Kelet-Magyarország, 1962. május (22. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-15 / 111. szám

Vasúti merényletek Franciaországban —Tűz az Humanité ! nyomdájában — Nagy erejű bomba robbant Algírban Ma kezdődik a Salan-per tárgyalása 2477 merényletért vádolják az OAS-vezért múlt másfél nap alatt tizenöt merénylőt tartóztattak le, köz­tük a Delta—2. elnevezésű, gyil­kos szervezet nyolc tagját. Az algíri rendőrség vasárnap este bejelentette, hogy letartóztatta az OAS vezérkarának tíz tagját: a helyszínen megtartott házku­tatás során nagy mennyiségű fegyvert, rádióadókat és rabolt ékszereket, valamint pénzt talál­tak. Hivatalos körök közölték, hogy holnaptól ismét megjelen­nek azok az oráni lapok, ame­lyeket az OAS fegyegetéseinek hatására beszüntettek. Az algíri ideiglenes kormány hírügynök­sége üdvözölte az OAS-szal szemben életbeléptetett intézke­déseket, s egyben javasolta, hogy önvédelmi célokból adjanak fegyvert az algériai városok arab lakosságának. A.párizsi katonai főtörvényszék ma kezdi tárgyalni az OAS-ve- zér, Sálán bűnügyét. A tárgya­lás színhelyét erős rendőri ké­szültség őrzi, a környéken tilos gépkocsiknak állomásozniok, mert a hatóságok attól tartanak, hogy a titkos szervezet újább tüntető merényletekre készül. A Salan-per tárgyalása iránt rend­kívül nagy az érdeklődés. Több száz külföldi újságíró kért rá belépőt. Sálán és védőügyvédjei politikai pert szeretnének és a bíróság elé akarják tárni azokat a titkos kapcsolatokat, amelyek a Francia—Algéria kérdésben De Gaulle közvetlen munkatársai­hoz, a kormány tagjaihoz ve­zetnek. A vádirat az OAS vezérét 2477 merényletért teszi felelőssé. A merényletek 415 ember halá­lát és 1145 személy sebesülését okozták. Muzulmán önkéntesek megerősítik a francia katonai alaku­latokat Algír védelmében. A képen: az önkéntesek homok­zsákokból építenek barikádokat. (MTI Külföldi Képszolgálat) Sálán által kidolgozott terv fon- t tos részét képezik. Beziers kö­zeiében szombatra virradó éjjel a biztonsági jelzőkészülék az ototeó pillanatban állított meg | egy seáz kilomóteves sebességgel haladó vonatot. Vasárnap Nancy és Tool közeiében a vasúti pá­lyatesten robbant plasztikbomba. Vasárnap este tűz keletkezett az Humanité nyomdájának pince- heLjóségébem. Egyelőre nem sike­Vasárnap reggel Algír külvá­rosában egy autó alatt robbant | egy nagy erejű bomba, amely két embert megölt. 15-öt meg- i sebesített. A légnyomás követ­keztében ablaküvegek törtek be, I házak sérültek meg. Amikor az i arab lakosság felháborodva a merénylet színhelyére vonult, a kirendelt rendőrség szétoszlatta őket. A francia főbiztosi hivatal vasárnapi közlése szerint az el­Egy hét telt el azóta, hogy Franco diktátor az ország három észaiki tartományának, Asturiá- ban, Biscayában és Guipuacioaban — amely a spanyol sztrájkmoz- galom központja — kihirdette a rendkívüli állapotot A kegyetlen intézkedések ellenére áronban to­vább tart a bányászok és mun­kások sztrájkmozgalma. Most már a nyugati hírügynökségek és lapok tudósítói is egyöntetűen elismerik, semmi esetre sem igaz a kormánynak az az állítása, hogy a sztrájkolok tömegesen tér­nek vissza munkahelyükre. A Reynolds News így ír: „Franco a hadsereg, a katolikus egyház és a gazdag vállalkozók segítségével már több mint húsz éve van hatalmon. A polgárhábo­rú után első ízben történt, hogy a spanyol munkások ily határo­zottan dobták oda a kesztyűt Francának. Teljesen világos, hogy a mostani sztrájk csak kezdete a Franoo-ellenes általános harc­nak.” A hétfői hírügynökségi jelen­tések a következőképpen számol­nak a be a sztrájk továbbterje­déséről: A Madridtól délre lévő La Mancha-ban 8000 bányász szün­tette be a munkát. A penarroyai bányában héíszá- Zan rendeztek ülősztrájkot, A Rio Tinto-i bányavidéken Változatlanul tart a sokezer bá­KaiEEaWBACatAKOItSZAG 9~ nyász sztrájkja. Az AP értesülé­se szerint a bányavállalkozók­hoz tartozó más üzemek munká­sai bejelentették, hogy a sztráj­kok) bányászokkal való rokon­A Bolgár Kommunista Párt és a bolgár kormány meghívására hétfőn baráti látogatásra Szófiá­ba érkezett Hruscsov elvtárs által vezetett szovjet párt- és kormányküldöttség. A szófiai re­pülőtéren a bolgár közéleti sze­mélyiségek fogadták a kedves szovjet vendégeket. Todor Zsiv- kov, a Bolgár Kommunista Párt Központi .Bizottságának első tit­kára üdvözlő beszédére Hruscsov elvtárs válaszolt. Kijelentette: nagyon megható az a fogadta­tás, melyben minket, a szovjet nép küldötteit részesítenek. E szíves fogadtatás újabb bizonyí­téka azoknak a mély, baráti ér­zelmeknek, amelyeket a bolgár nép a Szovjetunió népei iránt táplál. Hruscsov elvtárs beszé­dét többször szakította félbe a jelenlévők tapsvihara és örök barátság kiáltása. Az útvonal szenvük kifejezésére, ök is be­szüntetik a munkát. A zaragozai munkások közöl­ték, hogy hétfőtől kezdve „lassí­tott munka” sztrájkot kezde­nek. mentén, melyen a küldöttség nyitott gépkocsin végigvonult, több százezres tömeg köszöntöt­te a szovjet vendégeket. A Pravda hétfői számában Egység, összel'orrottság, barátság címmel vezércikkben méltatja a szovjet kormányfő bulgáriai lá­togatását. A vezércikk hangsú­lyozza: a szovjet párt- és kor­mányküldöttség Hruscsov elv­társ vezetésével a barátság és a béke küldetésével érkezik Bul­gáriába. Minden jóakaratú em­ber tudja, hogy eredménye a szocialista országok egységének és együttműködésének további tokozását, a Balkán, Európa és! az egész Föld békéjének meg­szilárdítását szolgálja. A hétfőn ünnepi kiadásban megjelent bolgár lapok vezér­cikkei is a szovjet párt- és kor­mányküldöttség látogatását mél­tatják, kommentálják. Hruscsov elvtárs vezette párt- és kormányküldöttség érkezett Bulgáriába Kennedy Adenauer lemondatására készül? Schröder Külügyminiszter a „rugalmasabb politika“ híve — 0 kancellár taktikai hibája A nyugati hírmagyarázók biz­tosra veszik, hogy ezen a héten újabb szovjet—amerikai megbe­szélésekre kerül sor az amerikai fővárosban. Mint Washingtonból jelentik, a világitörüli útjáról ha­zatért Rusk amerikai külügymi­niszter már előkészítette megbe­széléseit Dobrinyin szovjet nagy­követei. „ A szovjet—amerikai „puhato­lózásokat” különösen Nyugat-Né- metországban kísérik nagy figye­lemmel. ahol egyre tovább gyű­rűzik a nyugatnémet—amerikai ellentétek okozta nyugtalanság. Egyes hírügynökségek tudni vélik, hogy Kennedy elnök megelégelte Adenauer ellen­kezéseit a berlini tárgyalá­sok dolgában, s állítólag sze­retné mihamarabb lemondás­ra késztetni a kancellárt. Bonnban is mind több poli­tikus fejezi ki nyiltan elége­detlenségét Adenauer politi­kájával. Az úgynevezett „rugalmasabb po­litikát” követelő politikusok „életveszélyesnek” minősítik a kancellár legutóbbi ki jelentését — erről számol be bonni tudósítónk. Ugyancsak az amerikai—nyugat­német ellentétekkel kapcsolatos az a hír. hogy Dowling, az USA bonni nagykövete, hétfőn tárgya­lásokat kezd Adenauerral, s „el akarja oszlatni a kellemetlen an­gol—amerikai légkört”. Az USA külügyminisztériu­mának bejelentése szerint Rusk külügyminiszter is rö­videsen ellátogat Bonnba. A frontális támadás, amelyet Adenauer a hét elején Nyugat- Berlinben tett kijelentéseivel in­dítót: el a szovjet—amerikai megbeszélések ellen, újra felka­varta a kormánykoalíción, sőt, magán a Kereszténydemokrata Párton belül lappangó ellentéte­ket. A koalícióban »észt vevő szabad Demokrata Párt, valamint a kereszténydemokrata képvise­lők és miniszterek egy része ugyanis azon a véleményen van, hogy Adenauer súlyos taktikai hi­bát követett el, amikor a nyilvánosság előtt szembe he­lyezkedett az amerikai—szov­jet megbeszélések folytatásá­val, sőt, fitymáló kijelentése­ket eresztett meg Washing­ton felé. („Az amerikai—szovjet megbeszé­lésekről szóló hosszú jelentések igazán rendkívül untaitok” — mondotta például.) Schröder külügyminiszternek, akit ebben a vonatkozásban a szabad demokraták és a szociál­demokraták is támogatnak, már az az álláspontja, hogy Bonn szá­mára az adott körülmények kö­zött rendkívül veszélyes lenne to­vább folytatni a tárgyalások nyílt elutasításának politikáját, ehe­lyett színleg hozzá kell járulni a Washingtonban folyó úgynevezett puhatolózó megbeszélések folyta­tásához. Ennek a koncepciónak a kép­viselői — akik „rugalmasabb po­litika” híveiként tüntetik fel magukat —, az utóbbi napokban azért bírálták a kancellárt, hogy nyugat-berlini kijelentéseivel „értékes politikai porcelánt” zú­zott szét, ismét Bonn ellen han­golta a nemzetközi közvéle­ményt, sőt, kihívta maga ellen a washingtoni és londoni hivatalos körök nyílt rosszallását is. ADENAUER BEDACIZOTT BERLINBEN — Nesze te haszontalan, már megint elrontottad a külpoli­tikai feladatokat!-* (Endrődi István rajza.) Rendkívüli állapotot hirdettek ki Brazília nyolc északkeleti államában RIO DE JANEIRO, (MTI): A brazil minisztertanács va­sárnap esti ülése után rendkívü­li állapotot hirdettek ki az or­szág nyolc aszály súlytotta észak­keleti államában. Erre a lépésre azért került sor, mert a közel­látás elégtelensége, az éhínség és ! a munkanélküliség miatt ezek­ben az államokban — főként ' Pernambuco báliamban — no a : politikai feszültség. A mezőgaz­dasági katasztrófa által előidézett helyzet megoldására szövetségi központi hivatalt állítottak fel, amelynek vezetője vasárnap a fővárosba utazott, hogy Goulart elnökkel megbeszélést folytasson a kérdésről. Recife kikötőváros­ban Pernambuco állam fővárosá­ban a szövetségi központi hivatal tagjai rendkívüli tanácskozásra i ül lek össze. rült megállapítani, véletlen, vagy merénylet okozta-e a tüzet. Az I OAS banditái nemrégiben az j egyik étteremben helyeztek plasztikbombát, amelyet azonban sikerüli ártalmatlanná tenni A hírügynökségek jelentése szerint az OAS franciaországi terror bandái vasárnap sem pi­hentek: plasztikbombával több helyütt megrongálták a vasúti síneket. A szabotázsakciók a fl sztrájk csak kezdete a Franco-ellenes általános harcnak Több ezer bányász lépett sztrájkba — Általános munkabeszüntetésre készül Barcelona — Szolidaritás a hős munkásokkal

Next

/
Thumbnails
Contents