Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-12 / 109. szám

Emlékezés Korányi Frigyesre Az orvostudós szelleme megvalósul Tegnap délelőtt a nagy leál­lói Járási Művelődési Házban emlékünnepséget tartottak, dr. Korányi Frigyes halálának 50 évfordulója alkalmából. Dr. Moskovits Károly me­gyei főorvos ünnepi megnyi­tója után dr. Kiss József gon­dozó főorvos mondott emlé­kezőt Korányi Frigyesről, a magyar népbetegség elleni küzdelem kiemelkedő alak­járól, Dr. Kemény Lajos igazgató főorvos előadást tar­tott Szabolcs-Szatmár megye egészségvédelméről. Ezután Gulyás Emilné dr., a megyei tanács vb elnökhe­lyettese vándorserleget nyúj­tott át a kiváló munkát vég­ző gondozóknak. Az emlékülés részvevői — a megye és a község társa­dalmi szerveinek képviselői — megkoszorúzták dr. Korá­nyi Frigyes szülőházát. Korányi Frigyes 1828-ban született Nagykállóban. A fia- tal medikus 1848. március 15-én ott található az egyetemi fiatalok első sorában. Aktív részese a feudális viszonyok elleni hadüzenetnek. Tagja a fiatalok azon csoportjának, amelyet Kossuth Lajos Po­zsonyban fogad. A nemzetközi reakció táma­dása pillanatától mint negyed­éves orvostanhallgató a negy­vennyolcas forradalmi hadse­Sipkay Barna: (72&h-ini.o-n csatád (FILMKRITIKA HELYETT) Két ember beszélget a filmgyár udvarán Nevezzük az egyiket Samnak, a mási­kat Bilinek. Sam: (Idegesen szivarra gyújt) — Jó, nem bánom, te­hát egy olyan filmet, amely­ben példát mutathatunk a vén Európának. Irodalmi ér­ték, újszerűség a rendezésben, eltérni a sablonoktól, stb., stb. Az a Fellini ügyes fiú, de újat már ő sem tud mondani. Majd mi, költségeket nem kí­mélve. .. Bili: (Napellenzős sapkáját hátratolva) — Roppant örü­lök főnök, hogy végre sza­badkezet nyerek az alkotás­hoz. Mindig mondom, hogy elég volt már a sablonos tö­megfilmekből, azt már unja a közönség. Irodalmi érték, va­lami káprázatosán újszerű rendezés, ami egyszerűen fej- beveri az európaiakat és Fel­lini sárga irigységgel bújdo- sik eí a szennycsatornába... Sam: — Költség nem szá­mit. Reprezentatív drága film. És persze az irodalmi érték. Bili: — No, persze. Legyen benne tenger, azt jól lehet fényképezni. Sam: — Tenger és sziget. Sziget az feltétlenül, mert ar­ra bukik a fiatalság. Egy kis romantika, szerelem. Bili: — És az irodalmi ér­ték. Sam: — Szerelem, félté­kenység. Az izgalmat ad. Ap­ropos, izgalom: ez a sziget valahol délen. Óriáskígyóval, esetleg tigrissel. Bili: — Ez remek gondo­lat, főnök! Óriáskígyó, tigris, elefánt, strucc, majmok. .. Sam: — Ez részletkérdés, majd körülnézünk az állat­kertben. A fontos az. hogy az óriáskígyó Ö6szeroppantson egy embert. Mert erre bu­kik a közönség. Bili: — No, persze. bukik az a naiv közönség, és ha mi nem vigyáznánk, akár ki is maradhatna az irodalmi ér­ték. Sam: — Helyes, helyes Mert mi kell a közönségnek? Szerelem, féltékenység, szi­lárd családi erkölcs, vadálla­tok, párharc az óriáskígyóval, néhány perc nevetés... Bili: — ... néhány perc­gyilkos izgalom. Apropos, te­szünk a filmbe valami n-agy bunyót, hagy bukjon az ifjú­ság. Mondjuk kalózok, akik elrabolják a leányt, később amikor az visszaszökik, meg­támadják a szigetet, irgalmat­lanul ös&zekas zabol jak egy- mást, folyik a vér... Sam: — Remek! Magának vannak gondolatai. De ma már egyre nehezebb ez a gyil­kossági dolog. Va'.ami új kell a közönségnek, unják már a kaszabolást. Mondjuk szik’ák zuhannak a kalózokra, fa­törzsek morzsolják össze, tig­risék tépik szét. Bili: — Kösz főnök! Erre biztosan bukik a közönség. Szétnyími, összemorzsolni a rohadt kalózokat! És persze az irodalmi érték. Sam: — Ne felejtsük el, a vallásos érzelmű nézőket sem. Mondjuk karácsony a szige­ten. Karácsonyi ének, a vér- gőzös vadonban. Bili: — Isteni! Ekkor jön vissza az erkölcsös család egyik gyereke, akinek még­sem töri össze a bordáit az óriáskígyó. És hozza a lányt. Mi? Sam: — Ha erre se sír az a naív közönség, akkor ne le­gyen Sam a nevem. Bili: — A közönség sírjon, üvöltsön. nevessen, reszkessen, szeretni és gyilkolni akarjon! Ez a siker! Sam: — No persze és ez irodalmi érték. Bili: — Vihar a tengeren, elsüllyed a hajó. A család kimenekül a szigetre és ott házat épít. Sam: — Nem jó, ez olyan Robinson féle. Bili: — Csak bízza rám fő­nök! Ez nem olyan közönsé­ges Robinson. Például a há­zat nem a földre, hanem a fára építik. Sam: — Remek! Csak mi­nél érzékletesebben kivégezni azokat a kalózokat. A közön­ség bukik a vérre. Legyen benne valami gyerek, amelyik megszelídíti az állatokat. Egy elefánt, amit a kis srác dol­goztat. Bili: — Ez már volt a Tar- zanban. Sam: — Na, és aztán? Nincs új a nap alatt, csak az a lényeg, hogy ez az irodal­mi érték,' vagy mi a nyava­lya, benne legyen, a film­ben. Bili: — £s ha nincs? Egye meg a fene Fellini t, meg a közönséget. Az a fő, hogy bukjon a filmre. Sam: — Magával szeretek dolgozni, fiam! Maga megérti az én magasabb szempontjai­mat. Ha már adom a pén­zem, — költség nem számit — az a film legyen olyan, hogy bukjon rá a közönség. Azt hiszem hozzá is kezdhet a forgatáshoz. Bili: — Lényegében már kezdhetem is. Csak még egy jó cim kellene. Sam: — (Töprengte rágja a szivarját) — Tudja mit? Már meg is van. „A Robin­son-család”. reg hadra kelt szabolcsi egy­ségében gyógyít szaktudással és szóval. Meggyőz katonato- megeket, a szabadságharc ne­mes céljairól. A szabadságharc bukása után Aradra hurcolják meg­annyi vezető személyiséggel. Amikor nagy nehezen szaba­don engedik, hazatér a szülői házhoz, hogy újabb energiát gyűjtsön további munkálko­dásához. Folytatja Budapesten tanul­mányait. 1852-ben avatják or­vossá. A benne élő nyugtalan cél — a tudomány magasabb régiói iránt — Bécsbe viszi. Azonban az osztrák főváros­ban letartóztatják még mindig a szabadságharc idején ki­fejtett ténykedéséért. Ekkor internálják szülőhelyére, Nagy- kállóba. Munkája, a tudomány még ismeretlen területeinek ostro­ma, egy pillanatra sem szüne­tel. Egymás után végzi kísér­leteit a különböző betegségek felderítésére. Tapasztalatait rendszeresen közreadja az Or­vosi Hetilapban. A sok utazás, az emberek sokaságának megismerése ad­ja számára az elhatározást: aktiv küzdelmet indítani a tbc ellen, amely szerinte nép­betegség. Noha munkája az órvostudományok szinte min­den területére kiterjed, leg­főbb hangsúlyt mégis a tbc elleni aktív cselekedet kap életében. Korányi Frigyesnek ez a fő életműve. Adatokat gyűjt, statisztikát készít az ország lakossága kü­lönböző rétegeinek életéről, a betegségekről és szembe száll a társadalom akkori vezetői­nek embertelen szentenciájá­val: „A parasztnak ne/n kell Orvos, számára legjobb a ter­mészetes gyógymód...” — va­gyis a pusztulás. A tudós egyik feljegyzésé­ben 1887-ben ezt írja: „A gyer­mekek a szülőkkel egy szobá­ban laknak, többnyire a föl­dön, egymás mellett fekszenek, köztük esetleg fertőző beteg­ségben szenvedők is. A fertő­ző halott ugyanott marad. Az elégetendönek mutatkozó ru- haneműek sokszor az illető­nek egyetlen ruháját képe­zik...” Tehát Korányi professzor alapjaiban bírálta a társadal­mat és tette felelőssé az ak­kori rendet a nép tömegeiben pusztító betegségért. Korányi Frigyes korában Szabolcs megyében 20—S0 év volt az átlagos életkor. 70 évvel ezelőtt — csak Nyíregy­házán — évenként 200—250 embert pusztított el a tüdő­vész. Ma az egész — kibővült — megyében a közel 600 ezer lakos közül nem szed ennyi áldozatot a tbc. E nagy változáshoz azon­ban a társadalomnak kellett megváltoznia. Olyannak kel­lett létrejönnie, amely közép­pontjában a humanitás áll. Megyénkben a felszabadulás előtti években 10 ezer ember betegedett meg évenként át­lagosan — tbc-ben. 1946-ig egyetlen tbc-kórházi ágy sem volt. Jelenleg 600 kórházi ágy áll rendelkezésre az arra rá­szorulóknak, amelyeken éven­ként átlagosan 1200 beteget tudnak elhelyezni. Ez az álla­pot az idén ugrásszerűen ja­vul a sóstói erdőben épülő 300 ágyas, modern tüdőszanatóri­ummal. A megelőzés kiterjedt háló­zata ma már meg tud birkóz­ni feladatával. Mig 1953-ban 10, jelenleg 14 gondozó műkö­dik a megyében, amelyekben évenként 265 ezer ember for­dul meg. A társadalmi összefogás ma­ga alá gyűri az egy­kori népbetegséget. Államunk felmérhetetlen anyagi eszkö­zökkel segíti a tbc elleni küz­delmet. Csak megyénk két mozgó röntgene 124 000 embert szűrt meg az elmúlt évben. Ebben az évben újabb két röntgengépet állítanák munkába, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy megyénkben minden évben valamennyi la­kos egészségi állapotát fel tudják mérni. Hasonlóképpen lényegesen növekedett a ke­zelések hatékonysága is az el­múlt négy esztendő alatt. Ez- Időben a gondozók és szanató­riumok berendezésének 80 szá­zalékát cserélték ki a legmo­dernebb eszközökre. S ezekhez biztosítottak megfelelő szak­embert is. Amig 1953-ban 12 középvégzettségű dolgozó látta el a feladatokat, addig jelen­leg 44-en működnek. Ily módon sikerült elérni, hogy ma szinte minimális tö­redék csupán a gyógyíthatat­lan betegek száma. Az or­vosok, — az egykori „termé­szetes gyógymód” javallat he­lyett — megküzdenek minden egyes betegért. S ha némely beteg nem szívességtételnek tekintené önmaga kezeltetését, akkor még hatékonyabb le­hetne a szakemberek áldoaár tos tevékenysége. Az orvosok így mondják: „Ma már kénytelen minden be­teg meggyógyulni, mert ha kell eréllyel is, de gyógyí­tunk” Korányi Frigyes a nagy or­vostudós szelleme így való­sul meg napjainkban. Az 6 korában utópisztikusnak vélt elgondolásait, ma egész rend­szerünk szolgálja, s az orvos­tudós útmutatásai alapján győzelemre viszi az embert a istegségek felett. Vlncze György 1840. szeptember 3-án frta ezt a cím nélküli nyolc vers­szakos költeményt, amelyben meleg szavakkal beszél a ha­záról. Egy másik lap Jósika Mik­lós fényképét és rövid érte­kezését tartalmazza a rokon­érzetről, a barátságról ét a szerelemről. Ha messze földön távol kedvesedtől, Hol szíved nem keres rokon szivet, Nem ösmert táj hevít, s elmúlt napoknak Emléke nem zavarja lelkedet, Amint haladsz egyszerre távolodban Az estharang felszólal utadon; Miért dobog szíved? Miért sóhajtasz? Miért é könnyek nyugodt arezodon" Ö mert é hang olly távól kedvesedtől Azokra int kik hon maradtanak, Mert rég pihent emlékek ébredeznek, S kebledben ösmert hangok szólanak; Mert képzetedben íra a terjedt ágak Olly ösmerősen hajlanak feléd Mert Ósmeros é lombnak suttogása S rég hallád é madárkák énekét. Az idegen folyónak mormogása S az égen ott a könnyű fellegek Mind ösmerősök régi ösmerősök Kik távol szebb napokra intenek. így Te ha egykor távol kedvesedtől Végig tekintsz é könyvnek lapjain, Miként a vándor estharang szavánál Megindulsz tán é kis vonásain A név mellet már régen elfelejtő! Elmúlt időkre inti szívedet; S a múlt öröm s az elveszett reményék Egy könnyet öntenek majd é lap felett. S a név melly szívedet dobogni készté?-------— Felejtve ismét, mint az estharang; Melly könnyt facsart a vándort honra ínté, És elfelejtette«, — — — egy puszta hang Aláírás Eötvös József Pest, sept. 3-án, 84®* VASMADAR ÉS TÁRSAI Kövezzenek meg, vagy főz­zenek bár forró olajban, szent meggyőződésként vallom, hogy képzőművészetünk bizonyos fajta irányzatainak az égvi­lágon semmi értelme. Most azonban nem ezekről az „alkotásokról” óhajtok be­szélni, hanem azokról a meg­tévesztő „műremekekről”, amelyekről az első pillanat­ban még azt hisszük, hogy ábrázolnak valamit, míg az­után a tüzetes szemlélődés meggyőz arról, hogy szem­fényvesztés áldozatai vagyunk. Egyik népszerű hetilapunk mutatta be őket nemrég. Itt van például az anya gyermekével, vörösrézből „szo- boritva”. Az „anya” törzse fog- krémes tubusra emlékeztet, krumpliszerű fejéből pedig hét-nyolc ápolatlan szőrszál mered a vakvilágba. Arca nincs, de minek is lenne... Embrionális küllemű csemeté­jének feje félgömb, alteste kúp. Mindazonáltal az irigy­lésre méltó kritikus — aki magyarázatra maga sem vál­lakozik ugyan, a dicséretnek viszont nincsen szűkében — ebben a micsodában a monu­mentalitásra törekvő hangvé­telt érzi. Jő füle lehet! A másik hogyishívjákon egy pálcikákból összerótt, tuskófe- jű, egészen véletlenül ember- szabású figura, széles terpesz- állásban, egy tótágast álló ős­hüllőt döfköd valamivel. Ez a „kifejező” Csellista, ame­lyen — mint a prókátor jel­zi — a formák leegyszerűsö­dése is megfigyelhető. Hát, ami azt illeti, alaposan leegy­szerűsödtek, a jebezeusát! »A művész termékeny fan­táziájáról és töretlen alkotó­készségéről tanúskodik” egy háromlábú, bütykös farkú vasmadár, melynek szeme és szája helyén szellőzőnyílások nyújtanak lehetőséget a mű­élvezetben megfáradt szeren­csétlennek a tájban való gyönyörködésre. Mert, ha a jelek nem csalnak, az acél­marabu már valamelyik véd­telen közterünket ékíti... Hogy a kritikusnak is igaza legyen: a fantázia előtt le az Összes kalapokkal, ami pedig a töretlenséget illeti, lémről lévén szó, valóban nincs helye a vitának. A nagy görög bölcs örökbecsű szavait kisajátítva, csak annyit jegyzünk meg halkan: „Hogy mik vannak...” Jók voltak még: Michelan­gelo, Rodin, Fadrusz János. ■Jóba Tibor EöWös József ismeretlen verse került elő Jósvai László, a nyíregy­házi Zrínyi Ilona Leánygim­názium igazgatója megtalál­ta Sennyei grófné, Ferenc Jó­zsef egyik udvarhölgye em­lékkönyvének néhány lápját. Ezeknek egyike Eötvös József kézzel irot1 saját aláírásá­val ellátott, eddig ismeretlen versét tartalmazza. Eötvös

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents