Kelet-Magyarország, 1963. április (23. évfolyam, 80-99. szám)
1963-04-17 / 88. szám
A jó taktika és lelkes játék sikere Nyíregyházi Spartacus—Szolnoki M AV IsO (OK)) Szolnok, 3000 néző. Vezette: Ternóczki. Nyíregyháza: Hargitai II. — Galló, Divinyi, Ignéczi — Pengő, Szokol — Harcsa, Kova- csics, Csürke, Papp, Kaskötő. Szolnok: Cselényi — Sándor, A'bonyi, Kegyes — Kar- kecz, B. Nagy — Tóth, Csete, Józsa, Csábi, Dobos. A nyíregyháziak a következő taktikai elképzeléssel léptek pályára: Csürke mindvégig a legveszélyesebb szolnoki csatárt, Csábit tartotta szemmel, s az együttes mindvégig négy csatárral játszott. . Az első tíz perc tapogatózó, ideges játékkal telt el, A 15. percben adódott az első, izgalmat okozó esemény. A szolnoki Tóth lesről indult el, a partjelző nem intette be, s Hargitai csak merész vetődéssel tudta a szolnoki csatár lábáról leszedni a labdát. Három perc múlva viszont a szolnoki kaput mentette meg a szerencse a góltól. Ignéczi meredek ladbát adott Harcsának. A jobbszélső elfutott, közelről lőtt, s lövése nyomán a labda a kapufa tövéről perdült visz- sza a mezőnybe. Az első félidőben a szolnokiak jobbszárnya többször veszélyeztette a nyíregyházi kaput, de a védelem mindenkor idejében és biztosan hárított. Szünet után váltoizafos játékkal folytatódott a mérkőzés. örvendetes volt. hogy a nyíregyházi csatársor szépen tartotta a labdát, s így a játék kiegyensúlyozott volt. A 70. percben szép támadás indult a szolnoki kapu felé, melynek végén Kaskötő lövését Cselényi ujjheggyel nyomta szögletre az utolsó pillanatban. Az akció után' á másik bíaá-' Ion Dobos fejel{., veszélyesen lül A fedezetek közül Szoko] sokat javult, a megszerzett labdákat a legtöbb esetben szépen továbbította társaihoz Pongó a csapat egyik legjobbja volt, színesen, nagy területen játszott. Harcsa is sokat javult, de gyorsasága még nem volt a régi. Kovácsig a megszokott jó játékát nyújtotta, Pappnak fel kell zárkóznia feljavult csatártáreaihoz. Kaskötő is feljövő formában szerepelt, ezúttal a kapura is veszélyes volt. Csürke a hátravont középcsatár szerepkörében kiváló teljesítményt nyújtott, teljesen kikapcsolta a já'ékból Csábit, a szolnoki csapat legveszélyesebb ’ emberét. A mezőny legjobbja volt. A Szolnoki MÁV együttese nem találta meg a nyíregyháziak taktikájának ellenszerét. , Ternóczki játékvezető a kemény és nagyiramú mérkőzést jól kézben tartotta. Az NB II. további eredményei: Diósgyőri VTK—Ózdi Kohász 1:0, Bp. Előre—Szegedi VSE 2:1, Bp. Spartacus— Láng Vasas 1:0, Egyetértés— Egri Dózsa 1:0, DEAC—Salgótarjáni Kohász 0:0, Borsodi Bányász—Miskolci VSC 3:0, Ganz-MÁVAG—Kecskeméti Dózsa 0:0. • NB IX. 1. Diósgyőr 19 12 6 1 36:11 30 2. Ózdi K. 19 12 4 3 31:14 28 3. Nyh. Spart. 19 9 « 4 31:27 24 4. Miskolc VSC 19 9 5 5 30:17 23 5. Láng SK 19 9 5 5 29:27 23 6. Egyetértés 19 9 4 6 29:21 22 7. G.-MAVAG 19 7 6 6 £2:24 20 8. Szolnok 19 8 3 8 18:20 19 9. B. Bányász 19 7 4 8 23:27 18 10. D. EAC 19 6 4 9 23:28 16 11. Szeged 19 5 6 8 20:35 16 12. K. Dózsa 19 5 5 9 22:'3 15 13. Bp. Előre 19 6 1 12 24:33 13 14. Egri Dózsa 19 6 1 12 18:28 13 15. Bp. £>part. 19 5 .3 11 19:35 13 Iß. Sal?Át.arián IQ 3 K 11 17«SK 11 A labdarúgó NB L vasárnapi eredményei A Húsvéti Labdarúgó Torna miatt vasárnap csak az alábbi NB I-es mérkőzésekre került sor: Bp. Vasas—Bp. Honvéd 2:1 (2:0). A Honvéd ráfizetett a lestaktikára. A Vasas egyébként is határozottabb volt. Szeged—Debrecen 2:0 (0:0). A gyenge formában levő debreceni együttes csak az első félidőt bírta. Szünet után gól- ratörőbb volt a szegedi támadósor. Komló—Győr 1:0 (0:0). A győriek szerencsétlen körülmények között, Orbán öngóljával veszítettek. Szombathely—S.-tarján 2:0 (1:0). A jóiramú, változatos mérkőzést Szombathely nagyobb küzdőképességéved nyerte meg. Tatabánya—Pécs 3:1 (2:0). A tatabányaiak megérdemelten győztek, bár góljaikat a pécsiek súlyos védelmi hibáinak köszönhetik. Kovács az ötödik Az ifjúsági kardvívó-világ- bajnokságot a szovjet Lord- kipanidze nyerte meg 3 győzelemmel. További helyezések: 2. Brasseur (belga) 1 győzelem 3. Laradion (olasz) 1 győzelem, 4. Drimba (román) X győzelem, 5—8. Kovács Tamás (magyar), Prechtl (NSZK) Wortman (lengyel) I ősért (osztrák). Kézilabda: i\ yí regyhú/.i Munkás—Hódmező« vásárhely 5:2 (2:2) Az asztalitenisz VB Prágában vasárnap délután ‘ befejeződött a 27. asztalitenisz világbajnokság. Végeredmények, férfi egyes, elődöntő: Li Fu-jung—Vang Csin-liang 3:0, Can Ce-tung— Csang Sem-lin 3:0. Döntő: Can Ce-tung— Lá Fu-jung 3:1. Női egyes, elődöntő: Macuzaki— Zeller 3:1, Alexandru—Szun Mei-jin 3:0. Döntő: Macuzaki —Alexandru 3:2. Vegyespáros:' Kimura, Ito—Miki, Sfeki 3:0. A magyar Faházi, Fóldyné páros a harmadik helyen végzett. Női páros, döntő: Macu- zaka, Soká—Rowe, Shannon 3:1. Férfi páros, döntő: Csang Hsien-lin, Vang Csie-liang 3:0. •I ! A Kelet-Magyarország totó-tanácsadója 1. Üjpesti Dózsa—Győr. Az Ü. Dózsa — eddigi eredményeiből következtetve, — hullámvölgyben van, a győriek pedig eléggé szeszélyesein szerepelnek. Valószínűbb a Dózsa győzelme. Tipp: 1, x. 2. Szombathely—Bp. Honvéd. A szombathelyiek, ha pontot szereznek ezen a találkozón, még van reményük, hogy elkerüljék a kiesést. Tipp: x, 1. 3. Salgótarján—Dorog. A két csapat a közelmúlt években leggyakrabban döntetlenül végzett egymással. Most is ez látszik legjobb tippnek. Tipp: x, 1. Mátészalkai MEDOSZ—Tiszáink 2:0. A megfiatalított mátészalkai csapat — nagy meglepetésre — biztosan győzött. Nyírbátori Dózsa—Nyíregyházi VSC 1:1. A nyíregyháziak döntetlenje jő eredménynek számít. Nyírbogdány—Balkány 1:0. A nyírbogdányiak ezzel a A totó 15. heti eredménye 1. U. Dózsa—Austria 2 0:2 2. FTC—Rapid x 3:3 3. Bp. Honvéd—Vasas 2 1:2 4. Szombati!.—SBTC , 1 2:3 5. Tatabánya—Pécs 1 3:1 6. Komló—Győr 1 1:° 7. Szeged—DVSC 1 2:0. 8. Ózd—D VTK 2 0:1 9. Eger—Egyetértés 2 0:1 10. Szolnok—Nv íregyh. 2 0:1 11. Cs. Autó—EVTK 1 1:0 12. MÁV-DAC—ZTE 1 2:0 Káron* 12 falslat A totó 15. heti fordulóján mindössze hárman ériek el 12 találatot: A nyereményösszeg egyenként 103 248,75 Ft. 44-en értek el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 7040,— Ft. 579 -en ériek el 10 találatot. A nyereményösz- szeg egyenként 713,75 Ft. győzelmükkel ismét felzárkóztak az élcsoportba. Fehérgyarmat—Nyírb. Spartacus 1:0. A fehérgyarmatiak megérdemelten győztek. Nyírmada—Tiszavasvári 1:0. Újabb győzelmével Nyírmada is betört az élcsoportba. Dombrád—Nagyecsed 2:0. A dombrádiak folytatták tavaszi jó szereplésüket ‘ Ibrány—Vásárosnamény 3:0. A teljesen leszakadt Vásárosnamény ellen biztosan győzött az ibrányi együttes. Nagyhalász—Ny.-házi Spartacus II. 4:3. A változatos, érdekes mérkőzésen a halásziak megérdemelték a győzelmet. MEGYEI BAJNOKSÁG: 1. Tisza’.ök 17 10 4 3 42:17 24 2. Ny.-bogdany 18 10 4 4 34:21 24 3. Nyházi VSC 17 9 5 3 30:15 23 4. Nyírmada 18 10 3 5 27:21 23 5. Nybátori Sp. 18 7 7 4 40:18 21 6. Nagyhalász 17 6 7 4 30:17 19 7. F.-gyarmat 18 9 1 8 28:34 19 8. M. M. 18 7 3 8 25:30 17 9. Balkány 18 6 4 8 20:22 16 10. Nyb. Dózsa 17 6 4 7 28:27 16 11. Ibrány 18 7 2 9 29:34 16 12. T.-vasvári 18 6 3 9 26:32 15 13. Dombrád 18 7 1 10 30:52 15 14. Nagyecsed 18 6 2 10 20:42 14 15 *V.-namény 18 1 2 15:16:58 2 16. Nyh. Sp. 19*13 1 5 60:25 27 •Vásárosnaménytól két büntetőpont levonva. 4. Pécsi Dózsa—Komló. A két „szomszédvár" küzdelméből bármelyik kikerülhet győztesen, a papírforma mégis inkább a pécsi csapat mellett szól. Tipp: 1, x. 5. Tatabánya—Szeged. Grosses csapata feljövőben van, s hazai környezetben biztosan győzhet a gyengélkedő szegediek ellen. Már a döntetlen is meglepetésnek számítana. — Tipp: 1. 6. Egyetértés—Ózdi Kohász. Legutóbbi hazai veresége után az ózdiak nem utazhatnak túlzottan vérmes reményekkel a soroksáriak ellen. Tipp: 1, x. 7. Diósgy őr—Miskolci VSC. Az Ozdot legyőző DVTK-nak aligha jelent komoly akadályt a hullámvölgybe került Miskolc kétvállra fektetése. — Tipp: 1. 8. EVTK—Dunaújváros. A fővárosban is esélyesebb a lényegesein jobb j átékeröt képviselő vidéki csapat. Tipp: x, 2. 9. Kaposvár—Győri MÄV- DAC. Hazai pályán a kaposváriak legyőzhetik a sokkal előkelőbb helyen álló győrieket. Tipp: 1. 10. Zalaegerszeg—Mosonmagyaróvár. Az otthoni környezetben játszó egerszegiek valószínűleg mindkét pontot szeretnék megszerezni. Tipp: 1. 11. Modena—Juventus. A Juventus jobb csapat, azonban Modenában egyetlen csapatnak sincs könnyű dolga. Tipp: x, 1, 2. 12. Torino—Milan. A jobb helyezésnek örvendhető Milan Torinóban egyál talán nem mehet biztosra. Tipp: x, 1, 2. Pótmérkőzések: 13. Borsodi Bányász—Szolnok 1, 14. Bp. Spartacus—DEAC 1. 15. Salgótarjáni Kohász—Egri Dózsa 1, 16. Nyíregyházi Spartacus— Szegedi VSE 1. Ma délután: Nyíregyházi Spartacus — Kisvárdai Vasas mérkőzés A Nyíregyházi Spartacus ma délután barátságos edző- mérkőzésen látja vendégül az NB Hl-as Kisvárdai Vasas labdarúgó csapatát. A találkozót fél 4 órai kezdettel bonyolítják le a bújtosi Dózsa sporttelepen. kapura, de a labdát Hargita II. szépen védte. A 75. perc hozta meg í nyíregyháziak győzelmet je lentő gólját. Szögletrúgásho; jutott a Spartacus. Papp lapo san gurította a labdát Kaskötő elé, aki a tizenhatos sár káról nagy lövést eresztet meg. A labda a tömörülő védők között a hálóba tartott, amikor B. Nagy kétségbeesetten, kézzel akart hárítani, de csak beljebb ütötte a labdát, 1:0. A gól után a nyíregyházi csapat különös gondot fordított a védekezésre, de rajtaütésszerű támadásai így is veszélyesek voltak. Néhány perccel a befejezés előtt majdnem újabb gólt szereztek. Egy formás támadás végén Kaskötő szépen helyezett fejesét már gólnak látták a nézők, de az utolsó pillanatban a szolnoki kapuvédő szögletre nyomta. A találkozón a Nyíregyházi Spartacus teljesen megérdemelten szerezte meg a mérkőzés két pontját. Győzelmét elsősorban a nagyszerű taktikának és annak köszönhette, hogy játékosai szívvel-lélekke 1 játszottak. A mérkőzés első percétől az utolsó percig teljes erőbedobással küzdöttek, nem ismertek elveszett labdát, s maradéktalanul végrehajtották az edző taktikai utasításait. A csapat régóta nem játszott ilyen korszerű labdarúgást, mint ezen a találkozón. Egyénileg Hargitai II. játékán látszik, feljövőben van, hiba nélkül védett. A hátvédsor tagjai — Galló, Divinyi, Ignéczi — egymást múlták feHazai pályákon döntetlen eredmények AZ NB III. ESEMÉNYEI NB III-as labdarúgó csapataink számára ez a vasárnap nem sikerült olyan jól, mini irt a szurkolók várták volna. A kisvárdai labdarúgók vereséget szenvedtek a Mis- íolci Bányásztól. Ezt az eredményt — idegenben — tisz- :es szereplésnek könyvel hetiük el, annál kevésbé, a két nazai pályán szereplő együt- ;es, Nyíregyházi Munkás és Magykálló eredményét. A két együttes egyaránt döntetlent írt el. Különösen a nyíregyházi csapat pontvesztése leple meg a szurkolókat. A kálói labdarúgók az igen jó na- jot kifogó debreceniek ellen ;zépen játszottak, s d ön tétén ük nem mondható rossz ■redménvnek NYÍREGYHÁZI MUNKÁS— RÚD AB ANYA 0:0 Nyíregyháza, 800 néző. Ve- srtte: Sándor. A nyíregyházi együttes az :lső félidőben szemmel lát- íatóan könnyedén vette a alálkozót. Ezzel szemben a rendégek nagy lelkesedéssel :s olykor egészen jól is ját- izottak. Szünet után rákapcsolt a dunkás, egyre-másra vezette ámadásait a vendégek ka- >uja ellen. A rudabányaiak s teremtettek ebben az idő- zakban egy-két veszélyes ielyzetet Rácz kapuja előtt. 1 mérkőzés utolsó húsz percében a Munkás szinte kapujához szegezte ellenfelét, azonban a gólszerzés nem sikerült A nyíregyházi csapat a látottak alapján többgólos győzelmet érdemelt volna. Hogy ez elmaradt, ennek az volt az oka, hogy az első félidei könnyelmű játék után, a második negyvenöt percben a gyakran tíz emberrel védekező rudabányaiak ellen semmi sem sikerült. NAGYKÁLLÖ — D. GÖCS 0:0 Mindvégig nagy fölényben játszott a káliói csapat. Az első félidőben Veress, majd Vágó hibáztak nagy helyzetben. Szünet után is igen nagy fölényben voltak a kállóiak, s az utolsó negyedórában a győzelmet is megszerezhették volna. Vajda azonban nagy helyzetben csak a kapufát találta el. Később pedis Veress tört kapura, gólhelyzetben hátulról felvágták, de a játékvezető tovább engedte a játékot. A nagykállóiak közül Acs, Gelsi, Gyimesi, Somogyi és Lelesz játéka tűnt ki. M. bányász—kisvárdai VASAS 2:0 (1:0) A mérkőzés során a kis- várdaiak a mezőnyben végig egyenrangú ellenfelek veitek, a mérkőzés sorsát a két csatársor közötti különbség döntötte el. További NB III-as eredmények: Somsály—Gyöngyös 1:0, Egercsehi—D. Dózsa 0:0, Kazincbarcika—MMTE 3:1, Szu- havölgy—Autóbusz 3:3, Hajdúszoboszló—Egri Honvéd elmaradt, mert a kiküldött játékvezető nem jelent meg. NB in. 1. Nyh. MTE 19 11 6 2 *4:17 ÍS 2. M. Bányász 19 13 1 5 43:25 27 3. D. Dózsa 19 9 6 4 38:23 24 4. Főv. Autó. 19 8 7 4 32:24 23 5. H.-SZObOSZló 18 9 3 6 26:26 21 6. Nagykálló 19 7 6 6 "0:33 20 7. K.-barcika 19 7 5 7 31:23 19 8. D. GOCS. 19 5 9 5 24:19 19 OzEgercjHShi B.. 19, 9 1 9 36:31 19 10. Rudabánya 19 6 7 6 25:27 19 11.1 M. MTE 19 6 4 9 29:24 16 liKlSrárda 19 7 2 10 22:24 16 13. Egri «. 18 3 8 7 29:35 14 14. Gy. Spart. 19 4 5 10 26:34 13 15. Szuhavölgy 19 3 6 10 20:34 12 16. Somsály 19 4 4 11 18:28 12 Az első percekben kiegyensúlyozott játék folyt a pá lyán. A Munkás Szabó nag) lövése révén szerezte meg i vezetést, d.e pár perc múlv; egyenlítettek a vendégek, nen sokkal utána a vezetést ii megszerezték. A félidő befejezése előtt Szabó lőtt a vendégek kapujába, így alakult ki a 2:2-es félidei eredmény. Szünet után a Munkás átvette a játék irányítását, tervszerű támadójátékkal közelítette meg a vendégek kapuját, s Siska (2) és Szabó újabb góljával 5:2 arányban, megérdemel tép -.győzött. , A 'Munkás lány ál' megérdemelten győzték, ; különösen második félidei játékuk érdemel elismerést. A csapatból Szabó, Siska és Szilágyt- né játéka tűnt ki. Az Austria nyerte a Húsvéti Labdarúgó Tornát A szombati bécsi sikerei után Budapesten is az osztrál csapatok szerepeltek jobban £ Húsvéti Nemzetközi Labda rúgó Torna küzdelmeiben. Az Austria az Üjpesti Dózsa ellen is igen jól játszott és 2:0 (2:0) arányú győzelmet aratott.. A Rapid—Ferencváros találkozó 3:3 (1:1) arányú döntetlen eredménnyel zárult. így a torna teljes osztrák sikert hozott. A torna végeredménye: 1. Austria 2 2----5:1 4 2. Rapid 2 I 1 — 5:4 3 3. FTC 2 — 1 1 4:6 1 4. Ü. Dózsa 2------2 1:4A világ sportja sarokban. Rio de Janeiro: Az AP hírügynökség jelentése szerint Plattkó Ferenc, a magyar labdarúgó-válogatott hajdani világhírű kapusa a szombati Argentína—Brazília mérkőzésről hazafelé tartva motorral karambolozott, mindkét lábát és egyik karját eltörte. Jelenleg egy Rio de Janeiró-i kórházban fek- sz’1 Prága: Hétfőn Prágában került sor a Moszkvai Trud és a Juki Cepenhágen csapatai között a női kézilabda-bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjére. Izgalmas küzdelem után a szovjet együttes 11:8 (6:6) arányú győzelmet aratott s ezzel elnyerte az Európa-kupát Moszkva: A szovjet labdarúgó-bajnokságban 4. forduló után a bajnokság élén a Tbiliszi Dinamó és a CSZKA Moszkva áll 7—7 ponttal. Donawitz: — A húsvéti ifjúsági nemzetközi labdarúgótornán a BVSC a második helyet szerezte meg. ,A magyar együttes a döntőben 4:0 (2:0) arányú vereséget szenvedett az osztrák W. S. G. Donawitz együttesétől. Külföldi labdarúgó-bajnokságok CSMS Kolozsvár 3:0, U'ra arau —Steaua 0:2, Rapid Bukarest— Farul 1:0, petrolul—Dir.amo Bukarest 0:1, Steagul Rosu— Crisa- na 1:1, Az élen: 1. Dinamo Bukarest 27, 2. Steaua 24, 3 Stiinta Kolozsvár 23 pont. Spanyolország. Real Madrid— MaUorca 5:2, Coruna—valencia 1:0 Oviedo—Sevilla 5:1, Valladolid—Atleüco Madrid 2:1, Elche —Zaragoza 2:1, Barcelona—Osa- suna 0:0, Betis—Atletico Bilbao 3:2. A Real Madrid 47 ponttal vezet az Atletico Madrid (36) és a Valladolid (33) előtt. Lengyelország. Kupa elődöntők: Górrük Zabrze—Ruch Chor- zów 0:3, Zazlabie Sosnowiec- Szombierki 3:1. A döntő május l-én lesz. Csehszlovákia. CKD Prága— Tátrán Presov 3ä, ZJS Brno— Slovnaft Bratislava 0:0, Spartak Sokolovo Prága—Bánik Ostrava 2:1, Spartak Plzen—Spartak Hra- dec Králové 3:0, Slovan Bratislava—Dinamo Prága 1:0, Jedno- ta Trencin—SONP Kladno 3:0, Slovan Nitra—Dukla Prága 1:2, 1. Dukla 17 12 1 4 39:16 25 2. Ostrava 17 11 3 3 37:15 25 3. Trencin 17 8 5 4 24:17 21 Svájc. A kupa döntője Bernben: Basel—Grasshoppers 2:0 (0:0). Anglia. Penleld eredmények: Arsenal—West Bromwich 3:2. Blackburn—Sheffield Wednesday 3dl, Burnley—Fulham 4:0, Ley- ton—Bolton 0:1 Liverpool- Tottenham 5 a, Manchester City— Nottingham 19), Westham—Ipswich 1:3, Szombat. Aston Villa —Sheffield Wednesday 0:2, Blackburn Rovers—West Bromwich Albion 3:1, Blacrtool— Everton 1:2, Ipswich Town—Ley- ton Orient 2:1, Liverpool—Manchester United 1:0, Manchester City—Bolton Wanderers 2:1, Nottingham Forest—Birmingham City 0:2, Sheffield United—Arsenal 3 a, Tottenham Hotspur— Fulham 1:1. West Hem United— Leicester City 2:0, Wolverhampton Wanderers—Burnley 7:2. A bajnokság élén a Tottenham Hotspur áll 48 ponttal a Leicester City (4Sp. )és az Everton (47 p.) előtt. Franciaország. Szombat este iátszották: Rennes—Grenoble 3:0, Lens—Marseille 8:1, Bordeaux- Montpellier 2:0, Sedan—Anger* 0:1. Vasárnapi mérkőzések: Toulouse-Monaco 0:5, Stade Francais —Valenciennes 1:3. Albania. A kupadöntő: November 17 Tirana—Besa Kavaja 1:0 Olaszország. I. osztály. A-cso- port: Atalanta—Modena 2:1., Catania—Bologna 1:1, Fiorentina— Torino Id), Genoa—Mantova 0:0, Juventus—Palermo 2:1, Milan- Roma 0:1, Napoli—Sampdoria 0:2, Spal—Internazionale 09), Venezia—Lanerossi 1:2. 1. Inter 29 17 9 3 50:15 43 Z. Juventus 29 17 6 6 46:21 40 3. Bologna 29 16 6 7 53:31 38 4. Milan 28 12 12 5 45:25 36 5. Fiorentina 29 13 7 9 43:25 33 6. Roma 29 11 11 7 51:40 S3 7. Lanerossi 29 12 9 8 33:30 23 8. Spal 29 11 8 10 29:30 30 9. Atalanta 29 10 8 11 39:41 28 10. Torino £9 10 7 12 27:34 27 11. Sampdoria 29 9 7 13 33:42 25 12. Catania 29 8 9 12 32:52 25 13. Mantova 29 6 12 11 26:37 24 14. Modena 29 8 8 13 32:46 24 15. Genoa 29 7 10 12 29:42 24 16. Napoli 29 9 6 14 32:53 24 17. Venezia 29 5 8 16 28:43 18 18. Palermo £9 4 9 16 15:46 17 Olaszország. 1, osztály, B-esoport- Bari—Sambenedettese 3:0, Cagliari—Alessandria 1:0, Catan- zaro—Lucchese 1:0, Cotno— Brescia 1:0 Lazio—Parma 0:1, Padova—Messina 1:1, Pro Patria —Cosenza 2:0, Triestina—Foggia 1:1, Udinese—Lecco 1:0, Verona Monza 2:1. I. Messina 25 16 10 3 41:19 42 J. Lazio '.9 12 12 5 33:22 33 3. Brescia 29 12 11 6 28:21 35 4. Bari 29 11 13 5 33:25 35 Románia. progre.iui—Stiinta Temesvár 6:0. Dinamo Baeati— mérkőzését, melyen javuló játékkal 1:1 arányú döntetlent ért el. A magyar együttes gólját Rónai lőtte. A magyar ifjúsági labdarúgó-válogatott, az angliai UEFA tornán Bulgária együttesével játszotta következő Ma lyarország- Bulgária 1:1 (1:0) Vereségei szenvedett Tiszalök A megyei bajnokság eredményei