Kelet-Magyarország, 1963. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-07 / 31. szám

ma. február 7, csütS.-tCSk Névnap: TÓDOR A Nap kél 7 óra f)i {»erekor, nyugszik 16 óra o4 perckor. A Hold kél 15 óra 42 perckor, nyugszik 6 óra 25 perckor. ★ folytatódnak a xár- számadó közgyűlések A megyében eddig 266 ter­melőszövetkezetben készült el zárszámadási mérleg, és eb- jől számszakilag 260-at vizs­gáltak felül az illetékes pénz­ügyi és gazdasági szakembe­rek. 180-at már elfogadtak, illetve megerősítettek. A me­gye 283 tsz-éből eddig 130 he­lyen tartották meg a zárszám­adási közgyűlést és február 25-ig — a rendelkezésnek megfelelően mindenütt befe­jezik. ★ 636 mázsa hal került ho­rogra az Alkotmány Halásza­ti ' Szövetkezet tagjainak munkája nyomán az elmúlt évben. Mintegy 150 ezer fö­nn tat osztanak la nyeresegré- «zesedés címén. ★ Százmillió képet készít má­sodpercenként az a külnöleges íilmfelvevőgép, amelyet Le- nmgrádban Provomij protesz- szor vezetése alatt egy szov­jet tudósokból álló csoport készített, A szinte elképzelhe­tetlen sebességgel működő filmfelvevőt gyorsan lezajló folyamatok tanulmányozására Használják. n A kő zsegf ejles ztési felada­tokról tart előadást 12-én dél­után a tanácsi szeriek veze­tői részére dr. Maróti Já­nos, a Minisztertanács taná­csi szervek osztályvezető-he­lyettese a megyei tanács nagy­termében. ★ Ezer forintot kapott minden nyugdíjas a fülpösdaróci Pe­tőfi Tsz zárszámadási közgyű­lésén. A termelőszövetkezet­ben a nyugdíjasok száma 32, ★ Sxinváltoztató üveg A detroiti Climax Molybde­num Company mérnökei új üvegfajtát kísérleteztek ki, amely a napfényben kék szí­nezetűvé válik és aikomynt- tor újra, magától átlátszó lesz. tűz a folyamat minden eset­ben megismétlődik; mi.iél erő­sebb a napfény, annál söté- etb a kék szín. Az új anyag alkalmazásának Igen tág tere van; A kék üveg megfelelő védelmet nyújt kirakatoknak, gépkocsi ablakoknak, szel védő­nőt, sőt az űrhajóknak is. ★ A tiszta udvar, rendes ház mozgalomban Beregsurányban a 216 lakóház közül 96 érte el a 100 pontos helyezést az elmúlt évben. Ezzel a község túlteljesítette az 1981 -es re­kordot is, amikor e népszerű mozgalomban megyei ssinten ■s harmadik helyezést értek ■J. Húszezer forint könyvekre A Baktalórántházi Járási Tanács VB művelődésügy: osz­tálya nemrégiben 20 ezer fo­rint értékű könyvet vásárolt és osztott szét a járás terü­letén lévő iskoláknak. A köny­veket elsősorban ifjúsági, szépirodalmi művekből és pe­dagógiai szakkönyvekbő» vá­logatták össze. ★ Több mint félszáz nő ke­ifült be az államhatalom helyi «zerveibe a legutóbbi tanács- választáskor a nyírbátori já­rásban. A mostani jelölések során ez a szám a járásban megduplázódott. Italoson megfagyott Orosz László nyírbogdányí lakos január 10-én ittas álla­potban kelt útra A határban eltévedt és megfagyott. Csak három hét után, véletlenül ta­láltak eá m. »rrajárók. RELYTEKBELY AZ ELBÁN Izgalmas hémtSrténet a második világháborúból Alekszand Naszibov szovjet író Rejtekhely az Elbán című regínyének megjelenését igen nagy érdeklődés előzte meg. A kit'".nő tollú író ugyanis nem másra vállalkozott, mint, hogy a második világ­háború titkos aktáinak lapjá­ról lefújja a port s bemutas­sa kémek, diverzánsok, ügy­nökök aknamunkáját, gyilkos­ságait. Történetek, gyors és váratlan események, harc a2 életért — izgalmas olvasmány ez a regény. Bakuban az olajtelep német ügynöke; a fogoly szökési kí­sérlete; Georg Homan átjut az aknamezőn; titkos leadó a kutyaólban; munkában a Gestapo; hová lett az eltűnt zsebes? hogyan került a kommunista párttag­sági könyv a cigarettatárca dupla fedelei közé? nogyan kerültek a kémhálózat papír­jai a víz alá? — ezekre' és más hasonló kérdésekre ad választ Szathmári Gábor for­dításában a neves szovjet író regénye, a Rejtekhely az El­bán. A regény közlését lapunk február 10 -i számában kezd­jük közölni, folytatásokban. 113 liter rum egy hajtásro Alicante spanyol város egyik cirkuszának jő attrak­ciója Mary, az öttonnás ele­fánt kisasszony néhány na­pig nem tudott fellépni, mert méreteinek megfelelő spicces állapotba került. Ugyanis szomjúságtól hajszolva betört egy kamrába, ott felfedezett egy 113 literes hordót rum­mal, $ fenékig itta. Az ered­mény szabályos alkoholmér­gezés volt, több napig tar­tott, amíg Mary kijózanodott és művészi mutatványaival újból megjelenhetett a közön­ség előtt. ★ Az Aszódi diákok című színművet adják elő február 23-án a nyírbátori járási mű­velődési ház ifjúsági színját­szói ★ Fényképekkel és grafiko­nokkal illusztrált tablókon mutatják be a vásárosnamé- nyi községi tanácson a hely­ség hároméves fejlődését Romeo és Júlia 1963 A toscani Castelnuovoban a 24 éves Pcrseo Canava fele­ségül akarta venni a 15 éves Loredana Franchit, de a szü­lők a lány fiatal korára hi­vatkozva ellenezték a házas­ságot, továbbá kifogásolták azt is hogy az ifjú Perseo „mánikusan szereti a lőfegy­vereket és robbanóanyago­kat.” Január 24-én a régi székesegyházban néhány imád­kozó öregasszony revolverlö­véseket hallott, majd rátalál­tak a két fiatal szerelmes holttestére. A fiú először szi- venlőtte a lányt, majd önma­gával végzett. KARJ ALAINEN finn mi­niszterelnök február 21-én fe­leségével együtt a szovjet kor­mány meghívására hivatalos látogatásra utazik Moszkvá­ba. A látogatás körülbelül tíz napig tart majd. ★ A nyíregyházi rádió műsora Eseménynaptár. — Ki mit szeret. Zenés kívánságműsor. — Falusi hétköznapok. A nyíregyházi rádió mezőgazda- sági híradója. ★ Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS: Marozsán Mihály és Srankó Anna lánya; Éva Margit, Bíró József és Nátházi Zsófia lá­nya; Tünde, Balázs István és Gorzó Magdolna fia; Zoltán, Kovács Mihály és Balázs Er­zsébet lánya; Angela, Bodnár József és Kricsin Margit fia; József, Jáger János és Viták Ida fia; János, Irsa Miklós és Dicső Erzsébet lánya; Erzsé­bet, Saljai József és Szentesi Margit lánya; Csilla, Horváth Jenő és Milák Piroska fia: Nándor. Varga Mihály és Ta­kács Ilona lánya: Gyöngyi, Gavallér Gábor és Gönczi Éva lanya; Andrea Agnes, Sinka József és Balogh Margit lá­nya; Margit, Csonka Bálint és Ferenczi Mária fis; Sán­dor Bálint, Hatházi Mihály és Tótszegi Julianna lánya; Ju­dit, Bakay Mihály és Karasz Mária lánya; Judit Mária, Be- nyó Mihály és H- irányi Erzsé­bet fia; Zoltán, Holiik András és Veres Ilona fia; Tibor, Ber­ta János és Kerepesi Erzsé­bet fia; János. Jenei János és Körei Ilona Jánya; Erzsébet, dr. Valent Mihály és Hegedűs Edit fia; Mihály, Stefán Lász­ló és Pazár Ilona fia; I.ászló Tibor, Koséiák András és Ko- tán Ilona lánya; Ágnes, Aux László és Lencsés Anna lá­nya; Erzsébet Katalin, Fejes Mihály és Gönczi Ilona fia; Mihály, Jánosi György és , Ta­más'Mária lánya; Katalin Er­zsébet» HÁZASSÁG: Dancsiskó István és Lukács- kó Ilona, Czifra Imre és Fin­tor Erzsébet házasságot kötőt­tok, HALÄLOZÄS: Simkó Jánosné 76 éves, Molnár Jánosné 56 éves, To- masovszky Etelka 72 éves. Kállai József 76 éves, Kéri Imre 77 éves. Horváth Imre 78 éves, Papp János 53 éves, Filetóth György csecsemő el­hunytak. EBBŐL SE LESZ TANÁCSTAG — Csinálja meg, meid így n ajtóm mindenki előtt nyitva áll! (Szűr-Szabó József rajzaj Magyarorszag 20 államba 400 OOO kilometer A szovjet polgári légiköz­lekedés, az Aeroflot 40. , szü­letésnapiját ünnepli. Ebből az alkalomból N. A. Oprisko, az Aeroflot budapesti képvi­selője szerdán sajtótájékozta­tót tartott. Elmondotta, hogy a szovjet polgári légiközleke­dés rendkívül sokat fejlődött, 1962-ben az Aeroflot 27 mil­lió utast, s több mint egymil­lió tonna postai küldeményt, árut szállított. A légi szállítás kiterebélyesedését az tette le­hetővé, hogy a legkorszerűbb gépeket állíthatta forgalomba. Az Aeroflot légi útvonalai­nak hossza 400 000 kilométer körül van. A légi útvonalak hosszában megelőzte az Egyesült Államokat, s így az első helyet foglalja el a vilá­gon. Jelenleg az Aeroflot gé­pei 20 külföldi államba re­pülnek. 1963 elején megterem­tette a TU—114-es géppel a világ leghosszabb légijáratát Moszkva és Havanna között. Ez a légi út az Atlanti-óceán az Északi- és a Grönland-ten- ger felett, Amerika partjai mellett húzódik. Az Aeroflot és a MALÉV úgynevezett poor-szerződést kötött a Bu­dapest—Moszkva közötti já­rat üzemeltetésére. Ezen a vonalon felváltva repülnak MALÉV IL—18-as és Aeroflot TU—104-es gépek. A szovjet konstruktőrök űj géptípusok kialakításán dol­goznak. Az IL—62-es típúsú négy sugárhajtóműves utas­szállítógép sebessége 900 kilo­méter, leszállás nélkül tudja megtenni a Moszkva—New York utat. Terveznek egy olyan gépet, amelynek sebes­sége 2 200—3500 kilométer lesz óránként. ül automatikus Prakli fényképeiőgép Budapesten megnyílt az NDK foto-újdonságainak kiál­lítása. Az NDK finommecha­nikai ipara — mondották a kiállítás rendezői — a fényké­pezőgépek automatizálására törekszik, hogy a felvételi technikát, a gépek keze'^sét a fotoamatőrök számára meg­könnyítsék. Ezúttal a magyar érdeklődőknek több félauto­mata és automata gépet mu­tathatnak be. A legnagyobb érdeklődésre a ^Drezdai Ka­mera Und Kinowerke Prakti elnevezésű gépe tart számot, amely univerzális programve­zérlésű. A megvilágítási idő­értéket, fényrekeszt is önmű­ködően szabályozza, a beépí­tett elemmel működő kismo­tor pedig lehetővé teszi az automatikus filmtováhbítást és zárfelhúzást. A teljesen automata fényképezőgép ha­zánkban is rövidesen forga­lomba kerül. Elégett a gyóntatószék Nem mindennapi tűzeset volt a napokban a Győr— Sopron megyei Tét község­ben. A katolikus templom plébánosa fázott a gyóntató­székben és villamosmelegítő­vel melengette lábát Amikor a templomból távozott, nem kapcsolta ld, s más­nap reggel sűrű füst fogadta a templomban, a gyóntató­széknek pedig csak a hamu­ja volt látható. A tűz nem terjedt tovább. A vizsgálat megállapította, hogy rövidzár­lat okozta a tüzet EZT LÁTTUK Feltűnően kevés bolt van még mindig Nyíregyháza vá­ros pereimén. Csak fokozza a nehézséget, hogy a legtöbb bolt kicsi, nincsenek megfe­lelő helyiségek az áruk táro­lására s az eladótérben négy öt ember jelenléte már zsú­foltságot idéz elő. Különösen súlyos a helyzet a Ságvári- ' eiepen és a Pazonyi út ke­leti részén. Korábban az illetékesek megvizsgálták a külváros ke­reskedelmi gondját, s a Bel­kereskedelmi Minisztérium a szükséges fedezet felét — 200 ezer forintot — előirányzott a Ságvári-telepen és a Pazonyi úton létesítendő új boltokra. A beruházás másik felét helyi erővel kell fedezni. / A Nyíregyháza Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága A nyíregyházi malombaz egy rozoga helyiségben na»» ponta mintegy 50 mázsa lisz­tet csomagolnak, kilós egy­ségekbe, Ez nagyon hasznon dolog. Inkább azt kifogásol Rk, hogy a képen látható dol­gozók a legzordabb időben ín iútétlen helyiségben kénytele­nek tartózkodni. Állítólag tű»* rendészeti okokból tilos ott a fűtés. Nem hisszük, hogy az ember egészsége érdekében ne találhatnának megoldást! H. S. MOZIMŰSOR szélesvasznü Dózsa mozi* febr. 7—10-ig. (csütörtöktől— vasárnapig) változat­ban! Csak 18 éven felüliek­nek! KISVÁROSI LADY MACHBET. Egy szívtelen, ke­gyetlen asszony tragédiája Jugoszláv filmdráma. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 érakor BÉKE MOZI: febr. 7—18-ig. (csü­törtöktől—szerdáig.1» EGY PO­HÁR VÍZ. Schribe ismert színművének színes nyugat­német filmváltozata. Főszerep­ben. a „Spessarti fogadó” is a ,.Kísértetkastély Spessart- ban” című filmekből közis­mert Lisolette Pulver. Előadások kezdete léi 5. fél 1 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: febr: 7-1 Mg. (csütörtöktől—vasárn apig. % MINDENÉRT FIZETEK. Ma­gyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete 4 • és 8 órakor. MÖJDCZ ?STOMONf) MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES VASZNÜ MOZIJA* Szünnap! A Magyar Szocialista Munkásnál Szaboícs-Szatm^.t Megyei BizG'fc= ságc és a Megyei Tanács lapia, Szerkeszti a Szerkesztő bizottság. Főszerkesztői Ordas Nánto Szerkesztőség: Nyíregyháza. Benczúr tér 21. “lel- 16—7(j. 16—7i. 16—72 Felelős kiadó: rv.kas Pál Kiadóhivatal: Nvíregyháza. Zsdánov u l Teí 30—00. Terjeszti a Magyar Fosta* Index szám . 059 Szabolcs-Szatmár megye! Nyomd»“ Ipari Vállaiat, Nyíregyháza. Felelős vezető: Szó kólái Santo* Apa és fia - gyilkoson Halálos kimenetelű verekedés volt a vitkai Petofi-tanyán fejére, a fia pedig a zsebké­sét döfte bele. Popovics azonnal összeesett, *és sérülé­seibe a kórházban 38 óra múlva belehalt. Orvosi megál­lapítás szerint az ütés halá­los volt, a késszúrás csak ki­sebb sérüléseket okozott. Az apa és fia hamarosan a bíróság előtt felel majd tetté­ért. (bl.» Táncmulatságot rendeztek derember 30-án a vitkai Pető- fi-tanya iskolájában. Itt szó­rakozott. ifjú Antal Sándor is barátaival. Időnként lemen­tek az iskola udvarára, pálin­kát inni. A harmadik-negye­dik esetben „elfelejtettek” fi­zetni. A konfliktus ekkor kezdő­dött. Előkerült Popovics Mik­lós és adott néhány pofont Antal Sándornak. A fiatal­ember nem merte visszaadni a nálánál jóval erősebb Popo- vicsnak a pofonokat de el­határozta, hogy az őt ért sé­relmeket megtorolja, öccsét azonnal hazaküldte az édes­apjáért. Idős Antal Sándor egvszóra kiugrott az ágyból, felöltözködött és indult az is­kola felé. Útközben magához vett egy közel más'él méteres szőlőkarót. Az iskola mellett találkozott a fiával. Mindket­ten lesállásba helyezkedtek az- iskola sarkánál. Idős Antal Sándor kezében volt a szőlő­karó, a fia kinyitott bicská­val várt. Amikor Popovics Miklós kilépett, rátámadtak. Idős Antal Sándor a karó­val hatalmas csapást mért a legutóbbi ülésén úgy döntött, megadja a hiányzó összeget a két élelmiszerbolt építéséhez. A két új bolt építéséhez ta­vasszal kezdenek, s még az idén átadják azokat rendelte­tésüknek. Ezzel egyidőben le­hetőrég nyílik arra is, hogy a felszabaduló kisebb helyi­ségben tejboltot nyissanak, vagy megszüntessék a Ság- vári-telepen a pavilonban árusító zöldségüzletet s álköl- töz'.es ék alkalmas helyiségbe. trj élelmiszerboltokat építenek a Ságvári-telepen, s a Pazonyi úton

Next

/
Thumbnails
Contents