Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-22 / 170. szám
Fokozatos visszaesés Nincs tömegbázis összefogásra van szükség Megyénk sportéletét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az utóbbi években — mind a tömegesítés, mind a minőségi fejlődés terén — volt előrehaladás. S a fejlődés nem áüt meg, jelenünk is újabb eredményeket hoz, jövőnk pedig korlátlan lehetőségeket nyújt E kedvező összkép ellenére is szólni kéül atlétikai sportunk helyzetéről, amely — őszintén megvallva — az utóbbi éveket véve alapul, a többi sportágak fejlődésével fokozatosan elsorvadt. Korábban megyénket úgy tartották számon, mint a vidék atlétasportjának egyik fellegvárát Bizonyság erre, hogy egész sor kiválóságot neveltünk ki, akik később, az országos válogatottban ragyogóan megállták helyüket. Kovácsra, Heckerre, Aranyira és nem utolsó sorban Balczóra is gondolunk itt. öt-hat évvel ezelőtt a megyék közötti atlétikai vetélkedéseken megyénk válogatottját nehéz volt legyőzni. Van tehát mire visszatekinteni, s ilyen nagyszerűnek mondható múlj után érthető, hogy a sport barátait fájdalmasan érinti e klasszikusan szép sportág visszaesése. Mit találunk ma? Tengodcs fűzzed az egyetlen, s egyáltalán nem hízelgő jelzővel jellemezhet j ük megyénk jelenlegi atlétikai életét. Életről valójában nem is beszélhetünk, csupán egy-két sportkörben folyó jó, vagy kevésbé jó munkáról. Nyíregyházán a Nyíregyházi VSC atlétikai szakosztálya működik 10 atlétával (!). Közülük Raffai és Gábor dolgozik rendszeresen, a kiváló képességű Pehért operálták, a többiek eléggé rendszertelenül ténykednek. Elfogadható a 110-es ITSK-nál folyó tevékenység, valamint a Sportiskola működése. Mindez azonban csekélyke eredmény, hiszen a városban legalább ötezer fiatal közül lehetne válogatni. Érthetetlen, hogy például a középiskolák — egy-két iskolai rendezvényt leszámítva — nem hallatnák igen tehetséges atléta- gárdájukról. Hiányosnak találjuk a Kossuth gimnáziumban folyó munkát is, hiszen a köziéi 700 diák közül igen sokan vannak, akik jó képességűek, s úgy véljük, ezeket nem foglalkoztatják megfelelően. De ugyanígy megemlíthetnénk a Felsőfokú Tanítóképzőt is, ahol nemcsak atlétáknak kellene lenni, hanem kicsit olyan szakembereket is várunk innen, akik községekbe kikerülve, mint pedagógusok — más sportágak mellett — az atlétika népszerűsítését is elősegítsék. Vidéken se jobb a helyzet A megye községeiben’ — ideértve Mátészalkát, Kisvár- dát és Nyírbátort is — ugyancsak gyenge eredményről adhatunk számot Ha lenne egy életképes szakosztály, az sem tudna megélni Az atlétikai megyei szövetség eléggé magára hagyta a vidéket. S megszűnt Nyíregyháza versenyrendezői centruma is. így tehát a vidéken dolgozó atléták versenytársak, rendezvények nélkül nem tudnak mihez kezdeni. A középiskolák szerepe Az okokat keresve igen sokan azzal magyarázzák a jelenlegi helyzetet hogy a középiskolák nem adják ki a tehetséges atlétákat. Kétségkívül ez is nagy szerepet játszik. A középiskolák rendelkezésre hivatkozva a legritkább esetben engednek diákokat társadalmi sportkörökben szerepelni. Ez nagyon helytelen és merev álláspont Ugyanis az MTST rendelkezése azt írja elő, hogy elsősorban az iskola színeiben foglalkoztassák a diákokat. S amennyiben nem tudnak rendszeres sportolási lehetőségeket biztosítani, úgy a tanulmányi eredménytől függően, átengedhetik azokat a sportköröknek. Megyénkben ez a jelenség olyan ritka, mint a fehér holló. A tehetséges atlétát az iskola egy évben két-három alkalommal foglalkoztatja, ugyanakkor nem engedi más sportkörbe. így a diákok vagy más sportágra térnek át, vagy kedvüket veszítve abbahagyják az atlétizálást. A szövetség munkája Helytelen azonban, ha mindent ezzel akarunk magyarázni. Talán a legjelentősebb hiba a megyei atlétikai szövetség munkájában van. Tervszerűtilenül dolgoznak, rossz szervezési módszerekkel.. Több megértés egymás között, több törődés a sportággal — ez az, ami a szövetség munkájából hiányzik. Mindem alkalmat meg kellene ragadniuk, hogy versenyzési lehetőséget biztosítsanak. Vétkes dolog volt, hogy a június 16—17-én esélyes megyei bajnokságot például még a mai napig sem írták ki. S szomorúan hat, hogy a közelmúltban nem tudtak kiállítaná egy megyei válogatottat. A szövetség munkáját alapvetően meg kell változtatná. Egyéb hibák Igen komoly probléma, hogy Nyíregyházán sincs olyan pálya, mely atlétikai versenyek lebonyolítására alkalmas lenne. Az NYVSC pályája tönkrement, a Diákpálya kényszermegoldás. A sportvezetőknek lehetne gondolkodni: nem volna-e érdemes a Stadion salakpályáját — melyet motorversenyek céljaira alakítottak át — visz- szaadni eredeti rendeltetésének; az atlétáknak. Hiszen évi egy, legfeljebb két motorversenyt rendeznek azon — míg az atléták egész évben otthont találnának rajta. Az is tény, hogy a sportoló fiatalok kevésbé ragaszkodnak ehhez a sok-sok munkát és kitartást igénylő, de nagyon szép spo tághoz. Viszont, hogy megkedvéltessük velük az atlétikát — a fentebb említett hibákat sürgősen ki kell javítani. Mi a teendő? Régi igazság, hogy tömegek nélkül nincs sport, nincs minőségi fejlődés. Ezért elsősorban egy sportkörre építve, létre kell hozni az atlétika tömegbázisát. Ezt a feladatot továbbra is a Nyíregyházi VSC tudná legjobban megvalósítani. S ha ez sikerülne, a megerősödött nyíregyházi atlétika komoly segítséget tudna adni a szakemberben szűkölködő vidék számára is, s magával hozná a vidéki atlétika fejlődését Ennek érdekében össze kell fogni a sportvezetőknek, testnevelő tanároknak. S bátran lehet építeni azokra, akik — bár jelenleg nem működnek — szeretik az atlétikát és értenek is hozzá. Bizonyára szívesen és önzetlenül segítenének. Egyetlen komoly célt kell megvalósítani: Megállítani atlétikai életünk hanyatlását hogy megyénk színeinek, e hagyományos sportágban is visszaszerezzük régi tekintélyét Bézi László HARM4UIZBEN IS: A Szovjetunió nyerte a férfi tőrcsapat-világbajnokságot Magyarország csapata a második Váratlan fordulatokban bővelkedett a Buenos Aines-i vívó-világbajnokság pénteki versenynapja — különösen a férfi tőrcsapatok küzdelmében. A második akadályt a szovjet csapat vette jobban, 9:7 arányban legyőzte Lengyelországot Magyarország viszont — meglepetésre — 10:6 arányú vereséget szenvedett Franciaországtól. A döntő a mérkőzés kimenetelében az volt hogy Szabó mind a négy csörtéjét elvesztette, a hat magyar győzelmet Pacséry, Kamu- tj J. és Kamuid L. szerezte. Pacséry Rodoca- nachi-t 5:2-re, Barrabino-t 5:3, Kamuid J. Rodocanachi-t 5:3- ra, Barrabino-t 5:4-re, Ka- muti László Revenu-t 5:3-ra Barrabino-t pedig 5:4-re győzte le A továbbiak során az L hely végeredményben a Szovjetunió—Magyarország találkozón dőlt el. Az eredmény 8:8 arányú döntetlen volt. 66:60-as jobb találatarányával azonban a magyar csapat szerezte meg a győzelmet. Végső fokon azonban ez kevésnek bizonyult az elsőség megszerzéséhez, a 4 pontos Szovjetunió és Magyarország között, s végül az egyéni győzelmek döntöttek. A Szovjetunió 27 egyéni győzelmet aratott, s ezzel harmadízben szerezte meg a világbajnoki címet. Magyarország mérlegén 24 egyéni győzelem szerepelt, ez a második helyet, az ezüstérmet jelentette. A harmadik hely sorsa Lengyel- ország és Franciaország között dőlt el, Lengyelország 10:6-ra győzött és a két ország válogatottja között is az egyéni győzelem volt a döntő, mivel mindkettőnek kétkét pontja volt. Lengyelország lett a harmadik 26 egyéni győzelemmel, Franciaország pedig a negyedik 22 egyéni győzelemmel. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: FERENCVÁROS—TISZA MENTI VÁLOGATOTT 12:2 (6:1). A Vasas labdarúgó-csapata Kairóban a National stadionban 35 000 néző előtt kezdte meg egyiptomi vendégszereplését. A magyar bajnokcsapat az egyiptomi bajnokság 2. helyezettje, a hat válogatott játékost felvonultató Zamatok ellen vette fel a küzdelmet. A Vasas kitűnően mutatkozott be, nagyszerű játékkal fölényes győzelmet aratott. Vasas—Zamatok 4:0 (3:0). Góllövők: Machos és Fark» &-2). mai és hétfői műsora VASÁRNAP. JULIUS 22. Kossuth rádió: 5,36: Rákóczi induló. — 6.00: Hírek, időjárási ele ntes. — 6,10: Zenés műsor. — 7,00- Műsorismertetés. — 7,15: Egy falu — egy nóta. — 7,50; Falusi életképek. — 8,00: Hírek. Időjárasjeientés. — 8,10; A Gyermekkórus új felvételei bőL — 8,25. Részletek A koldusdiák című operettből. — 9,00: Édes anyanyelvűnk — 9,05: Beszélgetés a zenéről. — 10,00: Tánczene. — 10,35; Munkáshétköznapok. — 11,00- Tánczene. —■ 12,50: Hétvégi jegyzetek. —13,00: Szív küldi — 13,30: Rádiólexikon. — 14,00; Liszt; Faust — szimfónia. — 15,15: Zenés barangolás Berlin óvárosában. — 16,30; Uj Zenei Újság. — 16,55: Műsorismertetés. — 17.10; Köny- nyűzene — 17,35: Kincses Kalendárium. — 18,35: Orosz opera- részletek. — 18,55; Kolozsvári Grandpierre Emil új műveiből. — 19.10; Tánczene. — 20,10: Szemtől, szembe. — 20.20: Rádiószínház — 21,40; Népdalok. — 22,10: Sporthírek és totóeredmények. — 22,20: Ügetőverseny-eredménvek. — 22.25: Könnyűzene. — 23.00 Szimfonikus hangverseny. 0,10 Filmdalok. Petőfi rádió; 7,30; A római katolikus egyház félórája — 8,00: Bach-orgonaművek. — 8,30: Miska bácsi lemezesládája. — 9,00; Szív küldi.. — 10,00: Mit hallunk a jövő héten? — 10,30: Térzene Szegedről. — 11,00: Versenyművek — 11,35: A közterek művészetéről. Riport. — 11,55; A Versenyművek c. műsor folytatása. — 12,30: Elbeszélés. — 12,50; Művészlemezek — 13,45: Zeng az erdő — operettrészletek. — 14,15: Mesejáték. — 14,48: A Gyermekrádió műsora. — 15,00; Gazdaszemmel. — 15,15: Gounod; Mireille. ötfelvonásos opera. — Közben: 16,25: Uj tanszék az Iparművészeti Főiskolán. Riport. — 18.10; Szórakoztató zenekari muzsika. — 19,20: Rádiójáték. — 20,00: Fischer Annie zongorázik — 20,37: Magyar nóták. — 21,00; Tánczene. — 21,30: A betű mestere. — 21,50: A rádió és tv. énekkara éneke. — 22, Í0: Mahler-ős bemutató Budapesten. Előadás. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 9,15: Ifjúsági műsor. 1. Hétmérföldes kamera. Utörőhíradó. 2. Ludas Matyi. Az Állami Bábszínház előadásának közvetítése. — 11,30: A gazdagabb szövetkezetekért. — 14.30; Nemzetközi teniszverseny döntői. — 19.30: Tv Híradó. — 20,05; Vasárnapi vers. — 20.10* A torpedó visszalő. Magyarul beszélő angol filmszatíra. — 21,40; Telesport. — 21,55: Hírek. HÉTFŐ, JULIUS 23. Kossuth rádió; 8,10; Népi zene. — 8,50: Lányok, asszonyok... — 9,10: Együttesek vígoperákból. — 10,10; Tural óvodások énekelnek. — 10,30: Tánczene. — 10,55; Történetek az öreg Trimuntánról. — 12,10: Könnyűzene. — 13.00; Napirenden. — 13,05; Heti zenés kalendárium. — 14,00; Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből — 14.20: Népdalok. — 15,10: Uttörőhíradó. — 15,30: Gyermek- kórusok. — 15,45; Válaszolunk hallgatóinknak. — 16,00; S^ív küdi szívnek... — 17,15: Tánczene. — 18,05: Magazin. — 19.T0: A mikrofon előtt; Szénási Géza, 19,25: Siw Malmkvist és Yves Montand énekel. — 20 25. Mint a fecskék. Padisák Mihály rádiódra mája — 21.25: Operettrészletek. — 22.30; Csárdások. — 23,05: Zenekari mur.cn ka. Petőfi rádió; 14,15; Zongoramuzsika. — 14,40: Ha a pad beszélni tudna. Jelenet. — 15.00; Operettrészletek. — 16,05: A világ minden tájáról. — 16,15: Balettzene. — 16,45. Emlékezés egy régi őszre. Elbeszélés. — 17,00; Fúvószene. — 17,15: Az üzemi vezető dilemmája. — 18.05: Könnyűzene. — 19.30: Verbunkosok. — 19.25: Agyuk az Avason. — 19.45; Operarészletek. — 20.35; Édes anyanyelvűnk. — 20.40; Tánczene. — 21,25: Énekek éneke. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ műsora Vasárnap Bródy-Kemény: Tánckép. — Riporlműsor aratókról. — Népdalok. — A vasárnap sportja. Hétfő Események sorokban. — A debreceni Kodály Leánvkórus énekel. — Hajdúsági Hangos Üjság. — Keringők és polkák. — Munkásarcok. GÁLION CSIPKEFÜGGÖNY Kapható (w állami áruházakban, szövetkezeti áruházakban és szaküzletekben. (2639) A P R O H I RDE TESE K lummimtimiimiim’ ÁLLÁS ummBimsufiumuiii’ Dombrád és Vidéke Körzeti Földműves- szövetkezet központi adminisztratív munkakörbe gyakorlattal rendelkező gyors és gépírni tudó személyt augusztus 1-vel felvesz. Jelentkezni lehet. a dombrádi Földművesszövetkezet irodahelyiségében. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. ^elvételhez szakmunkás bizonyítvány szükséges. (2675) Általános, vagy építészmérnököt debreceni államigazgatási szerv csoport- vezető főmérnöki beosztásba alkalmaz, önéletra j zot inagábafoglaló pályázatokat ,,Műszaki” jeligére július 30. napjáig kell a Kiadóhivatalba leadni. (2677) Dombrád és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet VI. sz. vegyesboltjába Tiszaka- nyár községbe szakképzett boltvezetőt keres. A bolt árukészlete 230/xm Ft. Felvételhez szakmunkás, és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Bővebb felvilágosítást a dombrádi Földművesszövetkezet irodahelyiségében adunk. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. Lakást biztosítani nem tudunk. (2676) Munkavezetőt, külső irányító munkára keres a Nyírbátori Építőipari KTSZ. (2673) A Megyei Tanács VB kezelésében lévő Egyház u 15. számú bérházhoz olyan nyíregyházi lakost keresünk házfelügyelőnek, aki megfelelő cserelakást tud leadni. Illetménye a jelenleg szolgálatban lévő ház- felügyelőjével azonos. Jelentkezést írásban a Megyei Tanács VB. Gondnokságához július 30-ig lehet megküldeni. (2634) Motorszerelő géplakatost, rádió-televízió műszerészt és szobafestő és mázolót akik szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkeznek, tagnak felvesz a De- mecseri Vegyes KTSz, Demecser, Kossuth u. 15. Tel: 12. (2575) Berentei Könnyűbe- tongyár építéséhez azonnali belépésre keresünk építész, általános, gépészmérnököt helyszíni építési ellenőrnek 6—8 éves gyakorlattal. A gyár üzemeléséhez 1962. IV. n. évi belépésre üzemlakatosokat, villany- szerelőket. esztergályos, hegesztő szakmunkásokat. daru. targonca és egyéb gépkezelőket. 1963. július 1-re férfi, női segédmunkásokat adminisztratív és műszaki alkalmazottakat. Lakás* és munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet írásban és személyesem: Könnyűbeton és Szigetelőanyag) pari Vállalat, Budapest, XX. Dózsa György o. 63. (2585) A tímári Földmű- vesszövetkezet 230/m Ft készlettel rendelkező kétszemélyes vegyesboltjának vezetékére pályázatot hirdet. Feltétel: szakmunkásbizonvítvánv, legalább 3 éves szakmai gyakorlat és erkölcsi bi- zonyítvánv. Jelentkezni személyesen. írásban. Útiköltséget c*pk felvétel esetén térítünk. (2630) Az ÉM. 44. All. Építőipari Vállalat, Bp. V., Kossuth Lajos tér 13—15. budapesti munkahelyekrp azonnali belépéssel felvesz kubikosokat vegyes munkára. Tanács igazolás é<? munkaruha szükséges. Munkásszállást biztosítunk. r?589'i Nyíregyháza Városi Tanács VB pályázatot hirdet a mezőgazda- sági osztályon betöltendő igazgatási csoportvezetői és főállattenyésztői állások betöltésére Felvételi követelmény: előbbinél. jogi, utóbbinál agráregyetemi végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat. Illetmény a 716/1966. Mü. M. szerint. Jelentkezés személyesen. Az útiköltséget felvétel esetén megtérítjük (2571) Képesített könyvelőt és általános adminisztrátort azonnali belépéssel felvesz az őri Petőfi Tsz. Úti- | költséget felvétel ese- i tén térítünk. (2576) I Tornyospálca és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet 5 éves boltvezetői gyakorlattal és szakképesítéssel rendelkező dolgozót üzemágveze- tői munkakörbe f. hó 25*-ig felvesz. Jelentkezés az fmsz. központi irodájában az elnöknél. Az alkalmazáshoz erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. (2586) Termelőszövetkezeti számvitelben jártas mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkező férfit keresünk felvételre, banki revizori munkakörbe Cím a Kiadóban. (2655) íiiiiniFin&ü^wmmn HÁZ — INGATLAN .lairgmmiammtisuivfi Budán, Flórián téren n. emeleti 1 szoba hallos összkomfortos lottó öröklakás eladó. Beköltözhető. Érdeklődni: Nyíregyháza, Ady E. u. 24. (2688) Beköltözhető családi ház valamint bútor és háztartási tárgyak eladók. Puskin u. 4. (2584) Épület, kőfaragó; műkő. szobrász, díszítő munkák és .sírkövek olcsó árban be^ szerezhetők Debrecen ni Kő és Műkőipari KTSz Szabadság útja 33. Telefon. 53-02. (2406) Egy, vagy másfélszobás szövetkezeti, vagy OTP lakást átvállalnék. Címet a Kiadóba kérek. (2645) Uj, modern, szép, 3 ajtós, cseresznyefa szekrény eladó. Cím a Kiadóban. (2651) Körpáncélos bécsi zongora 12 000-ért eladó. Cím a Kiadóban. (2678) Eladó 6 db Nagy- boconádi 2 anyás kaptár méh jutányosán. Nyírbogát, Guti, Jókai U. 5. (2621) Kevesett futott egyszínű korall 407-esi Moszkvics igényesnek eladó. Megtekínflhe+ő Bűi Béke u. 2. alatt. (2874) Elcserélném egy szoba konyha speizos főbérletemet hasonlóért. Uj ti. 25 Dan- kó. (2637) Megyénk atlétikai sportjának helyzete Nyári napok — nyári örömök! Férfi Agárd tropikál öltöny 780.— Ft-tól Férfi vászon nadrág 130.— Ft-tól 170.— Ft-ig Férfi ingkabát 130.— Ft-tól 170.— Ft-ig Férfi sortnadrág 75.— Ft-tól 108.— Ft-ig Kapható: állami és szövetkezeti áruházakban, szakboltokban (2391