 16,55: Hírek. 17,05: Labda­rúgók hétköznapja. Helyszíni közvetítés a magyar labdarú­gó-válogatott keret kombinált edzéséről. 18,05: Iskolások mű­sora. 1. Kukkantó. 2. Aranyér-' mes úttörők műsora. 19,05: ősz eleji emlékeztető. Riport­film a kukoricabetakarításról. 19,30: Tv-hlradó. 19,45: Szép álmokat, gyerekek! 19,55: Üveghegy. (Magyarul beszélő lengyel film.) Csak 10 éven felülieknek!) 21,25: Amiről beszélnek... 21,45: Zuzana Flu- zickova csembalózik. 22,05: Hírek. Tv-híradó (ism.). Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Kis Miklós és Üveges Ilona fia László, Kovács József és Gurzó Ilona fia József. Házasság: Gaál Ferenc ésLőrinczi Éva Veronika, Nagy György Pál és Zubály Erzsébet, Kozma Zoltán és Sike Jolán házassá­got kötöttek. Halálozás: Szuborcsák Tamás 72 éves, Pacsik Lajos 62 éves, Galyda István 72 éves korában el­hunyt IJ érkezik nyugatról A már szombaton elkezdő­dött, vasárnap és hétfőn ki- teljesedett szép nyári idő saj­nos, csak átmeneti jelenség volt: nyugat felől most új zivatarfront közeledik. Való­színűleg kedden éri el hazánk légterét. Várható időjárás ma estig: délnyugatról érkező felhőát­vonulások, szórványosan elő­forduló esők, zivatarok. A szél időnként megélénkül és nyugatira fordul. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet, keleten 25—28, nyuga­ton 22—25 fok között. MOZIMŰSOR SZÉLESVASZNÜ DÓZSA MOZ2; szeptember 2—4-ig. (hétfőtől— szerdáig.) CARTOUCHE. Színes kalandos francia film. Fősze­repben: Claudia Cardinale és Jean Paul Belmondó. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 fél 9 órakor. SZÉLESVASZNfl KERTMOZI: augusztus 29—szept. 4-ig. .csü­törtöktől—szerdáig.) Széles vál­tozatban: TÜCSÖK. Uj magyar film. Előadás kezdete: fél 8 óra­kor. Pénztárnyitás délután 5 órá­tól. GORKIJ MOZI: szeptember 3—4-ig (keddtől—szerdáig.) SZERELEM ÉS A MÁSODPILÓTA. Vidám zenés NDK film. Előadások kezdete: 4. 6 és 1 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ CESI HÁZ SZÉLESVÄ3ZNÖ MOZIJA: szeptember 2—4-ig (hétfőtől—szerdáig) Széles vál­tozatban! HÁZASSÁGBÓL ELÉGSÉGES. Magyar filmvígjá­ték. Előadások kezdete: fél 6 és it 8 órakor« Gyorslista a Eotlónveremény- sorsolásról Készült 1963. szeptember 2-án megtartott lottó tárgy- nyeremény-sorsoláson, melyen a 31. heti lottószelvények vet- részt 218 670 háztartás kisgépesf­tése 573 968 hangulat sarok 587 924 óra 591 674 óra 606 517 háztartás kisgépesf- tése 1 507 724 éléskamra ut. 1 513 026 villanytűzhely 1 514 667 rádió 1515 776 külf, társasutazás 1 525 904 hűtőgép 1 527 330 tv 1 538 366 bűtor 1 549 371 bútor 1 561 286 rádió 1 567 594 lemezjátszó 1 574 092 óra 1 577 383 háztartás kisgépesí- tése 1 583 080 rádió 1 583 440 Bp. VII. Baross tér 20—21 sz. alatti társas­házban 1 szoba hallos, komfortos öröklakás 1 585 088 vás. ut. 1 593 279 tv 1 597 934 perzsaszőnyeg 1 602 792 fényképezőgép 1 605 768 kerékpár trió 1 620 737 rádió 1 624 802 ezüst mokkás kész­let 1 629 477 tv 1 632 518 rádió 1 635 312 hűtőgép 1 643 228 óra duó 1 643 923 tv 1 653 254 kerékpár trió 1 671 218 vás. ut. 1 688 839 komplex lakberende­zési utalvány 1 694 209 ezüstözött evőesz­közkészlet 1 718 402 tangóharmónika 1 719 303 kerékpár trió 1 731 267 rádió 1 736 420 bútor 1 739 391 rádió 1 750 325 rádió 1782 294 háztartás kisg'épesi­tése 1794 258 háztartás kisgépesí­tése 1 793 164 varrógép 1 796 542 tv 1 800 126 könyvállvány és könyvutalvány 1 804 316 motorkerékpár 1 808 378 rádió 1 810 308 éléskamra ut. 1 826 241 rádió 1 327 037 éléskamra ut. 1 840 333 rádió 1 848 P88 fénvképezőgép 1 855 657 rádió 1 868 600 rádió 1 884 348 tv 1 889 717 tv 1 892 520 mosógép 1 904 671 tv 5 599 450 rádió 5 619 672 külföldi társasutazás 5 625 624 tv 5 630 391 tv 5 636 414 rádió 5 639 774 motorkerékpár 5 645 054 tv 1 648 889 rádió 8 604 536 magnetofon 8 608 511 óra 8 610 046 óra 8 610 820 rádió 8 616 646 rádió 8 623 940 komplex lakberende­zés 8 637 992 mosógép 8 641 614 pianinó 8 642 330 tv 8 642 643 rádió 8 647 697 rádió 8 652 508 motorkerékpár 8 652 691 éléskamra ut. 9 045 694 rádió 9 040 403 villanytűzhely 9 05Í 217 Bp. VII. Baross tér 20—21 sz. alatti társasház­ban egyszoba hallos kom­fortos öröklakás 9 052 324 rádió 9 052 686 televízió 9 055 861 rádió 9 061 479 aranyóra 9 599 539 kerékpár trió 9 602 150 hűtőgép 9 611 220 motorkerékpár 9 613 125 rádió 9 613 588 varrógép 9 627 535 tv 9 629 845 tv 9 644 358 rádió A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az eset­leges fv-ámhjbáteért felelősséget nem vállalunk. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizott­sága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkeszti Bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel: 16—70. 16—71, 16—73. Felelős kiadó. Farkas Pál. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Bethlen G. u. 1. Tel.: 30—«. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 26 069. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezető! Szokolai Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents