Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-17 / 165. szám

adni gyerekeiket. A felnőtt szakmunkásképzésben nincsenek ekkora akadályok: tavaly például közel kétszázan tették le a szakmunkásvizsgát.

— Egyre több fiatal szakember kerül a termelőszövetkezetekbe. Ezek egy része a községébe megy vissza. De miként biztosítanak megfelelő életkörülményeket a más vidékről érkezőknek, hogy azok ití gyökeresedjenek meg?

— Elsősorban, és szinte valamennyi termelőszövetkezetben azt teszik, hogy a gyakornoknak az állami illetménye mellett a tsz külön díjazást biztosít, így már gyakornokként megközelítik, vagy túlhaladják a havi kétezer forint jövedelmet. A lakáskérdés megoldása a legnehezebb. A szövetkezetek akkor cselekszenek saját érdekükben leghelyesebbén, ha a fiatal szakemberek részére vagy teljesen közösségi, vagy az érdekelttel megosztott alapon, és OTP támogatással lakást biztosítanak. A beregdaróci Haladéi Tsz például lakást építteted egy fiatal szakember-házaspái részére.

— Termelőszövetkezetein! vezetői, ismerve a közös gaz daság fejlődésével járó feladatokat, igénylik a szakembereket, mert tudják, hogy eredményes gazdálkodóst tudományos alapok nélkül nem lehe' végezni. Igényeik találkozna! a megyei és járási vezető! törekvéseivel, meg is kapna! minden segítséget, de az mindig szem előtt kell tarta- niok, hogy saját érdekükbe: nekik kell tanní a legtöbbet

Samu Andrá

NYÍREGYHÁZA VJ ARCA

Szép színfolt a Toldi utcai blokkházak látképe.

Hammel József felvétele.

Vissza a leitőn — a brigáddal

„Az e!so poharat ők fizették...“ — Fegyelmivel a brigádba

Elvonókúra nélkül

Az ötéves és a távlati terv szerint igen komoly feladat

vár a megye mezőgazdaságára. A jelenlegi tennivalók is jó felkészültséget igényelnek, de a későbbi években különösen fontos, hogy a gazdálkodást, a termelés szervezését tudományos alapra helyezzék a termelőszövetkezetekben is. Munkatársunk felkereste Kovács Istvánt, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetőjét, s tájékoztatást kért arról, hogy miként biztosítják a követelményeknek megfelelően a megye mezőgazdaságának szakemberrel való ellátását.

— Mennyivel több a szakember ma, mint korábban?

— A termelőszövetkezetekben 1958-ban 69 szakember dolgozott, s az idén 312 agro- nómusunk van, akik közül 250 felső- és középfokú végzettségű. Ez kedvező előrehaladásnak mondható öt év távlatában, azonban az 1961— 1963-as fejlődésünk korántsem ilyen. Megtorpantunk.

A hiba az volt, hogy vártuk a szakembereket, de keveset tettünk annak érdekében, hogy minél többen jöjjenek.

— Kevés a szakember, s ha összevetem a jövő feladataival, akkor látszik meg, hogy mekkora igény jelentkezik. Elkészítettük tanulmánytervünket, ennek alapján a termelőszövetkezetek kidolgozták — 1963—67-re — szakemberszükségleti tervüket. Kiderült, hogy a gyümölcs-, szőlő-, dohány-, burgonya és más növények termesztésének, az állattenyésztésnek, gépesítésnek a fejlődése öt év múlva 691 mezőgazdasági-, kertész- és más szakmérnököt, több mint kétezer technikust, 900 gépszerelőt, 6000 traktorost és közel húszezer szakmunkást igényel.

— A megismert számok alapján nem kevés a feladat. Milyen lépéseket tettek ennek a megvalósításáért?

A szakember utánpótlás és ellátás tennivalóit három csoportra osztottuk: társadalmi ösztöndíj alapján a tsz-ek saját szakember nevelése; a jó szövetkezeti vezetek, szakemberek továbbképzése. szakmunkásképzés. A társadalmi ösztöndíjas szakember biztosítás egyik leglényegesebb feladatunk. Ez ideig 77 egyetemi- és főiskolai, 51 felső- és 46 középfokú technikumi tanulóval kötöttek szerződést a tsz-ek. Az idén gyakornokként érkezeti

Orvosi rendelő, légkondicionálás, emlékmúzeum a Krúdy Gyula általános iskolában

Szombat délután volt.'..

^ A Főutca sétálgató, kirakatot néző járókelői egy pillanatra megálltak, s közülük néhányan kedves mosoly- lyal integettek a katonákkal megrakott gépkocsik felé. A fáradt, poros katonák is visz- szaintettek, de a nóta szólt tovább, s a teli torkokból kijövő hang megrekedt a keskeny utca emeletes házai között.

A gyakorlat véget ért, újra itt vannak hát az ismerős városban. Sokan közülük arra gondoltak, hogy milyen jó is lesz néhány perc múlva a forró zuhanyok alá állni, s korán pihenőre térni. Ezen az estén senki sem vágyott kimenni a városba, hiszen a gyakorlaton való helytállás bizony nem volt gyerekjáték.

„Fürdés, alvás, vasárnap, pihenés..." Legtöbbjüknek ez a négy szó motoszkált gondolataiban. Az első és a második szakaszból huszonkét embernek azonban más is. A holnapi focimeccs, amelyre két hete készülnek — igaz, csak szóban — s amely rangadó lesz majd a javából.

Major Ferkó, a laktanya előtt oda is szólt Kovács Pistának:

— Te Pista! Nem vagy nagyon fáradt? Tudsz játszani holnap?

DCat&nadeiaq,

lene kelni. Na, feküdjenek le, jó éjszakát, elvtársak.

Távozásuk után hosszú percekig csend volt. Amolyan vihar előtti csend. Es ezúttal sem maradt el a vihar. Újra fellángolt a vita, volt aki a foci, volt aki a vasárnapi jól megérdemelt pihenő, s akadt olyan is, Aki a munka melleit érvelt. A többség a foci mellett tört lándzsát.

Az ügyeletes is megsokallta a zajt, s jó hangosan megszólalt: |

— Most már csend legyen.' Akiket ötkor kell ébreszteni, azok csatolják derékszíjukat ágyaik végéhez. Csak azoltat fogom kelteni.

A katonák bebújtak az ágyba, alig akadt öt-hat olyan, aki derékszíját ágyának végére tette. Eloltották a villanyt. sötét lett a szoba.

Aztán valahonnan a szélső ágy felől, ahol Ungvári Jancsi, az első szakasz „Gólkirálya” feküdt, halk nesz hallatszott. A derékszin csatja odakoccant a vaságy végéhez.

Es amikor reggel ötkor, az ügyeletes lábujjhegyen benyitott a szobába, széles mosolyra futott a szája. Harsányan kiáltotta:

— Ébresztő, föl!

Mert minden ágy végén ott csüngött a derékszíj...

Zentai Ferenc

volt. Egy százast kértem kölcsön, az is elment. A feleségemtől is kunyeráltam egy pirosat, azt is megittam. S akkor megfogadtam, hogy soha többé.

Még egyszer elvette a feleségét

— Nincs mese — mondtuk akkor neki — elmész elvonókúrára. vagy itt hagyod a vállalatot. Azzal jött vissza, hogy nincs hely. Telefonáltam a főorvosnak. Az azt mondta, orvosi vizsgálatra kell küldeni. Elment. Hozta a papirost.

— Az orvos azt kérdezte miután megvizsgált, akarok-e élni? Megdöbbentem. Eltiltott az elvonókúrától is, mert annyira betegnek találta a májam, szívem.

Megtört. Felesége elhagyta. Kívánta az italt, de nem ivott. Levelet írt asszonyának. Bocsásson meg még egyszer utoljára, jöjjön vissza hozzá. Az nem hitt. Joggal.

— Ma már mindez, csak kellemetlen emlék — folytatja vallomását B. János. — Másodszor is megnősültem. Az elvált feleségemnek esküdtem örök hűséget újra — mosolyog. — S jól élünk nincs semmi bajunk. A „tintát” már nem kívánom. Az orvosok is csodálkoznak, hogyan sikerülhetett elvonókúra nélkül. Az akarat kérem,' az akarat — ismétli. — S a brigád. Kiss Ervin, László Ferenc az igazgató meg a többiek, Bemegyek én most is, igaz Kiss elvt^-s! De csak málnára. Ebből kettőt, hármat is megiszok. A múltkor találkoztam egy cimborámmal P. Palival, ö már négyszer volt elvonón, de mindig beleesik. Csodálkozott, mikor mondtam, hogy nem iszom egy korty szeszes italt sem.

Tanulóból — tanár

— Úgy látszik, mi vagyunk a javító brigád — szól közbe az eddig hallgató Borsi László villanyszerelő.

— így van — hagyja helyben az igazgató is.

— Ebben a brigádban van T. György is. Az övé talán még szomorúbb eset. öt is elküldtem, bejött a felesége, aki éppen kórházba készült. Operálták. Sírt, mi lesz az öt gyerekkel. Visszavettem a férjét, de csak szerződéssel.

— Most a felesége jár be a fizetésért — szól közbe Kiss. — S mór javítja őt is a brigád.

— Most én leckéztetem T. Györgyöt — mondja komolyan B. János. Együtt járok vele haza Kálióba. Az én példámon igazán tanulhat. Pi- rongatom, persze nem megy egyszerre nála.

A brigád azonban biztos a dolgában.

Egy napon majd T. György is szégyenkezés nélkül nézhet szemébe társainak.

Farkas Kálmán

Minden tsz neveljen |

ösztöndíjas szakembert

Kovács István, a megyei tanács osztályvezetője a mezőgazdasági szakemberképzésről

hetven fiatal szakember egy- tiarmada már ösztöndíjas volt.

— Mi a teendő?

— A termelőszövetkezetei;

a megyében mostantól kezdve évi hatmillió forintot terveznek ösztöndíjalapra, s ezen az őszön az a célunk, hogy minden tsz-nek legaldbo egy ösztöndíjasa legyen. Hogy a tervezett ütemet tarthassuk, évente 80—100 felsőisko- lai végzettségű szakemberre lesz szükségünk. Ezt — különösen akkor, ha kertészeti főiskolát létesítenének a megyében — biztosítani ie tudnánk. A technikus szükséglet biztosítása nehezebb. A rendes tagozatokon kevés évenként a végzett szakember. Emiatt nagy súlyt fektetünk a kihelyezett technikumi osztályokra, a konzultációs központok létesítésére, mind a közép-, mind a felsőfokú technikumokban a levelező oktatás bővítésére — elsősorban a gyakorlati munkában lévő termelőszövetkezeti vezetők számára. Evenként 400 technikusra van szükségünk, s jelenleg csak mintegy százat tudunk biztosítani.

— A szakmunkásképzésben elsősorban a fiatalok miatt van gondunk. Nincs megnyugtatóan megoldva az elméleti oktatásukhoz szükséges intézmény kérdése, több termelőszövetkezetben nem fordítanak olyan gondot a fiatalok szakmai oktatására, nevelésére, mint amekkorát kellene ahhoz, hogy szakmunkás szükségletüket kielégítsék. Gátolja a fejlődést az is, hogy a szülők idegenkednek mező- gazdasági szakma tanulására

udvar parkosítását és egy sportpálya építését.

Az iskolában napközi otthon is működik majd, előreláthatólag négy tanulócsoporttal, körülbelül 150 fővél.

A tanulóik ellátásáról modem, gőzzel főző konyhafelszerelés gondoskodik. A konyhaszemélyzet munkáját megkönnyíti a hatféle műveletet végző robotgép.

Jelenleg az iskola épületében helyezték el a Krúdy Gyula múzeumot is. Az iskola tanulóira vár majd az a feladat, hogy ápolói és gyűjtői legyenek Krúdy irodalmi hagyatékainak.

Fogarasi—Berencsi

rém mellett légkondicionáló berendezéssel ellátott tornatérén!, fiú és leány öltöző, valamint orvosi rendelő várja a tanulókat. A központi fűtésű tantermekhez egy nagyméretű, természettudományi előadóterem tartozik, összeépítve az előkészítővel és a szertárral. Szemléltető eszközökre az iskola 100 000 forintot fordít.

Tervezik, hogy a politechnikai oktatás keretében a folyosók napos részét a dísznövények hajtatásával, az iskolakertet pedig zöldség- és gyümölcstermesztéssel hasznosítják.

Még ez évben megkezdik az

Még kong a Vécsey közi új iskola az ürességtől, de szeptemberben már 600—650 gyerek zsibong majd a falak között. Az iskola műszaki átadása már megtörtént, pár nap múlva a szülők társadalmi munkában megkezdik a tantermek berendezését.

Az iskola felépítése — amelyhez hasonló megyénkben Mátészalkán és Kisvárdán készült — csaknem hatmillió forintba kerül — tájékoztatott Kovács István helyettes igazgató. A Krúdy Gyula nevét viselő intézményt a legmodernebbül szerelik fel. A tizenkét tanteA katonák azonnal körülállták a két hadnagyot, s pillanatok alatt bevonták őket is a heves vitába. Azok kelten mosolyogva figyelték a nekilievült vitázőkat, majd így lélekzetvételnyi szünetben Zseli hadnagy, az első szakasz parancsnoka szólalt meg:

— Baj van a holnapi mérkőzéssel, elvtársak...

Egy pillanat alatt csend lett a tágas szobában. Az ágyak mellett állók tekintete is a fiatal hadnagy arcát fürkészte.

A kis Pataki hangja törte

meg a csendet:

— Mi történt, hadnagy elvtárs?

— Este itt jártak a helybeli tsz-ből — válaszolta a hadnagy, s a segítségünkéi kérték. Sürgősen le kell szedniük a barackot és félő, hogy nem tudnak saját erejükből időben végezni ezzel a munkával... Ez várna hát ránk holnap... A foci helyett... Persze mindez önkéntes jelentkezés alapján. Szó sincs arról, hogy kötelező. Ez van, döntsenek maguk. Ötkor kel— Ne félj! Annyira sohasem leszek fáradt, hogy lemondjam a focit!

Es este kilenckor már tisztán, a jó meleg víztől felfrissülve a takarodóhoz készü- 1 lődtek. S amint az ilyenkor ' lenni szokott, a beszélgetés témája mindkét szakasznál a \ holnapi mérkőzés volt. Még a kis Pataki is oly hévvel vitatkozott, s sorakoztatta fel érveit az első szakast várható győzelme mellett, hogy a vele egy hálószobában lévő, második szakaszbeli Juhász Feri, —aki talán még életében sem rúgott labdába, » eddig sem titkolta, hogy őt bizony a szépirodalom sokkal jobban érdekli, mini a foci —, sem állta szó nélkül, s oda is vágott Patakinak:

— Csak lassan a testtel, pajtás! Három esélyre venném én ezt a meccset!

Kevéssel fél tíz után lépett be a körletbe az első és a második szakasz parancsnoka. Amikor az ügyeletes vt- gyázz-t kiáltott, szinte egyszerre mondták:

— Tovább!

Meglepően őszinte.

— Rongy ember voltam — vallja magáról B. János villanyszerelő. Már gyerekkoromban rászoktam az italra. Az apám kocsmáros volt, s mikor fel tudtam érni a pultig, már ittam. Aztán én is italt mértem, s rabja lettem.

Dózsa Ede, a Szabolcs megyei Villanyszerelő Vállalat

igazgatója, B. János volt brigádvezetője Kiss Ervin, és egy munkatársa Borsi László hallgatják B.. Jánost. Ök hozták vissza a lejtőről egy esztendeje.

— Véremben volt a gavallérkodás. Nem tagadom szerettem a zenét, s az első pohár ment csak nehezen. A többi már nem. Emlékszel Ervin — mosolyog — mikor Naményban egyszerre 100 pohár sört kértem ki, s a pincér azt mondta nincs annyi poharuk...? Ez így ment nálam, kérem. Ha este berúgtam, reggel már azt lestem, melyik kocsma nyit. öt-hat féldeci, s utána nagyfröccsök.

B. János felesége, gyermekei várhatták a pénzt. Mikor kijózanodott, Ígért fűt-fát, de nem tudta megtartani fogadalmát.- — Ahogy megkaptam a fizetést, úgy elment tőlem. Szerettem volna a dupláját

költeni. Cimbora mindig akadt. Az első poharat ők fizették. A többit én. Fizetés napján Kálióban már az állomáson vártak rám. Nem is tudom megmondani, hány aktatáskát hagytam el. Egyik nap megvettem, másnap már eltűnt. Ez az óra Is — mutatja — csak úgy lett meg, hogy más őrizte meg, ott tűnt el Kálióban a „kaszinóban.”

Dózsa, az igazgató sokáig töprengett, mit is kezdjen ezzel az emberrel. B. János felesége többször felkereste. Panaszkodott, hogy éhezik a család.

— Aláírattunk vele egy papírt, hogy a fizetését csak a felesége veheti fel. Egy ideig használt, de amint pénzhez jutott, azonnal ivott. Ha józan volt becsületesen és jól dolgozott, de amikor felöntött az árokban hevert fél napokat.

Az utolsó lehetőség

— A villamosság veszélyes munka. Ilyenkor nem engedtem dolgozni — szól közba Kiss Ervin. — Az egész esztendei szabadsága, 16 nap mindig erre ment el. Egyetlen napot nem pihenhetett.

— Felmondtam neki —• folytatja az igazgató. — Nem volt más választás. De ezt Is nevelési szándékkal tettem. Tudtam, hogy fellebbezni fog a vállalati egyeztető bizottsághoz. így is történt. Megbeszéltük, hogy visszavesszük. De ez az utolsó lehetőség, hogy javítson.

— Fegyelmivel került a brigádomba. Emlékszem, Nyír- madán dolgoztunk. Mi vállaltuk érte a felelősséget, hogy megneveljük. Mindent megtettünk. Első napokban meghúzta magát, de később Újra kezdett inni. Ekkor úgy döntöttünk. hogy a brigád osztja be számára a pénzt. Csak egy-két fröccsre valót kapott naponTa, s állandóan leckéztettük, fejére beszéltünk. Én fizettem ki a szállásdíjat, együtt vett neki a brigád ruhát. Egy darabig nem is volt semmi baj. Mikor aztán Vaján szereljünk, újra megbokrosodott.

— Emlékszem, az volt az utolsó eset. Az 1600 forintból este már egy fillérem sem