Kelet-Magyarország, 1963. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-09 / 133. szám
NYÍREGYHÁZI S^TAK fiz almalároló és a konzervgyár A darú hatalmas karjában betonelemeket ölelve ívet rajzol a levegőbe, s aztán kezelőjének engedelmeskedve helyezi a többire, a Kölcsey utca végében. Veres Lajos művezető dirigálásával műkövekkel szépítik az új tizennyolc lakásos kétemeletes bérházat a szorgos munkáskezek. Előtte csaknem teljesen tető alatt van a gyógy- pedagógiaiak modern iskolája. Ősszel már itt oktatják, nevelik az arra rászoruló gyermekeket. Sietnek az építők, mert mint Lajos bácsi mondotta, már a padok, berendezések berakásra várnak. Születő utcák, formálódó házak. Kicsit szeplősök még, malter és festékszaguak, mint azok a kicsinyek, akik a porban játszanak, s várják a gondos, tisztogató kezeket... A város szélén a Budapest és Vásárosnamény felé futó sin- párak deltájában uralkodik a nyírségi, szatmári arany, a jonatán gondos önzőiéként az almatároló. Esténként csaknem hétszáz égő, neonostorok szórják a fényt, s a vonatok ablakából kipillantó idegen valóban azt érzi iparosodó város állomására futott be a mozdony. Éjszaka csendes. Csak a hűtőgépek zakatolása hallatszik. Nappal hangos. Dolgozói készülnek az őszi szüretre. Ez évben 2500 vagon almát dolgoznak fel. Ebből TOO vagonnyit tárolnak majd. De gondoltak a nyárra is. Hatalmas termeit most is hasznosítják. Hűtik a másodvetésre szánt burgonyagumókat. Naponta 200 mázsa jeget gyártanak, hogy üdítőbb legyen a szörp a cukrászdákban, tárolnak gyógyszert és gyógynövényeket, az épülő konzervgyár részére gépeket, gyapotot és az újság számára rotációs papírt. S mikorra a természet megpirosítja a jonatánt, újra kellemes illattal telnek meg a termek, s másfél ezer nvírségi lány és asszony válogatja majd újból, hogy négy világtájon hirdesse hírünket. A guszevi sorompó le van zárva. A gurftón mozdony köhög, s vagonok futnak a síneken. Idébb a kisvasút Diesel mozdonya most fut be. A két éve épített aluljárón áthaladva szembe találjuk a Guszev-lakóíelepet. Vasvere- tes kapuja tárva-nyitva. Autóbusz suhan ki. Szemben a téglaépület falai közül csicsergő gyerekhangok szállnak a magasba. Valamikor lovassági laktanya volt. Most üzemek, családi fészkeli, kellemes otthonok helye. Olyan mint egy kis város. Orvossal, óvodával, bölcsődével, iskolával, üzelet- tel, üzemekkel. A másik kapun kiérve rakodásra váró vagonokat pillantunk meg. Előtte nagy területen új, színes gépek, karcsú testű, fürge Zetorok, olajozott munkagépek, tárcsák, boronák, ekék sokassága. Néhány olajos kezű, barna arcú munkás serénykedik a szortírozást végző Zetor körül, mely magasba emel egy-egy munkagépet, s a megfelelő helyére teszi. Ez az AGROKER rakodó területe. Csupán áprilisban 400 erő és munkagépet szállítottak a tsz-eknek. Odébb földgyaluk marják a talajt, más gépek egyengetik. Épül a 20 millió forintos űj alkatrész-, gép-, és műtrágya raktár. Valamikor erre sem volt szükség. Most meg ami van, az is kevés. Ügy megszerette a gépet, a műtrágyát a nyírségi ember. Ez évben a terven felül 50 millió forinttal több gépet kapott a szabolcsi mezőgazdaság. Süt a nap, porzik az űt Előttünk szépen művelt földek, haragoszöld határ. Fölötte csaknem másfél kilométer hosszúságban mint valami ezüstkigyó siklik végig a Dohányfermentálótól a Gumigyárig a gőzvezeték, mely táplálékot hoz ide is, ahol a pöttyös labdák készülnek. Uj még a gyár most formálódik az arca, s a portás annak örül, hogy már látja a modem fülkét, ahol fogadja a munkába siető nyíregyházi lányokat, asszonyokat. Az irodát is inkább felvonulási épületnek nézné az ember, mely elől ellapátolták a földet, előtte szántó, rét, s Ide integet az ablakon keresztül a pipacs. Benn zúgnak a gépek. Csiszolják a labdákat, érzik az aceton szag, készül a szigetelőszalag, s azbesztszőnyeget göngyölnek itt új otthonra talált gépek, a nyíregyházi munkások vigyázása mellett. Több mint 25 holdon terül el az új üzem, s munkáslétszáma a jövőben 1500 lesz. Gyalogoljunk a Derkovits utca felé. Csak a temető felé mehetünk, inert az utat lezárták. Kövezik. Szemben a Dohánygyár, mellette a vasúti felüljáró. S jobbra az állomás. A vezetők sopánkodnak, hogy a jelenlegi állomás eltörpül a most épülő négy- emeletes bérházakkal szemben. De ők is igyekeznek. Sok utazó nem tudja, miért is fúlják a sínekre tekintő teret. Félmeztelen munkások csákányoznak, oszlopokat vernek a földbe. Megkezdték az emeletráépítést a vezénylő toronytól jobbra. Decemberben fejezik be. S ezzel egyidőben megépül az utasellátó mellett, közvetlen szomszédságában egy 30 méter hosszú modern egyemeletes vasúti üzemi étkezde is. Hamarosan felszerelik 12 vágányra az új biztosító berendezést is, s így a központból állítják a váltókat Kizárják a baleseteket Csak az állomás világítása gyenge. Ezért ment most viaskodni Pestre az állomásfőnökség. Talán sikerrel járnak. Jobb oldalon az új posta neonvilágítású modern épülete hívja fel magára a figyelmet. A Petőfi , kertben utasok hűsölnek a fák árnyékában a padokon és a zöldön. Sok szemlélője a szemben lévő építkezésnek, ahol előregyártott elemekből szinte egy-egy szobának a falát helyezi az emeletre a hatalmas markoló. A másik oldalon a Vasgyár utcában bérházak szomszédságában traktorok püfögnek, daruk, teherautók motorjainak búgásától hangos a környék. Itt épül az ország egyik leghíresebb konzervgyára. A műszak ellenőri irodába toppanva értekező, vitatkozó mérnököket, tervezőket és kivitelezőket lepünk meg. Baj van. A hűtővízrendszer megépítéséhez szükséges csövek hiánya akadályozza az őszi indulást. Most azon tanakodnak, hogyan is lehetne elhárítani az akadályt. A vállalás mindenkit kötelez. Az egyik műszaki karórája mint valami vekker, csörögni kezd. Mosolyognak. Vége a munkának, de ők azért folytatják tovább. Addig, mig bíztató eredményre nincs kilátás.Farkas Kálmán Az első színházi élmény TÁBOROZÁS Nagy izgalommal várták » tanév végét, a vakációt a pusztadobosi úttörők, hiszen egy sor élményt és nagyszerű szórakozást Ígérő 10 napos balatoni táborozás előtt állnak. Mintegy 70 iskolás és a művelődési otthon színjátszó csoportja tagjai szombaton indulnak Siófokra AszKét éve alakult meg a de- meeseri üzemi KlSZ-szerve- zet hét taggal. Kezdetben igen komoly nehézségekkel kellett megküzdeni, most azonban már szervezetten dolgozunk és sokszor nagy segítséget nyújtunk a vállalatnak. Számtalan esetben végzünk jelentős értékű társadalmi munkát. Már három ízben adtunk be nyolc-kilenc- száz forint értékű hulladékot a MEH-nek. A múlt nyáron cefrét szállítottunk, s ebből ezer forint jövedelműre volt. A pénzből fedeztük a budapesti kirándulás költségeit. A mezőgazdasági kiállítást néztük meg. A télen két vasárnap segítettünk a burgonya megmentésében. A kiszesek egyik vasárnap öt vagon burgonyát raktak ki. A közelmúltban társadalmi munkát szerveztünk: az üzem udvarát szerettük volna kitakarítani, azonban nem volt senki a gyárban, aki irányította volna munkánkat. Több segítséget várunk néha az idősebb elvtársaktól is. Bakii Erzsébet KISZ-titkár talos János pedagógus, a művelődési otthon igazgatója vezetésével. K. B. A kisiparosok nyugdíjjogosultságáról Felszabadulás előtt a kisiparosok helyzete sem volt rózsás. Toldozó-foldozó apró munkákból bizony nehéz volt megélni. A kisiparossággal nem törődött senki, legfeljebb csak az adóhivatal. Ha a kisiparos jövőjére, vagy öregkorára gondolt, bizonytalan érzés fogta el. A múlt rendszerben fél évszázadon keresztül gyűléseken és küldöttségeken keresztül kértük az akkori kormányt, hogy tegyék lehetővé és valósítsák meg a kisiparosság nyugdíjazásának lehetőségét, ígéretet kaptunk többször is. Különösen a képviselőválasztások idején. Annyit ígérték már, hogy a kisiparos úgy érezte; biztosítva van nyugdíjjogosultsága. De a választások elmúltak és a kisiparosság álma is véget ért. Népi államunk törvénybe iktatta a kisiparosság nyugdíjjogosultságát A rendeletet nagy örömmel és megnyugvással fogadta az iparosság. Igaz, ez anyagi kötelezettséget is jelent azonban szívesen vállaljuk, mert minden dolgozó kisiparos nyugodtan Rövidesen búcsúzik a katedrától Kövessy Béla 61 éves leveleid pedagógus, iskola- igazgató. 1921-ben, a sárospataki Állami Tanítóképzőben szerzett oklevelet. Működését 1922-ben kezdte a Békés megyed Vizesfásmel- lékpijsztán tanyasi iskolában, mostoha körülmények között 1935-ben került Levelekre, jelenlegi munkahelyére. Igazi néptanító. Együtt él a néppel, jól ismeri az emberek, a község problémáit 1945-ben őt kérték fel a földigénylő bizottság titkárának, örömmel végezte a 4000 hold föld kiosztásával járó nehéz munkát. Az iskolák államosításakor is tevékeny szerepet vállalt Három község őt iskolájának körzeti igazgatásával bízták meg. Részt vesz a társadalmi és tömegszervek munkájában. Tagja a községi pártszervezet vezetőségéinek. A levelek! iskola pedagógus karában hét olyan nevelő van, akit tanított az általános iskolában.- Ma is igen sok hasznos tanáccsal segíti a fiatal pedagógusokat Szakmai szereteté- re jellemző, hogy ötvenéves fejjel szerezte meg a B. szakos tanári képesítését Mindhárom gyermeke szintén pedagógus pályán dolgozik. Huszonnyolc évi munkássága alatt saját készítésű szemléltető eszközökkel gyarapította az iskola szertárát A biológiai gyűjteményt nyugdíjba vonulásakor az iskolának adományozza. Kricsfalussy Béla tudósító nézhet az öregsége elé. Nagyobb összegű kötelezettségvállalás esetén — lehetőség nyílik a nyugdíjösszeg emelésére is. Mégis akadnak olyanok, akik a befizetések elmulasztásával megfosztják magukat a nyugdíj lehetőségétől. Ez helytelen, mert nemcsak a jelenre kell gondolnunk, hanem öregségünkre is. Ha kormányzatunk lehetővé tette és módot adott a kisiparosoknak nyugdíjjogosultságra, éljünk is ezzel a lehetőséggel. A kormány rendelkezése módot ad arra is, hogy az idős kisiparos saját kérésére mentesüljön a nyugdíjjárulék fizetése alól. Varecha József kisiparos, a KIOSZ megye titkárságának tagja. Hoó Bern át: KANADÁIG A „... kitánforgott Amerikába másfél millió emberünk. ..” egyike volt Hoó Bemát tiszakerecsényi szegény paraszt. A hetven esztendős korában megírt nemrég megjelent, és igen nagy érdeklődésre számot tartó — önéletrajzi könyvéből közlünk az egész művet átfogóan néhány folytatást. A mű a Magyarok Világszövetsége pályázatának első díját nyerte. 1. Gyermekkorom évei Kezdem a születésem napjától. A Tisza felső folyásánál, magyar hazánk északkeleti határszélén, ott Vásárosnamény és Csap között, körülbelül félúton van egy sáros falu. A neve Tiszakerecseny. Ez az én szülőfalum. Keletre a következő falu már nem a magyar hazához, hanem Kár1963. június 9. pát-Ukrajnához tartozik. Itt lógatta le a lábát Háry János a világ végén. Most mintha csakugyan ott volna a világ vége, mivel egyetlen újságriporter sem mer odáig kimenni, hogy hallanék én is a falumról. Ügy tesznek a riporterek, mint a rátótiak tettek, hogy nem merték végigszántani a földjüket, mert attól féltek, hogyha nagyon a végire mennek, hát felbillenik velük. így vannak a magyar riporterek is: nem mernek az ország szélére kimenni. Félnek, hogy tévedésből a kárpáti népek hazájába tévednek. Pedig ott is baráti népek élnek. 1891. szeptember 20-án születtem. Ügy mondta anyám, hogy vasárnapi napon. Abból nincs is semmi baj, hogy milyen napra esett a születésem, de az már akkor is fonákos dolog volt, hogy apám féltette anyámat, mert 6 ugyanis azután rukkolt be katonáék- hoz, amikor már én megteremtődtem. így az apám féltékenysége sok keserű napot szerzett anyámnak, sőt nekem is, amikor már nagyobbacska lettem. Mindig éreztette velem, hogy nem az ó fia vagyok. Két évtizednek kellett eltelnie, hogy gyermekének ismerjen el. Mivel úgynevezett zabi gyereknek tartott, sokat szenvedtem emiatt, amikor már annyi eszem volt, hogy fel bírtam fogni, hogy engem nem szeret az apám. Ugyanis négy fiúgyermek voltunk a családban, én voltam a legidősebb. Leánytestvérünk nem volt. Testvéreink közül az utánam következő meghalt az első világháborúbán, a harmadik meghalt hatéves korában, így csak ketten maradtunk. Én a legidősebb, és József, a legfiatalabb. És hogy apám engem nem tartott sajátjának, úgy csinált velem, hogy mindig mellőzött. Persze, hogy én már észrevettem, hogy mellőzve vagyok. Serdülő gyerek koromban is már úgy tett velem, hogy ha mentünk valahova szekérrel, hát a fiatalabb testvérnek odaadta a gyeplőt, hogy hajtson, nem nekem. Pedig úgy lett volna illendő, hogy nekem, az idősebbnek szerezzen örömet a lóhajtás- saL Nem voltunk gazdagok, de jó lovaink voltak. Hol kettő, hol négy is valamikor, így nőttem-növögettem. Egy szál ruhát adtak ránk, ezt úgy nevezték, hogy kantus. A mai gyerekek azt sem tudják, mi is az a kantus. Mink meg örökösen ebben jártunk. Csak úgy mezítláb. Ha sár volt, hát felfogtuk a kantus végit, úgy szaladgáltunk benne. Már ekkor, mint iskolás gyerek, azon gondolkoztam: nem jól van ez így, hogy a tanítónak sok pénze és sok földje is van. Mert tagban is volt neki kettő: az egyik ki- lencvenhét holdas, a másik ötvenholdas. Még amúgy is volt neki, széjjel a határban, hol két hold, hol három, vagy négy. És még a tanítói tag is harminckét hold volt, a határ legjobb részén. Mégis én, egy szegényebb gyerek, hordjam az ő pénzét a bankba, semmiért. Legalább egy pár csizmát vett volna valamikor! De nem! Csak megdicsért. Amiből pedig megélni nem lehet. Szeget ütött a fejembe az, hogy az én apám nehezen dolgozik, mégis, nemhogy bankbetétje volna, hanem adóssága, az volt any- nyi, hogy az a kis vagyon (nyolc-kilenc holdnyi volt neki ek, az anyáméval együtt) bizony nem ért annyit, mint amennyi adósság terhelte. Pedig próbálkozott az apám is jobbléthez jutni. Vett egy járgányos cséplőgépet. Négy ló húzta. Volt lucernamag- és lóheremag-dörzsölő gépje is. Kettesben vették a gépet Bartha Józsi bátyámmal, és mikor a nyári búza-gabona- cséplésnek vége lett, hozzáfogtunk lucerna- és heremagot csépelni. Én pedig, míg még gyerek voltam, egész napokon a lovakat hajtottam* a gépben körül-körül. Amikor pedig nagyobb lettem, etettem a gépet így teltek gyermekéveim. 1906-ban, tizenöt éves koromban, már a nagy emberekkel jártam kaszálni a tanítónál és a grófoknál is, hol egyiknél, hol a másiknál, ahol éppen akadt egy pár napra való munka. 906-nak a nyarán a tanítónál voltunk kaszálni tizennégyen. Rajtam kívül a többiek már mind meglett emberek voltak. Csak én voltam köztük már a gyermekkoron túl, de az emberkoron még innen. Amúgy sem voltam valami jól kifejlődött gyerek, inkább illett rám az, hogy gyenge és vézna vagyok. Mégis ezek az emberek közrevettek, jobban mondva, a tanítóm állított közéjük, hogy le ne maradjak, és hajtanom kellett a kaszát reggeltől estig, mert előttem is vágták, meg utánam is. Akkora lóherét kaszáltunk a tanítónak, hogy sok helyen, ahol pernyefű is nőtt közte, hát magasabb volt -a fű, mint én. De azért kitartottam egész nap, nem maradtam le, pedig már estefelé alig bírtam a kivágott rendről visszafelé vánszorogni, másikat kezdeni. A tanítónál amúgy is mindig hosszabb volt a nap, mint még a grófnál is, vagy bárkinél. A tanítónak úgy kellett a napszámos, hogy a felkelő nap már munkában találjon. És még olyan disznó is volt ez a tanító, hogy napszállatra mindig odaért hozzánk egy fél liter pálinkával a kezében. Ezen az estén is fgy tett. Megkínálta az embereket. Engem is. Ekkor már nem irtóztam én sem az italtól. Hogy a pálinkát megittuk, még hozzáfogtunk tovább kaszálni. A tanító pedig mindenütt a nyomunkban. Beszélgetett is, hol egyikhez, hol a másikhoz, amelyik éppen új rendet ment fogni. így kaszáltunk még tovább. Az áldott nap már jó ideje eltűnt, az esthajnalcsillag is már túl volt a láthatár felén, a nyugvóhelye felé közeledett és mi még mindig kaszáltunk. De aztán ezt már én megsokal- lottam, és azt mondtam a tanítónak: — Tanító úr? A jó istenét enfiek a kutya világnak, hát talán már. estét lehetne csinálni! Hogy fogunk mi holnap ismét kaszálni, ha most éjfélig itt tart bennünket? Hát még erre azt mondja a nagy nyurgalábú: — Fiam, már ezt a egy fogást, amiben éppen benne vagytok, csak ezt vágjátok még le, azután estét csinálunk. Én meg erre a vállamra kaptam a kaszámat, odaszóltam az embereknek, hogy: — Gyerünk emberek, hazafelé! Gazember, aki tovább marad! Az emberek mind vállra vették a kaszát, és elindultunk hazafelé. Ilyen napokat csináltunk sokszor azért a csekély napszámért. Ügy emlékszem, hogy hatvan krajcár volt akkor egy kaszásnapszám. (Folytatjuk.) A héten, a Tiszalöki Járási Művelődési Házban vendégszerepeit az Állami Déryné Színház, Szigligeti: Mama című vendégjátékával. Telt ház előtt gördült fel a függöny, és már az első felvonás közben gyakran felcsattant a taps. A színészek — érezve a közönség hálás tetszését — szív- vel-lélekkel játszottak. A színházi est tiszteletére ünneplőbe öltözött közönség soraiban — ezt ott is csak kevesen tudták — ült 150 termelőszövetkezeti tag, akik számára különösen élményt jelentett ez az est. Most láttak először színházi előadást. A jegyeket az Állami Biztosító megyei fiókja vásárolta a tsz önsegélyezési csoportja tagjainak és a termelőszövetkezetek vezetői — igen helyesen — olyanoknak ajándékozták a színházjegyeket, akik eddig még nem ismerték a színházba járás örömét. Doszlop Miklós Egy üzemi KISZ-szervezet életéből 42 éves diploma — 28 év Leveleken
