Kelet-Magyarország, 1963. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-16 / 139. szám

■ MIHÁLY BÁCSI Fotópályázatunkra beküldte Kenyeres Imre Nagyecsed. Hazautazott a megyénkben járt kárpát-ukrajnai delegáció A megyénkbe érkezett kár­pát-ukrajnai pártmunkás dele- gáció tagjai csütörtökön előbb a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalatot, majd a kisvárdai Vulkár^ keresték fel, ahol a szakszervezeti munka tanul­mányozása után találkoztak az üzemek dolgozóival. Pénteken délelőtt a mátészalkai ÉR­DÉRT vállalatnál tettek láto­gatást. majd a vállaji községi szakmaközi bizottság munká­jával ismerkedtek. ötnapos látogatásuk utolsó eseménye szombaton délelőtt a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsánál vette kezdetét, ahol i Szabolcs-Szatmár megye part­ies szakszervezeti vezetői me­legen köszöntötték a kárpá­tontúli vendégeket az ötödik szovjet űrhajó felbocsátása alkalmából, majd értékelték a látogatás tapasztalatait. Szombaton délelőtt a MEDOSZ és az építők megyei bizottsá­ga tagjaival, aktíváival talál­koztak a vendégek, majd a kora délutáni órákban haza in­dultak á küldöttség tagjai. „Ezért taníttattalak ?...“ MUSZÁJBÓL LETT EZERMESTEREK Az orosz hadifogoly ajáiidéhn Hét szakember egy személyben A Nyíregyháza Kölcsey Fe­renc Gimnázium tizenhárom végzős leánytanulója a na­pokban sikeres érettségi vizs­gát tett a baromfinevelési szakmából a politechnikai ok­tatás keretében. Ez önként vállalt tantárgyból kilencen kitűnő, négyen jó vizsgaered­ményt értek el. A IV/C. osz­tálynak ez a tizenhárom ta­nulója külön szakmai okle­véllel hagyta el a gimnáziu­mot. Hírnek — talán érdekes hírnek — elég lenne ennyi is. De fűzzük még hozzá, hogy a tizenhárom érettségizett leány közül négyen az ősszel megnyíló Gödöllői Felsőfokú Baromfitenyésztői Techni­kumban akarják továbbfoly­tatni tanulmányaikat, egy kislány már jó állást kapott a (iszavasvári Lenin Tsz-ben, a baromfinevelő farmon. Néhá- nyan más szakmában tanul­nak tovább, s vannak, akik szintén a megszerzett szak­májukban — a baromfitenyész­tésben — akarnak dolgozni. A megye távolabbi, de" Je­lenlegi tervében is halljuk*. ezrekre és tízezrekre van szükség a mezőgazdaságban, hogy szakmunkásként, techni­kusként, specialistaként részt vegyenek a termelésben: olyanokra, akik megszerzett műveltségük adott színvona­lán bátrabban eligazodhat­nak a mind modernebbé vá­ló nagyüzemi mezőgazdaság gépesített termelésében, a ke- mizálástoan, az élettani ala­pokra helyezett gazdálkodás­ban. , A nagyüzemi gazdálkodás lényege a tudásban, a mű­veltségben van. Ez nem na- gyotmondás, hanem az élet igazsága. A mezőgazdaság technikai ellátottsága ez idő szerint egyáltalán nem ma­gas, (messze vagyunk még egyes arra való termelési fo­lyamatok automatizálásától?). És mégis azt kell mondanunk, hogy ezt a viszonylag köze­pes technikát sem képesek uralni legtöbb termelőszövet­kezetünkben sem a vezetők, sem a termelő munkában részt vevő tagok. De ha fel is „nőnek” — mert fel fognak nőni — a technika jelenlegi színvonalába, jól alkalmazzák a mostani kemizálási módo­kat — akkorára sokkal több, és sokkal modernebb gép lesz. A gazdálkodás meghatá­rozó része lesz az öntözés, a százezer hold gyümölcsösben a jelenlegi eljárások elavul­takká válnak a kártevők el­leni védelemben..., és sorol­hatnánk még igen sok pél­dát arra, hogy ami most jó lenne (de még nem tudjuk így megcsinálni), azt néhány év múlva túlhaladja a szük­séglet. . Ezért válik — nem is csak érdekessé —, hanem igen nagy jelentőségűvé a tizenhárom gimnazista kislány példája. S e példa — ha most oda való is —^nem korlátozódhat csak a mezőgazdaságra, hanem ér­vényes az élet, a termelő te­vékenység minden területére! — Előbb-utóbb ajánlatos tu­domásul vennünk: a meg­szerzett műveltség nem arra jogosít bennünket, hogy álta­la akármilyen icipici hiva­talocskát szerezzünk magunk- nak, minél távolabb a ter­melő tevékenységtől, hanem igenis arra kötelez, hogy mű­veltségünk, tudásunk birtoká­ban részt vállaljunk minden anyagi jólét forrásából — a termelésből. A jólétet, anya­gi és kulturális életszínvonal növelését csakis a termelt ja­vak mind gyorsabb gyarapí­tásával érjük el. A fentiek talán kategori­kus és túl száraz megállapí­tások. Viszont: igazak. Gon­doljunk csak arra, hogy a fiatalok jelentős részének egészséges munkaszeretetét sokszor maguk a szülők nem hagyják kibontakozni. Tízek, százak, talán ezrek vannak a fiatalok között, akik szakmát szeretnének tanulni a megyé­ben. A szülő azt mondja ne­kik: „Fiam, én nem parasz­tot, nem lakatost vagy kőmű­vest akarok belőled, hanem urat”. A szülő kétségbeesve veszi tudomásul, ha érettsé­gizett gyermeke nem válik kistisztviselővé, hanem egy becsületes szakmából, akar megélni. „Ezért taníttatta­lak!?” — sírnak fel szemre­hányóan. Akarattal nem említem a fiatalságnak azt a nem szá­mottevő rétegét, amely „utál­ja a munkát”. Azért, mert ilyen fiatalok a valóságban alig vannak. Olyanok van­nak, akiket kisebb, családi, baráti környezet elkényeztet, „elméleteivel” elriaszt a mun­kától, s olyanok is, akik bi­zony sajnos rossz tapasztala­tokat szereztek egyes üze­mekben, gazdaságokban. de ez mind mind nevelés kérdé­se. * A mezőgazdasági szakmun­kásképzésben vannak már kezdeti eredmények. Azonban sokkal jobban előre halad­hattunk volna ezen a téren. A lemorzsolódott szakmun­kástanulóknak több mint a fele azért hagyta ott a gazda­ságokat, mert a szakmai fej­lődésük, tanulási lehetőségük iránt szinte teljes volt a tsz- vezetők közömbössége. Saj­nos, vannak még tsz-ek, ahol az állam által segített vete­tő szakembert sem látják szívesen, s az ilyen helyeken pedig egyáltalán nem tesz­nek azért semmit, hogy saját maguknak neveljenek szak­embereket: társadalmi ösztön­díj-alapon. Az a kétszáz me­zőgazdasági ösztöndíjas fia- fal a megyében — mint mon­dani szokás — csepp a ten­gerben. Többre, sokszorosára lenne szükség! A gimnáziumokban a poli­technikai képzés sokat segít a munkára nevelésben. De éppen a tizenhárom kislány példája vet fel egy talán megoldható gondolatot: A négy éven keresztül politech­nikai képzésben részt vevő fiatalok egy része — minden bizonnyal a választott szak- ma megszerelése alapján — nem kötelezően, fakultative érettségi vizsgát tesz a kivá­lasztott szaktárgyból. És ők is csupán azt a szakmunkás oklevelet kapják — amellett, hogy az érettségi bizonyít­ványukban is szerepel a vizs­ga eredménye —, mint többi társuk. Talán ajánlatos len­ne részükre szaktechnikusi, specialista vagy valamilyen más, megkülönböztető értékű oklevelet adni. Ez a minősé­gi megkülönböztetés minden bizonnyal foltozná az érettsé­giző fiatalok érdeklődését a termelő munka iránt. Samu András. Nyíregyházi séták Hegedűsök, orvosok, bérházak már fel, s építették meg újra és újra az utakat. Talán egy­szer véglegesen rend lesz itt.­A Dózsa György út sima betonján szinte hangtalanul suhannak a gépkocsik uta­saikkal Sóstó felé. A nyom­da mellett a város egyik leg­szebb, s régi boltíves épületét varázsolják újjá az építők. Átellenben lehúzott rollók. Űj helyre, neonvilágítású üz­letbe költözött a virágbolt. A vas műszaki bolt is a Kos­suth térre tette át székhe­lyét. Hogy mi lesz a közel egy esztendeje zárva tartott négy üzlet helyén?! A nyír­egyháziak közkedvelt Cseme­ge Áruházának vezetője új­ságolta, hogy erre szeretnének terjeszkedni. S akkor a birto­kukba kerülne a négy üzlet is. Most folyik a vita, hogy megéri-e? . Induljunk tovább a Bocs­kai utcán. Uj, kétemeletes épületek, nőttek ki a föld­ből. Előttük már épül az új cukrászda, fűszer és cseme­gebolt, zöldség, gyümölcs és húsüzlet. Közelében találjuk a Szamüelyről elnevezett me­gyei SZTK Rendelőintézetet. Dr. Balogh Rezső felülvizsgá­ló főorvos szobája előtt be­tegek várakoznak. Az ősz hajú orvos elmondja, hogy 16 osz­tály, modern műszerek és 35 orvos áll a betegek rendelke­zésére. Naponta több mint 2000 embert vizsgálnak meg. S mióta megszaporodott a biz­tosítottak száma, már kezd szűk lenni a hely. Ezért új osztályok felállítását tervezik. Szomszédságában már az utolsó simításokat végzik a nyolc pilléren nyugvó szo- katlan stílusú véradó és kon­zerváló állomás épületén. Tóth János művezető mon­dotta, hogy június 17-én lesz az avatása. Az épület előtt a lányok már a parkot alakít­ják, gereblyéznek, s a padok is készülnek. Igaz, hogy 1 millió 600 000 forintba ke­rült az építkezés, de igazán szemet gyönyörködtető. Az Incédi soron, a kórház szomszédságában öt kéteme­letes színes épület. Szövetke­zeti lakások. Dolgozók épít­tették saját költségükön, az állam, segítségével. A D-épü- let földszintjén orvos lakik. Nagytakarításkor érkeztünk. Éppen festették a lakást A fiatal feleség volt otthon. Ö újságolta, jjogy két évig lak­tak albérletben, s gyűjtötték a pénzt a lakásra... A Kelet-Magyarországi Fa­ipari Vállalat telepére mun­kaidő végére érkeztünk. Ép­pen termelési tanácskozáshoz készülődtek. Oláh László igaz­gató értékelte a félévi mun­kát. Ö mondta el megnyug­tató újságként a háziasszo­nyok örömére, hogy ez év második felében már gyúró­deszkákat, teknőket is gyár­tanak 10-ezres tételekben a hasai piac számára. Igaz, ta­lán nem lesz kifizetődő, de szükséges. Farkas Kálmán A két ezermester Balogh egy makacs zárral bíbelődött az új napköziben Komoron. Nem akart stimmelni valami, mert nagyon beleizzadtak, míg jobb belátásra bírták a biztonsági zárat. — Jó, most már kész! — engedte le szerszámokat szo­rongató jobbját a kisebb Ba­logh István. Testvérbátyja a 61 éves K. Balogh Sándor jó­kora bólintással hagyta hely­ben a brigádvezető öccs sza­vait. K. Balogh István a tsz építő, — azaz ezermester — brigádjának vezetőié. — Kölcsön adott bennünket a tsz néhány napra... — ma­gyarázza Balogh István. — Mi építettük meg a napközi­nek a fáskamrát. Sürgősen kellett. A két Balogh külön szere­pet tölt be az építőbrigádban, a szíve és a lelke az együttes­nek. Mindketten kőművesek, ácsok, kerékgyártók, ková­csok, csizmadiák, szíjgyártók és borbélyok. Az örökölt sámfa Ügy kezdődött több mint negyven esztendeje — veszi át a szót az idősebb, — hogy elszakadt a csizmám, meg kel­lett csinálni, de pénz nem volt rá. Volt a faluban a pap­nál egy orosz hadifogoly, úgy hívtuk János, az értett a csiz­madia mesterséghez. Mikor elment rámhagyta a sámfát, a szerszámokat... így tanulta ki az idősebb Balogh a csizmadia mestersé­get, tőle pedig az öccse. Nem­sokára a két Balogh javította Komorón a rossz csizmákat, cipőket. Sőt annyira belejöt­tek -a csizmadia-tudományba, hogy a környék földbirtokosa, Szalánczy nagyságos is náluk rendeltette a magas kérgű csiz­mát Mikor pedig összedőlt aBa- logh-portán az öreg ól, neki­fogtak, hogy felépítsék. Né­hányszor le kellett bontani a falat, mert ferdére sikerült, végül mégis behajthatták a két tehenet az új ólba. Ettől kezdve egyre többen „hívos- gafcták” a két Baloghot ke­mencét rakni, ólat csinálni, házat építeni. Nagyapától tanulták — A nagyapánk fúró-faragó ember volt, tőle fogtuk meg a faragást — folytatja a fia­talabb. — Hat új szekér menl be fe tsz-be, amit én csinál­tam ... — Én meg be is vasaltam, most is avval járok — kont- rázik rá az idősebb. — Ha meg a kovács nem volt ott­hon hozzáfogtam az ekevasat élezni. Meghallották a falu­ban az ülőcsengést, jöttek, hogy nekik is élezzem meg... És a mesterség újabb mes­terséget kívánt. A két Balogh a szövéssel is barátságot kö­tött, fonnak, szőnek, szedik a csikót a régi szövő-szerszám­mal, mint bármelyik idősasz- szony. —Igen, mert a fiatalok már nem nagyon szőnek ■— jegy­zik meg. Az asszonynép in­kább festeget. Hengert vett már itt majdnem mindegyik, gondolnak egyet és átfestik a szoba falát.,. Minden működő szerkezet izgalomba tudta hozni a két testvért. Az idősebb megta­nult gépen varrni, ő varrta, szabta a ruháját. A fiatalabb még szakmesteri vizsgát is tett, 2 évig és 9 hónapig jár­ta a fél országot betonkeverő­géppel. — De haza hozott a család. Meg megúntam a szárazkosz- tot. összeszedelőzködtünk és alakítottunk egy mindenes bri­gádot. Csináltunk dohánypaj­tát, még vasárnap is gyűrtük, betonutat, istállót, tengerigó- rét, juhhodályt, a lovaknak hámot. Ahogy teltek a hónapok, évek, össze is szoktak, nem kellett senkit „szólangatni,” hogy jobban fogja meg a szer­szám nyelét. Még egy* pohár sörre is együtt mentek be az ivóba, a kupica kisüsti is úgy esett jól, ha nem hiányzott senki a családból. A napi két munkaegység is csinálta a munkakedvet. Új pályát választanak Az ezermester-hajlam nem hagyta nyugton a két Ba­loghot a tsz-ben sem. Otthon folytatták a mesterséget. A fiatalabb kerékagyat, küllőt fűrészelt, faragott éjszakába nyúló estéken a tsz fogatai­nak. Az idősebb „új pályát választott” mivel a faluban nincs borbély, fehér vászon­kendőt, nyírógépet „szerzett” és egy napon elkezdte a haj­vágást. Nemsokára az öccse is. — Most is mi nyírjuk a fél ; falut. Még a gimnázista lá­nyokat is, akik Várnába jár­nak, — dicsekszik az idősebb. — Egy vasárnap huszonöt- harminc fejet... Van , még szakma, amihez ne értene a két Balogh? — Egy falusi vadász mér­gében földhöz vágta a puská­ját, letört a tusa. Bejárta Debrecent, Nyíregyházát, nem vállalták el, azt mondták küldje be a fegyvergyárba. Elkértem. Hozott diófát, neki­láttam, igaz, nem engedtem magamhoz senkit, míg el nem készültem. . | Ha valaki megkérdezi őket mi a titka az ezermesterség­nek, azt válaszolják: sok volt a gyerek. A hajlamnál ser­kentő volt a muszáj. Páll Géza Elcsendesült a zeneiskola. Nem hallatszik az utcára a modern épületből a hegedű, zongora, klarinét, fagott, a sok hangszer hangorgiája. Pihen­ni tér egy időre a 650 növen­dék, akiket szakavatott zene- értők, s a Kodály tanítvány igazgató, Vikár Sándor ve­zette be a zene különös vilá­gába. Munkás és paraszt szü-. lök gyermekei tanulnak itt, akik közül több mint. tanár került vissza a régi és új fa­lak közé tanítani. Az egyik kis koreai fiú is itt ismerke­dett meg a magyar zene mes­terműveivel. Az iskola nö­vendékei ez évben 35 hang­versenyt adtak üzemi mun­kásoknak, a város lakosságá­nak. Ottjártamkor az igazga­tó Farkas Zelmirát, a tiszadobi parasztlányt di­csérte, aki mint kitű­nő hegedűs a jövő évben már a debreceni zeneszakis­kolában folytatja tanulmá­nyait. Elmondta, hogy kissé fájó szívvel készülnek az év­záróra, melyen újra, s az is­kolaév megnyitásáig utoljára csendülnek fel a hangszere­ken a klasszikusok és a mo­dern zeneköltők gyönyörköd­tető melódiái.-» A Bessenyei tér színes, moz­galmas. Vadgalambok turbé- kolnak a fákon, s ifjú párok simulnak egymáshoz a pado­kon. A színházzal szemben modern ágyásokban illatozik a sokszínű virág. Kár, hogy a kertészek nem magas tör­zsű. virágokat ültettek ezek­be a téglalap alakú kertekbe. Szebben mutatnának, jobban érvényesülnének a vörössala­kos térben..: Feltúrták az úttestet az épí­tők a Mező utcában is, csa­tornáznak. A Rákóczi és a Moszkva utca sarkán, új vo­nalú épületet pillantunk meg. Ez lesz a szervizállomás. Több mint 1000 gépkocsi ki­sebb gyógyítását biztosítják majd itt. Katona István, a fiatal építésvezető mondta el, hogy az új módon tervezett épület tetőzete, — nem tud­ni mi okból — 20—30 centi­métert süllyedt, s most ja­vítják, aládúcolták a nagy csarnokot. Az épület 3,3 mil­lió forintos költséggel épül. Átadási határideje augusztus 10. „Ha a vállalatunk rákap­csol, még kész lehet akkorra”, Az Árok utcán is lefekte­tésre várnak a betoncsövek. A Vasvári Pál utcán, modern kétemeletes épület pompázik. Arca nemes vakolatból ké­szült. Színes, kellemes. Fia­taloknak való. Itt lesz a fő­iskola 13 új tanterme. Varga Árpád művezető újságolta, hogy ők már július derekán átadnák rendeltetésének, csak még a kazánok nem érkeztek meg. A Beloiannisz tér Igazi vá­rosközpont. Hatalmas tért öle­lő épületek veszik körüL Az Irodaház előtt gépkocsik áll­nak, a Béke ház előtt gyere­kek rúgják a labdát a betono­zásra váró úttesten. Ki tudja' hányszor és miért túrták 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents