Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-07 / 157. szám

Bonyodalom tanácsi szervek jóvoltából „Rugalmas“ intézkedés, lebontott ház és a következmények A bonyodalmat az életben rendszerint a tudatlanság, a hanyagság vagy a felelőtlen­ség okozza. Sohasem a vélet­len. Ez esetben felelőtlenség­gel állunk szemben. Történt ugyanis, hogy a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága 1960. november 8-i ülésén — az illetékesek javas­lata alapján — értékesítésre jelölte ki a Tiszatelek, Kos­suth utca 13. szám alatti ál­lamosított lakóházat. Ezzel az aktussal megkezdődött a jog­szabályokban is előírt eljárás. Eladni, vagy nem eladni ? Az OTP megyei fiókja — annak rendje és módja sze­rint — felszólította a lakókat a bérlemény megvásárlására. A három bérlő közül Oláh Imre nem vette meg az álta­la lakott részt, kiköltözött. A nagyhalászi fmsz. élt a lehe­tőséggel és fizetett, szépen rendbe is hozta a ház rájutó részét. Benő Imre MÁV al­kalmazott — a harmadik bér­lő — js aláírja az adásvételi szerződést, mely 17 300 fo­rintról szólt. Ebből az összeg­ből Benő 1962 december 30-ig 3499 forintot törlesztett. Azonban a múlt év február hava — a tanácsi szervek ..jóvoltából” — bonyodalmak­kal szolgált Benő Imrének. A MÁV alkalmazottat ugyanis "thelyezték Nyírtelekre, ahol '.kást is biztosítottak család­jának. Ekkor Benő alkuba bocsátkozott a nagyhalászi ímsz-szel: vegye meg tőle a tulajdonát képező részt. Eh­hez az OTP megyei fiókja nem, járult hozzá. Hosszabb Idő múltán Tisza­telek tanácsának végrehajtó bizottsága visszavonta az ér­tékesítésre tett javaslatát, az­zal az indokkal, hogy a két lakatlan rész állapota gyor­san romlik. Hozzájárulás nélkül Újból eljutott az ügy a já­ráshoz, innen pedig tovább a megyéhez. Hanem amikor a megyei tanács vb érdemben tárgyalni kívánt a korábbi határozat visszavonásáról, ak­korra a két lakatlan résznek már csak a hült helye volt. Elbontották. Kitűnt, hogy a járási tanács vb építési és közlekedési csoportja túl buz­gó intézkedése nyomán nem várta meg a megyeiek hatá­rozatát, nem kérte a tulajdo­nos 3enő Imre hozzájárulá­sát a bontáshoz. A lebontott épületrészek anyagából a községi tanács tűzoltÓKzertá- rat építtetett. Ha lúd, legyen kövér Tiszteletre méltó törekvés a tűzoltószertár építése. De nem ilyen eszközökkel. Hiszen felvetődik a kérdés: ki és mi­kor fizeti meg Benő Imrének az okozott kárt? Nyilván a tanács, a népgazdaság pénzé­ből. De vajon a tanácsnak megtérül-e a kárösszeg a ki­látásban lévő bírósági eljárás, vagy polgári per után? Ha lúd, legyen kövér... Be­nő Imrét időközben újra visszahelyezték Tiszateiekre, a szolgálati lakást ki kellene ürítenie. Hová költözzön most már? Szeretnénk hinni, hogy ezt a problémát is a bontásra jellemző „rugalmassággal” oldják meg a helyi szervek. Áívgyán Zoltán „Rasv siker volt.. címmel jólius 14-én új filmsorozat kezdődik a tv-feen „Nagy siker volt” címmel július 14-én új sorozat kezdő­dik a televízióban. A soro­zatban azok a filmek látha­tók a képernyőn, amelyeket a felszabadulás után nagy sikerrel játszattak hazánkban. Az érdekes filmműsort az Ernest Hemingway írása alapján 1945-ben készült Martinique című amerikai film nyitja meg. A történet Franciaország megszállásának idején, 1940-ben játszódik Martinique szigetén. A következő hónapokban az olasz „Halló, itt Gabriella,” a szovjet „Viharos alkonyat” és „Papa, mama, 6 meg én” és a „Papa, mama, felesé­gem, meg én” című kétré­szes francia filmeket vetítik. Az Alföld júliusi számáról Színvonalas és gazdag tar­talommal jelent meg Debre­cen és Tiszántúl irodalmi és művészeti folyóiratának, az Alföldnek a legutóbbi száma A lap szépirodalmi része há­rom érdekes elbeszélést tar­talmaz, szerzőik a debreceni Ráca Károly, a szegedi Ora- vecz János és a pécsi Kende Sándor. Tovább folytatódik Hat napig* tartó nyomozás a gázoló kerékpáros után Június 28-án Steidl Győző- né, nyíregyházi lakos beje­lentést tett a megyei rendőr­főkapitányság közlekedésren­dészeti alosztályán. Elmondta, hogy 25-én Nyíregyháza és Nyírtelek között egy kerék­páros elgázolta. Néhány pil­lanat múlva a helyszínre ér­kezett egy gépkocsi. Két fér­fi szállt ki belőle, és azon­nal segítséget nyújtottak az asszonynak, aki kartörést és egyéb sérüléseket szenvedett. A kerékpáros férfi, aki gyor­san tovább alkart állni, az erélyes felszólításra visszajött a gázolás színhelyére. A gép­kocsi utasai azonban elfeled­keztek megkérdezni tőle, hogy kicsoda, hol dolgozik. A rendőrség a bejelentés alapján azonnal megindította a nyomozási Munkájukat ne­hezítette, hogy szinte semmi konkrét adat nem állt a ren­delkezésükre. Egy hír nyomán Első dolguk volt, hogy fel­kutassák a gépkocsit, amely­nek utasai önzetlen segítsé­get nyújtottak. Végigjárták az összes vállalatokat, üze­meket, de sajnos, minden eredmény nélkül. A rendőrség ekkor vette igénybe a Kelet-Magyarország segítségéi A vasárnapi szám­ban felkérték a szemtanúkat és a gépkocsi tulajdonosát, hogy jelentkezzenek. A kis hír nyomán hétfőn reggel már jelentkezett dr. Borbély György, nyíregyházi orvos, akinek kocsiját Dani István vezette. Ök szállították be a városba a szerencsétlenül járt asszony! A nyomozás tovább folyik Lényegesen bővebb felvilá­gosítást tudtak adni a gázoló személyről Sőt, az éles meg­figyelőképességű orvos még a kerékpár állapotáról is el­mondott néhány nagyon fon­tos adatot. Jelentkezett egy ■10 éves kisfiú is, aki szintén szemtanúja volt az esetnék. A nyomozás tovább folyt, összeírták azoknak a férfiak­nak a nevél akik Nyírtelek környékéről kerékpárral jár­tak be dolgozni Nyíregyházá­ra. Óriási munka volt, de a kívánt eredményt ez sem hoz­ta meg. Felismerés! Ekkor váratlan segítséget, kapott a rendőrség. Dani Ist­ván gépkocsivezető felajánlot­ta, hogy ha kell, éjjel nappal a rendőrség mellett lesz, és ha a véletlen összehozza őket a lelketlen kerékpárossal, fel fogja ismerni, mivel a gázolás színhelyén jól megfigyelte. Így akarta pótolni azt a mu­lasztási amelyet a nagy siet­ségben elhanyagolt. Egyik vállalattól a másik­hoz mentek. Végül is a Ke­let-Magyarországi Üveg és T ermelőszö y etkezetek, állami gazdaságok, gépállomások figyelem! A SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI AGR0KER Vállalat július bioi augusztus 5-ig munkaidőn túl, ügyeleti szolgálatot tart az EPRESKERT ÜTI TELEPÉN, az aratási, cséplési mun­káknál meghibásodott gépek alkatrészeinek, műszaki cik­keinek és csapágyainak kiadása végett. Hétköznap 7 órától 19 óráig Vasár- és ünnepnap 7 órától 13 óráig. Sürgős esetekben a közölt időn túl is van árukiadás. Kérjük igényüket előre közöljék a gyorsabb kiszolgálás érdekében. — Telefon: 13—66. (114) figyelőképességű orvos még 3 kerékpár állapotáról is el­mondott néhány nagyon fon­tos adatot. Jelentkezett egy 10 éves kisfiú is, aki szintén szemtanúja volt az esetneSk. A nyomozás tovább folyt, összeírták azoknak a férfiak­nak a névé! akik Nyírtelek környékéről kerékpárral jár­tak be dolgozni Nyíregyházá­ra. Óriási munka volt, de a kívánt eredményt ez sem hoz­ta meg. Felismerés! Ekkor váratlan segítséget, kapott a rendőrség. Dani Ist­ván gépkocsivezető felajánlot­ta, hogy ha kell, éjjel nappal a rendőrség mellett lesz, és ha a véletlen összehozza őket a lelketlen kerékpárossal, fel fogja ismerni, mivel a gázolás színhelyén jól megfigyelte. így akarta pótolni azt a mu­lasztás! amelyet a nagy siet­ségben elhanyagolt. Egyik vállalattól a másik­hoz mentek. Végül is a Ke­let-Magyarországi Üveg és Porcelán Értékesítő Vállalat­nál megtalálták a tettest Su- rányi István személyében. A gyerek bizonyít A gépkocsivezető azonnal felismerte, Surányi azonban tagadta, hogy ő lett volna a gázoló. Kerékpárjának első kerekét kicserélte, de nyomós okot nem tudott felhozni, hogy mindezt miért tette. Tovább tagadót! Következett az „utolsó fel­vonás”. Surányit a rendőrsé­gen 5 idegen emberrel együtt egy szobába vitték és behív­ták. a 10 éves kisfiút, aki szintén az eset szemtanúja volt. A gyermek az idegenek közül azonnal kiválasztotta Surányit, aki végül is beismer­te, hogy ő gázolta el az asz- szony! A hat napig tartó nyomozás sikerrel járt. Surányi István ellen bűnvádi eljárást indíta­nak. Bogár Ferenc mert eljárásukkal a kormányt a vallással hozzák kapcsolat­ba. Az államügyészség dön­tése értelmében az állami iskolák tantermei ilyen cé­lokra nem használhatók. Egyetlen szövetségi állam sem követelheti törvényesen a diákoktól, hogy naponta hallgassák a bibliát, vágy az imádságokat. Ezzel tehát véget vetettek egy olyan jelenségnek, amely még a gyarmati időkből ma­radt vissza. Az ügyészség döntése tizenegy olyan szö­vetségi állam iskoláira érvé­nyes, amelyekben még kö­telező a biblia olvasása és tizenhárom olyan állam is­koláira, amelyekben a ható­ságok még engedélyezik a tanítás elején és végén való imádkozást. Az államügyészség ismét kifejezésre juttatta azt az álláspontot, hogy a hitokta­tás nem az állam ügye, ha­nem a hitközségeké és azoké az egyéneké, pkik ezt az ok­tatást szükségesnek tartják. A vallási hagyományoktól és dogmáktól függően, az új intézkedések iránt eléggé eltérők a vallási vezetők ál­láspontjai. A protestánsok például, akik a hívők legna­gyobb számát képezik, ked­vezően fogadták az ügyész­ség döntését. A katolikus egy­ház és agresszív teoretikusai azonban ismét fölemelték szavukat. Az egyházak orszá­gos tanácsa, amely a legje­lentősebb protestáns irányza­tokat egyesíti, közölte, hogy Megjelent A színesek világa A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent W. Dubois: A fekete láng című regénytrilógiájának harmadik kötete: A színesek világa. A 94 esztendős amerikai néger tudós, aki 1958 óta a Magyar Tudományos Akadémiának is tiszteletbeli tagja ez alkalom­mal a szépirodalmi formát vá­lasztotta. Munkája regény formájába öltöztetett önélet­rajz, de egyben az amerikai négerség története is a rab­szolgaság megszüntetésétől napjainkig. sem az egyház, sem az állam nem használhatja fel az isko­lákat hitoktatásra. A katoli­kus egyház képviselői viszont az alkotmány emlitése nélkül arra hivatkoznak, hogy az államügyészség lépése hirtelen letérést jelent az ország tör­ténelmi vallási hagyományai nak útjáról. Ezenkívül e körök poli­tikai mellékzöngével ünne­pélyesen figyelmeztetnek, hogy az államügyészség dön­tése a közoktatás teljes elvi- lágiasodását jelenti. Kétségtelen azonban, hogy az államügyészség minden döntése az egész országban kötelező. Apróságok Tanulékony futballista. Nem a pályán, még csak nem is a munkahelyén kamatozik a tudása. Már a második lakást igényli, és a második feleségének is szerzett állást. Olvasom, hogy három mázsára rug a nyíregyhá­zi egységes vízmű tervdo­kumentációja. Lám, lám, Nyíregyháza mégiscsak megelőz sok más várost. Immár a dokumentációk súlyával is. Legfeljebb nehezebb dolga lesz az utókor szakemberének, ha meg" kell majd keresni a hibát. Hol mondhattak rólam valami jót? Korpái, aki ki nem állhat, tegnap elő­re emelte a kalapját. Idegesen töpreng az elő­adás szervezője: „Teljes­séggel érthetetlen, hogy nem jönnek. Pedig mun­kaidőben tartjuk..." ★ A művezető: — Mikor inas voltam, azt mondta a mester, hogy nem számit, hány mozaik­lap megy tönkre, csak jó legyen a munka. — Miért nem lehet ezt a módszert most is alkal­mazni? — Éppen lehetne. De mi lenne, ha még monda­nánk is...? Hogy lehet olcsón ki­hozni a havi kosztot — vitatkozik a kis társaság. „Én például annyi gombát szedek, hogy minden más­nap az a vacsora. Csak egy kis időbe kerül” — Dehát amíg érte me­gyek... „Az a kis távolság nem érdekes. Van kocsim...” „A Nórával nem me­gyünk. Vele nem lehet ki­jönni” — veszekszenek a lányok a vállalati üdülési felelőssel. „Inkább kifizet­jük az ő helyét is.” A fe­lelős beleegyezik, hogy Nóra majd külön megy. „Mégis miért nem akar­nak együtt üdülni veleH — kérdi végül. „Nekünk is van szemünk. Tizenhét éves és átkozot­tul csinos”. Kopka János Az amerikai iskolákban is megszüntetik a vallási szertartásokat Az Egyesült Államok államügyészségének újabb döntése Az Egyesült Államok ál­lamügyészsége még egy je­lentős rendelettel járult hoz­zá az egyház és az állam tel­jes szétválasztásának alkot­mányos elvéhez. Az ügyész­ség nyolc szavazattal egy ellenében megállapította, hogy az iskolákban az imád­kozás és a biblia olvasása ellentétben áll az alkot­mánnyal. Arra az álláspont­ra helyezkedtek, hogy ameny- nyiben a helyi és a szövetsé­gi hatóságok közvetlenül vagy közvetve hatással van­nak az iskolai vallási szer­tartások végzésére, megsze­ctilr rt -7 ollrrv+mónw olaírócoit Végh Antal kisregénye, a „Holnap vasárnap”. Verseiket ebbe a számba Aday Anikó, Buda Ferenc, Gábor Zoltán, Gyurkovics Tibor, Horgas Bé­la, Juhász József, Kertész László, Kiss Anna, Kiss Dé­nes, Cs. Nagy István, Sinka István, Stetka Éva és Vajthó László írtaik. WVTTVTVTTVTTVTTVTVVTVVVTVTTVTTTTTTTTVTTVTTTVTTV▼▼▼▼▼▼▼TTTTTTTT TT T TTTTTTTT TTT » TTTTTTTTTTTTTVÍT * ” ▼ * ▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼ 1T T T Y TyTTW" fTTYrTTTTTT»»» MOST CSERÉLJE ®E RÉGI RÁDIÓJÁT! . 1500 Ft feletti rádióvásárlásnál JULIUS 1. ÉS SZEPTEMBER 30. KÖZÖTT beváltjuk régi készülékéi! Beváltási árak 150,- Ft-tól 550,- Ft-ig! KÉRJEN FELVILÁGOSÍTÁST A SZAKÜZLETEKBEN! (Bp. 5335)

Next

/
Thumbnails
Contents