Kelet-Magyarország, 1962. június (22. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-28 / 149. szám

1 Sok érdekesség a Szegedi Ünnepi Játékokon • • Tudósítóink írják: Jó eredménnyel sárult as iskolai hulladék­gyűjtési verseny második szokassa Nyolcvan ragon ras — 1481 mázsa papír — JK03 mázsa rongyimllndék a népgazdaságnak — Több mint ncgyrenczor lóriul az Ifjúsági Sálorpark lélesílésérc jelent-ésünk az előkészuletekiől bötettjót a Magyar Állami Ope- rahaz művészeinek közreműkö­désével Iáhatja a közönség július 29-én, augusztus 1-én és 5-én. Augusztus 16-án az Állami Népi Együttes dal- és táncestje bizo­nyára kellemes és színvonalas színfoltja lesz az előadásoknak. Legnagyobb érdeklődéssel az Idén mégis Verdi Aidá-jának be­mutatóját várja a közönség. Ért­hető, hiszen a világhírű külföldi operaénekesek vendégszereplése élménnyé avatja ezekét az elő­adásokat. Az opera címszerepét Margaret, Tynes, az amerikai né­ger énekesnő, Radamest Luigi Ottolini, a világhírű olasz teno­rista, Amnerist Zenaida Pally, a kiváló román énekes vállalta. Amonasro szerepét Svéd Sándor énekli. Az opera másodük felvo­násában nagyszabású belettje- lenetet illesztenek, melynek ko­reográfiáját Bark >czv Sándor ter­vezi. A látványos, színes díszle­tek közt 1200 statisztát léptetnek fel. Az idén először sikerül megol­dani az esős napok problémáját is: amikor a szabadtéri színpadon nem tudnak előadást tartani, ak­kor a Szegedi Nemzeti Szinház kapuit nyitják meg, s a színház operaegyüttese repertoárjának legsikeresebb darabjai közül — Ivan Szuszanyin, Nabueco — mu­tat be egyet-egyet. Gondoskodnak a Lato®stölr egyéb szórakoztatásáról is. Kiállítások, sportműsorod, rendezvények várják a Szegedre jövőket. Csak ízelítőül néhányat! A Móra Ferenc Múzeum képtá­rában rendezik meg az Első Sze­gedi Országos Képzőművészeti Kiállítást. Különböző népművé­szeti bemutatók, várostörténet!, kiállítások, s egy nemzetközi fo­tókiállítás látványosságai közül válogathatnak a vendégek. A játéknapokon kétszer, dél­előtt és délután 20.—20 percre megszólaltatják a szegedi Dóm híres orgonáját is. S ha már az érdekességeknél tartunk, inog kell említeni, az automata lányt is a matematikai kutatóintézet s-zegedi laborató­riumának „szülöttét”. Tör. Kal­már László és Muszka Dániel tu­dományos kutatók tervezték a gondolkodó automatát. A Szege­det felkereső hazai és külföldi vendégeknek 25 kérdésére vála­szol orosz, angol, német es ma­gyar nyelven a beszélő automata A gombnyomás ék néhány per­ces ..gondolkodási idő” után töb­bek között felsorolja Szeged ne­vezetes műemlékeit, rmodén is­merteti a szabadtéri játékok tör­ténetét, tájékoztat a pályaudva­rok. a benzinkutak, a strandok helyéről és még azt is megmond­ja. hogy hol lehet halászlét kap­ni. Első Néhány hét as Szeged újból díszbe ötOőzük Utcáit elárasztják az idegeinek, terein, szállói előtt WHföldi rendszámú kocsik par­kolnak. Július 21-én megszólal­nak a fanfárok, megkezdődik a elszabadulás óta negyedszer i legrendezéere kerülő Szegedi Ünnepi Játékok el»ő előadása. A művészeti bizottság az ed­digi tapasztalatok figyelembevé­telével állította össze a műsor­tervét Etkel művel nyit az „évad" Július 21-én ee 25-én a Bank bán öröksaép dallama töltik be a Beloiannisz teret. Az operát a játékok főrendezője Mikó And­rás rendezi, díszleteit Varga Má­tyás Kossuth-dijas művész ter­vezi. s címszerepében Simándi József mutatkozik be. Repertoár darabja a szabadtéri játékoknak a magyar drámairo­dalom remeke Madách: Az em­ber tragédiája. Major Tamás Kossuth-díjas művész rendezésé­ben augusztus 8-án, 11-én, 19-én és 20-án láthatja a közönség. Kodály Zoltán Háry Janos cí­mű dalművének bemutatása vég­re egy igazán szabadtéri színpad­ra való magyar daljátékkal gazdagítja a műsort A mű érdekein felül bemutatá­sát külön aktualizálja, hogy a szerző az idén 80 éves. Aszofjev: Párizs lángjai című A nyíregyházi III-as számú ál- taäBKOs iskola a közelmúltban tartotta tanévzáró ünnepségét. Felvételeink a bensőséges ünnep­ség mozzanatai! örökítettek mag. Az én bizonyítványom Székely Lajos igazgató jutalmakat, okleveleket oszt ki a jé bizonyítványt szerzett tanulóknak. Az iskola énekkara búcsúztatja a nyolcadik osztályosokat. Hammel József felv. A Hajdú-Szabolcs megyei ivíKH Vallalat es az Iskolai Ta­nácsadó Testület értékelte az el­múlt iskolai év hulladékgyűjté­si versenyének második szaka­szát. Ez év február elsejétől az iskolai év végéig a tanuló ifjú­ság 80 vagon vashulladékot, 1481 mázsa papírhulladékot és 303 mazsa rongyot gyűjtött. Bár a járások és községek munkája még nem éri el a két város — Debrecen és Nyíregyháza — gyűjtési szintjét, ezen a téren j is javulás van. Szabolcs-Szatmár megyében ’s szép eredményeket értek el az úttörő őrsök, rajok és egyének a száz kiló vas, 20 kiló papír, és 15 kiló rongyhulladékgyűjté­si célszámok teljesítésében. A versenyfeltételeket teljesítők kö­zött a megyében több, mint 64 tárgyjutalmat osztottunk szét. A tárgyjutalmak között a fényké­pezőgéptől kezdve a társasj át é- , kokig, könyvekig, biliárdig és a ^vwvwwwwwvww MOST MEGVEHETI, vagy SZERZŐDÉSSEL BIZTOSÍTHATJA családi hás épít­kezéséhez tetőszerkezeti gerenda, szarufa, léc, és cserép, valamint ÉGYÉB ÉPÍTÉSI ANYAGOKAT a TÜZÉR VALLALAT Nyíregy­háza ö6 vidéki telepem, (2383) diavetítőig, valamint futball-lab- daig mindeníele jálék megtalál­ható. A hulladékgyűjtési versenyben elért eredmények elismerésekép­pen Szabolcs-Szatmár megyében majdnem húsz pedagógust pre­mizáltunk 100-től 1000 forinton felüli összeggel. Dicsérni való munkát végzett ezen a téren Es­tók Károly Kállósemjén, Forrás­tanyai nevelő, vagy Jámbor Jó- zsefné, a nyíregyházi III-as szá­mú iskola pedagógusa. Példamutató munkát végeztek a gyűjtésben a nyírbátori II. számú, a nyíregyházi III-as szá­mú, a beregsurányi és a Kálló- semjén, Forrás-tanyai iskolák. Sikerrel zárult a Sóstói Ifjú­sági Sá tor park létesítésére indí­tott hulladékgyűjtési verseny is, melynek eredmenyekeppen negy­venezer forint gyűlt össze. Eb­ből az összegből már egy, 100 személyes sátorparkot lehet lé­tesíteni. Kimagaslóan eredmé­nyes társadalmi munkát végez­tek e téren a járások között a kisvardaiak. Itt a járás vala­mennyi iskolája megérdemli az elismerést és dicséretet ezért a munkáért. Közülük is kiemel­kedik az ajaki és a tomyospál- cai általános iskolák, melyeknek a vállalat mint első helyezettek­nek az iskolai évzáró ünnepsé­gen munkájukat elismerő zászlót adom án yozott. Földi Ferenc««, a MÉH Vállalat igazgatója Tóth László, a Tanácsadó Testület elnök« APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A nyíregyházi MÁV Pályafenntartási főnök­ség általános és épí­tész mérnököt, valamint építész technikust ke­res azonnali felvételre. Jelentkezni lehet Nyír­egyháza, Huszár sor 5. sz alatt a főnökségen. (2191) Kőműveseket, ácso­kat. vasbetonszerelőket, betonozó kát, kubikuso­kat, felvesz az EM Haj­dú megyei Állami Épí­tőipari Vállalat. Vidé­kieknek a felvételhez tanácsi igazolás szük­séges, Jelentkezni le­het a vállalat munka­ügyi osztályán, Debre­cen, Beloiannisz u. 2. __________________(22Stf) Olvassa és terjessze aü.elet-Magyarerszágal ____LAKASC.y EBE Budapesti 1 szoba, személyzetis szobás la­kásomat elcserélném nyíregyházi 1 szoba há­lófülkés összkomfor­tosért Cím a Kiadó­ban. (2296) EGYÉB Fiatal méraökházas- j pár Nyíregyházán igé- nyes bútorozott szobát | keres aug. l-től kb. nov, 15-ig. Értesítést: ! özv Bakos Lászlóné, j Nagyecsed, (2291) Elvesztettem Kheki sportszatyromat a Töl­gyes csárdáján 24-én. j Kerem a megtalálót a kulcsokat és a futóci­pőt jutalom ellenében Furkó Tibor. Debrecen, Marie Károly u. 30. ala küldje ed ram Ruha javít w- fordí­tást, ing gatlerozaat. függöny készítést olceo áron rövid határidőre vállal a Textilruházati Szövetkezet Javító rés& lege, Zsdanov u 5. (19*fS Nem lesz «ondta a haióra. ha hidcg-m^ leg dauerjét. hajfea­IlSCL íUAlUkA hóig*., fodrász garanciával megcsinálja. Kiss Er­nő u. 19 szám. *2* fon: 35-98. Mely fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett férjem, édes­apánk, nagyapánk. SZEDER MIHAILT 84 éves korában vá­ratlanul elhunyt. Temetése f. hó 28-an du. 3 ómkor lesz az Északi temető ra­vatalozójából. i Gyászoló csatád. ______________ ami

Next

/
Thumbnails
Contents