Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-06 / 156. szám
Harmadik évben kombinált koronaneveléssel átalakított középmagas törzsű jonatán la negyedik évben terem. Szerző felv. Nem találmány, még csak nem is újítás, mégis mennyi emberi erőt spórol meg a kis szerkezet, melyet Griff Imre tiszadadai tsz-kovács gondolt ki és állított össze. Ezelőtt ugyanis gyalogosan haladtak a traktor után az ekekapát tartók, alaposan kellett szaporázni a lépést, hogy el ne hagyja őket a traktor; Néhány napjába tellett Griff Imrének, míg kitervezA Debreceni Egészségügyi Szakiskola ápolónői és gyermekápo- lónöi tagozatára érettségizett, esetleg az általános Iskolát jeles, vagy Jó eredménnyel végzett 18 éves lányokat lelvesz. Pályázati határidő: július 20. Beküldendő okmányok: születési, iskolai, orvosi bizonyítvány, sajátkezüleg Irt életrajz és kérgeim: Debrecen^ Tanácsköztársaság útja 91. po6) legalább 8 éves gyakorlattá' rendelkező szobafestő szakmunkásokat Nyíregyházán és körzetében lévő munkahelyeire lei vesz. az Éftf. Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat Nyíregyháza, Széchenyi u. 43 sz. (37 950) te, hogyan lehetne egy gördülő és ülőkével ellátott szerkezetet összekombinálni. Rajzokat is készített hozzá, nem is egyet És hozzáfogott a kísérlethez. — Megjártuk az elsővel. — Mikor felültek az emberek, letört alattuk a fa.~ A balszerencsés kezdés nem szegte kedvét az ügyeskezű kovácsnak. A második már sokkal jobban sikerült, meg- bírfca az öt embert, sőt a lábtartót úgy oldotta meg Griff Imre. hogy változtatni lehessen á földtől való távolságát, ahogy nő a növény; Mindenkinek külön lábtartót csináltam, így tudtam összehozni a tengelyfelfogó fa fölé a lábvédőt is, nehogy baleset történjen... A járás 23 tsz-éből 19-ben megcsinálták a szerkezetet. Még Hajdú megyéből is felkeresték a Kálvin tanyai kovácsot, mutassa meg a szak- iwjzot, hogy ők is elkészíthessék.-költséges, de kényes munkafolyamat is, és tsz-ünkben kevés a tökéletesen jártas munkaerő. Nyilvánvaló tehát, hogy a kombinált koronanevelés általános elterjedése tsz-einkben ebből a szempontból is kívánatos. Most, 1963 nyarán, már sokkal több gyű mölíc sítermelési dolgozónk meggyőződéses híve a kombinált és részlegesen kombinált koronanevelésnek. Filetóth Ferenc aki például két éve kezdte a kombinált koronanevelést háztájijában, igen szép eredményt ért eL A helyes és erőteljes koronakialakítás mellett növelte a termőfelületet, és ezzel lényegesen nagyobb lett a fa terméshozama. Komoróczy József rakamazi Győzelem Tsz mintegy 15 232 mázsa fehérje többletet nyerhetünk. A fehérjén túlmenően igen jelentős a karotin megtakarítás is. Legszélesebb körben az állványon történő takarmány- szárításnak van ma jelentősége. Sajnos elterjedése korántsem olyan mérvű, mint amilyen jelentőséggel bír. Vajon miért? Talán nem sikerült szélesebb körben megismertetni a tsz-vezetőkkel és tagokkal? Jelentőségéről nincsenek meggyőződve? Anyag, vagy egyéb kivitelezési nehézségek lennének? Az elmúlt évben — az idén is! — sok gyakorlati bemutatót tartottak. A tsz-vezetők valamennyien be is látták e szárítási eljárás jelentőségét, csak az volt a gond, hogy anyagigényes és a szükJOGI KÉRDÉSEK Építkezési határidők nak és hiányosságoknak a lehető legrövidebb időn belül történő sürgős megszüntetése elsőrendű fontosságú népgazdasági érdek, a műszaki átadáskor megállapított — rendszerint kisebb jelentőségű és gyorsan helyrehozható — hibák és hiányosságok megszüntetésére csak a feltétlenül szükséges, tehát a legrövidebb határidőt kell megállapítani. Ezért a hiány pótlására a )á- rásbíróságnak az indokoltan szükséges határidőt kellett volna megszabnia. Ezt a Legfelsőbb Bíróság harminc napban er^-délyezte. séges anyagot saját erőből nem tudja minden tsz biztosi tani. Van faanyag Központi készletből, és so- ronkívüli hitelkeretből, átlag minden járásnak 900—1000 állványhoz szükséges faanyagot biztosítottak. — Ez évben az elmúlt évi állvány anyagnak mintegy háromszorosa lett biztosítva. A fenti segítség ellenére még mindig nem kielégítő az állványos szénaszárítás aránya. A tsz-vezetők arra hivatkoznak, hogy a százalékos betakarítás miatt ütközik nehézségekbe ez a munka. A gyakorlat azonban azt iga- zolja, hogy ezek a nehézségek nem leküzdhetetlenek. Ezt igazolja jó néhány — “taint a hodászi, tiszakóródi és a tiszaszajkai tsz példája is. Ezekben a községekben egy-egy tábla takarmány betakarítását nem aprózzák el, hanem annak minden munkáját — akik betakarításra megkapták — együtt végzik. Természetesen a szárítást nem a területen, hanem a szérűn végzik, és így kazalozás előtt jó minőségű takarmányból kapják meg az őket illető 33 százalékot. Helytelen módszer Több tsz-vezető felveti, a tagság idegenkedik attól, hogy a neki járó részt bevigyék a közös szérűre. E bi- zalmatlankodás nem helyénvaló. Az együtt, állványon szárított szénából jobb minőségben kaphatja meg a tag a járandóságát, s ez nem lehet közömbös a háztáji állattartás szempontjából. Egy-(két helyein előfordult, hogy egy-egy állványra több fonnyasztott lucernát, vagy nem kellően fonnyasztottat raktak és penészedés következett be. Ezért a szakszerűtlen kivitelezésért helytelen az állványos szárítási módszert kárhoztatni. Sok szó esett már az állványos szénaszárítás előnyeiről. Itt az ideje, hogy legszélesebb körben alkalmazzuk is ezt a módszert, állattenyésztésünk és tartásunk mielőbbi megjavítása érdekében. Gebri Péter mezőgazdasági mérnök Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások figyelem! \ A SZABOLCS-SZATMÁR megyei ÁGR0KERVállalat július l-lől augusztus 5-ig Vízvezeték, villany, bádogos tanulókat felvételre keresünk. Ingatlankezelő Vállalat Nyíregyháza, Rákóczi út 23. sz. munkaidőn túl, ügyeleti szolgálatot tart az EPRESKERT ÜTI TELEPÉN, az aratási, csáp lesi Biankáknál meghibásodott gépek alkatrészeinek, műszaki cikkeinek és csapágyainak kiadása végett. Hétköznap 1 órától 19 óráig Vasár- és ünnepnap 7 órától 13 óráig. Sürgős esetekben a közölt időn túl is van árukiadás. Kérjük igényüket előre közöljék a gyorsabb kiszolgálás érdekében. — Telefon: 13—66. (114) Most már a tetteken a sor Szélesebb körben alkalmazzuk az állványos szénaszárítást A második 5 éves terv mezőgazdasági feladatai között az állattenyésztésben mind a mennyiség, mind a minőség fokozása a megfelelő takarmánybázis függvénye. Megyénkben a legnagyobb értéket adó évelő pillangós területek növelésének lehetőségei sajnos koráltozottak, emiatt elsődleges feladatunk a meglévő pillangós területek terméshozamának növelése, veszteségmentes betakarítása. Tizenötezer mázsa fehérje többlet Az állványos szárítási módszer alkalmazásával — a renden történő szárítási móddal szemben — a fehérjetartalom 3—5 százalékkal fokozható. Ha csak 2 százalékos fehérje megtakarítást vesz- szünk figyelembe — a megye 38 081 hold területe után — Gyors ter more f kombinált koronaneveléssel A rakamazi Győzelem Tsz munkájáról Termelőszövetkezetünk fiatal télialma gyümölcsösében a korai termőrefordulás, tehát a korábbi jövedelmezőség érdekében fokozatosan bevezetjük a kombinált koronanevelést. Egyelőre 300 fán vezettük be. Az 1958-ban telepített vadalanyú, középtörzsű jonatán fákat 1961 tavaszán még a hagyományos módon metszettük. A kombinált koronanevelésre 1961 június második felében, a rügydifferenciálódás előtt tértünk át. úgy, hogy a második emelet hajtásaiból a második emeletnek megfelelő vezérhajtásokat meghagytuk, a többit pedig vízszintesre kötöztük. Ugyanúgy lekötöztük a két emelet közötti és az oldalsó vezéreken lévő hajtásokat. Az eremény: a vezérhaj tások jól nőttek, a fákon jelentős termőrügy berakodás mutatkozott. Ezeket a fákat 1962 tavaszán mérsékelten megmetszettük, tehát a vezéreket a fa erőssége szerint a szokásos módon visszavágtuk, a felfelé álló vesszőket vízszintesre kötöztük, a feleslegeseket pedig tőből eltávolítottunk. Június végén a vezéreknek szántakat meghagytuk, a többit pedig vízszintesre kötöztük, a feleslegeseket eltávolítottak. 1962 őszén számszerűen értékeltem a szemmel látható eredményt. A fák egyharma- dán 10—15 kilogramm, egy- harmadán 1—3 kilogramm termés volt. a többi ugyan még termést nem produkált, de teljes berakodás mutatkozott. Ugyancsak teljes berakodás volt a termést adott fákon is, s mind ezeken, mind a nem termőkön kielégítő, 60—90 centiméteres hajtásnövekedés lett. A csak hagyományosan metszett fákon ugyanekkor jelentéktelen termés és bera- kódás s valamivel nagyobb hajtásnövekedés mutatkozott. A kombinált koronaneveléshez tehát már nem kell Külön meggyőző munka a szövetkezetekben. Tisztán értékelhető, hogy a lekötözéssel elértük a korai termőrefor- dulást, de legalábbis a jó berakodást, biztosítottuk a fő és oldalsó vezérek erőteljes növekedését, s a korona sűJagparcellákon, a legkülönbözőbb sor- és tőtávolságra. Gyakori a sűrű, hatszor hat, hétszer hét méteres telepítés. Természetesen idővel, öt-tíz év múlva, ezek minden második sorát ki kell dobni. Ennek tudatában a kidobandó sorokat kombinált koronaneveléssel már is termeltetjük, s jól látható fehér, sárga, olajfestékkel kijelöltük, hogy az évenkénti metszéskor a dolgozók jobban felismerhessél!. A metszés máig is a komplex agrotechnika egyik fontos része, a nagyobb termésátlag, a korábbi termőrefordulás eszköze, de jelentősége mégis csökkent, mert a korszerű nagyüzemi gyümölcs- termelésben a lekötözés lényegében ezt helyettesíti. Márpedig a metszés nemcsak rüségének fokozódásával a feleslegessé való termőgallyakat jelentősebb felületveszteség nélkül távolíthatjuk majd el. Kétségtelen, hogy a siettetett termőrefordulás fékezi a fa növekedését, tehát a terjedelmét is, ezért meglévő tízszer tízes régi telepítésű, vadalanyú, középtörzsű, fiatal almásaink területkihasz- nalása nem tökéletes. Ez csak akkor szűnne meg, ha harántirányban termőkaro3 fákkal sűrűsítenénk a területet Természetesen a kombinált koronanevelésnél fokozottabb gondot kell fordítani a tápanyag és víz utánpótlására. Tsz-ünkben jelentős területű fiatal gyümölcsöst, a tagok még egyénj gazdálkodásuk idején telepítettek, szaHuszonöt és fél kiló gyapjúbunda két juhról elkülönítette s bemutatja a környékben gazdálkodó termelőszövetkezetek vezetőinek. Elhatározták a gazdaság vezetői, hogy a különös tulajdonságokkal rendelkező állatok leszármazottjait nagy gonddal nevelik, és ebből tenyésztik ki a törzsállományt. A szövetkezetben egyébként több mint ezer juhot gondoznak, s ebből mintegy félezer van törzskönyvi meefigyelés alatt. A nyírmeggyesi Petőfi Termelőszövetkezetben huszonöi és fél kiló gyapjúbundát nyírtak le két juhról. Egy törzskönyvezett magyar fésűs me- rinói anyajuh szinte minden eddigi rekordot felülmúló teljesítménnyel 13 kiló finomszálú gyapjúval hálálta mej a gondozást. Leszármazottai egy ugyancsak törzskönyvi megfigyelés alatt álló kétéves anyabirka 12,5 kiló gyapjúi nevelt A két juhról lenyirl gyapjút a termelószövetkezel A tiszadadai kovács szerkezete • • Ülve kapálnak a járás 19 tsz-ében A termelőszövetkezetek peres ügyeivel kapcsolatban az utóbbi időben több igen je- lentős törvényességi határo- i zat hangzott el a Legfelsőbb Bíróságon. i Az egyik állami építőipari vállalattal egy szövetkezet 96 férőhelyes növendékmarha-is- tállót építettetett Már a mű- ( szaki átvételnél vita keletke- 1 zett, mert a vállalat a nádfedést nem a költségvetésnek megfelelően készítette el és a ' hőszigetelés sem volt kielégítő. Mivel nem tudtak meg- , egyezni, per keletkezett. A já- j rásbíróság úgy döntött, hogy a vállalat a tetőt az egyéves T" szavatossági határidőn belül köteles rendbehozatal. Az ítélet jogerőre emelkedett, de törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a járásbíróság ítéletének a teljesítési határidő felől rendelkező részét megváltoztatta és a hiánypótlás teljesítésére 30 napos határidőt szabott meg. Határozatát a következőkkel indokolta: — Építkezésnél, különösen pedig termelőszövetkezetek í építkezéseinél, ahol a hibák;