Kelet-Magyarország, 1963. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-08 / 184. szám
VILÁG .PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I XX. ÉVFOLYAM, 184. SZÁM Ára: 50 fillér 1063. AUGUSZTUS 8, CSÜTÖRTÖK Amerikai flottatüntetés Haiti közelében Duvalier csapatai ellentámadásba mentek a behatolók ellen rosát. Annak a véleményének adott hangot, hogy a diktátor uralma két héten belül megdől, s a felkelők Cantave vezetésével ekkor ideiglenes kormányt fognak alakítani. Cáfolta, hogy az invázió valamely latin-amerikai országból indult volna ki. Szerinte a száműzöttek a karibi körzet egyik szigetén készítették elő támadásukat. A haiti fővárosból érkezett AP-jelentés, tájékozott körökre hivatkozva elmondja, hogy Duvalier csapatai ellentámadásba lendültek. Hétfőn légi- úton fegyvereseket szállítottak Port au Prince-ből Cap Haitién közelébe. A Washington Star keddi száma jelenti, hogy Haiti partjainak közelében megjelentek az amerikai hajók, készen a beavatkozásra. „Ha az invázió megkívánja az érintett területeken élő amerikai állampolgárok védelmét”. Az Egyesült Államok karibi Kottája mellett (amelyhez repü- lőgépanyahajó egység is tartozik), a közelben van a második tengerészgyalogos-hadosztály egyik zászlóalja is. Ez utóbbi Puerto Rico közelében, Vieques szigetén_tart hadgyakorlatokat. Szkopljeban kedden este hivatalosan közölték, hogy befejezték a romeltakarítást azoknál az épületeknél, ■•melyek alatt élve betemetett személyeket találtak, illetve feltételezhető volt, hogy a romok alatt élő emberek lehetnek. A mentőosztagoknak sikerült 2458 személyt megmenteni és összesen 1005 holttestet kiemelni a romok alól. A holttestek közül 844-nek kilétét megállapították, 181-nék személyazonosságát azonban nem lehetett megállapítani. A legújabb adatok szerint a földrengés következtében 8383 személy sérült meg, közülük nyolcszáznyolcvanhárman súlyosan. U Thant nyilatkozata tenni az általános és teljes leszerelés irányában. Az ENSZ főtitkára a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia meghivá- sára jelen volt a részleges atomtilalmi szerződés aláírásánál, szerdán Moszkvából New York-ba utazott. Ugyancsak elutazott a szovjet fővárosból Stevenson, az Egyesült Államok ENSZ-kül- döttségének vezetője. Gromiko szovjet külügyminiszter egyébként szerdán délelőtt villásreggelit adott Lord Home angol külügyminiszter tiszteletére. Lord Home és Gromiko a villásreggeli után a szovjet külügyminisztérium épületében kezdte meg szerdai tanácskozásait. Ami az aranynál is többet ér (3. oldal) Mi újság a fehérgyarmati járásban ? (5. oldal) Szeptemberben békekölcsönsorsolás (6. oldal) Eliső tapasztalatok az építőipari normarendezésről JÚNIUSBAN NEM CSÖKKENT AZ ÁTLAGKERESET Az építőiparban hat év után júniusban került sor általános normarendezésre, mert az utóbbi években felhasznált új építési módszereik és sok új gép alkalmazása miatt elavultak a korábbi előírások. Az új normák alapján kifizetett júniusi bérek azt mutatják, hogy a rendezéshez fűzött remények beváltak. AZ átlagkereset nem csökkent, sőt ez év júniusában 3,4 százalékkal volt nagyobb, mint múlt év azonos időszakában. A téli elmaradás pótlása miatt sok rendkívüli túlórát fizettek ki, de ha ezt leszámítják, akkor is 2,3 százalékkal, vagyis 40 forinttal volt több az átlagkereset. Júniusban javult a munkaszervezés az építőiparban. Az ÉM vállalatok termelési és termelékenységi előirányzatuknak éleget tettek a dolgozók s az új normákat átlagosan 110 százalékra teljesítették. Ennek viszont az a szépséghibája, hogy több építkezésen egyes munkaműveletek elhagyásával, a technológiai fegyelem megsértésével érték el a túlteljesítést, tehát a valóságban 110 százaléknál kisebb az eredmény. A vállalatok egy része mechanikusan értelmezte az új rendelkezéseket. Több szakmában a csupán irányértéknek megjelölt normát is kötelező érvényűnek tekintették, s nem a helyileg alkalmazott technológiának megfelelően határozták meg az új előírásokat. Az építőiparban ez az új norma az első, amely a részletes technológiai utasítást is tartalmazza. A vállalatok jelentős része azonban eltekintett ezektől az előírásoktól, ami kétes értékűvé tette kereseti elszámolásaikat. így még mindig előfordult a régi hiba. hogy el nem végzett munka- műveletre is bért fizettek. Az új norma megszüntetett bizonyos kereseti aránytalanságokat. Korábban a féléves átképzés után elsajátítható vasbetonszerelő és állványozó szakma munkásai sokkal többet kerestek, mint a jóval nagyobb szaktudást igénylő kőműves és ács szakma dolgozói. Most helyreállt • helyen arány. A Biztonsági Tanács keddi vitája a dél-afrikai fajüldözésről New York, (TASZSZ): A Biztonsági Tanács keddi ülésén, amely a dél-afrikai fajüldözéssel foglalkozott, Marokkó képviselője felolvasta az afrikai külügyminiszterek dakari értekezletén elnöklő szenegáli külügyminiszter táviratát. A távirat hangsúlyozza: Afrika abból fogja megítélni, kik igazi barátai és kik ellenségei, hogy a Biztonsági Tanács milyen döntést hoz a dél-afrikai kérdésben. Ezután Fedorenko a Szovjetunió ENSZ-delegátusa szólalt fel, s követelte: a lakosság elemi jogainak és szabadságának dúrva megsértéséért, az Apartheid politikáért és a Biztonsági Tanács határozatainak szabotáldsáért teljes szigorral ítéljék el a fajüldöző dél-afrikai rendszert. Mint Fedorenko hangsúlyozta, a Biztonsági Tanácsnak határozott intézkedéseket kell hoznia: haladéktalanul gazdasági, politikai és egyéb megtorló rendszabályokat kell életbe léptetnie a Dél-Afrikai Köztársaság ellen. Ezek közé tartozna a dél-afrikai kormánnyal való diplomáciai kapcsolatok megszakítósa, a dél-afrikai áruk bojkottja, mindenféle fegyver- és lőszer- szállítás megtiltása. Fedorenko rámutatott: az ENSZ alapelveinek rendszeres megsértése és a közgyűlés több határozata gyakorlatilag megfosztja a Dél-Afrikai (Köztársaságot attól a jogától, Észak-Amerikában az utcán a szuronyok „érvelt” használják a jogaikat követelő fegyvertelenek ellen. Moszkva, (TASZSZ): U Thant, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára Moszkvából való elutazása előtt nyilatkozott a TlASZSZ tudósítójának. Meggyőződésem — mondotta —, hogy az ENSZ újabb erőfeszítéseket tesz a nemzetközi helyzet további javítása és a nagyhatalmak közötti megállapodás elérése céljából. A világ ezután is a tárgyalásokra összpontosítja figyelmét. U Thant hangoztatta, hogy néihány napos moszkvai tartózkodását a derűlátás légköre jellemezte. Biztos vagyok abban — jelentette ki a fótit* kár —, hogy a szovjet fővárosban aláírt szerződés eredményeként lépéseket lehet Port au Prince, (MTI): Az Amerikai Államok Szervezetének Tanácsa — a nagykövetek tanácskozó szerve — kedden este összeült, hogy megtárgyalja Haiti panaszát a szomszédos Dominika ellen. A tanácsülésen az érdekelt küldöttek kölcsönös vádaskodásokkal illették egymást Haiti delegátusa azt állította, hogy a támadó egységek Dominikából indultak ki; a dominikai küldött szerint az akció Haitiben „tisztán belpolitikai jellegű”. A tanácskozás azzal zárult, hogy a résztvevők különleges vizsgáló bizottságot alakítottak a kérdés megtárgyalására. Haiti egyébként az Amerikai Államok Szervezetéhez intézett panaszát megküldte az ENSZ Biztonsági Tanácsának is. A hírügynökségek közlik Carl Ducena, Washingtonban száműzetésben élő haiti politikus keddi nyilatkozatát. (Ducena a veje Cantave tábornoknak, aki a partra szállt egységek főparancsnoka.) Ducena, a felkelők washingtoni összekötője, kijelentette, hogy , a támadóknak sikerült elfoglalnak Cap Haitien-t, az ország második legnagyobb váBonn és az atontcsendszerziítfés Adenauer az amerikai szenátus ülésére vár r atomcsendegyezményhez sem- , mi esetre sem vezethet az ; NDK elismeréséhez. A Stuttgarter Zeitung rámu- j tat: ilyen feltételeket Bonn . szövetségesei aligha fogadhat- , nak el, Bonn tehát szándékosan maga állít fel olyan akadályokat, amelyekre hivatkozva aztán meg akarja tagadni az s egyezményhez való csatlako- 1 zást. A bonni külügyminisztérium utasította szabadságon levő washingtoni nagykövetét, hogy • azonnal térjen vissza az amerikai fővárosba. A nagykövetnek az lesz a feladata — mondják diplomáciai körökben, hogy igyekezzék mozgósítani Kennedy belpolitikai ellenzékét az atomcsend-megál- lapodás ellen. Úgy látszik Bonnban bizonyos csoportok arra számítanak, hogy Kennedy vereséget i fog szenvedni a szenátusban 1 és nem fogja tudni megszerez- i ni az atomcsendegyezmény ra- i tifikálásához szükséges két- , harmados többséget. Amerikai . diplomáciai körökben azonban \ hangsúlyozzák, hogy Bonn ] keserűen fog csalódni, ha er- , re számít, mert az amerikai j közvélemény oly lelkesen üd- , vözölte az atomcsendegyez- j ményt, hogy a szenátus minden bizonnyal nagy többséggel , fogja ratifikálni. : Bonnban a szokásos szerdai minisztertanácsot csütörtökre halasztották. Ezen az ülésen ismét a moszkvai atomcsend- egyezménnyel foglalkozik majd a kormány. Döntést azonban még nem hoznak, mert Adenauer előbb be akarja várni az amerikai szenátus augusztus 12-1 ülését. Bár a parlament nyári szüneten van, a jövő héten valószínűleg összeül a parlament külügyi bizottsága is. Bonnban pillanatnyilag bábeli zűrzavar uralkodik. A sajtószolgálat emlékeztet arra, hogy a pápa is örömmel üdvözölte az atomcsendegyezmény létrejöttét, majd felveti a kérdést, vajon a Bonnban uralkodó kereszténydemokrata kormány követl-e majd a pápát ezen az úton? A bonni kormány újabb feltételeket szab az atomcsendegyezményhez való csatlakozáshoz. Azt követeli Washingtontól és Londontól, hogy az eddigi szóbeli nyilatkozatok helyett írásbeli kötelezettséget vállaljon arra, hogy soha, semmi körülmények közötl nem ismerik el a Német Demokratikus Köztársaságot és olyan értelmű nyilatkozatot intézzenek az ENSZ valameny nyl tagállamához, amely szerint az NDK csatlakozása as A Szovjelanió komplett „lakásgyárat“ ajándékozott iugaszláviának Puzanov nagykövet átnyújtotta Tito elnöknek Nylklta Szergejevics Hruscsov miniszterelnök levelét, amelyben a szovjet nép és a kormány nevében fejezi ki együttérzését a szkopljei katasztrófa miatt, s egyben közli a Szovjetunió kormányának elhatározását: az új Szkoplje felépítésének megkönnyítésére a szovjet kormány komplett „lakásgyárat” ajándékoz Jugoszláviának. A „lakásgyár” évi kapacitása 35 000 négyzetméternyi lakóterület. N. Sz. Hruscsov egyben felajánlotta a szovjet szakemberek segitségét és a földrengé- ses terepeken építendő épületek műszaki dokumentációját. rálls, vagy politikai jellegű kapcsolatot. Az AFP jelentése beszámol arról, hogy a nigériai parlament javaslatot fogadott el, amely „gyakorlati megoldást" indítványoz az afrikai portugál területek kérdésében. A javaslat szerint ez a megoldás a diplomáciai kapcsolatok megszakítását is jelenti. hogy tagja legyen az ENSZ- r nek. k Az ülés végén felszólaló angol és francia küldött ellenez- a te, hogy szankciókat alkalmazzanak Dél-Afrika ellen. a A Reuter jelentése szerint a ii Guineái Köztársaság megsza- g kitott Portugáliával és Dél- j Afrikával mindenfajta diplo- d máciai, kereskedelmi, kultu- r