Kelet-Magyarország, 1963. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-09 / 6. szám
A Pravda hétfői szánta szerkesztőségi cikket közöl „Erősítsük a kommunista mozgalom egységét a béke és a szocializmus diadala érdekében” címmel, Ä két teljes oldalt betöltő cikk bevezetőben megállapítja, hogy az emberiség fejlődésében egyik legfelelő- ségte] jesebb szakaszhoz érkezett, e szakaszt rendkívül fontos események, valamint a szocializmus és a béke erőinek éles összecsapásai jellemzik az imperializmus, a reakció és a háború erőivel. Az új világ szőkébb körre szorítja a régit, a kapitalizmus világát. Az elmúlt év eseményei is ezt bizo-' nyitják. A nemzetközi kommunista mozgalom nagyszerű sikereket ért el. Mindenekelőtt azért, mert harcának minden szakaszában szentül megőrizte hűségét a marxizmus—leniniz- mushoz. A 1957-ben és 1960- ban lezajlott moszkvai tanácskozásokon a kommunisták kidolgozták az új történelmi körülményeknek megfelelő stratégiai és taktikai vonalat. A világ fejlődésének . menete megcáfofhatatlanul igazolja, hogy minden győzelem záloga: a hűség ehhez a vonalhoz, a kommunista mozgalom egysége. Bulgária, Magyarország, Csehszlovákia és Olaszország kommunista és munkáspártjainak nemrég lezajlott kongresszusai meggyőzően bizonyíAz albán vezetők szegték meg a tanácskozás elvét tották, milyen gyümölcsöző eredményekkel jár mind a szocialista, mind a kapitalista, országok kommunista Pártjai szempontjából a nemzetközi kommunista mozgalom stratégiai és taktikai vonalának következetes megvalósítása. Ezek a kongresszusok komoly hozzájárulást jelentettek annak, a kérdésnek marxista—leninista kidolgozásához, hogy a népi demokratikus országok hogyan térjenek rá a szocializmus építésének betetőzésére, előmozdították a kommunista mozgalom összeforrottságát. A Pravda a továbbiakban rámutat, hogy a nemzetközi kommunista1 mozgalom soraiban sajnálatos módon olyan nézeteket terjesztenek, amelyeknek éle a marxizmus— leninizmus egész sor alapétele ellen irányul, s amelyeknek célja a testvérpártok ösz- szeforrottságának aláásása. E dogmatikus, szakadár, a marxizmus—leninizmussal szemben mélyen ellenséges nézeteket a legnyiltabban az Albán Munkapárt vezetői hangoztatják. embereknek még a szükségeseket is meg kell tagadniuk emiatt. A vezércikk ezután fi ka- rib-tsengeri válság leküzdésének eredményével foglalkozik. Megállapítja: megszilárdult a szocialista Kuba szuverenitása és függetlensége. Magától értetődik — írja a továbbiakban a lap —, hogy a harc még folyik és a Szovjetunió éppen ezért határozottan támogatja a Kubai Köztársaság ismert öt követelését és hatalmas, sokoldalú segítséget nyújt Kubának. Az élet, százmilliók gyakorlati harca igazolta, hogy a békés együttélés politikája összhangban van minden nép életbévágó érdekeivel. Bebizonyosodott, hogy a békés együttélés körülményei között kedvező lehetőségek támadnak az osztályharc kibontakozásához a tőkés országokban a nemzeti felszabadító ‘ mozgalom, a demokratikus mozgalmak, a szocialista forradalmak ki bon tokozására A Pravda ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a marxisták—leninisták ' nem -'húny- nak szemet az imperializmus agresszív .lényege felett sem. Vajon lehet-e kétség afelől, hogy’ á. szocialista. tábor helyzete a . mai világban csészén más lenne, ha e tábor nem rendelkezne hatalmas fegyverzettel, mindenekelőtt nukleáris raíkétafegyverakkel. Ebben az esetben min alapulna a szocializmus biztonsága? Talán Valamiféle varázsigén? Nem • világos-e, hogy még azok is, akik olyan dühödten szidalmazzák most a Szovjetuniót, a Szovjetunió segítsége nélkül, hatalma nélkül nem tudnák fenntartani magukat az állig felfegyverzett imperializmussal szemben. A Pravda felteszi a kérdést: Vajon miért volt szükség .arra, hogy Marx és Lenin mégha távozásai val . -szembeállítsanak egy más, házi sütető tételt a „papirtigrisről”, ama ■•az imperializmus erőinek lebecsülését jelenti? A „papírtigris” kifejezés lényegében véve leszereli a tömegeket, mert azt a gondolatot sugalmazza, hogy az imperializmus ereje csak mese és azt nem kell számításba venni. Az ilyen frázisok csak közömbösséget kelthetnek a népekben, az éberség elaltatá- sára vezethetnek. Akik ilyen frázisokat terjesztenek, azt is mondjak, hogy stratégiai szempontból meg kell vetni az ellenséget, viszont taktikai szempontból teljesen komolyan kell venni. Csakhogy ez efféle „kettős könyvelés” ellenkezik a marxizmus—lenin- izmussc4. Marxista értelemben a stratégia és a taktusa egységes. A szocializmus győzedelmeskedhet atomháború nélkül is A kommunista mozgalom úgy véli, hogy ha az imperialisták háborút robbantanak ki, ez a korhadt kapitalista rendszer végleges pusztulását fogja jelenteni. Ám a szocialista forradalomnak nincs szüksége arra, hogy atomvagy hidrogénbombák törjenek számára utat — mutat rá a Pravda a többi között. A Pravda ezután hangsúlyozza: Azok, akik azt mondják, hogy a béke védelmének jelszavai „illúziókat" keltenek, a nemzetközi kommunista mozgalom álláspontja ellen lépnek fel, leszerelik' a tömegeket, mert hiszen azt mondjál?: a tömegeknek, hogy a világháború elhárítását célzó harcra kudarc vár. Ilyenformán gyakorlatilag a háború erőit segítik. A kommunisták igazi forradalmi optimizmusa abban a meggyőződésükben •• rejlik, Hogy meg lehet: akadályozni a világháborút, meg lehet fékezni az agresszív erőket és ezért a kommunisták aktív fellépésre szólítják fel a tömegeket a háborús gyűj- togatókkal szemben. A komAz SZKP XXII. fcongresz- szusán, majd Bulgária, Magyarország, Olaszország és Csehszlovákia kommunista és munkáspártjainak kongresszusán a Kínai Kommunista Párt küldöttsége azt állította, hogy hiba volt nyíltan bírálni az albán vezetők irányvonal lát és a testvérpártokra igyekezett irányítani a felelősséget a felmerült nézeteltérésekért. Ilyesmit állítani azonban egyértelmű azzal, hogy szembe szállnak a megcáfolhatatlan tényekkel, mentesítik a felelősség alól azokat, akik valóban harcot folytatnak a marxista—leninista pártok egységes vonala ellen. A Pravda emlékeztet arra, hogy az albán vezetők már 1960 novemberében, a 81 kommunista párt tanácskozásán közvetlen támadásokat intéztek az SZKP XX kongresszusának vonala ellen, az 1957-es moszkvai nyilatkozat tételei' ellen. Az albán vezetők már akkor kijelentették, hogy nem értenek egyet a békés együttélés politikájával, azzal a küzdelemmel, amelynek célja a leszerelés, valamint a vitás kérdések tárgyalások útján való békés rendezése, azzal a tétellel, amely szerint a szocializmusba váló átmenetnek számos formája van. Az Albán Munkapárt vezetőinek álláspontja mély aggodalmat keltett az SZKP-ban és minden kommunista pártban, mindazokban, akik nagyra értékelik soraink egységét — állapítja meg a többi között a Pravda. — Az SZKP Központi Bizottsága szilárdan ragaszkodva ahhoz az elvhez, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban felmerülő vitás kérdéseket a pártok közötti eszmecsere és kölcsönös konzultáció útján oldják meg, még 1960 augusztusában kétszer is javasolta az Albán Munkapárt Központi Bizottságának, hogy szervezzék meg a két párt képviselőinek találkozóját. Az albán vezetők azonban visszautasították az SZKP minden kísérletét, amely a kapcsolatok rendezésére ' irányult.. •Togosan merül fel á kérdés: vajon ki szegte meg a tanácskozás elvét? Ki kezdte meg a támadásokat a kommunista mozgalom ellen, e mozgalom . kollektív alapon kidolgozott programdokumentumai ellen, és ki folytatja a támadásokat már néhány éve? Hogyan minősítsük azoknak az állításait, akik az. igazságot a hazugsággal helyettesítik, és semmibe véve a1 nemzetközi kommunista mozgalom akaratát, nyíltan buzdítják e szakadárokat oly módon, hogy terjesztik ezek nézeteit és védelmükbe veszik a jogos bírálattal szemben? Az SZKP XXTI. kongresz- «r usán N. Sz. Hruscsov kije- vrtette: „Osztjuk kínai barátink nyugtalanságát, értékeljük az egység erősítésére irá» nyúló gondoskodásukat. Ha a kínai elvtársak erőfeszítéseket óhajtanak tenni az Albán Munkapárt és a testvérpártok közötti kapcsolatok rendezésére, akkor aligha mozdíthatja1 elő bárki is jobban e feladat megoldását, mint a Kínai Kommunista Párt. Ez valóban hasznára válnék áz Albán Munkapártnak, megfelelne a szocialista országok egész közössége érdekeinek.” Korunk legfontosabb problémája a háború és a béke kérdése Korunk legfontosabb, legéletbevágóbb problémája a háború és a béke kérdése: S mint a Pravda rámutat, a kommunista pártok csakis a békés együttélés álláspontjára helyezkedhetnek. Az albán dogmatikusok azt állítják, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése az --imperializmushoz való közeledés és az imperia- li zmmssal való összeolvadás vonalát-« jelenti; azt a kérdést, legyen-e háború vagy se, az imperialista országok vezérkari főnökei döntik el és a világbéke fenntartásának ügyét csak egy úton-módon, az imperializmus eltemetésével lehet előmozdítani. A dogmatikusok arra teszik a hangsúlyt, hogy a nukleáris háború nem félelmetes, hogy »az atombomba: papírtigris“. A dogmatikusok csupán hangzatos leleplező frázisokkal és szidalmakkal harcolnak az imperializmus ellen. Mint a Pravda rámutat, a tényleges harc ennél sokkal többet- je-, lent. A feladat: sikeresen fej-' leszteni a szocialista társadalmat. Szilárdan és következetesen békeszerető külpolitikát kell folytatni. A legnagyobb éberség szükséges az imperializmussal szemben, gyarapítani kell a szocialista tábor hatalmát, védelmi' képességét, fáradhatatlanul le kell leplezni az imperializmus politikáját, fokozni a béke, erőinek szervezettségét. A „papíríigris“ kifejezés lényegében leszereli a tömegeket A Pravda rámutat, hogy a világ kommunista nártjai egész erejüket és energiájukat a nagy történelmi küldetés megvalósításának szentelik. E küldetés azt is jelenti, hogy már a jelenlegi korszakban megszabadítsák az emberiséget az új világháború iidércé- től. Az imperialista- háborús gyújtogatok etieni harc fő terhe a szovjet nép vállaira hárult. E terhet viselni nem könnyű. Nem ritkán a szovjet rmmisták igazi forradalmi optimizmusa abban rejlik, hogy véleményük szerint minden forradalmi folyamat kibontakozik és egyre szélesebben tud kibontakozni a békés együttélés kürülményei kozott és, hogy a szocializmus az egész világon győzedelmeskedhet, pusztító atomháború nélkül is. A Pravda a továbbiakban megállapítja: Az SZKP csakúgy, mint az egész nemzetközi kormmmisca mozgalom, abból indul ki, hogy a munkásosztály és élcsapata — a marxista—leninista pártok . — számára kívánatos lenne a szocialista forradalom békés úton való végrehajtása. Ugyanekkor az SZKP változatlanul hangsúlyozza, hogy olyan helyzetben, amikor a kizsákmányoló osztályok erőszakhoz folyamodnak, szem előtt kell tartani a szocializmusra való nem békés áttérés lehetőségét, a fegyveres harc lehetőségét. Erősítsük a kommanista mozgalom egységét A dogmatikusok voltaképpen, midőn elvetik annak lehetőségét, hogy a munkásosztály a hatalmat békés úton is kivívhatja, nem látják az eleven életet, netn látják a munkásmozgalom növekvő énjét és szervezettségét és néptömegeknek a szocializmus iránti növekvő vonzalmát, tagadják a szocialista rendszernek a világfejlődés menetére gyakorolt fokozódó befolyását. Ám ez azt jelenti, hogy a dogmatikusok nemcsak, hogy nem képesek a világforradalom ügyét előbbre vinni, hanem lényegében fékezik azt. Nagyon káros dolog lenne, ha e rendkívül sokrétű világban a forradalmi f oly i mátokat egyetlen régi. sémába terelnénk, ahogy ezzel a dogmatikusok próbálkoznak. A Pravda leszögezi: a testvérpártok 1957. és 1960. évi tanácskozásán közösen kidolgozott. marxista—leninista stratégia és taktika az egyedül helyes. szigorúan figyelembe kell vennie és be kell tartania a kommunista világmozgalom dokumentumait, egységes véleményét. Más út nincs. Az SZKP-nek a XX. és XXII. kongresszuson meghatározóit irányvonala a szocializmus összes eiőinek tömörítését, valamennyi testvérpárt egységének erősítését, az ariti- imperialis.a front, minden er ékjének összefogását szolgaija. Ezen irányvonalon nyugszik a szocialista Jugoszláviával való viszonyunk fejlesztésének álláspontja is. A jugoszláv kommunisták és vezetőik által beles külpolitikai téren az utóbbi időben lett lépesek sokat törlesztettek abból, ami hibás volt és Jugoszláviában a szocializmus építésének ártott. A jugoszláv kommunisták lépéseket lettek az egész kommunista világmozgr.lpmhoz való közeledés és a vele való egység érdekében, s akik azt állítják, hogy Jugoszláviában „restaurálták a kapitajizmust”, hogy ott „új burzsoá eleinek” foglallak el a vezető pozíciókat, szándékosan valótlant mondanak, nem akarjak elemezni a tényeket és jelenségeiket, s azokat koholmányokkal cserélik fel, megkísérlik egy egész ország népét kitaszítani a szocializmusért küzdő harcosok soraiból. Az SZKP nyíltan kijelenti, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével még egesz sor ideológiai kérdésben nezeteltó- rósek vannak. Ám Jugoszlávia közeledése ahhoz az országhoz amely a kommunizmust építi, vilathatlanul elősegíti számos ideológiai kérdésben a nézet- eltérések mielőbbi leküzdését. A kommunista mozgalomban nincsenek „fölérendelt” és „alárendelt” pártok. A kommunista pártok test vér- pártok. Egy az ideológiájuk a marxizmus—leninizmus, egy a céljuk — harcolni az imperializmus ellen, a kommunizmus győzelméért. Valamennyi kommunista párt egyenrangú és önálló, valamennyi felelős a kommunista mozgalom sorsáért, győzelméért és kudarcaiért. E tételeket a mi pártunk mondta ki először. Nagy gondot fordít az SZKP arra, hogy betartsa a testvérpártok egyenjogúságának és szolidaritásának elveit, milyen feltétlen hűséget tanúsít a proletár internacionalizmus elvei iránt. A proletár intemacionalizmu9 iránti hűség pártunk vérévé vált, s erről valamennyi ország népe számos példa alapján nap mint nap meggyőződik. Az SZKP-nek mélységes meggyőződése, hogy a jelenkori világfejlődés legfontosabb kérdéseinek kollektív megvitatása lehetővé teszi a nemzetközi kommunista mozgalom tömörítését, — állapítja meg cikkében a Pravda akik megnyitják a kritika tüzet az imperializmus edlen évtizedeken át bátran harcoló kommunista pártokra, s azok vezető káderei, akik a világ minden foiTadalmáránál megérdemelt mély tiszteletót vívtak ki maguknak. Az albán „teoretikusok” ma már a kommunista világmozgalomban kizárólag „revizionista klikkeket" ismernek. Eredménytelen felhívásokat intéznek hol az egyik, hol a másik kommunista párt „egyszerű tagjaihoz”, hogy „döntsék meg” e „klikkeket”. S akadnak emberek, akik azzal szereznek maguknak érdemeket, hogy az ilyen irományokat világszerte terjesztik. Meg kell mondanunk, hogy a trockizmus fellépésének ideje óta egyetlen opportunista irányzat sem folyamodott ilyen szörnyű módszerhez, amely teljesen meghamisítja az igazságot, amely tévedésbe ejti saját országának népét es a világközvéleményt. Az albán vezetők és támogatóik a nemzetközi kommunista mozgalom pozíciói ellen végzett aknamunkájukat a két nyilatkozat megvédeimezésé- vel próbálják leplezni. Ám valójában — ahogy ez mindenki előtt nyilvánvaló — eltávolodtak e marxista program-okmányok betűjétől és szellemétől A Pravda hangsúlyozza: Minden kommunista pártnak Az SZKP mindig következetesen harcolt és harcolni fog mind a revízión izmus mind a dogmatizamis és szektásság ellen. Egyesek viszont egyoldalúan csupán a revizionizmus elleni harcol hangsúlyozzák, s meghozat olykor az allkotó marxizmus —Leninismust tüntetik fel „reviziomzmusnak”, s ezze nyilván zavart keltenek a kommunista mozgalomban. A balos szektartamzmus betegsége a nacionalizmusból táplálkozik, s egyben táp- álja is azt. A tapasztalatok tzt bizonyítják, hogy a balos szektarianizmus betegsége kü- .önösen tűrhetetlenné válik, ia hatalmon levő párt teve- íenységében nyilvánul meg, annyival is inkább, mert a kommunista mozgalom vonala illen irányul olyan létfontosságú kérdésekben, mint az sgósz emberiség sorsát érintő láború es beke kérdésed. Ezért i kommunista világmozgalom- >an a baloldali opportunizmus, i dogma ttom us és a szektásság nind súlyosabb veszéllyé va- ik. A Szovjetunió Kommunista Pártja csakúgy, mint a többi marxista—leninista part, _ in- ernacionalista kötelességének akinti, hogy szigorúan betart- ;a a moszkvaj tanácskozásokon elfogadott okmányok teeleit, s hogy a kölcsönös kap- solatok terén az említett otc- nányokban lefektetett elvek- íek megfelelően járjon el. Szórt a kommunistákban idétlenül komoly aggodalmat kelt az utóbbi időben napvi- ágot látott ázon tézis, hogy a lemzetközi kommunista mozgalomban „ideiglenes többség 'an”, amely „makacsul kitár: libái mellett”, és „ideiglenes kisebbség”, amely „bátran és íatározottan védelmezi az gazsagot”. E tézishez ragaszkodni voltaképpen a nemzetközi kommimis.a mozgalom kzétíorgácsolásához, azon eszmei és szervezeti elvek alá- isásához vezetne, amelyekre i mozgalom épül, s amelyek ilapjan a szocializmus világ- örténelmi jelentőségű győzelmei megszülettek. E tézis psu- rnn a kommunista mozgalom megbontásának, a marxisra— eninista pártok közös pozí- :iói megtagadásának indoko- asara szolgál. Különsem ártalmas' ez az állítás, mert összefügg azzal a íi hetet len igénnyel, hogy az -gyík pártot Lenin igazi örökösének, az összes többi párokat pedig a marxizmus— eninizmustol való elhajlóknak nyilvánítsák. Nem kétséges, hogy a kommunista pártpk visszautasítják azt a túlzott igényt, hogy valaki önmagát állítsa Lenin helyébe és az „igazság” kizárólagos őrzőjének nyilvánítsa magát. A Pravda a továbbiakban leszögezi: Merőben nem leninista rnodon járnák el azok, kérlelhetetlenül kell harcolni a marxizmus— leninizmus bármiféle eltorzítása ellen A Pravda szerkesztőségi cikkének visszhangja Berlin: A Neues Deutschland telié« terjedelemben közli a Pravda szerkesztőségi cikkét, amely a dogmatikus és szektás álláspont kártékonyságát hangsúlyozza. Az NDK többi lapiá részleteket ismertei a .cikkből. Szófia: A bolgár közvélemény nagy érdeklődéssel fogadta a Pravda cikkét, amelyet minden bolgár lap teljes terjedelemben közölt. Belgrad: A jugoszláv lapok vezető helyen és részletesen ismertetik a Pravdának a kommunista mozgalom egységéne!: megszilárdításáról szóló cikkét. A Borba címként emeli ki a cikknek azt a gondolatát, amely hangoztatja, hogy „a békés együttéiés politikája az egyetlen helyes álláspont, amelyet a kommunistáknak el kell fogadniok”. London: Az angol fővárosban a la, pok ilyen és ehhez hasonló c,, mekkel adnak hírt a cikkről: „A. Pravda válaszol a dogmatikusoknak” — „Az egész világ kommimistái számára szükséges az egység” — „Fej kell számolni a széthúzást” —< írja a Pravda, A nemzetközi közvélemény nagy figyelemmel fogadta a Pravda január 7-i szerkesztőségi cikkét, amelynek a cí- me: „Erősítsük a kommunista mozgalom egységét, a béke és a szocializmus diadala érdekében”. New York: Az amerikai hírügynökségek gyorshír jelzéssel adták a Pravda cikkéről szóló beszámolójukat. A UPI moszkvai tudósítója a cikknek azt a részét, emeld ki, ame’y a Szovjetunió Kommunista Párt- jánalt ama eltökéltségét hangsúlyozza, hogy kollektív rí rák útján kell rendezni a testvér- pártok között a vitás kérdéseket. Varsó: Varsói politikai körökben rámutatnak a Pravda ama megállapítására, hogy a szék, fás és a dogmatikus elemek nem hisznek a komrnunizmus és a néptömegek erejében, abban a lehetőségben, hogy a szocializmus az államok közötti, vagy az egész világot átfogó háború nélkül is győzhet. Prága: A keddi csehszlovák sajtó egyik legfontosabb tornája a Pravda «akise.