Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-25 / 172. szám
HORVÁTH IÓZSEF ÍRJ A: Nem minden lakk, ami fénylik Irigyeljük meg, mennyi minden fénylik körülöttünk. Fénylik a dolgozó ember homloka, amint elmerül munkájában. Fénylik rajta a nyár forrósága, az alkotó lélek belső hevülete, a teremtés emberi szenvedélye. És fénylik az emberi szem, amint a jól végzett munka páratlan öröme csillan benne. Ilyenkor nem is csupán a szem fénylik, de az ember teljes lénye. Fényes a hajótest, amikor építői vízre bocsátják a nagy hajót. És nemcsak a festék fehére fénylik azon, hanem alkotóinak gyönyörködő szemsugara. Fénylik a gőzlakapáes, amint borzasztó erővel lesújt nz izzó acéltömbre, hogy alaktalanságából hasznos formába kényszerítse. Fénylik a szénfal, még a bányalámpák gyér világától is fény vibrál rajta, amikor az ember erejétől megroggyanva, nagy rögökben leomlik. Fénylik az aranysárgára érett búza szára. És a kombájn sebesen járó, százélű kaszája, amint az érett gabonát harapja. Fénylik a tarlót feltörő eke vasa, amint a puha földbe hasít. A malom hengere, amint hófehér lisztté őrli a viasszínű szemeket. S még tengernyi minden fénylik: az embert szolgáló, az életet gyarapító gépek, tárgyak, eszközök Sokasága; Sajátságos és jelképes, hogy az élet javainak születésénél, az alkotásban és annak örömében fény keletkezik. És ezt az ember nem külön, nem mellesleg esiháljá, ez űsy villan fel, mint józan főben az értelem, mint az emberi munka lelke. A sarki fénynél is természetesebb ez a fényáradat, hiszen sok milliónyi ember reggeltől napestig munkálkodik, az élet gazdagításán fáradozik, keze ügyében újabb még újabb hasznos javak születnek. A nép nagyszerű erőfeszl' “ tései révén eredményeket érünk el. Ezek az eredmények pedig fénylenek, senki sem mázolja rájuk ezt a fényt. Mert sok milliónyi munkás, paraszt, tudós, mérnök, művész kisember összefogott munkájából munkájuk eredményeiből éppen elég természete* fény sugárzik. Ezek az eredmények nem szorulnak lakkozásra. Ez a természetes fény földeríti a szorgalmasan dolgozó az élet gyarapításán munkálkodó embereket. Talán azért deríti fel őket, mert hiúság van bennük? Hajlamosak az öndicséretre? Egyáltalán nem ezért. De ha az ember nyugodt lélekkel, és teremtő vágyainak megújuló erejével akar előbbre haladni, akkor mindig tudnia kell, hogy tetteinek értelmük van, nem áldoz és nem fárad hiába. És ez a hit, ez a meggyőződés, nem kevésbé nélkülözhetetlen tápláléka az alkotó embernek, mint a kenyér, A szocializmust építő embernek szüksége van arra, hogy időnként megmérje eredményeit. Fq v-n hogy eredményeiről örömmel büszkén vessen számot, mert ezeket Igazán a magáénak tudhatja: nem földöntúli hatalmak áldásaként, nem az életet kormányzó pénzhatalmasságok kegyeiből jutott hozzájuk,' de maga vívta ki sikereit, a vele egy célra törő, együtt küzdő milliók közösségében. A szocialista társadalomban az ember nem gép, és nem lélektelen eszköz a sors kezében, nem idegen akaratnak akarattalan végrehajtója, itt az ember: hatalom maga. Céljait maga szabja meg, és alkotásaiba lelkét ágyazzg. És amikor napot naphoz, hetet héthez, esztendőt esztendőhöz illesztve előre halad, nem fásult közönnyel bandukol, hanem céltudatosan, a célhoz érés biztos tudatában valósítja meg eszményeit. Éppen ettől kapja fényét, a szocializmust építő ember tevékenysége. S ettől fénvlik kivívott eredményein teljessége. Ellenségeink tudják, hogy ezeket az eredményeket amelyek vannak és sokasodnak —. többé sem blokáddal, sem pokolpénpel, sem másfajta erőszakkal nem semmisíthetik meg. Ezért az ideológiai harc mezején a legravaszabb ármány fegyvereit próbálják bevetni. Tudván, hogy mennyire nélkülözhetetlen, és erőt újító tápláléka a népnek saját eredményeinek büszke tudata, megpróbálnak mérget hinteni ebbe a táplálékba. No, mire is igyekeznek ők minket kioktatni? Hogy mi tulajdonképpen nem is haladunk, hanem hiába is küzdünk és dolgozunk, alig érünk el valamicskét. De még erről a valamicskéről sem ildomos beszélnünk. Ne emlegessük eredményeinket, mert ez csak hiú kérkedésnek tetszik. És mi Csáki* valóságról beszéljünk. De milyen Is ez a valóság? Egészében véve rút és elszomorító. Az egész élet csak hibákból, fogyatékosságokból. piszkos foltokból, gondokból, elmaradásból áll, Ez volna a ml valóságunk? És ha valamit mégis szépnek és jónak hiszünk és mondunk? Az csak a valóság lakkozása. Mért nálunk csak az fénylik, amit belakkoznak, minden egyéb komoran feketéllik. 17 zt a mérget az imperia- lizmus ideológiai boszorkánykonyháján kotyvasztották. És akadnak emberek, akik — bár köztünk élnek, sőt velünk együtt dolgoznak, és a szemüknek bízvást sokkal inkább hihetnének, mint ellenségeink csalárd és ostoba trombitálásának —, mégis bekortyoltak a kishitűség hódító italából. Ez a mételye- zett ital elvette szemük fény- érzékenységét, Szemükben nem tükröződik vissza az élet sok-sok valódi hamisítatlan fénye, ezek a szemek csak a lakkra érzékenyek. Annyira, hogy szüntelenül összetévesztik a valódi fényt a lakk fényével. Ettől aztán nekikeserednek, sőt, másokat is igyekeznek elkeseríteni. Mindezt az ellenséges imperialista ideológusok nagy gyönyö- “daégére. Fehérgyarmat, új lakóházak. Foto: Román Dénes. A személyi kultusz, hogy egyes, isteni rangra emelt emberek gyarlóságait feledtesse, és őket felmagasztalja, csakugyan lakkozta a valót, sőt, annak képe helyett a valóság égi mását tartotta az emberek szeme elé. Emlékezünk eríe és nem feledjük. Pártunk elitéli és elveti az önámítás, a hencegés, a létszateredményekkel való kérkedés minden formáját. Ehelyett józan valóságlátásra neveli az embereket, arra, hogy Ítéleteiknél és tetteiknél mindig a teljes valót vegyék alapul. Ez érvényesül politikánkban, munkánkban, életünkben, és ez segít bennünket, hogy eredményesebben dolgozhassunk a szocializmusért. De az a tény, hogy elítéljük a személyi kultúsz valóságlakkozó gyakorlatát, nem kötelez bennünket arra, hogy semmibe vegyük, elhallgassuk és eltitkoljuk eredményeinket még magunk előtt is. Ha ezt tennénk, — bedőlve az imperialista ármánynak — cseberből vederbe esnénk az önbecsmérlő hitetlenség nem kevésbé verné béklyóba alkotó erőnket, mint a lakkozó önáltatás! Sajnos, imitt-amott találkozunk emberekkel, akik bedőltek az Imperialista maszlagnak. Nincs az az örömteli tény, amely kedvüket szegné a kesergéstől, aminek felületén ne keresnék a lakkot. Pedig hát nem minden lakk, ami fénylik, sőt! De ha ők egy színműben, vagy novellában például életigenlő, pozitív hősökét fedeznek fel, rögtön elblggyesztik a szájukat: ez valami régi hang visz- szacsempészése, sematizmus és lakkozás. Szemükben minden művészi, ami a valóság árnyoldalait tárja fel és minden művészieden, ami nem a szemétdombról Való. Pedig micsoda valóséglátó szem az, amely a modern, új lakótelepet meg sem látja, csak tövében az ottfelejtett törmeléket? A mi teljes valóságunk: a dolgozó milliók eredményes munkájából és küzdelmeiből fakadó, mind teljesebben kiloontakozó Szocialista élet, a valóra váló remények és igéhyek tengernyi sokasága, és másfelől e fénylő tényeknek árnyékában sók emberi mulasztás, baklövés, még elvégzetten tenhivaló. Lakkozva torzít, aki csak a jót és szépet kiemelve, figyelemre sem méltatja a leküzdésre váró gátló tényezőket. Kormoz és mocskol, aki tekintetét szakadatlanul szemétdombra függeszti, és onnét akarja rfieríteni valóságélményeit. Sem kormozásra, sem lakkozásra nincs szükségünk. Mindkettő — hályog az ember szemén. Pedig úgy kell és úgy egészséges, hogy az emberi szem tisztán lásson, akár a jelent ítéli meg, akár bízón pillant a jövendőbe. Ellenszenves az az ember, aki úgy oltalmzná a szocializmust, hogy a kudarcot sikernek, a hibát erénynek magyarázná. De nem kevésbé ellenszenves az, aki személyesen élvezi a szocializmust építő tömegek közösen kivívott eredményeit, eközben pedig klcsinyli és becsmérli az őt is boldogító valóságot. Nem kell pirulnia annak, aki nyíltan dídséri, ami jó, és erejében meg-megújulva. erre a büszke meggyőződésre támaszkodik. Mert aki azt állítja, hogy nálunk nem a sokasodó eredmények“ az élet valódi jellegzetessége, az voltaképpen lebecsüli népünk sok-sok erőfeszítését, alkotó munkáját. A mi valóságunk nem szorul lakkozásra, de nem érdemli az ellenséges ideológiától félrevezetett kis- hitüek legyintéseit és kifaka- dásait sem. Mert mi a valót nem szavakkal, nem frázisokkal szépítjük, hanem dolgos tetteinkkel. Lányok útja érettségi után — „Valóban orvos lehetek?“ — Akinek sikerült, s akinek nem Könny és könny — Emlékeznek még azokra a percekre? Mindketten egyszerre: „Igen, hiszen egy hete sincs”. Erzsiké: Összeszorult a torkom és sírtam. Ica: Én sem álltam meg könnyek nélkül. Egyik bánatában, másik örömében. Az történt csupán, hogy a postás meghozta a felvételi bizottság értesítését az egyetemről. Erzsiké szemrehányóan, sértődötten pillant fel: —• Csupán? Nekem ez Volt az eddigi legnagyobb vágyam és füstbement... „Vem akarom elhinni“ Kérik, ne írjam ki a tetjes hevüket, hiszen úgy sem tudják megkerülni legbelsőbb, Személyes titkaikat. Itt van például les. — Még égy évvel ezelőtt sem gondolhattam a továbbtanulásra. Népes családjuk kies, keresetből él. Örült, ha néha egy bálra illő konfekcióruhát kapott, amíg mások a méreteseket készíttették a minőségiben. Hajnelontá kelő édesanyja hivataltakarítést vállalt, úgy egészítgeti a családfő ezernél alig több havi keresetét. Ica nem járhatott társaságokba, a mozit is ritkán engedhette meg magának. Boldog volt, ha az otthoni házimunkák mellett becsületesen átvehette a másnapi tananyagot, Erre viszont mindig Vigyázott. Jelesen kezdte és jelesen végezte a gimnáziumot. Valósággal repdes a hangja: — Igaz lesz? Nein akarom elhinni: orvos lehet egy altiszt lányából! Mama töprengése Jól emlékszik, a legtöbb kérdésre kielégítő választ adott a felvételin. Mégsem gondolta, hogy felveszik any- nyi jelentkező közül. Már állás után érdeklődött a városban... Felvették s most érkezett csak igazán a tervezgé- tés napjaihoz. Otthont kap, társadalmi ösztöndíjas szeretne lenni, hogy ezzel is enyhítse' szülei gondját. Lassan Beszélgető asszonyok a ház előtt. Mostanában költözött fel az Üjlágymányos nem egy lakója s magával hozta az otthoni szokást, kö- tögetni, társalogni kiül esténként a kiskapuba. E3 közben persze félszemmel h gyerekre ügyelni. Mert sok itt a gyerek és nincs ennél különb játszótér az egész Nagy-Budapesten. Építést anyag, agyagdombok, homokdombok, deszkából lé, kőhalom és ménkű nagy csövek, amiken lehel bi'jkálnt keresztül-íkasul. Csupa izgalom és rejtelem a táj, tál a töltésen, valahol a Duna felől már, úgy lehet, indiánok lopakodnak... — Érdekes — mondja kísérőjének vahski a sétálgatok közül — mennyi gyerek és egy sincs köztük mezítlábas. Nekem már fel sem tűnik, pedig tényleg pár éve még — falun, városban egyarendezgetni kezdi holmiját, szükség lesz néhány ruhaiga- zításra, s talán jut egy-két új darabra Is. „Szegény mama, mennyit töpreng ezekben a napokban! Alig tudtam lebeszélni a pénzkölcsönzésről”, Egy hónapja ICa délelőttönként besegít egy hivatal munkájába, onnan is kap néhány száz forintot. Aztán irány Debrecen! Amit azelőtt említeni sem mert, most határozottan, nagy lélegzettel vallja: —■ Gyógyítani fogok betegeket, vigyázok majd mások egészségére. Én még így noha sem határoztam el semnvt életemben. Látom, Erzsiké legszívesebben itthagyna most bennünket. ki is mondja őszintén, fáj hallania ilyeneket Neki azt írták: „helyhiány miatt nem vesszük fel”. Pedig... pedig... pedig... — Pedig jeles bizonyítványt vittem a technikumból, pedig aránylag sikerült a felvételim... De minek ez a sok pedig? Szinte biztos volt a továbbjutásban. Keserűen jegyzi meg, ráadásul még azzal sem vigasztalhatja magát, hogy neki nem volt „jó keresztapja”, hiszen az idén már nem a származás volt a döntő. „Akkor hát hogyan történt”? Kérdez és nerti talál feleletet. Sírás környékezi napok múltán is. önmagának mondja: „Most majd én is hozzákezdek a stafirung gyűjtéséhez, törölközőket, szalvétákat rakosgatok a szekrénybe. Még öt évig nem akartam ezekre gondolni”. — Én meg erre is szívesen gondoltam volna — szól közbe halkan a leendő orvos, aki kicsit furcsállja az előbbi kijelentést. Erzsiké, a kimaradóit gondjai közben fel sem figyel erre. Kiönti a másik keservét is: annak sem tud igazán örülni ezek után, hogy... öt, — hatszemközt elárulja: Ferinek hívják —felvették a jogra. ránt — szép nyári délutánokon saját talpakon trappol- tak a srácok. Hét-nyolc éves legény Vágtat ki az egyik Baranyai téri házból, nyomában kistestvérével. Sürgős lehet á megbeszélés, mert késen ragadja, úgy viszi magával szárnysegédjét. Am a nagy igyekezetben zsupsz, a kis barna tornacipő, a bálik, lerepül a lábáról. Mulatságos a kép, nevetve figyelmeztetem: — Pajtás! Leesett az öcsinek a cipője... Elpirul a gyerek. Vajon mi ezen a restellni való? Kiderül! nyomban. *— Ez csak a hétköznapi — mondja. Aztán tokáját kicsit megeresztve, torakhanyon és nem minden gőg nélkül teszi hozzá: — A vasárnapi cipője nem esik le. Kisjó. — Ügy terveztük, együtt tanulunk majd. Ki tudja, hogy alakul ezután? A távolság, az új arcok... én meg közben elmaradok... Jövőre? Talán... Nehéz megvigasztalni. Reménytelennek tartja a fe.leb- bezést is, — „Úgysem lesz belőle semmi.” Jövőre? Talán újból nekivág. Mér apuka talált neki égy munkahelyet: elsejétől adminisztrátor lesz. Tegnap volt bemutatkozó látogatáson. Sok fiatallal lesz együtt. Ezt szerencséjének tartja. Körülvették, mondták, fel a fejjel, nem dőlt meg össze a világ. — Máris beszervezlek a táncscsoportba s kérték, vegyek részt legközelebbi jutalomkirándulásukon, amit a KISZ szervez a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Mit gondol, elmenjek? Icával együtt biztatjuk, de nehezen jelenik meg az elfő mosoly az arcán. A. S. Ezeregyszá* dolgozó nevében Négy éve alakult, két éve minisztériumi vállalat az ÉRDÉRT mátészalkai fafeldolgozó üzeme. Az üzem ma már ezeregyszáz munkást foglalkoz at, termelési eredményei kiválóak, munkája minőségének híre túljutott aa országhatárokon. Az ezeregyszáz dolgozó eredményei forintokban la elismertek. Jól éírzik magukat Szatmár legnagyobb munkahelyén, de teljes Joggal reklamálják újra és újfa a szociális, munkásvédelmi problémákat, amelyek már-már tűrhetetlenek. Többször tettük szóvá lapunk hasábjain, hogy mindössze száz személyes Öltöző és mosdó áll a dolgozók rendelkezésére. A mosdóban egyszerre húsz embernél több nem tisztálkodhat, ennek ellenére a helyiség nagy részét Is raktárnak használják. Nem marad Így más hátra, minthogy a munkások a tűzoltásra elkészített hordók vizét használják munka utáni tisztálkodásra. Ezer ember szorul ki a mosdóból, öltözőből. Igen kellemetlen eZ most, ám felbukkan a kérdés: mj lesz a hideg őszi—^téli napokon? Nem kisebb probléma, hogy a szálkái munkások már rég kinőtték az üzemi konyhát és étkezőt. Csupán háromszáz ember meleg étellel való ellátása lehetséges itt. Aa étkező ezenkívül kultúrterem, de Ilyen körülmények között e célra Sem megfelelő. Régen kellett volna már a most épülő orvosi rendelő. Nagy szükség lenne ugyanakkor a telep különböző pontjain melegedők, illemhelyek létesítéséire. Okkal panaszolják a fűrészüzem gépeinél az elszívóberendezések hiányát, hiszen a csarnok szellőzését csak a huzat biztosítja — emiatt több súlyos megbetegedés történt! A zsúfolt telepen alig van hely a farakások közötti targonca, vagy kézi szállításra, s a dolgozók háromezeréves módszerrel, a hátukon hordják a forgácsot a tárolóhelyekre. Súlyosak ezek a problémák, kivizsgálást és felelősségre vonást, de ami ettől is sürgetőbb, intézkedést követelnek, Különösen szükség van erre akkor, amikor több cselben, a telep fennállása óta negyedszer hívjuk fel rá a* Illetékesek figyelmét! A vállalat szociális é< kommunális helyzete cseppet sem javúlt, a munkások egészsége, szociális lehető- á'V”® szinte a véletlenen múlnak. Most már az Országos Erdészeti Főlgazga’óság vezetőitől kérdezzük: meddig?! A Nyírbátori Növényolajipari Vállalatnál épül az új extra- üzem. Az építkezés 3 200 000 forint beruházással épül. Foto: Elek Emil, öiíftódlat
