Kelet-Magyarország, 1963. március (23. évfolyam, 50-75. szám)

1963-03-20 / 66. szám

FRANCIA ATOMROBBANTÁS A SZAHARÁBAN Heves marokkói és algériai tiltakozás Rafcítt, (MTI): A marokkói királyi palota kedden reggel közleményt adott ki, amely szerint Fran­ciaország hétfőn atomrobban­tást hajtott végre a szaharai Hoggar-hegység vidékén. Hasszán király utasítást adott külügyminiszteré­nek, hogy kéresse magá­hoz a francia nagyköve­tet és fejezze ki Marokkó tiltakozását az atomkísér- let miatt. Párizsban hétfőn este nem voltak hajlandók sem megerő­síteni,' sem cáfolni a szaharai kísérletről szóló marokkói hí­reket. Hangoztatták, hogy az Miért nem a TU-114-esek Moszkva, (TASZSZ): Viktor Danyilicsev, az „AEROFLOT' nemzetközi osz­tályának vezetője a TASZSZ tudósítójának adott nyilatko­zatában rámutatott arra, h#gy az Egyesült Államok küldött­sége még 1961 nyarán, a - ber­lini válság kiéleződése idején megszakította a tárgyalásokat a Moszkva és New York kö­zölt létesítendő leszállás nél­küli rendszeres légijárat ügyé­ben. Azóta az amerikaiak min­dent megtettek, hogy végleg .ltemessék a légijárat gondo­ltát. Az Egyesült Államok szövetségi repülésügyi hiva- aiának vezetője a múlt hé- ,tn, az amerika hangja egyik .uasában egyenesen azt állí­totta, hogy a Kennedy-kor- mány ellenzi szovjet repülő­gépek polgári célú járatait az -igyesült Államokba. ' Az \ EROFLOT-ról pedig egyene­sen azt állította, hogy az a szovjet légihaderő egyik szer­vezete. Danyilicsev kijelentette, hogy a fenti állítás rágalom és cél­ja a tényleges okok elkendő­zése. — Az Egyesült Államok hi­vatalos körei — jelentette ki Janyilicsev — szemlátomást ízért fagyasztottak be az új ('kijáratról megindult tárgya­repülhetnek New Yorkba? lásokat, mert így remélték meggátolni a Szovjetunió és az Egyesült Államok üzleti és turista* kapcsolatamak növe­kedését. Egy másik ok az, hogy a megkötendő egyezmény értelmében a járat útvonalán szovjet és amerikai repülőgé­pek közlekednének. A ren­delkezésünkre álló értesüléseit szerint viszont az Egyesült Államoknak nincs olyan utas- szállító gépe, amely a TU— 114-eshez hasonlóan leszállás nélkül meg tudná tenni a jel­zett útvonalat. ilyen esetekben kötelező a ka­tonai titoktartás. Ben Bella hétfőn este rádió­beszédet mondott az eviam egyezmények aláírásának első évfordulója alkalmából, de semmiféle célzást sem tett az atomrobbantásra. , Algírból jelentik nyugati hírügynökségek:, Franciaor­szág hivatalosan közölte Al­gériával, hogy hétfőn a sza­harai sivatagban föld alatti nukleáris kísérletet végzett — közölte kedden az algériai kormány szóvivője. Az ismertetett kormány- közlemény hangoztatja: az a tény, hogy Algéria tilta­kozása ellenére végrehaj­tották a tervezett nukleá­ris kísérletet, közvetlen támadást jelent Algéria függetlensége és szuvere­nitása ellen. Az algériai kormány rendkí­vül súlyosnak tekinti az atom­kísérlettel előállt helyzetet. Ezzel összefüggésben Keddi minisztertanácsán döntéseket hozott, amelyeket a nemzet- gyűlés szerda délutánra össze­hívott Rendkívüli ülésszaka elé terjeszt. Az algériai kormány vezetői az ülésszakon fontom nyilatkozatot tcsznrk — közöl­te a kormánv szóvivőié. , Nehru beszéde az indiai parlamentben Delhi, (TASZSZ): Nehru miniszterelnök ked­den az indiai parlamentben beszédet mondott. Megállapí­totta, hogy a katonai tömbhöz való csatlakozás leírhatatlanu) nagy károkat okozna India szuverenitásának. Az indiai— kínai határkonfliktusról Szólva Nehru hangsúlyozta, hogy e konfliktus rendezésében fel­tétlenül békés módszereket kell alkalmazni. A miniszterelnök bírálta a reakciót, amely megkísérli ka­tonai tömbbe taszítani Indiát A burzsoá sajtóban széleskö­rűen reklámozott úgynevezett „légipajzs” kérdését érintve, kijelentette: Indiana'^ nincs szüksége arra, hogy mások védjék meg. Ä mohó vevő Páriáméit ti „tragikomédia“ Bonnban Bonn, (MTI): A kereszténydemokrata párt a parlamentarizmus. történeté­ben szinte példátlanul álló módón akadályozta meg hét­főn este, hogy a kormány ki­sebbségben maradjon, vagyis a szociáldemokraták és sza­bad demokraták leszavazzák a visszamenőleges hatállyal al­kalmazandó szovjet csőexport- embargó kérdésében. Amikoí ugyanis több órás heves vita után végül is szavazásra ke­rült sor, a CDU és a CSU tag­jai egyszerűen kivonultak az Jelentések a Közel-Keletről Damaszkusz, (MTI): Szalah Bitar szíriai minisz­terelnök hétfőn több küldött­séget fogadott és nyilatkozott nekik az arab egység megte­remtésére tett erőfeszítések­ről: Az AFB tájékoztatása sze­rint cáiolla. hogy az egyes arab országok között nézetel­térések támadtak, kifejezte meggyőződését, hogy Szíria, trak és az Egyesült Arab Köz­társaság lerakja az arab egy­ség alapját. Az A1 Gumhurija című kairói lap keddi cikkében szembeszáll azokkal a híresztelésekkel, amelyek szerint az arab egység megteremtéséről tartott kairói tárgyalások zsákut­cába jutottak. A lap he­vesen támadja Franciaor­szágot és Izraelt, az arab egység ellenségeinek neve­zi őket. A Reuter Favzinak, az Egye­sült Arab Köztársaság külügy­miniszterének rövid nyilatko­zatát közli. Favzi kijelentette, hogy az Európai Közös Piac ellensúlyozására az afrikai or­szágoknak is meg kellene ala­kítandók közös piacukat és az arab liga mintájára „afrikai ligát” kellene létrehozniok. Bagdadból jelenti a Reuter iraki tudósítója: Kirkuktól 65 kilométernyire egy kis faluban értekezletre ültek össze a kur- dob katonai, politikai és tör­zsi vezetői. Az értekezleten megvitat­ják az iraki kormánynak azt a javaslatát, hogy a knrd területeken decent­ralizált kormányzatot ve­zessenek be. A tanácskozáson megfigyelő­ként egy iraki miniszter is részt vesz. A kurdoknak hat követelé­sük van a kormánytól. .Kérik a velük szemben alkalmazott gazdasági blokád megszünte­tését, az elkobzott javak visz- szaadását, a közhivatalok megtisztítását, az iraki csapa­tok visszavonását a kurd lak­ta területekről, a foglyok sza­badon bocsátását és politikai amnesztiát. A DPA értesülése szerint az iraki kormány hétfőn úgy döntött, hogy meg­szünteti a gazdasági blo­kádot. A. bebörtönzött kurdok szaba­don bocsátása és a politikai amnesztia meghirdetése már korábban megtörtént. Teljesí­tetlen még a kurdoknak az a követelése, hogy az iraki csa­patokat vonják ki az ország északi részéről. ülésteremből és nem vettek részt a szavazáson. A parla­menti szabályok szerint ugyanis legalább 250 képvi­selőnek a jelenléte szükséges ahhoz, hogy a parlament ha­tározatképes legyen. Mivel né­hány szociáldemokrata és sza­bad demokrata képviselő hiányzott. , a kormány ellen csak 244-en' szavaztak, az em­bargó ellenzői így is többség­ben lettek volna a keresztény­demokratákkal szemben, a szavazás eredménye azonban érvénytelen maradt a parla­ment határozatképtelensége miatt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a parlament most már nem kényszerítheti a kor­mányt az embargó-rendelet visszavonására. . Hétfőn éjfél­kor járt le ugyanis az a há­romhónapos határidő, amely alatt a parlament ellenvetést tehet egy kormányrendelettel szemben és a kormányt annak visszavonására kényszerítheti. A nyugatnémet közvéle­mény felháborodással reagált a hétfőn este lezajlott „par­lamenti tragikomédiára” — ahogy a kommentátorok a csőexport ügyében lezajlott, parlamenti eseményeket ne­vezik — és polgárf körökben is méltatlankodva ítélik el a kereszténydemokraták maga­tartását. akik obstrukciós trük­kel hiúsították meg a parla­menti többség akaratának ér­vényesülését, azt, hogy a par­lament többsége kikényszerít- hesse a nyugatnémet gazda­ságra káros embargó-rendelet visszavonását. Adenauer: — Na, már egész közel vagyunk hozzál! (lind rödi István rajza.) — Már a mintapéldányt is rögtön itt hagyhatja!! (Endrődi István rajza.) ¥ Újabb merényletek Nyugat-Berlinbeii Az NDK lapjai leleplezték a Globke „koordinálta“ terrorakciókat Varsóban tartózkodik a Bé­ke és a Szabadság Nemzetközi Szövetsége amerikai tagozatá­nak küldöttsége. A küldöttség a lengyel békeharcosokkal megvitatta a Rapaeki-terv megvalósításának lehetőségei t. A dél-koreai katonai kor­mány kedden házi őrizetbe vette Jun Po-sun, volt köztár­sasági elnököt, aki a polgári vezetés pártja elnevezésű csoportosulás élén az augusz­tusra ígért elnökválasztások égjük esélyes jelöltje. tízembe helyezték a máso­dik lengyel atomreaktort. Ez a reaktor a lengyel mérnökök és tudósok első ilyen' önálló műve. A grafitot és az urániu­mot a Szovjetunió szállította, a berendezéseket lengyel gyá­rak készítették. A Szovjetunió vasúti teher­forgalma több mint. 40 száza­lékát alkotja a világ összes vasúton lebonyolított teher­forgalmának. így a Szovjetu-. nió a vasúti teherforgalom te­kintetében kétszeresen felül­múlta az Egyesült Államokat. Szipka József, háziunk moszkvai nagykövete kedden bemutatkozó látogatást tett Jekatyerina Furceva asszony­nál, a Szovjetunió művelődési miniszterénél. A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség tútíományos mun­katársai meglátogatták a Dubnái Egyesült Atomku'ató Intézetet. Növekedett az Európai Kö­zös Piac tagországainak kiil- kereskede’mi deficitje: az lOTf évi 31 millió 600 ezer dollár­ról másfél milliárd dollárra. Koblcnzben folytatódik a volt SS-hchér Heuser és cso­Ourva anteriffai beavatás Pakisztán üíive^e Moszkva, (TASZSZ): ínyére egyes állami hivatalt A. Kucenkov, a Pravda del- betöltő személyek magatartása hi tudósítója megjegyzéseket vágj’ tevékenysége, akkor a fűz ahhoz a botrányhoz, amely C1A „elintézi”, hogy áz üle- nemrég pattant ki Pakisztán- tőket váltsák le. ban. Kiderült ugyanis, hogy — A Pakistan Times leiep- az amerikai központi hírszer- lezte, hogy tavaly decembcr- zőhivatal (CIA) titkos értesü- ben a parlament külpolitikai léseket gyűjtött az országban vitája során az amerikai nagy-j az Egyesült Államok Tészére. követség hivatalnokai ny<!;. A CIA tevékenyen beavat- tan .^megdolgozták a pária kozik Pakisztán politikai élt- ment tagjait, különösen a ra tébe is. Ha az Egj’esült Álla- dikális meggyőződésükről hí­rnök kormányköreinek nincs mert ellenzéki képviselőket.1 1963. március 20. ni. Eüenkezölég: ■’ ők eppear azokat üldözik, akik a terror ellen harcolnak. Barzel, úgy­nevezett össznémetügyi mi­niszter közbenj árá.sá ra például azonnali hatállyal elbocsátot­ták a Spandauer Wolksblatt Joachim Guhde nevű munka­társát. aid a napokban lelep­lezte. hogy Nj’ugat-Bsrlinben több mint egy. éve titkos rob­bantási parancsnokság műkö­dik. Globke államtitkár, a bonni kancellári hivatal főnöke koor­dinálja. Ezekután a nyugat-berlini rendőrségnek* nem lenne más dolga, mint egyszerűen ráten­ni a kezét ezekre a terroris­tákra; s akkor egy csapásra megszűnnének a lakosságot egyre inkább nyugtalanító robbantások. De hát éppen ez az. amit a frontvárosi hatósá­gok sohasem fognak megfen­BERLIN, (MTI): A nyugat-berlini lakosságét alig egy héttel a hohenzoilem- dammi robbanás után három újabb eset tar!ja izgalomban: 1. Vasárnap este a város egyik legelőkelőbb filmszínhá­zát, a Kuríürstendammon levő Cinema-Paris mozit kiürítette a rendőrség, mivel ismeretlen telefonáló azt közölte, hogy 22 órakor bomba fog robban­ni it moziban. A közönség pá­nikszerűen menekült a film­színházból. A rendőrség a pin­cétől a padlásig átkutatta a házat, de bombát nem talált. 2. Egymásután két bomba robbant viszont Nyugat-Ber- lin egyik legforgalmasabb S- bahn pályaudvarán: a Zoonál, hétfőn este néhány perccel 18 óra előtt, tehát éppen tf csúcs­forgalmi időben. Szerencsére csupán a pályaudvar váró­csarnokának egy üvegtáblája (őrt be, embereiéiben nem esett kár. ^ 3. Ugyancsak hétfőn, nem messze Nyugat-Berlin határá­tól, a Wannsec nevű tó kö­zeiéiben. a Glieniokei-i hídnál, éppen a nyugat-berlini vám­ellenőrzési pontnál egy rob­banóanyaggal teli csomagot talált a rendőrség. A te'temk valószínűleg a Német Demok­ratikus Köztársaság határvo­nala ellen akarlak újabb me­rényletet elkövetni, de nyil­ván megzavarták őket. ezért — nem törődve azzal, hogy a bomba a nyugat-berlini vá­mosok életét veszélyezteti — hátrahagyták veszedelmes cso­magjukat. E sorozatos merényletek után tragikomikusán hat a nyugat-berlini rendőrtség tehe­tetlensége — vagy inkább idé­zőjelbe tett ..tehetetlensége". Tény. hogy a nyomozás az Inturiszt szovjet utazási iroda ellen elkövetett merénylet, a hohen zol 1 e m d a mm Y robbanás és a többi legújabb merény­let ügyében is holtpontra ju­tott, jóllehet a nyugat-berlini lakosság számos terrorista és provokátor pontos nevét, la­káscíméi és bűnlistáját is a rendőrség tudomására hozta. A rendőrség azonban ezeket a feljelentéseket „kommunista zavaró akciónak” nevezte és futni engedi a valódi tettese­ket. Ezek mán a Német Demok­ratikus Köztársaság sajtója nyilvánosságra hozta e neve­ket és bizanyítékolrat. ame­lyek világosan mutatják, hogv a nyugat-berlini provokációk és merényletek hátterében ott van a Gehlen-Jéle titkosszol­gálat. a bonni úgynevezett össznémetügyi ’ minisztérium, — és e szervek munkáját ltü3g»olit£Etai események soroltban portjának bűnpere, akik a má­sodik világháború idején bé­kés lakosokat gyilkoltak le Belorusziában. Bcl-Rhodcsia jövőjéről foly­tatandó tárgyalásokra Lon­donba érkezett Joshua Nko too, a dél-rhodésiai hazafias erők egyik vezetője. Anglia és Nyugat-Németor­szág támogatja a sokoldalú NATO-ütőerő tervét — ezt hangoztatja az a közös közle­mény. arnelj’et héttőn hoztak nyilvánosságra Londonban^ Indonéziai, kambodzsai, thai­földi és észak-vietnami diplo­maták kedden1 délelőtt látoga­tást tettek a moszkvai Lu­mumba egyetemen. Az algériai nép kedden ün­nepelte a francia gyarmatosí­tók fölött aratott győzelem évfordulóját. Ben Bella mi­niszterelnök éjfélkor beszéd­ben méltatta az évforduló je­lentőségét, 13 évvel ezelőtt kéf ameri­kai hadihajó vetett horgonyt a saigoni kikötőben. A nép felháborodása akkor visszavo­nulásra késztette az amerikaia­kat. de később az áruló- Ngo Din Diem áldásától kísérve visszatértek és elfoglalták Dél-Vietnamban a francia gyarmatosítói: helyét. Szalah Bifar szíriai minisz­terelnök kedden külön repü­lőgéppel ^airóba érkezett, ahol jelentős megbeszéléseket készül folytatni Nasszer el- nökktel. Három kommunistái tartóz­tattak le a holland hatóságok azokkal a „vétségekkel” kap­csolatban. melyeket a letar­tóztatottak állítólag egy, a kommunista párthoz tartozó épület 196U-ban történt leégé­sekor keletkezett károk meg­állapításánál követtek el. Kedden délelőtt csaknem kétórás megbeszélést tartottak Géniben a 17 hatalmi leszere­lési értekezleten részt vevő nyolc el nem kötelezett or­szág küldöttségének vezetői. Adenauer kancellár kedden délután repülőgépen vissza­tért az olaszországi Dandena Biába. hogy folytassa az em­bargo rendelet feletti parla­menti' vita miatt megszakított négyhetes szabadságát.

Next

/
Thumbnails
Contents