Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-03 / 153. szám

Gurics, Csatári, Alker, Pólyák, Kozma IJÚLIUS IS: győzött, Rizmajert leléptették a birkózó VB-n A kötöttfogású birkózó VB-n Folytatta jó szereplését kedden folytatódott a küz- Alker, Pólyák és Kozma is. delem. A magyarok közül a Lepkesúlyban ALker Imre középsúlyban Gurics hamar harmadik mérkőzésén kétvál- végzett Fakhouri nevű szíriai las győzelmet aratott a fran- ellenfelével, 1:55 {»re alatt cia Bougard felett. Pehely- kétvállra fektette. Félnehéz- súlyban Pólyák Imre har- súlyban a fiatal Csatári nagy madszor is nyert, ezúttal harcban pontozással győzött Schrader (nyugatnémet) el- Sosnowszki (lengyel) ellen. len. Nehézsúlyban Kozma Nem járt sikerrel viszont a István miután hétfőn a cseh- váltósúlyban Rizmajer, mert szlovák Kubat-ot pontozással a svéd Nyström ellen pasz- megverte, kedden az ameri- sziv birkózásért leléptették, s kai Raschke-t győzte le, ezért négy hibapontot kapott, ugyancsak pontozással. Kisvárdai csoport Szabó Géza meg­vált a Nyíregyházi Spartacustól Szabó Géza, a Nyíregyházi Spartacus NB I/'B-s labdarú­gó-csapatának edzője közös megegyezéssel megvált a sportkörtől. Addig míg új ed- -.ő kijelöléséről végleges in­tézkedés nem történik, a lab­darugó-csapat edzéseit Lend- vai Endre a labdarúgószak­osztály vezetője veszi át. 1. Záhony 25 16 7 2 71:25 39 2. Nyírtass S> 14 7 4 75:43 ?5 3. Mándok 24 15 3 6 57:28 33 4. Blháza 25 13 7 5 43:24 .3 S. Tuzsér 25 12 7 6 53:33 31 6. Anarcs 25 12 6 7 58:43 30 7. Ajak 23 10 5 8 47:34 25 8. Pap 25 9 6 10 46:51 °4 9. T.-pálca 23 9 3 11 49:55 21 10. Gy.-háza 24 7 5 12 46:63 19 11. Apagy 25 6 4 15 42:67 16 12. Vaja 23 6 4 13 22:31 16 13. Nyíribrony 55 3 6 16 22:63 12 14. Nyírkárász» 23 1 4 18 11:62 6 IS. K. Vasas 11 23 9 5 9 51:50 23 A Kelet-Magyarország totó tanácsadója Nyári Kupa, Északkeleti csoport 1. Nyíregyházi Spartacus— Egyetértés. A közelmúltban a két csapat bajnoki mérkő­zésen Nyíregyházán mérkő­zött egymással. A Spartacus akkori győzelme sem volt meggyőző — az együttes az utóbbi hetekben pedig eléggé gyengén szerepel. Tipp: x, 1, 2. 2. Kecskeméti Dózsa—Bu­dai Spartacus. A kecskemé­tiek a Keleti, a Spartacus pedig a Nyugati csoportban végzett a tizedik helyen. Tipp: 1, x. 3. Egri Dózsa—Erzsébeti VTK. Az egriek az utóbbi hetekben nagyon feljöttek, s hazai pályán biztosan győzik le a fővárosi együttest. Tipp: 1. Nyári Kupa, Déli csoport 4. Pécsi VSK—Zalaeger­szegi TE. A pécsi együttes a bajnokság hajrájára erősen feljavult, jobb helyén is vég­, zett, mint az egerszegiek. Tipp: 1. 5. Kaposvári Honvéd—Pé­csi BTC. Mindkét csapat most jutott be az NB ll-be, s hazai pályán a Honvéd ind énképpen több eséllyel 'heti fel a küzdelmet. Tipp: 1 x. fi. Székesfehérvári Honvéd - Zalaegerszegi Dózsa. A vendégcsapat lényegesen jobb játékerőt képvisel mint hazai ellenfele. Tipp: 2, x. ^ 7. Jászberényi Vasas—Kő­bányai Lombik. A vendég­csapat mellett az NB Il-es rutin szól. Viszont ezt az NB III-as hazai csapat lelke­sedéssel kiegyenlítheti. Tipp: X. 1. 8. Salgótarjáni Kohász— Jászberényi Lehel. Az NB II-ből kiesett salgótarjániak hazai pályán mindenképpen győznek az NB III-as jász­berényiek ellen. Tipp: 1. Nyári Kupa, Óbudai csoport 9. Székesfehérvári MÁV— Veszprémi Haladás. Egyenlő játékerejű együttesek talál­kozója, melyen a hazai kör­nyezet nem fog túl sok előnyt jelenteni. Tipp: x, 1, 2. Nyári Kupa, Balatoni csoport 19. Keszthelyi Haladás— Nagykanizsai Bányász. A keszthelyiek igen jó játék­erőt képviselnek, s e találko­zón is esélyesebbek. Tipp: 1. 11. Papai Textiles—Nagy- kanizsai Dózsa. Ha az egyik pontot elveszítené hazai pá­lyán a pápai csapat, már az is nagy meglepetésnek szá­mítanak. Tipp: 1. 12. Várpalotai Bányász— Nagymányok. Hazai pályán hosszú hónapok óta veretlen a várpalotai csapat. Tipp: 1. Pótmérkőzések: 13. Trak­torgyár—Pénzügyőrök 1, 14 Tokod—Esztergom 1, 15 Kisterenyie—Nagybátony 2. 16. Ikarus—Kistext x, 2. Kedvezményes átigazolás! A következő hetekben az egyik legizgalmasabb labdarú­gó eseményre, a kedvezményes átigazolásokra kerül sor. A hétfői ligaülésen már kiosztották az egyesületeknek az 5— 5 átigazolási lapot, valamint a „használati” utasítást. Az MTST elnöksége — az MLSZ elnöksége javaslatára —eb­ben az évben is engedélyezett kedvezményes, a várako­zási időnél rövidebb határidejű átigazolásokat. Az NB I, az NB I/B, az NB II és az NB III o. csapatok erősíthetnek — bár az utóbbiak csak akkor részesülhetnek kedvez­ményes átigazolásban, ha tőlük egy vagy két játékost ma­gasabb osztályba igazolnak át. Az NB I osztályú klubok 5 játékost igazolhatnak, „oldalról” a klubok beleegyezésé­vel. alulról pedig egyesületi kiadatás nélkül. Az NB I/B- ben is öt játékos igazolható, sőt ha elvittek tőlük maga­sabb osztályba egy vagy két labdarúgót, akkor a helyü­ket is betölthetik. Az II-ben 3 játékos igazolható. Egy klubból két játékosnál többet elvinni nem szabad. Ha­sonlóan igazolhatók az NB I egyik-másik csapatánál ,,megrekedt” játékosok egyesületi kiadatással, másik NB I-es csapatba, NB I/B-be, NB II-be. sőt NB III-ba is, de ez utóbbi csak akkor, ha az NB III-as csapatból elvittek játékost. Az átigazolási kérelmeket július 15-ig kell eljuttatni az MLSZ-be. s utána bizottság dönt a kérelmekkel kap­csolatban. Munkaerőt alkalmaznak A nyirbélteki TBC Gyógyinté­zet augusztus 1-re főkönyvelőt felvesz. Illetmény 1950 Ft plusz 30 százalék veszélyességi pótlék. Az állás elnyeréséhez érettségi, Kálász képesítés és kórházi gya­korlat szükséges. A pályázatokat a Megyei Tanács Egészségügyi Osztályához kell benyújtani. (110) A Baktalórául házi Vegyes KTSZ felvételre keres egy fő építőipari technikust, műszaki vezetői munkakörbe. Lehető eg költségvetés és számlázás készí­tésben jártas legyen. Fizetés megegyezés szerint. (102) Kőműveseket és kőművesek mellé segédmunkásokat felve­szünk. Munkásszállás van. VIII. Építő KTSZ. Bp. m, Szerda­helyi út ’ 17. (Bp. 5507) A Tiszavasvári Vegyes Szerelő KTSZ nagy gyakorlattal rendel­kező autó és motorszerelőt ke­res azonnali felvételre. Jelent­kezni lehet a fenti címen. (111) Érettségizett fiatalokat, akik kedvet éreznek a nyomdász szakma elsajátítására, kézisz dő tanulónak felveszünk. Jelentke­zés és részletes feiviíágoitás: Szikra Lapnyomda. Budapest, VIII., Somogyi Béla utca 6. Mun­kaügyi osztály, telefon: 338—739, Szá-tásról gondoskodni nem tu­dunk. (Hk. 15«) Legalább 9 éves gyakorlattal rendelkező a szobafestő szakmunkásokat Nyíregyházán és körzetében lévő munkahelyeire felvesz. az ÉM. Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat Nyíregyháza, Széchenyi u. 43. sz. (37 9s0) APRÓHIRDETÉSEK Háromszobás tégla­ház beköl+özhetően eladó. Oiosí ut -9. (SZTK után). Érdek­lődni: de. 'll-ig. du. 18 után. (37546) Háromkerekű Sach motoroskocsi jutányos áron eladó. Veisz Gé­za, Rakamaz. (1153) Villany Nova sütő, kétlángos rezsó eladó. Arany János utca 34. 1-7. 5 után. (57545) Bútor, ágynemű, konyhafelszerelés, 15 mázsa szén eladó. Ár­pád utca 70. (1154) Tátra személygép­kocsi szép, jó, üzem­képes állapotban ol­csón eladó. Keveset használt kiskerekű Jávát, Pannónia mo­torkerékpárt beszá­mítok. Boda, Fé- nyeslitke. (1158) Bocskai utcán ked­den reggel 2 töltőtol­lat és egy nyomós ceruzát elvesztettem. Megtalálója Közúti Üzemi Vállalat Bér­csoportjához adja le. (1157) sek és nagyszerű teljesítmé- nyék. Ifjú Zalai Géza (Bács) 50-ből 42 találattal szerezte meg az első. helyet (új orszá­gos csúcs). Ifjú Zalai nem­csak összteljesítményében ért el csúcsot, hanem az egy rot- téban lőtt teljesítményével is: 25-ből 23-at lőtt, amit eddig hazánkban egy rot- téban senki nem lőtt még meg. Idős Zalai Géza (Bács) holt­versenyben második lett 42 találattaL Harmadik helyen András­falvi (Nyíregyháza) vég­zett 39 találattal. Szabol­csi versenyzők közül ez a teljesítmény is új csúcs. A nyíregyházi Bogár 36-al hatodik és Kiss 35-el nyolca­dik helyen végeztek. A közel 100 versenyző kö­zül (az országos versenyen csak hetven fő indult) ismét tisztes helyet szereztek a sza­bolcsiak. Különösen örvende­tes Andrásfalvi kiváló sze­replése, s az országos telje­sítményüket 9 ponttal túl­szárnyaló csapateredmény is dicséretes. Opel Kadét sze­mélygépkocsi jó álla­potban olcsón eladó. Mártirok tere 5. (119«) Szép sötét diófa hálószobák kombi- náltszobák, dupla rev kamié. kicsi és nagy­méretű konyhák, ol­csó barna háló, ru- hássaekrény, Kismé­retű nikkelezett asz­taltűzhely, toalett tü­kör eladó. Használt bútorokat veszek. Soltész Mihály utca 20. VT) CSŐM AGOLÖ AN Y AG VASHORDÖ ÖBLÖS ÜVEG NÁTRONZSÁK FAHORDO FALADA PAP1RDOBOZ ' Felújított állapotban raktárról szállít az egész országba: GÖNGYÖLEG FELÜJÍTÓ VÄLLALAT Budapest, XIII., Dagály u. 3. Tel.: 200-285, 200-380, 200-705. (208) RÉGI HASZNÁLT RÁDIÓJÁT BECSERÉLJÜK ŰJ RÁDIÓRA Felvilágosítást adnak a FÖLDMUVESSZÖVETKEZETl MŰSZAKI, VAS-MÜSZAKI SZAKÜZLETEK. Még ma kérjen felvilágosítást! Szaküzletek a megye_ minden nagyobb községében! Most kössön Szerződést az ÁLLATFORGALMI VÁLLALATTAL Az összevont járási labda­rúgó-bajnokságban, csak a kisvárba i csoportban került sorra teljes forduló, a má­sik két csoportban már csak elmaradt mérkőzéseket ját­szottak. A Záhonyi VSE biz­tosan győzte le nagy ellenfe­lét Nyfrtasst, s ezzel már megnyerte a bajnokságot. Záhony bejutott a megyei labdarúgó-bajnokságba Eredmények: Vaja—Nyír­kárász labdahiány miatt fél­beszakadt, Tuzsér—Apagy 7:0, Anarcs—Baktalórántháza 1:1, Záhony—Nyírtass 5:0, Gyulaháza—Nyíribrony 4:0, Tomyospálca—Pap 3:0, Mán- dok—Vasas II elmaradt. Megjegyzés: Pusztadobost többszöri meg nem jelenés miatt kizárták, így a táblá­zatban már fél sem tüntet­jük. . * KOZMETIKAI BEMUTATÓ ÉS ELŐADÁS A dolqozo HO KOZmsfikO^Q Kísvárdán, július 4-én----—— —■— ——- -- a tanács vb nagytermében SZAKELŐADÁST ÉS BEMUTATÓT TART KorJtsánszky Ervinné, i !1 11 » ^ i 4 211*4 II 11 L 105' Illatszerboltban (Majakovszky utca.) a Budapesti Illatszergyár szakelőadója I fl II Q II« 3 I IUI »Ulin AZ ÉLELMISZEK KISKERESKEDELMI VALLALAT P július 5-én pénteken tovább, ---------------------­------ RENDEZÉSÉBEN. Ííj csúcsok a mezőtúri skeet versenyen lói szerepeltek a szabolcsiak is Vasárnap Mezőtúron ren­deztek nagyszabású skeet versenyt. Szabolcs ezúttal új összeállítású csapattal képvi­seltette magát a vetélkedőn. Andrásfalvi (Nyíregyháza) és Egri Kálmán (Kisvárda) kép­viselt korábbi két, az orszá­gos versenyen szereplő hazai játékost. A mezőtúri bajnok­ság, amelyen 20 csapat vett részt, sok meglepetést hozott. Amig az országos versenyt a Bács megyeiek csapata 131 találattal nyerte és Szabolcs csak egy találattal maradt mögötte, Mezőtúron vasárnap a Bács megyeiek 157 ponttal szerezték meg az első helyet. (Űj országos csapatcsúcs). A szabolcsiak ismét a második helyet szerezték meg a pesti 130 találattal szemben 139 találattal. Ezután a Békés megyeiek következtek 129 találattal. Csapatversenyben a szabol­csiak is új csúcsteljesítményt nyújtottak Mezőtúron: ilyen eredményt eddig egyetlen pá­lyán, sem edzésen, sem ver­senyen nem értek el a sza­bolcsiak. Különösen az egyéni ver­senyben születtek meglepeté-

Next

/
Thumbnails
Contents