Kelet-Magyarország, 1963. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-09 / 6. szám
A KSzépülettervező Vállalatnál elkészültek az 1963-ban épülő középületek makettjei. Közülük ezúttal a kaposvári fürdő tervének makettjét s annak tervezőjét mutatjuk be. Gyarmati Sándor modelltervező műanyagból készítette el a több millió forintból épüiö új fürdő tervét (Patkó Klára felvétele.) I Javítják a gyógyszerellátást A gyógyszertárak államosítása óta több mint négyszeresére emelkedett a gyógyszer- forgalom 1962-ben a kórházakban felhasznált gyógyszereken kívül több mint 1,8 milliárd forint értékű gyógyszert vett igénybe a lakosság. A rohamosan megnövekedett forgalom szükségessé tette a gyógyszertári hálózat korszerűsítését és bővítését. Hat- százötven gyógyszertárat korszerűsítettek, 95 új gyógyszer- tárat nyitottak. Lényegesen fejleszteni kívánják az intézeti gyógyszer- tárak hálózatát, amelyek az illető terület szakmai vezető- intézményei lehetnek. A gyógyszerellátás egyik legfontosabb tényezője a magasan képzett,- hivatásának tudatában lévő gyógyszerész. Arra törekszünk, hogy gyógyszerészeink a fokozódó követelményeknek megfelelően tudják betölteni a jövőben is hivatásukat és egyre nagyobb mértékben váljanak az orvo; egyenrangú segítőtársaivá. Amíg nem késő... A szülői ház és az iskola közötti kapcsolattól Az iskolák mozgalmas életében nagy jelentőségű a szülői értekezlet . Ez a hely kevés arra, hogy egy szülői értekezlet minden területét alaposan megtárgyaljuk. csak néhány jelentős vonásról szeretnék szólni, ügy vélem, nem lesz hiábavaló, ha egy gimnázium első osztályának év eleji értekezletéről mondok el részeket. A szülői értekezletnek egyik legfontosabb pontja az volt, kértem a szülőket: legyenek velem szemben bizalommal ás a legteljesebb őszinteséggel tájékoztassanak gyermekük jelleméről, hibáiról, előnyös tulajdonságairól, érdeklődési területéről, stb. A fentiek ismeretében sok időt takaríthatok meg azzal, hogy nem nekem kell rájönnöm egy-egy nagyon eltitkolt jellemvonásra. hanem ezt az időt is a gyermek jellemének kialakítására fordíthatom. Hisz a célunk közös. Mind a szülők, mind a pedagógus arra törekszik, hogy a gyermekből embert neveljen, olyan embert, aki ennek a társadalomnak megelégedett, művelt, boldog tagja lesz. Ezt pedig csak akkor tudjuk elérni, ha mindketten közösen és azonosan járunk el a gyermek nevelésében. Példákat mondottam arra, hogy eléggé gyakori eset, amikor a szülő cinkosa a gyermeknek, és tudatosan félrevezetik a nevelőt. Nem kell ilyen esetekben csodálkoznunk, ha a gyermek iskolai működése eredménytelen lesz. Popén az ilyen szülők azok, akik a közvetlenül érettségi előtt álló gyermekük elhibázott nevelésén siránkozva mindenkit kárhoztatnak, csak éppen a maguk hibáját nem akadják felismerni. Hibát keresnek a társadalomban. annak berendezésében, mindenben és mindenkiben. Nagyszerű alkalom a szülői értekezlet, hogy mindezt: elkerüljük. Most még megelőzhető a baj, de később mikor megerősödnek a hibák, sokkal több munkával és kevesebb eredmény érhető el. AZ ŐSZINTE SZÜLŐ t Ezeknek az elveknek a fejtegetése után megkezdődtek a szülői hozzászólások. Egyik édesapa felállott és a következőket mondotta: „Meg kell Vallanom őszintén, hogy én egyedül nem tudom gyermekem nevelését megnyugtatóan irányítani. A szakemberhez fordulok segítségért. Gyermekem tilalmam ellenére dohányzik. Rendszeresen későn jár haza az iskolából, csavarog, és ami a legsúlyosabb, hazudozik”. A szülő bejelentését néma csend fogadta. Láttam a szülök arcán a megdöbbenést és szinte kimondhatatlanul ott volt a szülők véleménye: „Nem lett volna szabad a 'gyermekről ennyi rosszat elmondani”. Én pedig örömmel üdvözöltem ezt az őszinteséget és megdicsértem a szülőt Közöltem a szülővel, hogy hamarosan, két nap múlva, családlátogatásra megyek hozzájuk. DOHÁNYZÁSRÓL AZ OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁN Ezt ne közölj^ előre gyermekükkel. A kapott felvilágosítás birtokában a másnapi osztályfőnöki órán elbeszélgetek majd ezzel a fiúval. Másnap az osztályfőnöki órán a dohányzásról beszélgettem. Kérdeztem, ki dohányzik. Két tanuló jelentkezett. A tegnap szerepelt szülő gyermeke nem állt fel. Meg is kérdeztem tőle: János, te nem szoktál dohányozni? A tanuló elpirult és dadogva mondta: nem. Megéreztem rajta a dohányszagot és ezt közöltem is vele, erre bevallotta, hogy bizony napi 10—12 cigarettát is elszív. Ezután rátértünk a csavargás és hazu- dozás kérdésére és János be- valott mindent. Hibáját belátta. Kérésemre hajlandó volt kezet adni arra, hogy fenti hibáit elveti. Felhívtam a-figyelmét, hogy ez a „baráti kézfogás sokra kötelez! Tény: a tanuló azóta nem dohányzik, pontosan megy haza és nem hazudozik. A „KISZOLGÁLTATOTT" GYERMEK P?[ásnap a családlátogatáson eléggé vontatottan indult meg a beszélgetés. Egyszer csak az édesanyja kijelentette: hibáztatja az urát őszinteségéért, mert ezzel „kiszolgáltatta” a gyermekét nekem. De további megbeszélésünk eredményeképpen azt szűrtük le, hogy ez a „kiszolgáltatás” nem is rossz, mert ezzel a szülő egyáltalán nem „szolgáltatta” ki gyermekét, hanem megmutatta azt az utat, amelyen ő nem tudott biztosan járni, de a szakember, a nevelő ezzel sikereket érhet el. A legteljesebb bizalom jegyében váltunk el. Nem múlik el hét, hogy fel ne hívna a szülő telefonon és ekkor boldogan veszi tudomásul, gyermeke fejlődése határozottan pozitív. És ami a legfontosabb: a tanuló nyugodt, kiegyensúlyozottabb lett, boldogan éli az iskolások életét. Tudja ő is, hogy a szülő és a tanár az ő nevelése érdekében együtt dolgozik. Ezért a szülőnek is és a tanárnak is sokkal hájasabb, mint eddig. Mindezekből egy lényeges tanulságot vonhatunk le és ez az, hogy a szülői ház és az iskola közötti bizalom és őszinteség a gyermek helyes nevelésének leglényegesebb alapja. Dr. D. P. Ügyetlenül csetlettem-bot- lottcum a különböző fiókok között, a szappanok és krémek, kölnije és púderek erdejében, kezemben a kis drótkosárral, mint egy gombaszedő kamasz. Borotvapengét meg fogkrémet kerestem az áruren- getegben, de nem leltem rá egyikre sem. Tovább kutattam a hajamat, megigazítot- lelkes önkiszolgáló, mígcsak meg nem ereztem, hogy engem néznek, a csigolyám körül indukálódott a csalhatatlan érzés. Hátrapillantottam, s két nagy fekete szemet láttam, két csodálatos, olajosán csillogó szemet. A pénztárpult mellett állt a boltoskisasz- szony és nézett, nézett nekifeledkezve, míg fel nem tűnt neki, hogy én éppen olyan áthatóan nézem. Ekkor szégyel- lösen elkapta tekintetét, kicsit el is pirult és pókhálót keresett a mennyezetre áthelyezett figyelmével. Tovább keresgéltem a boltban. A tükör előtt, lesimítottam a hajamat, megigazítottam a nyakkendőmet, s most már szándékosan nem találtam az oly igen szükséges cikkeket. Ellenben újra hátrafordultam, és csodák csodája, újra láttam a két fekete szemet meg az arcon bujkálj kis szégyeilös szemérmet. Tetszett ez a huncutkodás. Engem is észrevesz hát még valaki, És nem is akármilyen valaki. Milyen szépívű nyq-k, milyen lágyan hullámzó csípő, milyen kecses lábak tartoznak a gyönyörű szempárhoz! Meg reszkíroztam még néhányszor, hogy vissza-visz- szanézzek, hiszen elégedett voltam mindennel, s a kisasz- szony is „vette a lapot”, mert 370 tag rovására nem lehet torzsalkodni A vezeték egyetértésével erősödhet tovább a rohodilj Élet 'tsz Az olvadó hóval borított rohodi utcán választási gyűlésre igyekeznek az emberes:. Néhányukkal afféle kisgyűíest rögtönzünk a községi művelődési ház előtt. Egy magas, szálegyenes férfi viszi a szót. — Hogy nekünk rossz kedvünk leinne? — Nyakig vagyunk a disznótorokban, koc- cintgatni is tudunk mivel. Már ez is elég. Meg külöben sincs okunk a búsulásra. Most zárjuk a legjobb évet a szövetkezetben. Először ráfizetés, tavaly huszonöt körül, most meg több lesz harminc forintnál. Nem mondom, dolgozott is érte mindenki Szóval: elégedettek vagyunk, panasz nincs. — Ez mind igaz, jól mondta a komám — jegyzi meg T. Éles István. — Nem volt még egy ilyen esztendőnk. De... — elhallgat, tekintetét körbe jártat ja az ottlévőkön. Amazok jelentőségteljesen néznek rá vissza. Egy szót sem szolnak, mintha ezzel akarnák tudtára adni: ő se folytassa. Vajon mi lehet ez? Járjuk a falut. Beszélgetünk az emberekkel: egyszerű tagokkal, szövetkezeti és tanácsvezetőkkel. Mindenki azzal kezdi: szépek az eredményeik, elégedettek vagyunk. De... Valamikor szerették egymást — Az emberek láttak, de a valóságban népi éreztek semmi hátrányt. Nem dicső szerep, de én voltam a fék közöttük — írja körül homályosén, hosszas unszolás után Farkas Balázs, az Űj Élet Tsz párttitkára. — Most kenyér- törésre készülnek... — Maguk még azt sem tudják, hogy ezek az emberek szerették egymást — mondja Szűcs Petemé, a vb-tit'kár. — Molnár Pál csak úgy vállalta az elnökséget a tsz-ben, ha a Lángr-fiúk segítik. Közülük pedig Károly, aki a járási tanácson főállattenyésztő volt, hazajön agronómusnak. Most már azt keressük, hogy mi az oka a két vezető közötti viszony elmérgesedésének-. — Károly nagyon jó gazda, érti a szakmáját, éjjelnappal dolgozik a közösség érdekében — mondja az egyik. — Az elnök, mintha kicsúszott volna kezéből a veugyanolyan figyelmes érdeklődéssel . kísért továbbra is fióktól-fiókig, s ugyanaz a lírai zavartság tükröződött arcán, valahányszor találkozott a szemünk. A kölcsönös tetszés kétségtelen — állapítottam még magamban és melegség futott végig minden porcikámon. Valahogyan tehát meg kell ismerkedni, de nem sablonosán, primitív módon, hanem nagyvonalúan, ügyesen. Megtüzért vártam, hogy minden vásárló végezzen, utoljám maradtam. Beletettem a kosárba egy csomag pengét meg egy tubus fogkrémet s odaléptem a pénztárhoz. Szememet egy pillanatra sem vettem le a kisasszonyról. Most már közvetlen közéiről láttam kreol bőre üde hamvasságát s nyaka szép hajlatában feltaláltam egy lencseformájú, pikáns kis anya jegyet is. De hogyan kellene hát megszólítani’ Mit is kellene mondani egy ilyen bolti ismerkedés nyitányaként? Semmi sem jutott eszembe. Csak álltam előtte vörösen, zavartan és teljesen bizonytalannak éreztem magamat. Végül is ö szólalt meg. — Nem akarjuk megsérteni a kedves vevőt, de megkérjük, szíveskedjék befáradni itt ebbe a kis szobába — mondta ismét csak szégyellösen és egy kis ajtóra mutatott. zetés, mindent az agranómus- ra hagy — vélekedik egy másik tag. — Az agronómus makacs, önfejű, csak a saját elképzelését tartja jónak, sokszor goromba. — Az elnök kárörvendően beszél az emberek élőüt az agronómus hibáj- róL — Az öreg is így csinálja. — Károly a közösség érdekében kemény kezű. — Az elnök olcsó népszerűségre törekszik, nem büntet... és így tovább, és így tovább — megállíthatatlanul. így vélekednek az emberek. S ettől senki sem lehet okosabb. A tanácselnök tehetetlenül tárja szét a karját: „Hát igen, így van. Nincs semmi komoly, kézzelfogható dolog, amiért bármelyiket is el lehetne ítélni. Legalábbis én így látom. A kivagyok, én vagyok feszíti mind a kettőt” Mit mondanak az érdekeltek? Láng Károly, az agronómus: — Itt ez a levél, az elnök küldte, postán. „Felkérjük, nyilatkozzon írásban, kiván-e az 1983-as évre munkaszerződést kötni, vagy pedig nem kívánja a jövőben munkaviszonyát fenntartani.” — Ez a levél késztetett: a végleges döntésre. Ha másként bánik velem, akkor még gondolkoztam volna: itt maradjak-», vagy sem. Az elnökkel nem lehet tárgyalni. A járásnál alaposan megmosdattak, az elnöknek alig szóltak valamit, pedig... Tavaly az elnök el akarta adatni a növendékeket, mert mondta, ha nem teleinek ki, elpusztulnak, én 1 eszes a felelős. Ezeket a bikákat most értékesítjük sőreként... Az elnök csak futkos ide-oda, nem csinál semmit. Elmegyek. Halmágyi Béla, a tsz főkönyvelője, (ő is kihelyezed szakember mint a mezőgazdász): — A pártvezetöségi ülésen kijelentettem, hogy Láng Károllyal nem tudok együtt dolgozni. A tsz eredményei jobbak is lehettek volna, ha az agronómussal megértjük egymást Molnár Pál, a szövetkezet elnöke: — Való igaz, köriem, hogy égyütt dolgozzak Láng Károllyal. Azt sem tagad im: a járásnál akkor megkérdezték tőlem, hogy tudok-e majd Nem is olyan ártatlan ez a kislány, mint amilyennek látszik — gondoltam magamban. Egy eszpresszó már nem is jó neki az ismerkedésre. Külön kis szobát tart, itt a boltban! Nem mondom.. De most már késő meghátrálni. Mit gondolna rólam, ha éppen akkor fuiamodnék meg, mikor karonkapott a szerencse? Férfiasán kihúztam magam és mentem. A kis szobában egy férfi ült, íróasztal mellett. Mi ez? Mi ez? — villám- lőtt bennem a dac. A férjének akar bepanaszolni? Egyáltalán nem értettem, miről van szó, s még kevésbé találtam föl magam, mikor a kisasszony számomra érthetetlen szavakat mormogott a férfinak, s minket magunkra hagyná behúzta az ajtót. — Tessék parancsolni — emberéltem meg magamat. — Lesz szíves a kabá'ját! —r Mi ez kérem? Mi ez? — Elnézést kérünk, időnként ellenőrzést kell gyakorolnunk. — Szóval motozás? A férfi széttárta a karját sajnálkozva és tapogatni kezdte a kabátomat. Pár percig tartott az egész, azután elbocsátottak. Mentem a portékáért. A kisasszony most is ott állt a kásszapuH- nál, de nem nézett rám. Én viszont annál jobban megnéztem. S ráébredtem, hogy nem is olyan szépek azok a fekete szemek, nem is olyan gyönyörű a nyak meg a csípő íve, de meg a „csinos” lábak ■ is elég formátlanok, ha úgy figyelmesebben és tárgyilagosabban tekinti meg az ember. Sz. Simon István veie együtt dolgozni. ín azt mondtam, igen. Falubeliek vagyunk, ismertem kicsi korától. Ezután jött az alkudozás. Kell a szakember, hogyne kellene egy induló szövetkezeinél. Különösen olyan, aki !■- meri Rohodot, a határi, a- embereket. Az állami dot ári j és az agronómusnak iáió munkaegység mellett még ötszáz forintot is ígértem, csakhogy jöjjön. De neki kevés vo’t. Hétszázat kért. Alexa elvtárs, a járási titkár is azt mondta félnapos vita után: adjuk meg neki. Azt mondja az agronómus, hogy én csak futkosok? Szinte az egész Szatmári bejártam takarmányért Vetőmagot kellett beszerezni, abrakot is. — Hogy gyengeKoz ű vagyok? Azt tartom, inkább tízszer elbeszélgetek szép szóval, és többre megyek mint parancsolgatással, kiabálással. Elismerem én a szaktudását, nem hasonlítom össze az én pár holdon szerzett tapasztalatommal, meg a hat elemimmel. De ő is követett el hibát. Negyven malacot kiválasztott felnevelni apaállatnak. Mentem utána, mint a puli, mondtam, Károly, mit akarsz ezekkel? Leszerződted? „Csak bízza rám” — mondta. A vége az lett, hogy közel mázsás korukban kellett őket kivágatni, mert nem vette át a vállalat. Nemrég bemegyek a baromfigondozókhoz, kérdem: miért nem gyarapszik ez a csirke? Már tizennyolc hetesek most, de még 800 darab súlyon aluli. Azt mondják a gondozók, azért nem nő, mert az agronómus marhalápot ad nekik. Józan egyetértőét! Azt hisszük, nem szükséges a viszálykodás további fesze- getése. Egy biztos: hibát mindenki vét, aki dolgozik. De... Hol van a bírálat? A hibát kijavító jószándék? Volt ilyen? Igen. volt. A Járási szervek, a helyi tanács, a pártszervezet több esetben foglalkozott a két vezető viszálykodásával. ök isméteken ígéretet is tettek viszonyuk megjavítására. Azonban ez csak szó volt, nem történt semmi, mert egyikük sem nézett alaposan önmagába. Hiányzott a segitőszándék. sőt, ennek helyébe a kávörvendés lépett. Az agronómus — kétségtelen — kezébe vette a tsz-irá- nyítását. Olyan feladatokat is elvégzett, amelyek egyáltalán nem tartoztak hatáskörébe. Ez vele járt a többi vezető kezdeti gyakorlatlanságával. A későbbiekben azonban már nem osztotta meg a feladatokat. Bizalmatlanná vált, és ragaszkodott az elképzeléseihez. Komoly felelősség terheli a szövetkezet többi vezetőit is. Azt számították, hogy a mezőgazdász mindent tud, mindent elintéz. Hiányos volt a vezetők ellenőrző munkája. Például az elnök tudomásul vette a baromfi gondozók állítását a marhatáp-etetéssel kapcsolatban, de nem győződött meg az igazságról. Ha történetesen nem értettek egyet a mezőgazdász egves elgondolásaival — mint a tenyészállatok esetében —, miért nem kérték a járási vezetők segítségét? A hiba mindkét oldalról megvolt. Ezek a hibák nem voltak megoldhatatlanpk. Talán még most sem késő! Háromszázhetven tag és 2600 holdas gazdaság sorsáról, továbhi fejlődésről van szó. A község, a nép nem elégedetlen a fejlődéssel, az eredményekkel, s azt várja: végérvényesen szűnjön meg a vezetők torzsalkodása, ezt kívánja a közösség érdeke. Mert ha nem, az egész község látja kárát' Farkas Kálmán—Samu Andrá* 3
