Kelet-Magyarország, 1963. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-07 / 131. szám

Külpolitikai események sorokban Coj Jen Gén Pekingbe érkezett PITTERMANN: Államválság most Ausztriában ami kialakult A Habsburg-konüiktus és az Osztrák Szocialista Párt kongresszusa Láu Sao-csinek, a Kínai Népköztársaság elnökének, a Kínai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága elnökhelyet­tesének meghívására csütörtö­kön Pekingbe érkezett Coj Jen Gen, a KNDK legfelső népi gyűlése elnökségének el­nöke, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának el­nökhelyettese. Szkobelein Bamako ban Szkobelcin akadémikus, a Nemzetközi Lenin-békedíjat odaítélő bizottság elnöke szer­dán Bamakoba érkezett, hogy június 8-án átnyújtsa Módiba Keltának, a Mali Népköztár­saság elnökének és miniszter­elnökének a Nemzetközi Le­nin-békedíjat. Átalakították a marokkói kormányt Átalakították a marokkói kormányt. Ahmed Hamiani, a legfelső bíróság elnöke került a belügyminisztérium élére Reda Guedira utódjaként, akit visszaélésekkel vádoltak a leg­utóbbi választásokkal kapcso­latban. Súlyos ítéletek Dél-Afrikában A dél-afrikai Paarlban -szer­dán 16 afrikait, egyenkint nyolc évi börtönbüntetésre ítéltek, mert részt vettek a Verwoerd-kormány fajüldöző politikája elleni tüntetések­ben. Valamennyien a Poqo elnevezésű szervezet tagjai. Lengyelországban kötelezővé teszik az agrominimumot Jagielski lengyel földműve­lésügyi miniszter a napokban bejelentette: minden faluban és gazdaságban be kell ve­zetni a gazdálkodás általáno­san kötelező elemi szabá- lyait. Ennek érdekében a kö­zelmúltban a parasztok köré­ben nagy számban terjesztet­ik a legfontosabb agrotech­nikai eljárások és termelési módszerek leírását, hogy min­denütt kiválasszák és meg­honosítsák a legmegfelelőbbe­ket. A tapasztalatok alapján állítják össze az úgynevezett agrominimumot, vagyis a minden faluban kötelező ag­rotechnikai eljárásokat. A Német KP üdvözli a francia szocialisták döntését A Német Kommunista Párt Központi Bizottsága megelé­gedéssel fogadta a francia szocialisták ama határozatát, hogy elutasítják a nyugat­német—francia együttműkö­dési egyezmény ratifikálását. Állásfoglalásában a Központi Bizottság rendkívül jelentős­nek tartja, hogy a francia szocialisták is arra a megál­lapodásra jutottak, hogy az Adenauer—De Gaulle szerző­dés káros mind Nyugaf-Né- metország, mind Franciaor­szág jövőjére nézve. Lóránt László Endre, az MTI bécsi tudósítója jelenti: Habsburg Otto hazatérési ügyének kiéleződése és az osztrák parlament szerdai ülésén kirobbant koalíciós válság elmérgesedése nyomta rá bélyegét az Osztrák Szo­cialista Párt csütörtök dél­előtt megnyitott kongresszu­sára. A. párttitkárság az utolsó pillanatban módosított a na­pirenden, hogy előrehozza és közvetlenül a külföldi dele­gátusok üdvözlő felszólalásait követően iktassa programba dr. Bruno Pittermann alkan- cellár, az Osztrák Szocialista Párt elnöke nagy beszédét. Pittermann kifejezetten államválságnak minősí­tette az Ausztriában most kialakult helyzetet és a kongresszus küldötteinek tomboló helyeslésével kí­sérve kijelentette: az ausztriai belső béke első­rangú feltétele a népkép­viselet beleszólási jogának biztosítása Habsburg Ottó London, (MTI): John Profume angol had­seregügyi miniszter lemondá­sának hátterében olyan er- kölcsbotrány húzódik meg, amely, ha kisebb méretekben is, de Marie Antoniette nyak­lánc-perére emlékeztet. Keeler kisasszonynak egy bűnperben, — amely rend­kívül kényes állambizton­sági kérdéseket is érintett — tanúskodnia kellett vol­na, a bírósági idézés elől azonban Spanyolországba szökött. Futótűzként terjedt el Anglia- szerte a hír, hogy Profumo miniszter, a miss „hatalmas pártfogója1’ a koronatanú ki- szöktetésével gátolni igyek­szik az igazságszolgáltatás munkáját. A • hadseregügyi miniszter határozottan tagadta ezeknek az állításoknak a valódiságát, s erkölcsi műfelháboro- dást színlelve, súlyosan sértő kifejezésekkel illette Castle, Crossrftan és Wigg munkáspárti képviselőket, akik az ügyet parlamenti interpellációjuk során szel­lőztették, sőt rágalmazási pert indított a Tempo Illustrate olasz, és a Time amerikai lap angliai terjesztői ellen. Profumot azonban végül is a játszma feladására kénysze­rítette bizalmas barátjának, hazatérési kérelmének el­döntésébe. • A* szocialista pártelnök tör­ténelmi és politikai párhuza­mot vont 1933 és 1963 között. 1933-ban — mint mondotta — az austrofasiszta dollfuss- reakció Ausztria katasztrófá­ját készítette elő az osztrák parlament önkényes kikapcso­lásával. Ma, 1963-ban Auszt­ria reakciós erői ugyancsak a parlament kikapcsolásával akarják kierőszakolni Habs­burg Otto hazatérését és tá­volabbi politikai céljaik el­érését. A választott népkép­viselet jogköre ellen intézett támadása és a Habsburg Ot­to száműzetését felfüggesztő bírósági ítélet egy és ugyan­azon reakciós politikai akció két eleme. Maga az akció nem más, mint jogilag álcázni szándékolt, de idejekorán le­leplezett politikai erőszak, amellyel határozottan szem- beszállnak az osztrák szocia­listák és a köztársaság de­mokratikus erői; dr. Ward orvosnak a leleple­zése. Dr. Ward hozta össze Profumot Christine Keelerrel, s a szállongó hírek szerint az orvos közreműködött a koro­natanú szöktetésében. James Chuter Ede munkás­párti képviselő az alsóházban felvilágosítást kért a belügy­minisztertől dr. Ward levelé­vel kapcsolatban. Ezek után az ügyet nem lehetett többé agyonhallgatni. A parlament legközelebbi ülésén kerül a kérdés megvitatásra. Vatikánváros, (Reuter): Csütörtökön délután a gyászmise után a római Szent Péter Bazilika sírboltjába örök nyugalomra helyezték XXIIX. János pápát Amikor a koporsót a kriptába »vitték, csak néhány személy lehe­tett jelen: a pápa rokonai, hat bíboros és a Szent Péter Székeségyház több kanonok­ba. A temetés előtt a bíboro­sok még egyszer lerótták hó­dolatukat: hosszú menetben vonultak a templom sekres­tyéjétől a koporsóig. A temetési szertartás alatt a Szent Péter téren ötven­esen ember gyűlt egybe, s néma csenddel adózott XXIII. János emlékének; A pártkongresszus küldöt­tei óriási felháborodással reagáltak arra a bejelen­tésre, hogy az osztrák reakció Habsburg Ottónak hazaerőszakolásával pár­huzamosan — kezére akarja játszani a volt csá­szári család államilag ke­zelt 700 millió schilling ér­tékű vagyonát is. Miközben a hábdrús károsul­tak igényeinek kielégítésére még mindig nem jut elég pénz Ausztriában, így akar­ják megalapozni Habsburg Ottó gazdasági és politikai befolyását — mondotta Pit­termann. Utalt a szocialista párt el­nöke a Habsburg-konfhktus következtében fenyegető kor­mánykoalíciós válságra is, amelynek megvitatására — mint Bécsben ismeretessé vált — csütörtökön délben össze­hívták a néppárt vezetőségét. Feltűnt, hogy Pittermann — ellentétben az elmúlt évek szocialista párti kong- gresszusaival — szigorúan tartózkodott az antikom- munista kirohanásoktól. Sőt, nyilvánvalóan az Osztrák Kommunista Párt­ra célozva, kijelentette: az idei köztársasági elnök- választáson a szocialisták jelöltjét az osztrák nép valamennyi demokratikus csoportja támogatja. Nagy jelentősége van Pit­termann arra irányuló és a kongresszus küldöttei által ugyancsak feltűnő lelkesedés­sel fogadott bejelentésnek is, hogy az Osztrák Szocialista Párt soron következő, kiemel­kedő politikai akciójának te­kinti az osztrák választási törvény módosításának parla­menti megszavazását. A kongresszus még tart. A pápa ravatala előtt ko­rábban körülbelül egymillió ember vonult el; Csütörtökön az olasz dol­gozók megemlékeztek a „bé­ke pápájáról”: a szakszerve­zetek egyhangú döntése alap­ján a gyász jeléül tíz percre abbahagyták a munkát; A Vatikán hivatalosan kö­zölte, hogy Francesco Carpino, a szent kollégium titkára lesz a XXIII. János pápa utódát megválasztó, június 19-én nyí­ló konklávé — biborosí gyüle­kezet — titkára. A ldlencnapos gyász — a novendiali — 7-én kezdődik és 17-én végződik, június 9-én és 13-án, két egy­házi ünnepen felfüggesztik. II szép modell és a miniszter 9 Újabb részletek az angol hadseregügyi miniszter lemondásának botrányos hátteréről Eltemették XXÍII, János pápát BÉCSI NAPLÓ: „A királyfi jó demokrata**... Csattogó kerekekkel lassít a piros bécsi villamos a Schwar­zenberg tér sínkereszteződé­sein. A mellettem ülő férfi már leszálláshoz készülődik. — Itt felejtette az újság­ját — figyelmeztetem. Rámnéz, majd ezt mondja: — Tegye csak el, kérem. Érdemes elolvasnia. Kissé zavartan veszem ke­zembe a lapot. Egyik szélső hasábján bekeretezett felhí­vás ad magyarázatot ismeret­len útitársam viselkedésére. Ebben a szerkesztőség kéri a lap vásárlóját: nyilvános he-' lyeken hagyja ott az újságot, hogy mások is elolvashassák. Erre a célra régebbi példá­nyok díjtalanul igényelhetők. Milyen lap ez, amelynek terjesztéséhez ilyesféle eszkö­zökre van szüksége. Címe: „DIE KRÖNE”, az­az magyarul: „A KORONA.” Fejlécén feltűnő betűk köz- lik: „A pártok feletti Osztrák Monarchista Mozgalom lapja.” Zsebrevágom áz újságot és leszállók. Később, amint vá­rakozom valakire az egyik eszpresszóban, egy bő lére eresztett bécsi fekete mellett olvasgatni kezdem bő lére eresztett cikkeit. A kéthetenként megjelenő lapocska tulajdonképpen egyetlen dicshimnusz. Vala­mennyi cikke azért íródott, hogy áradozó hangon nép­szerűsíteni igyekezzék azt a férfit, akinek számos képe mosolyog a lapból az olvasó­ra. Erősen kopaszodó, ötven­éves, sovány arcú, kefebajúszú ember. Meglepően .hasonlít szállodám éjszakai portásá­hoz, viszont a címbetűk ilyes­féle állításokat harsognak ró­la: „A mi időnk embere!” — „A jövő nagy lehetősége” — „Világot lebilincselő szel­lem” — „A nagy szónok, író és politikus”. Ki ez az állítólagos láng­ész? Röviden csak így nevezi magát: dr. Otto von Habs­burg. Hosszabb megjelölést is használhatna, mert tizennyolc keresztnevén kívül a címek sokaságával dicsekedhet. Ért­hető: hiszen valójában „ki­rályfi”, az utolsó osztrák csá­szár és magyar király Nyu- gat-Németországban élő fia. Habsburg Otto mint a „mi időnk embere”? Napjainkban, amikor sorra szűnnek meg a királyságok, mulatságosan hat az ilyen állítás. A lapocska cikkírói azonban nem törőd­nek a tényekkel és görcsösen bizonygatják az ellenkezőjét. Herbert M. Schneider pél­dául a következő meglepő ál­lítást kockáztatja meg: „Kon­zervatívnak lenni, annyi mint: monarchistának lenni. A monarchia a természtes európai államfprma és ezt a fogalmat a Habsburg név jel­képezi.” Egy másik cikkíró émelyítő hajbókolással így vé­lekedik: „Még parttalan ko­morság nehezedik a yüägra. Egyetlen világítótorony veti csak biztató fényét az egyet­len útra: Habsburg Otto jól ismert képessége, tudása és lelki tisztasága testesíti meg a lehetőségeket”. E zavaros bárgyúság után a következő oldalon Gabriela Braun bi­zonygatja: .vigasztaló, hogy Károly császárnak van egy fia, aki csodálatosan tevé­keny és se nem degenerált se nem sznob”. Akit még ez a kijelentés sem vígasztal meg, annak számára maga a „tiszta lelkű” Otto írt cikket a lapba, „A konzervatívok feladatai” cí­men. Terjengős közhelyegy­veleg: sajnos nyomát sem tu­dom fellelni annak, hogy „vi­lágot lebilincselő szellem” ír­ta volna. Sőt: naivitása he­lyenként meghökkentő. Éppen ezt a cikket böngészgetem, amikor magérkezik bécsi is­merősöm. Nevetve kérdi: — Nem tudott valami ér­telmesebb lapot vásárolni? — Nem vettem, úgy kap­tam. — Enyhítő körülmény. De hogy tetszik. — Némelyik cikkét hatá­rozottan mulatságosnak talál­tam, bár azt hiszem komoly­nak szánták. Mi tulajdonkép­pen ennek az újságocskának a célja? — Legelőször is elérni, hogy a kormány engedélyez­ze Otto hazatérését Ausztriá­ba. — Magánemberként? — Hivatalosan: igen. Hű­ségnyilatkozatot tett a köz- társasági államforma mellett. AFRIKAI NÉPSZAVAZÁS A NATO ELLEN Május utolsó hetében két nemzetközi értekezlet hírei kötötték le a világközvélemény figyelmét. Az időpont egyezé­sen kívül még egy közös vo­násuk volt ezeknek a tanács­kozásoknak. Mindkettő az ál­lamok egy csoportjának az egységével foglalkozott. De ennél a pontnál azután meg is szűntek az azonosságok, kezdődtek a különbségek, amelyekből világosan megítél­hető, hogy az ottawai NATO- tanácskozás és az afrikai kor­mányfők Addisz Abeba-i csúcsértekezlete jellegükben és céljaikban mennyire ellentéte­sek voltak. A NATO-tanácskozáson a tagállamok katonai egységéről tárgyaltak, pontosabban arról, hogy elfogadtassanak • vala­mennyi NATO-országgal egy olyan tervet, amely óriási anyagi terheket rak valameny- nyire, továbbá általánosságban és mindegyikükre nézve külön- külön növeli a nukleáris há­ború kockázatát. De talán ép­pen az Addisz Abeba-i érte­kezlet ellentétes jellegéből is következik, hogy mig Ottawa előtt azt állították: sorsdöntő találkozások színtere lesz a kanadai főváros, már az esz­mecsere idején, de méginkább utána sajátságos mimikrit al­kalmazva lépten-nyomon azt mondogatták: szokványos ru­tin-megbeszélés az egész, ahol nem történik semmi lényeges. Ezt a porhintést mind a mai napig sem hagyta abba a nyugati polgári sajtó. A ham­burgi Die Zéit például azokra a méiy ellentétekre hivatko­zik, amelyek a NATO nukiea-* rizálása kérdésében mutatkoz­nak, s azt írja, hogy ilyen ked­vezőtlen előzmények után már az is haladásnak számít, ha senki ‘sem borította fel > a tárgyalóasztalt Ottawában. ' A NATO-tanácskozás záróközle­ményéből és egyéb jelekből azonban tudjuk, hogy a kana­dai fővárosban ennél jóval több történt. Hivatalosan ugyan csak ar­ról van szó, hogy bizonyos át­szervezéseket határoztak el, de az erők átrendezése a gyakor­latban azt jelenti, hogy meg­alkották a NATO nukleáris ütőerejét. Nem egészen abban a formában, ahogyan Wa­shington szerette volna, mert hiszen a francia és angol nuk­leáris önállóság — mégha jő részt illúzió is — sértőiden ma­radt. S éppen a franciákra va­ló tekintettel kárhoztatták név­telenségre ezt »az atomerőt. amely az amerikaiak Polaris- rakétákkal felszerelt három atom-tengeralattjáróját. az an­golok Vulkán-bombázóit és a többi tagállam nukleáris bom­bák hordozására alkalmas re­pülőgépeit foglalja magába. Az ottawai tanácskozáson tehát kibújt a NATO „atomfoga”, s ennek a genetikai változásnak a veszélyességéből mit sem von le az. hogy e fog pillanat­nyilag még csak teifog. A NATO nuklearizálásánafc fő veszélye abban a körül­ményben rejlik, hogy az Egye­— És hisznek neki? — Nem. Mindenki jól tud­ja, hogy nemcsak birtokait szeretné visszakapni, hanem politikai céjjai is vannak. — Király akar lenni? — Azzal már ő is tisztában van, hogy ilyen népszerűtlen tervet meg sem említhet. Egyelőre megelégedne az ál­lamelnöki tisztséggel. — Otto „királyfi” mint köz­társasági elnök? Nem tréfál? — Nem. Ö maga, és cse- kélyszámy hívei most azt bi­zonygatják, hogy — milyen jó demokrata. Szerintük az nem jó demokrata, aki tilta­kozik ilyen demokratikus ér­zelmű iérfi hazatérése ellen. — És mit szól mindehhez „az utca embere”? — Oh, mi bécsiek nagyon szeretünk nevetni..; Ezzel a Habsburg-kérdés tárgyalása be is fejeződik. Fi­zetünk és távozunk. Az ajtó­ban veszem csak észre, hogy az újságot az asztalon felej­tettem. Visszafordulok érte. de későn. Az idős, őszes hajú pincér éppen ekkor dobja be a sarokban elhelyezett pa­pírkosárba, a szemét közé. Ügy látszik, ő nem olyan „jó demokrata”, mint Habs­burg Ottó..; Foltényi Tibor sült Államok megosztja atom­hatalmát nyugati partnereivel. így Bonn is közelebb kerül az általa oly hőn óhajtott atom­fegyverekhez. Washingtonban úgy látszik érzik, hogy ez az „engedékenység” morálisan és politikailag egyaránt támadha­tó. Lélekszakadva bizonygat­ják, hogy még mindig ez volt a legjobb megoldás. Mert Bonn úgymond Párizzsal szövetkez­ve ellenőrizhetetlen tagjává lesz az atomklubnak, ezzel szemben az amerikai tervek úgy készültek, hogy a partne­re jj: nem részt kapnak az atomhatalomból, hanem a ré­szesedésnek csupán az illúzió­ját. Washingtonban arra hi­vatkoznak, hogy ha mereven elutasítják az NSZK atomigé­nyeit, vagyis deklarative „má­sodrendű” hatalommá degra­dálják Nyugat-Németországot, ezzel az önálló miíitarizálódás útjára taszítják. Walter Lipp- man ezzel kapcsolatban na­gyon nyomatékosán figyelmez­teti a washingtoni „kuruzsló- kat” ha a német anyagi hoz­zájárulással és részvétellel fel­állított sokoldalú atomerő azt a célt szolgálja, hogy immuni­zálja Bonnt a saját atomfegy­verek iránti vággyal szemben, gondoljanak arra. hogy az el­őlinek hitt vírus könnyen ele­ven vírús lehet, immunizáció helyett tehát maguk oltják be a nyugatnémetekbe a vesze­delmes kórt. F.gészítsük ki ezt a nagvon is helyénvaló meg­állapítást azzal a szerény meg­jegyzéssel. hogy ezt a kórt aligha kell beoltani azokba a lénvekbe, akikben az origine militarista és revansista vér kering. S ha netán valaki úgy gon­dolná, hogv eltúlozzuk a dol­gokat. hadd hivatkozzunk a húsvéti szudéta—német talál­kozóra. Seebohm és Von Hassel miniszterek ezen a stuttgarti találkozón Hitlert megszégyenítő harciassággal szónokoltak és amikor arról beszéltek, hogy „a Szudéta vi­dék történelme még nem feje­ződött be”, nyilván azokra a vad eikénzeléseVrc céloztál:', amelyeknek realizálásához an­nál közelebb érzik magukat Bonn urai, minél inkább ke­zük ügyébe kerülnek a nuk­leáris fegyverek. Az Addis Abeba-1 találkozó központi gondolatát pontosan azok a veszedelmek sugallták, amelyeket a nyugati hatalmak háborús készülődése idéz fel. Harmincegy afrikai állam ve­zetői ültek össze Etiópia fővá­rosában, hogv a fekete konti­nens egységéről határozzanak. Egységes fellépésüket két kö­rülmény is szükségessé teszi. Egyrészt a tegnap még gyar­mati igában sinylődött orszá­gok csak úgv szakíthatják ki magukat öröklött elmaradott­ságukból, ha szellemi és anya­gi erőiket egyesítik. Másrészt az ií j élet építésének és a gazdaság fejlesztésének felté­tele a béke. aminek megőrzé­se az ő részükről is nagy és közös erőfeszítést igényel. A fiatal afrikai országok közös­ségének harmóniáját sok min­den zavarja. .A történelmi múltban gyökerező ellentétek, a gyarmati korszakban elülte­tett bizalmatlanság, az impe­rializmus befolyása — mind­ezek nehezítik a tényleges egy­ség kialakítását. De Addis Abebában ■ ezeken a széthúzó erőkön diadalmaskodott az nn- tiimperioMsta és hazafias gon­dolkodásmód. Ennek az irány­zatnak a felülkerekedése min­denekelőtt abban a tényben fejeződik ki. hogy' a harminc­egy afrikai állam vezetői meg­fogalmazták a kontinens egy­ségének chartáját és kialakí­tották ennek a közösségnek a szervezeti gerincét is. Rögzítették az egvség leg­főbb elveit. Ezek: független­ség, el nem kötelezettség, küz­delem a kolonializmus ellen, nemzetközi együttműködés, harc a békéért. A második és az ötödik elv alapján a csúcs- találkozó arra az elhatározásra jutott, hogy Afrikát atommen- tcs övezetté keil nyilvánítani, területén meg kell szüntetni minden külföldi katonai tá­maszpontot és valamennyi kí­sérleti nukleáris robbantást. Ami pedig az értekezletnek az általános és teljes leszerelést követő határozatát illeti, el­mondhatjuk. hogy az Addisz Abeba-i tanácskozás feért egy népszavazással: százmilliók mondtak messzehangzó nemet mindarra, amit Ottawában az emberiség ellen kiterveltek.

Next

/
Thumbnails
Contents