Kelet-Magyarország, 1963. március (23. évfolyam, 50-75. szám)

1963-03-23 / 69. szám

A MEDOSZ játékosai már az ősz folyamán néhányszor bebizonyítottak, hogy lelke­sedéssel, áldozatkészséggel képesek áthidalni akadályo­kat. Reméljük, ezt első mér­kőzéseiken is be fogják bi­zonyítani. A döntetlen ered­mény is szép siker lenne szá­mukra. Hazai környezetben Ezen a vasárnapon a Kds- várdai Vasas otthon játszik. A Kazincbarcikai MTK együttesét fogadja. A Vasas hívei nem is titkolják, hogy győzelmi reményekkel vár­ják a találkozót Tény, hogy a Vasasnak nagykőn kellene a mérkőzés két pontja, hi­szen eléggé kritikus helyzet­ben van jelenleg a csapat, olyan zónában tanyázik, ahonnan ajánlatos minél ha­marabb feljebb kerülni. A csapat tagjai jó formá­ban vannak, de ahhoz, hogy mindkét pontot otthon tart­sák, az kell, hogy a játéko­sok felhagyjanak azzal a rossz gyakorlattal, hogy oly­kor a mérkőzések egyes , idő­szakaiban egyénieskednek, „engednek" az iramból. Bézi László Hét végi sportműsor A mai napon az alábbi megyei bajnoki kosárlabda-mérkőzésekre kerül sor: 15 óra 18 perckor Köl­csey—Mátészalka, 16 óra 30 perc­kor Felsőfokú—Nyíregyházi Spar­tacus, 17 óra 45 perckor Pénz­ügyi Technikum—Zrínyi (női mér­kőzések, a Zrínyi Gimnáziumban 16 óra 30 írerekor Pénzügyi Tech­nikum—Kossuth Gimnázium, 17 óra 45 perckor Vasvári Gimnázium —Mátészalka 19 órakor Nyír­egyházi Munkás—Nagykálló (fér­fi mérkőzések a Kossuti Gim­náziumban. Kisvárdán 15 óra 39 perckor Kisvárdai Leánygimná­zium-Tanárképző, női mérkőzés. vasárnapi események Asztalitenisz; NB n-es női csa­patbajnok! mérkőzés Nyíregyhá­zán, az Irodaház in. emeleti nagytermében, ahol a Nyíregyhá­zi Petőfi együttese a Könnyűipari Minisztérium csapatát látja ven­dégül. Kosárlabda: Délelőtt 10 órai kezdettel Bessenyei Gimnázium— Kisvárdai Leánygimnázium, női mérkőzés Kisvárdán. Labdarúgás: NB II: DEAC— Nyíregyházi Spartacus, Debrecen 15 órakor. Vezeti: Bálint. NB III: Kisvárdai Vasas—Ka­zincbarcika, Kisvárda 15 órakor. Vezeti: Srej. Egri Honvéd—Nyír­egyházi Munkás Eger 10 óra S0 perckor. Vezeti: Csák II. Som- sály—Nagykálló, Somsály 15 óra­kor, vezeti: Bacsó. Megyei bajnokság: Nagyecsed— Nyírbogdány (debreceni jv.) Nyír- mada—Mátészalkai MEDOSZ „(Sánt­íts), Nyírbátori Spartacus—Nagy­halász (Ambrus), Ballcány—Nyír­egyházi VSC (Sramkó), Tiszalök— Nyíregyházi Spartacus II (Laka­tos), Ibrány—Tiszavasvári (Deme­ter) Vásárosnamény—Fehérgyar­mat (Tivadar), Dombrávl—Nyírbá­tori Dózsa (Salamon). Természetjárás: Salgótarjánban vasárnap rendezik az idény első természetjáró tájékozódási verse­nyét, mely ex a TITASZ, a Köl­csey és a Vasvári Gimnázium csapatai képviselik a szabolcsi színeket. KALAPPAL köszöntse a tavaszt! Gyapjú férfiikalap Gyapjú sport féríikalap- Gyapjú fekete férfikalap Extra nyúlszőr kalap Antilop nyúlszőr kalap Velour nyúlszőr kalap 49, — Ft-ért 50. — Ft-ért 64,— Ft-ért 110,— Ft-ért 148,— Ft-tói 181,— Ft-ig 172,— Ft-ért Minden méretben kaphatók az Iparcikk Kisker Vállalat férfidivat szaküzleteiben (909) Az ÉM BORSODMEGYEI MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT azonnali belépéssel felvételre keres kubikus munkavállalókat A bérezés teljesítménybérben történik, vidéki dolgozók ré­szére térítés ellenében szállást biztosítunk. Családos dolgo­zók részére tanácsi igazolás alapján külöuélési pótlékot fizetünk A dolgozok saját szerszámmal dolgoznak, melyért szerszám- használati díjat fizetünk. Felvételre jelentkezni leket a vállalat központjában Miskolc, II., Herczeg Ferenc u. 19. szám (847) APRÓHIRDETÉSEK ALLAS ÍWWVWWW' Gyakorlattal rendelke­ző munkaügyi ELŐADÓT felven a Nyíregyházi Kerté­szeti Vállalat. Árok utca 57. sz. <«4S) Gyors gépírónőt keresünk 5 éves gya­korlattal bizalmas munkakörbe, önélet­rajzzal levelüket ,Jó munkaerő” jeligére Hirdetőbe kérjük. (637) Állami Fuvarozási és Kordélyozási Válla­lat nyíregyházi üzem­egysége azonnali be­lépéssel felvételre ke­res Diesel motorsze­relőket. Jelentkezés: Irodaház III. emelet 321. sz. szobában. (340) Nyugdíjas nő el­menne lakással ren­delkező idősebb férfi­hez házvezetőnőnek. Cím a Kiadóban. (33S) Rigó utca 5. alatti kétszobás családi ker­tes ház eladó. (360) Kétszoba, konyha előszoba speiz, mellék- helyiséggel ház 400 négyszögöl kerttel be­költözhetően eladó. Rózsa Ferenc utca 8. 1*62) Ady Endre utca 20. számú egyszoba kony­ha mellékhelyiségből álló félház azonnal beköltözhetően, ugya­nott telek is eladó. Érdeklődni: Kölcsey utca 26. II. em. 7. (366) Négy szoba hallos összkomfortos ház város központjában beköltözhetően eladó. Cím a Kiadóban. (867) Belterületen reptér közelében lakóház gyümölcsös kerttel, megosztva is eladó. Érdeklődni: Vörös­marty u. 3. március 25-től. (371) Kétszoba konyhás házrész beköltözhe­tően eladó. Kereszt utca 4. (873) Közép utca 43. sz. ház eladó. Egy lak­rész beköltözhető. Ér­deklődni: Pacsirta ü. 48. (374) Kétszoba konyha mellékhelyiséges ház szőlő gyümölcsössel beköltözhetően eladó. Sátor u. 1. (Reptér) Buszmegálló a ház előtt. (876) Kossuth u. 75. sz. telek eladó. Érdek­lődni: Dózsa György utca 58. (878) Háromszobás .össz­komfortos családi ház gazdasági épület­tel, azonnal beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni: Zsdánov utca SS. (879) Sóstón 1190 négyszö­göl telek jutányosán is eladó. Cím a Kia­dóban. (881) Házat vennék 20 ooo Ft készpénzzel, évi 8 000 törlesztéssel. Cím a Kiadóban. (833) Modern ház 240 négyszögöl kerttel minden elfogadható árért eladó. Szilfa vi. 1». Érdeklődni: Csil­lag utca 18. (S84) Hengersor sS. sz ház szoba, konyha, speiz, mellékhelyiségekkel 32 OOO-ért eladó. (883) Egyszoba konyha, speiz, kamra mellék- itelyisággekkel, kerttel beköltözhetően eladó. Alkotmány u. 15. (890) Repülőtér 3». sz. ház földdel eladó. Vétel esetén beköltözhető. (883) Puskin utca 83. sz. alatt 304 négyszögöles félportás ház azonnal eladó. Beköltözhető. Érdeklődni Szilfa ut­ca 21. alatt. (015) Egyszobás konyhás ház beköltözhetően eladó. Tábor utca S3. örökösföld IV. sza­kasz Debreceni úton. (906) Kétszobás esalági ház eladó. Sóstóhegy, Liliom u. 10. Érdek­lődni vasárnap. (660) Kisvárdán kis csa­ládi ház elköltözés miatt sürgősen eladó, taíózer Ernő utca 74. (658, ywww\A/w ADAS-VÉTEL 125-ös Csepel motor- kerékpár eladó. Há- mán Kató u. 37. (889) Négyszemélyes fé­deres lovaskocsi jó karban eladó. Rákóc­zi u. 40. (891) Sx* méteres cserép­pel fedett, félszer jó állapotban eladó. Cím a Kiadóban. (892, 160 em-es lg levelű Filodendron eladó. Acél u. 2. Gépjavító telep. (886) Sötét kálószobabú­tor eladó. Szántó Ko­vács János u. 12. (880) Skoda személygép­kocsi üzemképes ál­lapotban eladó. Kéz utca 3. (877) Fajtának való akác­fa eladó, lűss János. Nagycserkesz, Nádasil bokor 7. (8’*>)í Nagyképernyös ATI 505-ös Orion TV jó állapotban eladó. Ér­deklődni délután Ka­linin utca 9. (872) Egy darab ló eladó. Falicz János, Felsősi­ma 20. (870) Használt hálószoba­bútor eladó. Himes utca 32. (868) Motorkerékpár Cse­pel 125-ös eladó. Má­tészalka, Dózsa György üt 155. Vagy telefonon Mátészalka 189. ■ Zem- lényi Gyula. (869) 50* tojásos keltető- gép 220 volt világítási árammal működő ol­csón eladó. Debrecen, Katona József u. 4. (865) Zongora Lauberger Gloss rövid, ykéreszt- húros körpáncelos el­adó: Rákóczi u. 44. (837) Figyelem! Konyha- szekrény, vitrin, zon­gora, nagyméretű ebédlőasztal elc.dó. Bi­liárdasztalok posztó­zását vállalom. Rex biliárdasztal eladó. Riszula András, Nyír­egyháza, lncédi sor 22. (893) Renault kiskocsi, fűthető jó állapotban 36 o.oo-ért, esetleg rész­letre is sürgősen el­adó. Oszólő utca 139. (896) Szövőgép Jacquard rendszerű váltóládás eladó. .Debrecen, Apa­fája u. 9. ujfalusi Ferenc. (SOI, Hat darabból álló zöld konyhabútor el­adó. Dimitrov utca 47. (902) Személyszállító ló­íogotú íéderes taligá­kat kocsifédart meg­vételre keresünk. Njórmártonfalva „Tol­di” Termelőszövetke­zet. (993) Tízezret futott Pan­nónia új Duna oldal­kocsival fizetési ked­vezménnyel eladó. Mező utca 10. (904, Trabant Combi, me­legvíz kazán eladó. Színház utca 8. (905) Skoda személygép­kocsi igényesnek el­adó. Nyírfa utca 17. (911) 125 köbcentis Cse­pel motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Moszkva utca 56. (899) Vennénk kettő darab használt, vagy új két­kerekű kocsit (brics- ka., Ajánlatot levél­ben kérünk. „Győz­hetetlen Brigád” Tsz. Fehérgyarmat címre. (831) A Tejipari Vállalat nyíregyházi üzemében, Moszkva utca 9. sz. alatt savó nagyobb té­telben. bármely meny- nyiságben kapható literenkénti ára 5 fil­lér. (846) Szép sötét diófa hálószobák, kombi- náltszobák, dupla re- kamié kicsi és nagy­méretű konyhák, ol­csó barna háló, ru­hásszekrény sod­rony, toalett tükör, sczlon eladók. Hasz­nált bútorokat veszek Soltész Mihály u. 20. (67) Kétszemélyes reks­miék, fotelágyak rész­letfizetésre. Kérjen díjmentes árjegyzéket. Román kárpitos. Bu­dapest, Nagymező u. 66. (807) Moszkvics 402-es sürgősen eladó. Árpád u. 40. fszt. a­(747) Tollat, bőrt veszek, hívásra házhoz me­gyek. Nyíregyháza, Soltész Mihály utca 13. Kristóf. (4588) egyéb AAAA/SAAAAAéS Kétszoba konyhás lakásomat elcserélném bérházi kétszobásért. „Kertes” jeligére a Hirdetőbe. (907) Központban lévő ut­cai szoba konyttas la­kásomat elcserélném bérháziért. Cím a Kia­dóban. (88®, Elcserélném nagy­méretű utcai egyszo­ba összkomfortos mellékhelyiséges ker­tes főbérleti lakáso­mat kétszobásért. Bérházi földszinti előnyben. „Belterülete jeligére éímet a Hirde­tőbe kérem. (836) Nyíregyházi utcai kétszoba konyha spei- zos fóbérleti lakáso­mat elcserélném bu­dapesti egy vagy két­szobásra. Cím a Kia­dóban. (8*3) Kétszobás összkom­fortos bérházi lakáso­mat elcserélném bu­dapesti egyszoba össz­komfortosért. cím a Kiadóban. (859) Szoba konyhás, pin- cés kertes KIK laká­somat elcserélném na­gyobbért költségmeg- térltésseL Érdeklődni 6 után, és vasárnap egész nap. Arany Já­nos u. 4D. Pusztai. (858) Dunaújvárosi egy­szobás összkomfortos lakásomat elcserélném Nyíregyházán hason­lóért. Érdeklődni: Nyíregyháza, Dózsa György utca 48. Ugyanott ház eladó. ,.ü (854) Henger csiszolást, fő­tengely görgőzést megbízhatóan, gyor­san végez Tűiig, Nyír­egyháza lncédi sor 26. (864) Fodrászüzletemet Petőfi utcáról Dimit­rov utca 41. (Debre­ceni) alá helyeztem át, Kinyu László fér­fi és női fodrász. (893) Pedagógus, egy idő­sebb személy gondo­zását vállalná Nyír­egyházán lakásért megegyezéssel. Cim a Kiadóban. (861) ' Szép utcai bútoro­zott szoba férfinek kiadó. Ugyanott ház­hely eladó. Vasvári Pál u. 33. (855) Akik zsiradékot hoz­tak, jöhetnek a szap­panért. Horváth sza* panos, Hunyadi u 38. (893) nem Érdemes GYŰJTENI a LOMOT bútort, mindenféle jakberendezési tár­gyat, ruházati cikket, fényképezőgépet, na­gyítót és más fotócik­ket, órát, porszívót, gyermekkocsit kefélő­gépet, mosógépet, csavarógépet, elektro­mos jégszekrényt, rá­diót, televíziót, mag­netofont készpénzért is megvásárolja a Bi­zományi Áruház Nyír­egyháza, Széchenyi utca l. Telefon: 31—19. (910, Nem lesz gondja a hajára ha hideg-me­leg dauerét, hajfes- | tését MARIKA hölgy- fodrász garanciával megcsinálja. Kiss Er­nő u. 19. szára. Te­lefon: 35—08. m Menyasszonyi nylon- ruhák, nylonfátylak, koszorúslány ruhák kölcsönzése. Dózsa György utca 2*. (M> Tíszabezdéd: „Kos­suth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet'! című bélyegző március 13-én elveszett, így ez időtől kezdve ér­vénytelenítjük. Tisza- bezdédi „Kossuth Mg. Tsz.’5 (845) Szövetkezetünk ve­zetősége értesíti ked­ves vásárló közönsé­gét, hogy a Háziipari Szövetkezet az újon­nan átalakított szol-, gáltató üzletet Malis novszkíj ¥. 8. sz. alsót reggel fél 8 órától délután 18 óráig tart­ja nyitva. (82*) Szabó Gézának igen sok gon­dot okoztak a sérültek. Har­csa és Posigó korábbi sérülé­se makacsabbnak bizonyult, mint gondolták. A két játé­kos csak e héten kezdte meg az edzéseket. Harcsa játékára talán már holnap sor kerül, de Pongóra csak a közeljövő hetekben számít­hat a csapat. Rajtuk kívül még Balogh is a sérültek listájára került, akit a Bp. Honvéd elleni mérkőzésen Rozmis olyan csúnyán meg­ingott, hogy a tavaszi idény­ben aligha játszhat. A Spartacus játékosai sze­retnének jó teljesítményt nyújtani Debrecenben. A sok sérült miatt a várható össze­állítás: Hargitai II. — Galló, Nagy, Lakatos — Boros, Szo- kol — Páll, Papp, Kovacsics, Aranyi, Kaskötő. Idegenben is esélyesebb a Munkás NB III-as labdarúgó-csapa­taink közül a Nyíregyházi Munkás az Egri Honvéd ott­honában küzd a bajnoki pon­tokért A nyíregyházi csa­pat valószínűleg azzal az összeállítással lép pályára, mely a DVTK elleni edző- mérkőzésen bemutatkozott Könnyelműség lenne azt jövendölni, hogy a Munkás biztosan megszerzi mindkét pontot. Csak azért is, mert a hírek szerint az Egri Hon­véd jó néhány igen jó képes­ségű labdarúgóval erősödött. De ennek ellenére is tárgyi­lagosan megállapíthatjuk, hogy a találkozón a Munkás lényegesen nagyobb eséllyel lép pályára. Ezt a feltétele­zést két jelentős tényező is igazolja Egyrészt a nyír­egyházi labdarúgók — mint azt felkészületi mérkőzéseik bizonyítják, igen jó formá­ban vannak, másrészt pedig közismert dolog, hogy a Munkásnak idegenben általá­ban jobban szokott menni a játék, mint hazai pályán. Bányászcsapat ellen A szabolcsi NB III-asok közül talán a Nagykőből ME­DOSZ játssza a „legrázó- sabb’* mérkőzést Somsály- ban, a Somsályi Bányász el- .len. veszi fel a küzdelmet. Köztudomású, hogy a bá­nyászcsapatok ellen nem le­ányálom játszani, de ehhez még az idegen környezet is hozzájárul. Mindezzel szem­ben a nagykállói labdarúgó­kat érzésünk szerint igen hátrányosan befolyásolta az időjárás. A2 együttes nem tudott megfelelő képességű edzőpartnerek ellen játszani edzőmérkőzéseket Mindezek nem a legkedvezőbb előjelek a nagykállói labdarúgók szá­mára — de nem is jelentik azt, hogy nem szerepelhet­nek jóL Az alsóbb osztályú labda­rúgó-bajnokságok kivételével, minden bajnoki osztályban megkezdődnek ezen a vasár­napon a bajnoki pontokért folyó küzdelmek. Kissé hihe­tetlennek tűnik a szurkoló számára, hogy kétszeri elha­lasztás után végre elérkeze- rík a nap, amikor ismét lab- lanígé-mérkőzéseket látha­tunk. Holnap, az első forduló »lapján a csapatok ismét szá­mot adnak arról, hogyan ké­szültek fel a kényszerű, hosszú pihenő alatt. Az NB Il-es csapatok mér­kőzései közül bennünket el­sősorban a Debrecenben sor­ra kerülő DEAC—Nyíregyhá­zi Spartacus mérkőzés érde­kel. Az egyik pontért is nagyon kell küzdeni Debrecenben, a DEAC ber­kedben tócsát úgy készülnek ette a találkozóra, hogy a csapatnak a holnapi kilenc­ven perc alatt kell megten­nie az első lépést, a tóesés elkerüléséhez vezető úton. Az egyetemiektől az őszi szezon előtt három védőjátékos — Könnyei, Móricz, Varsányi — távozott el a Dorogi Bá­nyászba, a Bp. Honvédbe, il­letve a DVSC-be. Helvüket keményen játszó, jó képes­ségű labdarúgókkal töltik be. A csapat új edzője, Csen­des Sándor labdarúgó sza­kos testnevelő tanár janu­ártól vezeti az edzéseket, s nem akármilyen munkát vég­zett. Erőnlét, technika, táma­dókedv terén sókat pótolt a DEAC a téli hónapok alatt. Ezt bizonyítja a főpróba is, melyen az NB II Nyugati csoportjában a középmezőny­ben álló EVTK-t könnyedén győzte le 5:1 arányban. Az egyetemiek a gólratörő csatárok, s kemény védőjá­tékosak mellett sokat várnak fedezetsaruktól, különösen Cséfalvaytól, tó a balfedezet szerepkörében igen gyakran tör kapura, s lövései sok gondot adnak a kapusoknak. A DEAC szurkolótábora .bi­zakodó a holnapi mérkőzés • előtt, s az általános véle­mény az: ha a Nyíregyházi Spartacus csak az egyik pon­tot akarja megszerezni, ak­kor is nagyon jói keli ját­szania. A Spartacus várható csapata A nyíregyházi együttes házatáján is komolyan ké­szülték az első bajnoki-mér­kőzésre. Tudják, hogy nem lesz könnyű számúikra a rajt, hiszen a DEAC után újabb nagy feladat áll előttük, Ói­don kell pályára lépmdök. A debreceni mérkőzésen dön­tetlen körüli eredményt vár­nak. A Spartacus edzőjének, JEgry nappal a rajt előtt Bizakodik a DEAC — Döntetlent vár a Spartacus jó formában a Munkás

Next

/
Thumbnails
Contents