Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-19 / 219. szám

Napié 1963. szeptember 19, csütörtök Névnap: VILHELMINA A Nap kel 5 óra 26 perckor, nyugszik 17 óra 49 perckor. A Hold kel 6 óra 43 perckor, nyugszik 18 óra 54 perckor. Lassú átalakulás előtt az időjárás A most mór egy hét óta tartó derült, szép idő kétség­kívül a vénasszonyok nyará­nak egy korai hulláma. Mi­vel nemrégiben erős napfolt­tevékenység kezdődött, való­színűnek látszik, hogy a szép időszak vége felé tartunk. Ilyen helyzetben már nem számíthatunk derűs, szép szeptember végére, sőt — az esetek többségében — október elején sem következik be lé­nyeges javulás. Ma országszerte 25—28 fo­kos maximumokra számítha­tunk, a felhősébb vidékeken is csak valamivel marad ez alatt a hőmérséklet. Esetleg néhány helyen lesz kisebb futózápor is. Valószínűnek látszik, hogy hazánkba csak a hét vége felé érkezik meg a változás. Egyre népszerűbb megyénk­ben a felnőtt szakmunkás- képző tanfolyam. A járási ta­nácsok mezőgazdasági osztá­lyaival történő együttműködés alapján ez évben 65 első, 47 második és 30 harmadik év­folyamú osztályt szerveznek. 150 hold kukorica termesz­tését vállalta a Balkányi Ál­lami Gazdaság három ifjúsági munkacsapata. Tervüket 112 százalékra teljesítették. Ritka gyűjteménnyel gazda­godott a keszthelyi Balatoni Múzeum: levelezőlap-gyűjtők­től csaknem hatezer balatoni képeslapot vásároltak meg. Az érdekes gyűjteményben a múlt század közepétől megjelent balatoni képeslapok láthatók. Vevőankétot rendez a váro­si tanács alatti cipőszaküzlet- ben az Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat ma délelőtt 9 órai kezdettel. Az októberi múzeumi hó­napban a Színháztörténeti Múzeum tudományos munka­társai több vidéki városban tartanak hangfelvételekkel és vetített képekkel illusztrált előadást a magyar színművé­szet nagyjairól, a színpadi jel­mezek történetéről. Hans Bentzien professzor, a Német Demokratikus Köztár­saság művelődésügyi minisz­tere, aki Budapesten és vidé­ken tíz napig tanulmányozta a magyar kulturális életet, szerdán délután visszautazott Berlinbe. Szeptember 25-én új isme­retterjesztő sorozatot indít a televízió. A sorozat első adá­sa Nigériát mutatja be. A következő műsorok Guineába, Ghánába és Algériába vezetik el a nézőket. A sorozat célja, hogy bemutassa a távoli afri­kai országok lakóinak életét. Filmklub a főiskolán-A napokban tartotta alaku­ló ülését húsz taggal a Ta­nárképző Főiskola filmklub­ja. A kezdeti nehézségek el­lenére már három felvevő és egy vetítőgépet szereztek a hallgatók. Egy felvevőgépet a Népművelési Tanácsadó, egyet pedig a Vízügyi Igazgatóság kölcsönzött a főiskolásoknak. A filmklub célja, hogy a pe­dagógusjelöltek megismerked­jenek a felvevő és vetítőgé­pek használatával, s vidéki munkájuk során ismereteiket hasznosítani tudják a népmű­velés terén. A foglalkozáso­kon meghívott előadók tarta­nak tájékoztatókat a filmmű­vészetről. A filmklub tagjai a főiskola és a város kulturális életével kapcsolatos riportfil- meket készítenek. Sikeres működés után egy rövid já­tékfilm készítését tervezik. Szerdán délután 19 ka­nadai utazási szakember ér­kezett Budapestre az IBUSZ vendégeként. A kanadai ven­dégek megtekintik a fővárost és a Balaton idegenforgalmi nevezetességeit, és tárgyalnak idegenforgalmunk vezetőivel. A budapesti zenei hetek megnyitó hangversenyét szep­tember 28-án sugározza a Kossuth rádió. A megnyitó hangversenyt követően a Kossuth-, illetve a Petőfi-adó és az URH még több mint tíz zenekari és kamarahangver­senyt sugároz a budapesti ze­nei hetek programjából. A csemegeszőlő válogatás gépesítésével foglalkozik a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet és a Bácsalmási Álla­mi Gazdaság. A gép az anyag- mozgatást oldja meg: folya­matosan Viszi a szőlőt a dol­gozók előtt, akik így kényel­mesen, ülve válogathatják, osztályozhatják a gyümölcsöt. Országos etikai konferencia Pécsett A Művelődésügyi Miniszté­rium marxizmus—leninizmus oktatási osztályának etikai al­bizottsága rendezésében szer­dán négynapos országos etikai konferencia kezdődött Pécsett. A SZAKBARBÁR A Magyar Rádió szeptember 24-től 29-ig rendezi meg a né­met zenei hetet. A megnyitó műsort szeptember 24-én köz­vetíti a Kossuth-adó. Ekkor német könnyűzenét sugároz­nak. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete, a Magyar Irodalom­történeti Társaság és a Ma­gyar írók Szövetsége kritikai folyóiratot indított, amely hó­napról hónapra elemzi a ma­gyar és a világirodalom leg- jelentőgebb időszerű kérdéseit, áttekintést ad a képzőművé­szetek és a zene világáról. Kialakulóban a honismereti munka Köz§égi önálló fró—olvasó találkozók — A falusi népfront mozgalom őszi, téli tennivalói Ezekben a napokban az őszi, téli hónapok sokrétű fel­adatának megoldására készül a falvakban a népfrontmoz­galom. Sokrétűség jellemzi a soron következő időszakra meghatározott feladatokat is. Tovább kell fokozni a könyvbarát mozgalom eddig elért eredményeit. A múlt évben a költség­vetési fejlesztésen kívül csaknem 40 000 kötet köny­vet vásároltak a földmű­vesszövetkezeti hozzájáru­lásból, tsz-ek anyagi segít­ségéből, könyvbálak jöve­delméből. Fontos feladat, hogy a jövő­ben is mozgósítsák a társadal­mi erőforrásokat a könyvál­lomány növelésére. Jelenleg ugyanis ezer lakosra 780 kö­tet könyv jut megyénkben, ami elég kevés. Szeretnék el­érni az 1200 kötetet ezer la­kosra. Nagyon fontos a községek és ta­nyai települések ellátása, mert az olvasólétszám 78 százaléka, a könyvállo­mánynak viszont csak 50 százaléka van ezeken a helyeken. Kedveltek megyénkben az író-olvasó találkozók. A múlt évben 80 községben rendeztek író-olvasó találkozót, amelyen 35 országos és 12 megyei író vett részt. A jövőben a köz­ségek önállóan is szerveznek ilyen találkozókat. Kialakulóban van a honis­mereti munka. Létrehoznak egy honismereti kört Máté­szalkán. Megkezdték a tanyai települések szociális és kultu­rális helyzetének felmérését. Farkas József, a mátészalkai járási könyvtár igazgatója már elkészítette Nagydobos— Petőfi tanya és Tiborszállás— Halmcstaiiya részletes felmé­rését A népfront támogatja a vajai várkastélymúzeum létrehozását. Kisvárdán több száz tagból álló mú­zeumbarátok köre alakult, hogy társadalmi segítség­gel vármúzeumot hozza­nak létre. A honismereti munka me­gyénkben új keletű, de az ér­deklődés azt mutatja, hogy nagy jövője van. A községi népfrontbizottságok szervezés­sel segítik, hogy a művelődési otthonok ás a könyvtárak kap­csolódjanak az iskolai tan­anyaghoz: korrepetálással, szakkörökkel, könyvajánló jegyzékkel, közös televízió né­zéssel segítsék a jobb felké­szülést. Az akcióbizottságok tag­jai már most ismerked­nek a tanács jövő évi ter­veivel. Kiválasztják azo­kat a munkákat, feladato­kat, amelyek elvégzését társadalmi munkában vagy egyéb módon kívánják se­gíteni. Az őszi, téli hónapokban a falusi népfrontbizottságok munkájában megnő az isme­retterjesztés szerepe is. Szám­talan előadást tartanak a tech­nika egy-egy kérdéséről, s mindenütt gondot fordítanak a mezőgazdasági szakmai mű­veltség terjesztésére is. b. f. Elkészült Tiszavasváriban a Rákóczi Termelőszövetkezet tanyaközpontjához vezető kö- vesút, amelyet ma ünnepélyes külsőségek mellett adnak át a forgalomnak. Az útépítéshez a tsz 70 000 forinttal járult hozzá, a fennmaradó össze­get az állam nyújtotta. A televízió mai műsora 18,25: Séta Harkovban. Hely­színi közvetítés. A szovjet te­levízió műsora. — 17,45: Hi- rek. — 17,55: Sündisznócska zenekara, televízió-bábjáték. 18,30: Falusi dolgokról. — 18,35: Nagy pillanatok—nagy felfedezések. A csend két vi­lága.. — 19,02: Telesport. — 19,30: Tv hiradó. — 19,49: Szép álmokat, gyerekek! — 19,55: Mai vendégünk... — 20,10: A jövő hét műsora. — 20,20: Amíg az utolsó vendég elmegy. Angol film. 14 éven felülieknek! — 21,30: Bemu­tatkozás. — 22,10: Hirek, a tv hiradó ismétlése. Fejlesztik a gyógyszerész asszisztensképzést megyénk­ben. A képzettség növelése érdekében a tanulmányi időt egy évről kettőre emelték fel. Jelenleg 40 hallgató tanul a második évfolyamon, s még szeptemberben újabb 30 fő kezdi meg a tanulást az első évfolyamon. Nyíregyházi anyakönyvi hírek Születés: Mihály Géza és Halász Ág­nes fia János. Házasság: Gombkötő János és Váradi Jolán, Gál János és Filkó Irén házasságot kötötték. Halálozás: Jeszenszki Ferenc 38 éves, Muzbek József 81 éves, Padla Mária 7 éves elhunytak. 1 Gestapo innsbrucki börtönéből megszökik Klaus Seiser fiatal muzsikus, mert nem bírja el­viselni a sebhelyes arcú SS-tiszt szörnyű kegyetlenkedé­seit. Az Alpok 3000 méteres hófödte hegyein keresztül, alig elviselhető megpróbáltatások között menekül a svájci határ felé. A felszabadulás után fordul a kocka. Az üldözöttből üldöző lesz, most már Seiser kutatja a sebhelyes nyomát, hogy a bíróság kezére juttassa. Hátborzongató jelenetekben ismerjük meg a sebhelyes aljas jellemét, piszkos üzletek, kémkedés, gyilkosságok jelzik pályafutását. Még saját bará­tait is gátlástalanul teszi el láb alól, ha útjába állnak. A szálak végül egy nyugatnémet városban futnak össze. Erről szól Herbert Ziergiebel berlini újságíró izgalmas do­kumentumtörténete, amelyet szeptember 22-i, vasárnapi lapszámunkban kezdünk el közölni. Az Alföld új száma Egy nap alatt — 3 baleset Újabb halálos szerencsétlenség Szerdán három közlekedé­si baleset történt a megyénk­ben. Szabálytalanul tolatott ki Elek Lajos gépkocsivezető a Vasvári Pál utca 40-es szá­mú ház kapujából, összeüt­között a Hegyes András által vezetett személygépkocsival. Személyi sérülés szerencsére nem történt, az anyagi kár Vonat és busz karambolja 27 halott, 29 súlyosan sebesült A kaliforniai Salinastól 12 kilométerre kedden az esti szürkületben súlyos szeren­csétlenség történt. Az ország­úton egy aratómunkásokat szállító autóbusz érkezett a vasúti keresztezéshez, amikor egy 80 kilométeres sebesség­gel haladó tehervonat derék­ba kapta a gépjárművet és majdnem 1 kilométeren át maga előtt tolta a teljesen szétroncsolt buszt. Az autóbuszon — mint ké­sőbb megállapították — 56 aratómunkás igyekezett haza­felé. A szerencsétlenség után a helyszínre siető környékbe­li mentők 26 munkást hol­tan, a többit pedig súlyos se­bekkel bontottan szedték ösz- sze a sínek mentén. Az egyik sérült a mentőkocsiban meg­halt. Az orvosok véleménye szerint a kórházban ápoltak közül 15 munkás életveszélyes állapotban van. azonban több mint ezer forint. A másik közlekedési bal­eset a Rákóczi úton történt. Autóbusz vontatta Igaz József orosl lakos által vezetett tehergépkocsit. Amikor az Ér folyó híd­jának közelébe értek, Igaz balra kitért és elgá­zolta Kruták Sándorné kerékpárost, akit kartöréssel kórházba szállítottak. A Tiszaszalkai Gépállomás tulajdonát képező vontatóval haladt Lukovics Gyula, vá- sárosnaményi lakos a Tisza- partján. A magas fű miatt nem vette észre á 4 méteres szakadékot, amelybe a vontató egyik kereke bele­ment. A mélybe zuhanó erőgép halálra zúzta Lu­kovics Gyulát. Az utóbbi egyhéten belül ez volt megyénkben a 4. 'halálos szerencsétlenség. Megjelent az Alföld új, szep­temberi száma. A szépirodal­mi részben Buda Ferenc, Ger­gely Mihály, Bényei József, Kárpáti Kamii, Balogh László, Kende Sándor, Erdélyi Jó­zsef, Pákozdi Ferenc, Kónya Lajos, Rózsa András, Pelner Zoltán, H. Lányi Piroska, Niklai Ádám és Bihari Sán­dor új versei, illetőleg elbe­szélései olvashatók. Bartha Gábor a Valóságunk rovatban a „C” lépcsőházról ír. A Hagyomány rovatban Juhász Géza és Simándy Pál emlékeznek Móricz Zsigmond- ra. A Kitekintő-ben Vainő Linna és Sz. Kováts Lajos, a Művészet-ben Szendera Lajos és Dévényi Iván írása szere­pel. A Könyvek között ro­vatban Bata Imre, Simon Zol­tán, Juhász Béla, Angyal Endre és Tóth Endre foglal­kozik irodalmi kérdésekkel. A Hónapról, hónapra írói e számban: Székelyhídi Ágos­ton, Boldog Balázs, Kiss Ta­más, Perepatits Antal. Az illusztrációkat Móré Mi­hály és Tilles Béla készítet­te. A folyóirat Végh Antal regényének 5. folytatását is adja. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabclcs-Szatmár Megyei Bizott­sága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkeszti Bizottság Főszerkesztőt Ordas Nándor 6zerkesztőségt Nyíregyháza, Benczúr tér a. Telt 16—70. 16—71, 16—7J. Felelős kiadó. Farkas Pál. Kiadóhivatalt Nyíregyháza, Bethlen G. u. I.. Tel. t SO—00. Terjeszti a Magyar Posta. Index számi 25 059. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezetői Szokolal Sándor. II MOZIMŰSOR SZELESVASZNC BÉKE MOZIt szeptember 10—23-ig. (csütör­töktől—szerdáig,) Széles válto­zatban! HOGY ÁLLUNK FIA­TALEMBER? uj magvar film. Főszerepben Tolnai Klári, Pé­csi Sándor és Kállai Ferenc. Előadások kezdete: fél 6 < fél T és fél 0 órakor. SZELES VASZNO DÓZSA MOZIt szeptember 19—25-ig. (csütör­töktől—szerdáig.) A PRÁGÁI TRÉFACSINÁLO. A „Svejk” Írójának, Hasek-nak az életéről szóló szellemes szovjet film. Előadások kezdete: fél $, fél 7 fél 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ KERTMOZI: Kedvezőtlen időjárás miat zárva. GORKIJ MOZI: szeptember 18— 20-ig. (csütörtök—péntek). Csak 10 éven felülieknek! ROCCÓ ES FIVÉRÉI. Magyarul beszé­lő olasz—francia film. Négy­órás műsor dupla helyárrál! Előadások kezdete: 4, 6 és őrskor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI BAz szeles v Aszni] MOZIJA: Szünnapl — De mérnök úr! Hisz ebben a marhaistállóban mind gümökórosok lettek a teheneink!! — Elnököm, nekünk csak az a fontos, hogy beleilljen a táj jellegbe!! Endrődi István rajza Rövidesen meg jeleni!* A világ népeinek atlasza Moszkvában hamarosan megjelenik „A világ népeinek atlasza”, — a Szovjet Tudo­mányos Akadémia Etnográfiai Intézetében egy évtizeden at végzett kutatómunka eredmé­nye. Az atlasz több mint 70 több­szín nyomású térképet tartal­maz. A térképek bemutatják az egész világ, a kontinensek, az egyes országok és ország­részek nemzeti összetételét, Európa, Ázsia, Afrika, Ame­rika és Óceánia népsűrűségét. Az atlaszban megtaláljuk to­vábbá a fajok részletes ’ tér­képét. A mű több mint 200 statisztikai táblázatot tartal­maz a földkerekségen élő né­pek létszámára, faji, nyelvi és etnikai megoszlására vo­natkozó adatokkal. Amint az atlaszból kitűnik, bolygónkon 1300 nép él. Egye­sek közülük, mint például a dél-amerikai botokudok 100 főt sem számlálnak. A népsűrűség Belgiumban a legnagyobb. Itt négyzetkilomé­terenként több mint 300 em­ber él. A Szovjetuniót körül­belül 100 különféle nép lakja

Next

/
Thumbnails
Contents