Kelet-Magyarország, 1962. május (22. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-13 / 110. szám
7700 tanulót szerződtetnek a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok Állandó jellegű üzemi iskolák a leendő mezőgazdasági szakmunkások részére Az általános iskolát végzett latalok előtt néhány évvel ez- ilőtt új pályaválasztási, tovább- anulási lehetőség nyílt: beve- :ették a mezőgazdasági-szakmun- ■Lás-képzést. Az állami gazda- ;ágok és a termelőszövetkezetek ívről évre mind több mezőgazdasági tanulót szerződtetnek; az dén már 7700-at, csaknem két- ;aer annyit, mint tavaly. A 20 mezőgazdasági szakma ránt a fiatalok körében nagy az érdeklődés. Az általános iskolák 8. osztályából eddig már itezrem jelentkeztek. Május elején megkezdődtek a szerződtetések is, s június közepéig tartanak. A mezőgazdasági tanulók száma azokban a megyékben — például Bácsban, Hajdúban, Szabolcsban lesz a legnagyobb, ahol kevesebb ipari szakma áll a fiatalok rendelkezésére. A következő tanévben megalakulnak a mezőgazdasági tanulóképzés első állandó jellegű üzemi iskolái. Egyelőre 20—25 ilyen iskolát hoznak létre, arra alkalmas, jól felszerelt állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben, s egy-egy mezőgazdasági szakmában ezek lesznek majd a tanulóképzés bázisai. Ezekben az iskolákban a termelőszövetkezetek előre kiképezhetik szakmunkásaikat a csak most vagy a közeljövőben létesítendő új üzemágaik részére. Új módszerek a gyümölcstermelésben — Koronaalakítás — Spirális ágelhelyezés 1 Fehérgyarmati Állami Gazdaság szakembereinek segítsége a szomszédos termelőszövetkezeteknek __ Tavaly 52 hét alatt négy- ) venszer álltunk át újabb termék | készítésére. Ez szülte és szüli a mi belső feszültségünket: át kell csoportosítani a munkaerőt, az emberek méltatlankodnak, hivatkoznak a törvényekre, velük ne dobálózzanak — mondja a Nyíregyházi Minőségi Textilruházati Vállalat igazgatója. — Mi volna itt a megoldás? Azt mondom, senkit sem bizonyos posztra, hanem ruhaipari munkára vettünk fel, s az átcsoportosítás vállalati érdek. De mit válaszoljak annak, aki egy-két- száz forinttal kevesebbet tud csak keresni új helyén? Nem ismeretlen a probléma. Köztudomású, megyénk iparának jelentős részét azok a tanácsi vállalatok alkotják, amelyek a lakosság közvetlen ellátását kapták feladatul — ipari nyelven: szolgáltatók. Az igények természetes változása, növekedése eredményezi azt, hogy megyénk szolgáltató vállalatai gyakran változtatják tevékenységüket. Ez adott dolog, sajátos jelleg, nincs mód változtatásra. Kérdezhetjük: ezek szerint elkerülhetetlen a belső feszültség, krónikus a bizonytalanság? Sokan ezt a helytelen’ véleményt hangoztatják. Különösen ott nagy a méltatlankodás, ahol az időközönkénti átcsoportosítást elvtelenül végzik: vannak stabil és örökké vándorló munkások, — attól függően, ki menynyire férkőzik a művezető, a részleg, vagy a vállalat irányítójának a közelébe. Ilyen esetekben jogos a dolgozók felháborodása. elismerés illeti azt, aki szót emel az igazságtalanság el- . len. Gyakoribb viszont az olyan eset, amikor a körülmények alakulása nem éppen népszerű lépés megtételére kényszeríti az igazgatót: a termelés nem állhat le, sürgetnek a szerződésben rögzített határidők, s már csak az emberek átirányítása segíthet. Senkinek sem közömbös, mennyit keres. Mindannyian szép fizetést akarunk. Ha pusztán az eseményt nézzük, igazat adunk azoknak, akik tiltakoznak örökös mozgatásuk ellen, — kiváltképp akkor, ha ez anyagi hátrányt is jelent. Valamiről azonban nem szabad megfeledkezni. Következésképp arról, hogy az egyéni érdek nem független a vállalatétól. Csak ott érezhetik biztonságban magukat a dolgozók — erkölcsileg is, anyagilag is —. ahoi a későbbi boldogulásért jó gazda módjára vállalják a pillanatnyi nehézségeket. Talán frázisszerűen hangzik ez így, de nincs szebb feladata egyetlen szolgáltató vállalatnál lévő párt- és szakszervezetnek sem, mint ezt tudatosítani az emberekkel. Téved, aki így kontráz: nem adnak az ilyen szóra. Pártunk felhívásaira — különösen az utóbbi években — megértéssel, jó munkával válaszol az ország népe. Áll ez a gyárkapun belül is. Csak őszintén el kell mondani a munkásnak, a gondokat. Nem sötétítjük a képet: nincs különösebb baj áz átlagkeresetekkel szolgáltató tanácsi vállalatainknál. Az említett kapun belüli nyugtalanságot viszont bűn elhallgatni. A viszályt, az intrikát, szóbeszédet céltudatos politikai munkával lehet és kell megelőzni. Nagy jelentőségű mozgalom indult el a múlt esztendőben, amikor a haladó agro- és zoo- technika elterjesztése érdekében az állami gazdaságokat és a kiválóan gazdálkodó szövetkezeteket bemutató gazdaságként nevezték ki, ahol a környező termelőszövetkezetek tanulmányozhatják az új módszereket. A Fehérgyarmati Állami Gazdaság tavaly minden fontosabb munka kezdete előtt meghívta a termelőszövetkezeteket a gazdaságba. Az idén már két bemutatót tartott. A gazdaság — új módszerek révén — különösen szép eredményekkel dicsekedhet a gyümölcstermelésben. Nagy tetszést aratott a termelőszövetkezeti kertészek körében az alacsonytörzsű almatermesztés. Papp József, a gazdaság főkertésze az ezer holdas gyümölcsös teendőinek irányítása mellett arra is szakít időt, hogy a szomszédos szövetkezetekbe ellátogasson és a helyszínen adjon segítséget. A közelmúltban a fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Termelőszövetkezet gyümölcsösébe látogatott el. " Megelégedéssel állapította meg, liogy a termelőszövetkezetben idejében és szakszerűen végezték a permetezést, de a talajmunka ellen sem lehetett kifogás, a metszéshez, a koronaalakításhoz azonban szükség volt tanácsaira. A termelőszövetkezetben is telepítettek 30 hold törpe gyümölcsöst. A koronát azonban a régi iskola szerint ágcsoportokban „emeletesen” alakították ki. Pápp József bemutatta azt a metszési módszert, amivel a vezérágon a szórt, másnéven spirális ágelhelyezkedést lehet elérni. A jobb termőfelület kialakítása érdekében javasolta az oldalágak lekötését. Az új telepítésnél szintén a koronaalakításban talált javítani valót. A fővezér ágakat kivétel nélkül hosszúra hagyták. A gömbalakú koronaképzést javasolta a szövetkezet szakembereinek. Elmondta, bizonyos elvek vannak a metszésben, de merev szabályok nincsenek, illetve nem lehet ahhoz alkalmazkodni. A régi könyvek előírták, hogy a koronaalakításnál melyik ág hány centiméter hosszú legyen. Ez az elv ma a múlté. Az utóbbi években sokat fejlődött a kertészeti tudomány is. Ma összefüggésében, komplexen kell vizsgálni a tényezőket a kertésznek is. Minden egyes fa külön egyed, de a talaj adottság és egyéb feltételek különbözőek, tehát sablont nem lehet alkalmazni, magyarázta Papp József. A szövetkezet vezetői szíve* sen fogadták a látogatást és elmondták, hogy néhány órás helyszíni tapasztalatcsere nem helyettesíthető sem értekezlettel* sem könyvvel. Néhányszor voltak már a gazdaság gyümölcsösében. Ott is sokat tanultak, sok újat láttak, de ez az igazi munkamódszer-átadás, amikor az ő kertjükben mutatja meg valaki, hogy miként és hogyan kell metszeni. Csikós Balázs Papp József fökertész Osán László tsz-elnöknek Varga Zsig- mond és Szabó Lajos kertészetben dolgozó szövetkezeti tagoknak megmutatja a koronaalakítást. Foto: Hammel József. GEORGIJ MARTINOV TUDOMÁNYOS - FANTASZTIKUS REGENYE 10. Azután ellenőrizni kell a levegő összetételét: eltávolítani belőle a szénsavgázt és helyét oxigénnel pótolni. Mindez úgy történik, hogy lenyomom a megfelelő gombokat a vezérlőpulton. Az ellenőrzést műszerek végzik, amelyek azonnal reagálnak mindennemű változásra, ami az űrhajóval vagy belsejében történik. A szórakozottságot kiküszöbölték. Ha túlságosan átforrósodik a külső fal, az űrhajót forgató korong automatikusan működésbe lép és 180 fokos fordulat után kikapcsolódik. Ha a napos elfelejti elzárni az oxigénadagolót, a csap önmaga elzáródik, amint a levegőkoncentráció eléri a normát. S ez így vari mindennel. Nagyszerű űrhajónk teljesen automatizált. Az áramot nagyméretű, hordozható akkumulátorok termelik. Töltésük elegendő az űrhajó belső szükségleteire az egész 7 és fél hónapos repülőút alatt. De üzemzavar esetére van még egy fotocellás töltőállomásunk is, amely a napsugarakat közvetlenül villanyárammá alakítja át. Ha eszembejut az az óriási teher, amit űrhajónk magával cipel, mindig nagy hálával gondolok korszerű atomtechr.ikánk erejére. Motorjaink olyan hatalmas erejűek, hogy meg tudják adni a hajónak az iszonyatos gyorsaságot. IÍAMHD A MARSOM pi beosztást, helyesebben a 24/ órait, mert nálunk nincs napéj váltás. Meghatározott órában összejövünk reggelizni, ebédelni, vagy vacsorázni. Sem asztal, sem szék. Mindenki úgy helyezkedik el, ahogy akar, a levegőn s ugyanerre a „támasztékra” tesszük az edényeket is az étellel. Semmi sem esik le, nem borul fel. Tányérunk nincs, körülményeink között használhatatlanok. Változatos, ízletes és tápláló konzerveket eszünk közvetlenül a dobozokból. Vizet nem iszunk, hanem zárt edényből hajlékony csövecskén1 különféle leveket szívunk, mert nincs oly erő, amely a súlytalan folyadékot kiömlésre tudná kényszeríteni. Nincs okunk panaszkodni ei- látósunkra. Űrhajónk raktárában sorrendi számokkal ellátott ezernyi csomagot tároltunk* mindegyikben négy ember egyszeri táplálkozására való életem van. Minden maradék, doboz, hulladék külön készülékbe ke- rül: villanyáram elégeti és egy nyíláson kidobálja hamuját. (Folytatjuk.) 5 KJiLLT-MAGY ABÖSBSKKKc Ez a véleményünk: Az átállásról — Már rég meg akartam kérdezni: miért tartja szükségtelennek az előre nézést? — kérdeztem Kámovtól. — Hiszen az űrhajó repülés közben találkozhat kóborló testekkel. Hát nem szükséges idejében észrevenni őket? — Hasznos dolog előrenézni — felelte a parancsnok. — Az apró részecskéket olyan távolról ügy sem lehet észrevenni, hogy idejében elkerülhessük a velük való összeütközést. Ha pedig egy nagy test kerül az űr- najó útjába, a rádiófényszóró előre jelzi. Ez a rádiófényszóró elvben ugyanolyan műszer, mint a rádiolokátor. Ultrarövid hullámok működtetik és a lokátor módszerével dolgozik: visszaveri a rádióhullámokat. Ha valamilyen akadály kerül a rádiósugár útjába, a sugár visszatér és jelzi az akadályt és azt is, hogy milyen messze van. Űrhajónk előtt állandóan „tapogatja”, mintegy „megvilágítja” az utat. Munkája emlékeztet a mindennapi fényszóróra, ezért is nevezik így. Különben aligha hallunk .majd vészjelzéseket. Kizártnak tartom, hogy találkozzunk olyan nagy testtel, amely veszélyessé válhat az úriraiora. Az űrben még az anyag legparányibb részecskéi is több kilométernyi távolságra vannak egymástól. Úgylátszik a bolygóközi repülés teljesen veszélytelen. De Kámov azt mondta, hogy a világon ■ minden relatív s ez vonatkozik a bolygóközi repülésekre is. Szerinte az űrhajó ezer évig repülhet anélkül, hogy egyetlen meteorral találkozna, de összeütközhet vele a repülés első órájában. Mindenesetre az űrhajókatasztrófa kevésbé valószínű, mint a vasúti, az emberek mégis utaznak vonaton. Ezek után nem gondoltam többé a „kóborló testekre” s a‘ velük való találkozások következményeire, jóllehet ez a kérdés a Föld elhagyása óta nyugtalanított. A két csillagász túl van zsúfolva munkával. Pajcsadze alig alszik naponta öt órát. Hogy Belopolszkij , mikor_ alszik, egyáltalán nefn tudom. Az a benyomásom, hogy soha sem hagyja el az obszervatóriumot. ... Már több mint két hónap telt el felszállásunk óta. Életünk az űrhajón szigorú keretek koaé került. Megkaptuk a na-