Kelet-Magyarország, 1963. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-03 / 28. szám

A fixpont: a becsületes munka A hét szűk esztendő vége — Kérsemjén a mérleg serpenyőjén Csaholc is, Kérsemjén is a fehérgyarmati járásban van. Mimikét községre egyszerre eüt a nap és egyszerre esik az eső. A földek azonban már különböznek egymástól. Míg Csaholcon gyenge minő­ségű földeket bírnak arra, hogy többet teremjen, addig Kérsemjénben jó minőségű földbe kerül a mag. Csakhogy az a kérdés, azután mi tör­ténik vele?! A csati ölei Zalka Máté Tsz- ben éppen a pénzt készítik elő zárszámadó közgyűléshez. Közben gyakran nyílik az aj­tó. Arcukon könnyű felfedez­ni az elégedettséget és a bi­zakodást. A kérsemjéni Üttörő Tsz irodájában Bógor Gyula könyvelő a múlt évi szám­vetést készíti. Kitartóan dol­gozik, néha felnéz. Hamarosan megérkezik Tóth Béla, a tsz agronómusa és párttitkára. Vele jön Csehi József, az új elnök is. De­cemberben választotta meg a közgyűlés. Traktoros volt a Fehérgyarmati Gépállomáson. Bizakodás és leitangoltság Gondterheltek. — Ma azon tanakodott a vezetőség — mondja az el­nök —, hogy mit kellene csi­nálni. Nekünk is fix pont kel­lene, hogy a kérsemjéni szo­Termény: Búza Kukorica (májusi morzsolt) Napraforgó Rizs Még sok adat van arra, bogy a kérsemjéni szövetke­zetben a lehetőségeket sem közelítették meg a termelés terén. Burgonyából 30 mázsát (!) termeltek átlagosan hol­danként, holott a kömjé.en 80—100 mázsa átlag volt jel­lemző. Tehát a két község szám­tábláján felfedezhető mindaz, ami bizakodóvá, illetve nyo­mó. tá teszi az embereket. De még maradjunk a számoknál. A .csaholciak 1962-ben 311 ezer forintot ruháztak be sa­ját erőből, míg a kérsemjé- niek összesen 50 ezret. Mindkét szőve' kezeiben megkérd zlem: — Hány munkaegységle­vonást, vagy kártérítési eljá­rást eszközöltek 1962-ben? Csaholcon munkaegységle­vonás kétszer történ., (köztük brigádvezetőnéi is), volt né­hány prémiumelvonás és egy kétezerforintos kártérítés. Ezekkel a szövetkezeti tagság több, mint 90 százaléka egyet­értett. Ma neked, holnap nekem? Kérsemjénben két 200 fo­rintos büntetés volt. Egy munkaegységlevonást akartak alkalmazni a munkában való meg nem jelenésért, de a köz­gyűlés elvetette! Miért? Az elvtelen „ma neked, hol­Kasolrat KilormtsuK sanraiK- bóL A két szövetkezetben ta­pasztalt ké'féle hangulat ért­hetőbbé válik, ha az alábbi táblázat számoszlopait elol­vassuk. ísaholci Zalka Kéreemj. Ut- Máté Tsz törp Tsz L-kén‘i átlag h-kéuti átlag 9,45 q 9,— q i 14,55 ” 12,— ” 7,— ” 3,— ” 34,50 ” 14,— ’’ nap nekem” — gondolat ve­zérelte a tagokat. A szövetkezet vezetősége nem volt közös nevezőn. Rit­kán szót váltottak ugyan egy­mással, de alapos tárgyalás — amelyet a közössé? ügyéért érzett felelősség diktál — nemigen volt. Három-négy hónaponként tartótnak egy- egy vezetőségi ülést. Köz­gyűlést pedig csak ekkor, ha a járás kierőszakolta. Senki nem vont felelősségra senkit, senki nem tartotta kézben a szövetkezet gyeplőjét. A vol* termelőszövekezeti elnök: Bí­ró Laios, kep eien volt erre. Sőt! Közte és a vezetőségi ta­gok között is gyakoriak vol­tak a nézeteltérések. Varga Károly álla'gondozó­val beszélgetek, aki kijelenti, hogy az idén nem fog kihaj­tani a legelőre, ha nem kapja meg azt, amit az elnök ígért Az állatgondozó ugyanis egy szép napon odaállt Bíró elé, és ezt mondta: — Nekem is adjanak pré­miumot, a legeltetésért. Mire Bíró Lajos: — Jól van Károly kapsz öt mázsa krumplit. De hogyan? Kivel beszélte meg ezt az elnök? Milyen jo­gún ígérgetett? II bűnös közömbösség Ebben a légkörben érthe ő, hogy a tagok jórészánek a munkához és a közösséghez való viszonyát a közömbös­ség határozta meg. Ezért kellett házról-házra járni és udvarolni, hogy né­hány embert összeszedjenek a legfonto. abb munkákhoz. A kocsisok, az ősz óta — amióta kiosztották a pré­miumot — nem fogtak be. Az 1963-as gazdasági év zár­számadásának rovására megy az, hogy a földekre még egyetlen kocsi trágyát nem vittek ki. Balogh Bertalan kocsis — ellenőrző bizottsági tag — kétezerhatsaáz forint pré­miumot kapott az őszön. A napokban kijelen.ette: — Addig nem fogok be, amíg az út poros nem lesz! Ellenőrző bizottsági tag. Legalább ő mutatna példát fegyelemben, élenjá. á^ban. Munkaegység könyvét la­pozva kiderül, hogy 1962-ben 198 napon dolgozott, 494 mun­kaegységet szerzett, napi át­lagban 2,4 m ink egységet teljesített. Ez elég híg el„e- sítményről tanúskodik. A vezetőség és a tagság együttesen felelős az 19o2-es év hibáiért. De elsősoroan a vezetőség, amely igénytelen­ségével nem ösztönözés a ta­gokat az aktív, szorgalmas munkára, noha tisztában volt azzal, hogy a tagság egyrésze még nem áll szilárdan a kö­zös gazdálkodás talaján. Ily módon sokszor kézzelfogha­tóan világos dolgokra is fel kell hívni a tagok figyelmét. Nevelni, s ha úgy tetszik, meg kell ági álni őket. Na­ponta meg kell nyerni a bi­zonytalankodókat az új szá­mára, ugyanakkor a fegyel­met is szigorúan be kell tar­tani és másokkal is betartat­ni. Az élet számtalan példája bizonyítja, hogy sok esetben a jó megtanítása és elismer­te ése a legnehezebb. Rmi volt, elmúlt A múltat nem lehet figyel­men kívül hagyni. Azonban most már nem a múlt ba­jaira kell összpontosí ant minden gondolatot, hanem arra: hogyan tovább! „Kinek van kedve ezek után?” — mondják Kérsem­jénben. De miért? Panyolan mérleghiánnyal zárnak, de mégis dolgoznak az emberek. Mert hisznek, mert meggyő­ződésük, hogy a „hét szűk esz'endő” nem tart örökké. A föld csak az emberek segéd- letével válik termékennyé. Amíg különböző álmokkal kábítják önmagukat és nem a tettek valóságos talaján igyekeznek előrsmozdulni, ad­dig meg is csalják őket az álmok. Vincze György Sigér Imre fordítása ARAtNYRÖG Georgij Se'eszl elbeszélése e y koncén rációs táboriéi IV. Dusenov felállt és levette a sapkáját Fehér feje mintha be lenne hintve hamuval, — meghajolj előttünk. Mint az öreg boteevikok közösségének a tagja, a párt nevében köszönetét mondok nektek elvtársak, amiért a szovjet népnek a nehéz na­pokban segítséget adtatok. Gemgyel akart valamit mondani, de csak a száját tá­totta ki, nem tudott mondani semmit — Légy az új idők hírnö­ke — mondotta Goiubev. — Lehetséges eljön az idő, ami­kor köszönetét mondanak ne­künk. .. Dusenov elment a konvoj parancsnokához. A mi tűz­helyünkhöz hamarosan meg­érkezett a láger froniparancs- nokságának a vezetője — egy főhadnagy, rabló szemekkel — csak úgy dőlt belőle a spi­ritusz. Vele érkezett az átve­vő ellenőr, súlyokkal. Az aranyrögöt megmérték és az ellenőr közölte: — Egy kiló hatezáznyolc- vankilenc gramm. Bárcsak mindennap így lenne. A láger fron .parancsnok az aranyrögöt a kezében tartot­ta. — Egy-két hónapig nyugod­tan lehet élni! Átadta az aranyrögöt az el­lenőrnek, odafordulva a kon­voj parancsnokhoz, hangosan kiadta a parancsot: — Szkvórcov, kivonni őket az övezetből, hadd pihenje­nek. Mondd, hogy pofánként kétnyoload mahorkát adjanak ki. A láger frontparancsnoksá­gon minket jóltartottak a szerződésesek ebédjéből. Iz­zadva ettük a rózsaszín bors- esot, a húslével leöntött ma­karóni. és ittuk az áfonyaki­szelt. Kenyér volt rogyásig. A vastálakat gondosan kinyal­tuk, loptunk kenyeret, és a jólakástól izzadva mentünk a barakkba. A bányászcsilljbö] iákon kályha melegített. Ki­teregettük a kapcákat, és el­nyúltunk a fekete matraco­kon, amelyek forgáccsal vol­tak megtömve. A következő nap ismét mentünk dolgozni. Ismét mandarinként sütött a kö­ti mszkói nap, elárasztva a dombokat, a közeli fenyvest, amelyeken a hó halvány ró­zsaszínben csillogott. Lustán dolgoztunk, sűrűn rágyújtva. Pirultak a tűznél a kenyér­szeletek és a nagy konzerv­dobozban felforrt a víz. Délben megjött Tonkij. Ez alkalommal nem kínált meg minket magagyűrte cigarettá­val, hanem elkezdett o. dj.ta­na: — Én már láttam bolondo­kat, -de olyanokat mint ti, nem. Kommunisták, komszo- molostáik! Hiszek én a ti csa­varos esze.eknek?! Helyesen cselekszik Sztálin, amikor benneteket táborba dug... Dögöljetek meg itt, úgyis oda visz az u tatok. — Árkágyij, te mikor akarsz?... nadrágot váltani? — kérdezte őt GengyeL — Hát azt hitted a nadrág­ba csinálok? — Mi szintén tudunk kö­pönyeget cserélni, — felelte Gén gyei udvariasan. — Vilá­gos? Tonkij köpött egyet a tűz­be és elment. Estig volt még egy esemény; a konvoj pa­rancsnok elkezdett futkosni ide-oda, s mi figyeltük a fut- kosását. — A főnökség — találta ki Dusenov. Ügy látszik megérkezett a lágerparancsnok. Nagy kísé­Az igazgató főorvos A vásárosn aményi kórház SZTK rendelőintézetében nyolcán várakoznak. Az egyik beteg a torkát, a másik az Ízületét fájlalja. Dr. Pásztor János igazgató főorvost ke­ressük. * — Még dolgozik — mondja az egyik fehér köpenyes asz- szisztensnő. — Egy kis türel­met, addig fáradjanak az iro­dába. Az iroda egyszerű és tiszta. Az ablak mellett íróasztal, attól jobbra könyvszekrény, tele irodaink és tudományos művekkel. A szekrény tete­jén gordonka pihen. — Nemcsaií a hivatását, de a zenét is nagyon szereti a főorvos úr — mondja a kísé­retünkbe szegődött főkönyve­lő. — A november 7-i ünnep­ségen nagy sikerrel mutatko­zott be az együttes a nyilvá­nosság előtt, amit a főorvos úr szervezett... Halkan nyílik az ajtó s fe­hér köpenyben belép az igaz­gató főorvos. Közép érmét ű, szemüveges férfi. Éveit té­kán tye középkorú, de haja már őszesen csillog. Mozgása, magatartása nyugodtságot árul el. Ele'érői, munkájáról érdek­lődünk. — Nam vagyok én olyan kiemelkedő ember, akiről írni lehet. Azt teszem, amit álta­lában az emberek. Dolgozom. A betegeket gyógyí.ani, a be­teg téget megelőzni, ez a hí­va ásom. Keveset beszél, de annál öbbet mond helyette munká­ja, életfelfogása. Szép hiva ást választott. Mint falusi gyerek — a szom­szédos községben, Vl-kán szü­leié ,t — gyakran látta azo­kat, akiket egész életükre nyomorékká tett az elhanya­golt, fel nem ismert cs.pö- iicam. Mire bevitték a kór­házba, már nem lene'ed raj­tuk segíteni. Látott sebeket, melyeket összekotyvasztott dudvákkal, tehénganejjal ke­zeltek... Csenevész, angolkó­ros gyerekeket, akiknek nem .jutott elég vitamin... Nagyon megrendítették az ilyen ese­mények, sokszor együtt sirt a haldokló gyerek anyjával. Talán ezért is lett orvos... A vásárosn an lény i kórház igazgató főorvosa 1958 óta. öt év nem nagy idő, de aki oko­san használja fel a betegek gyógyítására, az hamar az emberek szívébe tud férkőz­ni. A kórház — viszonylag — kezdetleges volt, ma való­ságos szanatórium. Naponta járja végig a kórtermeket, s féltő gonddal vigyázza a be- „egeket. Nehéz feladatra vállalko­zott. Otthagyta a kényelmes rette! jött, munkahelyről munkahelyre. Lapátokkal dolgoztunk, a főnökség odajött hozzánk. A fagyos levegőben terjengett a normális körülmények között élő emberek kellemes, tiszta­ruha és testszaga, amitől mi már régen elszoktunk. — Ezek azok, akik tegnap az arany rögöt találták — je­lentette a láger frontparancs­noka. — Nagy aranyrögöt? — kérdezte az érkezett. — Egy kiló hetvenest. — Nocsak! És nem dugták el? Ellenőrizték? — Ellenőriztük — hazudta a láger frontparan rsnoka — ők az 58-as értelmében, kizá­rólag. .. — Te ne nagyon higgyél nekik — mondotta az alezre­des és az ujjávai Dusenovra mutatott. — Milyen beosztásban dol­goztál? — Parancsnok voltam a hadiflottánál A férfi feszülten figyelte Dusemovot, az ott állt előtte izga'ottan, a tfiz mellett, a vattanadrágban, amelyikben a vatta, össze volt csomósod­va. Borotválatlán arca, ős es szakálla, mélyen barázdált arcbőre az öreg ikonok jézus- knsztusaival tette hasonlóvá. Én azt is láttam, hogy a ke­zei remegnek. — Borotválkozniuk kellene parancsnok, ideje kultúrál tá válni, mondta a láger front­parancsnok és rám mulatott. — És ön ki? városi életet, a falusi embe­rek, gyerekek gyógyításáért. S ez a munka szívet, erőt igé­nyel. Munkáját nem foglalko­zásnak, hanem hivatásnak te­kinti. Hivatás! A leg embe­ribb. És mit kap cserébe? Egy kisgyerek, vagy fel­nőtt beteg biztatást kereső tekintetét, egy lázas kis ma­dárka fáradt, mosolyát, egy vígasztváró, kinyújtott kezet. Mint mondotta: számára nincs nagyobb öröm, mint a meggyógyult beteg örömét lá'ni. Feledhetetlen érzés visszahozni az életbe egy em­berpalántát, vagy felnőtt em­bert, s tudni: ez az én mun­kám eredménye. Minden orvos szeretne ja­zetője. Munkája elismerése­képpen, az elmúlt évben há­romszor kapott jutalmat a ta­nácstól. Munkatársai azt ’mondják róla: — Sokat lehet tőle tanulni. A gyakorló orvosok nem szí­vesen hagyják ott. Ha elmen­nek, levélben gyakran megke­resik őt tanácsadásért. Min­dennel törődik. Nagyszerűen érti a pénzgazdálkodást is. Politizál? Látszólag nam. De amit tesz, az a — politika. Az emberedet, a gyerekeket megmenteni a jövőnek, a tár­sadalomnak. Emellett az em­berek hétköznapi gondjaival, bajaival is foglalkozik. Szíve­Dr. Pásztor 5ános, a labo ra tóriumban. vrtani a betegellátáson. így van' ezzel ő is. Eddig hatvan ágyas volt a kórház, már ez évben hetven ágyra növelik. Aztán a távolabbi célt említi, Ké:száuizenhatra fog emel­kedni az ágyak száma. Na- mény — a tervek szerint — a beregi rész egészségügyi központjává fejlődik. Munkája a kórházon kívül­re is kiterjed. Szerény, de an­nál energikusabb ember. Ne­sen ad tanácsot bárkinels. Számára legnagyobb elisme­rés, a bizalom. Az embereit bizalma a kórházban, és azon kívül. Járási tanácstagnak jelöl­ték. Bálint Lajos Nagyhalászi mérleg véli, szakmailag tanítja a körzeti orvosokat. Mint bel­gyógyász szakorvos, ő tartja a szakmai előadásokat. Emel­lett a járási TIT elnöke, a társadalmi zenekar lelkes ve­4 évről — Az Oroszországi Rend­kívüli Bízót ság (CSKA) bri- gádparancsnoka — az Álla­mi Politikai Hatóság (GPU) szervezője. — Nézzék, ne felejtsék, meg kall teremteni a lehető­ségeket az ilyen munkások számára. >— A lehetőségekhez képese mindent előteremteni! Láger frontparancsnok, ugye megie- remtette a feltételeket? — Minden úgy van alezre­des elvtárs. Teljességgel elő­teremtettem mindent! — kra- kogta vésztjóslóon a lager frontparancsnoka. Kellemes illatot árasztva mentek tovább. Dobtunk a tűzre fát. Vakítóan sziporká­zott, s mi rágyújtottunk. Hallgatva ültünk, hasonlóak voltunk a borzolt tollú ma­darakhoz. Gengyel elszívta a cigaret­táját már mintegy félig, s min na saját maganalf mon­daná: — Igen aranyrög. Golubev felemelkedett és megnézte, hogy hová ment el a főnökség, majd gondolatok­ba merülve bólintott a tejé­vel. Mikor itt álltak, mellet­tünk, úgy éreztem, hogy be­lőlük pontosam a tömjén sza­ga áradt. Ez a színigazság, i tömjénnek a szaga. Dusenov összerezz nt. — Neked kérlek, Duse.no teljesen igazad van. Itt min­denütt a tömjénszag árud... ...A munkanap végiig nem csináltunk semmit. (VÉGE) Egész sor létesítmény bizo­nyítja, hogy Nagyhalász uol- gozóinak bizalmát élvező ta­nács nem dolgozott rosszul az utóbbi évek során Nagyha­lászban. Községünk korábban nem rendelkezett művelődési ház­zal. Két év alatt 1 miluó 700 ezer forin ért félezer ülőhe­lyes új művelődési házat épí­tettünk, ahol a lakosság mint­egy 110 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett, a helyi anyag értéka is megha­ladta a 70 ezer forintot Ma már nemcsak szép kul- túa házunk van, 50 ezer forint értékű könyvtár is található benne. Két kilométer hosszú kor­szerű járdát is épí.ettünk ez idő alatt a községben, s a villan;, hálózatot 2600 méter­rel „nyújtották meg”. A köz­lekedés javítására 637 ezer forint értékű új kövesutat ké­peztünk ki. Felújítottunk , 4 közkutat s a spor.pálya na­gyobbik részét betonnal ke­rítettük körül. Állami beruházásból új 4 tantermes, nevelői Lkásos is­kola épült Nagyhalászban, — millión felüli értékkel. Figyelemre méltó ered­ménynek könyvelhetjük el azt is, hogy a községben lévő két termelőszövetkezet az utóbbi két esztendőben je­lentősen gazdagodott: összva- gyonuk 17 millió forint! Nemcsak kértek a dolgozók, fel is ajánlották segt ségüket a, tanácstagjslölteknek. A Vasvári-, a Rákóczi-, az Iri­nyi-, az Árpád és még több utca lakói ígérték: mihelyt az időjárás engedi, társadal­mi munkával az utókat, a jár­dákat, az átereszeket kijavít­ják. Kovács Károly vb-titkár 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents