Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-16 / 112. szám

1963. májas 16, csütörtök Névnap: MÖZES A Nap kel 4 óra 06 perckor, nyugszik 19 óra 15 perckor. A Hold kel 0 óra 57 perckor, nyugszik 10 óra 38 perckor. ROSSZ VICC A Megyei Könyvtár gépko­csija a laskodi útszélen állt, vezetője a reflektoron kisebb javítást végzett. Sebesen jött a Mátészalkai Sütőipari Vál­lalat FB—01-es rendszámú tehergépkocsija, s az úttes­ten lévő tócsából alaposan befröccsentette az álló kocsit és vezetőjét Pedig a tehergépkocsi ve­zetője már messziről látta, hogy az útszélen álló sze­mélygépkocsi mellett jókora víztócsa van. Hely is volt rá, hogy kikerülje... •— falusi — Békegyűlések Nyíregyházán. Ma délután két helyen lesz békegyűlés a városban. Az első kerületi nőtanács helyi­ségében Perecsényi Jenő, Rozsrétbokorban pedig Hajdú Sándor tart előadást. Vasár­nap Borbányán lesz békegyű­lés, ahol Tamai Imre, a Ha­zafias Népfront városi elnöke tart beszámolót. Krúdy Gyula ünnepi Iro­dalmi estet rendeztek kedden este a nyíregyházi József At­tila Művelődési Ház nagyter­mében az író halálának 30. évfordulója alkalmából. Ün­nepi beszédet mondott Barta András irodalomtörténész. Orvosi tudományos ülés Nyíregyházán Az Orvosegészségügyi Szak- szervezet megyei bizottsága május 17-én, pénteken dél­után hat órakor rendezi meg VII. tudományos ülését a megyei kórházban. A ,,'Rhe- opiryn által okozott Stevens Johnson sydroraa gyógyult esete” címen Major Eleonóra tart bemutatót. Váczi Lajos egyetemi tanár az orvostudo­mányok legújabb irányzatai­ról, Juhász Lajos a rákkuta­tás és a rákellenes küzdelem helyzetéről tart előadást. Kilenc és fél millió liter szikvizet állított elő öt év alatt a Szabol cs-S za tmár me­gyei Gyümölcsszeszfőzde és Szikvízipari Vállalat. A szik- vízfogyasztás évente már megközelíti a két és fél millió litert. Infraalagútszárító kemen­cék sorozatgyártását vezetik be a Nyíregyházi Vasszerke­zeti és Gépipari Vállalatnál. Az új termék iránt külföld. is érdeklődik. Az egyenként mintegy egymillió 700 ezer forintos értékű berendezések­ből évente 15 darabot állíta­nak elő. ötmillió 240 ezer forintot költenek ebben az évben utak és járdák építésére Nyíregyházán. Ebből az ösz- szegből 11 utca járdáit aszfal­tozzák. Munkaerőt alkalmaznak RAJZ SZÖVEG NÉLKÜL (L. Nyemirovszkij rajza) „Sajnos, nem szolgálhatok vele Filléres áruk a hiánycikkek listáján Orsi óra a szabadban. S ha már fényképezésre lg sor ke­rül, gyors fésülködés, mert a kislányok Barabáson is lá­nyok. (Foto: Hammel.) A MÁV-val egyidőben — május 26-án 0 órakor — lép életbe a MÁVAUT nyári me­netrendje is. Az új menetrend újabb 38 községet kapcsol be az autóbuszhálózatba, járato­kat kap például Tiszatelek, Rönök, Rábafüzes, Jakabháza, Sénye, Belezna, Nagylók stb. A munkásjáratok száma: 878-cal növekszik, s ezek­nek segítségével jelentő­sen javul a munkásszállí­tás — többek között — Ajka, Baja, Kazincbarcika, Nagyka­nizsa, Nyíregyháza, Sarkad, Szeged, Székesfehérvár, Zala­egerszeg térségében. 198 új kirándulójárat szál­lítja az utasokat, elsősor­ban a Balaton partján, különösen annak északi oldalán, Tihany, Balaton* füred, Badacsony körül, de jelentősen javul a közleke­dés Abaliget, Bükk, Bükk­szék, CserkeszöUő, Gyula, Ka- locsa-Szelidl tó. Mezőkövesd gyógyfürdők környékén. 217 új autóbusz-megállóhe­lyet létesítenek, s csökken a menetidő is. 45 vonalon 273 járatnak a menettartama lesz rövidebb. Halálos gázo’ás Nyírlövőn Kedden a kora délelőtti órákban halálos kimenetelű gázolás történt Nyírlövő köz­ség külterületén. Harschalkó István tokaji lakos, gépkocsi­vezető a nyíregyházi fmsz SA 08—54 forgalmi rendszá­mú tehergépkocsijával közle­kedett. Vele szemben haladt Molnár Sándor 28 éves nyír­lövői lakos, aki süketnéma, korlátoltan beszámítható. A gázolás a 7. kilométerkő közelében történt. Molnár Sándor a helyszínen meghalt- Orvosi vizsgálat szerint a gépkocsivezető nem volt ittas állapotban. A baleset bekövet­kezéséért teljes egészében fe­Í lelős, mert egy éles kanyar­nál 50 kilométeres sebességgel közlekedett. A rendőrfőkapi­tányság megindította ellene az eljárást. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabo'cs-Szatmár Megyei Bizott­sága és a Megyei Tanács lapja* Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztői Ordas Nándor Szerkesztőség: Nvlreeybáza, Benczúr tér 21. Tel. it -n, 16—71. 16— II. felelős Rlaaó Farkas Pál. Riadóit) vatal: Nyíregyháza, Zsdánov u l. Tel: 30—00, Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 069. Szatolcs-Szatmár megyei Nyomd». ipari Vállalat. Nyíregyháza. Felelős vezetői Szokoíai Sanda*. Zágor György, a Magyar Népköztársaság újonnan kine­vezett jugoszláviai nagykövet« kedden megérkezett állomás­helyére, Belgrádba. ­Elnökségi ülést tartott szerdán délelőtt a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Az ülésen Baki Miklós bak- talórántházi járási titkár szá­molt be a járási és községi nénfrontbizottságok testületi munkájáról és munkamódsze- réről. Muzbek László a mező- gazdasági ötéves tervagitációs munka eredményeiről és a további feladatokról tájékoz­tatta a megjelenteket. A Nők Akadémiájának zá­rófoglalkoizása volt kedden Nyíregyházán a második ke­rületben. Ebből az alkalomból Kovács Kórolyné, a nőtanács megyei titkára a békeharc kérdéseiről tartott előadást. Kétnapos tapasztalatcsere értekezlet kezdődött a kul- túrház igazgatók részére Ti­szátokon. Disszidálni akart, elfogták Leier László szakoly! lakos összeveszett a feleségével és elhatározta, hogy disszidál. Gönyünél a határőrök elfog­ták. Azt állította, hogy Szolnokon a MÁV-nál volt alkalmazásiban és a faluban akar elhelyezkedni. Tiltott határátlépési kísérlet büntette miatt előzetes letartóztatás­ba helyezték. Harminc motorkerékpár több mint 300 kerékpár van már Nyírtéten. A felszabadu­lás előtt még a kerékpárt is alig ismerték a községben. 1300 új traktorost képeztek ebben az oktatási évben me­gyénkben a téli időszakban. Az új szakemberek zöme a termelőszövetkezeteikben dol­gozik. 112 szakembert adtak át a termelőszövetkezeteknek az utóbbi négy év alatt a megye állami gazdaságai. A szak­emberek között 65 agronó- mus, 30 könyvelő is van. A Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmával csütörtö­kön Budapestre érkezik két új típusú szovjet utasszállító repülőgép, a rövid fel- és le­szállási pályát igénylő AN— 24-es, továbbá a közép- és hosszabb távú utazásokra ki­válóan alkalmas TU—124-es típusú gép. A légiközlekedés újdonságait a vásár tartama alatt a Ferihegyi repülőtéren bárki megtekintheti. EsB, zivatar Várható időjárás ma estig: felhős idő, sok helyen eső, zi­vatar. Élénk keleti, északke­leti szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet a Dunántúl nyugati felében 16 —20, máshol 21—26 fok kö­zött. Az amerikai „Southern Star” kiadója rájött, hogy a szórakoztató sajtóhibák növe­lik a lap iránti érdeklődést. Elbocsátottak három korrek­tort és helyettük szerződtettek egy újságírót, akinek egyedüli teendője, hogy minden számba legalább egy humoros elírást csúsztasson. Budapesten szerdán meg­kezdődött a II. Országos Gyógypedagógiai Tudományos Konferencia. A tanácskozáson a magyar szakembereken kí­vül Anglia, Bulgária, Cseh­szlovákia, Jugoszlávia, Len­gyelország, az NDK, Romá­nia és a Szovjetunió gyógy­pedagógusainak küldötte is jelen vannak. Először Lugossy Jenő művelődésügyi minisz­terhelyettes tartott tájékozta­tót közoktatásügyünk időszerű kérdéseiről. A nyíregyházi rádió műsora 18,00: Falusi hétköznapok. A nyíregyházi rádió mezőgaz­dasági híradója. — 18,20: Ki mit szeret. Zenés műsor a hallgatók kívánsága szerint. — 18,45: Eseménynaptár. Nyíregyháza anyakönyvi hirel Születés Csorba György és Orsó Irén fia György, László, Kalasz Sándor és Bojda Ilona lánya Judit, Gabriella. Hudák Bé­la és Pázmándy Anna fia Levente, Béla, Őri György és Tóth Ágnes lánya Agnes, Gizella, Szabó György és Va­lik Erzsébet lánya Csilla, Be- ri Károly és Rácz Mária fia Attila, Gyula. Halálozás Vinnai Mihályné 74 éves, Merkovszki Mihályné 77 éves, Kresztyankó Mihályné 98 éves elhunytak. I Köszönetét mondok mind­azoknak, akik drága Jó férjen­HORVATH LAJOS temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmamat eny ,‘3 hiten! Igyekeztek. özv. Horváth Lajosné íj __________________________((845 tanaamaÉBMa A hazai könnyűipar három pavilonban mutatja be új termékeit A Budapesti Nemzetközi Vásár nyitása előtt Napié A Budapesti Nemzetközi Vásáron az idén három sza­kosított pavilonban kapnak helyet a könnyűipart termé­kek. A Kossuth-pavilon ru­házkodás kellékeit. a textil, ruha, bőr, cipőipar újdonsá­gait foglalja magéba, s a lak- berendezés és ezúttal először a nyomdaipar is külön pavi­lont kap. A vásáron mutat­koznak be először az év leg­szebb termékei. Az állami cipőipar 250 modelljét állítják ki, bemutatják a Pannónia szőrmeárugyár újdonságai között a panofix tizenkét leg­újabb árnyalatát. A textiliák közül nagy érdeklődésre tart számot a színes klöpli füg­göny, a szövés nélküli textil­anyag több változata, így pél­dául a nyomott mintás tűzött frottír. Helyet kap a kiállításon a gyűrődés- álló kikészítésü selyem. Új­donság a poliamid és viszkóz szálból szőtt selyemfényű düftin, a középen megerősített sűrűbb szövésű lepedő és a helanka fonalat tartalmazó rugalmas szövet. A kötszövő- ipar a vásárt felhasználja az új alapanyagokat tartalmazó perion és gyapjú, akril és gyapjú keverékű jersey típusú kötöttholmik közvéleményku­tatására. Ezeknek az új cik­keknek a sorozatgyártását a látogatók véleményétől teszik függővé. Ki nem ismerné azt a moz­dulatot, amikor az elárusító széttárja a karját és mente­getőzve mondja: — Sajnálom, kifogyott. Nem szolgálhatok vele. Tes-- sék talán a jövő héten benéz­ni. Akkorra jeleztek árut. A vevő türelmes, bemegy a jövő héten és ha szerencséje van, megkapja, amit keresett. Ha peches, akkor újabb ha­táridőt jelölnek meg. Néha hetek, sőt hónapok telnek el, amíg hozzájuthatnak a min­dennap keresett cikkhez. Az ember azt még csak tu­domásul veszi, hogy éppen a főidényben nem lehet hűtő- szekrényt kapni. Országosan nagy a kereslet, nehéz kielé­gíteni. Az ipar Agy látszik el­feledkezett arról, hogy semmi sem tart örökké, egyes al­katrészek tönkremennek, újat kell • vásárolni helyette. Ilyenkor a vevők gyakran szemben találják magukat az ismert mozdulattal: nincs. Nincs gumigyűrű, az eletro- mos főzőkhöz nincs betét. Pe­dig keresik nap, mint nap. A vásárlók nagy számmal veszik a kerékpárokat. Telje­sen érthetetlen viszont, hogy például a 16—20-as gyermek­kerékpárokhoz semmi féle al­katrész nem kapható. A 26-os kerékpárokhoz — amelyek különben a keresett típúsok közé tartoznak — nem lehet küllőt kapni. Egy küllő ára 13—17 fillér. Ha néhány ki­törik, senkinek sincs annyi pénze, hogy új kerékpárt vá­sároljon. Különösen nehéz külföldi gyártmányú gépek­hez alkatrészt kapni. Néhány dolgot emeltünk csak ki. Többnyire filléres, esetleg forintos áruk, de ezek nélkül a több száz, vagy ezer forint értékű gépek, eszközök használhatatlanokká válnak. Ajánlatos lenne, ha a nagy­kereskedelem jobban figye­r~ MOZIMŰSOR SZÉLESVÁSZNÚ DÖZSA MOZI: május 1(1—19-ig. (csütörtöktől— vasárnapig.) A FEKETE NEM­ZEDÉK. Magyarul beszélő csehszlovák film. Előadások kezdete: fél 5. fél 1 és fél 9 órakor. SZÍÜ.flSVASZNÜ KET1TMOZIS május 16—19-ig. (csütörtöktől— szombatig.) Széles vá’tozatban! AMÍG AZ UTOLSÖ VENDÉG ELMEGY. Uj angol film. Előadások kezdete: * órakor. Pénztárnyitás: du. 6 érakor. GORKIJ MOZI: május 15—17-ig. (szerdától—péntekig.) ALL AMI ÁRUHÁZ, zenés magyar film­vígjáték. Előadások kezdetei í. 8. és 8 órakor. HCKICZ ZSK5MONT» MOVEtn DÉSI HASS SZELESVASZNC MOZIJA: Szünnap! lembe venné a dolgozók igé­nyeit és a megrendeléseket ennek alapján továbbítaná at; iparhoz. (bogár) Május 26-án lép életbe a MÁVAUT nyári menetrendje Őiabb 38 községet kapcsolnak be az autóbuszhálózatba A ktllóseinjéni Növényvédő Ál­lomás Diesel motorszerelőket és autógén villanyliegesztőt vesz fel. Jelentkezés mindennap reggel 7-től 16 óráig a Növényvédő Ál­lomáson. Órabér megegyezés szerint. (845) Azonnal felveszünk — a dolgo­zó kívánsága szerint — állandó munkára vagy meghatározott idő­re kőműves, ács és villanyszerelő szakmunkásokat, valamint 18 éven felüli férfi segédmunkáso- : kát. Szállást és étkezést térítés ellenében biztosítunk. Kétheten­ként szabadszombat. Tanácsi iga­zolás, kéziszerszám és munkára- ha szükséges. Jelentkezés Cegléd, Puskin u. 4. vagy Nagykőrösi Konzervgyár építkezésen. EM. Bács megyei Állami Építőipari VáUalat, Kecskemét. Klapka utca 34. (K. 73076) A tlazalökl Földművesszövetke­zet szakképzett szakácsét keres felvételre. Jelentkezés az fmsz központi Irodájában. Erkölcsi és működési bizonyítvány nzükséges. útiköltséget (elvétel esetén té­rítünk. (30) Legalább 9 éves gyakorlattal rendelkező szobafestő szakmunkásokat Nyíregyházán és körzetében lévő munkahelyeire felvesz az EM Szabolcs megyei Állami Építőipa­ri Vállalat. Nyíregyháza, Széche­nyi út 43.

Next

/
Thumbnails
Contents