Kelet-Magyarország, 1963. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-11 / 134. szám
Napié 1963. Június 11, kedd Névnap: BARNABÁS A Nap kel 3 óra 47 perekor, nyugszik 19 óra 40 perckor. A Hold kel 22 óra 58 perckor, nyugszik 7 óra 23 perckor. Tábor nyitás a Sóstón 300 KISZ-vezető részvételével 'nyitotta meg hétfőn kapuit a KISZ Megyei Bizottságának sóstói KlSZ-veze- tőképző sátortábora. Diczkó József, a KISZ Megyei Bizottságának titkára mondott megnyitó beszédet, majd Botár József, a nyíregyházi Fel- sőfoikú Tanítóképző Intézet tanára tartott előadást a jelenlegi külpolitikai helyzetről. A tábor programjában különböző témájú előadások, vetélkedők, sport és lcul/tu- rális rendezvények lesznek. Szülői gondatlanság miatt a házuk előtt lévő csatornába fulladt vasárnap a vihar után Pataki Károly vajai lakos másfél éves Ferenc nevű fia. A gondatlan szülők ellen eljárást indítottak. Bronzkori edényeket találtak Szabó Gusztáv Nyírjákó, Táncsics utca 2 szám alatti lakos udvarán. Az értékes leleteket a Jósa András Múzeumban helyezték el. Tízen ötezer-ötszáz forint értékű könyvet ajándékozott az ünnepi könyvhét alkalmából a baktalórántházi járás községi könyvtárainak a földművasszövelkezet. A Bukarest Nagycirkusz megyénkbe érkezett. 12- és 13-án Kisvárdán, 15-től pedig négy napig Nyíregyházán szerepelnek a román vendégművészek. Mesejáték, jazz-balett, koncert-számok szerepelnek a József Attila Művelődési Ház balettiskolájának június 17-én 18 órakor kezdődő záróvizsgáján, amelyet a Móricz Zsigmond Színháziban rendeznek meg. Az MSZBT budapesti elnöksége és a budapesti úttörőelnökség Ki tud többet barátainkról? címmel nagy sikerű szellemi vetélkedőt rendezett, amelynek kerületi döntőit áprilisban és májusban tartották meg. A 22 legjobb versenyző döntőjéről a rádió 6-os stúdiójából a Kossuth-adó június 13-án ad közvetítést. Kiállítást rendez a tanulók kézimunkáiból a Nyíregyházi Gyógypedagógiai Nevelő és Foglalkoztató ' Intézet június 11-től 14-ig. A kiállítás délelőtt 9-től 12-ig és délután 3-tól 6-ig megtekinthető az iskola épületében. Fényünnepéty Monda-bokorban Vasárnap a várostól távol eső Manda-bokorban kigyúlt a villanyfény. Az ünnepséget a művelődési háziban tartót- iák, amely évekkel ezelőtt felépült, de az izzószálak csak akkor sugároztak fényt, ha agregátorral fejlesztettek áramot. A vasárnapi ünnepségen Biró László, a városi tanács vb. elnöke a tanyai kulturális élet fellendítéséről, a villany nyújtotta lehetőségekről beszélt. Elhatározták, a művelődési ház körül szép parkot létesítenek. Nyolevannyole éves korában vasárnap Párizsban meghalt Jacques Villon, a kubiz- rmus megalapítója és a modem festészet egyik kiemelkedő alakja. Világűrkutatók a Marsról A Nemzetközi Világűr Bizottság varsói tanácskozásán a kozmikus biológia több tudósa kijelentette: nem lenne meglepetés, ha a Marsra szálló űrhajós találkozna az élet bizonyos formáival. Sagan amerikai tudós mindert azzal támasztotta alá, hogy a laboratóriumi kísérletek szerint bizonyos földi mikroorganizmusok a Mars rendkívül alacsony hőmérséklete mellett fejlődnek, sőt erősödnek is. Imszeneeki szovjet mikrobiológus kijelentette, hogy a nem biztos megfigyelések helyett a Szovjetunió inkább tudományos berendezéseket küld a Mars tanulmányozására és vázolta a legegyszerűbb típusú jlyen berendezést A Münchener Katholische Kirchenzeitung című lap a templomrablás elleni védekezésül azt javasolta, hogy alapítsanak „állandó imádkozó közösségeket," amelyek mindjárt az első mise után kezdjék meg „imádkozó őrszolgálatukat’' Mary Pickford, akit valamikor „a világ menyasszonyának” neveztek, bölcsen visszautasított egy filmajánlatot, mondván: „valamikor illúziót tudtam kelteni az emberekben, most nem akarom kiábrándítani őket.” 38 900 naposcsibét, 2200 kacsát és 3280 pulykát adott át június első hetében a Nyíregyházi Baromfikeltető Állomás a megye termelőszövetkezeteinek és az állami gazdaságoknak. A hónap végéig ötvenezer csibét, 5000 kacsát és 4000 pulykát adnak át a megrendelőknek. Radioaktív hangyák Anémy Chauvin, a Fasnda Tudományos Akadémia tagja arra a megállapításra jutott, hogy a hangyák előszeretettel szívják magukba a légkör atcxmszennyeződésémek elemeit. Ennek következtében a hangyák állandó rá- dióaktív töltést mutatnak. Újabb esők Várható időjárás kedd estig: felhős idő, többfelé újabb záporeső, zivatar. Mérsékelt, a zivatarok folyamán megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—26 fok között: Patkányok halálra martak egy csecsemőt Avignonban egy héthónapos csecsemőt halálra martak a patkányok, ötéves nővérén is súlyos sebeket ejtettek. A kislányt haldokolva szállították a kórházba. A kisgyermekek apja, Cuentz segédmunkás évek óta eredménytelenül kért kedvezményes bérű városi lakást. A magánlakások bére meghaladja keresetét. Ezért családjával egy kiselejtezett autóbuszban húzódott meg az avignoni temető falánál a szegénytelepen. A gyermekek tragédiája éjszaka következett be, a szülök csak a segélykiáltásokra ébredtek fel. Az eset nagy felháborodást keltett. Több lap a kormányt teszi felelőssé, amely évről évre csökkenti a kedvezményes bérű állami lakások építését. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés Fodor István és Nagy Júliámmá leánya Julianna, Mária, Danes Miklós és Zajácz Katalin fia Tamás, Sereg Erzsébet és Telekit Mihály leánya Zsuzsanna, Bencze Csaba és Ojj Éva leánya Éva, Czimár József és Katona Mária leánya Éva, Jónás János és Holecskó Júli- anna leánya Judit, Fecsku István és Juha Rozália leánya Ágnea, Mária, Lukács Imre és Szicsák Ilona leánya Agnes, Zsuzsanna. Halálozás Lajsz István 69 éves, Garay Gerőné 85 éves korában elhunyt. TALÁLT TÁRGYAK A nyíregyházi járási Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti alosztályára i db betétkönyvet 90 Ft talált pénzt, és 1 db pénztárcát pénzzel együtt szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosok fenti kapitányságon átvehetik. A nagykáliől járási rendőrkapitányságra 1 db férfikerékpárt és I db női kerékpárt szolgáltattak be. igazolt tulajdonosok fenti kapitányságon átvehetik. Dán káposzta palánta kapható. Sára, Szabolcs utca 5. <1039) munkaerőt alkalmaznak 36 szakképzettségű szerelőt — !öjeg dieseles — keresünk szövet- cezetúnkbe. Fizetés megegyezés szerint. Útiköltséget megegyezés szerint fizetjük. „Tiszagyöngye'l Mezőgazdasági Termelőszövetke- :et. Szabolcsveresmart. (71) Az GM. 6. sz. Epítőanyagfuvaro- tó Vállalat kirendeltsége rakodómunkásokat vesz fel. Jelentkezni: Békéscsaba, Szerdahelyi út 6. sz. és Szeged, Csongrádi sugárút 76. sz. alatt. Szállás biztosítva. (1031) Legalább 8 éves gyakorlattal rendelkező szobafestő szakmunkásokat Nyíregyházán és körzetében lévé munkahelyeire felvesz, az ÉM. Szabolcs megyei Állami Építőipari Válhat Nyíregyház $zécheun» FIGYELEM! SEGÉDMUNKÁS lakatos, kovács, villanyszerelő, hegesztő és csőszerelőket felveszünk. MUNKÁSSZÁLLÁST ingyen biztosítunk és napi 15,— Ft KÜLSZOLGÁLATOT fizetünk. Kéthetenként szabadszombat. JELENTKEZES: Budapest, VI., Szondi u. 100. sz. ÉM 1. sz. Gépszerelő Vállalat. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. (Szó. 50034) Fsjér megyei Tatarozd Vállalat Fejér megye területére felvesz kőműves, ács bádogos, viz és fűtésszerelő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Munkás- szállás biztosítva. Felvételhez tsz Igazolás szükséges. Jelentkezés személyesen, vagy írásban. Székesfehérvár, Sörház tér i. (71) Kályhás ipari tanulónak felveszünk általános iskolát végzetteket is éves korig közepes, vagy annál jobb tanulmányi eredménnyel, érettségizetteket hasonló tanulmányi eredménnyel. Tanulmányi idő előbbieknél 3 év, utóbbiaknál S év. Jelentkezni lehet Írásban június as-lg. A tanulmányi eredményt igazoló okmányok becsatolása mellett, tpftőanyaglpari Váll. Nyíregyháza. Széchenyi út «6—48. (37887) öt új film forgatására készülnek a Hunniában A Hunnia filmstúdióban azokon az újdonságokon kívül amelyek már a felvevőgép előtt formálódnak, öt film forgatását készítik elő a rendezők és munkatársaik. Keleti Márton Dobozy Imre „Hattyúdal” című történetét viszi filmre. Egy különc alakját kelti életre, aki törvényen kívül helyezte magát Markos Miklós „A szélmhámosnő” forgatókönyvéből rendezi Kalmár László — hosszabb szünet után — következő filmjét. Kosztolányi Dezső „Pacsirta” című regényéből Huszty Tamás írt forgatókönyvet A filmet Ranódy László rendezi. Gertler Viktor pszichológiai film forgatására készül. Címe: „A Vágó-ügy”. Végül egy egész estét betöltő színes tánc- film szerepel a programban. „Az életre táncoltatott lány”- című újdonság cselekményét egy székely népmese nyomán Banovich Tamás, a rendező írta. Újabb honfoglaláskori sírra bukkantak Rakamason A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolca-Sgatmár Megyt) Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság, Főszerkesztői Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tél 3). Tel. ts—lg, 16-71, 16—72. Felelős kiadó- IVrkas Pál. Madühivatal! Nyíregyháza. Zsdtinov u I. Tel: 39—00, Terjeszti a sfagyar Posta. Index számi 35 059. Szabolcs- Szatmár megyei Nyomda. Ipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezetői Szokoiai Sándor, II MOZIMŰSOR SZÉLESVÁSZNÚ DÓZSA MOZIS június 6—12-ig. (csütörtöktől— szerdáig.) Széles változatban! AZ ARANYKMBER. Jókai kalandos romantikus regénye színes magyar filmen. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. SZEEESVASXNÜ KERTMOZÍs június 6—12-ig. (csütörtöktől^ szerdáig.) VALAHOL EURÓPÁBAN. Egy fiatalkorú csavargó banda története új magyar filmen. Előadások kezdete: este fél t órakor. Pénztárnyitás: délutári 6 órakor. GORKIJ MOZI: júnuis 10—12-ig, (hétfőtől—saerdáig.) A KÉTÉLTŰ EMBER. Szovjet .fantasztikus íilm. Előadások kezdete: 4, 6 és ft ónkor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ- OESU HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: június 10—12-ig. (hétfőtől—Szerdáig.) Széles változatban! KISERTETKASTÉL? SPESSAKTBAN. Színes nyugatnémet film víg játék. Előadások kezdeté: fél 6 ét fél 8 órakor. Pénztár: fél 4- tőj fél 9 óráig. Két hét múlva Békekölcsön sorsolás Az Oszágos Takarékpénztár két hét múlva, június 24-és 25-én bonyolítja le a II., a III. és a IV. Békekölcsön idei első félévi húzását. A sorsolásokat Budapesten, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Nádor utcai székhazában tartják. Az első napon hétfőn, a II. Békekölcsönt húzzák; 143 000 kötvényre 28,2 millió forintot. Kedden, egymás után bonyolítják le a in. és a IV. Békekölcsön húzását. A III. Békekölcsönből 200 000 kötvényre 51.5 millió forint, a IV. Békekölcsönből 146 000 kötvényre 31.5 millió forint jut a nyerteseknek. A kétnapos sorsoláson tehát a három békekölcsönből ösz- szesen 489 000 kötvényre 111,2 millió forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés formáiáhan. Televízióközvetítés a tokiói olimpiáról A Nemzetközi Világűr Bizottság (Cospar) varsói tudományos tanácskozásán részt vevő tudósok közül az újságírók, a „kozmikus hatalmak”: Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselőin kívül a leggyakrabban a japán küldötteket szélaltatják meg. Ennek magyarázata, egy mindenkit érdeklő kérdésről faggatják: a mesterséges égitestek segítségével közvetíti-e a televízió a tokiói olimpiát. Erre kért választ Maeda japán tudóstól az MTI varsói tudósítója. — A tokiói olimpia televíziós közvetítését megkíséreljük, Ezt szó szerint kell érteni, mert valóban csak kísérletről; mégpedig talán csak naponta néhány perces kísérletről van szó, amelyet még egy nagy tudományos és műszaki előkészítőprogram megvalósításának kell megelőznie. A munka megkezdődött már, amikor hónapokkal ezelőtt - Japán megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal e mesterséges égitestek távközlés céljaira történő felhasználásáról. Tokió környékén már épül is a különleges adóállomás, amely előreláthatóan az év vége félé kezdi meg a kísérleti adásokat. Az első időkben csak filmeket próbálnak majd továbbítani, és ha ez sikerül, akkor látnak hozzá a televíziós képek közvetítéséhez a Telstarok és a Relay-k segítségével.. Dr. Csallány Dezső, a Jósa András Múzeum igazgatója az alábbiakban tájékoztatta lapunkat a sírleletről: — Rakamazon már évekkel ezelőtt került elő hongfogla- láskori (tizedik századi) magyar sírlelet, amely világhírnévre tett szert turulmadárdíszes díszkorong melléklete révén; A Turóczd-parti homokbányában, ahonnan a korábbi lelet is származik, a napokban az esőzések miatti újabb partomlás következtében csontvázas férfisír vált láthatóvá. A sírt gyerekek találták meg, széj jelhurcolták a talált tárgyakat, amelyeket Bobók Elemérné óvónő mentett meg. A legjelentősebb melléklete ennek a honfoglaláskori sírnak egy konstantinápolyi eredetű bizánci bronzcsat, amelyen egy oroszlán és egy párductestű sárkány viaskodásár.ak ábrázolása látható. Ilyen jellegű csat Tiszaburáról (oroszlánábrázolással) és Mindszentről (szárnyas griff-ábrázolással) került elő. Utóbbi mellett tizedik századi éremmelléklet is volt. A sír mellékleteként apróra tördelt vasszablya, kengyelvas-töredék, vascsat, vaskés, vaszabla-töredékek bronzkarikákkal, bronzpjtyke- gombok kerültek még felszínre. Ezenkívül az egyik gyermek aranyfülbevalót talált, amelynek a múzeumhoz való visszajuttatása folyamatban van. Remény van arra, hogy a háztáji földeken lévő burgonya betakarítása után ásatást kezdhetnek további sírok felkutatására — fejezte be tájékoztatóját dr. Csallány Dezső, Ratkó. "’Halló @4, 05,07, 33-43! Halálos villámcsapás Baktán — Öngyilkosságot kísérelt meg egy ember a Sóstón — „Meleg“ napjuk vált a tűzoltóknak A mentők, a tűzoltók, a rendőrség — mint mindennap — vasárnap is állandó ügyeletet tartottak, hogy szükség esetén azonnal beavatkozhassanak, segíthessenek. — Nem volt erős napunk. — tájékoztattak a nyíregyházi mentők dolgozói. — Huszonhárom esetben vonultunk ki, rosszullét, szülés, lábtörés, ájulás miatt. Nagyobb forgalomra számítottunk. A délutáni órákban Bakta- íórántházán a vihar miatt félbeszakadt a Baktalórántháza —Vaja futballmeccs. A pálya szélén a villám halálra sújtotta Bakró Miklós 24 éves 3 gyermekes fiatalembert. A megyei rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályának köpnyű dolga volt. Vasárnap megyénkben egyetlen közlekedési baleset sem történt. Viszont hétfőn a reggeli órákban egy szerencsés kimenetelűről érkezett jelentés. Rozgonyl György géberjé- ni lakos motorkerékpárral haladt és nem vette észre a sorompó nélküli vasúti kereszteződésen áthaladó tehervona- tot. Az utolsó pillanatban leugrott a „nagy sebességgel haladó motorkerékpárról, amelv beleszaladt a tehervo- natba és teljesen tönkrement. Rozgonyl Gvörgy viszont csak kisebb sérüléseket szenvedett. Annál több dolga akadt az URH kocsinak. •— Különösen a részeg emberekkel volt sok munka. Dorogi Miklós nyírteleki lakos az esti órákban részegen indult haza a Sóstóról, A villamoson összeverekedett az utasokkal, Ádám István nyíregyházi lakos annyira leittasodott, hogy az utcán elesett kerékpárjával és csak a rendőr segítségével tudott talnra állni. Deák Béla nyírmihálydi lakos a sóstói futőház ablakait törte be. Kubá- nyi András nyírszőlőst lakos olyan részeg volt, hogy ön- gyilkosságot kísérelt meg. Egy késsel mellbeszúrta magát. A kórházba szállították, ahol elsősegélyben részesítették. A rendzavarokat előállították és eljárást indítanak ellenük. Nagyon „meleg” napjuk volt a tűzoltóknak. Különösen a délutáni órákban, amikor a megyénk felett átvonuló zivatar miatt a villám több lakóházat, mezőgazdasági épületet gyújtott fel. Nyírderzs községben az Uj Erő Termelőszövetkezet dohánypajtájába csapott a villám. Néhány másodperc múlva egy negyvenötméteres istálló végét érte villámcsapás. Röviddel utána belecsapott a másik végébe is. Az állatgondozók éppen fejtek. Két ember könnyebben megsérült, egy tehenet viszont agyoncsapott a villám. Villámcsapás miatt keletkezett tűz az ófehértói tsz-ben, a kántorjánosi Emma-maiori Vörös Csillag Tsz-ben és Bal- kányban Marsi Imre portáján. (bogár)