Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-22 / 222. szám

Ä sémák fölött eljárt az idő A televízió és a nyíregyházi szállodák Már nemcsak megyei kérdés — Nem elég az udvariasság Építeni kell! Ismerős a kételkedő és saj­nálkozó szólam: „Ha minden úgy lenne, ahogy fönn elgon­dolják!^ Ezt' mondja a pana­szos, mikor valóságos vagy vélt igazát kergeti; így só­hajt föl a gondokban leledző, ha késik a segítség; ez cseng ki a zárszámadáskor csalódott paraszt szavaiból, de még a munkás is ' mond effélét, ha elégedetlen valamivel. Melyi- lyikünk nem fakadt még ki hasonló indulatossággal, ha el­lentmondást sejtett a legma­gasabb politikai testületekben jóváhagyott vezérelvek és «§» hétköznapok gyakorlata között? Ilyenkor lapozunk a kongresz- szusi határozatokban; ország- gyűlési jegyzőkönyvekben, párt- és kormányvezetők be­szédeiben, s vitatkozunk és ér­velünk, hol jól, hol rosszul, hol eredményesen, hol hasz­talan. Ez hozzátartozik az élethez, hiszen amíg az el­vekből gyakorlat lesz, ezer meg ezer társadalmi és poli­tikai szervezet, intézmény és személy aktív közreműködé­sére van szükség, ugyanennyi helyen értelmeznek passzuso­kat, vonnak le következtetése­ket, s foganatosítanak konk­rét intézkedéseket. A kalács tehát, taely ugyanabból a lisztből sül, nem mindenütt egyformán foszlós, piros vagy ropogós. Vannak, akadnak ugyanis itt-ott túllicitálok vagy óvatoskodók, betűrágók és bürokraták is a jó vezetők és jó politikusok mellett. Ezt az egész problémakört sajátos közvetlenséggel jelle­mezte egyszer, egy korábbi beszédében Kádár János elv­társ. Azt, hogy az emberek, a nép egésze egyetért mai politi­kánk alapjaival, hogy támo­gatja a pártot és a kormányt törekvéseinek megvalósításá­ban, ezzel a közvéleményből vett idézettel érzékeltette: ,;A miniszterelnökkel, a párt és a kormány vezetőivel, nagyon jól megvolnánk’” — de hogy mégsmcs mindig és minde­nütt rendben minden, annak illusztrálására hozzátette: „Csak a brigádvezetővel nem jövünk még ki egészen ". Pe­dig ez nem kevésbé fontos, mert a munka hétköznapjai­ban. a mindennapi életben a párttitkárok, igazgatók, műve­zetők, szakszervezeti elnökök, brigádvezetők a nagy lánc végső szemei, ők az általában helyeselt elvek, törvények, rendeletek „letéteményesei”, gyakorlati végrehajtásának közvetlen irányítói. Korántsem akarok általáno­sítani — ezek az emberek, akik közakaratból kerültek tisztségekbe, hivatalokba, . ér­tik a dolgukat, megértik és megérzik az elvek és parag­rafusok betűjét és szellemét. De hogy az emberek egy ré­sze ma is él olyan disztinkció­val, hogy megkülönböztet „nagy” és „kis” politikát, s olykor az előbbi elismerése mellett bírálja az utóbbit, mégiscsak figyelmeztet: való­ban nem mináig és'nem min­denütt úgy „jön ki” a vég­eredmény, 'ahogyan azt „iont” elgondolták. Vegyünk csak hozzá példát, amely világosabb minden ma- gyarázgatásnál. A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusa ismételten meg­erősítette azt az elvet, hogy- a nőket az eddiginél is bátrab­ban kapcsoljuk be a közéleti dolgok intézésébe, szerezzünk nekik nagyobb megbecsülést' a munkában és képességük­nek megfelelő beosztásban al­kalmazzuk őket. Senki sem vitatkozik ennek az elvnek természetes igazságával, prog­resszivitásával,' sőt. mondhat­juk, hogy érvényesül társa­dalmunkban' ez a tendencia! De kézenfekvő, hogy az a gv árigazgatónő (!), aki a maga személyében, ugyancsak hiva­tott volna ezt az elvet maxi­málisan szolgálni, de mégis előnyben részesített a főméi- nöki kinevezésnél egy nővel szemben egy ugyanolyan, vagy talán csekélyebb képességű férfit, — azzal az egyszerű kijelentéssel indokolva., hogy „a nőkkel mindig több baj van’’ jogosan váltotta ki a cikk elején említett szólamot. Ezer szerencse, hogy egy- egy ilyen példával szemben ezer bölcs, igazságos esetet produkál az élet. De ez az egy ezrelék sem lehet a „sza­bályt erősítő kivétel”. Jól meg kell lennünk' a brigádvezeiő- vel is! Mert ha a fogalmak között szerepelhet is a „nagy ’ és „kis” politika kategóriája, az életben nem ismerhetjük el. Csöppekből van a tenger, s ugyanígy apró emberi viszo­nyokból, célokból, törekvéseit* ből áll egybe a legmagasabb politikai szándék is, jól meg­fér benne, mint biztos fogla­latban, az egyéni boldogulás keresése, a törekvés, a nyu­godt, kiegyensúlyozott, dolgos életre. Éppen ezért szellemé­vel is, betűjével is ellentétes az önkényes vagy torz értel­mezés, ami fakadhat ideológiai tudatlanságból, politikai tájé­kozatlanságból, de megterem­het a bürokrácia labirintusá­ban is. Nem olyan dolgok ezek, amelyek miatt emberek szem­bekerülnének a rendszerrel, mert a mi társadalmunk rendkívül érzékeny a hibákra, a torzításokra és ugyanolyan türelmetlen velük szemben. De megronthatják egy-egy közösség hangulatát, munka­kedvét, ideig-óráig, gyengít­hetik hitét, magágyát vethet­nek a cinizmus, a legyintés spóráinak. Felmerül ezek után a kér­dés: mit kellene, mit lehetne tenni, hogy lenyesegessük az ilyen szórványos vadhajtáso­kat, a szervezeti biztosítéko­kon túl mire lenne még szük­ség, hogy az időnként és he­lyenként felbukkanó látszóla­gos ellentmondások feloldód­janak? Hogy azt mondhassuk: nemcsak a miniszterelnökkel, de valamennyi brigádvezető­vel is megvolnánk már? A politikai és társadalmi élet korántsem olyan egysze­rű, hogy csupán az ösztön, a szándék tisztasága és tuda­tossága elegendő lenne bármi­lyen közéleti szelephez. A gondolkodás, . a megfontolás erényét is mindenkinek meg kell szereznie és tudni kell gyakorolni. A sémák minden- hatósága fölött eljárt az idő. Ezért ha nem is vagyunk magunkra hagyatva az elvek és határozatok értelmezésé­ben, el kell saiátítania min­denkinek azt' a képességet, aki embereket irányít, hogy meg­találja az általános célok, tö­rekvések szolgálatának opti­mális lehetőségeit és módsze­reit, semmiképpen se csorbít­sa eszmei hitelét, ne adjon okot hibás cselekedetével ar­ra, hogy bárki kétféle, „nagy” és „kis” politikát feltételezzen. Ha minden úgy lenne, ahogy fönn elgondolják!... — igen, még most is, ezek után is pozitív az óhaj. Mennyi­vel többre mennénk mind a' politikában, mind a gazdaság­ban, ha a nép által össze­adott, s megfelelő fórumokon kikristályosodott elvek és módszerek érvényesülésének útját sehol nem kereszteznék, nem nehezítenék értetlenség­gel, hozzá nem értéssel,- akár jószándékú, akár szenvedély- telen kontárkodással! Hiszen az emberek . hatalmas többsé­ge „jóban van” a szocializ­mussal, s jó lélekkel , dolgo­zik érte. A- hibákkal nem tűd megbékélni. S minél inkább fölemelkedik emberi és tár­sadalmi öntudatban, annál job­ban irányítja szemét arra, ami idegen a mi népi. rend­szerünktől. gazdasági és poli­tikai törekvésünktől. Sz. Simon István. WWe.,WWWWWWWWWWWWT szállodakultúránk e tekintet­ben is elmaradt a fejlődéi mögött. A vendéglátóipar) vállalat vezetői most nagj fáradsággal küzdenek a sok évi rossz gyakorlat ellen. De mindez a vendéget — különö­sen pedig a külföldit — nem érdekli: fizet és jól akar pi­henni. . Ehhez viszont Nyíregyházán! nem elég a mostaninál na­gyobb udvariasság. Jól fel­szerelt, fürdőszobás, barátsá­gos szállodákra van szükség, ahol jók az adottságok. Minde­nekelőtt pedig eleg'endő szál­lodai szobára van szükség, elegendő és szakképzett sze- j mélyzétre. Ha a fővárostól órányi járásra lévő Kecskémé- j ten indokolt volt a pazar Aranyhomok, a látogatottság szempontjából semnvvel sem kisebb fortosságú Nyírség is megérdemel végre egy ven­dégekhez méltó szállodát. Kü­lönösen ősszel érezni ennek a j szükségét, amikor a megye [ termékeit felvásárlók — bel- és külföldiek egyaránt — való-J ság'gal. megrohamozzák a szál-j lodákat. Viszik a világhírű* jonatánt, de viszik a rossz: szállodai ellátottságról kiala­kult véleményüket is. Színesedik, iparosodik a me­gye, mind több embert köt ide | a munkája, vonz a táj szépsé­ge, s a kiépülő Sóstó. Már most, azonnal tenni kellene aj nyírségi szállodakultúra fel-1 emeléséért. Úgy véljük, a televízió bí-j rálatából okulnak a nyíregy-: házi vendéglátóipariak, s, megelőzik a hasonló kellemet-* lenségeket. Ugyanakkor a „törzsasztal” tagjai ezzen az országos fórumon is jelezték: Nyíregyháza központi - segít­ségre szorul. Angyal Sándor. Olvasónk írja: A tsz gépei két műszakban dolgoznak Községünkben az Üj Élet Tsz-nek az ősz folyamán mintegy 750 holdon kell ösái kapásokat betakarítani és 800 holdon az őszi vetést elvégezni. Befejezést nyert 20 hold burgonya, 50 hold siló beta­karítása. A 106 hold öntözé­ses kertészetében termett tetyneivények betakarítása folyamatosan halad. Be Van takarítva áz 50 hold dohány­is. A termelőszövetkezetnek 6 erőgépe két műszakban dolgozik, így naponta nagy területen került földbe a ke­nyérgabona. A tervezett 100 hold őszi takarmánykeverék és a 150 hold őszi árpa a földbe ke­rült. Most teljes erővel a kenyérgabona-vetésén dolgo­zik valamennyi gép. Volt a községben közel 3000 mázsa szilva, amiből az éretteket betakarították. A még hátralévő kék és du­ránci szilva betakarítása is biztosítva lesz. Biztatóak a terméseredmé­nyek, így biztosított a jó zárszámadás is. A termelé­si tervben meglévő 25,50 fo­rintos munkaegységérték he­lyett előre láthatóan meg lesz a 30 forint. Szarka Sándor vb. elnök. A határban távoli traktor- zúgas hallatszik, s egy-egy fényszóró világa hasítja meg a sötétséget. Terjeng a fris­sen szántott föld illata. Éj­szaka van. Az emberek nagy része nyugovóra tért. S egy jóval kisebb rész most kezdi a napot, második műszakban dolgoznak, hogy minél előbb végezzenek az őszi munkála­tokkal. Gulyás János, a baktalóráni- házi járási tanács mezőgazda- sági osztályának gépészeti elő­adója motorkerékpáron indul éjszakai ellenőrzésre. Felada­ta: az erőgépek karbantartó-- sának és a szántási munkax minőségének ellenőrzése. A pótülésen a riporter foglal helyet. Hárman két gépen Székely község határában haladunk, egy elhagyatott kis dűlőn. Egyre közelebbről hall­juk a munkában levő K—25-ös és U—28-as zúgását. Az éjszaka folyamán már a nyolcadik holdat szántja a szé- kelyi Búzakalász földjén Ba­logh András és két fia. Nagyvárosi komfortban a legjobban öt szeretem. Szün­telen örömök forrása. Mindig a legalkalmasabb pillanatban szólal meg. Alkalmas pillanat már a kora reggeli órákban adódik. Amikor például éppen elállí­tod a vekkert, hogy még tíz percet szundíts, mert este eb­ből a célból igazítottad ne­gyedórával előbbre. Elzárod és hunysz, de ime újra szól. Oda­nyúlsz, hogy elzárod, de ni- csak, nem az óra, hanem az előszobái csengő az. Ki az is­ten csudája lehet? Hát egy vigyorgó pofa és azt mondja, hogy Makucska úr fél hétre rendelte ide. Ki légyen az? Kiderül, hogy az ajtószámot jól nézte meg az ipse, csupán az emeletszámban tévedett. Igen alkalmas pillanat to- vábbilag az a tíz perc, amit a beretválkozásra előirányoz­tál. Éppen ki kell körmölni a Villanycscngő Felette alkalmas pillanatok serege torlódik, amikor éppen nagyon vársz valakit, amiről szintén nem illik beszélni, de ilyen az élet. Pontban ötre ígérte a kedves és három rö­vid csengetést fülelsz. Es hét felé, amikor már fél órája néma a csengő, meg­unod a várást és el akarsz ro­hanni nagy dühösen. Hát név­jegyed alatt cédulka az ajtó­don és cédulkán iromba betűk­kel a következő szöveg: „Itt jártam, de híjába nyom­kodtam a csengőt, nem volt ithon, ijenre is csak maga képes, fuj, szégyeje magát!!!” (így ír a kedves, amikor ha- raxik). Bambán nézel a cédulkára, aztán a csengőre. Megnyo­mod, tényleg nem szól. Elrom­lott. A legalkalmasabb pilla­natban. Kis jő. — Ne haragudjanak, de sietnem kell, éjfélre szeret­nék végezni, hátha hazajött a feleségem... meg a kisgyerek. Ahol alszanak Kopogtatunk a leveleid tsz agronómusának ablakán: ér­deklődünk, hol dolgoznak a második műszakosok. Pontos útbaigazítást kapunk. A koromsötétben szinte lé­pésről, lépésre haladunk a motorkerékpárral. Időközön­ként meg-megállunk, hallga­tózunk, fényszóró világát ke­ressük. Sehol semmi. Bejár­juk a leveleki határt, máso­dik műszakban egy gép sem dolgozik... Hol lehetnek...? Aztán irányt változtatunk, a besenyődi határ felé. Az útmenti tábla szélén kát Ze- tor dohog, üresjáratba he­lyezve. Körülöttük senki. A tompa fényszóró is csak ót méternyi területet világit -be. Előkerül a zseblámpa, mely-, nek fénye a szénakazal tövé­ben két alvó alakon akad meg. A meglepettségtől , pillana­tok alatt felugrik Szabó Ba­jos és Laskai Sándor. . — Nagyon dombos a tábla, nem tudunk rajta haladni, a gép se bírta. Szóltunk a bri­gádvezetőnek, hogy csak- ' a dombig fogunk tudni szántani. Más gépet ígért., de az nem érkezett meg. Hajnal Hogy meggyőződjünk a va­lóságról. Gulyás János ül be a vezetőfülkébe, s indul szán­tani. A domboldalnál nem jut tovább. Csak a gép menne tönkre. Hajnali derengésben érkez­tünk Nvírmada és Pusztado­bos határába. Itt néhány táb­lán már szép őszi vetések A: - csérik a szorgos, .időben el­végzett munkát. Román . Dénes, — Hárman dolgozunk két gépén — mondja az apa. Egy közülünk mindig pihen, így éjjel nappal folyik a szántás. — Mennyi földet forgatnak meg egy éjjel? — 12—14 holdat. Elég jól haladunk a szántással, bár csak mi dolgozunk. Nagyon sok jelentkező van a termelő­szövetkezetből, akik jönné­nek második műszakba, de sajnos nagy az erőgéphiány. Miközben beszélgetünk, Gu­lyás János alaposan megszem­léli a két masinát, hogy van karbantartva, megkímélve. Nem talál kifogást. A gépek ápoltak, jól működnek. Az­tán előkerül felső zsebéből a colstok. Vaspálcát szúr a tőidbe, aztán leméri a mély­séget. Néhány hasznos szaktaná­csot kapnak Gulyás Jánostól, s aztán elköszönünk. Nyír­tét felé vesszük utunkat. „Éjfélre szeretnék végezni“ Nyíri Tibor K—25-ös Ze- torjanak reflektora gondosan szántott, boronáit talajt vilá­gít meg. A magas, sovány ar­cú férfin fáradtság látszik. — Mióta dolgozik? — Hajnalban kezdtem, négy órakor, s most már 11 óra múlt, s még mindig dolgozom. S aztán megtudjuk, hogy arcán nem fáradtság, hanem a gondterheltség ül. Beteg a legkisebb gyereke, kórházban van. Miatta aggódik. Munkagépe ápolt, jó karban van tartva. . Szerénységgé jegyzi meg: — 12 éve vagyok traktoros, s szeretem a szakmámat. Ed­dig silókombájnnal dolgoz­tam. Az ellenőr lemeri a szántás mélységét, megelégedéssel köz­li velünk: — Átlag 25—28 centiméter. A zetoros is elégedetten néz végig a sima felszántott táb­lán, aztán felmászik a nye­regbe, s már onnan szol visz- sza: i Horváth József, a Népsza­badság munkatársa a televízic legutóbbi „Törzsasztal az Uj- ságíróklubban” című műsorá­ban elmondta egyik kellemet­len nyíregyházi élményét. Külföldiekkel érkezett a vá­rosba, szobát foglaltak a Sza­bolcs Szállóban, s amikon be­nyitottak leendő szálláshe­lyükre, huzat nélkül találták a matracokat. Mindez délután négy óra felé történt. Ráadásul a fehérneműraktár kulcsa sem volt kéznél, elvitte magávai haza a takarító asszony, aki csak később tért vissza, a szál­lóba. Ennek kapcsán követkéz- tetett Horváth József: „Előbb a nyíregyháziak tanulják meg a külföldieket fogadni aztán kérjenek a kecskemétihez ha­sonló luxus szállodát.”- Könnyebb a tevének ••e Feltétlenül mulasztás történt, s ezt nem menti az sem, hogy a „törzsasztal” tagjai he­lyenként már-már általánosí­tottak ebből az egyetlen eset­ből. Viszont jó alkalmat ad ez, az ország szeme láttára és füle hailattára sugárzott mű­sor Nyíregyháza szálloda hely­zetének újbóli vizsgálatára. Maradjunk ennél a „kulcs­kérdésnél”: ki hinné, hogy ezt részben létszámhiány is okoz­ta? Mert az a takarítónő, aki elvitte magával a raktárkul­csot, reggel hattól talpon volt, kis lélegzetvételnyi időre ug­rott haza, hogy aztán rohan­jon vissza a késő estig tartó szolgálatra (övé az anyagi fe­lelősség, nem hagyhatja más­ra a kulcsot.) Mindezt pedig tennie kell azért, mert kevés a takarítónő a Szabolcsban, nincs béralap újabb felvéte­lére. (Nincs tehat váltótárs, aki nyolc óra eltelte utár? munkába állna.) ...De, ha jobban szétnéz az ember, meg­látná azt is, hogy lyukasak a matracok: ki kellene cserélni azokat... Nagy szerencséje volt viszont mégis, a „törzsasztal munkatársának, hogy jó előre lefoglalta a szobát. Különben úgy járhatott volna, mint az a nyugatnémet társaság, amely az egyik csillagfényes júliusi éjszakát a szálloda kapualjá­ban töltötte, szabává átalakí­tott személykocsiban. Miért? Mert könnyebb átjutni a tevé­nek a tű fokán, mint itt egy váratlanul érkezett vendégnek szobát kapni éjszakára. Három szoba a vendégeknek Valóban baj van tehát Nyíregyházá szállodáival. Nem elég azonban ezt ridegen, ér­dektelenül, egyszerűen kijelen­teni. Látni kell, hogy mig az élet más területén nagy lépés­sel haladtunk előre, szállodá­inkról, vendéglátásunkról nem történt kellő gondoskodás. Nagy mulasztást kell most sürgősen pótolni. Amikor me­gyénk vezetői új szálloda épí­tését sürgetik, nem holmi ön­célú patriotizmus vezérli őket, hanem az» életadta problémát kívánják megoldani. Lássuk a statisztikát: a kö­zel 60 ezer lakosú Nyíregyhá- ▼VTVTTWTVTTTVVTVTVTTV zának három helyen összesen 217 szállodai ágya van. (Szoba csak 86.) Itt laknak szinte ál­landó jelleggel a faluszínház túrnézó tagjai, népes tánccso­portok adják egymásnak a kilincset. Mindez még semmi A Béke Szálló 24 szobájából tizenhatot a különböző keres­kedelmi cégek, konzervgyái építő vállalatok, ipartelepítés­re ideérkezettek hónapok, sőt évek óta „bérelnek”. Az őszi felvásárlások idejére a MÉK most 16 személynek újabb öt szobát igényel — megnevezet- len időre. Futóvendégeknek tehát marad mindössze három szoba a Békében. S bár egye­sek még megmoso’yogják a Nyírség idegenforgalmát, hadd érzékeltesse az igényt egy másik adat: augusztusban Franciaországból. Kanadából. Olaszországból, Svédországból, az USA-ból — hosszú sor. — százan szálltak meg a Sza­bolcsban. Figyelemre méltó azoknak a külföldieknek a száma is, akiknek a Nyírség­ben volt dolguk, de nem ta­láltak igényükhöz méltó szál­lodát Nyíregyházán, s így a szomszédos városokban ütötték fel tanyájukat. Évek óta nem volt példa arra Nyíregyházán, hogy valamennyi kérést telje­sítettek volna szállodáink. Kecskeméten indokolt? • Tanulságos a huzat nélküli matrac eset, joggal háborod­hat fel az idegen. (Hiszen ha a szállodaiak: tudták, hogy hamarosan vendég várható, soron kívül is előkészíthették volna a szobát!) Ha nem is ez a jellemző a nyíregyházi szál­lodai személyzetre, való, hogy Éjszaka a baktat határban habból egy szál sörtét és ami­kor füled alá igazítod a pen­gét, megszólal kint a csengő. Arcodon száradó habbal ki­mégy hát, és azt kérdi egy nagyon derék ember, hogy kivánsz-e tőle vásárolni erdei földét, nagyon olcsón adja. Rém alkalmas pillanat, ami­kor lavórban áztatod a lá­bad, amiről tulajdonképpen nem is illő beszéni, de mu­száj', mert ilyenkor okvetle­nül megszólal a csengő, egy­szer, kétszer, háromszor, majd szüntelen berregvén. Ki- ugrasz és egy gyanús alak suttogva közli, hogy szövete van, lopott áru, soha vissza mm térő alkalom. 3 1963. szeptember 22.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents