Kelet-Magyarország, 1962. június (22. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-27 / 148. szám

hjUestük Mándokon Kikészüli a halászlé Hammel József felvétele. Becsülete van a munkának a avíregyhá&i Vörös Csillag Tsz-ben A régi vezetés: — jogtalanul használták a közös földiát a rokonok előnyöket élveztek — milliós mérleghiánnyal zártak — rágalmazás, fegyelmezetlenség Elődök: a sóstóhegyi Zalka Az új vezetése — rendezték a háztájit — havonta 6 forint munkaegység eHHeg — holdanként 45 mázsa csöves tengeri — mindenki tudja a feladatát A rendezvények szamát, az elő­adások színvonalát és a közönség érdeklődését véve alapul az idei könyvhét felülmúlta eredményei­ben a tavalyit. De lemérhető a fejlődés a könyvforgalom adatai­val is. Az idén 377 ezer forint értékű könyv talált gazdára. Sok olyan emberhez került el a könyv, aki talán éppen most vá­lik majd rendszeres olvasóvá. Gyakrabban vesz könyvet, sűrűb­ben látogat el«a könyvtárba. Figyelemre méltó az a mód is, ahogyan a 377 ezer forint érté­kű könyv az olvasók kezébe ke­rült. A könyvesboltokban 78, a köny vsatrakban 52, háztól-házig történt árusítással 112, úttörők árusításában 135 ezer forint ér­tékű könyv talált gazdára. Tehát az egész forgalomnak alig töbo mint egyharmadát teljesítették csali a hivatásos árusítók a bol­tokban és sátrakban! Ez azt jer lenti, hogy a társadalmi árusítók, úttörők derekas munkát végez­tek. A járások versenyében a nyír­egyházi után sorrendben a kis­várdal, a nagykállói és a vásá- rosnaményi következik. Termé­szetesen nem véletlenül! Ahol a legjobb volt a szervezés, ahol a legkomolyabban vették a könyv­terjesztést a tömegszervezeték és a községi vezetők, ott érték el a legjobb eredményt. Nem lehet véletlen az sem, hogy az úttörők közül a tuzsériak állnak az első helyen 9100 és a tornyospálcaiak 7200 forintos forgalommal. Máté, a Virágzó Föld és a nyír- égyházi Üttörő Tsz. Az utód: a nyíregyházi Vörös Csillag, örö­költ adósságot, fegyelmezetlen­séget, szervezetlenséget és fejet­lenséget. Tucatnyi vezető vál­totta egymást az elnöki poszton. A félreállítottak intrikát szőt­tek. Igazolni vélték magukat: „Nem megy a munka, mert nem én vagyok az elnök” — vé­lekedtek a távozók. Az új elnök együtt siránkozott a tagokkal. Akadt olyan is, aki itallal akart kedvet csinálni a munkához. S tekintélyt szerezni. Megbosszúl- ta magát. „Ha lesz pálinka dol­gozunk, ellenben nem!” — jelen­tették ki többen. S naponta 20— 30 ember hörpintette fel a fél- í decit. Több mint 170 liter folyt így el a közösből. AKI NEM KAPOTT AZ KIABÁLT, rágalmazott. Az egyik elnök hi­vatalnak nézte a tsz-t. Rende­letileg akarta irányítani az em­bereket. S ez bőven akadt. Elsősorban maguk jártak elől a rossz pél­dával. Több elnök használta jogtalanul a közös földjét, a sző­lőt, a gyümölcsöst. Ezért nem csoda, hogy Fekete Bertalan, Ha- dabás Márton, Hadabás János, Deák György, Kalán Miklós és a többi volt elnök elnézte a ta­gok fegyelmezetlenségeit. A jó földeket osztották, ki háztájinak. S erről tudott a tagság is. Nem mentek dolgozni. Rendre voltak a lopások. , VITTÉK a takarmányt, gyümölcsöt. Kétezer szőlőkaró­nak is nyoma veszett. A rokonok ♦lőnyöket élveztek. Több mun­kaegységet számoltak részükre. Tervszerűtlen és szakszerűtlen volt a gazdálkodás is. Az igény­telenebb növények kapták a jobb földet, míg á tápanyagokban gazdagabb talajt kívánókat a ho­mokba vetették. Kapálatlan ma­radtak a földek. Derékig érő gyom lepte el a törpegyümöl­csöst. A vezetők hibájából 6 va­gon burgonya veszett a tűző na­pon. Száz vagon almának a ne­gyede cefrébe került. Több éven keresztül nem trágyázták meg a szőlőt és a gyümölcsöst. Csáki szalmájaként folyt a kezükből a közösség pénze is. Ma is kihasználatlan sok gaz­dasági épület. NINCS TEHÉN A RÁKÓCZI TANYAI ISTÁLLÓBAN. Üres a baromíiól is, a sertés- fiaztaló és a 100 férőhelyes ko­caszállás. Hasonlóképpen a Her­mann tanyai tehénistálló és ser- tésfiaztató. Mégis költekeztek. Még építettek egy sertésfiazta- tót 58 000 forintért, egy almatá­rolót, mely a mai napig sincs befejezve, de már 120 000 forint bánja. S 90 000-be van a csibe­nevelő. A rossz vezetés valóság­gal a csőd szélére juttatta a szö­vetkezetét. A múlt esztendőt 1 millió 118 000 forint mérleg­hiánnyal zárták. Tavaly ilyen­kor 2 millió 700 000 forint volt a rövidlejáratú hitelük, melyet ez évben másfélmillióra sikerült csökkenteni. S a tsz-nek három agronómusa volt. Egyetemet, fő­iskolát végeztek. Hetekig nem ellenőrizték a munkákat. Fele­lőtlenségükből 167 malac pusz­tult el, Ilyen hagyaték után próbálta jó útra téríteni a Vörös Csillag megzilált gazdaságát az új ve­zetőség. Elnöknek Suszta Sán­dort választották meg. S alig múlt el egy esztendő, a jelek mutatják: változott a vezetés, szervezettebb a munka. Kezdet­ben nem volt könnyű. Naponta 50—60 ember problémájával fog­lalkozott a vezetőség és az el­nök. Az őszinteség és a fegye­lem szigorú megkövetelése ered­ményre vezetett. Nyíltan el­mondtak mindent az emberek­nek. A termelési tervet együtt készítették el a tagokkal. A jog­talanul használt földeket elvet­ték. Rendezték a háztájit Be­vezették a premizálást. A sok függetlenített brigádvezetői állást megszüntették. Három helyett egy agronómus maradt. A leg­fontosabb növények: kukorica, burgonya, cukorrépa, dohány és a többiek a legjobb talajba ke­rültek. Holdanként 45 mázsa csöves tengerire számítanak. A földek tiszták, ápoltak. A gyü­mölcsös és a szőlő gondozott. Megkapták a szükséges trágyá­kat. permetlét. Pedig ugyanazok az emberek dolgoznak* most is, mint évekkel ezelőtt. A mun­kának becsülete van a Vörös Csillag Tsz-ben. S ezt minden­képpen biztosítja a jó, igazsá­gos, de szigorú vezetés. Az elnök csizmája homokos, ha esik az eső, sáros. S ez tetszik a tagok­nak. Nem kell pálinkával ser­kenteni az embereket. Mindenki tudta a feladatát. Nem állnak reggel 9 órakor az iroda előtt, mint régen. REGGEL HATKOR MÄR DOLGOZIK MINDENKI. Dolgoznak becsületesen, mert látják, hogy megbecsülik mun­kájukat. Havonta 6 forint elő­leget kapnák munkaegységen­ként. Egy munkaegység értéke terv szerint 19 forint lesz év végére. Ha azonban még jobban dolgoznak, több is lehet. Oly sok rossz év után ez is bíztató. S ha olyan lesz a megértés és a kölcsönös bizalom, mint most, a következő években még gazda­gabbak lehetnek. A vezetésen múlik. A régi megmutatta, ho­gyan nem szabad. Az új tanú­bizonyítéka, hogy helyes. A Vö­rös Csillag Tsz példája bizo­nyítja: nincs rossz tsz, csak rossz vezetés! Farkas Kálmán Virájj bácsi. a szomszédom, elhatározta, estig nem megy haza. Utóvégre nem gyerek már, hogy Vi­rág néni csak úgy komandirozza. A vasárnap pedig mindig úgy volt szép, ahogy egyfolytában évek óta. Virág néni főz, Virág bácsi ül a konyhában, fabrikál. Mindig van valami csinálni való a háznál, ezen a va­sárnapon a kcunyhakredenc zsanirját kellett megcsa­varozni. Ha készen lesz, Virág néni azzal a mosolyá­val köszöni, amely most már ráncok közé búvik, de amelyért elvette, annakidején. Bizony akkor nem járt olyan sebesen a nyelve Virág néninek. Fényes, nagy lakodalom volt a mienk — magyarázta Virág bácsi nekem —, rendeltem a ligeti vendéglőben egy egész pohár sört: felét kiitta a Mariska, felét meg én, de a kiflit, amit a lagzira vettem, mind ő ette meg... Ha tréfált is Virág bácsi, nem voltak azok móri- kás idők. Konyhabútort valójában csak jóval a fel- szabadulás után vettek. Aztán mimódon készítik az ' ilyen konyhabútort, alig tízéves, máris kiesik a zsa- nircsavar!... Itt ül a szomszédos eszpresszóban Virág bácsi és már a második rumos feketét rendeli. A fusizók, a selejtgyártók az okai az egésznek. Igaz, a csavarhúzó is elugrott és zsupsz, betörött a konyhakredenc ablaka, mert az ablakot is úgy csinálták, hogy az első szélre... Hanem Virág néninek nem kellett volna erre tüstént rákezdenie. így meg úgy, nem tudsz te semmire se vigyázni, itt van ni, az a szép kredencablak... Aminek az üvegje nem csörömpölt annyit, mint Virág néni ■ egyhuzamban. Úgy ki tudja kerekíteni, toldani-foldani, egy vérszegény szúnyogból kövér elefántot csinál. Hát Virág bácsi is tudja a módját... „Hát amikor te tányért törtél!...” Ez a tányértörés ugyan öt évvel ezelőtt történt és Virág néni ki is iktatta emlékezeté­ből, mint ahogy a szégyenletes dolgokat szokták az emberek, hogy most Virág bácsi szóba hozta, egé­szen megdermedt. De csak azért, hogy megint nekiira­modjék. Zengett bizony a vasárnap. Na, ha zeng, zengjen a konyhaajtó is, Virág bácsi úgy bevágta maga után, hogy az már dörrenetes válasz volt. Hozzák a rumos teketét az asztalhoz, már mint a másodikat. A pincér rátekint Virág bácsi ősz MARISKA bajuszára. Akik egész nap viszik a kávét, kiismerik a vendégeiket. Ez a bácsi nyilván nem rumozó, ka­patos sem volt, amikor bejött ebben a délelőtti nap­sütéses időben, hogy itt folytatná, amit valahol el­kezdett. — Jó a kávénk? — kérdezi a pincér. — Jó a fenét! — válaszolja daccal Virág bácsi — csaik éppen iszom, mert... A felszolgáló nem szívesen hallja, hogy a kávét szidják, a maga posztját mindenki védelmezi. De ez az öreg bácsi tiszta őszinteség, ha le is nézi a kávét. — Pedig a mi kávénk jó — folytatja a pincér. Vi- * rág bácsi máris a szavába kap: — Hát akkor hozzon még egyet, de jól rumozza!... A pincér bólint. Aztán ismét rátekint az öreg bajuszára, amelynek hószínét barnásra színezte a dupla. / — Nem lesz nagyon hirtelen, kérem? Világ bácsi végigmustrálja a pincért. Kék kábát, fekete nadrág, kis szőke bajusz, szalvéta a kézbe. Virág bácsi eligazítja kétoldalt a maga bajuszát, kö- hint egyet. — Magának, kartárs, van felesége? A felszolgáló elmosolyodik. Két ember néha olyan, mint a leadó meg a felvevő állomás. Egy mondat a gombnyomás, máris megtalálják lelkűk közös hullám­hosszát. A pincér örömmel felel: — Vőlegény vagyok én, kérem... — Az már baj — szól Virág bácsi. Nem szokta a rumozást, kicsit nehéz már a feje. __ íVliért lenne baj ? — a pincér ott áll az adudnál —, miért lenne baj, kérem? Hiszen ez a legszebb... __ Nono — magyarázza Virág bácsi, — én is azt hittem valamikor... A pincérnek sugárzik a szeme. — Én mindig is hinni fogom... Virág bácsi felelhetne egyet-mást. A konyhákne- dencről például meg a zsanirról, az elugró csavar hú­zóról, a csörömpölő ablakról, de főleg a szóáradatról. Minek mondja? Vőlegény ez a pincér, vőlegénynek pedig nem is illik, de nem is lehet elvenni a kedvét. Azután pedig, ha már összeismerkedtek, inkább meg­kérdezi : — Hát a tisztelt menyasszonyt, hogy hívják? — Mariska — szól a kék kabátos. — Mariska — ismétli Virág bácsi. A név hirte­len ráomlik. Mariska!... Virág bácsi, hogy még jobban redőzzék a homloka, bozont szemöldökét összehúzza Mariska!... Hát nem mondta el őt százszor is ügyet­lennek, kétbalkezesnek azért a vacak kredencüvegért, az ő Mariskája? Virág bácsi még az orrát is dörgöli kemény kezefejével, micsoda patáliát kerekített az öregasszony, mintha csak a világ ment volna tönkre azzal a fél négyzetméter üveggel... Ebben a pillanatban a pincér ismét megszólal: — Igen, kérem, Mária, Mariska-•• — Hm... — mondja Virág bácsi. Most megérinti a becézve kimondott név, mint valami selymes fuval­lat. Virág bácsi lassan elmosolyodik, bajusza megrán­dul, kerek szeme kis lángot vet. Hát persze: Mariska már negyven év óta., jóban, rosszban... Mariska, ahogy ott áll a tűzhely mellett, ahogy keskeny kezével ka- vargat, gyúrja a tésztát... Mariska... ha nyelvelt is rá a kredencablakért... Persze, jobban kellett volna vi­gyázni azzal az átkozott csavarhúzóval. Finom ablak volt, metszett, virágos... .Virág bácsi arca hirtelen kigömbölyödik. A pincér fehér szalvétájával a nem létező mor­zsákat is lesöpörgeti az asztalról. — Mariska — szól mély meggyőződéssel most Virág bácsi. — Mariska!... szép név!.„ Még meg is ismétli: — Nagyon szép... Bizony.. Aztán nyújtja a kezét a pincérnek, jól megszo­rítja. Haza kell sietni. Bodó Béla 377 ezer forint értél ii könyv

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents