Kelet-Magyarország, 1962. június (22. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-19 / 140. szám
c/L fán hmaftisl t&zsásktüben Szeimoöíaf áriáivá. után Porosaimén Egy fapasziulaícsere tanulságai A lenyugvó nap biborsugaraival a jánkma-jtisi pártház élőkért jének sok száz, illatozó rózsáját simogatta. Valóságos tündérkertet varázsoltak ide a ■szorgos kezek, amelyet bizton megirigyelne, ha élne a virágok hajdani szerelmese Gül Baba is. Az én szemem mégis a kert más csodájára tapadt. Megváltozott világunk káprázatosán szép, új virágai is ott nyiladoztak körülöttem. A falu lakossága ünneplőben készülődött a délutáni pártnapra, öregek, fiatalok, asszonyok, lányok és férfiak, s ahányan, annyi napbarnított, kerek, egészséges arc, any- nyi derűs, jókedvű szem. A tanácselnök észrevéve vizsgálódó pillantásaim, büszke elégedettséggel megkérdezte: — Aztán vagyunk-e olyan elegánsak, mint a városiak? — Mint a városiak? Senki nem különböztetné meg lányaikat egy pesti divathölgytől. — E mán igaz! — bólint helyeselve. — Persze ez csak nekünk tűnik fel, akiknek erről ez — az eszébe jut. Nekem például a puhaszárú, fényes csizmám nagyapám ócska „nyeles cipőjét” hozza az eszembe. így hívtuk gyerek koromban a család egyetlen lábbelijét. Egy nyűtt bakancsra szárat varrtunk és azt hordtuk felváltva mindnyájan. Nekem akkora volt, hogy a szárán benyúlva megdörzsölhettem a talpam, ha fázott. Haj, de szegény volt ez a falu valamikor! Sokat tudnának mesélni erről az egykori „nyolcas ház” lakói. Ez volt a mi Valéria telepünk. Nyolc egybe épített viskó, 101 ember lakta. S még örültek, hogy legalább fedél van a fejük felett. Rossz rá gondolni, de mégis fel kell olykor-olykor idézni, mert van- _ nak nagyon feledékeny emberek. Vannak, akik nemcsak a régmúlt grófi időkről, de még a közeli tegnapról is megfeledkeznek. A téesz-szervezéskor nem egy így reménykedett: Ha meglesz a havi nyolcszáz forint, elégedettek leszünk. Most akad, aki havi 1500—1600 forintot is megkeres, sőt ennél többet. Vállajai József állatgondozó például a múlt hónapban kiváló munkájáért kerek 5000 forintot kapott. Szó se róla, megérdemli. Érti a munkáját, de nem sajnálja a fáradtságot sem. Éjszakákat ott foglalatoskodik a fiazla- tóknál, ha szükséges. Dehát megtette az ember fia a magáét a gróf birtokán is, és mi volt a jutalom? Még jó szót se kapott érte. Bizony nem árt erről néha elbeszélgetni, különösen a fiatalokkal. Szórakozás akkor? Meg kultúrház? Még a nevét se hallottuk. Valamelyik színben hálóztunk néha-néha. Egyszer meg a gróf üres, boltíves pincéjében jöttünk össze, s én valahogyan a szélre kerültem, úgy bele vágtam a fejem a tetőbe, hogy még ma sem tudok a csárdásra gondolni. Vari most két szép kultúrházunk is. De nemcsak ez. Éppen a minap készítettem egy kimutatást. Gondolja el, a Horthy korszakban 20 év alatt összesen 7 fiatal szerzett érettségit községünkből, a felszabadulás óta pedig 250 dolgozó paraszt fia végzett középes főiskolát. Nagy dolgok ezek külön-kü- lön is, de egymás mellé rakva a kis mozaik kockák már a jövő faluját, a mi igazi rózsás kertünket tárják a szemünk elé. Kecskovszki József jó munkát anyagilag is megbecsülik a kölesei Kossuth Tsz- ben. Ami jót latnak, hallanak, az csak hasznukra lesz — gondolták és a kitűzött napon elutaztak Szamosta tárfal vára. Megér te? így beszél róla Erdős András brigádvezető: — Különösen tetszettek, hasznosak voltak a szakelc adások. Ezek alapján kezdődött a tulajdonképpeni látogatás, tapasztalatcsere megbeszélés. Meg kell adni, jó eredményeket érnek el baromfi nevelésből a tatárial- viak. De mi, porcsalmai Dózsa- beliek, ahogy nézegettük farmjukat, állományukat, nem érezhettünk szégyent. Egyik gondozónk, Erdős Ábra ham né meg is jegyezte: csaknem minden ugyanaz, mint nálunk. Eredményeink is közelállóak. Egy példa: éves tervünk hatezer baromfi nevelését írja elő és tizenkétezret nevelünk fel. Ez kétszáz százalék! Hozzá tehetem még. hogy az év első telében 20 mázsa baromfit kell értékesítenünk. s máris 22 mázsát szállítottunk. Eredményeink ellenére, persze, sok szempontból, a mi számunkra is tanulságos volt a látogatás. Elhatároztuk, ezután gondoskodunk tyúk törzsállományról. 1500 darabot hagyunk meg. Lehetőségünk biztosított hozzá. A látogatás után kezdtem számolgatni alaposabban. Tudtuk ugyan, hogy hasznunk van a baromfi nevelésből. de engem — műit felelős állattenyésztési brigádvezetőt — csupán ennyi most már nem elégített ki. Az előadások és látottak hatása alatt tisztábban akartam látni. A könyvelés segítségévei aztán megtudtam, hogy minden felnevelt négyezer csirke után 25 ezer forint tiszta jövedelme van szövetkezetünknek. Ez így alakul: kihozatalkor a keltetőnek 16 ezer. felhasznált takarmány értéke (általában táptakarmányt alkalmazunk) 24 ezer, gondozóknak 12 ezer forint: eladáskor, átlag 20 forintjával számítva, 80 ezer forint jön. összes, ebben az esztendőben eladásra szánt baromfi után 75—80 ezer forint tiszta hasznunk marad. Nálunk is elkelnének az önetetők, amilyeneket Talárfalván láttunk. Mi még fából készített vályúkat használunk. Jó tanító a tapasztalat. A látogatás után érdeklődni kezdtem önetetők beszerzése felől. Nem tudom miért, de egyelőre még körülményes, sok utánavaló járást igényel. Remélhetőleg nem sokáig lesz így. Az a kívánságom, hogy akik tehetnek róla, gondoskodjanak minél több ba- romfi-önetető forgalomba kerüléséről. Megítélésem szerint az önetető berendezés csökkenti a nevelési önköltséget. Ez pedig nagyon fontos. 1000 darab csirkénél legalább 10 mázsa takarmányt lehet megtakarítani vele. Ennyi takarmány körülbelül, további 250 csirke felnevelését teszi leheti ve. Asztalos Bálint A mátészalkai Egyesült Erő Tsz az idén, közel 30 ezer naposcsibét neve! pecsenye súlyig. A 82 dekás csibék négy és fél kiló tápot fogyasztanak. Az eddig átadott baromfi átlagsúlya 85 deka volt. A képen Takács Zoltán baromfigondozó. Foto: Hammel József GEORGIJ MART1N0V TUDOMÁNYOS - FANTASZTIKUS REGÉNYE 11000 forint prémium az állattenyésztőknek a kölesei Kossuth Tss-ben ICAIAM A MARSOM A napokban prémiumot osztottak a kölesei Kossuth Tsz al Lattenyésztői részére. Kilenc állattenyésztési dolgozó érdemelte ki jó munkájával a prémiumot. Tizenegyezer forintot osztottak ki közöttük. AZ eredményességi pálmát a Öiibenevelők viszik: Kiss Ferenc- né, Molnár Rozália és Tamás Istvánná egyenként 2220 forint prémiumot vettek fel tízheti munkájuk után és természetben 10—10 darab csirkét kaptak. Az elmúlt két és félhónap alatt a szép prémium mellett még egyenként 150—150 munkaegységet is szereztek az asszonyok. . A sertésgondozók közül Rostás László 1700, Tóth Sándor 1224, Sira András pedig 550 forintot kaptak. Varga Sándomé fejőnő a májusi tej után 657 forintot kapott. Borjunevelésért Tóth Endre 135, Dányádi István pedig 75 forintot vettek fel. Ez a tizenegyezer forint is űjabb bizonysága annak, hogy a 38 holdról 200 000 forint Az idei termelési és értékesítési ten: készítésékor sokat töprengtek a nyírcsászári Üj Élet Termelőszövetkezetben, hogyan és miből gyarapáthaitnák tovább bevételeiket, úgy határoztak, hogy 30 holdon görög-, 3 holdon sárgadinnyét, két holdon uborkát és 3 holdon étkezési tököt termelnek szerződéses értekesitési alapon. Előzetes számításuk szerint a 38 hold területről kétszázezer fonat beMéteiuk - les*. 41, Aztán visszafordultunk. Száz kilométer oda. száz vissza, és újból az első irányba. Semmi. .. A marsbeli sivatag sötét és kihalt... Azt hiszem,- ájulás környékez... Mindennek vége! Kámov elpusztult... Űrhajónk hirtelen megváltoztatta irányát. Távolodni kezdtünk az ismert vidéktől. Futó pillantást vetettem Belopolszkijra. A periszkóphoz hajolt. Keményen összezárt ajkáról szilárd eltökéltséget olvastam le. Pajcsadze elfordult az ablaktól. Arcán könny patakzott. Visszatért a helyére. Gépiesen követtem. Éppen lefeküdni készültem, amikor egy hirtelen lökés behajított á hálóba. A kétszeres nehézkedési erő jólismert érzése béklyóba verte testem. Fülemben gyorsan nőtt a hatalmas erejű, nyomasztó zúgás. Egyedül A dermesztő hideg levegőben sötéten és komoran álltak a barna gránitsziklák. Odalent lassan cammogtak fejletlen elülső lábukon a hosszú, bozontos fene- vadak. Egyik-másik a „földhöz” lapult, mintha ugrani akaft volna és merev zölössszürke szemeit a csúcsra szegezte. A sziklán egy ember fekszik. Beje balkar ián Pihen. Jobb kezében pisztolyt szorongat. Régóta fekszik itt. Már rég letett arról, hogy megmenekül. Nem tud leereszkedni a közelben álló terepjáróhoz. Pedig a megmenekülését jelentené! De. útját állják a fenevadak. A Nap már egészen alacsonyan áll a látóhatár felett. Még néhány perc és leszáll a trópusi éjszaka. Erős fagy lesz. Ám az ember nem törődik vele. Oxigénje alig egy óráig futja még. Tudatában van biztos pusztulásának. De fekete szeme nyugodtan és keményen néz sűrű, lecsüngő szemöldöke alól. Nyolc óra. Az ember felemelkedik. Mintha hall- gatózna. De köröskörül síri csend. Bosszúsan legyint s újból visszafekszik a hideg gránitra. A Nap lebukik a látóhatár mögé. A levegő hőmérséklete gyorsan csökken. Egyre hidegebb van. Fagyni kezd. Most mintha valami hangot hallana. Gyorsan abba az irányba hajol. A zúgás egyre fokozódik. Az ember elsápad, de ajka körül elégedett mosoly bújkál. A zúgás lassan elhalkul s emberünk arcába visszatér a vér. Végtelenül fáradtan ereszkedik vissza fekhelyére. Vége. Egyedül van a Marson. Még 30—40 perc s aztán mindennek vége! Nem fél a haláltól. Csak azt sajnálja, hogy nagyon keveset tett, nem tudta minden szándékát megvalósítani. Korai halálának ő maga az oka. Lassan telnek a percek!... Hát ez vajon mi lehet?... Ismét az előbbi zúgás! Egyre hangosabb, elviselhetetlenebb.. . A látóhatár mögül vakító fénysugár bukkan elő. Hirtelen a „földre” hull s megvilágítja a bozótokat, a tó befagyott tükrét. Az ember a sziklán szinte belepréseli testét a kőbe, mintha attól félne, hogy felfedezik. Valóban ettől fél. A fehér terepjáró! Ha ráesik a fényszóró sugara, lakkozott teteje tükörként megcsillan. Feltétlenül felfedezi a vakító fény irányítója. Mintha sok ezer ágyú döreje egyetlen elviselhetetlen dörrenéssé folyt volna össze. Meglengedezett a ritka levegő. Széles szárnyak takarták el az eget a feje fölött. A fényszóró sugara tovaröppent. A tájat kísérteties vörös fény öntötte el. A tovaszágul- dott gép farka után hosszú, élénk vörös lángcsóva úszott. Megvillant és eltűnt. A zúgás elhalt a távolban. Az ember megkönnyebbülten sóhajtott fei. Megtörölte homlokát. De isméi felharsant a zúgás, most mái viszont nem olyan hangosan. A gép visszafelé jött. Két kilométernyire húzott el a sziklától! amelyen az ember feküdt. A fényszóró sugara a „földön” futkosott s egy rövid másodpercre megvilágította a szikla környékét. Az ember lepillantott s túláradó öröm töltötte el: a sziklái! között nem volt egyetlen fenevad sem! A lángcsóva vörös visszfényében gyorsan távolodó, ugráló árnyékok látszottak. A, halálrarémült gyíkok menekültek. Az ember szabad volt. Gyorsan leereszkedett a kisaö- gelléshez erősített kötélen s a fehér terepjáróhoz rohant. S már a puha ülésen ült, amikor még- egyszer megpillantotta kedvencét, örökre elvesztett űrhajóját: a közelben húzott el. Csak ki kellene nyújtania kezét, lenyomni a gombot s a terepjáró tetején kigyulladna a fényszóró. Az óriásmadár észreveszi a fényt és a „földre” ereszkedik. Ebben reménykedik, ezért röpköd oly kitartóan a környéken, ahol eltűnt parancsnokát sejti. (Folytatjuk.1 5 KEJLF.T-MAGYAÉOK.SZAG
