Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-14 / 163. szám
Asztalos Bálint: ÍNSÉG A nincstelenség és ba- bonaság sötétségében egymást Is megölték. Elment volna meggyógyulásáért akárhová, ha lett volna miből. De nein volt csak az öt gyermek, meg a szegénység. Férje a pár hold bérelt földet kínlatta. Ami kis pénz megkerült,' több helye volt annak hetvennél. Orvos a hatodik faluban lakott, s onnan megint hol, nem tudták. A szive rokkant meg, azt fájlalta. Egyszer elsírta magát férjétől Pócsra, de csak azt érte el, hogy holtra fáradt. Titokban mindig fohászkodott, felfelé néző szemmel. Akkor is fohászkodott, amikor a vénséges vén íli- góné betipegett. Egérfark- kórót, meg székfűvet szedegetett a közeli temetőben. Otthon olyan kenőcsöt csinált belőle* amitől nincs. az a szemölcs, kelés, kasza-, kapavágás, hogy meg ne gyógyuljon. Csak rajta nem fogott tudománya. A beteg asszonyéknál megpihenni tipegett be. Mikor a vénséges anyó meghallotta a beteg asszony sóhajos panaszát, megcsóválta madárka fejét. Sápítozott, hogy az ő szerével nem lehet kenegetni a szivet; • az bent van, mélyen az emberben.. De tanácsot szívesen adott. Az érette kapott néhány apró almát, mint aranyrögöket rejtette el maszatos szoknyája ráncai közt. Másnap délután, mikor a nagyobbacska gyermekek játszani vonultak a kert végi homokba, a beteges asszony magára zárta az ajtót. A legkisebb, féléves leányka angyal arccal aludt mellette a kajácstalpú bölcsőben. Meleg tekintettel ránézett mégegy- szer, aztán a seprűért nyúlt. Kitépett belőle hat cirokszálat, s hármat az egyik, hármat a máik markába szorított. Letérdelt az egyik ágyhoz' és kezdett átbújni alatta. Utána a másik, alatt, harmadik alatt. A rövidlábú dikó alatt hasonesúszva tudott csak átjutni. A keményre döngölt agyagpadló lehorzsolta ujjairól a bőrt. Mikor fel akart állni, fejét beleütötte a csikó spór hegyes szegletébe. Jajgatni, sírni szeretett volna, de nem mert. Megtiltotta a vén anyó. Még akkor is reszketett, mikor kicsukta az ajtót, hogy - a valaki rossz lélektől ráolvasott átok, verés végleg eltávozzon. Nem sokkal utána alig vágott kis ölnyi gallyfát, mintha hegyes, vastag tűt szúrtak volna szívébe. Meg kellett állnia. Felfelé meresztett nyakán kiültek az inak, száját levegő után tátogatta, harapta a semmit. Nehezen tudott tovább lépni. Néhány hét múlva a szatócsnál volt ecetért. Nagyon szereti az ember a habart paszulyt, a gyermekek is. Azt akart készíteni vacsorára. Kis tejet is sikerült szerezni hozzá. A boltból kiérve a féllábü Kató Ignáccal találkozott. Mondta neki a deres hajú ember, úgy néz ki, mint egy járó halott. — Valami bajod van neked, Julis — pislogott rá a féllábú. — Ha netán hideg lelne, tudnék tenni érted. De más bajod van neked, amint nézém. Igaz Szívből sajnállak. Márcsak a gyermekek miatt is. Ingyen mondok néked valamit. Hogy szegények vagytok, azért. Két pakli nyolcas dohányra valót adott a deres hajú fél- lábúnak. Alig maradt valamicske pénze zsebkendője csücskében. Mind rézfillére- seit. Annyira várta, hogy azt hitte, sose érkezik el az este. Vassora után lefeküdtek a gyermekek. Férje a Szálkás asztalra könyökölt, álmosan bóbiskolt. Néha erősebben szusszantott, s ilyenkor kinyitotta szemét. Árkos arcát be- felhőzte a napok óta tartó krumpliásás fáradtsága. Csendesen húzta be maga után az ajtót.. Már éppen fenn volt a Hold, lelt kalács- arccal bámult a lapuló falura- Náluk épp a ház alsó, udvari sarkát próbálta világítani. Odament a beteg asszony iS. Megállta után háromszor ránézett a Holdra, úgy, hogy mindegyik nézésekor bal kezével végigtörült arcán. Azután megfordult. Lehajolt a ház sarkához, és két Kezét rátette a hűvös, mészhabarcsos falra. Keservesen nyögött, erőlködött. Minden erejét összeszedve emelte a ház sarkát. „Ügy csináld, addig erőlködj, amig azt nem látod, hogy a ház valóban emelkedik!’ — emlékezett homályosan a féllábú szavaira. De a ház emelkedése helyett, — akárha össze lett volna az nőve az anyafölddel —, fényes, sok színben játszó karikákat, meg hegyes sarkú csillagokat látott a mészhabarcsos falon'. Valahol, túl az értelem határán ösztönszerű sugallat vágott beléje: hadd aoba! Térde megroggyant, hátra- tántorodótt. Feje félrevitte kábul tan fordult meg tengelye körül. A fal mellett lecsúszott az udvar földjére. Száját kitátotta, fejét tehetetlenül ingatta. Napok teltek, szemlátomást fogyott, száradt az asszony, mint élete delén szárbasza- kított búzaszár. Meg ahogy a napraforgó is fonnyad, asza- lódik, ha gyökerét veszti... Sörűn fáradt, le kellett ülnie. Legszívesebben . nem is csinált volna már semmit. De a férje, a gyermekek kívánták munkáját: az ennivalók készítése, mosás, foltozás — parancsolt. Szótlanul tűrte sorsát, panasszal nem terhelte férje amúgy is sok gondját. Komor, emésztő tousiako- dásában. mindent . adott volna a gyógyulásért, a meglévő kis kosárnyi lisztet, veremből a krumplit, í három tyúkot, a kakast, a szúetíe sifont, komódot, tányérokat, fmázsákat, ágyakat; a dunyhát, párnát, üres zsákokat: még a földet is, az udvart, az egész házat ahogy van. Igen, még a házat isi Csak emberi övéit, férjét, a gyermekeket, azokat nem... Aztán ml lenne? Mi lehetne? „Mennénk koldulni. Ügy is annyi koldus van, egymást éri. Egy család bolyongókkal több, kevesebb, mit számítana? Csak gyógyulnék meg! Egyszer bin ember lehetne majd a sok koldus is” — gyötörte az elkeseredés. Ekkor, április lévén, az ínséges hónapok királya, amikor az egyik nap kora délutánján, mint hívásra, rákö- szöntött egy torzcnborz férfi koldus. Csupa csont volt az egész ember, a. bőre is alig látszott. Ahogy imádkozva levette avas kucsmáját, szálkás, csomókba ragadt haja, s araszos szakállának poros szálai úgy álltak szanaszét, mint Ítéletidőtől tépázott szénaboglya. Szemét drótozott szemüveg takarta, nyakában Öblös vászontarisznya csüngött. Hány éves lehetett, negyven, hetven? Ezt a koldust még soha nem látta. De a koldus mar látta álmában a .szűzanyát, a tizenkét tanítványt, sőt magával Jézus Krisztussal is szót váltott. Az úr azt mondta neki: felhatalmazza, segítsen a bajban lévőkön'. Aki hasonlóval próbálkozik, az miiyi rossz, elkárhozást érdemlő. Azt Is parancsba kapta, segítségéért ne fogadjon el semmit, csak imádságot. Ezért maradjon ő mindig koldusnak, mert... úgy jut át majd ama bizonyos tű fokán. I Az asszony darabka szalon- : nát, merőkanál lisztet adott 'a koldusnak. Aztán elmondta neki a maga nagy baját, betegségét. Mert tudta, mindig Temélte, egyszer majd eljön, aki * megváltja, kigyógyí.tja betegségéből. De a koldus azt mondta, neki sem sok lehet hátra, betegeskedik. Melegebb ing, gatya kellene rá, mert a télen is majd megfagyott. Éjszaka mindig fázik. Az asszony előkotorta a komód felső fiókjából a gyűrött, pénzes kendőt. Kibogozta bekötött csücskét, és ami benne volt — vagy harminc darab rézfilléres —, mind cdany új tóttá a koldusnak. — Este hoz megint valamennyit az emberem, ma van fizetés az uradalomban. Fogadja, jó szívvel adom. Csak, ha istent ■ ismer segítsen rajtam — mondta az asszony. — Ki van itthon? — kérdezte a koldus. —. Én, meg az a legkisebb ártatlanom — mutatott az .asszony a bölcsőben fekvő gyermekre. — A nagyobbak sóskázni mentek a temetőbe. Nem jönnek haza egyhamar. Mindent úgy tett, ahogy a koldus kívánta. Bevitte a nagyíéjszét, azután lefeküdt a ház agyag földjére. A kicsi, száraz akácfából durva vastagságúra faragott sámli széket összetett, meztelen talpaihoz igazította. Két karját maga mellé feszítette. Szemét lehunyta, imádkozni kezdett: — Miatyánk isten, ki vagy a mennyekben... A koldus megemelte a fejszét, ütött. A sámli székees- ke durva deszkája csattant. Az asszony vékony teste meg- vonaglott. Mély, árnyékolt üregeiben fekvő szemén ezer ráncban reszketett a bőr. A koldus emelte a fejszét, megint ütött. Nagyobbat. Az asszony a fejetetejéhez kapott. Agyvelője mintha összezavarodott volna a fejében. Fagyasztó hideg, vagy égető tűz? — Jaj istenem — nyögte. Szívében pillanat ezerea része alatt fúródott be az a nagy, láthatatlan hegyes tű, amitől annyit, de annyit szenvedett már. Csuda, hogy nem a sírban van. A koldus harmadszor ütött. Állkapcsa összerándult, beleharapott a nyelvébe. Mint a koldus mondta, azután még mozdulatlanul kellett feküdnie. Imádkozással. Tízszer elmondani az üd- vözlégyet, ötször a hiszekegyet. De az imádság nem jutott eszébe. Szüntelen sóhajtozott, s úgy feküdt, mozdulatlan, mint erdőben széi- döntötte tuskó. Észre sem vette, hogy mikor ment el a koldus. Miután . nagynehezen, fogcsikorgató kínnal íeltápász- kodott, mintha megkönnyebbült volna. De ahogy arrább akart lépni, borzadó félelemmel úgy érezte, a semmi- b e tette lábát; -nincs alatta a ház földje, egyáltalán semmi sincs alatta. Forgott, fura táncot járt körülötte minden. Még a közeli ágy is, amire ereje utolsó szikrájával rádőlt. Ezen az esten már nem volt vacsora. Már hetedik napja nem evett, nem ivott. Egy állapotban, moccantalanul feküdt, mindig lehunyt szemmel. Féi-je kölcsön pénz után futkosott, tudjon fizetni orvosnak, patikának, fuvarosnak. Hátha?... Mindenkinek mindent Ígért, zálogra kínálta a pár hold bérelt föld fele termését; fogadta: mindent pénzzé tesz majd, ami a háznál van, megadja a kölcsönt kamatostól, csak most segítsék ki. És akkor este, mikor kétségbeesett rohangálás után hazatért, a gyermekek nem csüngtek az ógyón. Anyjuk keze napszállta tájban borzongatón hidegülni kezdett. Félve húzódtak el tőle. Ott sírtak szipogva mind a négyen. összebújva a szálkás asztal mellett. Velük «irt a legkisebbik is a bölcsőben. Az összekönyörgött kölcsön temetésre kellett. NÖVENDÉKRAJZOK A rajzi látási és ábrázolási imereteiket a hallgatók alapjában a természet utáni rajzolás által szerzik meg. S itt mutatkozik meg, hogy egyik másik már felfedez valami érdekeset, talán már mindnyájunk örömére is szólót egy-két fa, utca, vagy parkrészlet rajzolása közben. Látszik, hogy felfedezi a fa ágainak szeszélyes lehajlásaiban a természet élő. szép organizmusát, ami lépten-nyomon képekben tárul elénk, csak nem vesszük észre... Csak ennyit — és mégis sokat mutat ez a néhány rajz -— ha ezeket csupán iskolai feladatoknak tekintjük. A tanítóképzésnek mindig fontos tantárgya volt és ma is az a rajz, hiszen a tanítás minden területén fel lehet használni, mint a legkézenfekvőbb szemléltetési eszközt, A rajzolás — festés önállósága, maga a képzőművészeti tevékenység a tanítóképző rajzi tantárgyában tehát át kell, hogy adja jogait egy sajátos ábrázolási formának, az úgynevezett pedagógiai rajznak, aminek elsajátítása, készséggé tétele a tulajdonképpeni cél. A tanítóképző rajztanításának lényege, hogy az általánosan művelhető ember számára értelmi úton megközelíthető rajzi-festési alapismereteket nyújtson. Megkönnyebbítené a hallgatók készségének gyorsabb kibontakozását, ha az általános -iskolában már helyes alapokat kapna, rajzszakos nevelők irányítása mellett, s ha a középiskolai négy év, ahol nem tanulnak rajzot, ki nem esne ebből a szempontból. A tanítóképzős rajztanár, aki azonkívül festőművész is, megtalálja az Gajdos Ilona (II. éves): tanulmányfej. Berecz András intézeti rajztanár, festőművész. Gajdos Ilona fatanulmánya. utat a hallgatókhoz. Az átlaghoz nehezebben, és csak az úgynevezett „iskolás igénnyel,” az átlagon felüliekhez nagyon könnyen, és Őrömmel, s az igény? Nos, az —, hogy stílusosak legyünk —, ki „művészi túlzással" a képzőművéezi tevékenység felé nyújtogatja szerény hajtásait. (De vajon a lelkes és kiváló képességű irodalom, vagy matematika tanárnak nin- csenek-e kis irodalmáraik, vagy átlagon felüli képességű matematikusaik? Hogy mikké válnak, az a képességeik gyökereiben rejlő energiáktól függ.) Balogh Erzsébet (II éves): parkrészlet 6