Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-12 / 188. szám

Helyes elvért hibás rendelkezés Haaasászólás a labdarúgó játékvezetők ffk«rbatárákozK A kőzetaáltban rendelke­zés jelent meg, mely előír­ja, hogy azok a labdarúgó játékvezetők, akik betöltötték 45. életévüket nem vezethet­nek NB-s mérkőzéseket. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden sport iránt ér­deklődőt meglepett ez a ren­delkezés. Voltak, akik egyet­értettek' vele, mások helyte­lenítették. A rendelkezés két­ségkívül a játékvezetés szín­vonalának megjavítását akar­ja elérni. Ez a törekvés di­csérete* és helyes is, azon­ban véleményünk szerint ilye* egyik napról a másikra életbe lépett adminisztratív intézkedéssel aligha kaphat­juk meg a várt eredményt. Mi i» a helyzet a magyar játékvezetés jelenlegi színvo­nalával, a a játékvezetőket sújtó Intézkedéssel? Egészen tárgyilagosak va­gyunk aktor, ha megállapít­juk, hogy a magyar játék- vezetés szín vonala — összes­ségébe* véve — semmivel sem marad eá más országok bíróé karának teljesítményé­től. Kétségtelen, hogy hazai NB-s mérkőzéseinken az utóbbi időszakokban akadtak olyan mérkőzések, amelyek­nek végeredményét erősen befolyásolta a játékvezető működése. Véleményűnk szeri irt azon­ban egy-egy rosszul sikerült játékvezetésnek nem sok kö­ze volt ahhoz, hogy a köz­reműködő játékvezetők hány évesek voltak. Hiszen láthat­tunk 30—35 éves játékvezető­ket is nagyon gyengén, ugyanakkor pedig 48 évese­ket nagyon jól vezetni. Sze­rintünk nem komoly indok, 1 hogy egy játékvezető azért vezette rosszul a mérkőzést, mert betöltötte a 45. évét. Helytelen volt ilyen intéz­kedést hozni, amely egyik napról a másikra igen' sok tehetséges játékvezetőt foszt meg a bírói síptól. Emberte­len is ez a döntés, hiszen a legtöbb esetben több évti­zedes sportmunkásságot erő­szakkal szakít ketté. A játék­vezetők labdarúgó-sportunk megbecsült, s dicséretet ér­demlő tagjai, s nem érdem­lik meg, hogy azt mondjuk nekik: „Köszönjük, hogy ed­dig voltatok, áldozatot hozta­tok, de tovább nincs rátok szükség, megöregedtetek. Ha nem akartok elszakadni a labdarúgástól, akkor járjatok ki a mérkőzésekre, a lelátó­ról nézhetitek!” Nem lenne szabad embereket így eldob­ni! Bizonyos, hogy meg fog­juk érezni a félneáillított já­tékvezetők hiányát! A játékvezetés színvonalá­nak javítása érdekében egé­szen más intézkedéseket kel­lett volna hozni. Sokkal sze­rencsésebb — és eredménye­sebb — lett volna, ha a já­tékvezetői testület egysége­sebb felfogást dolgozott vol­na ki. Gondolunk a büntető­rúgások megítélésére, a test­tel való szabályos játék el­bírálása, valamint a durva játék büntetésére. S a gon­dosabb játékvezető-küldéssel is nagymértékben megaka­dályozhatták volna a pályán olykor előfordult visszásságo­kat. S ezek alapján igen ala­pos minősé© szűrést is lehe­tett volna végezni, azokat, akik sorozatosan gyengén mű­ködnek, vagy képességük nem éri él a kívánt szintet, le le­hetett volna minősítem. De a játékvezetők egy részét — rátermettségétől, képességétől függetlenül — leállítani; ez eléggé visszás megoldás. Reméljük, hogy felső sport­vezetésünk megvizsgálja a til­tó intézkedést, s megnyugta­tó döntést fog hozni. Bézi László Bp. Honvéd— Szeged 4:1 (1:1) A nagy melegben lejátszott mérkőzésen a szegediek a 11. percben vezetéshez jutottak, s az egyenlítő gólig fölény­ben voltak. Szünet után a piros-fehérek fokozták az ira­mot, ezt a vidékiek nem tud­ták átvenni. A Honvéd győ­zelme megérdemelt, de a gól­arány túlzott. Góllövőle: Tiehy (3), illetve Mészáros (önKói) és Nemes. Városi Iabdcrrúeró-bamokság feljebb jutással A Megyei Labdarúgó Szö­vetség 1963 januárjától újabb városi labdarúgó-bajnokságot fog indítani. Az új bajnokság két fordulós — tavaszi-őszi — lesz, s feljebbjutási lehe­tőséget biztosít az első he­lyen végző csapat számára. lyiregyházán rendezik az összetett honvédelmi sportverseny országos döntőjét Augusztus 20-án lesz a megyei döntő A feljebb jutás pontos rész­leteit a bajnoki kiírással egy- i dóben ismertetik. A városi bajnokságban indulni kívánó csapatok nevezésüket szep­tember 30-ig juttathatják el a Megyei Labdarúgó Szövet­RfiNflfttBLMi spntiwsers Atlétika: megyei, tájékozta­tó jellegű atlétikai verseny 9 órai kezdettel a Diák-sport­telepen. Háromtusa: A Kefte*-Ma­gyarorszá© Kupa küzdelmek második napja. Reggel 8 órá­tól terepfutás az ErdeMkitó- rönéL Labdarúgás: Nyíregyházi Munkás—Miskolci Munkás, NB Ill-as mérkőzés a sta­dionban délután 16 óra 30 perces kezdettel. Vezeti: Petz. Repülés: Országos repülő­nap Nyíregyházán, a repülő­téren délelőtt 10 órai kez­dettel. Teke: A sorsolás szerinti területi bajnoki mérkőzések reggel 8 órától a Munkás, a Spartacus és a Postás pályá­kon. Az olimpiai láng útja Tokióig Repülőgépen teszi meg út­jának nagy részét az olimoiai láng az 1964-es nyári olim­piai játékok színhelyéig. 1964 augusztus 22-én gyújtják meg, majd 2 nap múlva Athénben japán hőlégsu garas gép vi­szi fél és 15 800 km-es útvo­nalon 18 állam érintésével viszi Okina wáig. Itt két rész­re oszlik, egyik része délre Kagoshimába, másik északra Chitoseba kerüL Futók viszik tovább és négy hétig tartó staféta útján kerül Tokióba, az október 10-i ünnepélyes megnyitóra. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS tiHmmuniiiiiNsmifv Az É. M. A4. sz. AlL Építőipari Válla­lat (Bp. V. Kossuth La­jos tér 13—15.) buda­pesti munkahelyekre azonnali belépésre felvesz kubikosokat vegyes munkára, kő­műveseket, ácsokat és állványozókat. Ta­nácsigazolás és mun­karuha szükséges. Munkásszállást biztosi- tünk. f?583> Az újfehértót föld- művesszövetkezet vas­műszaki boltjába azon­nali belépésre szak­képzett boltvezetőt keres. A bolt áru­készlete 900,—:fm Ft. Felvételhez szükséges szakmunkás. műkö­dési, s erkölcsi bizo­nyítvány. Jelentkezés •a földművesszövetke- T01 Jgiazgatóságánál. ÜtfkŐItséget csak fel­vétel esetén térítünk. (2062) 5 éves gvakortatta] rendelkező KŐMŰVES és MŰKÖVES szakmunkást azonnal felveszünk. Építő és Szerelő Vállalat, Nyír­egyháza, Káliói út 4. f2874) parkettást hosszabb szakmai gya­korlattal. jó kereseti lehetőség biztosítása mellett Jelentkezés: Építőipari KTSz. Nyíregyházai Selyem utca 45. (2844) Augusztus 20-án rendezik még az összetett honvédelmi sportverseny megyei döntőjét Nyíregyházán. A megyei ve­télkedésen 43 csapat indul. Ez évben az alapszervezeti versenyektől a megyei dön­tőkig összesen 24 560 fő vett részit az összetett honvédelmi sportversenyben, az elmúlt évi 9616 fővel szemben. Az MHS Országos Elnök­sége a sorozatos kiemelkedő eredményekért Nyíregyházá­nak adta az országos döntő megrendezés! jogát. Erre szeptember harmincadikén ke­rül sor. A legjobb tizeneggyel játszik Nyíregyházán a Salgótarján NE HALASSZA UTOLSÓ PERCRE, MIELŐBB VÁSÁROL­JON A szezonvégi kiárusítás áruiból: Eredeti ár: Ki árusí- Meglá­tása ár: karítás: Mintás STRANDTÁSKA műbőr belsőrésszei. 156,— 93,60 62,40 RAFIA KÉZITÁSKA műbőr belsórésszeL 130,— 78,— 52,— Csau színű műbőr BEVÁSÁRLÓTÁSKA 148,— 103,60 44,40 NŐI TÁSKA piros és fehér színben. 73,— Pt-tól, 204,— Ft. 30 NAGY VÁLASZTÉK az IPARCIKK KISKER BŐRDÍSZMŰ SZAKÜZLETEIBEN. (2960) Szennyvízderítő szereléséhez és annak tervolvasásában jár­tas lakatost és szerelő lakatosokat felvesz az ÉM. Borsod megyei Mélyépítő Vállalat, Miskolc IL Herczeg F. u, 19. sz, (2900) Felveszünk szakkép­zett CSERÉPKALYHAS SZAKMUNKÁST hosszabb szakmai gyakorlattal. Jelent­kezés: Nyíregyházi Építőipari KTSz. Se­lyem utca 45. (2845) A Nyíregyházi Épí­tőipari KTSz. kőműves tanultnak FELVESZ nyíregyházi illetősé­gű fiatalokat. Jelent­kezés: Nyíregyháza, Selyem u. 45. (2816) Szabolcs megyei Ál­lami Építőipari Vál­lalat (Nyíregyháza, Széchenyi u. 43.) szakipari részlege több éves gyakorlattal resideikező villany­szerelő szakmunká­sokat azonnali belé­péssel felvesz. (2894) iiiiiitiiiiiimiiiiiiimu HÁZ — INGATLAN .lllllllllSllllltlIIIIIIIIIO Beköltözhető kétszo­bás, összkomfortos családi ház eladó. Ér­deklődni Nyíregyháza, Széchenyi utca 27. (2956) Beköltözhető családi ház, valamint bútorok eladó. Puskin utca 4. (2952) Épület-, kőfaragó-, műkő,- szobrász, dí­szítőmunkák és sírkö­vek olcsó árban be­szerezhetők Debreceni Kő- és Mükőipari Ktsz. Szabadság útja 33. Telefon: 53—02. (2938) Eladó magántulaj­donban lévő, Széche­nyi u. 27. sz. alatti kétszoba, összkomfor­tos ingatlan. Ma­gántulajdonban lévő háromszoba, mellék- helyiségből álló in­gatlan, Dimitrov utca 54. szám alatt. Ma­gántulajdonban lévő kétszoba mellékhelyi- séges ingatlan Epres­kert ntca 12. szám alatt Mindhárom azonnal beköltözhető. Orszobás lakóház (három bérlővel) ju­tányosán eladó. Kiss Een(j utca 25. szám alatt Érdeklődni Nyíregyházi Ingatlan­kezelő Vállalat; Rá­kóczi ntca 23 alatt. (?*<W ADAS <-» VETBü lllllllllllllllllllllllllll 250 Pannónia kifo­gástalan állapotban eladó. Pankotai Zol­tán Kocsord. (2951) Sürgősen eladó szép csehszlovák hálószoba­bútor Dózsa György utca 50. emelet. (2053) Stelzhammer zon­gora eladó Bocskai u. 53 SZ. (2955) Üj Pannónia motor- kerékpár kedvezmé­nyesen eladó. Nyír- pazony. Vasvári u. 60. (2828) Jő állapotban lévő márkás, körpáncélos, félkereszthúros, fekete zongora, új Zorkij 4 fényképezőgép, mély gyermekkelen eladó. Irodaház, I. emelet 2. (Sportbolt felett.) (2797) Kétüléses, jó álla­potban lévő Danúvia eladó. Kölcsey utca 33. (2028) Kifogástalan, új, ol­dalkocsis rzs eladó. Búza tér 18. (2887) FMajántuefc megvé­telre elfekvő készle­tünkből 700 kg párisi kék és 500 kg. krém színű nitrotakot ár­engedménnyel. Igé­nyük esetén kérjük megrendelésüket az alábbi címre: Mező­gazdasági Gépjavító Vállalat, Nyíregyháza. Acél utca 2. (2889) Jó állapotban iév.3 fekete, tokozott Pan nónia eladó. Srdek- lődni: Epfáöar.yag­ipari Vállalat főmér­nökénél. Telefon: 17- 74. (2920) Eladó 250 köbcentis nagykerekű Jáwa mo­torkerékpár, keveset használt. Baktalóránt- háza, Vasút út 81. Es­te 6 után, szombat, vasárnap egész nap (2913) Négykerekű hasz­nált. de jó. állapot­ban lévő féderes ko­csit részletes leírás­sal; ármegjelöléssel keres a Kossuth Tsz. Fábiánháza. <2886) 198 k Öhren its Zetka motorjoerékpár jó állapotban. építkezés miatt sürgősen el­adó 8900-ért. Gr; Dó­zsa ntca 48. Timárné. (2885) Peslhe* f kilomé­terre lévő lakásomat elcserélném nyíregy­háziért. Virág utca 8. (2854) Elcserélném Sátor­aljaújhelyben lévő két­szobás. kertes; magá­nos családi házamat hasonló nyíregyházi­ért. Érdeklődni: Nyír­egyháza. Makareot-ó utca 138. (2961) iiimiiv"""”Jiiiinin EGVEB nittiititmiimtifiinn Forgaftyű s-tengefv köszörülését minden méretben garanciával vállalom; rövM ha­táridővel. Bármilyen természetű autó javí­tását Is vállalom. Nagy József lakatos gépjár­mű javító és szerelő­mester, Diósgyőr, To. kaji Ferenc utca 29. Telefon: 23—617. Villámhárítóját ho­zassa rendbe és ellen­őriztesse. Ohmikus méréseket végzek vi­déken is. Fábry Zol­tán villanyszerelő mester, Nyíregyháza; Kálvin tér 14. Tele­top: 37—39. (2927) Dákfiúnak szállást adok. Kossuth utca 1. II. emelet 8. (2912) HIRDESSEN a Kelet-Magyaror$?ci| hasábjain Mint korábban hirt adtunk róla, szerdán délután a sta­Nemes Sándor Bulgáriába utazik Nemes Sándor, az országos hírű terepgyorsasági motor- versenyző jelenleg Budepes- ten, edzőtáborozáson vesz részt. Az edzőtáborozás befe­jeztével, a magyar válogatott csapattal részt vesz a közel­jövőben, Bulgáriában meg­rendezésre kerülő nemzetközi motocross versenyen. dionban a Nyíregyháza Spar­tacus az NB I-ben szereplő Salgótarjáni BTC labdarúgó- csapatát látja vendégül. A bányászcsapat kedden este érkezik meg Nyíregyhá­zára, s csak vasárnap megy át Debrecenbe, ahol a DVSC ellen játszanak majd bajnoki mérkőzést. Az SBTC a szer­dai találkozón teljes, NB I-es csapatával áll ki, a barátsá­gos mérkőzésre, összeállítása a következő: Cserháti — Agóes, Sándor, Oláh — Szoj- ka, Menczel — Jutási, Kris- kó, Toldi, Gerencsér, László. a RAPID típusú szintetikus mosóport. Olcsó, gazdaságos 1/2 kg-os ís ; ■ cs 'm go lásban. * (2958) Elektromos háztartási gépek MOSÓGÉP, PARKETTKEFÉLÖGÉP, PORSZÍVÖGÉP, KÁVEFÖZÖGÉP VILLANYV ASALÖ STB. GARANCIÁLIS ES GARANCIÁN TÚLI JAVÍTÁSA Az ütött-kopott bútor, ajtó, kerítés nem kel­lemes látvány™ Széppé varázsolja há- zatáját az OLAJ- és ZOMÁNCFESTÉK! Most fessen! A nyári időszakban gyorsabban, könnyebben szárad a festék! Szakszerű felvilágosí­tás a festékboltban! (2959) Az ALTALANOS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS otthon» teljes anyagi biztonságát jelenti. Kevés pénzért sokféle kár esetére nyújt védelmet. Egyszobás (hallos) lakás havi biztosítási dija M Ft, kétszobás (hallos) lakásé IS Ft. Budapesten a biztosítást a házfelügyelő útján is meg­kötheti. Állami biztos Írd

Next

/
Thumbnails
Contents