Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
Kétéves a Kilián Testnevelési Mozgalom Ma két éve, hogy megszületett hazánkban a Kilián Testnevelési Mozgalom. A magyar sportvezetés a tömegsport kiszélesítésének eszközéül szánta. olyan testnevelési mozgalomnak, mely az ifjúság mellett, a felnőtt dolgozók rendszeres sportolását és testedzését is megoldja. Az eltelt két év igazolta, hogy valóban szükség volt sportéletünkben a Kilián Testnevelési Mozgalomra. Már megindulásának évében, 1961-ben igen komoly eredményeket könyvelhet- tünk el, s az elmúlt évben ezek az eredmények rohamosan növekedtek. Ma, a kétéves jubileum napján elmondhatjuk, hogy a Kilián Testnevelési Mozgalom népszerűségnek örvend, új színt jelent sportunk történelmében. Rendszeres sportolási lehetőségeket nyújt a sport után vá- gyakozók legszélesebb tömegei számára. s olyan helyekre is eljuttatja a sporteseményeket, versenyeket, hol korábban alig lehetett sportolásról beszélni. Az első két év eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy a közeljövő évek elé a Kilián Mozgalom megerősödve nézhet. .Ez időszak alatt bebizonyította életképességét, s eredményei mellett a magyar sport egye- lemes fejlődésének is komoly alapjává válhat. Regyeszeríe gazdag a mai sportműsw.i* A Ferencváros, a ÜFSC és az MVSC szabolcsi vendégszereplése NYÍREGYHÁZÁN Asztalitenisz: öregfiúk baj- . noksága reggel 8 órától az ! Irodaház III. emeleti nagy- ! termében. (A Nyíregyházi Petőfi és az Előre asztaliteni- szezoi Miskolcon, II. osztályú versenyen szerepelnek.) Kézilabda: Délelőtt 9 órától viilámtorna a stadionban, fér- fi és női csapatok részvételével. Labdarúgás: Nyíregyházi Spartacus—Ferencváros, barátságos labdarúgó-mérkőzés a bújtosl sporttelepen 16 óra 30 perces kezdettel. (Megyéink labdarúgó ifjúsági válogatottja Miskolcon, Borsod megye ifjúsági válogatottjával mérkőzik.) Sóstói sportrendezvények: A kisstadionban lovaebemutató délután 13 órától. 15 órától pedig az ITSK ökölvívó bemutatója. KISVÄRDÄN Asztalitenisz járási tízek bajnoksága a kultúrotthonban délelőtt 10 órától. Ugyancsak a kultúrotthonban rendezik meg a járási sakk villámtól*- • nát is. A Tűzoltó pályán röplabda villámtomára kerül sor, majd a Várkertben dél- után 14 órától kézilabda és labdarúgó villámtorna. NYÍRBÁTORBAN Délután 13 óra 30 perckor Nyírbátor öregfiúk—Határőr öregíiúk labdarúgó-mérkőzés, utána 15 óra 30 perckor: Nyírbátori Spartacus—Debreceni VSC. barátságos labdarúgó-mérkőzés. NAGYKÁLLÓBAN Délután 15 óra 30 pex’ces kezdettel játsszák le a Nagykáiloi MEDOSZ—Miskolci VSC barátságos labdarúgó- találkozót. baktalórantházán Délelőtt 11 órákor kerékpáros háztömbköri\)i verseny, majd utána motorkerékpáros háztömbkörüli verseny. Délután úttörő és üzemi csapatok kézilabda és labdarúgó villám tornája. FEHÉR GYARMATON Délelőtt 9 órától 12 óráig a járási kultúrotthonban ökölvívó és súlyemelő bemutatót rendeznek. Délután 13 órától általános iskolások röplab- da és labdarúgótornája. 14 órától torna műszabad- és gúla gyakorlatok, utána kövérek—soványak labdarúgómérkőzés, majd férfi és nőd kézilabdatorna. Kerékpáron a mérkőzésre Csak labdarúgás! — Jó vezetőség kellene —* Sportélet Milotón sáxnapon a milotai labdarúgók, hogy kilencven percet játszhassanak. A sportszenetet nem mindennapos példájh. s utána szinte önként kívánkozik a megszokott kérdés: — Szeretik a községben a sportot? — Nagyon. Sajnos csak a labdarúgó-szakosztályunk működik. Pedig más spoa-'ágak iránt is lenne érdeklődés, anyagilag is tűrhetően ál] a sportkör. Van röplabda-felszerelés. játékosok is lennének. Kél tiözség összefog A tekecsapat korábban is híres volt megyeszerfe. jelenleg azonban csak egymás között, ' inkább1 fogadásból látszanak olykor-olykor. A kézilabda sportágat is meg lehetne honosítani, s a sakkozókat is csak össze kellene fogni. — S ha az előfeltételek ilyen jók, szinte adva vannak. mi az oka, hogy labdarúgáson kívül más sportágakban nem folyik rendszeres élet? — Szerintem jó vezetőséget kellene választani. A labdarúgás ügyejt én szívesen intézem. játszom is, s mindez leköt. Kellene aki a ' többi sportágakat is összefogja. — Remélem, hogy a közeljövőben fellendül a sportélet a községünkben, ugyanis komoly terveink vannak. Uj sportpályát szeretnénk építeni a tiszaibecsi és a milotai tsz, valamint a két község sportkedvelőinek összefogásával. A pályát majd körülkerítjük, kutat fúrunk, öltözőt építünk, s a két község közösen használja majd a sporttelepet. Ez sokat segíthet. Valóban hasznos dolog a két község összefogása, közös pályáépítési mozgalma, s ez újabb fejlődést hozhait. Mint hallottuk, Marozsán Ferenc pedagógus szívesen kezébe veszi a tekézők ügyének intézését, szereti is és ért is ehhez a sportághoz A röplab- dázók és a kézi labda helyzete is megoldódhat, ha a közeljövőben a vezetőség tagjai közé olyan emberek kerülnek, akik szívesen dolgoznak a sportágakért. Készülődés a nyári vízi idényre a sóstói hidegstrandon. A Keleí-Magjarország totó tanácsadója Olaszország, I. osztály. A-cso- port, a 31. forduló: Bologna—Fio- rentina 2:1, Juvenus—Intemazio nale 0:1, Lanerossi Vicenza—Torino 0:1, Mantova—Catania 3:1, Milan—Genoa 1:0, Napoli—Modena a II. félidő 25. percében amikor a Modena 2:0-ra vezetett, a közönség berohant a Játéktérre, s a mérkőzés félbeszakadt. Palermo— Atalanta 1:0, Sampdoria—Roma • 0:0, Spal—Venezia 1:1. A Napoli—Modena félbeszakadt mérkőzést az olasz szabályoknak megfelelően, 2:0 arányban Modena javára írják. 1. Inter 31 19 9 3 55:16 57 2. Juventus 31 17 7 7 46:22 41 3. Bologna 21 17 6 8 56:36 40 4. Milan 31 13 13 5 46:25 3® 5. Roma 31 12 12 7 52:30 26 6. Fiorentina 31 14 7 10 49:27 35 7. Lanerossi 31 12 9 10 30*2 33 8. Spal 31 11 9 11 ?ö:32 31 9. Atalanta 31 11 8 12 40:42 3r 10. Torino 31 11 8 12 28:34 30 11. Sampdoiia 31 19 8 13 36:43 28 12. Catania 31 9 9 13 34:55 27 13. Mantova 31 7 12 12 29:42 26 14. Modena 30 8 9 13 32:46 25 15. Napoli 30 9 7 14 33:54 25 16. Genoa 31 7 10 14 29:44 24 17. Palermo 31 5 10 16 17:47 20 18. Venezia 31 5 9 17 30:47 19 Német DK. Motor Karl MarxStadt—Lokomotive Leipzig 2:5, Motor Zwickau—Chemie Halle :0, Rotation Leipzig—Turbin0 Erfurt 0:0, Aufbau Magdeburg- Dynamo Berlin 0:2, Vorwärts Berlin—Drezdai* Dinamo 3:3. Milánó: AZ FTC ifjúsági csapata a Caligaris-tornán 0:0 arányú döntetlent ért el a Milan együttese ellen, és csoportelsőként bekerült az elődöntőbe. * 1. Svédország—Magyarország. Bár egész labdarúgásunk eléggé gyengélkedik az utóbbi időben, mégis bizakodhatunk válogatottunk jó szereplésében. Tipp: x, 2. 2. Oroszlány—Csepel. A hazai csapat igen előkelő helyen tanyázik a bajnoki táblázaton, azonban a máris bajnoknak tekinthető Csepel ellen hazai pályán sincs sok esélye. Tipp: x, 2. 3. Kaposvár—Székesfehérvár. Az utolsó helyezett kaposváriak aligha szereznek pontot — még hazai pályán sem — a második helyen tanyázó fehérváriak ellen. T.pp: 2, x. 4. Pécsi VSK—Dunaújváros. E találkozón is a vendégcsapat esélyére utal a papírforma, azonban a hazai csapat Pécsett nem esélytelen. Tippx, 1. 5. Szállítók—Budai Spartacus. A találkozón a Szállítók mindkét pontot megszerezheti az utóbbi hetekben visszaesett Budai Spartacus ellen. Tipp: 1. 6. Budafok—MÄV-DAC. A ! bajnoki táblázaton a vendégek megelőzték a vendéglátókat, ez a találkozó azonban kettejük versenyfutására sorsdöntő lehet. Tipp: 1, x. 7. EVTK—K. Lombik. Mindkét csapat az alsóbb régiókban tanyázik, képességüket. vizsgálva sincs sok különbség, a hazai pálya előnye is döntő lehet. Tipp: x, 1. 8. Salgótarjáni Kohász— Miskolci VSC. A Miskolc lényegesen jobb csapét, a hazaiaknak alig-alig van esélyük. Tipp: x, 2. 9. Mantova—Juventus. A hazai csapat nem táplálhat túlságosan vérmes reményeket a mérkőzést illetően. Tipp: x, 2. 10. Napoli—Bologna, Nagy harcot ígér a két csapat találkozója. annak ellenére is, hogy a táblázaton nagy a köztük lévő különbség. Tipp: x, 1. 2. 11. Genoa—Lanerossi. A Genoa a ki esői elöltek zónájában tanyázik, s hogy elkerülje a szomorú sorsot, mindkét pontra szüksége van. Tipp: 1, x. 12. Roma—Intemazionale. A Róma nem esélytelen a már hat ponttal vezető Inter ellen. Tipp: 1, x, 2. Pótmérkőzések: 13. Borsodi Bányász—Ganz-MÁVAG 1, 14. Egyetértés—Szolnok 1. 15. Nyíregyháza—Kecskemét 1, 16. DEAC—Eger 1. Gépkocsi nyeremény az olimpiai totó pályázaton A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság 1963. május 5-töl július 28-ig OLIMP1AI-TOTÖ pályázatot indít. A pályázaton az a fogadó vesz részt, aki a jelzett három hónap szelvényei közül bármely szelvényfajtából (2, 4, 6 hasábos és kollektív) 100 úb kéthasábos szelvények megfelelő nyeretlen igazoló jelvényt összegyűjt. A. 18. fogadási héttől a 30. hétig bezá-" rólag a totószelvények igazoló szelvényrészének hátoldalán a pályázaton részt vevőnek a zölt városkép és az olim- ia sorszáma alapján a képek negjelenésének sorrendjében , A kell jegyezni az olimpia évszámát. Abban az esetben, ha a képen két sorszám látható, a két sorszámnak megfelelő olimpia évét kell feljegyezni. Az összegyűjtött szelvényeket és az évszámok felsorolását tartalmazó jegyzéket 1963. augusztus 19-ig megfelelően bérmentesítve Budapest 62. Postafiók 20 címre „OLIMPIAI-TOTÓ” megjelöléssel nevének és pontos címének feltüntetésével kell megküldeni. A beküldött pályázatok között személygépkocsi, motor- kerékpár kerül kisorsolásra. Egy fogadó több pályázatot is beküldhet. de minden pályázatot külön küldeményként kell postára adni. Fontot veszített az első négy helyezett A megyei bajnokság eredményei A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulója során legnagyobb meglepetésnek az élmezőnyben lévők szereplése számit. Ugyanis az első négy helyet elfoglaló együttes közül egyiknek sem sikerült a győzelmet megszerezni. Tiszalök—Fehérgyarmat 2:2 (1:1) A hazai szurkolók biztos győzelemben reménykedtek. Bajnai szerezte meg a vezetést. A tiszalökiek azonban a középkezdés után Csáki révén azonnal egyenlítettek, majd Csáki góljával, 2:l-es vezetéshez jutottak. Szünet után a hazaiak támadtak többet, s Bajnai révén a 80. percben egyenlítettek. Ibrány—Nyírmada 2:2 (1:1) Az első félidőben a széltől támogatott ibrányi csapat scfkkal többet támadott, de a nyírmadai védelem jól állt a lábán. A vezetést a 32. percben Kendi szerezte meg, ezt Tóth 11-esből egyenlítette- Szünet után a vendég nyírmadai csapat erőteljesen támadott, s egy szabadrúgás után Biró közelről vezetéshez juttatta őket. A hazái ibrányi csapatnak a 67- percben sikerült Hermann II. révén az egyenlítés. Mátészalkai MEDOSZ— Nyíregyházi VSC 3:0 (1:0) Az első negyedórában a nyíregyházi csapat támadói t többet, de csatárai kihagytak néhány jó helyzetet, s ezzel az NYVSC fölény meg is szűnt, feljöttek a szalkaiak, s a 37. percben Sustyák közelről megszerezte a vezetést. A második félidőben is a vasutas csapat kezdett jobban, de Szombathy két gólja eldöntötte a mérkőzés sorsát. V ásárosnamény—Nagyecsed 4:1 (1:1) Változatos, szép mérkőzést játszott a két csapat az első félidőben, s ekkor a namé- nyiak vezetését Kovács a félidő utolsó percében egyenlítette ki. Szünet után a namé- nyi csapat került fölénybe, s biztosan szerezték meg góljaikat. Dombrád— Nyírbátori Spartacus 2:2 (0:0) Dombrádon mindkét csapat nagy iramban kezdett, a hazaiak fölényt harcoltak ki. de a csatárok nem bírtak a jól záró bátori védelemmel. Szünet után a dombrádiak kétszer vezetéshez jutottak, de a vendégeknek sikerült mindkét esetben egyenlíteni. Tiszavasvári—Balkány 1:0 (1:0) A hazai, tiszavasvári csapat nagy lelkesedéssel kezdett, fölénybe is került, de helyzeteit az első húsz percben nem tudta kihasználni. Sőt ebben a játékrészben egy 11-est is kihagyott. A félidő utolsó perceiben Papp szép lövése a kapufára, s onnan a hálóba pattant. Ezzel az egy góllal el is dőlt a mérkőzés sorsa. Nyírbátori Dózsa—Nagyhalász 1:0 (94) Az első félidőben nagyküzdelmet vívott a két csapat, de eredmény nélkül, mert a védelmek mindkét oldalon jól működtek. Szünet után a nyírbátori csapa? lényegesen többet kezdeményezett, de gólt csak a befejezés előtt négy perccel tudott szerezni. Nyíregyházi Spartacus II— Nyirbogdány 2:2 (1:0) Erős iramú, sportszerű találkozón a Spartacus Tóth révén szerezte meg a vezetést. A második félidő elején ismét Tóth talált a hálóba, s 2:0-ás vezetéshez jutott a nyíregyházi csapat. A nyirbogdányi csapat azonban igen jól hajrázott, s Diczházy és Jedla góljával kiegyenlített. Megyei bajnokság állasa: I. Tiszalök 1. Nyírmada 3. Nyh. VSC 4. Nyb. Spart. 5 Nv.-boírdány fi. Nyb. Dózsa 7. F.-gyarmat 8. Nagyhalász 9. M. MFDOc,7 10. Balkányi M. 11. Tbrány 12. T -vasvári 13. Dombrád 14. Nagyecsed 15. V.-namény 16. Nyh. Sp. II. 15 11 3 3 48:21 ti 20 11 4 5 33:24 2* 13 10 3 4 34:18 25 20 8 8 4 43:20 24 19 10 4 5 38:25 ’1 19 8 4 7 32.28 27 20 9 2 9 31:38 23 19 6 7 8 30:22 19 19 8 3 8 38:30 19 20 7 4 9 27r24 *8 20 7 3 10 ?Í:S9 17 20 7 2 16 27:39 20 7 2 11 33:58 16 20 7 2 11 21:46 1» 20 2 2 18 81:82 I 21 IS 3 5 84:29 29 — Egy kör alakú pálya négyszáz méter hosszú, két futó egyszerre indul... A tanterem nyitott ablakán keresztül szűrődnek ki a hangok, fiatal tanító diktálja a matematikai példát a tábla előtt álló mokány diának. * Déleiét 11 óra lehet, Mitlo- tán, a fehérgyarmati járás kicsiny községében ebben az időpontban nagy a csendesség. Egy-két idősebb nénit lehet látni, amint nagy sietve haladnak az utcán. Aztán vége az órának. A gyerekek zsibongva tódulnak ki az udvarra, s a fiúk — ezt talán mondani sem kell — labdát kerítenek, s bőszen kergetik. A gyerek had után jön a fiatal pedagógus. Farkas La- jós is. Egy évvel korábban még Szegeden élt, a Pedagógiai Főiskolán tanult, az idei tanév kezdetén helyezték Milo tár a a feleségével együtt, aki szántén pedagógus. Játékos válogatás A nagyváros után a kis falu. Mégis jól érzik magukat, csak a fiatal pedagógusnak a sport hiányzott, hiszen a SZEAC egyik csapatában rúgta a labdát. Itt Milotán pedig pont ebben az időben kezdett íelbomlani a csapat. Korábban ugyanis tiszabecsi honvédek, más falubeliek játszottak a milotai színekben, s azok elszállingóztak a faluból. Farkas Lajos a tanácstitkárral együtt hozzálátott megszervezni a sportkört. Tisztán miloí'ai fiatalokból válogatták a játékosokat, volt köztük olyan is, aki korábban alig- alig rúgott labdába- Következtek az edzések, majd bajnoki mérkőzések, s lassan kezdett kialakulná a csapat. — Bizony, akkoriban volt olyan mérkőzésünk, amelyiken alaposan kikaptunk. De most, tavasszal talán iobban fog menni. Az első mérkőzésünket idegenben játszottuk, s ha közbe nem jön egy kis „baleset’1 meg is nyerhettük volna. — Sérülés? 56 kilométeres túra, közben a meccs — Á, nem — neveti el magát. — N agy szekeresen játszottuk a mérkőzést,, s másként nem tudtunk eljutni a mérkőzés színhelyére, kénytelenek voltunk kerékpárral menni. Huszonnyol kilométerre van, s kicsit fáradt volt a csapat. De nem ez volt a baleset.. A kapusunk követte el, aki á befejezés előtt 8 perccel elnézett egy 40 méteres lövést, s gólt kaptunk és ezzel 3:3 lett a mérkőzés végeredménye, fiát nem balszerencse .volt? — S utána haza is kerékpárral jöttek? — Mással nem Is tudtunk válna. ötvenhat kilométert kerékpároztak ezen a bizonyos vaKülföldi labdarúgó eredmények Szófia: Bulgária—Csehszlovákia 1:0 (1:0). Góllövő: Jakimov. Argentina 1:0-ra nyert Uruguay ellen és Brazília 10:0-ra az Egyesült Államok ellen. Jelenleg Argentína, vezet 3 mérkőzésből 5 ponttal. 9 1963. május 1.