Kelet-Magyarország, 1963. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-10 / 7. szám

Választási felhívás a magyar néphez • • ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Szerdán a Parlament vadásztermében kibővített ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és megtár­gyalta a február 24-i választások előkészítésében a nép­front-mozgalom feladatait. A tanácskozáson megjelentek: Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, ár. Münnich Ferenc és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Bognár Rezső, Darvas József, Harrer Ferenc, Szabó Pál és Z. Nagy Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának álelnökei, valamint társadalmi életünk sok más vezető sze­mélyisége, köztük az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja, számos művész, tudós, író, egyházi személyiség, * munkás és dol­gozó paraszt. i • Dr. Ortutay Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának megnyitója után Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke mondott beszédet. Kállai Gyula elvtárs beszéde — A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának ülését azért hívtuk össze, hogy meg­tárgyaljuk mozgalmunk, s egyben egész népünk életének nagy jelentőségű eseményével, a február 24-i országgyűlési és tanácsi választásokkal kap­csolatos feladatainkat — hang­súlyozta többek között, majd így folytatta: • — Az új választások kiírá­sakor meg kell állapítanunk, Ibogy a négy évvel ezelőtt megvá­lasztott országgyűlés és tanácsok megfeleltek a nép bizalmának, feladatai­kat jól ellátták, történel­mi jelentőségű munkát végeztek. Hatékonyan részt vettek a szocializ­mus alapjai lerakásának befejezésében, — Az országgyűlés tudatá­ba« volt annak, hogy a szo­cialista építő munkánk leg­fontosabb feltétele a béke. Megtárgyalta és megerősítet­te kormányunk külpolitikáját, s állásfoglalásaival kifejezte a magyar nép oithatatlan béke­vágyát. — A képviselőket és a ta­nácstagokat a nép iránt ér­zett nagyfokú felelősség érzé­se hatotta át. Erősödtek és szélesedtek kapcsolataik a dolgozók tömegeivel. Nyugodtan állíthatjuk te­hát, hogy a Hazafias Nép­front négy évvel ezelőtti jelöltjei megválasztások után '•jő munkát végeztek. Az Országos Tanács ne­vében köszönetét mondok eredményes tevékenységü­kéit, — A februári országgyűlési és tanácsválasztásokat a nép­frontmozgalom jegyében bo­nyolítjuk le. Népünket most is arra hívjuk fel, hogy szavaz­zanak a szocializmusra, a bé­kére, — szavazzanak a Haza­fias Népfront jelöltjeire. Ez megfelel népünk érdekeinek, megfelel pártunk politikai vo­nalának, amelynek legsarkala­tosabb tétele és követelmé­nye a kommunistáik és a pár- tonlüvüliek harmonikus együttműködése a szocializmus építésében. Ennek az együtt­működésnek a kibontakozását és erősítését jól szolgálja a Hazafias Népfront, amely az utóbbi években szilárd, erős tömegmozgalommá vált, tisz­tább, világosabb lett politikai szerepe társadalmunk életé­ben, javult és erősödött együttműködése a párttal, az állami szervekkel és a többi társadalmi szervezetekkel. — Szilárd meggyőződésünk, hogy a népfrontmozgalom szerepe és feladatai a szocia­lizmus alapjainak lerakása után nem csökkennek, hanem éppen ellenkezőleg, még in­kább növekednek. — A szocializmus teljes fel­építésében a párt, a kormány számít a Hazafias Népfront se­gítségére. Sokasodó, növekvő mun­kánkat csak akkor tudjuk elvégezni, ha a szocialis­ta nemzeti egység poli­tikája alapján egyesíteni tudunk mindenkit, aki a szocializmus és a béke ügyéért akar tevékenyked­ni. Kállai Gyula a továbbiak­ban összefoglalta, hogy mi­lyen területeken kellene ás lő­hetne a mozgalom tevékeny­ségét tovább erősíteni. Hang­súlyozta: — Mozgalmunk tovább nö­velhetné a társadalmi mun­ka szerepét és jelentőségét a szocializmus teljes felépítésé­ben. Még nagyobb tömegeket vonhatna be a feladatok meg­oldásába úgy, hogy ki-ki kép­zettségének, élethivatásának megfelelő munkakörben fejt­se ki társadalmi tevékenysé­gét. , Keresni kell a társadalmi munka új módszereit, hogy minél több feladatot oldhassunk meg önkéntes segítőtársaink bevonásá­val. A társadalmi munkának össz­hangban kell lennie a nép- gazdasági tervekkel. — Tovább kell javítani a népfrontbizottságok és a ta­nácsok együttműködését. A népfront és a tanács együttműködésének most új lehetőségei tárulhatnák fel. — Erősíteni kell a nép­front kulturális és neve­lő tevékenységét. Segítsük és támogassuk az új er­kölcs minél szélesebb kö­rű elterjedését, amelynek legfontosabb vonása a szo­cialista haza szereíete, a köz javának tisztelete, az elnyomás, a kizsákmányo­lás gyűlölete, a tiszta, fedd­hetetlen köz- és magánélet. Segítsük elő, hogy minél töb­ben jussanak el korunk tudo­mányos világnézetéhez, a marxizmus-len; nizmushoz. A falvakban fordítsunk nagy gondot a magasabb fokú szak­mai ismeretek terjesztésére. A kihelyezett technikumok tá­mogatása, a szaktanfolyamok szervezése, a hosszú téli es­ték megfelelő kihasználása a művelődés jegyében — ez le­gyen a népfront kulturális te­vékenységének legfontosabb feladata. — A szocialista nemzeti egy­ség harcos hirdetője, a nép­front, gyökeret eresztett min­den társadalmi osztályban és rétegben, de ilyen irányú te­vékenységét inég tovább kell fokoznia. Erősítenünk kell például a munkás-paraszt szö­vetséget és meg kell gyorsíta­nunk az egységes szocialista parasztosztály kialakulását Megállapíthatjuk, hogy az ér­telmiségiek nagy tábora már lelkes hive mozgalmunknak. Bizottságainknak azonban nagy a lehetőségük, hogy jóval több orvost és gyógy­szerészt vonjanak be a munkába. A népfrontban kifejtett tevé­kenység útján segítsük az író­kat és művészeket kapcso­lataik megszilárdításában az élettel, a tömegekkel. Többet kellene foglalkoz­ni a városi kispolgárság­gal is, hiszen a szocializ­mus teljes felépítésében az ő munkájukra is szá­mítunk, s a jövő útját nekik is csak a szocializmus jelentheti. — Mozgalmunk tovább erő­sítheti és elmélyítheti . az ál­lam és az egyházak közötti viszonyt, amelyet most mi kor­rektnek és jónak tartunk. Örülünk annak, hogy az egy­házak vezetői és papjai kö­zött — nem utolsósorban a Nyiksta IIru§c$Qv Lengve!ow*ágha utazott Moszkva, (TASZSZ): Szerdán Lengyelországba u’azott Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovje.unió Mi­nisztertanácsának elnöke, és Nyikolaj Podgomij, az SZKP Központi Bizottsága Elnöksé­gének tagja, az Ukrán KP Központi Bizottságának első titkár*. Hruscsov és Podgomij úton Berlin felé, ahol részt vesz­nek a NSZEP VI. kongresszu­sán, néhány napot Lengyel- országban töltenek, eleget téve Wladyslaw Gomulka, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első tit­kára és Josef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköz1ársaság Mi­nisztertanácsa elnöke meghí sának. népfront munkájának eredmé­nyeként — növekedik azok­nak a száma, akik megtart­va lelkiismereti szabadságukat és meggyőződésüket papi hiva­tásukban — elismerik a szo­cialista társadalmi rendet. A népfront üdvözli az egyházak vezetésében és papjai között megnyilvá­nuló egészséges törekvése­ket. —■ A népfront állandóan erősödő feladata a népek kö­zöt'i béke és barátság eszmé­jének hirdetése, s annak tu­datosítása, hogy népünk az üzemekben, a földeken, a hi­vatalokban és intézmények­ben végzett jó munkájával, szocialista társadalmi rendünk erősítésével teheti a legtöbbet a békéért — mondotta többek között Kállai Gyula, majd a magyar békemozgalom tevé­kenységének és népünk poli­tikai r érettségének méltatása után így folytatta beszédét: — A választások szervezet.; előkészületei rendben folynak. A Hazafias Népfront megle­lek! szerveinek javaslatára megalakultak az országos és a helyi választási elnökségek, bizottságok. Dolgoznak a végleges vá­lasztói névjegyzékek összeállí­tásán, amelyeket megfelelő időben közszemlére tesznek. A munka nagyobb része azonban még hátra van. A jelölések során mara­déktalanul érvényesíthetjük pártunknak a VIII. koaigresz- Gzusom megerősített állásfog­lalását: bármilyen közfunkciót bel­tölthetnek pártonkívüiiek. Jelöljük a tanácsokba és az országgyűlésbe olyan aktív, nagy szeretetnek örvendő, a közéleti munkában tevékenyei;« részvevő párttag és pártonki- vüli állampolgárokat, akik ed­digi munkájukkal bebizonyí­tották, hogy hűek a néphez, hűek a szocializmus társadal­mi rendszeréhez és megvan a kellő felkészültségük a köz­ügyek intézéséhez. — Szervezzük meg a jelölő­gyűléseket úgy, hogy -miliők vegyenek részt a munkájuk­ban, s mint az ország gazdái, mondják el véleményüket a párt és a kormány politiká­járól, a jelölék munkájáról és feladatairól. — Nagy munka előtt ál­lunk: az egész magyar nép vé­leményét kérjük a párt­nak és a kormánynak ed­dig követett és a VIII. kongresszuson megerősített politikai irányvonaláról. — Bízunk benne, hogy mindez kifejezésre jut a vá­lasztásokon, a népfront jelölt­jei, pártunk politikájának cél­kitűzései mindenütt győzel­met aratnak — mondotta töb­bek között befejezésül Kállai Gyula. Számos elhangzott felszóla­lása után Kállai Gyula vála­szolt az elhangzott észrevéte­lekre, majd az ülés részvevői egyhangúlag elfogadták a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának választási felhívását. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának választási felhívása Magyar Dolgozók! Választópolgárok! Február 24-én új országgyűlési képvise­lőket, új tanácstagokat választ az ország né­pe. Az elmúlt négy esztendő nagy győzelme­ket érlelt hazánkban. Népünk szorgos mun­kája nyomán valóra váltak nagy, építő ter­veink. Iparunk, mezőgazdaságunk, kultúránk évről évre egészségesen fejlődött­Az elmúlt négy év alatt nemzeti jövedel­münk 31 százalékkal, a foglalkoztatottak szá­ma 21 százalékkal, a fogyasztás 19 százalék­kal nőtt. Az élet országunkban jobb lett. Munkánk eredményei elismerésre talál­nak barátaink körében s azokat még ellen­ségeink sem tagadhatják. Hazánk nemzetközi tekintélye tovább nőtt. A magyar nép történelmi vívmánya a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Pa­rasztságunk, az egész társadalom segítségével, a korszerű, szocialista nagyüzemi gazdálko­dás útjára lépett. A szocialista ipar mellett létrejött a szocialista mezőgazdaság: lerak­tuk a szocializmus alapjait. Országunkban megszűnt a kizsákmányolás, nincs munka- nélküliség, a dolgozó embert nem gyötri a létbizonytalanság, az élet békés, biztonságos. Nincsenek többé ellentétes érdekű osztá­lyok, ma minden becsületes embernek közö­sek az érdekei. Erősödik népünk szocialista nemzeti egysége. Közéletünk tiszta és az emberiesség szelle­me hatja át. A szocialista törvényesség szi­lárd alapokon nyugszik. Becsülete van a tu­dásnak, a szorgalomnak, az alkotó munká­nak. A művelődés joga mindenkié, a kultú­ra közkinccsé válik. Megbecsülés jár minden jó szándékú embernek, aki magáénak vallja nemzeti céljainkat és kiveszi részét a közös munkából. Előrehaladásunk feltétele volt és marad, hogy az ország népe és vezetése egységes, összeforrott, hogy hazánk erejét az egyetemes emberi haladásnak, a béke megőrzésének szolgálatába állítottuk. Ahhoz a hatalmas szocialista, táborhoz tartozunk, amely a béke biztosításának, a népik testvériségének és boldogulásának jelszavát írta zászlajára. Eredményeink nagyok, de nagyok a fel­adataink is. A Magyar Szocialista Munkás­párt VIII. kongresszusa az alkotó munka új programját határozta meg. A cél: a szocia­lizmus teljes felépítése. A kongresszus hatá­rozatait népünk ismeri és magáénak vallja. Most az a feladat, hogy megvalósítsuk ötéves tervünket. Ez a terv reális. El kell ér­nünk, hogy az ipari termelés 48—50 száza­lékkal, a mezőgazdasági termelés 22—23 szá­zalékkal. az egy főre jutó reáljövedelem 16— 17 %-al növekedjék. Ehhez még jobb munkára, a vezetés színvonalának további emelésére és gondosabb gazdálkodásra van szükség. A párt és a kormány az országépítés nagy fe­ladatainak megoldására összpontosítja ere­jét, mindig szem előtt tartva az egyes emle- rek gondjait, mert a szocializmus legfőbb célja az emberek boldogsága. A jövőben is minden erejével küzd.a békés egymás mellett élés politikájáért, az általános és teljes lesze­relésért, a béke megvédéséért. Ezeknek a feladatoknak az elvégzésében fontos szerep vár az új országgyűlésre és a* új tanácsokra. A választópolgárok a jelölőgyűléseken szabad, őszinte eszmecsere után tegyenek ja­vaslatot a jelöltek személyére. A népfront azokat jelöli képviselőknek és tanácstagok­nak, akik ismerik a nép gondjait, vágyait és lelkiismeretesen képviselik a dolgozók érde­keit. A Hazafias Népfront jelöltjei ol^annij legyenek — munkások, parasztok, értelmisé­giek, a társadal^nj minden rétegének képvi­selői — akik eddigi munkájukkal kiérdemel­ték a dolgozók megbecsülését és bizalmát. Erőnk tudatában bizakodva nézünk a jö­vőbe. Rajtunk múlik, hogy jó reményeink valóra váljanak. Magyar Dolgozók! Választópolgárok! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelölt­jeire, mert ezzel a szocializmus teljes fel­építésére mond tok igent! . Szavazzatok a Hazafias Népfront jelölt-1 jeire, ezzel is erősítsétek közéletünk demok* ratizmusát, a szocialista nemzeti egységet! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelölt­jeire, erősítsétek népünk hatalmát, hazánk függetlenségét, védelmezzétek a világ béké­jét. Éljen szabad hazánk, a szocialista Ma­gyarország! Hazafias Népfront Országos Tanácsa. AHA: 50 FILLÉR 1963. JANUAR 10, CSÜTÖRTÖK IX, ÉVFOLYAM, 7. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents