Kelet-Magyarország, 1963. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-22 / 195. szám
Napló 1963. augusztus 22, csütörtök Névnap: MENYHÉRT A Nap kel 4 óra 48 perckor, nyugszik 18 óra 45 perckor. A Hold kel 7 óra 51 perckor, nyugszik 20 óra 29 perckor. Körzeti orvost kapott augusztus 20-án három Szabolcs megyei község, Botpalád, Kispalád és Magosliget. 23 különjáratú autóbuszt indított a kétnapos ünnep alatt a nyíregyházi AKÖV az ország különböző vidékeire. 2600 diafilm — történelmi, szépirodalmi, mese, természet- tudományi és egyéb tárgyú film között válogathatnak a kölcsönzők a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár ifjúsági részlegénél. Az indiai főváros közelében lévő Jumna folyó átszakítot- ta a védőgátakat és több mint ötezer acre vetést öntött el. Húsz község lakosságát el kellett szállítani a veszélyeztetett területről. Az ugyancsak a főváros közelében fekvő Roh- tak városban körülbelül ötezer lakóház dőlt romba. Súlyos árvízről érkezett jelentés a keletindiai Assam államból is, ahol az áradás tizenegy emberéletet követelt. 7900 sertésre kötött szerződést az 1964. évre a nyíregyházi Állatforgalmi Vállalat. A szerződések 98 százalékát termelőszövetkezetekkel kötötték. Művelődési házat avattak augusztus 20-án Kótajban. Az úi kulturális létesítmény nagyrészt társadalmi munkával épült. Megkezdődött a nyírmlhály* di gyógyszertár 650 ezer forintos befektetéssel történő felújítása. A gyógyszertár ideiglenesen a községi tanács nagytermében kapott helyet. Restaurálják a szamosan- gyalosi műemlék jellegű Do- mahidi-kúriát. Az épületben szociális otthont létesítenek. 50 ezer forintos forgalmat bonyolítottak le a Nyíregyházán és a Sóstón működő Élelmiszer Kisker. Vállalati mozgóárusok augusztus 19-én és 20-án. A hivőkre omlott egy mecset istentisztelet közben a közép-indiai Nagpur városától 130 ki lomé'eme délnyugatra fekvő Yeotmal községben. Hivatalos jelentés szerint az eddig ismeretlen okból bekövetkezett szerencsétlenségnek 110 halálos áldozata van. Hatvannyolc ember súlyosan megsebesült. Az ország legjobb himzőasszonyai Augusztus 20-án Mezőkövesden találkoztak az ország legjobb népművészei. Ugyanis az évfordulóra a Borsod megyei Tanács, a Népi Iparművészeti Tanács és a Mezőkövesdi Matyó Múzeum díjat alapított és elnyerésére országos pályázatot hirdetett. A népművészek és a díszítőszakkörök tagjai hazánk különböző tájairól 369 pályamunkát küldtek be. Ezekből válogatták ki a legszebb darabokat. A bizottság a Kis Jankó Bori díjat és a velejáró pénzjutalmakat Csuhái Józsefné, Dajaszászi Jó- zsefné mezőkövesdi, valamint Petrovics Jánosné vásárosna- ményi himzőasszonynak ítélte oda. Ezenkívül még 16 pályamunkát díjaztak. Robbanást történt Woodfib- re-i hétemeletes celluloze- gyárban, Brit-Kolumbiában. Négy ember meghalt, öten megsebesültek. Földrengés Görögországban Hétfőn a kora reggeli órákban erős földrengés rázta meg a görögországi Patras városát, amely teljes sötétségbe borult. A város lakói és az utcán tartózkodó külföldi turisták körében pánik hangulat let úrrá. A földrengés négy órára elvágta a város egyetlen közlekedési útvonalát. A rendőrség szerint azonban nagyobb károk nem keletkeztek, senki nem sérült meg. Ktsz-ek művészegyüttese Nyíregyházán A Kisipari Szövetkezetek „Erkel Ferenc” művészegyüttese hétfőn délelőtt Nyíregyházán vendégszerepeit. A szabadtéri színpadon a városból és a megye minden részéből összegyűlt kisipari dolgozók és hozzátartozóik előtt nagy sikerrel mutatta be „Dobban a föld, és „A népek barátsága” című műsorát. A VIT- díjas együttes kiváló előadását nagy tapssal jutalmazta a hálás közönség. Felhős idő Várható időjárás csütörtök estig: túlnyomóan felhős idő, esőkkel zivatarokkal. Megélénkülő északnyugati, északi szél, a nappali felmelegedés általában gyengül a nyugati megyékben már alig változik. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21—25, a nyugati megyékben 18—^21 között. A 22 éves Emmauneula Crespi milánói manekent választották Alassioban Európa 1963. évi szépségkirálynőjévé. A Ferragosto-ünnep zsúfolt országútjain 155-en vesztették életüket a közlekedési balesetek következtében. Olaszországban 18 ember megfulladt, öten pedig hegymászás közben vesztették életüket. Több mint 15 ezer ember vált hajléktalanná a Santiago folyó áradása miatt. A nagy esőzésektől megáradt folyó csaknem elpusztított 14 települést. Az anyagi kárt több millió pesóra becsülik. A televízió mai műsora 18,15: Hírek. — 18,20: A Magyar Hirdető műsora. — 18.30: Az ember és a folyó. Pater Danubius. — 18,55: A jövő hét műsora. — 19,05: Telesport. — 19,30: TV Hiradó — 19,45: Szép álmokat, gyerekek! — 19,55: Románia nemzeti ünnepén. — 20.05: Elloptak egy bombát. Román film. — 21,10: Hűsítő jégkockák. — 21,40: Miért? A magyar tv kisfilmje. — 22,15: OiUseppina Carmirellj hegedűi, zongorán kísér Petri Endre. — 22,35- Hírek. (TV Hiradó ism.) Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Bartha Tibor és Szabó Judit fia Tibor, László, Kövér József és Papp Magdolna fia Jór zsef, Rézműves András és Lakatos Erzsébet fia András, Antal, Rácz Kálmán és Kóka Ilona leánya Ilona, Szakácsi József és Kiss Jolán fia László, Dió László és Kéninger Elvira fia László, Gél András és Biró Rozália leánya Erzsébet, Kordás Sándor és Papp Julianna leánya Julianna, Ilona, Tar György és Bárdi Jolán fia Géza, Kékesi Péter és Tóth Julianna leánya Erika, Nagy László és Ari Julianna leánya Julianna, Szőnyj György és Nagy Ilona leánya Ilona, Jolán, János Pál és Ruzsinszki Erzsébet leánya Katalin, Jolán. Házasság: Sztankó József és Bogár Ilona, Csorba Mihály és Németh Erika házasságot kötöttek. Halálozás: Henzsel György csecsemő, Szabó Mártonná 85 éves elhunytak. AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Tizenkét részes O s T n a u 0 j x 1 a 0 i 0 Nagy érdeklődés nyilvánul meg az Állami Biztosító 12 részes nyári rejtvénypályázata iránt. Ez az érdeklődés nemcsak a több száz beérkezett helyes megfejtésben nyilvánul meg, hanem az ezzel kapcsolatban feltett kérdésekben is. Többen kérdezték, hogy menet közben be lehet-e kapcsolódni a rejtvénypályázatba, a későbbi fordulók során is, — kik vehetnek részt a rejtvénypályázat befejezése után a tárgy j u talom-sorsoláson. Ezúton is felhívjuk kedves rejtvénypályázóink figyelmét, hogy a rejvénypályázat helyes megfejtői nemcsak a heti, könyvjutalomsorsoláson vesznek részt, hanem a rejtvénypályázat befejezése után a nagy jutalomsorsoláson is. Ez alkalommal egy 1000, egy 800, egy 700, egy 600, egy 500, dfey 400 és négy 300—300 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki. A negyedik forduló helyes megfejptése: Igen! Az üzemi baleset biztosítás alapján Balogh József ktsz-tagot a jelen esetben 10 ezer forint kártérítés illeti meg az Állami Biztosítótól. Az üzemi élet- és balesetbiztosítás ugyanis a munkahelyen kívül bekövetkezett balesetekre is kiterjed. Az ötödik forduló kérdése egy kis történethez fűződik. Zivataros idő van, a vihar a nyitva hagyott ablakokat betöri. Milyen biztosítás útján térül meg a lakóházak üvegezésében keletkezett kár? A felelet egy szóval adandó meg, mégpedig annak a biztosítási módozatnak a megnevezésével, amely a lakások beépített üvegezésének törési káraira is kiterjed. Felhívjuk kedves rejtvénypályázóink figyelmét, hogy a rejtvénypályázat az újságból kivágandó és a helyes válasz- szal együtt borítékban a pontos név és lakcím feltüntetésével a Kelet-Magyarország Lapkiadó Vállalat címére, Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 1. — kell beküldeni. Beküldési határidő: 1963. augusztus 25. V 1 V z vh A V* y.A dl c 3 V mm Ünnepelt az ország* (Folytatás az 1. oldalról.) vonunk be a hatalom gyakorlásába, a szocializmus építésébe — fejezte be beszédét dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter. Ezután a falu úttörői köszöntötték a minisztert. Majd a falu legidősebb tanácstagja Falajtár Mihály 73 éves földműves kért szót. — Megkaptuk azt, amiért annyit vesződtünk — kezdte beszédét Falajtár Mihály. Ilyen még nem volt, ilyen eseménynek csak kevés ember lehet tanúja. Amit itt a párt és kormány cselekedett, ezt nem tették a Károlyiak. A Károlyiaktól hiába kértünk bál-mit is, semmit nem kaptunk tőlük. A faluból eltűntek a nádfedeles házak és tanúi lehettünk annak a fejlődésnek, amely mindannyiumc felemelkedését szolgálja. Köszönöm ezt e falu lakosságának nevében, pártunknak és kormányunknak. Az ünnepi nagygyűlés után kulturális- és sporteseményekkel gazdag műsor következett. A TITÁSZ Vállalat pavilonjában dr. Lévai András miniszterhelyettes tíz dolgozónak nyújtotta át a „nehézipar kiváló dolgozója” kitüntetést. A falu villamosításában részt vettek közül sokan „kiváló dolgozó” oklevelet és jutalmat kaptak. Aporligeten az ünnepség hajnalig tartott — villanyfény mellett. Seres Ernő. Aporligeten sincs már szükség pelrólcumlámpásra. * Ilntczei* holdat szántottak az ünnep két napfán Megkezdték a burgonya szedését is Az egyes, sürgető mezőgazdasági munkákra való tekintettel a megye 16 gépállomásának dolgozói és sok termelőszövetkezet tagsága szorgalmas tevékenységgel töltötte a kettős ünnepet. Mindenekelőtt — ahol még néni fejezték be — a cséplést végezték, valamint terményszóllítási, szántási és silózási feladatokat láttak el. Az ünnepi műszakban 940 gépállomást erőgép vett részt. Mintegy 110 erőgép kenyér- gabonát, 28 kombájn pedig csillagfürtöt és egyéb apro- magvakat csépelt. A Nyírteleid Gépállomás körzetében például kilencven gép dolgozott a termelőszövetkezetek határában a kettős ünnep idején. két nap alatt és 1400 holddal növekedett a siló- zással letakarított terület az elmúlt tíz napban. A szántási eredmények is sokat javultak az ünnepi műszakkal, így többek között a Kisvárdai Gépállomás körzetében 1510, a mátészalkaiéban pedig csaknem 1000 hold az utolsó dekád mélyszántási teljesítménye. Ahol szükség volt rá, a termelőszövetkezetek tagsága a cscplcsnél, ter- ményszállíiásoknál serénykedett, vagy egyéb fontos tennivalókat Intézett. Nagyecseden népes csoport dolgozott a kertészetben, szedték a zöldpaprikát és egyéb zöldségfélét. A nyírteleki szövetkezeti parasztok a megérett dohányt törték, s ezenkívül földelték az elkészített silókazlakat. A nagycserkeszi szövetkezeti tagok teljes lendülettel vettek részt a levágott silóanyag beszállításában. A vajaiak vasárnap, hétfőn és kedden a dohánytörósben serénykedtek. Egyes helyeken már a burgonya betakarítását is megkezdték megyénkben. A gépállomások ebben is segítik a szövetkezeti gazdaságokat. A legutóbbi pár nap alatt a Kisvárdai Gépállomás 350, a vencsellői 76, a nyírteleki 60 hold gépi burgonyaszedést végzett a hozzájuk tartozó tsz-eknak. Ismét két gépkocsit nyertek megyénkben A két nap alatt több mint ezer normálhold munkát végeztek, s ennek hatvan százaléka szántás volt. Húsz traktoron kettős műszakban dolgoztak a traktorosok. A csépléssei is szépen előre haladtak: pár nap múlva befejezik a cséplést a gépállomás körzetében. Hasonlóan jó eredményeket értek el a kisvárdai, mátészalkai és a tiszaszalkai gépállomások traktorosai is. A gépállomások által teljesített összes szántás mintegy hatezer hold volt II MOZIMŰSOR Az Országos Takarékpénztár augusztus 18-án tartotta a gépkocsi-nyereménybetét- könyvek kilencedik sorsolását Balatonfüreden. Ez alkalommal 124 db. értékes személy- gépkocsit sorsoltak ki a betétkönyv-tulajdonosok között. A sorsoláson az 1983. április 30-ig váltott és július 31-én még érvényben volt, tíz- és ötezer forintos gépkocsibetétkönyvek vettek részt. Megyénkbe két gépkocsinyeremény jutott., így már 20 betétkönyv-tulajdonos mondhat magáénak gépkocsit a szerencse útján. gyártmányú gépkocsit Molnár Géza Nyíregyháza, Arany János u. 9. sz. alatti lakos, a KÖJÁL gépkocsivezetője nyer. te. Ugyancsak Skoda Octavia Super gyártmányú gépkocsit nyert Fehérgyarmaton Puli József, általános iskolai tanár, a 14. sorozatú 504 863. 6Z. gépkocsi- beié'könyvével. 41 kilós vizát lógtak Tiszadadán SZÉLESVÄSZNÜ DÓZSA MOfcíi augusztus 22—28-ig. (csütörtök- től-^szerdáig.) Széles változatban. A PÜPOS. Színes, kalandos francia film. Főszerepben: Jean Marais. Előadások kezdete: fél 5» fél 7 és fél 9 órakor. Pénztárnyitás délután 2-től fél 3-ig közönségszervezők részére. Fél 3 órától a közönség részére. ZÉLESVASZNŰ KERTMOZI: augusztus 22—28-ig. (csütörtöktől—szerdáig.) Széles változatban. A PÜPOS. Színes, kalandos francia film. Előadás • kezdete: fél 8 órakor. Pénztárnyitás: 5 órakor. Pénztárnyitás: délelőtt 10 órától 12-ig. Délután 6-tól. ORKIJ MOZI: augusztus 22—25-ig. (csütörtöktől—vasárnapig.) ORDASOK KÖZÖTT. A nagysikerű regény magyarul beszélő szovjet filmváltozata. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. IORFCZ ZSIGMONO MŰVELŐ •ESI HÁZ SZÉLESVASZNO MOZIJA: Szünnap. A 14. sorozat 2 262. sz. 10 ezer forintos gépkocsi betétkönyvvel Skoda Octavia Super A Magyar Szocialista Munkáspárt S2hbclcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség*, Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel: 16—70. 16—71, 16—72. Felelős kiadó. Farkas Pál. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Bethlen G. u. 1. Tel.: 30—00. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 059. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat, Nyíregyháza. [Felelős vezető: Szó kólái Sándor. Tegnap reggel a tiszadadai Tisza-szakaszon 41 kilós vizát fogott Pózmán István, a nyíregyházi Alkotmány Halászati Tsz tiszadadai halásza. A Fekete- tengerről felúszott tengeri halat különösebb nehézség nélkül, horoggal fogta. U'oljára megyénkben 1957- ben fogtak tengeri vi2ét, s remény van rá, hogy most újabbat halászhatnak 3d.. Ugyanis a vizák párosával szoktak felúszni az édesvfzfl folyókba, ivásra. Az Alkotmány Halászati Tsz halászai hajszát indítanak, hogy a most kifogott. 41 kilós példány párját is kifogják. A tegnap reggel zsákmányolt vizát a nyíregyházi haj lászcsárdában fogják értékesíteni, ahol körülbelül 160 adag rántott halat tudnak készíteni belőle.