Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-24 / 119. szám

Maplé 1963. májas 24, péntek Névnap: ESZTER A Nap kel 3 óra 58 perckor, nyugszik 19 óra 24 perckor. A Hold kel 5 óra 10 perckor, nyugszik 21 óra 01 perckor. Kétszáz új szakmunkást ké­peztek a Szabolcs megyei Me­zőgazdasági Gépjavító Válla­lat fennállása óta. Jelenleg több mint 240 fiatal tanulja az esztergályos, lakatos, he­gesztő, szerszámlakatos és vil­lanyszerelő szakmákat. Hidrometeorológiai tájékoz­tatót közölnek ezentúl rend­szeresen a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság üzemi lapjában. Jelenleg a tavalyi első fél év csapadékosságát tüntetik fel és közlök a taiaj- vízkutak vízállását Huszonnégy dolgozó kezdi meg a tanulást az építőipari technikum levelező tagozatán a Szabolcs-Szatmár megyei Építő- és Szerelő Vállalatnál a következő oktatási évben. A harmadik évfolyamból most 11-en vizsgáznak. Beteg a pápa Vatdkánváro®, (AP): XXIII. János pápán kedden vérátömlesztést hajtottak végre. Legújabb jelentések szerint a pápa állapota kielé­gítő. Az EM. 1. számú Mélyépí­tő Vállalat nyíregyházi víz­toronyépítő részlege a törzs- betonozás sikeres, határidő előtti befejezése után elhatá­rozta, hogy a vízmedencét a június 30-i határidő előtt 3—4 nappal előbb adja át szere­lésre. Játékkiállítás nyílik ma (május 24-én) délben Nyír­egyházán a Körte utcai óvo­dában. A Gyermeknap tisz­teletére rendezett bemutatót és vásárt az Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat Zrínyi Ilona utcai játékboltja ren­dezi. Korányt emlékestet tartot­tak Kisvárdán a járási kul- túrházban a tbc elleni küzde­lem nagy úttörője halálának ötvenedik évfordulója alkal­mából. Az esten dr. Szabó Antal főorvos emlékezett meg a világhírű tudós életé­ről és munkásságáról. Közlekedésrendészetből vizsgáztak a nagykállói egyes számú általános iskola Vl/a osztályának tanulói. A gye­rekek a déli csúcsidőben bi­zonyították be a rendőrkapi­tányság kiküldötte előtt, hogy kerékpárral is könnyen bol­dogulnak a forgalomban, nyu­godtan közlekedhetnek a nyá­ri szünetben. Egy hónap múlva államkölcsön sorsolás 111,2 millió forint a II., HL és a IF. Békekölcsönre Egy hónap múlva megper­dülnek az államkölcsön sorso­lás szerencsekerekei. Az Orszá­gos Takarékpénztár június 24-én és 25-én bonyolítja le a II., a III. és a IV. Békeköl­A Magyar Kémikusok Egye­sülete rendezésében csütör­tökön Siófokon megkezdődött az 5. biokémiai vándorgyűlés, amelyen kétszáz kémikus, közitük a demokratikus orszá­gokból tíz szakember vesz részt. Szovjet—magyar baráti ta­lálkozó keretében tartják meg a Gyermeknapot Tiszaberce- len délután három órakor. Ez alkalommal avatnak fel 47 úttörőt és 38 kisdobost is. Ma új virágbolt nyűdfc Nyíregyházán, a Dózsa György utcában, a korszerű virágbolt egy régi, elavult épület átalakításával, 75 ezer forintos költséggel épült. A nyíregyházi rádió műsora 18,00—19,00: Beregtől—Bi­harig. összeállítás hírekkel, tudósításokkal, riportokkal. — Gratulálunk. Ajándékműsor a záhonyi vasúti dolgozóknak. Csalót keres a rendőrség A Budapesti Rendőrfőkapi­tányság sorozatos csalás miatt elfogató parancsot bocsátott ki Posovszky Györgyné, 51 éves, többszörösen büntetett előéletű, Baja, Szabadság út 24 szám alatti lakos ellen. A rendőrség kéri, hogy aki Po­sovszky Györgynéről bármi­lyen adatot tud szolgáltatni, a nyomozás elősegítésére jelent­kezzék személyesen Budapest, V., Deák Ferenc utca 16, I. emelet 118. szám alatt, vagy telefonon a 123—456. számon a 12—31, 15—01-es mellékállo­máson. csőn 1963. első félévi húzását. A két nap alatt a három bé­kekölcsönből csaknem félmillió kötvényre 111,2 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában. Tanulmányi kiránduláson voltak szerdán a nyíregyházi kettes számú iskola nyolcadi­kos tanulói. A lányokból és fiúkból álló, 21 tagú kirán­duló csoport — Zalán Károly igazgató és Iszály Ferenc ké­mia-biológiai tanár vezetésé­vel — megtekintette a De- mecseri Burgonyakeményítő Gyárat Több mint egymillió liter bambit gyártott eddig a Sza- bolcs-Szatmár megyei Gyü- ■ mölcsszeszfőzde és Szdkvíz- ipari Vállalat. A fogyasztás növekedésére jellemző, hogy a kezdeti félezer hektoliteres évi termelés ma már megha­ladja a három és fél ezret Nyíregyháza anyakönyvi híre! Születés Szabó Ferenc és Horváth Magdolna fia Dezső, Szkura József és Hanyicska Mária lánya Éva. Smajda Tibor és Krasznai Éva fia Tamás, Ti­bor, Tóth János és Czagány Katalin lánya Katalin, Ildi­kó, Holecskó Mihály és Bánszki Zsuzsanna lánya Klá­ra. Házasság Szegedi János és Ober Zsu­zsanna házasságot kötöttek. Halálozás Vajda Albert 68 éves, Kán­tor János 58 éves elhunytak. Sok a falopás a bátori erdőkben Kontérfuvaros és a szabálytalan legeltető Munkaerőt alkalmaznak Gyakorlattal rendelkező autóvillamossági szerelőt és karosszéria lakatosi veszünk fel vidéki munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet Irodaház III eme­let 321. szobában. (37755) A nyírteleki Földművesszövet­kezet élelmiszer háztartási önki­szolgáló boltjába boltvezetőt ke­res. Jelentkezés az fmsz közpon­ti Irodájában Nyírtelek. Fizetés kollektív szerint. Erkölcsi, műkö­dési és szakmunkás bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén úti­költséget térítünk. (46) Gyakorlattal rendelkező per­fekt gyors és gépírónöt, vala­mint fűszer és édesség kereske­delmi szakismerettel rendelkező férfi munkaerőt azonnali belé­péssel felveszünk. Jelentkezni: Simonyl út 9. (900) Szakképzett kereskedő állást keres. Megkeresést „13579”- jeli­gére a Kiadóba kér. . (901) A budapesti 34. sz. Építőipari Ta­nuló Intézetben, szeptember hó l-ével új tanév indul, a kőműves és vasbetonszerelő szakmában. A tanulóidő a kőművesek részére 3, a vb. szerelők részére 2 év. Je­lentkezhetnek ipari tanulóknak (kő­műves és vb.-szerelő) az iskola el­mére (Budapest, VIII., Üllői út 76) azok a 14—16 éves fiúk, akik az általános Iskola Vili. osztályát si­kerrel elvégezték, vagy jelenleg végzik. Csatolni kell a kérelemhez: Vin. év végi, vagy félévi iskola: bizonyítványt, születési anyakönyvi kivonatot, és tbc, valamint alkal­massági orvosi igazolást. . (Bp. 3248: Előkészületek a Gyermeknapra Uttörőavatás, rollerverseny, színes műsorok tak; 2 órakor kezdődik a dél­utáni kultúrműsor. Fellép a berkeszi gyer­mekotthon furulya zene­kara, a nyíregyházi gyer­mekvédő otthon színját­szó csoportja, a tiszadobl gyermekváros ének-zene együttese és t&ngóharmó- nika zenekara, valamint a Móricz Zsigmond Műve­lődési Ház népi együttese. Az esti óráikban ajándékosz­tással fejeződik be a jubile­umi ünnepség: A nyíregyházi rádió vasár­napi műsora elején Kovács Károlyné országgyűlési kép­viselő, a megyei nőtanács tit­kára köszönti az ünnepeite­ket. A Sóstón és a város terü­letén játék, édesség és fagy­lalt árusok állandó szolgálat­ban lesznek, de ünnepi ins­pekciót tart Nyíregyházán egy játéküzlet is. ■ SZÍ—« Megalakult a Gyermeknap előkészítő bizottsága, amely meghatározta a május 26-1 Gyermeknap programját. 26-án, vasárnap a délelőtti órákban az ál­talános Iskolákban kisdo­bos-, úttörő- és KISZ-tag avatást rendeznek. i Délelőtt az óvodások részé­re, délután pedig a kisiskolá­soknak tart műsort a József Attila Művelődési Ház báb- csoportja. A gyermekvédő otthon fennállásának 10. évfordu­lója és a Gyermeknap alkalmából jubileumi ün­nepséget rendez. Az ünnepséget Szedlák And­rás, a gyermekvédő otthon igazgatója nyitja meg. Ban­di Gyula diákotthon-igazgató, országgyűlési pótkép visel® mond beszédet, majd a dél­előtti programot kultúrmű­sor fejezi be. A sóstói gyermeküdülőben ünnepi ebéden vesznek részt a gyerekek és a meghívot­Természeti csapás fenyegeti a tadzsik Tölgyeket Megindult egy 400 millió tonnás gleccser A Pamir hegységben, a „világ tetején” a nagy eső­zések és a szokatlan időjá­rás következtében nagy se­bességgel: naponta 45—50 mé­teres csúszással megindult a völgyek felé a Medve glecs- cser, a világ egyik legna­gyobb jégárja. LUSTA EMBER — Aztán mért nem akarsz- hozzám jönni, Julis? — Mert, ahogy látom, min­ket ásó, kapa választ el egy­mástól ... (Szegő Gizi rajza) A 400 millió tonna jég nagy veszéllyel fenyegeti a tadzsik völgyek lakos­ságát, ha ugyanis a glecs- cser a jéghatár alá ér és elolvad, körülbelül annyi vízzel árasztaná el a völ­gyeket, mint amennyit a Volga folyam egy év alatt juttat a Káspi-tengerbe. A tadzsik kormányszervek társadalmi összefogással meg­mentették több hegyi telepü­lés lakosságát, így például te­hergépkocsikkal biztonságba helyezték a Vancsa hegyi pa­tak melletti települések la­kosait. A gleccser már két kilo­métert haladt a völgyek felé, teljesen eltemette az Abdukagor hegyi folyót, egy ezer méter hosszú és 150 méter széles új tavat képzett. Az új tó mélysége egy nyolc­emeletes ház magasságának felel meg. A gleccser tovább, ra is csúszik a völgyek felé. A köztársasági hidrográfiai szolgálat szerdán este közöl­te, hogy minden óvó intézke­dést megtettek. Amerikai turista­csoport a Mount Everest-en Az indiai fővárosba érkező rádiójelentések szerint egy amerikai turistacsoport kedden megmászta a Mount Everest-et, a világ legmagasabb hegycsú­csát. Még meg nem erősített hírek szerint az első csoporttal körülbelül egyidőben ugyan­csak feljutott „a világ tetejére, s ott az elsővel találkozott egy másik amerikai hegymászó csoport. Az első csoport az eddig még meg nem mászott nyugati oldalon, a másik pe­dig a délin jutott fel a csúcs­ra Súlyos tűzesetek megyénkben Szocialista szerződés a tiszadobi gyermek* város és a Rakamazi Cipész KTSZ között A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizott­sága és a Megyei Tanács lapja, Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztői Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 31. Tét. 16*-7B* 16—71. 16—72. Felelős kiadó, Farkas PáL Kiadóhivatal* Nyíregyháza, Zsdánov ü 1. Tel: 30—00. Terjeszti a Magyar Posta- Index -számi 25 059. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat, Nyíregyháza, Felelős vezetői Szokolal Sándor. Huszonhat éven keresztül valóságos „mesterdetektív" lett Kónya Béla elvtársból, a nyírbátori járási tanács szabálysértési előadójából. A járásban nincs egyetlen no­tórius szabálysértő, akit ne ismerne személyesen. Ha fa­lopás történik, vagy egyéb szabálytalanságot jelentenek, 95 százalék a valószínűsége annak, hogy eltalálja, ki a tettes. •— Hány feljelentés ér­kezett ebben az évben az osztályhoz? — Több, mint 400. Ez a szám túlságosan is magas. — Melyek a leggyako­ribb szabálysértések? — Járásunkban sok az er­dő. Több ezer hold. Éppen ezért talán az egész megyé­ben nem történik annyi fa­lopás, mint itt. Havonta át­lag 50—60 bejelentés érkezik az erdőgazdaságtól. Egy er­dészre közel 1000 hold erdő jut, s ezt a területet még bejárni sem könnyű, nem­hogy precízen vigyázni rá. Tavasszal gyakoriak a sza­bálytalan legeltetések. Nyír­bátorban pedig sok kontár­fuvaros dolgozik. — Sajnos, az a tapasztalat, hogy a pénzbírság nem min­dig hozza meg a kívánt ha­tást. Van olyan szabálysértő, akit már kilencszer büntet­tem meg. Kifizeti, és tovább lopja a fát. De ha egy kicsii is gondolkodnának, rájöhet­nének, hogy ez egyáltalán nem kifizető. Az egyik tol­vajt 1000 forintra büntettem mert egy mázsa fát lopott Ez volt a hatodik esete. Eb­ből a pénzből annyi fát ve­hetett volna, ami egész télre elegendő. Azonnali felvételre keresünk férfi segédmunkásokat, telj esit- mény alapján jó kereseti lehe­tőséggel fatelepi munkára. Mun­kásszállás. napi egyszeri étkezés, munkaruha biztosítva. Tanácsi igazolás szükséges. „ÉRDÉRT” Vállalat. Budapest, Kosztolányi Dezső u. 72. (898) A Nyíregyházi Cipőipari Válla­lat félmechanikai üzemébe cipő­gyártó fiú ipari tanulókat fel­vesz. Jelentkezhetnek a legalább közepes tanulmányi eredményt elért 8 általános iskolát végzett helybeli lakással rendelkező ta­nulók személyesen, vagy írás­ban a vállalat repülőtéri telep­helyén. Felveszünk továbbá ci­pész szakmunkásokat javító mun­kakörbe azonnali belépéssel. (40) Kőműves szakmunkásokat és se­. gédmunkásokat felvesz a Városi Tanács VB Községfejlesztési Cso­portja. Fizetés teljesítménybér sze- ■ rint. Jelentkezni: Városi Tanács I. emelet 19 ajtó. (43) Építőipari > segédmunkásokat ! felveszünk Idénymunkára. Epítő- ; ipari KTSZ. Nyíregyháza, Selyem * út 45. SZ. ) (37749) s -------------------------------------­% Felhívjuk az Állami Gazdaságok, : Gépállomások, Termelőszövetkeze- i tek figyelmét, hogy gömbvas szög- i vas bármely méretben, 3—20 mm-es - lemezek táblákban. 400—1000 lit. fakádak kaphatók a MÉH Vállalat ) nyíregyházi telepén. (45) A közelmúltban súlyos tűz* eset történt Nyírgyulaj köz­ségben. Somogyi András tsz- tag portája gyulladt ki. Két dohánypajta, sertésól, istálló, sertés vált a lángok martalé­kává. A tüzet Hajnal István 4 éves kisfiú okozta, aki gyúj­togatás közben ugyancsak sú­lyos égési sebeket szenve- den. Szintén gyermekjátékból keletkezett tűz Petneházán, Szabó Péter portáján. Kocsi­szín, sertésól égett. A tüzel Szabó Endre 5 éves Ilonka nevű kislánya okozta. 12 000 forint kárt okozott a tűz Nagyhódoson Koncz Pál tsz-tag portáján. Egy do­hánypajta, istálló és egy 3,5 mázsás bika vált a tűz mar­talékává. A tűz keletkezési okának kiderítése folyamat­ban van. Jelenleg még ismeretlen okok miatt gyulladt ki Ajak községben a Búzakalász Ter­melőszövetkezet szalmaprés gépe. A kárérték mintegy 1500 forint , Ä tiszadobi gyermekváros az ország egyetlen olyan intézmé­nye, ahol a túlkoros államilag gondozott gyermeké!^ egyidő­ben szakmát tanulhatnak és megszerezhetik az általános is­kolai végzettséget. Négy ipari: asztalos, cipész, kőműves, ko­vács, valamint két mezőgazda- sági jellegű: általános kertész ÍT~ MOZiMUSOR SZÉLESVÁSZNÚ DÓZSA MOZI május 23—26-ig. (csütörtöktől- vasárnapig.) Széles változatban Csak 18 éven felülieknek. CSO­DALATOS VAGY JULIA! Ma­gyarul beszélő osztrák—francis film vígjáték. Előadások kezdete: fél 5, fél 1 és fél 9 órakor. SZÉLESVASZNÜ KERTMOZI: május 23—29-ig. (csütörtöktől- szerdáig.) Széles változatban Csak 18 éven felülieknek. CSO­DALATOS VAGY JULIA! Ma gyárul beszélő osztrák—franci« filmvígjáték. Előadások kezdete: 8 órakor. Pénztárnyitás: du. 0 órakor. GORKIJ MOZI: május 24—25-ig (péntektől—szombatig.) NÉG'i HÉT AFRIKABAN. Uj színes magyar film. (A Merénylet c film helyett.) Előadások kezdete: 4, 8, és í órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES VASZNt MOZIJA: május 24—29-ig (péntektől—szerdáig.) A SÁRG/ CIPŐ TÖRTÉNETE. Színe: lengyel film. Előadások kezdete: fél 6 és fél i órakor. „ i és zöldségtermelő szakmában jelenleg is 125 gyermek sze­rez ismereteket. Közben az általános iskola« kilenc pedig a gimnázium kü­lönböző osztályában tanul. Az intézmény munkájához nagy segítséget adhatnak a szervek és vállalatok. Ezért jelentős az a szocialista szerződés, amely •a gyermekváros cipész tanmű­helye és a Rakamazi Cipész KTSZ között létrejött. A kisipari termelőszövetke­zet részben anyaggal és rend­szeres szakmai tanácsadással látja el az iskolai műhelyt, an­nak oktatóit, tanulóit A gyermekvárosból viszont az onnan kikerülő szakembere­ket a cipész ktsz-nek adja át. A szövetkezet máris nyolc olyan munkaerőt alkalmaz, aki TiszacTobon szerezte meg szakmunkás bizonyítványát.

Next

/
Thumbnails
Contents