Kelet-Magyarország, 1963. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-04 / 128. szám
két csatársor közötti különbség döntött Diósgyőri VTK—Nyíregyházi Spartacus 3:0 (2:0) Diósgyőr, 5000 néző, vezette: Almása. • DVTK: Tamás — Werner, Szigeti, Kiss — Csárayi, Nyíri — Szarnék. Kovács, Paulas, Ráczi, Szikara. Edző: Bu- koví Márton. Spartacus: Hargitai II — Galló, Divinyi, Lakatos — Pongó, Szokol — Harcsa, Kovacsics, Csürke, Papp, Kaskötő. Ed2ő: Szabó Géza. Az első percek változatos játéka után feljött a széltől is támogatott hazai csapat, s egyre veszélyesebb támadásokat vezetett Azonban az első félórában jól zárt a nyíregyházi védelem, s ekkor úgy nézett ki, hogy szoros eredmény fog kialakulni. A DVTK a 32. percből váratlan támadás végén jutott vezetéshez. Szarnék a jobbszélen elfutott, beadásánál a Spartacus védői kissé elaludtak, s a jó ütemben érkezett Kovács a hálába fejelt. 1:0 a DVTK javára. A vezető gól után továbbra is veszélyesen támadott a hazai együttes, azonban ennek ellenére is volt egyenlítési alkalma a Spartacusnak. A 36. percben Kaskötő nagy lövését Tamás kiejtette, de a védőknek sikerült tisztázniuk. Két perc múlva Kovacsics tört egyedül kapura, Tamás is kifutott kapujából, de a nyíregyházi csatár lövése a kapu mellé szállt. A 44. percben újabb gólt szereztek a hazaiak. Szikora jó labdát tálalt Kovács elé, aki a késlekedő Hargitai II. mellett közelről a hálóba fejelt. Szünet után kiegyenlítettebbé vált a játék, azonban az eredményen nem tudott szépíteni a Spartacus, mert a. csatársor tagjai sokat pepecseltek a labdával, lövés helyett tologattak, kivártak, s a határozottan játszó diósgyőri védelem könnyedén hárított. A 70. percben újabb szép hazai támadás indult el a nyíregyházi kapu ellen. Nyíri egészen a tizenhatosig hozta Ökölvívás: Első helyen áll a Nyíregyházi ITSK A Nyíregyházi ITSK ökölvívó-csapata vasárnap Sajó- szentpéteren szerepelt, ahol I. osztályú csapatbajnoki mérkőzést játszott a Borsodi Bányász együttese ellen. A nyíregyháziak közül Lakatos, Dudás, Rohály, Cs. Nagy és Mincsik pontozásos, Dévényi pedig kiütéses győzelmet aratott. A nyíregyházi csapat végeredményben 13:7 arányban győzött A sajószentpé- teri közönség igen sportszerűtlenül viselkedett, kavicsokkal dobálta a nyíregyházi versenyzőket, s csak a Borsodi Bányász sportszerű ökölvívóinak volt köszönhető, hogy nem került komolyabb incidensre sor. A Nyíregyházi ITSK egyébként ezzel a győzelmével a csapatbajnokság első helyére került, ugyanis a Magyar Ökölvívó Szövetség a Nyíregyházi ITSK—Gyöngyösi Honvéd bajnoki mérkőzést a ringben elért 19:l-es eredménnyel a nyíregyházi csapat javára igazolta. Kézilabda: Újabb nagyszerű győzelem Vasárnap délelőtt Nyíregyházán került sor a Nyíregyházi Munkás—Bp. Vörös Meteor, NB Il-es női bajnoki mérkőzésre. A találkozón jól kezdett a Munkás, s G. Nagy I góljaival 2:0-ás vezetéshez, jutott, ezt a félidőig szépítették a fővárosiak, s így 2:l-es Munkás vezetéssel ért véget a félidő. Szünet után izgalmassá vált a játék, ugyanis a játékvezető — jogtalanul — Szabót kiállította öt percre. Visszatérte után azonban két bombagólt lőtt, s ezzel 4:l-re nyert a Munkás. A csapat minden tagja dicséretet érdemel a nagyszerű győzelemért, de Nyeste, Szabó és G. Nagy I. játéka így is kitűnt. 1. Ny .-háza 9 8 t — 9<ft34 17 2. Híradó 9 8 1 — 83:45 17 3. Özd 9 7 1 1 75:46 15 «. Miskolc 9 6 1 2 62:38 13 5. Bp. Vörös M. 9 5 1 3 51:44 11 6. Hódmezöv. 9 5 1 3 44:45 11 7. Bp. Vasas 9 5 — 4 69:62 10 *. Eger 9 2 — 7 36:67 4 9. DVSC 9 1 1 7 59:80 3 10. D. Spart. 9 1 1 7 45:86 3 11. D. Kinizsi 9 1 — 8 22:83 2 12. Telefongyár 9 1 — 8 53:62 2 További eredmények: Özd —Hódmezővásárhely 10:3, Híradó—Miskolc 5:4, D. Spartacus—DVSC 8:8, Bp. Vasas—'Telefongyár 8:7, Eger —D. Kinizsi 10:5. fel a labdát, a jó helyzetben lévő Ráczi elé tálalt, akinek lövése Hargitai II. hasa alatt a hálóban kötött ki. 3:0 a DVTK javára. Öt perccel a mérkőzés befejezése előtt, Szokol felszabadító rúgással akarta kapuja elől elküldeni a labdát, s a rúgás pillanatában Kovács csúnyán beletalpalt a nyíregyházi játékosba, akit le kellett vinni a pályáról. Az eset után vita támadt, s Szarnék leköpte az egyik nyíregyházi játékost. Á játékvezető azonnal leküldte a pályáról a diósgyőri labdarúgót. Az utolsó öt percben az eredmény nem változott. A Spartacus gyenge csatár- játékának köszönheti a háromgólos vereséget. Támadóalakzatának játékosai a legjobb helyzeteket is kihagyták. A vereséget nagyban elősegítette, hogy olykor a védelem ki-kihagyott. A csapatból csak Divinyi, Galló, Szokol, Papp és Kaskötő játéka érdemel dicséretet. A D V'l'K teljesítményén nem látszott meg, hogy a bajnoki cím várományosa. Ilyen arányú győzelmét an- •nak köszönheti elsősorban, hogy csatárai értékesítették az adódó helyzeteket. A DVTK győzelmének azonban szépséghibája, hogy egy-két játékosa olykor durva bele- menésekkel jeleskedett. — Ugyancsak elitélőleg kell szólni a diósgyőri nézőközönség egy részéről, akik sportszerűtlen viselkedésükkel igyekeztek megzavarni a mérkőzés légkörét. Almási játékvezető különösebb hiba nélkül, jól vezette a mérkőzést. Az NB II. további eredményei: Ózdi Kohász—Miskolc 1:1. Bp. Spartacus— Ganz—MÁVAG 2:0, Egri Dózsa—Szolnok 2:1, Kecskemét—Salgótarjáni KSE 2:0, DEAC—SZ VSE 1:0, Egyetértés—Előre 2:1, Láng—Borsodi Bányász 2:2. 1. DVTK 26 16 7 3 48:17 39 2. Ózdi Kohász 26 15 7 4 46:19 37 3. MVSC 26 13 7 6 38:21 33 4. Nyh. Spart. 26 11 8 7 39:38 30 5. Egyetértés 26 11 7 8 36:29 29 6. Láng SK 26 10 9 7 36:35 2fl 7. G.-MAVAG 26 10 7 9 38:32 2* 8. Borsodi B. 26 10 7 9 33:34 2i 9. Bp. Spart. 26 10 4 12 34:42 2| 10. Sz. MÁV 26 9 5 12 25:32 2t 11. K. Dózsa 26 6 9 11 26:29 2t 12. Egri Dózsa 26 9 3 14 25:34 2(1 13. Szegedi VSE 26 7 7 12 30:46 71 14. Bp. Előre 26 9 2 15 32:43 10 15. DEAC 26 7 4 15 27:43 18 16. Salgótarján 26 5 7 14 23:43 17 Ax éllovasok győxtek a megyei bajnokságban A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójának legnagyobb meglepetése, hogy a Nyírmadai MEDOSZ hazai pályán vereséget szenvedett a Nyírbátori Spartacustól. Ezt a vereséget egyébként a nyírmadai gyerekek tudták legnehezebben elszenvedni, mert a győztes vendégcsapat autóbuszát kőzáporral búcsúztatták. Az élcsoportban nem sokat változott a helyzet, továbbra is nyílt az első helyekért folyó küzdelem, bár meg kell jegyezni, hogy Tiszalök a nagy esélyes a bajnoki cím megszerzésére. Eredmények: Nyírbogdány •Nyírbátori Dózsa 3:2, Fehérgyarmati MEDOSZ—Mátészalka 1:0, Nyíregyházi VSC— Dombrád 4:0, Nyíregyházi Spartacus II—I'brány 3:0, Nagyecsed—Balkány 3:2, Tiszalök—Vásárosnamény 4:0, Nyírbátori Spartacus—Nyírmada 3:2, Tiszavasvári— Nagyhalász 2:1. 1. Tiszalök 2. Nyb. Spart. 3. TSTyírmada 4. NYVSC 5. Nyírbogdány 6. Nagyhalász 7. Balkány 8. F.-gyarmat 9. M. MEDOSZ 10. Nyb. Dózsa 11. T.-vasvári 12. Nagyecsed 13. Ibrány 14. Dombrád 15. *V.-namény 23 15 24 12 24 14 23 12 23 12 23 8 24 9 23 10 23 9 23 8 23 8 24 8 23 7 23 7 23 2 5 3 42:23 35 8 4 74:23 32 4 6 55:28 32 7 4 46:21 31 6 5 41:34 30 8 7 42:26 24 5 10 36:28 23 3 10 32:46 23 3 11 49:35 21 5 10 36:10 21 3 12 34:53 19 3 13 29:65 19 4 12 31:38 18 2 14 33:67 16 2 17 22:78 4 16. Nyh. Sp. II. 24 15 3 6 71:32 33 *2 büntetőpont levonva! Röplabda: Nyíregyházi Spartacus— Vasas ízzé 3:0 A Spartacus, nagynevű ellenfelével szemben, ezúttal kiválóan játszott és már az első játszmát 15:6 arányban nyerte. Majd a másodikban csak a hajrában sikerült a Spartacusnak 15:13-ra győzni. A harmadikat szintén fölényesen nyerték a nyíregyháziak 15:7 arányban, s így megérdemelten arányban. 1. Vasas 2. Bp. Honvéd 3. U. Dózsa 4. Farkaslyuk 5. Bp. Spart. 6. *Nyh. Spart. 7. DEAC 8. Vasas Izzó 9. Pénzügyőrök 10. Csepel 11. Salgótarján 12. MTK 13. Bp. Postás 14. Z. Danuvia •egy büntetőpont győztek 3:0 19 19 — 57: 7 38 20 18 2 Í>6:11 38 18 17 1 52: 3 35 21 14 7 47:29 35 19 12 7 43:36 31 21 11 10 38:42 31 21 9 12 34:46 30 8 13 32:47 29 7 14 35:49 28 8 11 30:41 27 6 15 30:51 27 5 16 26:54 26 5 14 26:49 24 2 19 18:59 23 levonva! 21 21 19 21 21 19 21 Sikeresen szerepeltek NB III-as csapataink A labdarúgó NB III. vasárnapi fordulója igen jól végződött a szabolcsi csapatok számára. Mindhárom együttesünk győztesen hagyta el a pályát. Különösen értékesnek mondható a Nyíregyházi Munkás és a Nagykállói MEDOSZ idegenben aratott szép győzelme. A Kisvárdai Vasas otthon szerzett két pontja pedig nagy segítség lehet az együttes számára, hogy elkerülhesse a kiesést. Nyíregyházi Munkás— Gyöngyösi Spartacus 2:0 (1:0) Nagykállói MEDOSZ— Hajdúszoboszló 2:1 (2:0) Az MHS Központi Motoros Klub ja nyerte a Motocross Kelet-Magyarország Kupát Vasárnap délelőtt mintegy 3000—4000 néző előtt rendezték meg Nyíregyházán a Ke- let-Magyarországi Motocross Kupa küzdelmeit. Az izgalmas, színvonalas versenyt nagyban zavarta a kellemetlen, szeles időjárás, s ezzel magyarázható, hogy ez alka-- lommal a szokásosnál jóval kevesebb néző tekintette meg az érdekes sporteseményt. A 125-ös géposztályban a győzelmet Nagy Gyula (Központi Motoros Klub) szerezte meg, a 250-es géposztályban Técsi Sándor (Hód- mezővásárhely), 350-es géposztályban Szabó János (Központi Motoros Klub), 500-as géposztályban pedig Páll Gyula (Bp. Honvéd) diadalmaskodott. A csapatversenyt az MHS Központi Motoros Klubja nyerte, s ezzel a Kelet- Magyarország Kupát egy évig — a következő vetélkedő idejéig — őrizheti. Gyöngyös, 1500 néző, vezette: Závodszky. Az első tíz percet a hazaiak támadták végig, majd utána feljött a Munkás, s egyik támadása végén Eszenyi lövése a kapufát érintve jutott túl az alapvonalon. A választámadás végén a játékvezető tizenegyest ítélt a nyíregyházi csapat ellen. A Munkás játékosai reklamáltak, s végül a játékvezető visszavonta ítéletét. Sorozatos Munkás támadások végén a 26. percben Csemniczki jól ugratta ki Eszenyit, aki védhetetlen gólt lőtt, 1:0. Szünet után a hazaiak sokszor durva belemenésekkel tarkították a találkozót, s ezek legtöbbször megtorlatlanul maradtak. A 75. percben egy partdobásnál Gerliczki vitatkozott a játékvezetővel, aki kiállította. A 10 főre csökkent Munkás azonban továbbra is fölényben játszott. Keménnyé, helyenként durva játékká fajult a találkozó. Egy összecsapás után Eszenyit (Munkás) és Péczelit (Gyöngyös) a játékvezető leküldte a pályáról. A mérkőzés befejezése előtt két perccel Csemniczki előrevágott egy labdát, Szilágyi ráfutott, s lövése a kapus hasa alatt a hálóban kötött ki, 2:0. A Nyíregyházi Munkás nagyszerű teljesítményt nyújtott. Hajdúszoboszló, 1800 néző, vezette: Borosy dr. Mintegy négyszáz kallói szurkoló kísérte el a csapatot a fürdővárosba, akik a találkozó első percétől lelkesen bíztatták csapatukat. A találkozó megkezdése után egyébként egyetlen perc sem telt el, s máris vezetéshez jutott a szabolcsi csapat. Lelesz ellenállhatatlanul viharzott el a jobb szélen, pontos beadása Veres elé került, aki a jobb sarokba gurított, 1:0. A 20. percben Lelesz ismét elfutott, fölvágták, azonban a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Öt perc múlva Veres Fesztórit ugratta ki, tizenegy méterről a léc alá bombázott, 2:0. A félidő vége előtt néhány perccel Fesztórit vágták fel a hazai védők, a játékvezető azonban a szabolcsi csatár ellen ítélt szabadrúgást. Szünet után az 53. percben Somogyit megrúgták a hazaiak, s a káliói játékos csak ötperces ápolás után tud tovább játszani. A 67. percben szögletrúgáshoz jutnak a hazaiak, s Molnár a hálóba fejelt, 2:1. A hátralévő időszak alatt csapkodó játék folyt a pályán. A káliéi csapat megérdemelten győzött. Kisvárdai Vasas- Miskolci MTE 3:2 (2:1) Kisvárda, 600 néző, vezette: Kezes. Az első félidőben lényegesen jobban játszott a Vasas ellenfelénél, s vezetése azért nem lett nagyobb arányú, mert csatárai sokat bizonytalankodtak. Szünet után kiegyenlített játék, s nagy küzdelem alakult ki. Az NB ül. további eredményei: Egercsehi—D. GÖCS 5:1, Kazincbarcika—Fővárosi Autóbusz 0:0, D. Dózsa—Rudabá- nya 1:1, Egri Honvéd—Som- sály 2:2, Miskolci Bányász— Szuhavölgyi Bányász 1:0. 1. Miskolci B. 25 18 2 5 58:29 3t 2. Nyh. MTE 25 13 8 4 42:25 34 3. F. Autóbusz 25 12 9 4 41:26 33 4. D. Dózsa 25 10 8 7 43:32 28 5. Egercsehi B, 25 12 3 10 53:37 27 6. K.-barcika SS 8 8 8 37:27 26 7. Nagykálló 25 10 6 9 38:42 26 8. D.-GÖCS 25 6 13 6 41:30 25 9. Rudabánya 25 8 9 8 34:35 25 10. H.-szoboszló 25 9 6 10 35:42 24 11. Miskolci MTE 25 8 5 12 12:49 21 12. Kisvárda 25 9 3 13 28:47 21 13. Egri Honvéd 25 5 10 10 36:45 20 14. Szuhavölgy 25 6 6 13 28:43 18 15. Somsályi B. 23 6 6 13 29:48 18 16. Gyöngyös 25 5 6 14 25:53 16 Vasárnap délelőtt rendezték meg Nyíregyházán az egyesületi bajiretaág második fordulóját a Diák pályán. Az erős szél sokat rontott a futóeredményeken. A legjobb eredményt Moravecz Ferenc [érte el, 39,12 méteres d iszik oszvető eredménye új megyei csúcs. Jobb eredmények. Nők 200 m: 1. Béda Ilona (ITSK) Nemzetközi mérkőzések előtt a magyar klubcsapatok Munkaerőt alkalmaznak Heti két napra bejárónőt keresek. Dr. Dolinay, Jókai tér 2. (992) Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szobafestő szakmunkásokat Nyíregyházán és körzetében lévő munkahelyeire felvesz, az ÉM. Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat Nyíregyháza, Széchenyi u. 43. sz. (37856) Szakvizsgává I rendel kező kályhásokat .zonnal felveszünk teljesítmény jérezés és külszolgálatl költség térítés mellett, nyíregyházi székhellyel. Munkásszállást biztosiam nem tudunk. Jelentkezes le- 'élben, vagy személyesen. a ^akvizsga időpontjának megje- jlésével, Építőanyag» pari Vállalat I . íregyháza, Széchenyi út 46—48 * szám. (37863) Üjabb nemzetközi találkozók előtt állnak a magyar labdarúgók. Az MTK, a Vasas és a Ferencváros szerdán kupamérkőzést játszik. Az MTK 15 játékossal utazott Bolognába. Sándor sérülése miatt még mindig nem lehet ott az olaszországi találkozón. A mérkőzésre Bolognában 20,45 órai kezdettel kerül sor. A Vasas sem tudott teljes csapattal., elutazni Osztravába a szerdái KK visszavágóra. Mathesz ugyanis a B-váloga- tott diósgyőri mérkőzésén megsérült. Akárcsak az MTK-nak a Ferencvárosnak is nagyon nehéz dolga lesz Zágrábban, a Dinamó elleni VVK visszavágón. A zöld-fehérek egy- gólos hátránnyal indulnak, összeállításuk elsősorban attól függ, hogy Albert sérülése rendbe jön-e szerdáig. A mérkőzést szerdán 20 órakor villanyfény mellett játsszák. Atlétika: Moravecz 39f12 métert dobott diszkosszal 29,1, 800 m; 1. Berecz (NYVSC) 2:41,2, 2. Kondor (Sportiskola) 2:43,8. Gerely: 1. Szaplonczai (Sportiskola) 30,35. Férfiak 200 méter: 1. Breznyiczki (Sportiskola) 24,4, 800 méter: 1. Szabó (Nyírbátor) 2:04,0. 200 in. gát: 1. Olmann (Sportiskola) 29,3. Magasugrás: 1. Piószegi (Sportiskola) 16S. APROHIRDETESEK Dán káposzta palánta kapható. I. Man- dabokor 25. Benkő Ferenc. (987) Szombaton a Toldi utcai 58-as húsbolt előtt a tejeskannán felejtettem két fehér borítékot. Becsületes megtaláló jutalom ellenében Pazonyi út 15 alá Gépellátó Vállalathoz adja le, vagy ha postára adta, ugyanott jelentse. (990) Perfekt gyors és gépírónői felvesz az Építő és Szerelő Vál lalat. Nyíregyháza, Kállói u. 4 sz. alatti központjába. (3786Í Műszaki becslést TARTUNK Nyíregyházán 1963. május 5-én a Bizományi Áruházban. Írásbeli bejelentésüket a fenti címre kérünk. ; Debreceni címünk: MAGÉV Kirendeltség Debrecen, Petőfi ! tér 2. Telefon: 18—34, ! Foglalkozunk mezőgazda- sági és mindenféle ipari. gépek eladásával és köz-1 vetítésével. Egyben meg- j vételre felajánlunk 1 dbl IV-es Ajax-kalapácsot. | • (63) HIRDESSEN LAPUNKBAN! Mindenfajta mérleg szakszerű, azonnali javítását és hitelesítésre való bemutatását elvállaljuk. Állat és szekér hídmérlegeket a helyszínen is megjavítunk. Épület- szerelő és Karbantartó KTSZ. Nagykálló, Kossuth u. 12. (53) A nyírbogát! Föld- művesszövetkezet eladásra felkínál 1 db jó állapotban lévő 3 tonnás hídmérleget, könyvszerinti értékben. («D Az Uj fehértói Vegyes KTSZ vezetősége értesíti a lakosságot, hogy . motorszerelő részlege beindult és mindenféle autó és motorszerelést, vas- esztergálást, vasbeton kerítések készítését, autógén és villanyhegesztési munkálatokat, szobafestő és mázoló munkát, valamint régi bútorok átalakítását, nyílászáró szerkezetek, ajtók, ablakok készítését beszereléssel együtt, valá- mint villanyszerelési munkálatokat vállal. Kérjük, bizalommal keressék fel szövetkezetünk részlegeit. <«) CSOMAGOLÓANYAG VASHORDO ÖBLÖS ÜVEG FAHORDÖ FALÁDA NÁTRONZSÁK . PAPÍRDQBOZ Felújított állapotban raktárról szállít az egész országba; GÖNGYÖLEG FELÚJÍTÓ VÄLLALAT Budapest, XIII., Dagály u. 3. Tel.: 200-285, 200-380, 200-705. (208)