Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-21 / 169. szám
fl szovjet állami terv teljesítésének eredményei 1962. első felében A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának jelentése Kosáévá, (TASZSZ): A szovjet ipar 103 százalékra teljesítette tervét 1962. első felében. Múlt év első feléhez viszonyítva csaknem 10 százalékkal emelkedett az ipari termelés. A termelékenység 6 százalékkal növekedett az iparban. A tavaszi vetésű tervet 103 százalékra teljesítették. A szov- hozok és kolhozok szarvasmarha-állománya esv év alatt 9 százalékkal növekedett. Ez év első felében 27,1 millió tonna nyersvasat, 37,6 millió tonna acélt, 29,1 millió tonna hengerelt árút, 89,3 mülió tonna kőolajat, 180 milliárd kilowatt-óra villamos energiát termeltek a Szovjetunióban. Körülbelül 300 új fontos gép, műszer és ipari berendezés gyártását honosították meg. A bevezetett találmány és újítás évente több mint 700 millió rubel megtakarítást eredményezett. Az állam ez év első felében 1 millió 882 ezer tonna súlyban vásárolt szarvasmarhát és baromfit, ami mull évhez viszonyítva 18 százalékos emelkedést jelent. Tejből 13 millió 413 ezer tonnát vásárolt az állam, 8 százalékkal többet, mint a múlt év megfelelő időszakában. A mezőgazdasági növények vetéslerülete 215,7 millió hektár, 11 millióval több, mint a mült évben. Tovább erősödött a kolhozok anyagi és műszaki bázisa. 1962. első hat hónapjában újabb 171 000 traktort, (15 lóerős traktorokra átszámítva), 38 000 gabonakombájnt. 26 000 fejőgépet irányítottak a mezőgazdaságba. Állami erőkből 25 százalékkal többéit ruháztak be, mint múlt év első felében. Uj nagyolvasztók, hatalmas műhelyek, bányák, vegyipari vállalatok épültek. , Az elmúlt fél évben 14 milliárd rubelt fordítottak népművelésre, orvosa ellátásra, társadalombiztosításra, fizetett szabadságra és egyéb juttatásokra. Ez az összeg csaknem egymilliárd rubellal haladja meg az 1961 első felében e célra fordított összeget. Az áruforgalom múlt év megfelelő időszakához viszonyítva összehasonlító árakban 7,7 százalékkal emelkedett. A Szovjetunió külkereskedelmi forgalma 13 százalékkal növekedett és 5,3 milliárd rubel összeget tett ki.. A Szovjetunió lakossága 1 millió 720 ezerrel növekedett ebben a fél évben. Előzetes adatok szerint július 1-én 221 millió 465 ezer lakosa volt a Szovjetunióinak. Ebből több mint 113 millió a városi lakosság száma. Az FKP Politikai Bizottságának felfaíyása a felszabadulás közelgő évfordulója alkalmából Párizs, (TASZSZ): A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága felhívással fordult a demokratikus érzelmű franciákhoz az ország felszabadulásának közelgő 18. évfordulója alkalmából. A felhívás emlékeztet az ellenállási mozgalom részvevőinek esküjére, hogy nem engedik meg a német milita- rizmus feltámadását. A nemes célokat — hangsúlyozza a felhívás — a degaulleista rendszer sárba taposta. De Gaulle tábornok szövetségre lépett Nyugat-Németország- gal, támogatja a revansista területi követelésekkel fellépő bonni kormányt, amely egyben a germán militarizmus legnyíltabb megjelenési formája is. A degaulleista kormánypropaganda által hangoztatott „francia—német megbékélés” valójában a Párizs—Bonn tengely kiépítése és megerősítése az atlanti paktum kereted között; nem más, mint a trösztök és fegyverkereskedők szövetsége a népek, a béke és az általános leszerelés ellen, — hangzik a felhívás. A német néppel való tényleges megbékélés csak a németországi békeszerető erők támogatása, a Német Demokratikus Köztársasággal vállalt együttműködés, a népek közti barátság erősítése útján valósulhat meg. Az FKP Politikai Bizottsága felszólítja az ellenállási mozgalom volt részvevőit, a békeharcosokat, a demokratákat és hazafiakat, hogy harcoljanak a személyi hatalom rendszere ellen, az igazi demokráciáért. Lima lakossága a katonai kormány ellen Kennedy nyilatkozata a perui helyzetről Lima, (MTIh Csütörtököm napközben nyugodt volt a helyzet Peru fővárosában, este azonban munka után nagy tömegek verődtek össze, s vonultak fel az utcákon, tüntetve a szerdán uralomra jutott katonai junta ellen. A rendőrség osztagai, gumibottal és könnyfakasztó gránáttal .szétzavarták őket. Bár a katona-kormány többször és határozottan kijelentette, hogy senkit sem tartóztat le, s nem avatkozik be a politikai pártok tevékenységébe, az AP közleménye szerint házi őrizetbe vették Bustaimantet, a választási bizottság elnökét és Juan Ramirez rádiókommentátort, aki egy adásban szembefordult a juntával. Hírek terjedtek el arról, hogy Haya de la Torre apra-párti elnökjelölt a venezuelai nagykövetségen keresett menedéket. Manuel Prado elnököt pedig — ez is csak feltételezés — egy haditengerészeti szállítóegység fedélzetén tartják Callo kikötőben. Az Egyesült Államok, Columbia, Venezuela után most Honduras és Salvador is- felfüggesztette diplomáciai kapcsolatait Peruval. Korábban megírtuk, hogy Costa Rica megszakította Peruval fennálló diplomáciai kapcsolatait. Dominika nem ismeri el a katonai juntát. Az AP és a Reuter jelenti Washingtonból: a Fehér Ház csütörtökön nyilatkozatot adott ki, s ebben Kennedy elnök „mélységes aggodalmát fejezi ki a perui fejlemények miatt. A Fehér Ház nyilatkozatának közzététele után a külügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok tizedére csökkenti a „szövetség a haladásért” program keretében Perunak juttatandó segítséget. A kormány jogi szakértői pedig annak a lehetőségét mérlegelik, hogy az Egyesült Államok beszünteti a perui cukor vásárlását. ' Kinevezték a Szovjetunió uj marokkói nagykövetét * Moszkva, (TASZSZH Ä Szovjetunió Legfelső Tanácsa Alekszej Svedovot, a Szovjetunió marokkói rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé nevezte ki. * Dmitrij Pozsdajevet, SÍ) eddigi nagykövetet felmentették tisztsége alól és más. munkaterületre helyezték át. Souvanna Phouma r és Rusk Genfben Genf, (MTI): Gromiko szovjet külügymL-., niszter után pénteken megérkezett Genf be Souvanna Phouma, a laoszi nemzeti1' egységkormány miniszterelnöke is, hogy részt vegyen a tizennégy hatalmi értekezlet záró aktusán. A kora délutáni órákban megérkezett Genfbe Rusk amerikai külügyminiszter is. Kíséretében van többek között Foy Kohler, az Egyesült Államok újonnn kinevezett moszkvai nagykövete és Martin Millenbrand, a külügyminisztérium szakértője német kérdésekben. Ülésezik a jugoszláv képviselőház Belgrád, (MTI): Pénteken délelőtt összeült a jugoszláv szövetségi nemzet- gyűlés. A képviselők azokat a törvényjavaslatokat vitatják meg, amelyeket korábban a parlamenti bizottságok tanulmányoztak. Ide tartozik elsősorban a piac és az árak társadalmi ellenőrzése, a jugoszláv filmipar védelme, valamint az ipar társadalmi igazgatását szabályozó törvényjavaslat. Csillaghullás Peruban Az elmúlt héten ismét lehullott egy latin-amerikai diktátor szt.'rencsecsállaga. Szerdán hajnalban az AFP hírügynökség jelentése szerint Manuel Prado, Peru köztársasági elnöke felhívással fordult az ország lakosságához, mely felhívásban megbélyegezte a hadsereg „erőszakos eljárását”, amely szerinte „castrodsta-kommunista romboló tevékenységhez vezet és veszélyeztetheti a némáét létét”. Röviddel a beszéd elhangzása után letartóztatták a diktátort, és 4 tagú katonai junta vette át Peruban a hatalmat. A katonai junta első hivatalos közleménye szerint a hadsereg vezetői „a csalárd választási eredmények hatálytalanítására törekedtek, később azonban szükségesnek látták a hatalom átvitelét”. Peru gazdaságilag földünk egyik legelmaradottabb országa. Bányászati kincsei igen gazdagok — arany, ólom, horgany, olaj —, de mivel bányászatában és iparában csaknem 100 százalékos mértékben uralkodó a külföldi tőke, gazdag bányatermékei mind idegen országokba kerülnek, elsősorban az Egyesült Államokba, kisebb részben pedig Angliába. Szociális helyzetére jellemző, hogy az ország lakosainak átlagos életkora a 30 évet is alig éri el, és az élve született csecsemők közül csak minden második éri el a 3 éves kort. Széles körben elterj tltek a nemi betegségek, és a lakosVíziágyúkkal az eléged etlen tömeg ellen. ság 55 százaléka analfabéta. A gyárak, a földbirtokok és a magasabb közhivatali tisztségek 40 család birtokában vannak. 1533-ban Francisco Pizarro Spanyol kalandor meghódította ezen a földön az inkák birodalmát, és megölette Atahualpa indián fejedelmet. Az azóta eltelt több mint 400 esztendő alatt' a fentiekben már említett 40 spanyol eredetű család tartotta kezében Peruban a hatalmat, és zsákmányolta ki mind máig Peru népét. Peru most letartóztatott diktátora is ezen 40 uralkodó család egyikéből származik. Ha jobban megnézzük a mellékelt arcképet, a bukott diktátor mellét elborító kitüntetések között egy nyolcágú érdemrendet fedezhetünk fel, melyet a bonni militaristáktól kapott ajándékba a közelmúltban. A milliomos elnök ugyanis legutóbb Peru kincseit a nyugatnémet I. G. Farben és a Krupp Konszern részére bocsátotta áruba. Az utóbbi évek során egyre élesebbé vált az elnyomott néptömegek harca Manuel Prado diktátor és az őket kiszipolyozó 40 milliomos család uralma ellen. 1953-ban csak katonai beavatkozással tudták leverni az arequipai munkások sztrájkját, 1957 októberében a rézbányák sztrájkoló munkásainak tüntetését a rendőrség folytotta vérbe. 1958. májusában Richard Nixon, az Egyesült Államok akkori alelnö- ke látogatása alkalmával viharos tüntetések zajlottak le Limában — az ország fővárosában. az elmúlt két évben pedig szinte mindennaposak voltak az ország nagyobb városaiban a parasztok, munkások és diákok tüntetései. A nép egyre hangosabban kiáltotta ezt a jelszót: Viva Fidel Castro! Cuba si — Prado no! (Éljen Fidel Castro! Kuba igen — Prado nem! A rabA genfi tanácskozások A letartóztatott diktátor: Manuel Prado szolgaság megszüntetése, a szabadság kivívása csak a diktátor megbuktatása árán volt elérhető. A nép azonban még egyelőre éhezik. A lakosság mintegy 80 százaléka rosszúl táplált. Peru földjének kincsei idegen országokba özönlenek. Ahhoz, hogy a jelenlegi nyomorúságos helyzet gyökeresen megváltozzon, szociális reformokra van szükség, meg kell szüntetni a 40 milliomos család kivételes uralkodó helyzetét és fel kell számolni a külföldi monopóliumok beavatkozását is az ország gazdasági életébe. A forradalmi változások szele, amely néhány éve Kubából Indult el, most végigsöpört Perun is és a haladó erők győzelmét már nem állíthatja meg semmilyen diktátor a földnek ezen a részén sem. (H. S.) A közvélemény figyelme ismét Genf felé irányul, ahol két fontos tárgyalássorozat lépett új szakába. A Laosz- ról folyó tanácskozások végük felé közelednek, ami azáltal vált lehetségessé, hogy a Szovjetunió következetes külpolitikája és megállapodási kézsége hasonló eljárásra késztette az Egyesült Államokat — ez a példa egyébként igen bíztató más bonyolult nemzetközi problémák megoldása szempontjából is — és létrejöhetett a koalíciós laoszi egységkormány. Ennek Genfbe érkezett küldöttsége az értekezlet elé terjesztette Laosz semlegesség! nyilako- zatát. A dokumentum lényege, hogy egyetlen államnak sem engedik meg laoszi terület katonai célú felhasználását, és semmiféle katonai szövetségnek sincs joga védelmet gyakorolni az ország felett. Ehhez zárójelben hozzátették: beleértve aSEATO-t is. Szerdán zárt ülésen végezték el az utolsó simításokat a külügyminiszterek elé terjesztendő okmányokon. A hírek szerint Souvanna Phouma a szombati plenáris ülésen, ahol a megállapodásokat bejelentik, nyilatkozatot olvas fel, s abban egyebek közt tudtul adja, hogy egyesíti a három politikai erő fegyveres egységeit. Hétfőn a külügyminiszterek aláírják az okmányokat és ezzel jelentős lépés történt Délkelet—Ázsia nyugalmának helyreállítása felé. A hét elején egy hónapi szünet után folytatta munkáját a 18 hatalmi leszerelési bizottság, továbbra is Frp.n- ciaország részvétele nélkül. Hétfőn mindjárt felszólalt Zorin szovjet külügy miniszter - helyettes, s újból megmutatta, hogy kormánya mennyire ke! resi a megállapodást e nagy- I fontosságú kérdésben. A Szovjetunió messzemenően figyelembe vette a nyugati hatalmak kívánságait és bedolgozta azokat javaslatába. Például magáévá tette a hagyományos fegyverek csökkenté-^ sére, valamint a háborús veszély kisebbé tételére vonatko-* zó amerikai indítványokat; Erre még az amerikai döttség szóvivője is azt mondata, hogy „olyasvalami, amit üdvözölni kell". Ezzel szerűben továbbra is látható, hogy" a nyugati tárgyalófelek egyoldalú katonai előnyök biztosítására törekszenek, hiszed ezen az elven alapszik az amerikai leszerelési tervezet is. Zorin az említett kompromisszum felajánlásakor hangsúlyozta, hogy kor*- mánya így szeretné megköny-- nyíteni a leszerelésről, a nuki leáris kísérletek megszüntetéséről és a feszültség csökken* tését szolgáló egyéb intézkedésekről szóló megállapodást,- s a nyugati szakértők éppen: a mostani kísérletsorozat közben állapították meg, hogy a műszerek még kiserejű föld ■, alatti atomrobbantásokat is. meg tudnak különböztetni a szeizmikus rezgésektől. Ez másszóval azt jelenti, hogy meg lehet kötni az atomkísérletek megszüntetéséről szóló megállapodást olyan módon, hogy annak betartását- nemzeti eszközökkel ellenőr-. zik. A kérdés most már:: csak az, hogy ,a nyugati politikusok levonják-e a következtetéseket szakértőik megállapításaiból, s hajlandók-e megállapodni az oly régóta óhajtott „.atomcsöndben”. Any- ny; bizonyos, hogy a laoszi egyezmények aláírására érkező Rusk és Gromiko kül-. ügyminiszterek megbeszélésein,; ott fog szerepelni ez a , kérdés, valamint Nyugat-Berliij’ ' problémája is. Ausztria nehéz tárgyalások előtt Becs, (MTI): Az osztrák parlament jövő hétre várt feloszlatása é-s a Közös Piac államaival július 28-ra kitűzött tárgyalásainak megkezdése előtt megvitatta Ausztria EGK társulási kilátásait. Kreisky külügyminiszter nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Ausztria „nehéz” tárgyalások előtt áll. Azokból a súlyos nézeteltérésekből következtetve, amelyeket a szocialista pártok brüsszeli értekezletén az angol és belga szocialista vezetők között tapasztalt, az osztrák külügyminiszter elsősorban azokra a nehézségekre mutatott rá, amelyek Ausztria — precedenst jelentő — „kivételes igényeinek” elismerését illetik' - az EGK részéről. --‘'ré A koalíciós pártok vezérszónokai az osztrák kormány külpolitikájának egységét;- hangoztatták. Czernei-z szocialista párti szónok azt az ellentmondásos álláspontot képviselte, hogy Ausztriának a Közös Piaccal létrejövő bár- * milyen kapcsolat esetéin is meg kell őriznie kereskedelempolitikai szuverenitását. 1962. július 2 3