Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-02 / 152. szám

Orvos, vagy mérnök? IV em kell régi időkre visszamenni, a közel­múltban is ez volt a kérdés: orvos, vagy mérnök? A kö­zépiskolát végzett diákok nagy többsége rohamozta ezeket a pályákat. Az orvosi hivatást vagy a mérnöki szakmát te­kintették annak a magaslat­nak, amely mindenekíelett áll. S hogy ez közszemlélet volt, abban elsődleges szerep jutott a szülőknek, akik régi megfontolásból kiindulva ösz­tönözték gyermekeiket, szinte kizárólag e két pálya felé, de elsődlegesen orvost akar­tak. A szülők egy múlt idő­ből hozott egzisztencialista felfogása volt ennek a visz- szás helyzetnek kiinduló pontja. így történt, hogy négy—öt évvel ezelőtt a me­gyében érettségizettek mint­egy 50 százaléka orvos, 30— 40 százaléka pedig mérnök akart lenni. Ezek az arányok napjainkban körülbelül egy- harmadára mérséklődtek. A szülők megfontolása az elmúlt években lényeges vál­tozáson ment keresztül. Több­nyire érthetővé vált, hogy szemben a múlt időkkel, ma minden munka értékes, ame­lyet az élet bármely területén végeznek az emberek. Természetesen a társadalom egészének tevékenysége — a széles munkamegosztás kö­vetkeztében — az orvos és a mérnök mellett sok más hi­vatást, szakmát igényel. Mon­dani sem kell, hogy a társa­dalomnak elsődlegesen a ter­melés területén van szüksé­ge képzett emberekre. Különböző nyílt fórumon sok szó esett a pályaválasz­tásról az elmúlt években. Ilyen vitatott kérdés volt az ifjúság perspektívája. Ezek­nek a vitáknak is az volt a kiinduló pontja, hogy a szer­fölött nagy özönlés az ánnak hitt „elit” pályák felé arány­talan volt, az élet összigé- nyeit tekintve. Mi sem termé­szetesebb, hogy a szakember- képzés arányainak betartása miatt (ami éppen olyan fon­tos, vagy fontosabb, mint az > anyagi termelés betartásának •arányai), sokan nem kerül­hettek be egyik vagy másik egyetemre. Ez a viszonylagos kudarc hozta a perspektívával kapcsolatos kérdéseket. De ha valaki különösebb rátermettség nélkül kizárólag egzisztenciális megfontolásból nem juthatott el mondjuk az orvostudományi egyetemre, van-e oka arra, hogy a pers­pektíva hiányát lássa? Egyáltalán nincs! Nem lehet mindenki orvos és nem lehet mindenki ha­jóskapitány, vagy mérnök. Annyi orvost és hajóskapi­tányt stb. kell képeznünk, amennyit társadalmunk fejlő­désének szükséges arányai igényelnek. Az élet száz és száz terü­letű. Száz és száz szükséglet­tel lép fel. És minden ma­gyarázat nélkül kijelenthet­jük, hogy mai életünk vala­mennyi munkaterülete pers­pektívát jelent, vagy régi értelmében egzisztenciát. Ezt már többnyire tudják is a pályaválasztók. (Talán jobban tudják és értik mint sok . esetben a szülők.) Ennek eredménye, hogy a tovább­tanulással kapcsolatosan a diákok jobban számolnak sa­ját képességeikkel és a reá­lis lehetőségekkel. Ilyen mó­don a pályaválasztás terén immár létrejön egy bizonyos egyensúly. Például a nyír­egyházi Kossuth gimnázium­ban az „érdekes” területekre nem jelentkeztek annyian, mint az előző években. Or­vosira nyolcán, állatorvosira ketten, agráregyetemre heten, műszaki egyetemre négyen, vegyipari egyetemre ketten, jogra hárman, különféle fel­sőfokú technikumba kilencen, tiszti iskolára hatan. Tehát a most végzett diá­kok viszonylag kis része je­lentkezett a régi értelemben vett egzisztenciális területek­re. Ez egyben azt is jelenti, hogy az élet megannyi mun­katerületét is kezdik megbe­csülni, célt, perspektívát lát­nak a „sablonos” szakmák, hivatások területén is. Kü­lönösen nagy vonzást érez­nek a pedagógus pályák iránt. Megyénkből nyolvanan akar­nak középiskolai tanárok, negyvenötén óvónők és két­százötvenen alsó és felsőtago­zatos tanítók lenni. A pályaválasztási megfon­tolásokban bekövetkezett po­zitív változás azonban még korántsem teljes. Ugyanis, ha valamilyen területen nagy szükség van Szabolcs-Szat- márban a képzett emberekre, akkor ez a terület a mező- gazdaság. Noha, a mezőgaz­daság szakterületeire is az idén többen jelentkeztek, mint a korábbi években, mégis az arányokat tekintve ide akar­nak a legkevesebben menni| még mindig. Ennek gyökereit talán a fa­lu és a város viszonylagos kü- különbségében lehet keresni. Azonban ez a különbség, amely szemlátomást eltű­nőben van, csakis az újabb és újabb falusi Szak­emberek sokaságával mond­ható majd véglegesnek. Amennyi képzett és általáno­san is művelt ember kerül a községekbe ennek arányában tűnik el a falu és a város szintkülönbsége minden vo­natkozásban. Ez bekövetkezik minden­képpen, csak az odáig tartó időt lerövidíthetjük, ha mi­előbb elegendő szakembert kap a falu. Tehát a nimbusz, amely pár évvel ezelőtt egyes szakágak iránt volt, lé­nyegében kivesző félben van. Legalábbis a most végzett kö­zépiskolások továbbjutásának arányai erre engednek követ­keztetni. Az orvos, vagy mér­nök ma már nem egyedüli perspektíva. A perspektívát meg lehet találni minden munka szeretetében, amely a társadalom gyors ütemű hala­dását szolgálja. Vincze György 15 milliós tsz építkezés A tomyoepálcai Rákóczi Termelőszöyetkezet építési üzeme a járás 21 tsz-ében 150 építőm un kassal dolgozik. 65 dohánypajtát építenek az idén a járás tsz-eiben. Ezen­kívül több fiaztatót, istállót, kukorieagórét. 15 millió forintos mun­kát vállaltak, ezenfelül magánházakat is építenek és a tsz saját erejű beru-. házasát végzik el. _A 65 dohánypajta a legsür­gősebb. Győr megyéből szer­ződtettek nádfedő szakembe­reket, ők irányítják a tetőfe­dést. összesen 60 ezer kéve nádra lenne még szükségük, hogy be tudják fejezni a munkákat időben. A szerke­zeti megoldásait új szalmá­val igyekeznek majd pótolni. Műszakiak a falvakért Ajándéktervek félmillió forintért — 27 kilométer hosszú bekötő út — Nyíregyházi terek rendezése Négy éve, hogy a Hazafias Népfront megyei bizottsága mellett szépszámú mérnök­kollektíva tevékenykedik tár­sadalmi munkában. A műsza­ki akcióbizottság nevet viselő csoport tagjai általában ott segítenek a tervek valóravál- tásában, ahol a legnagyobb szükség van rá. Merza Gábor elnök szerint ennek a munkának a haszna leginkább a ter­melőszövetkezeti, vala­mint a tanácsi bekötő utak építésénél mutatható ki. ANYAGI- ÉS IDŐNYERESÉG — Minden esztendőben be­csülettel helyt álltak a tár­sadalmi munkában tevé­kenykedő mérnökök. Legjobb bizonyítéka ennek, hogy 1962­ben például több, mint fél­millió forint értékű terve­zőmunkát végeztek el in­gyen a közös gazdaságok, a kisebb települések részére. Felesleges bizonygatni en­nek a tevékenységnek a hasz­nát. Nemcsak anyagi nyere­ségről van szó — hiszen a terveket ajándékba kapták a tsz-ek, a fal­vak — de Időnyereségnek is tekinthető, hiszen a Hazafias Népfront lelkes aktivál nélkül hóna­pok, sőt évek múltán juthat­tak volna csak kivitelezési tervekhez a távoli községek. Ebben az évben tovább. bő­vitették a műszaki akcióbi­zottság tevékenységi körét. Iskolai szemléltető eszközök is készülnek a Kállósemjéni Növényvédő Állomás la­boratóriumában, ahol a jövő növényvédő szakemberei sajá títják el a szükséges Ismere­teket. Madár István, Kovács András és Sípos Géza „hetesi ” gyakorlaton a laboratórium női dolgozójával. AZ IDEI MUNKA Közel 27 és fél kilométert nyi bekötő út tervét alkották meg a mérnökök munkaidő után, önszorgalomból, mely­nek legnagyobb része már az idén átadásra kerül. Bay István tervei alapján készülhet el a ramocsaháziata bekötő útja, Ojtozi János ké­szítette a nyírbogdányi útter­vet, Várközi Gyula elképzelés se alapján láthattak kivitet lezési munkához újabb, majd- csak egy kilométeres szaka­szon a nyírtassiak. Ilyen „társadalmi tervezési akció’1 keretében kerülhet sor idő előtti útátadásra a rakamazi Zrínyi utcán, a tiszadobi Dó­zsa Tsz-nél, a mátészalkai Sallái utcán, Jókén, Tisza- vasvariban, Vásárosnamény- ban, Pátrohán, Márokpapin és, Nagyecséden. — Az idei gazdasági év el- ' ső felében 529 ezer forint ér­tékű tervmunkát fejeztek be mérnökeink társadalmi mim- kábán. Közülük a gergelyiugornyai, a dombrádi, a gulácsl, a mérki és a turistvándi termelőszövetkezeli bekötő utak csak a jövő évben valósulnak meg. A LAKOSOKON A SOR Merza Gábor, a HNF mű­szaki akcióbizottságának el­nöke így sürget: — A mérnökök nagy kedv­vel alkották meg a terveket. Ezeknek jó részét már át is adtuk az illetékeseknek. Most az a legfontosabb, hogy a tsz-ek és a falvak lakói mindenhol teljesít­sék a földmunkára tett társadalmi munkavállalá­sukat. Ez a legfontosabb feltétele az állami hitelnek, hozzájá­rulásnak. Nem pihennek a Hazafias Népfront mérnökaktívái: még az idén asztalra teszik a nyíregyházi Arany János, Ady Endre utca és a dohány- fermentáló előtti tér rende­zésére, útépítésére vonatko­zó javaslataikat (as) Huszonhét méter magasból Vigyázzatok emberek! A magas feszültség fe­lett — Úszik a leve­gőben a szobafal ka, figyelni a felső vezetéket, hogy hozzá ne érjen a be­emelő szerkezet vagy a teher­emelő kötél, mert azonnal meg lenne a baj. — Ha viszont a gép állna azért mi lennénk a felelősek az itteni vállalat, meg a miénk szerint is —- szól köz­be Szolnoki. Parancsomra nő űz épület — S bizony nem kis pénz­be kerül egy ilyen gép. Több mint 30 000 forintot fizet ér­te a megyei építőipari válla­lat egy hónapra — folytatja Borbély Sándor. Én 27 mé­ter magasban dolgozom, ahol már kötelező a mentőöv használata, bár magassági és veszélyességi pótlékot nem kapok, s a fizetésem is ke­vesebb mint a. Szolnoki kol­légának, mégis szívesen csi­nálom. A pénz is vonzza az embert, de nem is az... Az embernek a szeme előtt nő fel a hatalmas épület, s mi­lyen jó érzés tudni, hogy an­nak elemeit azzal a géppel emeltem a magasba, tettem a helyére, amelynek én vagyok az ura és párán csői ója. Farkas Kálmán Árt-e a színház a színháznál: ? 0r. Pont Bonifác ismerauerjeszíö előadásából 1963. július Z. Rapid. Nemcsak a mosó­szernek, hanem annak a ha­talmas karcsú testű monst­rumnak is ez a neve, mely ott nyújtogatja éjszakámként hosszú gémjét a Petőfi kert­tel szemben, a sínek és az úttest felett. Mint valami pillét, emeli magasba az elő­regyártott szobák egy-egy fa­lát. Félszáz méter magas, s negyven tonnás az NDK gyártmányú kékcsíkoe torany- darú. Égnek a neonok körülötte. A vonatokhoz siető utasok megállnak. Bámulnak, csodál­auznaK. Figyelme, Keresik a magasban az embert, aki ura és parancsolója ennek a ma­sinának. Tompán hangzik a kürt. Jelzi, hogy „vigyázza­tok emberek,” fölöttetek for­dul a teheremelő kötél, vagy az úttest és a sínek fölött emel a darus. Veszélyes munka — Nézzék, mindjárt hozzá­ér a vezetékhez! Nagy az izgalom. Lassan siklik a sínen a nagy vastest, s fenn a magasban, a fülké­ben figyel egy ember. A te­heremelő kötélen függő be­tonelem úszik a levegőben a megasfeszültség felett. Műkö­désbe lép a beemelő szerke­zet, s már helyén is van az egyik fal. — Veszélye®, de szép munka — jegyzi meg valaki. S délután hattól reggel öt­ig ugyanez ismétlődik. Va­jon ki lehet az éjszakai da­rus? öt keressük a forróság­ban. Az Árpád utcai építke­zéseknél érdeklődünk egy né­hány percig kényszerszünetet tartó darustól. Napszemüve­get visel, félmeztelenül ül a fülkében. — Szabolcsi fiú Borbély Sanyi i®, akárcsak én — mondja Szolnoki Bertalan, a törpe__ 6 tonnás magyar daru kezelője. — Hazajöttünk szűkebb hazánkba építkezni. Ö tiszamogyorósi én meg aranyosapáti. Együtt lakunk, jöjjenek megmutatom. Pihenő? Meszesgödrök, betonele­mek, téglatörmelékek között bukdácsolva jutunk el a la­kásukhoz. — Itt van az otthonunk — mutat az egyik felvonulási épületre. — Ilyenkor Sanyi olvasni szokott. Pihen, mert éjszaka nagyon kell ám fi­gyelni. Kopogunk a faragatlan deszkaajtón. Borbély az igyon félmeztelenül elnyúl­va valóban olvas. — Ez az igazi szórakozás som. Pihentet is. Ahová me­gyünk az az első, hogy meg­nézem a könyvtárat, s amit még nem olvastam, ahhoz hozzálátok. Néha a kollégá­val, Bertivel moziba megyünk vagy Sóstón megfürdünk. Ott van az otthonuk, ahol építkeznek. — A vállalatok adnak kü­lön szobát a darusoknak, hogy pihenjenek, de itt nincs, így hát ideszorultunk a fel­vonulási épületbe. Sajnos itt nem lehet pihenni igazán. Csalt az vigasztal, hogy kö­zelebb kerültem a családhoz. Itthon Két esztendeje darukezelő. Azelőtt csak szerelte. — öregszem már, s gon­doltam a kezelőnek nem kell annyit a magasba és oly sok­szor mászkálni, de bizony csak nem úsztam meg — mo­solyog. — Hány éves? — Már 37. Építette Debrecent, Téglá­son a Hajdúsági Iparműveiket, s most Nyíregyházát. — Azért vállaltam a Ra­pidet, hogy haza kerüljek Szabolcsba. Igaz, van úgy, hogy csak vasárnap reggel tudok hazautazni Tiszamo- gyorósra, ® hétfőn már jöhe­tek vissza, de megéri. • Na­gyon sietnek itt az építkezés­sel. S elég veszélyes ahol én dolgozom. Gyér a • világítás is, s a Rapid nagyon reagál a szélre, nagy a kilengése. Nagyon kell vigyázni éjsza­Kedves hallgatóim.!... Ré­gi vita a sajtóban, rá­dióban, árt-e a film és a te­levízió a színháznak? E prob­lémát kellő tudományos tö­mörséggel így összegezhetjük: naná, majd nem árt. Ugyan­akkor — hallgatóim — a té­ma táplálóiból hiányzik a dialektika és pont azt nem vették észre, ami a színház­nak legjobban árt, s amihez képest a film, a televízió és a tűzvész csak múló, heveny ártalmak. Ha a fe­lettes hatóságok ráparan­csolnak egy színházra, hogy ne a tehetséges X rendezzen meg egy darabot, hanem a tehetségtelen V, akkor ki árt a színháznak? A felettes ha­tóságok semmi esetre sem, hi­szen a darabot Y rendezte. O állította be rosszul, övé a fe­lelősség. A konklúzió: a ren­dező is árt a színháznak. De ha — kérdezhetik önök — a tehetséges X rendez meg egy jó darabot tehetséges színé­szekkel? Akkor mi van? A tehetséges rendező is árt a szinháznaik. Az első előadá­sokat ugyanis megnézik a né­zők, elkapatják magulckat és elterjed, hogy az előadás re­mek, az illető színházba ér­demes járni. Megnézik a da­rabot más nézők is, zsufi ház volt sokáig, mindenkinek tet­szik az előadás... Es... Hát nem értik, kedves hallgatóim? A nézők azt hiszik, hogy most már a következő előadások is jók lesznek, jegyet váltanak azokra is és olyan dühösek lesznek, amilyenek az előző jó előadások nélkül nem let­tek volna. Soha többé nem mennek abba a színházba, pedig lehet, hogy — három vagy öt év múlva — megint lesz ott egy jó előadás. Ezek szerint a jó író, a tehetséges rendező és a kitűnő színész is árt a színháznak. Nem hallgathatom el, ked­ves hallgatóim, hegy a szín­háznak azért a legjobban mé­gis csak a közönség árt. Mert ha a közönségnek nem len­ne véleménye, cikkor minden másképp lenne. Meghallgatna minden előadást, tehetséges­nek találna mindent és min­denkit. De a közönség — eléggé el nem itélhetően — azt mondja, hogy ez tetszik neki, az meg nem. Érzik, mi­lyen torz jelenség ez? Ha egyszer a felsőbb hatóság, a izínigazgató és a maga a dra­maturg már jónak ítélt vala­mit, hogy jön a közönség ah­hoz, hogy ö is beleszóljon ál- !lamilag kinevezett, ezért fi­zetést is húzó emberek dolgá­ba? Éppen ezért azt javaso­lom, hogy a színházak ezen- úl ne tartsanak előadásokat ?s aikkor illetéktelenek nem tudják lejáratni a színház nimbuszát. Bocsássák el a 'endezőket és a színészeket, :sak az igazgatók és a dra­maturgok maradjanak, mert íz ő feladatuk a színház he­vületének védelme. Es ha tincs rendező, színész és kö- iönség, még az esetleg tevedö Igazgatók sem árthatnak a színháznak. „ (Lejegyezte: Antal Gábor)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents