Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-29 / 176. szám
—— p * fl múltról sokat, a jelenről keveset mesél =A LEVÉLTÁR Nem dicsekedhet húszezer látogatóval az év első hat hónapjában, mint a múzeum, pedig sokban múzeum a levéltár is. Csak amíg a múzeum a legősibb időktől kezdve tárgyi emlékeket, leleteket gyűjt, hogy azokból konstruálja meg egy kor emberét, társadalmát, szokásait, addig a levéltár csupán írásos emlékeket gyűjt a legősibb időktől kezdve. Jelentősége, gyakorlati haszna azonban nem kisebb. BUdszentmihály történetéhez Sinka Hona harmadéves egyetemi hallgató például csaknem mindennap megtalálható a levéltárban. Szakdolgozata tárgyául Büdszentmi- hály történetét választotta. Itt nég a XVIII. századból is bőven talál adatokat Tiszavas- vári történetéhez. Az okmányokban pedig szívesen Igazítja el Hárafalvy Péter, a levéltár vezetője és helyettese Szkita J ózsefné. önálló tudományos kutatást végez Hársfalvy Péter és Cservenyák László, a nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző tanára. A 78 éves Bancsd Géza születési és halálozási adatok után kutat. Tyúkodon augusztus 20-án Falunapot akarnak tartani. Kiállításon szeretnék bemutatni a falu múltját, fejlődését. A műyelési ház igazgatója a levéltárhoz fordult segítségért. A Hazafias Népfront kezdeményezésére Nyírgyulajon is fejlődéstörténeti dokumentumok után kutatnak. Levélben kérték a levéltár segítségét a község történetének megírásához. Természetes, hogy minden hasonló kérésnek igyekeznék eleget tenni. Segédlevél igazolás Előfordulnak azonban más természetű ügyek is. Nemrégiben például egy 1934-ben segédlevelet szerzett borbély kért igazolást szakmai képzettségéről. A tanonc lajstromkönyvből és a munkakönyv lajstromkönyvből könnyen igazolhatják, mikor kapott szabaduló levelet. De hány embernek veszhetett el csak a háború alatt hasonlóan fontos irata, amit csak itt tud hitelesen igazolni! Felhasználják a dokumentumokat perek, bírósági tárgyalások bizonyítási eljárásaiban. Emlék a XIII. századból De hogyan Is gyűlt össze ez a tíz helyiséget megtöltő hatalmas anyag? Bizonyos iratoknak a gyűjtése már nagyon régen is kötelező volt. A legrégibb emlékek a XIII., XIV. század fordulójáról, az Árpád-házi királyok kihalásának idejéből valók. Ezek nagyrészt birtokadományokról szóló oklevelek, határjárásokról szólc írások, de kitűnő alapot nyújtanak ahhoz, hogy következtetni tudjunk az akkori viszonyokra. Érthető, ha legtöbbet a földesurakról tudhatunk meg belőlük. Mindenesetre ezek is jó támpontul szolgálhatnak egy-egy község történetének £ megírásánál. 1550-től szinte hiány nélkül megvannak Szabolcs megye 1593-től pedig Szatmár megye vármegyei közgyűléseinek jegyzőkönyvei. Ezeken a közgyűléseken természetesen minden, akkor közügynek számít«! dolgot megtárgyaltak, így szinte felbecsülhetetlen értékűéi számunkra ezek a jegyző-1 könyvek. Nagyon értékes irodalmi vonatkozású dokumentumot őriznek Tiszaszentmártonból. Itt terült el a hatalmas Losonczi birtok. Balassi Bálint itt lett szerelmes a földesúr lányába, Losonczi Annába. Hozzá írta a magyar irodalom legkorábbi, legszebb szerelmes verseit. A magyar felvilágosodás vezető alakjának, Bessenyei Györgynek is itt található az „útlevele”. A vármegye ajánló levelet írt, hogy vegyék fel Mária Terézia testőrségébe, így jutott el Bessenyei Bées- be, a fényűző udvarba. Messziről szemlélve döbbent rá a magyar nép elmaradottságára. Szatmár megye jegyzőjének, később országgyűlési képviselőjének, Kölcsey Ferencnek eredeti feljegyzéseit szintén ezekben a jegyzőkönyvekben olvashatjuk. Pontos adatok vannak arról is, hogy Rákóczinak melyik község hány katonát adott a szabadságharcban, vagy 1848- ban hányán harcoltak. II régi fontos, a mai nem? Kormányunk felismerte a levéltárak jelentőségét a fel- szabadulás után és rendeletekkel szabályozta az anyag begyűjtését. Az első legfontosabb az 1950-ben kiadott 29-es, Elnöki Tanács által kiadott törvényerejű rendelet, majd az 1958-as minisztertanácsi rendelet. A felszabadulás előtt csak a megyeszékhelyekre vonatkoztak a rendeletek, most pedig az egész megye minden hivatalára, üzemére és vállalatára, sőt bizonyos esetekben magánszemélyekre is. AlMAFAK iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii mi um SIMON ISTVÁN ŰJ VERSESKÖTETE Simon Istvánt nem kell bemutatni az olvasónak, ismert Kossuth-díjas költő, egyet s mást mégis el kell mondani róla. Simon István költői pályafutásának kiteljesedése arra a korszakra esett, amikor nehéz volt tiszta szavú költőnek lenni. Hiszen pályatársai, közülük nem egy (akikkel együtt „futott ki”) 1956-ban az ellenforradalom színtvalla- tó krízisében megtagadta írásait. Sőt, voltai? közöttük, akik hátat fordítottak a hazának, s az eszmének, amelyért hamisan lc*\esodtck. Ezek közül ch.-aziíü'stk Í3, s ma idegenben ncptelenül és névtelen ír., talajta- lanul. Pedig köztük volt Kossuth-díjas is. így merült fel tehát: vajon mennyit ér Simon István Kossuth-díja? Mert ő is az időben kapta a kitüntetést, amikor sokan elég könnyen fedezet nélkül lettek viselői. Simon István azóta már számtalan tanújelct adta és műveivel igazolta, hogy jogos tulajdonosa a Kossuth- díjnak. Erzésvilága szigorú törvényként köti a faluhoz, ! amelytől életét kapta, s amely felnevelte. Talán kivétel nélkül minden versében a faluból magával hozott ;épeket idézi meg. Az ottani mókásokkal, kif°jezé»*'kke! zemlélteti még az olyan vermeit is, amelyek a ma zsibongó életéről szólnak. Egyszóval: poétikájában visszajár a faluba, töpreng, tanakodik, újra és újra felfedezi annak szokásait, életét. A most közreadott Almafák című- válogatásában is a falu múltján, jelenén és jö- vőjén tűnődik. Az elröppenő évekről, amelyek megváltoztatták szülőfaluját és az embereket, — róluk szól e kötet. Kiforrottan, érett költői hangon. Hosszú volt az út, Bazsi községből, ahonnan elindult, hogy eljusson a költészet magasságára. A juss című versében így vall erről: Vén tokék, körte, alma- é» barackfa a vagyonom és léces lugasok, hol a szorgalmas, minden-tevő gazda metszett, kapált és ojtogatott, s pincelyuk, melyen szalma, nem is zsindely, a télen havas, nyáron zöld tető — S a meekoplfttt, a borjakból lett tandíj, ■ hát az — mondtam — nem örökölhető?! A tandíj ,a sümegi gimnáziumba vándorolt. Nagy szó volt az időben parasztgyermeknek ott tanulni. A családnak kellett megnélkülözni, ha valamelyik tagját ki akarta emelni a földhözra- gadtságból. Erre az időre emlékszik a Sümegi úton című versében. Didkflúk, lányok, telente Itt mentUnk mi, elszánt csapat, havas hajnalokon Sümegre, s inig az út csak vlsszasznladt, mi tényleg elmentünk világgá. Huszár István: KATI. Simon István naponta oda- vissza gyalogolta ezt az utat, a hat kilométert, hogy egyszer majd nagy sebességgel utazhasson. Idézzük repülőgépen (Szibéria felett) című verséből: A Mindenségben meghallja-e túlról, a Mars e vadul brummogó hangot, a turbó-motorokét, vagy hangjuk ott úgy szól turbékolva már csak, mint a galambok? Bár úgy volna örökre: kicsi pakk, pár ing, s utazunk békén odavlssza más tájak között, mint a madár ha kicsap, mikor kalltját egy kéz kiszakítja — úgy zeng a motor, míg célja felé tör, mintha valóban a Földre feszített sok képzeletbeli délkör pattanna szét zúgva-pörögve. Talán gyermekkorában a Tátika-hegy tövében kergetett madár adott az idézett verssorokhoz hasonlatot? Nem tudni. De az bizonyos, hogy Kínába utaztára is magával vitte a falut. Magával vitte a dunántúli tájat, a szőlőligeteket és présházakat, a bazalt kőbányát, mindazt, amik első versel megírására késztették. Ezek jelzik mindenütt Simon István útját. A főváros sem feledteti vele a fa- j lut. Nem használta, tehetsé- ! gét arra, hogy felcsapjon „városi” költőnek. Verssoraiban mindig visszatér a hazai tájhoz, az ő pátriájának embereihez. És Simon Istvánnal? ebben rejlik nagy ereje, művészete. Szörnyen keserű az érzés benne, amikor az öreg szőlőhegyi szomszéd magázza és urazza a költőt. S nemcsak az fáj, a régi bánat, benne már nem is az sajog, hogy van még paraszti alázat, lemossák majd a századok — de velem mi lesz, kit ő hintáit kis huszárként a térdein, hiszen érzem, hogy egyre inkább becsapnak az emlékeim. (Huszárok cimű verséből.) Az Almafák Simon István 35 versét köti egy csokorba. Ismét jó vizsgája ez a költőnek. Gyönyörködtető sorai méltán számíthatnak sikerre, a verset, a szépet szerető ol- j vasók táborában. Magvető, 1982. Vincze György ! Sajnos, egyes hivatalok még) la sem veszik elég komolyan) levéltári anyagbegyűjtést, í ár egyes esetekben már ma-! uk is érzik a hiányát egyes) ratoknak. Példáért nem kell) íesszire menni. A megyei ta- ; .ács egyes osztályai sem tud-S iák számot adni az 50-es évek lejéről származó iratokról. Hivatalok, vállalatok saját j rdekeit védhetik meg az ira-8 ok. Sokszor lényeges gazda-§ ági vonatkozásiban is. Hát nem furcsa, hogy egye-s ek a XX. század második fe-t ében sem törődnek a talán nár néhány év múlva is pó-) olhatatlan iratok beszolgálta- ásával? Pedig már a XIII. zúzádból is őriznek emlékecet! : Nyíregyháza város 125. éves? ubileumi ünnepségére lehet, íogy könnyebb lesz néhány 80 : :wel ezelőtti adat felderítése, nint egy-két évvel ezelőtti : idaté? j, A tervezett, de még vezető) izerveink által nem eléggé tá-) nógatott megyei történelmi) üvas ókönyv megírásánál is ( igyanolyan szükség lesz a tavalyi és idei dokumentumokra, mint a száz évvel ezelőt- j riekre. Minket még jobban iz-‘ äat az, hogy mi volt Nyíregyházán 100 évvel ezelőtt, de Eiainkat és unokáinkat talán már sokkal jobban foglalkoztatja majd a mostani, a 60-as évek városa... Gál Béla Pályázat tudományos ismereiterseszlö elkelne A Természettudományi Közlöny pályázatot hirdet magas színvonalú, tudományos Ismeretterjesztő cikkek írására. A pályaművek témája szabadon választható a természettudományok bármely területéről. A pályázat feltételei! A pályaművek terjedelme 9-10 normál gépelt oldal (gépelt oldalanként 28 sor) lehet. A téma illusztrálására kívánatos 4-5 kép. A pályázaton a folyóirat minden olvasója részt vehet. A pályázat jeligés. A pályaművek beküldésének batárideje: 1962. szeptember 30. A pályadijak: 3 darab I. díj; 1000 3 darab II. dl); 750, 3 darab ni. díj; 500 forint. A pályázat díjnyertes cikkeit a folyóirat közli, és megjelenéskér a közlésért járó honoráriumot fizeti. Azokat a pályaműveket, amelyek jutalmazásban nem részesülnek, de a szerkesztő bizottság közlésre javasol, a folyóiratban megjelennek, és szerzőiket a szóké sós szerzői honoráriumban részesítik. Vidám történetek Végre Egy igen közepes zeneszerzőnek az volt a szokása, hogy műveit mindig megküldte Ravelnek. Egyszer a partitúrát átnyújtva így szólt: — Mester, Íme az utolsó művem. — Az utolsó? — kiáltott fel Ravel. — Akkor hát gratulálok! Újítás AZ IGAZGATÓ: Nézzék kérem, ez a gép hat ember munkáját végzi. Az egyik látogató: S ki irányítja? AZ IGAZGATÓ: Erre nyolc szakemberünk van. Ai utcán A gyalogos majdnem a kocsi kereke alá került: — Maga a hibás! — ripakodik rá a sofőrre. — En tudom, mi a kötelességem: húsz éve vezetek! — En is tudom, — válaszolja a gyalogos — ötven éve gyalog járok. Túlbuzgóság Valahányszor valamiféle zaj szűrődött be a folyosóról a lakásba, mr*. Brown mlndanyV szór felijedt álmából és rémülten felkeltette a férjét: — Hallod, ott gonosztevők járnak! — suttogta az asszony rémülettől elcsukló hangon. Számos üyen éjszaka után a férjnek végül kifogyott a türelme és megmagyarázta: — Azt hiszem, senki sincs ottl A gonosztevők mindig telje« csendben dolgoznak... Azóta mrs. Brown mindig felkelti a férjét, ba teljes a csend. Egy kis tengeribetegség Alighogy kifutott a hajó a kikötőből, vihar kerekedett. Az utasok — tizenketten — este elég siralmas állapotban ültek asztalhoz. A kapitány, hogy felvidítsa őket, az alábbi szónoklatot tartotta: — Üdvözlöm tizenkét megjelent utasunkat és kellemes utazást kívánok nekik, örülök, hogy 11 mosolygós arcot láthatok magam körül... Azt hiszem, mind a nyolcán elférünk ennél az asztalnál, de mivel csak négyen maradtunk, nem lenne kedvük kártyázni? Indítványozom, hogy mindketten hajtsunk fel nálam a kajütben egy po- hárka szíverősítőt. Stewardess! Szedje le az asztalt, nem szeretek egyedül vacsorázni! Darvas Szilárd; IDÉNYMUNKA Közvetlenül azután, hogy a körzeti orvos lekopogta a mellemen, miszerint soha ennyi influenzás betege nem volt, a bacilus is kimerültén rogyott tüdőcsúcsomra, és elgondolkozva nézett a távozó doktor után. — Fáradt7 — kérdeztem tőle részvéttel. A már nem fiatal,• de még mindig jól filtrálható vírus fázósan húzta össze magán kopott szövődményeit. — Ilyenkor, tél végén, tavasz elején állattan sok a munkánk — mondta a tpi- rochéták jellegzetes, rekedt hanghordozásával. — Harminc-negyven beteg naponta. .. igazában nem is tudok velük foglalkozni. Másfél-két percem jut egy betegre. .. tulajdonképpen szélhámosság, amit csinálok, de nem tehetek róla. Kevesen vagyunk... Köpjön csak nyugodtan, majd megkapaszkodom. .. Miután eleget tettem felszólításának, még fáradtabban folytatta: — Mi, körzeti badlusok, állattan be vagyunk fogva. Az egész Visegrádi utca és környéke az enyém... Alighogy magával „ végeztem, már rohanok a Balzac utcába. Gyalog nem is győzném. Szerencsére az ön kedves neje is épp oda? készül, volt szíves megígérni, hogy elvisz magán... Apropos, mit iszik? — Fagifor... — mondtam, és megkínáltam egy stam- pedlival. Ettől egy kicsit magához tért. — Betegségére! — mondta, rám köszöntve a poharat. — Bis hundert und zwanzig! — tette hozzá, látva, hogy épp a százhuszadik köhögésnél tartok. Elgondolkozva fürkésztem, milyen ,származású lehet? Ázsiai?' Spanyol? Mintha csak eltalálta volna gondolatomat, megszólalt. — Magyar vagyok. El még a magyar vírus! De jártam külföldön is. Legutóbb részt vettem egy ba- cilus-csereakclón... rendkívül tanulságos volt, de meg kell mondanom, nincs mit szégyenkeznünk. A magyar bacilust az egész világon megbecsülik. Újabb kérdést tettem fel neki: — Magánprakszis? Keserűen kacagott, de már kissé részegen is. Csak úgy dőlt belőle a Fagifor. — Magánprakszis? Egész jelentéktelen... Nem mondom, időnként egy-két régi betegem felkeres, hiszen az ilyesmi bizalom dolga, és én már eléggé régen dolgozom a környéken. De most nem is győzném. Hiába, sok az idénymunka... — Család? Egyszerre átmelegedett a hangja. — Két kis spirochétám van, mindkettő nagyon tehetséges. A fiú stramm, pálcika alakú, bukni fognak rá a nők. Ö kolera-szakos, nagy jövőt jósolnak neki. A lányomat se féltem, nem szép, de nagyon hatásos. ,4 tavalyi járványban már részt vett, persze, egyelőre csak apróbb munkákat bízok rá. Itt-ottf egy kis köhögés, torokkáparás, hányinger. . Különösen az utóbbi fekszik neki. Elég, ha a beteg ránéz. Vége szakadt a beszélgetésnek, mert a feleségem útra készen megjelent. — Na, itt a kocsi, mennem kell — mondta a bacilus, és helyet foglalt nejemen, a hátsó ülésen. Távoz- tában már barátságosan visszaszólt: — Ha egyszer lesz egy mikroszkópja, üzenjen értem. Borzasztóan örülnék a szerencsének, ha személyesen is megismerkedhetnénk! Mikor elhagyták a szobát, óvatosan utánuk kémlelve, félretoltam a Fagifort, és a , rumosflaska után nyúltam. Vigyázva, hogy észre ne vegyék. Nem szerettem volna, ha a bacilus botrányt csinál. .. Képzőművészeink vázlatkönyvéből
